Művészet, kérem szépen:

Lengyel. Ütős.

Ahogy ígértem:

Ezekről a csodákról jut eszembe, hogy nemrégiben elvittem a kölyökhadat a Szabadság térre egy kicsit játszóterezni, de azért megálltam a Bank Center előtt egy kicsit nyálat csorgatni a Ferrari-szalonnál... Ajánlom szíves figyelmetekbe! (A fentiek közül kettő darab kisebb változatai itt és itt megtekinthetők.)

A múltkori, rendőrös folytatása - ez is nálunk készült:

Inkább lányoknak való ;)

A mai adásban két szép régiség, amelyek közül az egyiket szerintem mindenki ismeri:

Gondoltam, megmutatom őket külön is rendesen, ha valaki nem pörgette volna végig a Hungaroringes albumot... Kellemes pénteket!

Nem olyan régen mutattam, hogy már apám is kabriózott, de ez semmi, ugyanis anyai nagyapámék is egy lenyitható tetejű autóban tolták - nem is akármilyenben! De nem sokáig. A háború után ugyanis az akkori kedves vezetők - hasonlóan ahhoz, ahogy a mostani kedves vezetők jártak el a magánnyugdíjpénztári megtakarításokkal - einstandolták. Így lett belőle később Moszkvics, az anyag ugye nem vész el, csak átsatnyul. Na de vissza a lényegre: a Bimmer, amiről szó van, egy már akkoriban sem túl modern, de mindenképpen luxus gran turismo, egy 1936-os 326-os modell, amely szép állapotban így néz ki:

A felmenőim egy jó részével megpakolva pedig így:

Szerintem egyszerűen meseszép. Az idősebbik férfiember nem, ismétlem, NEM Torrente. Hanem a nagyapám, alant pl. vagányan pózol, akár egy mai menő boyracer az E36-osával a fácsén:

A tetőnélküliség elvakult híveinek a tél sem akadály, a fentihez hasonlóan a következő kép is Galyatetőn készült, csak itt egy kicsit jobban fel kellett öltözni:

Hát ez volt a híres családi BMW, amit én persze már élőben nem láttam, a képeken az a pici lány ugyanis jóanyám, tehát 65 éve pihennek ezek a fotók a szekrények mélyén. De a jókedv megmaradt, ahogy a kabriók iránti vonzalom is... ;) A részrehajlás vádját elkerülendő bepakolok még egy képet apai nagyszüleimről is, akikről bármilyen autós vonatkozású képet lehetetlenség találni, mert ők ilyesmivel nem rendelkeztek, a motorizáció a képen még igen tejfogú apám által érkezett meg ebbe az ágba - ezt ők akkor még nyilván nem tudták, így nem is nagyon mosolyognak:

Ha nem számoltam nagyon rosszul, a kép 78-80 éve készülhetett... Viszont így sikerült leleplezni egy komoly rejtélyt is:

Az orr-téma viszont nem ugrott :D Na szép napot!

(UPDATE: a poszt képpel jelent ma meg a blog.hu főoldalán, heló!)

Ugyanolyan jött ez is, ahonnan ez:

Csütörtökön is amerikai találatok jönnek, csak némileg egzotikusabbak... Köszi, Rita!

Szeptember 19-én a Porsche Hungaria jóvoltából a Hungaroringre voltam hivatalos Élménynap-ügyben. A képes beszámoló alább tekinthető meg:

A szöveges pedig a következő: reggel 9-re kellett kiérnünk, négyen mentünk a cégtől. A Hungaroringet hátulról, tehát Kerepes felől közelítettük meg, matrica híján. Ott csoportokba osztottak minket, majd csoportonként eltérő sorrendben kellett ugyanazokat a feladatokat teljesítenünk: "részeg-szemüveges" vezetés, szlalom, tesztvezetés, pálya. Az első részben egy szép kis piros Fabiát kellett bóják között egy kijelölt útvonalon úgy végigvezetni, hogy fel kellett előtte tenni egy speckó szemüveget, ami a részeg állapotot volt hivatott leképezni. Lényegében nem lehetett belőle kilátni, a mitfahrer navigált. Ezt ügyesen megoldottam egyébként, a volt rendőrökből álló instruktőrök szépen meg is dicsértek. Aztán jött a szlalom, ahol 1.4 TSI Seat Leonokat kellett megint csak bóják között hajtani, de itt már nagyobb volt a pálya, erősebb az autó, és mérték az időt is. Kurvára meg kellett küldeni az autót, nagyokat fékezni, nagyokat csikorogni, élvezetes volt. Egy párszor azért taroltam ;)

Még közben bejelentkeztem, hogy a következő körben, azaz a tesztvezetésen én a 400 lovas Audi RS4-est vezethessem, fel is kerültem a listára, de végül máshogy alakult. Mert az Audira várni kellett volna, ott kínálta viszont magát a Fabia RS, amit a kollégám nagyon dicsért, miszerint a feeling felülmúlhatatlan. Elvittem hát. 1.4 TSI hétfokozatú szekvenciális (DSG) váltóval, 180 LE. Egyedül volt szerencsém menni vele, ami azért volt jó, mert úgy küldhettem, ahogy akartam, csak a lakosságra és magamra kellett tekintettel lennem, utasra nem. Nem mondom, mennyivel mentem, mert ki tudja, ki olvas, de besza-behu... Kezdtem persze rögtön azzal, hogy sportfokozatba tettem az automatát, biztos, ami biztos. Elautókáztam Mogyoródról Fótra, majd vissza, útközben egy fotózási kiállással.

A kis RS tényleg megy, mint a mérgezett egér, és ha az ember nyomja, a hangja is nagyon széppé válik. Az ülés szuper volt, jól tartott, a tiptronic fülekhez viszont nem nyúltam, jó volt nekem a robot. Amikor visszaértem, még nem volt bent az RS4, így bekértem magam az előző csapat pályakörébe, hogy előbb visszaindulhassunk. Magyarán beáldoztam a csúcsgépet egy kis ökörködésért, de nagyon megérte: egy brutális 3.0 TDi Audi Q3-at vezethettem, gyakorlatilag végig nyélgázon. Ez is automata volt, de ezt sem bántam, sőt. Az eredeti feladat egyébként az lett volna, hogy egy felvezető kör után az ember tegyen meg három olyan kört, amiknek az egyes időeredményei egymáshoz a lehető legközelebb vannak. Na, ez volt az, amit én tökéletesen figyelmen kívül hagytam, mentem, ahogy bírtam ~:D Gonoszul betettek a pályára három kis szalmabálás lassítót is, de nem volt gond, minden kanyarban, fékezésnél és gyorsításnál zenéltek a gumik, bömbölt a motor, nekem pedig a szám a fülemig ért végig. Így:

Nagyon hálás vagyok az élményért az ügyfelemnek, rendes volt tőlük, hogy meghívtak. (Update: az index beszámolója itt.) Visszafelé az úton többször is ellenőriztem a Golfon, hogy nincs-e behúzva a kézifék, mert mintha nem akart volna menni rendesen... Nem volt.

Na?

Volt már egy ugyanilyen című poszt, ezért az 'újra' szó a címben. Maga a poszt alanya is igen hasonlatos az akkorihoz, mégis egészen más: ez is Fiat, ez is Abarth, ez is piros, viszont nem Norev, hanem Bburago, az Alitaliás tesója. Nem is ragozom, ilyen:

Egy darab ezres volt a börzén, ami nagyjából 350 forinttal több, mint amennyiért boltban meg lehet venni, de azokban a boltokban, ahol kerestem, pont nem lehetett, így bezsákoltam így. Nem is bánom. Nagyon nem.

Talán észrevettétek, talán nem, de egyre kevesebb a kisautós poszt mostanában a blogon. Ennek leginkább az az oka, hogy egyre kevesebbet veszek. Nem ábrándultam ki a kisautókból, szó sincs ilyesmiről, csak az utóbbi hónapok rámutattak, bármilyen költségekkel is járó hobbi nagyon veszélyessé tud válni, ha rosszul alakulnak a dolgok. Benne áll egy csomó pénz egy ilyen gyűjteményben, de amikor a pénztárcában nem áll benne elég, akkor ez zavaró tud lenni. Szó se róla, a környezetemben élők a nehezebb időkben egy kurva szóval sem mondták, hogy tessék, én szóltam, vagy ilyesmi, erre rájöttem magamtól. Egy ekkora gyűjtemény minden túlzás nélkül manapság luxus. Luxusra pedig csak akkor költünk, ha minden mást kipipáltunk. Én azonban még egy-két fokozattal lejjebb vagyok a Maslow-piramison, így amíg feljebb nem tudok lépkedni, addig csak így takaréklángon üzemel majd a szirszarjaim, amit remélem, megértetek... A minden jót!

Egy újabb, amit mi csináltunk:

Egyszerű darab, szinte nulla pénzből. Hogy tetszik?

A Mercedes-Benz W114/115 típusáról Csikós megható elhivatottsága folytán szerintem minden magyar hímnemű netező többet tud, mint a nagyvilági átlag, így a modelltörténettel most nem (sem) állok le itt helyet pazarolni, csapok inkább mindjárt a lecsóba. A legutóbbi börzén is kint voltam árulni, de két kisautónak nem tudtam ellenállni, meg kellett őket vegyem. Az egyik egy újabb Fiat Abarth, amit majd legközelebb mutatok, most a másik jön, amely egy 1:43-as állólámpás Merci, külföldi retroautó:

Sokáig válogattam, hogy egy hibátlan példányt vihessek haza, így sikerült ezt, aminek az orrán az embléma tök csálén áll ;) A bal első kilincs is, illetve a jobb hátsó lámpát is vissza kellett egyengetni a helyére, úgyhogy ezek miatt most csak négy kép van. Viszont ezektől teljesen függetlenül ez a kis modell nekem nagyon tetszik. Jó közepes minősége dacára egyben van, elég részletes is, bár pár helyet egy kicsit elnagyolt a tervezés. Személyes kötődésem azon kívül, hogy az életben is nagyon tetszik ez a típus, kevés van, de azért van: életem első munkahelyén az egyik art director kollégának ilyenje volt. Ő a típus elvakult szerelmese, tudtommal a mai napig, amit inkább már csak így öreg fejjel tudok megérteni. Sokat dolgoztunk akkoriban egy jó nevű reklámfotóssal, aki szintén egy hasonlóval járt minden nap, de tartott otthon egy sokkal szebb W112-est is. Aztán a második munkahelyemen, 2002 körül érkezett egy új, egy szintén art director kolléga, aki megint csak egy állólámpással járt. És mit ad isten, illetve inkább úgy mondom, hogy milyen kicsi a világ, a jelenlegi cégemnél ismét ez utóbbi kollégával dolgozom együtt, akinek a Mercije azóta is megvan, sőt jó egészségnek örvend. Átesett már egy-két felújításon, de napi használatban teljesít, ráadásul elég jól. Kicsiben amúgy eredetileg én az angol Bond-sorozatban megjelent elegánsabb darabot szerettem volna beszerezni, de azt nagyon drágán adták, maradtam hát ennél, 3000 Ft volt, ami még mindig sok, de ahogy a reinkarnációs tanfolyamon tanultam, egyszer élünk!...

Még egy kisebb adag Andristól:

Fokozott nyálelválasztás stimulációjára tökéletesen alkalmasak... Köszi!

Saját találat Splitben:

Ha valaki nem pörgette volna át a beszámoló alatti albumot...

Andristól egy régi busz-szépség:

Köszi!

Mint azt jeleztem, hivatalosan Splitben jártam, meghívtak ugyanis az új Skoda Rapid bemutatójára. Ez amúgy nem a "nagy" bemutató volt, hanem a márkakereskedőknek szervezték, tehát nem ez volt az a rendezvény, amelyen összefuthattam a nemzetközi autós újságírás krémjével. Na, erről írnék most egy keveset, illetve az 1.2-es TSI motorral szerelt Octaviáról, amivel megtettük az oda-vissza mintegy 1600 kilométert. A Clever felszereltségű Octavia jutott nekünk az importőr jóvoltából, amivel én teljesen elégedett voltam, de azért megjegyeztem a kollégámnak, hogy ugyan adhattak volna már egy TT-t... Ezt írta anno a Csikós:

Az egész kocsiból árad, hogy a tervezőknek pontos elképzelésük volt arról, milyen autót és hogyan szeretnének, de nem költhettek túl sok pénzt. Épp csak a szükséges mértékben legyen jó, Poplacsek úr, tudja, nem kell elkapatni a népet, meg aztán nem tudjuk eladni a Golfot – mondta a német könyvelő ott Mladá Boleslavban. Olyan cseh lett az egész. Tisztességes, kicsit béna, komor, de tartós, bizalomgerjesztő. Minden funkció kitalálva, ahova véletlenül ér a kéz, ott mindenütt minőségi anyagok várják, a gagyi plasztikokat távolabbra száműzték. Masszív a csomagtérpadló, masszív, erősített a kalaptartó, masszívan csukódnak az ajtók, masszív fémek a kilincsek, egyáltalán, mindennek van egy kis rejtett fémessége. Nem mondanám szépnek a belső teret, hiszen ez maga a formaterv nélküli minimáldesign, de minden ott van, ahol kell, úgy működik, ahogy várjuk, semmit nem rontottak el.

Én nem éreztem kicsit sem bénának - nekem, akinek még soha a büdös életben nem volt ilyen szép nagy új autó a seggem alatt, ez a kocsi maga volt a földi mennyország, a műszerfal, mint egy űrhajóé, az extrák pedig szinte fel sem sorolhatók. Jó, kicsit túloztam, mert vezettem egy ideig egy szinte új turbós Cliót az előző előtti munkahelyemen, mint céges verdát, csak szerettem volna érzékeltetni, hogy az autós újságírók bizony erősen elkényeztetettnek tűnnek innen a 17 éves Golfon, azelőtt 14 éves fapados Corollán nevelkedett pórnép perspektívájából. Az új autó, kérem szépen, valami egészen más dimenzió, mint a használt. Beülök, és körülölel a luxus, a kényeztetés, a dekadencia. Most képzeljétek el, miket írnék, ha egy A6-ost tesznek a fenekem alá... Egy ilyenért egyébként 1200 Ft híján 4.600.000 félázsiai magyar forintot kérnek a lista alapján, persze nyilván engednek belőle valamit, ha az ember ügyes és tényleg meg akarja venni, de ez a dimenzió nekem nagyon távoli, már a feléből pont olyan Imprezát lehetne venni, amit szeretnék. Ezen újkori Skoda 105 (nem Skoda 105, hehe) lóereje egy kicsit többnek érződik, mint a Golfom 100-a, de aztán lehet, hogy ezt csak képzelem, a Csikós által nyersnek mondott motorhang a saját autóm relációjában már mindjárt csak édes angyali surrogás, ez lehet igazán az oka. Az is revelációként hatott, hogy a műszerfalon minden kis izé csodásan világít, minden működik, megint csak azt tudom mondani, hogy ez minden bizonnyal sokaknak természetes, nálam viszont cseppet sem az, gyermeki módon tudok tehát örülni minden ilyen apróságnak.

Az Octavia nagy. Elöl is, hátul is, középen is. Klassz nagy a hátsó lábtér, ami a korábbi Octaviák rákfenéje volt, de persze azért nem ekkora. Vessetek meg, de nekem a formájával sincs bajom, bár egy kombit (Tour, pardon) szívesebben elfogadnék. Vagy egy ilyet. A csomagtere viszont ennek is óriási - és most megint viszonyítok, régebben írtam, hogy a Golfé meglepően nagy, de tévedtem, EZ az, ami igazán meglepően nagy! Még ami nagyon tetszett, az a hatfokozatú kézi váltó. Annak ellenére, hogy automata-párti vagyok. A váltó - hangsúlyozom, számomra - japánosan finoman jár, de mégis határozott, nem volt vele rossz tapasztalatom. Ráadásul az autó olyan kis okostojás, hogy a műszerfalon folyamatosan mutatja, mikor ildomos feljebb kapcsolni ;) A fék az én ízlésemnek egy kicsit kemény és darabos volt, de könnyen lehet, hogy ez azért van így, mert a sajátomon puha és nyúlós, ami ugye nem optimális. A tempomat feltalálójának viszont csókjaimat küldöm, 1600 km levezetésekor óriási segítség. Itt vannak a saját képeim:

A motor, nem túlzás, alapjáraton hallhatatlan. Amikor anyámék megvették sok éve az első generációs Yarisukat, annál tapasztaltam hasonlót. Beindítottam a Fáy utcában, és csak azért nem indítottam rá a járó motorra még egyszer, mert sejtettem, hogy csendes lesz. De hogy ennyire... A 175 Nm-es nyomaték nagyon szép adat, kellemes hátországot biztosít a normális tempójú közlekedéshez, még országúton, autópályán is. Oké, a 240-ig skálázott óra a műszerfalon talán barokkos túlzás, de megy ez, ha az ember odalép neki. A már említett felszereltségi csomag pedig tényleg megszépíti az életet, meggyőződésem szerint ennél többre nemigen van szükség: ESP, klíma, hat légzsák, MP3-as CD-s rádió ("Swing" típusú - iszonyú jól szól!), elöl ülésfűtés, hátsó parkolóradar, 16-os alufelnik, állítható gerinctámaszos első ülés, bőrborítású kormány, -váltógomb és -kézifékkar. Kéne örökbe is. Ennyit szerettem volna elmondani erről, térek is át az utazás igazi értelmére, a jól csengő nevű Skoda Rapidra.

A jó Totalcarnál csak 'józan parasztként' bemutatott autóról minden tudnivalót megtaláltok emitt, én inkább arról írnék (megint), nekem milyen érzés volt találkozni egy ennyire új autóval. Hát kábé ugyanaz, mint amiket kicsit feljebb is írtam, csak hatványozottan. Ez ugyanis nem csak hogy új, de modern is, lévén teljesen új konstrukció, illetve teljesen új tag is a Skoda-családban. Szerintem kurvajól néz(ünk) ki! Nézzétek csak meg:

Kompaktnak mondják, de nem kisebb az első generációs nagyobb testvérénél, szubjektíve ez is már nagy autó. Oké, volt már nekem 240-es Volvóm, azért ez ott még nem tart, de abszolút felnőtt méretű. A csomagtartó mindenképp, ráadásul ablakkal együtt nyílik felfelé, ami első blikkre nem magától értetődő - nekem abszolút az első generációs Seat Toledót idézi ez a megoldás, és tetszik is, ahogy ott is tetszett. Jól összehaverkodtunk a tesztvezetés során (Omisba ruccantunk át Splitből), 1.6 TDi jutott nekünk, ami szépen és jól ment, bár a futómű egy kicsit pattogósnak érződött, de egyébként belül is kényelmes volt, tele apró kis ötlettel, amiket az unásig hangsúlyoztak a bemutatón (csúszásgátlós mobiltartó, usb-csatlakozás a műszerfal alján, jégkaparó a tanksapkát fedő kisajtóban stb.). Viszont igazán mély férfibarátságot inkább az Octaviával kötöttem - igaz, az Octavia ülése és a seggem között kialakult kapcsolat már-már intimmé vált az egymás közvetlen közelségében eltöltött mintegy 16 óra alatt, így ez nem is lehetett másként... Simán el tudnám képzelni a házunk előtt hosszabb távon is. További képek a teljes túráról (és az utolsó hivatalos ebéd helyetti városnézésről) alant:

Tényleg nagyon jó volt, nagyon szép volt, nagyon élveztem, köszönet a Skodásoknak és a munkahelyemnek!

Na, máris elkészült az első autós "reklámom" az új munkahelyemen - igaz, hogy csak egy adaptáció, de az is valami, íme:

Hogy tetszik?

Volt már errefelé valami hasonló, de ez már tényleg rendőr ;) És végre péntek! Az van egyébként, hogy az új munkahely miatt hanyagolom a blogot, de ez remélhetően idővel javul majd... Hétfőn pl. el kell mennem Splitbe, ugyanis meghívtak az új Skoda Rapid nemzetközi bemutatójára, szóval sajnáljatok, tesztvezetni kell majd, állófogadásra menni, ilyesmi... Két napig ;)

(ᾰliən ✔ϟ. ₱rədator by Ẍidon)

Akár csak a múltkori, ez is nagyon tetszik...

Ezdejó...!

Bemutatkozik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat Csillagok háborúja című speciális különkiadása.
Főszereplők:
Égbenjáró Lukács
Lilla hercegnő
Magányos János és hű társa, Csabika

Na ezen jót nevettem...

Breki úr küldte az alábbiakat: Idän ihmeet kohtaavat - Kelet csodái találkoznak:

A Manso nevű kempingben immár sokadik alkalommal gyűltek össze a szocialista autókat kedvelők és tulajdonasaik... A képekért köszönet kiküldött (na jó, kint lakó) tudósítónknak!

Pontosan tudom, hogy nem vagyok egyedül a kombik iránti rajongásommal, sőt mutattam is már olyat, amit nagyon szeretek. Ma is egy kombi jön, bár ahonnan származik, inkább úgy mondják, station wagon. A Matchbox-keresztségben Mercury Police Car nevet kapott rendőrautó eredetijének modelltörténetébe, bevallom, belekavarodtam, a kismillió Commuter-, Brougham-, Monterey-, Park Lane- és egyéb változatok útvesztője meghaladta az én sokat próbált felfogóképességemet, így ezt a részt most egyszerűen kihagyom, akit érdekel, járjon utána! Kicsit segítek, az alábbi katalógusfotóra kattintva kaphattok némi iránymutatást, de többet nem segíthetek:

Talán nem tévedek nagyot, ha a szintén a Matchbox által elkövetett - és az én gyűjteményemből egyébként hiányzó - Mercury Commuter alapján azt mondom, ez ugyanaz pepitában kutyák nélkül, viszont útjelző bójákkal és két villogóval felszerelve. Szóval ilyen (tehát a fentieknél vélhetően régebbi, olyan 1970-es), csak rendőrben:

Az én darabom (közép-)széles Superfast kerekeket visel (és akkor itt ismét megemlíthető a kerékívek szükségszerű, de nem annyira szimpatikus átszabása), és az ezerforintos árához képest egész jó formában van. 1971, Made in England. A hátsó ablakon bekukucskálva jól láthatók az említett bóják, de ezt leszámítva a beltér nem túl szépen kidolgozott. Ettől - és a jobb oldalán található festékhibától - függetlenül nekem nagyon tetszik ez a kisautó, csináltam is róla egy tucat képet, nézegessétek csak:

Nemsokára megint lesz börze, szerintem kiviszem, hátha valaki akarna érte több pénzt adni, mint amennyiért vettem...

Az új munkahelyemen ezt csináltuk most legutóbb. Bejön?

A keddi poszt folytatása következik ma, mégpedig egy a blogon egyébként ritkán szereplő típussal: egy Skodával. Pontosítok, a mai főszereplő egy első generációs Skoda Octavia Scout. (Persze ez már nem az első generációs Octaviából készült, mint látható a képen.) A számomra rendkívül szimpatikus, de jórészt marketingesek által kreált modellről mindent elolvashattok itt, amit tudni érdemes, én csak annyit tennék hozzá, hogy minden további nélkül elfogadnék egy ilyet otthonra, nagyban is. Így rá is térek rögtön a kicsire, amely nagyon sokban hasonlít a minap mutatott Audihoz, például ez is ezüst és ez is 1:43-as, továbbá hasonlóképp szép részletes - és persze élethű. Ennek az alján már az Abrex szerepel, mint gyártó, akiről tudni lehet, hogy szinte kizárólagosan tulajdonolja a Skoda-jogokat (állítólag emiatt nem jöhetett ki egyelőre semmilyen Skoda a Retroautók sorozatban, leszámítva azt az egyet, ami a négy számot tartalmazó kedvcsináló elő-sorozatban jelent meg), másrészt pedig gyak. ugyanaz, mint a Schuco vagy a Hongwell, szerintem még a faxszámuk is ugyanaz...

Igyekszem még szerezni ilyen modelleket, mert igen szépek és igényesek, remélem, sikerül. Ha így lesz, természetesen elétek tárom ;)

Kellemes napot, jók legyetek!