Említettem múltkor, hogy majd írok erről is, hát tessék. A Múzeumok Éjszakájára volt több tervünk is, hogy hova kéne elmenni, mit megnézni, de végül nagyon minimál lett a megvalósulás, a már említett különleges Parkoló Parádén kívül csak a Mosonyi utcába látogattunk el a Rendőr Múzeumba. A helyet már ismertük, mert voltunk már itt, az esemény miatt azonban sokkal gazdagabb program várt minket, mintha csak úgy betévedtünk volna bármikor máskor. Például elhoztak régi rendőrautókat:

És nem olyan régieket is, amikbe be lehetett ülni, nyomogatni, tekergetni, pl. Milán nagyon élvezte, hogy szirénázhatott, illetve beszélhetett a hangosbeszélőn át. Még rabomobilba is beszállhattunk, helyszínelő kocsiba is, bent pedig volt ujjlenyomat-vétel, kvízek, festés-rajzolás, kis ez, kis az. Kinti képek még:

A Múzeumnak (illetve hát a Múzeumnak helyt adó épületnek, ami, gondolom, régebben valami kaszárnya volt) van egy nagy belső udvara ("alakuló tér"), ahol több program váltogatta egymást, ezek közül minket kettő érdekelt, a rendőrautózás és a kutyás bemutató. Az első keretében be lehetett ülni az új kis Mercikbe, és vittek minket egy szirénázós-üldözős körre, jópofa volt, élveztük a kölökkel. A kutyás bemutató azonban mindent vitt, minden gyerek (és a szülők jó része is) tátott szájjal nézte végig. Voltak "csibészek", üldözés, leteperés, lövöldözés, tehát minden, ami egy négyéves gyereknek kell ;) A végén még volt kötélhúzás is a rendőrkutyákkal, ahol három, a közönségből kiválasztott gyerek versus egy nemét juhász küzdhetett - természetesen Milán fiam volt ez egyik gyerek, és természetesen repültek a gyerekek, amikor a kutya úgy igazán elkezdte tépni a kötelet...

Ez az utolsó a bónusz, anyám látható rajta, és igazándiból egy sokkal régebben készült, és ahhoz képest nem annyira régen posztolt másik fotó miatt válik érdekessé - nézzétek meg, és érteni fogjátok, miről beszélek! A múzeumot mindenkinek jó szívvel ajánlom, ráadásul ingyenes is, ha jól emlékszem, fiúgyerekkel szerintem nagyon jó kis program...

Meglátni is meg nem szeretni egy pillanat műve volt, így valamelyik korábbi (május eleji) börzén bezsákoltam egy újabb régi Majorette kisautót, a 223-as kódszám alatt futó ún. Crazy Cart. Ez lenne az:

Létezik még bütykös big foot-kerekekkel is, de nekem ez jön be jobban. A homokfutó formáját talán egy Renault 5-ös ihlette, nem tudom, sok köze a valósághoz nincs, ahogy teteje és szélvédője sem, ellenben rendelkezik két klassz sportüléssel, krómozott sidepipe-okkal, és a kormány is ilyen szép színű, de a legdurvább, ahogy kigyúrták a fenekét. Nem semmi. És bár ilyen extra méretű hátsó kerekeket már láttunk korábban is, az összhatás akkor is komoly. Ha jól emlékszem, 3-400 forintot adtam érte, ami szerintem az állapotához, és a kor többi kisautójára is jellemző fém alvázhoz, illetve remek rugózáshoz képest (pár pici kopástól eltekintve gyak. hibátlan) teljesen jó.

Utolsó adag egy időre Bencétől, az eddigi retrók ellentételezéseként:

Az első képen maga a szerző is látható ;)

A múltkor felsoroltam néhányat, most kisautóként mutatok két újabbat a Greenlight és az ebay jóvoltából. Előbbiről filmes autók viszonylatában volt már szó, kihoztak ugyanis jó néhány hiánypótló darabot - na ez a kettő nem ilyen, viszont a piros kisbusz mégis érdekes a maga nemében, mivel a gyártó kínálatában eleddig nem volt T2-es Volkswagen. T1-es volt, olyanom van is tőlük, de ez most új és nagyon bejön. A Bogár meg Bogár, mezei kiadásban szintén megvan, így, filmesként viszont eggyel érdekesebb. Mutatom őket:

Maradnak is így bontatlanul, hacsak egy újabb rohamomban el nem adom őket, és akkor az új tulajnál esetleg majd megnézhetitek rendesen is ;) Most nincs ilyen terv. (A háttérül szolgáló konyhai asztalterítőért én kérek elnézést, nálunk minden nap karácsony...)

A facebookra már írtam, de most ide is: a világ egyik legjobb rendezvényén vehettem részt, a Totalcar ugyanis összehozott egy különleges Parkoló Parádét tegnapelőtt a Múzeumok Éjszakája keretében a Hungexpón. A látogató autók a szokott helyen állhattak, a "kiállított" kocsik azonban bent, a pavilonok közötti árkádos részen voltak - de nem ám csak álltak, mert minden jelentkezőnek vállalnia kellett, hogy autóztatja a népeket. Ha korábban érkeztem volna (ami nem jöhetett össze, mert a kis családomat vittem a Rendőrmúzeum programjaira, de erről majd egy másik posztban írok), és tovább maradok, valószínűleg több érdekességgel utazhattam volna, így "be kellett érnem" hárommal, de három nem akármilyen verdával:

Az első egy Wankel-motoros NSU Ro80 volt, amivel két meglepetés ért: egyrészt hátul nagyon kényelmes epedás kanapén ülhettem, másrészt a cseppet sem idegbeteg tulaj úgy nyomta neki, hogy csak na, hiába OT-s a gép, mondta, ez erre való, utazzunk! Nagy élmény volt, a parkolóhelyünkre visszatéréskor még Winkler is átszólt a Cougarból, hogy szívesen cserélne egy körre, mert még sosem ült ilyen verdában. Aztán hirtelen elment a rükverc, de szerencsére később visszatért. Bogárba nagyon vágytam már egy ideje, pont amióta (kb. 12-13 éve) eladtam az utolsót is a háromból, Andrist is meggyőztem, hogy jó lesz, így azzal is mentünk egy kellemes kört. (A poszt képei egyébként mind tőle jöttek, én nem vittem gépet.) A tulaj itt már kíméletesebb volt, de nagyon hangulatosra sikerült a kis utazás a mexikóival - ebben is hátul ültem, de minden másodpercét nagyon élveztem, aki nem ült még Bogárban, mindenképp próbálja ki, a hátunk mögött duruzsoló boxer hangja felejthetetlen élmény. A végén még sikerült bekérni magunkat egy piros Hacsirokuba, ami konkrétan megkoronázta az estét, eszement jó volt, erősen rá is kívántam egy ilyen holmira... Volt egy-két okosság a kocsival, tehát jobban ment, mintha széria lett volna, a tulaj is küldte neki, meg is pörgetett egyszer-kétszer, én pedig igyekeztem kulturáltan szórakozni, mégsem járja, hogy egy negyvenes meglett férfiember kurjongasson a gyönyörtől ;) Pár járgányt még kipróbáltam volna, de így sem panaszkodhatom, aki kihagyta, talán jövőre pótolhatja, én tényleg csak bátorítanék mindenkit, hogy jöjjön el. Valószínűleg egy mezei Parkoló Parádén is meg lehet kérni a tulajokat egy kis joyride-ra, legalábbis ha engem kérne meg egy lelkes érdeklődő, nem mondanék nemet... És ezek is nagyon tetszettek még:

Köszönet a szervezőknek és a kivétel nélkül nagyon kedves és készséges sofőröknek is, nagyon-nagyon kellemes perceket szereztek! És a társaság is jó volt, sok ilyet még! (Andris további képei itt, Zaphod képei meg emitt.)

Bence barátunk újabb szép találata:

Köszönet ezért is!

Írtam, hogy lett Honda, de be kellett áldoznunk a Nissant, ami az Utazó érkeztével okafogyottá vált. Persze ez sem ment egyszerűen. A kereskedés abszolút nyitott volt a beszámításra, első körben csak elmeséltük nekik, milyen a Nissan, azt mondták, oké, megnézik. Meg is beszéltük pár nappal későbbre a mustrát, de előtte egy szép szeles vasárnap elgurultam a kocsival az Asia Centerbe, hogy lemosassam kívül-belül. Életem egyik legszánalmasabb egy órája volt, amit a centerben töltöttem, 4 perc alatt körbejártam, de mivel az egyetlen normális üzlet (Galaxy Játékbolt) a vasárnapi szabály miatt zárva volt, a maradék 56 percet kint töltöttem egy padon és próbáltam az ingyenes, de nem igazán működő wifire csatlakozni a telómmal. Az autó viszont gyönyörű lett:

Leszámítva a horpadásokat és a bal küszöb rohadását persze. És még valamit, ami másnap, hétfőn jelentkezett, egy nappal a megszemlélés előtt: tönkre ment a kuplung. Szerencsére nem annyira, hogy ne lehessen menni az autóval, de pont annyira, hogy nagyon csússzon. Kurvajó. Ott álltunk egy kb. 150.000-ért beszámíttatni kívánt rakás szerencsétlenséggel, ami az egyik pillanatról a másikra minimum 60-70 ezret veszített az értékéből. Úgy, hogy ugye az első fékek tavaly lettek rajta teljesen rendbe rakva, nem beszélve az egyéb javításokról, új akksiról stb., amikről már írtam korábban...

A kereskedés emberei természetesen bemondtak egy fájóan alacsony ajánlatot, konkrétan 50-et. Ennyiért nem adtuk. Kicsit később körbefotóztam a kocsit, írtam hozzá egy nagyon korrekt hirdetési szöveget, amelyben a hibákat nagyon részletesen felsoroltam, részleteztem, és feltettem a hahura az eredeti elgondoláshoz közelítő irányáron. A kereskedő figyelmeztetett, hogy ekkora árra nagyjából milyen típusú hívásokra számítsak, de ez nem tántorított el. Még a képeket töltöttem felfelé a hirdetéshez, amikor már csörgött a telefon, majd még vagy ötször az este során, és már telefonban mindenki meg akarta venni, jönnek, indulnak, pénz a zsebben, el ne adjam másnak! Másnap délig valami csoda folytán senki nem ért oda hozzánk :) Végül az egyik jelöltet visszahívtam, aki nem hitegetett, csak annyit kért, hogy ha nem megy el, szóljak, mert komolyan érdekelné, hogy ha tényleg ennyire szeretné, jöhet megnézni, aztán majd valahogy megegyezünk.

Így is lett, jött, látott, győzött, elvitte egy százasért, és még az eredetvizsgát is bevállalta. A hajdani vételár és az eladási ár között tátongó szakadékot betudjuk tanulópénznek, hiszen a kocsi valóban a tanulóautó funkciót töltötte be, és arra pont meg is felelt.

Volt vele szopás, nem mondom, jobbra számítottam, de a típusban nem csalódtam igazán, csak ebben a példányban - de még inkább az előző tulajok gondatlanságát és a meglévő hibák kereskedő általi elkendőzését okolom. No és persze a saját figyelmetlenségemet, könnyelműségét, sokkal jobban is kijöhettünk volna a sztoriból. Mindegy, mert sok örömet is okozott, főleg a feleségemnek ;) És hát ez volt a fő cél.

Többek között azért jó, hogy a lányom nemzetiségi suliba jár, mert pl. egy évzáró során (hétfőn volt) az osztályteremben lévő dekoráció remek asszociációkra ad lehetőséget:

Ez jutott azonnal eszembe, és a bizonyítványok kiosztásakor végig ment is a fejemben:

Amúgy a bizi elég jó lett:

Innen is gratulálok!

Bence nevű olvasónk küldte Kecskemétről a következő szép vasakat:

Lesz még tőle pár találat később is. Köszi! (Én még azt a háttérben látható Volvót is körbefotóztam volna...)

Úgyis régen volt Bogár. Viszont Tomica Dandy még soha nem volt a blogon, így ez különleges nap lett. A Dandy náluk az 1:43-as kisautók jelölésére szolgál, de nem csak nagyobb a kocsi, hanem részletesebb is, főleg belül - bár ez a képeken nem annyira jön át. Made in Japan, (kvázi illegális bevándorló, de pszt!,) elöl-oldalt nyílik, szépen gurul, gyönyörűen rugózik, az alja pedig fém, nagyon klassz kis darab, régóta vadásztam ilyesmit, tulajdonképpen mióta gyűjtök, de horror áron mennek, így kellett ez a hat és fél év, hogy egy emberi áron kínált példányba botoljak...

Ha egyébként szívesen néznétek meg némi szórakoztató videós tartalmat egy másik Dandyről, amely személyes emlékektől sem teljesen mentes, itt és most megtehetitek (újra, ha már láttátok volna):

Szóval nagyon örülök ennek a darabnak, remélem, Nektek is tetszik! No és azt is remélem, lesz még szerencsém venni hozzá egyszer egy T1-es buszt is, vagy akár csak egy olyan Fiatot, mint a fenti videóban...

A Volvóhoz vett Falkenek nem váltották be a reményt, és annyira megsértődtem rájuk, hogy kidobtam őket. Mivel a másik két Bridgestone kiválóan bevált, yolo-alapon rákerestem a neten, mennyiért vesztegetnek ilyen holmit újonnan. Rubint Réka arca hozzám képest semmi lehetett, úgy meglepődtem, hogy akciósan 15 ezer darabja az ER-300-as típusnak. A tervezett horvátországi szállásunkról lehúztam egy újabb csillagot, és befizettem rájuk, pár nap múlva fel is kerültek az autóra, voilá:

Aztán meg a hétvégi hőségben, nézzétek, mi nőtt a kocsi seggére:

Bezony, egy jókora vonóhorog, megkönnyítendő a parkolást és persze a vontatást ;) Meglehetősen sűrűre sikerült így a hétvége, a fenti műveleteken kívül voltunk még Dunabogdányban strandolni, moziban (mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom A kém című filmet, hangosan nevetős végig), majd be kellett mennem a melóhelyemre, mert meghirdettem a Yamahát, amit végül el is vittek, és talán említenem sem kell, de volt megint kisautóbörze, ahol pedig megint eladtam egy rakat szirszaromat, hogy a többi hülyeséget finanszírozni tudjam... Hát így állunk most.

Már megint Dub Spencer küldött pár arab érdekességet a messzi Közel-Keletről:

Köszönet, és jó napozást!

Jó ideje nem volt szó a szívem svéd csücskéről, hát majd most. A fenti kép tavaly december 30-án készült, és bár a pontos dátumra nem emlékszem, ahhoz képest legalább egy hete állt szegénykém járóképtelenül. De inkább kettő. Történt ugyanis, hogy amikor megpróbáltam beindítani, nem sikerült. Na mondom, épp itt az ideje, hogy kicseréljem benne az izzítórelét, amit jóval korábban vettem, de az sem sikerült: ahol lennie kellett volna a réginek, na ott nem volt sehol. A belső kárpit puha részeit mind le is bontottam, de nem lett meg. Faterom és a Suzukija segítségével valamikor január közepén - szégyenszemre - elvontattuk a szerelőmhöz. Addigra beszereztem egyébként egy hibátlan bal első fényszórót is, mert az enyém teljesen tönkrement (Bentonit bontó, 10 rongy). Elsoroltam a szerelőnek, miket kéne csinálni, illetve ha már itt a gép, kezdje már el kideríteni, miért ég nekem folyton az olajlámpám. Szaktársakkal konzultáltam már korábban is erről, és aggódva figyelmeztettek, hogy ez bizony nem jelent jót, akár a motor végének a közeledtét is előrejelezheti. De én optimista voltam, jók ezek a 2.4-es szívódízelek, bírják... Aha. Hát az enyém tényleg elérkezett az aktív életének a végéig, mert miután megcsinálgattak rajta minden szirszart, volt izzítás is rendesen, mégsem akart beindulni ez a hálátlan dög soha többé. Kompresszió híján, mint kiderült. Körbenéztem, mennyi lenne egy teljes - és alapos - motorfelújítás, majd úgy döntöttem, nem most jött el az ideje, hogy még beletalicskázzak sok százezret a kocsiba. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy idén szeretnénk elmenni nyaralni külföldre, és egyszerre minden nem megy (Honda-vásárlásról akkor ráadásul még szó sem volt). Átmeneti megoldásként sikerült találni egy jó egészségnek örvendő donort, amely tulajdonosa révén önként felajánlotta a szívét átültetésre. Még pont elfogadható áron, de Tatán. Az barátok közt is 70 km, Zuglóból és nem fizetős úton inkább 80, amit egy mozgásképtelen autóval nem egyszerű abszolválni. Trélerre sem terveztem kiszórni semennyi pénzt, ezért találnom kellett egy olyan napot, ami lehetőleg szombat, mert akkor érek rá az ilyen hülyeségekre, továbbá ami megfelel a donormotort beszerelő tatai szakinak, mert szombatonként ő általában jön-megy-ügyet intéz, illetve az én szerelőmnek is alkalmas, hogy mégis valahogy beindulásra késztessük a kocsit. Mert a beindítás cseppet sem ígérkezett könnyűnek, bár a szerelőm elmondása szerint ez egyszer nekik már sikerült két akksi lemerítése és egy nagy adag hidegindító spray elfújkálása után, így én továbbra is reménnyel néztem a jövőbe. Összeszerveztem, és Valentin-napon az autó vagy másfél óra szenvedés után - végül behúzásra, amit pedig szerettem volna elkerülni - beindult. Itt már járt:

Vicces volt, hogy a telepen, ahol pihent, többen odajöttek és megdicsérték a járgányt, hogy ez mekkora jó autó, nem úgy mint a mai ipari hulladékok, én meg álltam ott az önindító egyre lagymatagabb tekerését hallgatva, és bólogattam, hogy jaja, ez ám az igazi autó, a JQA, csak indulna már be...

Nem mondom, az első 10 perc járás után még elég komoly füstmennyiséggel árasztotta el Alsórákost, de utána szépen magára talált, elindulhattunk tehát Tatára faterom kíséretével. Kicsit ki voltunk centizve, mert délután kettőig kellett odaérnünk, és csak fél 12 körül tudtunk végül útra kelni, tehát semmilyen műszaki vagy egyéb fennakadás nem jöhetett közbe... De talán pont azért, mert a szerelmesek napja volt, minden sikerült, az út remek volt, leszámítva a gigadugót, amit a Lágymányosi Rákóczi-híd lezárása okozott (talán emlékeztek, terheléspróbából kifolyólag, pont aznap, soha máskor), illetve a Budaörsön átvezető, szintén elég lassan teljesíthető szakaszt, útdíjat ugyanis, ahogy fentebb is írtam, nem kalkuláltam a képletbe, ezért a pályát kihagytuk. Odaértünk rendben, a Volvózást nagyon élveztem, igazi kis autós kirándulás lett az útból, és a célterületen még kattintottam kettőt, hogy ilyen képem is legyen:

Az egész műveletre egyébként több módon próbáltam forrást keríteni, mert egy ilyen mutatvány azért nem két fillér: egyrészt spóroltam, többek között január óta kb. két kezemen meg tudom számolni, hány kisautót vettem, a februári börzére például úgy mentem ki, hogy nem nagyon terveztem venni semmit, és ez 100%-ig be is jött, valóban nem vettem semmit! (Később persze igen, azokat folyamatosan posztolgattam is, mindegy.) Ez persze nem jelentkezik effektív bevételként, csak nem-kiadásként, ami jó, de nem elég, szóval pár dolgot el is kellett adjak, ilyen volt a nagy Joustra Land Cruiser, amely félbehagyott projektként várta a szekrény tetején, hogy távirányítót szerváljak hozzá. Hát ez most már nem az én feladatom lesz. Eladtam egy 1:24-es méretarányú szintén távirányítós Polistil BMW-t is, amelynek az volt a különlegessége, hogy nem csak a doboza maradt meg hibátlan állapotban, de maga a kocsi is játszatlan volt, a matricaíven érintetlen volt minden rajtszám és felirat! Ezt egyébként korábban pont ilyen céllal vettem, kvázi befektetésnek. Nem mellesleg eladtam azt a két szép kék Volvo-ülést is, amikről itt írtam, de volt egy másik ülés-bizniszem is, direkt eladási célból vettem idén egy pár Suzuki Swift Gti fotelt, hátha sikerül rajtuk keresni egy keveset, és hát szerencsére tényleg sikerült. Tápiószecsőre kellett értük elkirándulnom, az is jó móka volt, ezek voltak azok:

Továbbá egy hibás laptopot is elsóztam, amit még korábban szerettem volna megcsináltatni porsche segítségével, de kiderült, nem lett volna gazdaságos, viszont így alkatrészként meghirdetve találtam rá vevőt - legalább az sem itthon fogja már a port. Erről nem mutatok képet ;) Meg egy rakat egyéb kisautót, és egy meglehetősen ritka Star Wars-könyvet a gyűjteményemből, ez utóbbit kicsit többért, mint a fenti Suzuki-üléseket... Mindezekből összejött némi kis pénzmag, amiből egy adagot hirtelen el is szórtam egy Merwede ültetőrugó-szettre :D Mert az kell. Persze nem jött meg időre, hogy azt is magammal tudtam volna vinni Tatára a kijelölt napon, cserébe szép a színe:

Megint egy kis kitérő:

A rugók eljuttatását Tatára végül szerencsére nem nekem kellett megoldanom, mert az emberem járogat néha Pestre, így megbeszéltünk egy találkozó a VIII. kerületbe, ahol épp dolga volt. Na mondom, jó is, hogy oda kell mennem, már amennyire abban bármi jó is tud lenne, ha valakinek Zuglóból Józsefvárosba kell látogatni, szóval így össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal, régóta meg akartam ugyanis nézni a Pál utcai fiúk szobrot a Práter utcában, amely egy iskola bejáratánál található (és Szanyi Péter alkotta 2007-ben). Sikerült, ilyen (einstand megvan?):

A regényben szereplő iskola a valóságban egyébként nem ez, az a Lónyay utcában van, utánanéztem, illetve akik ellátogatnak a Füvészkertbe (ehhez is volt már szerencsénk), jobb, ha tudják, hogy az sem az "igazi", de ettől függetlenül nagyon szép hely, menjetek Ti is!

Na, mindezen előzmények után egyszer csak elém ugrott a FB Volvós adok-veszek csoportban egy garnitúra nem szép, de jó állapotú és szemérmetlenül olcsó 15-ös alufelni, amiket nem volt szívem nem megvenni - a tervezett horvátországi nyaralás félpanzióval is ugyanolyan jó lesz, mint teljes ellátással ;) Így egy kellemes szombati budakalászi kanyar után ezek is az enyémek lettek, valszeg téli szettnek:

Az volt a terv, hogy szép feketére festem őket (vagy csúnya, azaz matt feketére, még meglátom), és 195/50-es nyári gumikat teszek rá, amelyek közül kettőt már meg is vettem, persze használtan - update: ezek azóta ugye új szerepet kaptak a Honda alatt, ahogy már írtam. Így erre most egy darabig nem lesz pénzem, ez a része a projektnek áttevődik jövőre... Addig is a 4 db felniközepet eladtam róluk, mert azok nekem sosem kellenek, így a vételár közel egyharmadát visszakaptam :) Vissza a Volvóra: április vége felé járt már az idő, amikor is a mester ezt a képet küldte:

Az autó tehát előkészült a beavatkozásra. Kicsivel később megérkezett a donorautó is, majd a műtét előkészületeként egy gyors állapotfelmérés is történt, hogy mit kellene még egy kosszal orvosolni. Mutatom:

A kormánymű gumiharangját cserélni kell, illetve a szervo-szivattyú tartókonzolja sem tűnik teljes értékűnek, azzal is kéne kezdeni valamit. Emberemet sajnos egy tüdőgyulladás egy időre kivonta a forgalomból, így a művelet is leállt, de mivel nem sürgős semmi se, nem zavart, nem zavar a dolog (bár az elmúlt hétvégi Volvo-talira titkon már terveztem kimenni, de úgyis volt más) - és ha minden jól megy, mostanában folytatódik is valamikor, szóval ha amint lesz fejlemény, természetesen megírom. Kellemes napot!

BMW M4:

Hot Wheels BMW M4:

Nem látszik, de a teteje karbon mintás, szóval a részletekre igazán nem lehet panasz. Szpottoltam amúgy én is egy ilyet nem túl régen, errefelé mutattam, még a színe is stimmel. A börzén egyébként egy másik kék BMW-t is lőttem, ez utóbbit kerek 200 forintért, a már többször is szerepelt csodás Tomica egy nem is olyan hitvány kínai másolatát:

Ha az alja fém lenne, meg valami normális kereket kapott volna, szavam se lehetne, de így is ki merem jelenteni, hogy ahhoz képest, hogy kínai, nagyon is rendben van... Köszönöm a figyelmet!

Boldog szülinapot!

Ma az utolsó adag jön B. Dávid fotói közül:

A minisorozatban bemutatott korábbi képek jó része még tavaly augusztus 20-án készült, a mai BMW-ket pedig a Debreceni Műszaki karon mutatta be a helyi kereskedő - elég jó témát szolgáltatva a kar hallgatóinak... Köszönet a képekért!

Na ez meg egy negyedik generációs Oldsmobile Cutlass 442, fent egy hirdetés formájában, alant pedig a Hot Wheels kivitelezésében, vagány versenyszerkóban (aka Stock Car). Az egyébként sem túl szép autót 1979-ben formázták meg eképp, a kisautó tervezője pedig Larry Wood volt, akiről már esett például errefelé is szó korábban. Mutatom:

Komoly vas, van súlya rendesen, de nem nyílik semmije. Viszont azt hiszem, ez az egyik legjobban sikerült HW-kerék evör. A grafika is jól adja a korai 80-as évek hangulatát, a hátsó ablakon található árnyékoló szintén, úgyhogy nagyon megörültem neki, amikor Templair asztalán megláttam - annak meg végképp, hogy nagyon baráti áron kaphattam meg. Minden bizonnyal valami ilyesmi ihlette Wood mestert anno:

Hát így is csak egy kicsivel szebb, de otthonra még így sem kéne... Ja, de :D

A felnikérdést jóval későbbre terveztem megoldani, de aztán úgy alakult, ahogy, idő előtt felkerültek végül a csodás műveim a kocsira. De nem minden teljesen oké: egyrészt az elsők egy picit kilógnak. Ez bizonyos szempontból eggyel jobb helyzet, mintha befelé lennének szélesebbek a kelleténél, mert így legalább lehet velük közlekedni, ellenben fennáll a veszély, hogy ez valahol valakit zavarni fog, és ennek a valakinek ha rendőrigazolványa van, az gondot okozhat. Nem durva a helyzet egyáltalán, de pont elég. Pedig a szerelés előtt megnéztük, nem lesz-e gond, és akkor úgy tűnt, nem:

Egy másik probléma viszont felvetődött, a kerékanyák ugyanis kúposak, ezekhez a felnikhez pedig nem ilyenek valók, hanem laposak. Nem mellesleg egy közgyűrű sem ártana, mert a felnik agymérete kb. 1 milliméterrel nagyobb az autóénál, ráadásul ez utóbbi olyan, hogy a pereme nem lóg ki eléggé ahhoz, hogy a belülről különlegesebb agykiképzésű ATS-ek rendesen felfeküdjenek. Ez elvileg szintén nem tragédia, de nem is optimális, mert ugye az van, hogy most a négy csavar tartja a kereket ahelyett, hogy az szépen felfeküdne az agy peremére. Az eddigi autóimnál egyébként ez már többször előfordult, legutóbb a Golfon és a Nissanon teljesítettek szolgálatot kicsit más agyméretű Clio-kerekek, és ezeknél semmilyen probléma nem jelentkezett ilyen tekintetben, de engem ez zavar egy kicsit. Arra jutottam, hogy most már akkor is csináljuk:

Az utolsó probléma, amit legkésőbb jövő nyárra mindenképpen orvosolni is kell, hogy a még a Volvóra szervált két db használt 15-ös 195/50-es Falken gumi még sincs olyan jó állapotban, mint szemre tűnt, kicsit már megkeményedtek, illetve ún. kagylós kopásokkal is rendelkeznek, ami miatt hangosabbak a normálisnál. Úgy döntöttem, ezt a nyarat végigcsinálom velük, aztán mennek jól megérdemelt helyükre - a Volvóra, ott ugyanis a zajkomfort teljesen értelmezhetetlen kategória :) Előre két nagyon klassz Bridgestone-t rakattam, amiket szintén használtan vásároltam, hátra pedig majd veszek új gumikat.  Szóval íme a végeredmény:

Nem mellesleg megvolt a második teletankolás, normális, de inkább nem dinamikus tempó mellett, 80%-ban városban az autó 7.3 litert fogyasztott százra, aminek én nagyon örülök. Nem mondom, hogy lesz ez kevesebb is, de igyekszem továbbra is nyugodtan közlekedni, és ha nem nagyon megyünk ezután sem 8 fölé, az örömöm is megmarad...

B. Dávid képei - második rész:

Még egy lesz! Köszi!

Sokat kellett várnom rá (nekünk magyaroknak meg úgy általánosságban is nagyon sokat kellett várnunk egy normális méretű - 1:72-es - és kivitelű modellre a típusról), de megvan, mindenki nyugodjon le! Folytatva a múltkori Ikarusos bejegyzést mutatom hát kicsiben az Editions Atlas sorozatból a 260-ast, amelyet én leginkább 78-as buszként használtam sihederként, ritkábban 8-asként:

Emlékszem, a téli hidegekben milyen jól esett rákuporodni az utastér két oldalán alul végigfutó fűtőtestekre... Zuglói gyerekként a Keleti pályaudvar környékére jártam suliba, így több ezerszer utaztam ennek a csuklós változatával a Bosnyák térről, 10 évig rendszeresen. Érdekes módon "alattam" soha egy darab nem ment tönkre és nem is karambolozott. Kellemes emlékeim vannak a típussal, felnőttként viszont már nem hiányzik a zötykölődés ;) A modellt viszont kötelező volt megvennem, nem csak egy darabka történelem (bocs, tudom, ez nagyon elcsépelt), hanem tényleg egy olyan emlék, aminek a barna műbőr üléseit szerintem mindennél többet koptattam. Ha szeretnétek, egy felújított példányról is olvashattok, az alábbi képet is ebből a cikkből kölcsönöztem:

Érdekes, hogy én itt emlékekről írok, de több ezer ember mindennapjainak továbbra is része a típus, legalábbis a Bosnyák téren még mindig látom ezeket pöfékelni... Úgyhogy most szavazzunk!

Köszönöm a figyelmet, ajtók záródnak!

Mindet felismerjük ennyiből?

Ez lesz a Hondában majd egyszer, ha eljutok odáig:

Mechanika nélküli cucc, amit gyak. annyit jelent, hogy nem játszik CD-t vagy kazettát, csak rádiót, memóriakártyát és pendrive-ot. Haladok a korral :) Jelenleg akciós az Extreme Digital-nél.

B. Dávid volt ezúttal az a lelkes olvasónk, aki küldött saját találatokat a messzi Debrecenből:

De nem csak ennyit, ez csak az első rész volt, folyt. köv.

Bekerült a klíma, lőttem vonóhorgot, haladunk...

A Hot Wheels hol nagyon szép, hol nagyon csúnya Oldsmobile-okat tud készíteni, a most következő darab valahol félúton helyezkedik el ezek között. Ugyanez a kisautó szerepelt már errefelé egy másik kivitelben (ebben a régi posztban, de nem főszereplőként), az áprilisi börzén azonban a kezembe került egy elég szép (és ritka) Modern Classic-változat - ezúton is köszi Andrisnak, ha jól emlékszem, ő szúrta ki a kupacban egy külföldi eladó asztalán:

A fém alváz, a kivételesen szép metálfényezés, a kifestett részletek és a kerekek teszik azzá, amitől még ez a kisautó is ilyen szép tud lenni. Ez a kvázi limitált széria Magyarországon tényleg nagyon ritka, nekem emellett mindössze két másik hasonlóm van, egy Mustang és egy Datsun, ezért is volt különösen nagy öröm, hogy sikerült bezsákolni, ráadásul csak 2 Euro volt az ára. Nem rugózik, nem nyílik, de jól gurul és jó súlyos is. Az egyetlen, de akár úgy is mondhatnám, hogy a legnagyobb hibája - ahogy az imént említett másik két darabnak is - a hátul túlzott méretű szekérkerék. Furcsa, mert pl. a mainline-ban megjelent szekérkerekű Plymouth Road Runner e sorozatban pont normális felniket kapott, és pont ettől vált egy igazán jó kiállású kisautóvá. Ezt leszámítva nagyon szép darab. Ugye?