Rég volt szülcsinapcsis poszt, hát tessék:

Milán ma 10 éves, hurrá!

Nem telt szerencsére motoros esemény nélkül a Gyereknapot megelőző szombat, mert sikerült egy újabb túrát teljesítenünk, végül összesen úgy 200 km-t. A szokásos túratársammal beszéltük meg, hogy megyünk egy újabb kört, akivel előzőleg Visegrádon, majd később Királyréten is jártunk. Ezúttal most a 10-esen elindulva először a Garancsi tónál álltunk meg, ahol egy szimpatikus idősebb társasággal osztoztunk a parkolón, majd egy kis beszélgetés után felgurultunk Esztergom felé. De előtte mutatom az öregek bringáit:

Kitértünk egy rövid kanyarra Dobogókőre, ahol készült pár kanyarfotó is:

Ezután már tényleg Esztergomba indultunk, ahol természetesen szintén készült pár fotó, majd megebédeltünk.

Innen Táton át Bajna következett (annyira tetszik az a falu!), onnan Zsámbék, Biatorbágy, Sóskút, majd Tárnokon és Érden át hazaindultunk.

Kellemes, de nem túl meleg volt az idő, szél elő-előfordult, de ki lehetett bírni, szóval összességében szuperjó kis túra volt, remélhetően hamarosan újabb beszámolóval érkezem majd...

Félix fiam kitalálta, hogy nagyon vágyik egy Technic Lego-készletre. Sajátra, mert az enyémekkel (még) nem játszhat, így azt találtuk ki, hogy Gyereknap alkalmából - kihasználva a Tesco 30%-os árakcióját - veszünk egyet. A Grave Digger (magyarul Sírásó) nevű hátrahúzós monster truck lett a kiválasztott, amely egy valós autó alapján készült, persze viszonylag szabadon újraértelmezve az 1982-es eredetit. Ilyen ez összerakva, felmatricázva:

Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam, a dekoron kívül lényegében semmi köze az igazihoz, max hátul a zászló, illetve persze a színek is, de ennek ellenére nagyon jópofa kis autó. Az utolsó kép a doboz hátoldaláról készült, és itt látható, hogy összeépíthető egy B-modell is, amit majd egyszer talán megcsinálunk. Félix, aki lassan hatéves nagyfiú, hozzám hasonlóan nagyon élvezte az építést, bár az utolsó 5 percet már ellustálkodta, pedig szerintem az volt a legjobb, amikor az autó elnyerte valódi autóformáját. Az biztos, hogy egy ilyen bonyolultságú szettet egyedül még nem tud összerakni az útmutató használatával sem, de nem volt ezzel problémája, úgy láttam rajta, inkább egy érdekes kihívásnak tekinti, mint teljesíthetetlen feladatnak. Én meg azért élveztem, mert régen volt szerencsém Technicet építeni, meg egyáltalán olyan valamit összerakni, amiből végül valami igazán vagány dolog lett.

Nagymező utca, Gyereknap. Kívánatos darab. Nagyon.

Na, ilyen régen volt:

Mondom, jó régen...

Darab ideje már terveztem, hogy beszerezzek egy motoron is működőképes navigációs kütyüt, mert Pest-megyén kívül kicsit nehezebben tájékozódom, az meg tök macerás, hogy amikor épp nem tudom, merre kell menni, meg kell állni, elő a telefont, térképet megnézem, elrakom, vissza. Akár többször is. Ebben a témában tök konzervatív vagyok, és bár Budapesten néha használom a Waze-t, de autóban is inkább a hagyományos navigációval megyek, ha épp nem olyan a helyzet, hogy dugó elkerülése végett kell a gépi segítség. A múltkori posztban említett évfordulóra kaptam a feleségemtől a fenti képen is látható szerkezetet, persze előtte azért kicsit tájékozódtam, és az olvasottak és látottak alapján (vagy ellenére) úgy gondoltam, ez pont jó lesz nekem. Egyszerű, masszív és vízálló darab.

A dobozban kapott Play Áruházas letöltési kódkártya segítségével pikk-pakk felpakoltam rá a szoftvert, simán ment, nem volt gond. A Hondán korábban nem volt kiépítve semmilyen külső 12V-os csatlakozó, ezért fixre be akartam köttetni, ehhez viszont szerelő segítségét kellett kérnem - Kawaszatihoz mentem, ahol jártam már úgy 5 éve a kis Yamaha robogóval, most is gyorsan megoldotta a problémámat, plusz ellátott még pár általános motoros jótanáccsal is. Ráadásul így alkalmam nyílt megnézni a Transalpot naked változatban is. 

A kormányon nagyon nem tudtunk rendes helyet találni a felfogatásnak, ezért a sokkal vékonyabb merevítőre kellett tenni, amihez esztergálni kellett egy közdarabot, de sikerült, helyén a cucc, a szerviztől hazafelé próbaképp a navi szerint haladtam, és nem okozott csalódást, arra vitt, amerre magamtól is mentem volna. Térképpel együtt 44 ezer volt a cucc a MediaMarktban, ami nem kevés, de ebben a motoros navigáció-kategóriában eléggé alul van. Remélem, sok jó kis túrán lesz a segítségemre, és nem lesz vele soha semmi baj. A következő, amit a motor kapcsán költenem kell, az az olajcsere lesz, aztán majd kicsit később új gumikat is szeretnék, mert a mostaniak elég régiek már, aztán egy új kormánycsapágy, már ha - reményeim szerint - más nem jön közbe.

Május 8-án ünnepeljük az édes kis feleségemmel az évfordulónkat, idén volt a tizenharmadik. Sikerült lepasszolnunk a gyerekeket anyósomékhoz, így végre teljesülhetett a tervem, hogy motorral lemegyünk kettesben Balatonföldvárra, ott megalszunk, majd másnap elkirándulgatunk erre-arra a környéken. Így is lett. Odafelé elég későn indultunk szombat délután, mert még volt pár elintéznivaló, és (így) nem is volt elég meleg az idő, de egy velencei pihenőt közbeiktatva sikeresen leértünk.

Másnap egy késő délelőtti indulással Tihanynak vettük az irányt. Ekkor viszont sajnos becsúszott egy kínos kis baki: amikor este leparkoltam, szépen feltettem a tárcsazárat, amit reggel viszont jól elfelejtettem levenni. Ennek eredményeként az elindulás utáni pillanatban a motor, már elfordított kerékkel, hirtelen megállt, és azzal a lendülettel fel is borult. Szerencsére még csak egyedül ültem rajta, mert épp megfordulni készültem, mielőtt a feleségem felszáll, az ilyen manőverek elvileg ugye könnyebbek egy személlyel, de így sem sikerült... Batár nehéz ez a motor, kurvára nem tudtam felemelni, mert egy murvás felületen történt az eset, és hiába láttam korábban, hogy egy ember milyen technikával tud egyszerűen felállítani egy nagyobb mocit, itt az nem működött, mert nem tudtam sehova betámasztani a kereket. Egy kis segítséggel aztán csak sikerült, indulhattunk Szántódra kompozni.

A Transalp mellett látható szerkezet egy Honda FMX. Kicsit újabb, frissebb, mint az enyém, de nem baj.

Fent fagyiztunk, sétáltunk egyet, majd elindultunk Füred felé, de nem bírtam ki, hogy ne álljunk meg még egy gyors fotóra a vízparton. Így nézünk ki beöltözve.

És így a motor teljes menetfelszerelésben. A nagy hátsó doboz bőven elégnek bizonyult amúgy két ember két napjához, az oldaltáskákban csak némi innivalót szállítottam, plusz persze az egyébként is benne lévő csetreszt. A legfelső képen látható túra második, nagyobbik fele ezután következett, egy kellemes füredi ebéd után felmentünk Veszprém felé, onnan pedig gyönyörű hegyi utakon Eplény majd Zirc következett, majd onnan Mór, Bokodon aztán megnéztük a híres hűtőtavat a klassz kis stégekkel, ezután Tatabánya felé indultunk, majd az 1-es úton hazafelé. Vasárnap kiváló idő volt, már ami a hőmérsékletet illeti, de a szél néha ekkor is kellemetlenül felelősödött, mindegy, megoldottuk. Az autópálya bevezetőjén hazafelé komoly dugóba futottunk bele, de szerencsére motorral ez elég jól kimozogható, Pesten pedig már a buszsávok voltak a segítségünkre a gyors előrejutásban. Kiváló túra volt, összesen úgy 350 km-t mentünk, és fenékkel is ki lehetett bírni. Ez azért jó hír, mert most már tudjuk, hogy ennyi erővel félig lemehettünk volna akár valami jó horvátországi tengerpartra is... Na majd ilyen is lesz remélhetően. Köszi a figyelmet! 

Az április 24-i kellemes hétvégén először Pilisborosjenőre motoroztunk egyetlen leánygyermekemmel, de a Hondáról leszállva egy szép kis gyalogos kirándulás is belefért, jó szívvel ajánlom annak, aki még nem járt erre, az Egri csillagokhoz épített kellékvár nagyon hangulatos úticél, oda is jó, ott is jó, onnan vissza is jó. Másnap délelőtt viszont messzebb merészkedtünk, a Börzsönybe indultunk, Királyrétet céloztuk meg. De ide már nem a lányommal mentünk, hanem egy motoros társammal. A lassabb útvonalon mentünk, mert a szintén Hondával támadó pajtásomnak nincs megyei matricája, így a Váci út, Dunakeszi, Göd, Vác (itt álltunk meg egy fotóra), Verőce útvonalon közelítettük meg Kismarost, majd onnan be a dombok közé. Elfogyasztottunk egy kiváló házi meggyszörpöt, majd indultunk is vissza ebédre, viszont még aznap délután visszalátogattunk a családdal is, és egész délután ott kirándulgattunk, látnivaló van ott bőven. 

Május első szombatján pedig az eddigi leghosszabb motoros túrát tettük meg, a Balatonhoz mentünk, persze a régi hetesen, mert spúr vagyok. Azért oda egyébként, mert láttam, hogy a kanyarfotósok Tihanyban (is) dolgoznak, tehát ez volt a terv, viszont lassabban haladtunk, mint terveztem, így végül inkább csak Siófokra mentünk. Gyönyörű, nyári időnk volt, csak egy pólót vettem a motoroskabát alá, és bőven jó volt. Sétáltunk, fagyiztunk.

Mint a fenti képen is látszik (elnézést, ez nem túl látványos), voltak rajtunk kívül is motorosok bőven, itt is és útközben is, és valami miatt ez nekem nagyon tetszik, ahogy néha utolérjük egymást, köszönünk, a benzinkúton is odabiccentünk - a másik meg, amiről múltkor is írtam valahol egy félmondatot, hogy gyerekként az autóban utazva az oldalablakra tapadva néztem mindig a melletünk eldöngető motorosokat, most meg (különösen egy ilyen úton, tehát nem autópályán, hanem alacsonyabb tempóval) én vagyok az, akit tátott szájjal néznek a gyerekek, és közben talán pont ugyanazt gondolják, mint én annak idején: de jó lehet nekik...! Hát, tényleg jó :)

Április második hétvégéjén most már tényleg, végérvényesen elkezdődött a tavasz, így szombaton és vasárnap is sikerült motorozni, szombaton többet (~230 km), vasárnap kevesebbet (~90 km). Az átagfogyasztásom 5,4 liter volt, amivel én teljesen meg vagyok elégedve, mindezt normál túratempóban. Szombaton a lányomat vittem magammal nehezéknek, Biatorbágyról mentünk fel Dobogókőre, ahol nem mellesleg kanyarfotózás is volt, de csak egyszer mentünk el a fotós előtt, így kevés kép készült, amik közül most nem is hívok elő semmit, lesz ez még jobb is:

Fent elég sok motoros volt, sétáltunk is egy darabot, aztán mentünk haza. Persze azért a parkolóban is fényképeztem:

Odafelé Budakeszi, Remeteszőlős, Piliscsaba, Kesztölc felől támadtunk, visszafelé egy nagyobb kanyarral Tát, Nagysáp, Bajna, Szomor, Zsámbék, Herceghalom volt az útvonal, végül persze Biatorbágy. Onnan hazafelé már egyedül jöttem haza, és mivel egy kicsit igyekeztem, sikerült Zuglóba 18 perc alatt beérnem, ami szerintem egyéni rekord, úgy ráadásul, higy a pályán nem is mentem 120 fölé. De a budapesti buszsávok egy szerencsés zöldhullámmal kombinálva csodára képesek... Másnap egy jó ismerőssel együtt pattantunk nyeregbe (persze ki-ki a sajátjába), és jó korai indulással Visegrádra kirándultunk fel, hogy megelőzzük a szokásos hétvégéi szentendrei dugót - sikerült is. Ezúttal is Lajosforrás felől mentünk, majd Lepencétől csorogtunk vissza, aztán fel a Fellegvárhoz, utána meg a sípályák felé lefelé a Salamon-toronyig, onnan pedig ismét haza.

Az indulás előtt leszedtem a dobozt, mert most nem kellett vinnem plusz sisakot, és nagyon tetszik a mocim így is. Az oldaltáskákat macerásabb levenni, és mivel ráadásul abban tartom a szükséges csetreszt, mint elsősegélycsomag, esőruha, kevés szerszám, mittomén, azok maradtak fenn. Az időjárás nem volt rossz, szombaton kicsit szeles, vasárnap kicsit felhős, de soha rosszabbat!

A húsvéti ünnepkör első napjának nagy részét, talán immár hagyományosan, nyeregben töltöttem, ezúttal családilag másod-, de általánosságban sokadmagammal, hiszen elég sok motoros pajti volt ezzel hasonlóan, tele voltak velünk az utak. Főleg arrafelé, ahova megint kitelepült a Kanyarfotó stábja ;) Az aznapi két lehetőség közül Csákberényt választottuk (én másodjára), mert a nagyobbik fiammal első közös motoros fotó elkészülésének lehetősége mellett a gánti Bauxitföldtani Park is csábított, mint izgalmasnak ígérkező program. Nem vettünk zsákbamacskát, a lányommal ugyanis már voltam itt, és akkor mindkettőnknek nagyon tetszett, javaslom, mindenki nézze meg, főleg gyerekkel, megéri! 

Milán fiam nagyon élvezte a látogatást, illetve a motorozást is, bár a feleségemnek vásárolt motoros bőrkabát kicsit nagy volt rá. Igazság szerint nem volt a túra tökéletes, mert megint nagyon szeles volt az idő, így nemigen tudtunk haladni, cserébe több időnk volt nézelődni. Neki nagyon tetszik, hogy a motorosok folyton integetnek egymásnak, ezt a részét most is nagyon élvezte... És akkor mutatom a képet, amit meg is vettem:

Iszonyú menők vagyunk, az Instagramon már 15 like-nál jár a fotó ;) A remek kultúrprogram után még felmerült, hogy átgurulunk Bajnára is, de ezt végül leszavaztuk, úgyis van már onnan kanyarfotóm. Sajnos másnap már nem volt jó motoros idő, így szombaton autóval mentünk el Apcra megnézni a "tengerszemet", az is szuper élmény volt, ráadásul utána még felnéztünk Galyatetőre is egy kis időre, hogy reprodukálhassam anyai nagyapám egyik, korábban itt már mutatott fotóját:

A szálloda felújítása miatt ez sem lett tökéletes, mert az ideális parkolóhelyen valami melós teherautó állt, de az igyekezet talán látszik. Ennyi voltam mára, kösz, hogy jöttetek, gyertek máskor is!

Tudjátok-e, mi az a GAS? Nem, nem a ruhamárka. Ez a GAS a Gear Acquisition Syndrome, azaz a különböző eszközök, kütyük, tárgyak folyamatos be- és megszerzési vágyának tünetegyüttese, valószínűleg minden gyűjtési mánia mögött ez rejtőzik, hol súlyosabban, hol enyhébben. Így már ismerős? :) Nyilván bennem is volt, vagy talán még van is belőle, de szerencsére jórészt talán sikerült megszabadulni tőle, és tudatosan igyekeztem rávenni magam az utóbbi mondjuk másfél évben, hogy tárgyak helyett inkább élményeket gyűjtsek. Persze ehhez is kellenek tárgyak, pl. egy motor, de már nem veszek régi magnókat, késeket, dvd- vagy BD-filmeket sem nagyon,  új ruhákat egyre kevésbé, itthonra ugye minek, magamnak már legót sem vásárolok, és hát a kisautókat is elengedtem. Persze nem mindet, legalább 100 darabot megtartottam, de talán már csak úgy 10 db van közöttük, amit nem is adnék el jó ajánlat esetén sem. Mindezek ellenére megtörténik egyszer-egyszer, hogy elcsábulok, vagy eluralkodik rajtam a vágy, hogy megjutalmazzam magam, ilyenkor mégis beesik ez-az, mint például most az egyik legutóbbi bevásárlás során a tecsóban, ahol az alábbi négy új Matchbox pottyant a kosaramba. Persze lenne kire fogni, Félix fiam már kér ilyen holmit, a békesség kedvéért mondjuk tehát azt, hogy a gyereknek vettem, és akkor majd egyszer tényleg megkapja, win-win :)

A kis Honda a sárga után most megjelent fehérben is, még esetleg egy világos kékmetál jöhetne, mint amin a Rendőrakadémiában Hightower tanult vezetni, de ebben a színben most csak egy teljesen új casting, a mellette látható Chevy Nova esett be. Nem tudom, lehet, hogy erről majd lesz külön poszt is, miután kibontottuk, mert első blikkre elég jól sikerült kisautónak néz ki. Az MGB-vel ugyanez a helyzet, és szerintem ezt az új (színű) Land Rovert sem dolgoztam még fel a blogon. Na majd meglátjuk.

Visszakanyarodva az élményekhez: az alábbi pakkot a drága kis feleségem kapta tőlem, mert ahogy azt már jó régen (jé, pont egy éve!) is írtam, tervben volt már egy ideje, hogy ő is megfelelő öltözéket kapjon a motorozáshoz. Annyira kedvező volt egy neten talált használt bőr együttes ára, hogy már csak a kabát miatt is megérte volna, de így akkor járt hozzá egy ajándák, ráadásul márkás bőrnaci is:

Még a motor színéhez is nagyjából stimmel... Na, most már végre jönnek a jóidők, most szombaton is sikerült elmotorozni Velencére, és remélhetően egyre több ilyen kirándulós poszt következik, majd gyertek olvasni! Legközelebb talán a húsvéti ünnepek alatt.

Akinek a régebbi RS6 tetszik jobban, az ide kattintson!

A saját privát motoros szezonomat sikeresen megkezdtem március elsején vagy másodikán, már nem is emlékszem pontosan, de ekkor valamikor is el kellett menjek egy dobozért valahova, majd azt elvinni egy másik valahova. Ekkor már 10 fok körül volt nappal a hőmérséklet, így elővettem a Hondát a garázsból, hiszen ezért vettem, hogy mehessek vele. Baromi jól esett!

Előzetesen felszereltem az ebayről pár ezresért rendelt kiegészítő szélterelőt, és nagyon kíváncsian vártam, segít-e - nem csigázom a nagyérdeműt, igen, abszolút, sokkal komfortosabb így motorozni, akár nagyobb tempóval is. Ráadásul most nyílt alkalmam tesztelni az új bukósisakomat is, és hát nagyon meg vagyok vele elégedve, kényelmes, könnyű és csendes, a belső napszemüveg meg a hab a tortán. A 15-i hosszú hétvége alatt csak szombaton tudtam egy kicsit motorozni, mert az időjárás és az egyéb családi elfoglaltságok ennyit engedtek, viszont a szombati nekiindulás előtt megkérdeztem a nagyobbik középső gyerekemet, hogy velem jönne-e, és igent mondott, így együtt gurultunk fel - átküzdve magunkat a szentendrei gigadugón, majd Lajosforrás felé kanyarodva, át a hegyen és erdőn - Visegrádra:

Ez még csak egy óvatos szezonkezdés, bemelegítés, ha úgy tetszik, nyilván vele (és a szeles idő miatt egyébként is) szuperóvatosan mentem, de így is nagyon élvezetes volt, máskor is csinálunk még ilyet, abban maradtunk. Úgy várom már a normális tavaszi időt...

Ilyen meg már volt, nem is egyszer:

De az ismétlés a tudás anyja.

Élőben láttam már többször is, de sosem parkoltan, ezért eddig lefényképézni sem volt még alkalmam. De nemrég, egy hétvégi séta közben sikerült a Várban, szóval tessék:

Nem sok FIAT-ra mondom, hogy kéne (eddig inkább csak az 500-asra, akár villanyos változatban), de ez még beférne a garázsomba.

Január 23-án elindultunk egy végső útra Győrbe (Öttevénybe), ugyanis eladtam oda a Volvót, a fenti képem róla az utolsó. Érvényes műszakival, saját lábán, alkatrészárban. Híres vagyok arról, hogy drágán veszek, olcsón adok, ez a képlet természetesen itt is remekül működött, 150-ért vettem, 150-ért adtam, csak a kettő között eltelt mintegy 6 és fél évben ráköltöttem Mészáros Lőrinc legalább egy-két percnyi keresetét. Ez volt az élmény ára, és nem sajnálom, hogy végül sikerült normálisan lábra állítani. Útközben elromlott az ablaktörlő (az egyik már korábban, a vezetőoldali pont ekkor, és természetesen pont aznap végig esett), töltés nem volt már az indulákor sem, így az akksi az előző éjszakát töltőn töltötte (de szép ez így leírva), és pont ki is tartott a delej az érkezési pontig, de ott már aztán nem indult be újra... Ja, és fáztunk is útközben ;) Mindezek ellenére nagyon szerettem ezt a kocsit, de 2020-ban nem csak a rohadás covid támadt, hanem a racionalitás is, elég sok cuccomat eladtam, amiről kitaláltam, hogy igazából nincs rájuk szükségem. Ez van, illetve hát sajnos ez már nincs, de az élet megy tovább. Van helyette motor. Hej då!

Nemrég egy új Defender akadt lencsevégre:

Annyira új, hogy nem is magyar.

Playstation a téma ma megint, folytatom a múltkori posztot. Könnyed kezdésnek két platformert gondoltam, szerintem ez a két játék a legjobb is ebben a műfajban, az egyik a Crash Bandicoot, a másik a Rayman. Utóbbit szerintem az ősidőkben még talán PC-n is játszottam, mármint az első részét, amiről most derült ki számomra a wikipediáról, hogy 1997-es.

A Rayman (ez a címszereplő neve is amúgy) eredetileg egy hagyományos, oldalnézetes platformjáték, amiben több ügyességi pályán áthaladva le kell győzni egy főgonoszt – nekem ennyi elég is, már megvettem � Lett aztán egy csomó része még, a 2D-ből is hamar 3D lett, de ezt a hibát aztán a Crash esetében is elkövették, mármint a plusz dimenzió bevezetését, legalábbis én ezeket már nem szerettem annyira, épp ezért (is) nagy kedvencem a Legends alcímmel futó része, ami nekünk is megvan. Sokak véleménye szerint ez a létező legjobb platformer evör, és nehéz lenne ezekkel vitatkozni: tele van viccel, ötlettel, érdekes felfedezendőkkel, jópofa pályákkal – és a 2D-t is meglehetősen szabadon értelmezték az alkotók, ugyanis sokszor mélységében is váltakoznak a pályák, ami plusz kihívásokat hoz. Más pályák meg híres zenékre vannak komponálva, eszméletlen jó játékélményt eredményezve. Nem csak én, hanem a két fiam is imádja, a nagyobbik ráadásul ebben sokkal ügyesebb nálam, pedig nem is olyan régen még én voltam az, akinek szólt, ha elakadt valahol, de most már ez fordítva van.

A Crash Bandicoot tehát a másik, ezen szocializálódtam még PS1-en, mármint a Warped alcímű harmadik részével. Ez és az első két rész felturbózott változata nekünk az N. Sane Trilogy kiadásban van meg. Ez már inkább 3D-érzetű, de igazából nem az, vagy legalábbis csak egy kicsit. Még PS2-n megvolt több olyan része is, ami tényleg 3D környezetben játszódott, de én ennek az esetében is a klasszikusabbat szeretem, nagyon jó kikapcsolódás – és persze itt is van jó sok poén, és persze nem kevés valódi ügyességi kihívás. Végigtoltuk már oda-vissza, de pár extra pályarész teljesítése még hátra van, ezekhez speckó kristályokat kellene beszerezni, amik viszont csak úgy jönnek, ha bizonyos pályákat elsőre, hibátlanul és hiánytalanul teljesít az ember, na, ilyen embert nem ismerek…

Demo formájában még volt a gépen pár Lego játék, mint Batman, Ninjago, Jurassic World és Star Wars, ezek is jópofák, ideig-óráig érdekesek, de úgy igazán egyikünk sem volt oda ezekért, így nem erőltettem a beszerzésüket. Innentől viszont pár olyan játékot említenék még, amikkel alig játszottam, csak beszereztem őket – mert az a menet nálunk, hogy ha elkezdünk valamivel játszani, és tetszik, akkor azt toljuk végig, és csak ezután nyissunk újabb frontot. Nyilván a Gran Turismo, a Battlefront kivételek, azokat bármikor elő lehet venni egy kis játékra, de a most következőket lényegében csak kipróbáltuk:

The Last of Us: erősen sztoriközpontú kalandjáték a zombiapokalipszis utáni világban, sok átvezető filmmel, de be tudja húzni az embert, nagyon jó a hangulata. A második része, ami a műfaj egyik csúcsa, még nincs meg, de majd egyszer szerintem azt is beszerezzük. Ezzel csak én játszottam még, nem is igazán többet, mint egy órát, de mindenképp szeretném végigjátszani egyszer.

Horizon Zero Dawn: Milán kapta a legutóbbi Karácsonyra, akció-kalandnak mondanám, ebben is egy elképzelt jövőben kell kalandozni, harcolni, de a főhős itt egy csaj. Érdekes az egésznek a koncepciója, jó a megvalósítás, szép a grafika, és elég szabad a játékmenet.

Witcher 3: na ezzel tényleg csak egy nagyon keveset játszottam még, viszont erről is azt olvastam több helyen, hogy ez az ilyen kalandozós-kardozós-varázslós típusú játékok atyja és csúcsa egyben, az előző kettőhöz hasonlóan ez is külső nézetes, ami nekem mindig is szimpatikusabb volt, mint a FP. Van egy fő csapásiránya a játéknak, de millió kisebb megbízást lehet elvállalni, amikkel extra pénzeket és felszerelést, ill. képességeket lehet szerezni, ráadásul a játékban felépített világ nagyon szabadon bejárható, felfedezhető. Nem mondanám nagyon pörgősnek, de a kb. fél óra alapján, amit a játékkal töltöttem, ez még nem jelent semmit, simán lehet, hogy fel fog ez pörögni rendesen. Azt olvastam róla, hogy nagyon sok (100+) órányi játékot kínál, szemben az előző posztban taglalt Uncharted-dal és Tomb Raiderrel, amik inkább 30-50 órásak csak inkább, már annak, aki komolyabban tolja, mint én, nekem azok is jóval több időbe kerülnek � Ezt a játékot nem lemezen vettem meg, hanem egy igen komoly leárazás során, töredékáron a Store-ból.

Sosem ismertem, sosem játszottam még a híres Assassin’s Creed sorozat egyik részével sem, de utánaolvastam, és úgy gondoltam, adok egy esélyt, megvettem egy három játékot magába foglaló gyűjteményes kiadást a vateráról: ez a The Ezio Collection. Ez a három állítólag a régebbi AC-játékok közül a három legjobb résznek HD remake-je: Assassin's Creed II, Brotherhood és Revelations, de multiplayer nélkül. Az újabban megjelent részek közül az Origins érdekelne még, no meg a Valhalla, ami a legújabb, de csak akkor jöhet szóba bármelyik, ha a trilógiát végigjátszottuk, és tetszett is. Főleg Milánnak.

Ja, az ő egyik legaktuálisabb kedvence a Just Cause 3, aminek persze azóta van egy negyedik része is, viszont ezt gombokért sikerült venni, szinte látatlanban (na jó, előtte azért elolvastam egy-két kritikát), és nem is bántuk meg: jópofa, laza, gondtalan lövöldözős szórakozás, komikus brutalitással, beszólásokkal, indokolatlan durvasággal és taplósággal, pont egy tízévesnek való � Nem, igazából nem való neki, pont azért nem vettem meg a GTA 5-öt, mert azt gondoltam, nem kéne neki ilyen típusú játékot játszani, nem való neki ez a fajta durvaság, de a JC annyira komolytalan, hogy mégsem érzem (annyira) károsnak.

Nekem egy titkos tippem még a szintén PS1-en megismert és megkedvelt Metal Gear Solid aktuális része, azaz inkább aktuális két része, egybe csomagolva, mert így sikerült megvennem valami 1500 forintért, nem is olyan régen. Lopakodós-beszivárgós kommandós játék, persze lehet benne lövöldözni is, de az izgalmat és a kihívást inkább az előbbi adja, nagyon élvezetes, csendes, nyugis taktikázás - de ha rá akarod adni a tüzet, úgy is lehet ;) Sajnos még ebben sem tudtam elmélyedni, de pár küldetést megcsináltam, nagyon tetszett:

Végül pedig megvan a FIFA18 is, bár én nem vagyok oda a fociért, Milán azonban jár is focizni, szereti is, szóval ezt még behúztuk tavaly. Mivel idén már a 21-es jelenik meg, ezt lényegében utánam dobták, nem volt nagy kockázat megvenni – mér csak azért sem, mert az egyik legnevesebb fejlesztő elég jól kiforrott portékájáról van szó, tehát olyan, mint a pizza vagy a szex, akkor is jó, ha szar. Egyedül nem túl élvezetes, de ketten jól el lehet csapni vele az időt, viszont érdemes lelkiismeretesen végigtolni a tutorialt, hogy legalább valamennyire megtanuljuk a millió gomb használatát, úgy mint passz, cselezés, sprint, lövés, beadás, mittomén. Én ehhez amúgy már öregnek érzem magam…

Hát ennyi most, ha lesz valami előrelépés, jelentkezem, de szerintem nem mostanában. Gyertek máskor is!

Hello! A tavaly november végi posztom második része következik ma, tehát legózunk. Volt ugyanis közben egy Karácsony, és természetesen a Jézuska hozott pár új készletet Félixnek. De az első a sorban mégsem ezek közül került bemutatásra, hanem megint egy "remake", mégpedig a 6364-es, az ún. Paramedic Unit. Ez leginkább egy háziorvosi rendelő, van hozzá egy doki meg egy nővér, kéthelyiséges épület és egy ügyeleti autó. Eredetileg az ablakkeretek és az ajtó is piros lenne, de ezt nem tudtam gyárira megcsinálni, turkált elemekből kellett ugye megoldani, de összességében majdnem minden ilyen az eredeti készletben is:

Az autón a kis bukókeret is fehér eredetileg, az alváz meg fekete, de szerintem így sem rossz, helyes kis életkép, nekem nagyon tetszik, ráadásul abból az időből származik, amikor én voltam kb. annyi idős, mint most Félix fiam. Ő egyébként nagyon elégedett az állomással, nem hiányzik neki a fenyőfa sem, kiválóan eljátszik vele anélkül is. Az alábbi utcaseprőt névnapjára kapta, és annyira beleszeretett, hogy már többször vele is aludt :)

Gurulás közben forognak a kis kék kefék elöl és oldalt is, a hátsó traktus meg kinyitható, egy tárolóhely található a csapóajtó mögött. A kefék amúgy nagyon jól össze tudják szedni a lakásban elhullajtott hajszálakat és egyéb porcicákat... És akkor jön a nagy karácsonyi ajándék, a 60233-as Fánkozó megnyitó:

Nem tudom megmutatni most, de az útlapjainkat összerakva egész jó kis várost tudtunk ebből és a korábbi szettekből összeállítani, de elemenként azért megnézhetitek, hogy néznek kis a legfontosabb részei - először is a dobozkép jobb oldalán látható játékbolt:

Az üzlet belseje is jól kidolgozott, van bent pénztárgép, gitár, játékmaci, propelleres sapka és egy csodás microscale mozdony. Kívül a kis ládába támasztott lepkefogó háló sajnos kissé megrágódott. Maga a fánkozó is hasonló méretű, de belül talán még részletesebb:

Hűtőpult fánkokkal, a háttérben, kávégép és egy kis asztal a helyben fogyasztáshoz, a covid miatt jelenleg üresen. Kívül van egy bankautomata, a tetőn pedig egy óriásfánk. Erre még visszatérünk. A fánkozónak van egy kihelyezett, mobilizált egysége is,ahol jó áron kínálja a hölyg a croissant-t. Az egy kávéra megálló taxi is a készlet része.

A fánkozó megnyitójára kilátogatott a helyi tévé is egy közvetítőkocsival, ami pénzszállítónak néz ki, de lehet látni a hátulját kinyitva, hogy bent nagyban folyik az adásszerkesztés.

Vissza a fánkra: egy speciális darus-nyerges szerelvény szállította a helyszínre, és képes is felemelni egy jópofa kis csigás szerkezet segítségével. Emelés közben viszont érdemes a támasztólábakat oldalra kihajtani, nehogy felboruljon az egész miskulancia.

Mondanom sem kell, Félix oda van és vissza ettől a darusautótól, amely egyébként tényleg baromi jól néz kis, és okosan kitalálták a funkcióit is - klassz ez, na. Egyéb családtagoktól még érkezztek különbözó munkáskészletek, egy bontogolyós szett egy utánfutós lánctalpas homlokrakodóval, plusz egy helyes kis Bobcat, természetesen ezeket is nagyon szereti. Igyekszem meggyőzni őt, hogy ezeket ne szedje szét, ne keverje bele az ömlesztettbe, mert utána több nap újra összerakni mindent...

Hát nagyjából ennyit terveztem mára, plusz még a végére betettem egy egyedi darabot, Félix ugyanis berendelt egy rendőrségi helikoptert. Ezt sikerült, attól rendőrségi, hogy kapott a fülke fölé egy kék villigót, egyébként pedig szinte csak sárga és fehér elemek álltak rendelkezésre, de nem volt elégedetlenkedés :)

Remélem, tetszettek, és jöttök máskor is!

Nagyjából a lányom születése környékén vettem egy Playstation 2-t, előtte egy 1-es modellem volt, nyilván chipelve. Tehát úgy 20 éves a közös történetünk a Sony játékkonzoljával, jelenleg egy 4-esünk van, és ez egy darabig még így is marad. A 2-est és az 1-est akkor adtam el, amikor a kisautó-gyűjteményem nagy részét is, hogy vehessek egy nagymotort, és ugye a 4-es érkezésével (tavalyelőtt karácsonykor) amúgy is feleslegessé váltak, 5-öst meg még egy jó darabig nem tervezek, majd 3-5 év múlva. Viszont a 4-est elég sokat használjuk, ráadásul hárman – a meglévő játékok egy része olyan, amit az öt és fél éves legkisebbik gyermekem is tud élvezni. Ezekről gondoltam ma egy kicsit írni, hátha érdekel valakit.

Amikor meglett az új gép, a Gran Turismo Sport volt rá az első játék, illetve a Pókember – előbbi nekem, utóbbi Milán fiamnak. A GT hagyományosan nagy kedvenc, de azzal csak én játszom, a fiaim nem szeretik az autóversenyt. Én viszont nagyon, de úgy igazán sosem mélyültem el egyik részben sem, csak megszereztem a legszükségesebb jogsikat benne, és „tét nélkül” szoktam néha versenyezgetni. Maga a játék szerintem, amellett, hogy természetesen szebb az (összes) elődjénél, a számomra legjobb 4. részhez képest kicsit visszalépés, ott valahogy jobban meg voltak oldva a bajnokságok és a jutalomautók, de talán könnyebb is a játék, vagy csak én váltam ügyesebbé az évek alatt. Nem, valszeg inkább könnyebb… A kritikák a megszokottnál limitáltabb autókínálatot (főleg a PS3-ra kijött 6. rész 1211 autójához képest) és az izgalmat (mármint annak hiányát) említik negatívumként, amelyre magyarázat lehet, hogy a fejlesztők inkább az online többjátékos módok felé igyekeztek terelni a játékosokat, és így kvázi elhanyagolták az offline sofőröket, mint amilyen egyébként én is vagyok. Érdekes, hogy a 4-esben még pont ezt a részt reklamálta sok tesztelő. Na, mindegy, a Gran Turismo továbbra is nagy kedvenc, soha nem csábultam el a konkurencia felé, de nem ígérem, hogy nem is fogok, egyszer egy szállodában próbáltam a Forza Horizon 4-et, és nagyon tetszett.

Ha már szóba került a Pókember: egy időben folyton csak ezt láttam a tévén, mert Milán imádta. Magát a játékot korábban, egy gamer kocsmában próbáltuk ki, és már ott is lejött, hogy ez nem csak nagyon jól néz ki, de nagyon klassz játékélményt is ad, szerintem PS4-re az egyik legjobb játék a maga műfajában. Csodálatosan néz ki, remek az irányíthatóság, szuperek és változatosak a küldetések, amikhez pluszban még hármat meg is vettünk később, és ami nagyon fontos: kivételesen jól kidolgozottak és érrdekesek a főellenségek is, közöttük több régi ismerőssel. Legutóbb karácsonyra megvettük a folytatását, a Miles Moralest is, ami kb. ugyanazt tudja, mint az elődje, csak még egy kicsit szebben és jobban, de már kevesebb újdonság-érzéssel. Viszont sokkal többe került :)

Az ilyen 3rd person-nézetű akció-kalandjátékok közül én jobban kedvelem azokat, ahol a kalandon van a nagyobb, és az akción a kisebb hangsúly, ezért is lett az első számú legnagyobb kedvencem az Uncharted-sorozat, ami a Tomb Raider nyomvonalán készült, csak férfi főszereplővel. Ő Nathan Drake, egy szimpatikus és jóképű csibész, egy fiatalabb és menőbb Indiana Jones. Kincskeresés, letűnt korok romjainak felfedezése, lövöldözés, üldözés, menekülés, besurranós tolvajlás, minden van itt, ami kell, és szerencsére egy csomó kisebb rejtvény, plusz némi infotainment töriből. Az első három részt egy gyűjteményes kiadásban vettem meg, azok remasterek, azaz a korábbi konzol-generációkra készített változatok PS4-es átiratai, de ez alig látszott rajtuk. Majd külön a negyedik részt, ami a legjobb volt mind közül, annyira, hogy később a spin-off-ját is beszereztem, amelyben a fő játék két mellékszereplője avanzsált főszereplővé – ez is remek volt. Gondolom, a következő rész már csak 5-ösre fog kijönni, így azzal várnunk kell.

Említettem az imént a Tomb Raidert is. Még régen, de már épp nem a gyerekkoromban játszottam nagyon sokat az első, majd a második résszel, még PC-n. Aztán jó pár év kihagyás jött, munka, család, gyerekek, élet, így Lara Croft kalandjaival a mozifilmeken kívül egyáltalán nem foglalkoztam. Úgy egy évvel ezelőttig. Kis feleségemtől megkaptam ajándékba a Rise of the Tomb Raider című játékot, amely a PS4-re megjelent trilógia középső része. Ezt és a következő részt egy-egy demo segítségével teszteltük, és megtetszett, így hát már idén beszereztem hozzá az első és a harmadik részt is, utóbbi a Shadow of the Tomb Raider címen fut. Játékélményem viszont a demókon kívül még csak a Rise kapcsán van, és szerintem tökre nekem való: menni kell, mászni, felfedezni, keresgélni, fejlesztgetni, meg néha harcolni, de csak ha muszáj. A grafika és az animáció remek, az egész camp-rendszer is oké, a sztori meg elmegy, semmi extra. Állítólag az előző bekezdésben taglalt Uncharted-sorozat azért tudott világszerte akkora siker lenni, mert jókor jelent meg – a Tomb Raider-franchise épp nem volt a topon. Ez a három játék viszont nekem bejön, de még egy idő, míg rendesen el tudok kezdeni játszani velük, eleddig csak a második részt „teszteltem” úgy 5% erejéig, azaz ennyi százalék az előrehaladásom, szóval épp csak hogy elkezdtem. De előtte még volt és van mindig valami, amit végig szeretnék játszani.

Ilyen volt pl. a Jedi Fallen Order játék, amit imádtam. A címből talán kiderült, hogy egy Star Wars-játékról van szó. Olyan ez is, mint a fentiek, emberünkkel egy nagy kalandot kell végigtolni, közben különböző kisebb-nagyobb küldetést teljesíteni, tanulni, fejlődni, harcolni, és persze megmenteni a galaxist. Kurvajó. Nagyon jól kitalált szereplőkkel, több ismert és új bolygóval, pár régi jó (és rossz) ismerőssel, és azzal az ikonikus atmoszférával, amit más franchise egyszerűen nem tud. PS2-n még csak a Bounty Hunterrel játszottam, az összes többi SW-cím lényegében kimaradt, pedig a The Force Unleashed érdekelt volna. Így utólag legalábbis így gondolom. Ez a játék viszont teljes mértékben kárpótolt, óriási élmény volt duplapengés fénykarddal kaszabolni a birodalmiakat, vagy az Erő segítségével a szakadékba lökni őket, néha akár hármasával. Ebben voltak néha kisebb és egyszerűbb rejtvények, fejtörők, de a hangsúly a változatos világok bejárásán volt, és a sok kis küldetés nagyon jól kiadta a végére a teljes nagy sztorit.

Persze előtte azért még végignyomtam a SW Battlefront 2-t. Ez is külső nézetes lövöldözős-fénykardozós akciójáték egy meglehetősen jól kidolgozott sztori móddal és gyorsan megkedvelhető karakterekkel, de az újrajátszhatósági faktort az arcade emeli az egekbe, ahol számtalan féle-fajta ún. scenario között lehet választani, lehet egyedül csatába menni, párban, nagy csapat részeként, egymás ellen ketten, egymással vállvetve ketten, és lényegében az összes ismert bolygón az összes ismert karakterrel játszhatunk – erőfojtás Vaderrel, villámszórás Palpatine-nal, hátirakétázás Boba Fettel, pisztolyforgatás Hannal, Leiával vagy Landóval, millió rohamosztagos-verzió, vukik, ewokok, droidok, minden-minden. Ja, űrhajós lövöldözés is van benne bőven, meg capture the flag, ez a legnagyobb kedvencünk PS-re.

Na, legközelebb innen folytatjuk.

Hótaposó:

Dobogókőn fotóztam ma.

Jézuskára idén ezzel leptem meg magam - "természetesen" használtan vásároltam, de szinte új állapotú, összes papírjával, pinlock-kal, dobozában:

Ez egy elég jó márka, kiváló teszteredményekkel, remek törésteszttel, szóval úgy voltam vele, hogy meglepem magam vele, főleg hogy nagyon jó árban sikerült megszerezni, a 100.000 Ft körüli új árához képest töredékébe került. Színben persze nem passzol a mocihoz, ez a szempont használt cucc vásárlásánál nem játszik, de legalább van benne némi fekete és piros is, szóval annyira nem gáz. Remélem, bejön majd, menetpróba és beszámoló tavasszal következik.

Minden kívánságom:

Nagyon elégedett vagyok. Legközelebb lottóötöst kívánok.

Jó ideje nem írtam a motor(ok)on kívül semmilyen járművemről, pedig azért van még: ott a Volvo, ami a nyári műszaki vizsgája óta egy beázáson és egy akksi-lemerülésen kívül semmi igazán izgalmasat nem produkált, ez utóbbit is hosszú álltában tudta előadni, szóval várom az első rendes havat, abban majd megmozgatom egy kicsit. Most legutóbb csak átálltam vele a ház elé, amíg ingyen lehet parkolni:

Aztán van ugye a Corolla Verso, ami a mai sztori egyik főszereplője. Jó ideje két probléma van vele, az egyik, hogy időnként, főleg melegen, nem hajlandó rendesen beindulni. Teker-teker az önindító, kattog, zörög, remeg minden egy idő után, pont úgy, mint amikor épp elkapná, de aztán nem. Majd egyszer csak, mondjuk harmadik próbálkozásra olyan simán beindul, mintha semmi sem történt volna. A másik hibája pedig igazából nem is az autó hibája, hanem bizonyos kopó alkatrészek hattyúdala, ugyanis elkezdett szar lenni a kuplung. Először csak a pedál volt egy kicsit nyekergős, majd elkezdett csúszni, majd jobban, végül már nagyon.

Nem vagyok autószerelő, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz olcsó, mert ugye a kuplung elég szoros kapcsolatban van a rettegett kettős tömegű lendkerékkel, aminek az elhalálozása ahhoz a bizonyos kardhoz hasonlóan lebeg sok modern dízel tulajdonosának a feje felett. A jót reméltem, de a rosszra készültem. Terveztem már egy ideje egyébként ettől teljesen függetlenül eladni a kis Yamahát, de aztán kénytelen voltam az eredetileg elképzelt irányár jelentős lefelé módosításával felgyorsítani az események folyását, és nem várni tavaszig, amikor normálisan is el lehet adni a motorokat a szezon elején, hanem inkább "kiszórni" most télen, nyilván áron alul. Arra is terveztem amúgy eladás előtt egy kis rendberakást, de ez már az új tulajdonos dolga lesz, tessék, ő az, ott viszi:

Ez tehát az utolsó fotóm a mociról, amely tényleg nagyon sok kellemes élményt nyújtott, de közel sem annyit, mint amennyit az utódjától remélek ;) A vételár pedig azonnal szépen átvándorolt a Mentsük-Meg-A-Toyotát alapba, de hiába sikerült a TW-t majdnem annyiért eladni, mint amennyiért anno vettem, ezt már akkor is kevésnek saccoltam. Főleg úgy, hogy a fenti két hibán kívül még voltak egyéb apróságok is a Versón, plusz ugye időszerűvé vált most már egy olaj- és szűrőcsere is, szóval elköszöntem még pár elég ritka Star Wars könyvtől is a gyűjteményemből, és így már csak egy kis plusz kiegészítéssel ki is adta. Azért még megmutatom, hogy nézett ki a kiszerelt lendkerék:

Szóval nem úsztam meg, ezt is cserélni kellett, és mivel csakis gyárival akartam pótolni, nem igazán lehetett garasoskodni. Nem is olyan régen a mostani szerelős körnél kicsit olcsóbban vettem egy komplett autót :) A gumicsere projekt, amit korábban most télre terveztem, illetve a jó mútkor kissé lezúzott hátsó lökhárító cseréje így viszont 2021-es projekt lesz. Az az év szerintem csak jobb lehet, mint az idei. Innen folytatjuk.

Egy Dodge Dart, mármint egy mai, nem a régi:

Na, most már ilyet is láttam.