Ötletes...
Morc
2012.08.21. 08:00
A munkahelyváltásom egyik pozitív hozadéka, hogy sok év után újra dolgozhatok autós ügyfélnek. 1999-től 2002-ig folyamatosan dolgoztam ilyen típusú feladatokon, akkor a Porsche Hungaria VW és Audi márkáin, itt az új helyen pedig Skodán, Seaton és újra Audin van szerencsém tevékenykedni. Ezt a bevezetőt csak azért írtam le, hogy tudjátok, miért is, illetve honnan jön ide egy egyébként a gyűjtői profilomba nehezen illeszthető Schuco Audi A6-os. Ezt ugyanis a munkahelyemen "örököltem" az elődömtől, és így teljes jogú új tulajdonosként haza is vittem. Ráadásul nem csak ezt, de a másikról majd később. Szóval Audi A6.
Mit ír a modellről a wikipedia? Az Audi 1994 előtt három generáción keresztül adott ki felsőkategóriás autót. 1994-ben, az Audi 100-as negyedik generációját az Audi felfrissítette, majd újranevezte, így született meg az A6, hogy illeszkedjen az újonnan bevezetett modellnév csoportba, miután az Audi a luxuskategóriás A8-at épp előtte mutatta be.
A 100-as külsején csak egy keveset változtattak, leginkább az első és hátsó lámpákat és a hűtőrácsot szabták egy kicsit át, illetve új motorokkal és váltóval lett megvásárolható. Ezek az 1,8 literes, 20 szelepes 4 hengeres benzines, a 2,8 literes, 30 szelepes 6 hengeres benzines, az 1,9 literes, 4 hengeres TDI turbódízel és a 2,5 literes, 5 hengeres TDI turbódízel voltak. Ezek mellett pár piacon megmaradt a régi 5 hengeres 2,3 literes benzinmotorral is a modell. Az S6-os változatban 4,2 literes, 290 lóerős motor volt, sőt ennek létezett egy továbbhangolt, 326 lóerős változata az S6 Plusban. 1997-ben következett a megújult A6-os, számomra gyakorlatilag 'az' A6 ez volt és lesz mindig is.
Áramvonalasabb és nagyobb szilárdságú lett a karosszéria, és persze ismét jöttek új motorok, hogy méltó módon vehesse fel a frissített modell olyan más (főleg) német felső kategóriás autókkal a versenyt, mint a BMW 5-ös, vagy a Mercedes E-osztály. Ez a generáció már kapható volt 5 sebességes tiptronic típusú automata váltóval is. Meglepően sok év múlva, 2004-ben jött a következő átalakulás, Walter de Silva jóvoltából. Nagyobb is lett az A6-os, de ennél sokkal látványosabb változást jelentett az új Audi egyik fő ismertetőjévé evolválódott - majd később mások által is smittelt - "single-frame grille" megjelenése.
Bevezették tovább a Multi Media Interface (MMI) nevű izét, amivel belül már integráltan lehetett vezérelni minden kütyüt, így egy csomó gombtól meg lehetett szabadulni. Egy másik hárombetűst, az FSI-t is bemutatták, ami viszont egy új közvetlen befecskendezési eljárás volt, tehát valami izé a motorban. 2005-ben az A6 megnyerte a World Car of the Year díjat, illetve a Practical Caravan című lakókocsis magazin "Towcar of the Year" (kb. "Az Év Vontatója") elismerést, köszönhetően a variálható magasságnak és a modellben alkalmazott Trailer Stability programnak. 2008-ban volt még egy kisebb facelift, de a C7-nek nevezett úgymond negyedik generációt 2011-ben mutatták be, ezek futnak ma is, és erről beszélünk ebben a posztban is. Az új autó karosszériája immár teljes egészében alumíniumból készül, ezáltal jelentősen leadott az A6-os a súlyábol. Főként ebből adódóan fogyasztanak az A6-osok 12-21%-kal kevesebbet, mint elődeik. Szemmel látható, hogy az A6 még közelebb került az A8-hoz, és ide is elért a manapság oly divatos ledsor. Itt tartunk most...
Kicsiben tehát egy 1:43-as, gyönyörűen kidolgozott Schuco, tulajdonképpen egy echte dealer-modell, a szalonban is ugyanilyeneket lehet megvásárolni, csak ott nagyon drága. Az átlátszó műanyag lámpabúrák (elöl ledsorral, vigyázzunk!), az igazit mintázó felnik, a csodás hűtőrács, az apróságok, a tükrök mind-mind nagyon rendben vannak. A beltér is finom kialakítású, de szépek lettek a kilincsek és a kipufogóvégek is.
Kellemes tehát a szemnek, kellemes a kéznek, nagyon jól mutat a polcon. Búcsúzóul az igazi még egyszer:
Csütörtökön mutatok egy hasonló modellt, remélem, az is tetszeni fog!
Címkék: schuco
2 komment
8/20
2012.08.20. 18:00
Immár hagyományosan, a szirszarjaim idén is megemlékezik augusztus 20-áról, Magyarország szülinapjáról. A légiparádét a meleg és a tömeg miatt ezúttal kihagytuk, így csak a délután második felében mentünk a Belvárosba. A népszerűségi versenyben a Szabadság téri szökőkút nyert:
A Bazilikánál viszont láttunk Magyar Gárdát - érdekes volt, hogy a rendőrök előtt úgy sétálgattak, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Furcsa...
Szólj hozzá!
2nd gen
2012.08.17. 08:00
Gyakran visszatérő vendég a Camaro a blogon, ami annak a ténynek is köszönhető, hogy a HW háza táján is ez a helyzet, ott is sűrűn fel-felbukkan. A 2012-es premierek között is megjelent egy, egy 1981-es példány. Ez azért (is) érdekes, mert az 1970-től 81-ig gyártott második generáció lényegében nem sokat változott a 11 év alatt, 2nd gen Camarójuk pedig eddig is volt, ahogy azt ebben a posztban is mutattam... Erről beszélünk, felül egy 1975-ös, alatta pedig egy 81-es:
Sőt még inkább egy ilyenről, tekintve a motorháztető kidomborítását és az eltérő méretű kerekeket:
A korai és a késői modellek között külsőleg persze felfedezhető pár apró különbség, de nem túl jelentősek. Mindegy, mert így legalább egy újabb darabbal bővülhetett a sor, beszereztem ugyanis ezt is, pirosban:
A kisautó festését nem aprózták el, az új szeleknek megfelelően kellőképp zsúfolt, de mivel ránézésre egy a szériaváltozatnál morcosabb kivitelt mintáztak meg, ez elnézhető a tervezőknek. A hátsó kereket ezúttal sem sikerült az elsőkkel azonos méretűre megálmodni, ami a bliszterből történő kiemelés előtt egy kicsit még zavart, de azóta már nem annyira - valahogy hülyén volt belenyomorítva szegény, elsőre azt is hittem, hogy hibás, ezért vagy nyolcat túrtam, de mind ugyanolyan volt, kibontva pedig magára talált, no problemo. Belül becsövezték, az első sárvédőre kapott valami ki szellőzőket, illetve az egyszerűbb, vízszintes osztású hűtőrács és a front-spoiler is azt támasztja alá, hogy versenyautó lesz ez...
Ha esetleg annak idején valahogy elmulasztottátok volna, errefelé van az újkori reinkarnációja. Szóval összességében rendben van ez (is), annak ellenére, hogy bal hátul a dekorációt egy kicsit elbarmolták, de ezt a kibontás előtt sajnos nem lehetett látni, most annál inkább. De tudjuk be versenysérülésnek! ;) Kellemes pénteket!
Címkék: muscle hot wheels
Szólj hozzá!
Carspotting Extra - Bejövő levelek
2012.08.16. 09:00
Mára Kisgyörgy Balázs képeivel készültem:
Jó kis hármas, köszönöm a beküldést! (Impresszum: a VW-kép Zakopanéban, Lengyelországban készült egy étterem előtt, a Corvette Pécsett parkolt, a Trabi szintén.)
Címkék: volkswagen vw carspotting
1 komment
Cool-túra
2012.08.15. 10:00
A hétvégén autóztam egy keveset. Utólag néztem meg az útvonaltervezőben, de nem baj, mert ha előtte nézem, tán el sem indulok. Történt ugyanis, hogy szombat reggel lementem Balatonra, meglátogatni a Széplakon pihengető őseimet. Azt terveztem, hogy előtte még benézek a Pecsa bolhára, de ez végül elmaradt. Viszont Gárdonyra érve - mert nem kívántam két napra egy tíznapos matricába befektetni - azt láttam, ott bizony piac van. Megálltam, nézelődtem, majdnem vettem egy oridzsi bikakábelt egy darab ezresért, de végül mégsem. Tovább. Vasárnap reggelre időzítettem a visszaindulást, de nem egyenesen, hanem Devecser beiktatásával. Évek óta terveztem már oda ellátogatni, persze minden konkrét cél nélkül. Elindultam hát. Autópályát ezúttal sem akartam igénybe venni, így egy elég vadregényes autózást tudtam le, de végül simán odaértem, útba ejtve előbb Kapolcsot, Taljándörögdöt, majd Kolontárt is, amit nem bántam, érdekelt ez a falu is. Szóval Devecser. Több ismerősöm mondta, hogy a devecseri lomispiacnak párja nincs, mindenképp érdemes megnézni, még ha az ember nem is akar venni semmit. Mint én.
Nagyon nehéz volt nem venni semmit, mert klassz 15-ös BBS-felniket láttam jó pénzért, de a hatalmas kerékpár-kínálat döbbentett meg leginkább. Végül nem is sikerült nem venni semmit, ugyanis egy ideje Milán gyerekülése (amit már ki tudja, hányadik gyerekként használ) huzatilag elég szarul áll, így aktuálissá vált egy áthúzás, de ezt egy darab ideje halogatom, mivel hét rongy egy ilyen mutatvány. Itt a piacon viszont vettem egy új gyerekülést makulátlan huzattal, ötért. Úgy voltam vele, hogy ha már elégettem egy tonna benzint, hogy eljussak ide a világ végére, ne távozzak már üres kézzel... Játékok terén nagyon gyér volt a felhozatal, pedig titkon bíztam benne, hogy gombokért tudok majd magyar kisipari faros Ikarust vagy Csepel Bulldog bútorszállítót vásárolni, de semmi ilyesmi nem volt. Viszont ha valaki mostanában tervez fűnyírót, antik bútort, bármilyen gumit és lemezfelnit, bringát vagy síléceket venni, ne hagyja ki ezt a lehetőséget!
Gondolom, sokakban felmerül a kérdés, hogy mer ilyen helyre egy igen rövid hajú fehér ember elmenni, ráadásul egyedül? Főleg, hogy pont akkor egy hete még kövek repkedtek arrafelé. Nos, el kell mondjam, hogy a piacon - amely egy volt laktanya területén található, pár kilométerre Devecser központjától, tehát nem úgy, ahogy régen volt - sétálgatni nem ugyanaz, mint bakancsban menetelni a főutcán. Tény, hogy az eladók 90%-a roma volt, de azt is tény, hogy ezek legalább 90%-a kedves volt és udvarias, segítőkész, normális stílusban és hangerővel beszélt, egy pillanatig sem éreztem, hogy veszélyben lenne az életem, vagy akár csak az értéktárgyaim. A maradék 10% pedig nem foglalkozott velem, ők képviselték a romák ricsajozósabb felét, de ez a ricsajozás is jórészt kimerült a nem kis számú purdé fegyelmezésében. A vásárlók közül ránézésre senki nem volt helyi, sokan hozzám hasonlóan inkább csak nézelődni vágytak. Szóval no para, akit érdekel, nézze meg a piacot bátran, nem kell hozzá golyóálló mellény - felteszem, a roma árusok is tudják, hogy a balhé nem tesz jót az üzletnek. Igazuk lehet, mert nem együk portáján igen nagy méretű Mercedesek parkoltak...
Devecser után Budapest felé vettem az irányt, Veszprém, majd Fehérvár felé, Fehérvártól viszont nem a hetesen folytattam, hanem átmentem a 811-esre, mert le kellett még Biatorbágyon adnom Lili bringáját, amit Széplakról felhoztam. Így jutottam el Alcsútdobozra is, amit megint csak még valamikor régebben elhatároztam, hogy egyszer megnézek. Szép kis falu, szó se róla, az Arborétum még így kívülről nézve is lenyűgöző volt, de Etyek azért sokkal jobban tetszik, amin így szintén átvitt az utam. Az útvonaltervező szerint ez összesen közel 400 km volt, szerintem több, de élveztem minden percét, ami talán annak is köszönhető, hogy vasárnap kimondott kabrió-idő volt ;)
3 komment
Anyámról...
2012.08.13. 08:00
Ha nem is sokszor, de pár alkalommal esett szó itt a szirszarjaimon jóapámról, úgy érzem, ideje két kép erejéig anyámat is szerepeltetnem egy kicsit, 15 perc hírnév ugye. A minap le kellett mennem fater garázsába pár csavarért, és ha már ott voltam, keresgéltem egy kicsit a régi fényképek között. Így akadt a kezembe az alábbi kettő:
Ezeken anyám jóval fiatalabb volt még, mint most én... A másik képen még a nagymamámék is szerepelnek, sajnos ők már nem élnek, nagyapámat nem is ismertem. És persze a viharvert Moszkvics sincs már meg, talán azóta nem is létezik.
Címkék: retro carspotting
2 komment
Idős nő, aki a fiatal férfiakat kedveli
2012.08.10. 08:00
Az ilyet hívják angol nyelvterületen gyakorta cougar-nak, a cougar amúgy puma. Ez a mai poszt egyébként nem az angol nyelvvel foglalkozik, hanem a nálunk leginkább a Die Hard 5 kapcsán elhíresült katonai járműről, erről:
Gondolom, több helyen leírták már, vagy akit érdekelt, utánanézett, mi az isten ez a nagy dög, de egy pár szóban azért összefoglalom, mire gondolhatott a költő:
Az aknák (innen a név: Cougar MRAP - mine resistant ambush protected vehicle) és sok egyéb külső támadás (pl. RPG) ellen is védetté tett katonai járművet a Force Protection nevű cég gyártja, több verzióban, 2002 óta. Az amerikaiak ebből több ezret használnak, a filmesek viszont tudomásom szerint csak ezt az egyet. Viszont a jármű megtalálható ezek mellett a kanadai, az angol, az olasz és még a lengyel fegyveres erők kötelékében is. A 330 lóerős Caterpillar C7-es dízelmotor otthonául szolgáló motorház felfelé szűkülő V-betűt formáz, eltérítendő az oda érkező lövedékeket. 2004-ben az amerikai tengerészgyalogság arról számolt be, hogy több mint 300 éles bevetés során egy ember sem halt meg Cougar-ban. A tetőre 7.62 mm-es géppuskát szoktak szerelni, de a nálunk fel-felbukkanó darabról ez hiányzik, csak a fészke van meg.
Jó ideje vártam, hogy élőben is láthassam, és ez végre kedden bekövetkezett. Egy reklámfilm nyersvágatának megtekintése végett el kellett látogatnom a XV. kerületi, de inkább már fóti Raleigh Stúdióba, ahol az egyik producer körbe is vitt gyorsan, és megmutatta, hogy itt meg itt ezt meg ezt forgatják Brúszvilinek, ahogy apám hívja őt. És akkor egyszer csak megjelent egy böhöm versenykamion, ami egy pótkocsin hozta a - gondolom, a film kedvéért - némileg átalakított (replika) Cougart:
Hú, fotóztam, fotóztunk innen-onnan, majd egy lelkes kollégám kérésére még azt is megengedte a puma "gondozója", hogy belülről is kattintsak egyet:
Még pár kép, csak a jegyzőkönyv kedvéért, némelyik sajnos elég gyengén sikerült, főleg az utolsó kettő, ugyanis azokat a saját privát telómmal lőttem, a klassz HTC-t ugyanis már vissza kellett adnom az előző munkáltatómnak. De elvileg majd itt is kapok valami jót egyszer...
Ez meg itt megint én vagyok, a háttérben a stáb egyik kamionjával:
Jó, mi? ;) Gondolom, a Top Gear nem véletlenül szerepel ott, valszeg csinálnak majd valamit ezzel a monstrummal a reklámkampány részeként, mint annak idején a Marauderrel... A végére két videó is jár, mindkettő saját:
A legjobbakat, kellemetes pénteket!
UPDATE: a Totalcar címlapon hozta az egyik képemet, amit feltöltöttem penge verdák címkével, tehát újra híres lettem :)
Címkék: film military carspotting
6 komment
Carspotting Extra - Amerikából
2012.08.08. 08:00
Egy kedves volt kolléganőm kiköltözött, de nem feledkezett meg a szirszarjaimról - és az érdekes/penge verdákra éhező közönségről, íme a küldeménye:
Címkék: muscle carspotting
Szólj hozzá!
Fordulópont
2012.08.06. 09:00
Nagyfiú lett a Golf, pénteken 155.555-re fordult az óra, de nem erről akartam írni...
Az van, hogy mától (és mivel 9-re időzítettem, kábé pont mostantól) egy új munkahelyen dolgozom, már nem vagyok nyuszi (mint McFly), egy másik, igen jól csengő nevű ügynökségnél folytatom, hasonló pozícióban. Az utóbbi (jó) pár hét ezért meglehetősen stresszes volt, mert ha mondjuk nem találtam volna meg őket, és így egymást, kemény időszak elé néztem, néztünk volna. De hála az égnek jelenleg úgy áll a dolog, hogy ez jó lesz, működik majd, nem lesz gond. Ámen.
4 komment
Bring the Noise
2012.08.05. 09:00
Ha már volt szó a Public Enemy-ről:
1990-ben ez komoly dolog volt...
Címkék: zene
Szólj hozzá!
20 éve
2012.08.04. 09:00
Ezt a Video Music Awards-ot még néztem, mert akkor még bírtam az MTV-t. Úgyhogy tessék szépen nektek is végignézni, mert jó:
Emlékeim szerint nem ez volt az első olyan show, amelyben a zenekar felhívta a színpadra a közönséget, de azért elég formabontónak számított, főleg egy ilyen díjátadón. Sokáig beszéltünk még erről akkoriban...
Címkék: zene
Szólj hozzá!
Carspotting 164
2012.08.03. 08:00
Minimális carspotting-poszt Csongrádról:
Nem túl nagy, de láttunk már kisebbet... ;) És még egy olasz, de mégis egészen más:
Ez már pesti, de sajnos árnyékos volt a hely az Andrássyn...
Címkék: retro carspotting
Szólj hozzá!
Harder Than You Think
2012.08.02. 08:00
Az Olimpia elért a szirszarjaimra is. Megmondom férfiasan, nagyon örülök az eddigi magyar érmeknek, a vívást és Gyurta tegnapi világrekordját is pont volt szerencsém nézni a tévében, és is kiposztoltam a fácséra, de már a kardvívó srác győzelme után vagy 10 perccel már pont elegem lett az egészből, miután 100 különböző oldal, blog vagy cég gratulált és kért lájkokat vagy megosztást, ha én is gratulálok, miegymást... Pff. Ennek ellenére az alábbi videót mindenképpen ajánlom megtekintésre (bocs, a beágyazás kérésre letiltva):
Címkék: zene reklám
Szólj hozzá!
6393
2012.08.01. 08:00
Ez a hetvenötödik lego címkés poszt, ráadásul augusztus elseje lett, amit azt is jelenti, hogy nemsokára vége a nyárnak :( De ezt csak mondom, semmihez semmi köze. Ja de, annyi, hogy legós témával készültem a szép szerdai napra. A Kockagyár bezárása óta nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy az űrt, amit maga után hagyott, kitöltsem egy új olvasnivalóval, a múlt héten azonban mégis ráakadtam a Kockagenerációra. Na azt "lapozgatva" ugrott elém egy olyan készlet, amiről korábban nem is hallottam, de meglátva a benne található három járművet kedvet kaptam némi építésre. (Pedig nem is vagyok annyira oda a kamionokért, mint egyesek...) Magamban nem szoktam legózni, csak a nagylányommal, de ezúttal kivételt tettem. Vagy két-három órát kerestem, kutattam a halomban, de természetesen így sem tudtam minden elemet összeguberálni, viszont a háromból két járgányt - a színektől eltekintve - szinte tökéletesen sikerült reprodukálnom. A körítéssel meg sem próbálkoztam, az semennyire sem izgatott fel. Na, erről, a 6393-as szettről lenne szó:
És akkor íme az én kicsinyeim:
A két nyerges felépítésében szinte megegyezik, a szélvédőjük és így a tetejük más, no és persze a fehérnek van vontatmánya is. Piciket itt-ott azért kellett csalnom mindegyiknél, de a végeredménnyel - szokásos szerénységemhez híven - teljesen elégedett vagyok, viszont a darus vontatót nagyon sajnálom, hogy így el kellett lustálkodnom, a gémek kialakításához egyszerűen nem volt elég anyagom. Cserébe a színekkel próbálkoztam, hogy valamelyest kiegyensúlyozott, harmonikus legyen az összhatás, de az, hogy csak két pár piros ajtóm volt, eléggé behatárolt. A fekete csőrös kamionra nem is jutott semmilyen ajtó, de tudjátok mit, ez sem zavar. Jó játék volt, csak sajnos a nagy keresgélés során megint jól megfájdult a derekam. Nem vénnek való vidék...
Címkék: lego
7 komment
Monster Jaguar
2012.07.30. 08:00
A korábban mutatott Matchbox XK komoly változáson ment keresztül:
Már ami a lábméretét illeti ;) Elmondom: az alapot egy Mekis kisautó adta, ami azt tudta, hogy ha az ember nekigurítja valaminek, a műanyag karosszéria egy rugó segítségével ledobódik. Ezt a hepimílautót a kislányom kapta, de neki - valahol érthető módon - nem jött be. A Jaguar pedig élte unalmas mindennapjait egészen addig, amíg egy ide-oda pakolgatás során valahogy rá nem léptem, és a hátsó tengely elgörbült. Na, mondom, gond egy szál se, lefúrom az alját, kiegyengetem a tengelyt, aztán vissza. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli... A lefúrást elbaktam, alváznak annyi, mérgemben kihajítottam az egészet. Aztán kicsit később kiszedtem a szemetesből, mondom, a felső rész még jó lehet valamire (tessék, fent az eredmény), a szép ötküllős kerekekkel pedig egyszer majd kezdek valamit. Tényleg tök jók azok a kerekek. A monszter pedig egy ilyen felépítménnyel nagyságrendeket vesztett a gagyi-faktorából. Szerintem. (Szeretnék itt és most mindenki megnyugtatni, akinél ez kiverte a biztosítékot, hogy nem tervezek a közeljövőben semmilyen újabb átalakítást.)
Címkék: matchbox
5 komment
Felemelkedés
2012.07.27. 10:00
A mai posztot igyekeztem egy kicsit formabontóra írni, ugyanis egyszerre tartalmaz filmkritikát és kisautó-bemutatót, túinván. Alma a körtével. De nem is annyira, az apropó ugyanis az új Batman-film (A Sötét lovag - Felemelkedés), amit volt szerencsém csütörtökön IMAX-ben megtekinteni. Hónapok, hetek és napok óta felizgult állapotban tartózkodtam, ugyanis a Nolan-féle új filmek nagyon bejöttek, így nem kis elvárásokkal ültem be a moziba. Igen, moziban voltam, és az egyes szám sem véletlen, mert ráadásul egyedül. Elvesztettem továbbá az IMAX-szűzességemet is, ezelőtt ilyen csudát még nem láttam – de a dolog megfertőzött, így a Prometheust mindenképp ugyanitt szeretném megnézni majd, csak azt 3D-ben, ha lehet. Az index és szatellit-blogjai voltak olyan kedvesek és alaposan körüljárták a Batman-mítoszt (katt még erre is, érdemes - bár a kommentekből itt-ott felsejlenek olyan vélemények is, hogy azért nem elég alaposan), mindenesetre az én felületes tudásomat bőven felülmúlja az az anyag, amit összelapátoltak, így a fekete köpenyes igazságosztó eredetével most nem kell foglalkoznom. Annyit azonban mégis elmondanék, hogy a képregények fejlődéstörténetét áttekintve valamelyest értelmet nyer(het) a Joel Schumacher jegyezte két rész is, vagy ha nem is értelmet, legalább létjogosultságot, mert nyomtatott formában is voltak olyan részek, amelyek jobban elmentek rágógumi-irányba, és tették mindezt komoly, jól átgondolt üzleti döntések következményében, mivel a sikeresség érdekében tágítani kellett a célcsoportot, amit leginkább (korban legalábbis) lefelé lehetett megtenni. Bevallom, amikor bemutatták az azóta erősen leszólt Batman Forever és Batman & Robin című filmeket, nekem nagy bajom nem volt velük. A korábbi kvadrológiából érdekes módon nekem a második rész volt az, amit sosem szerettem, mert Pingvin karaktere egyszerűen irritált, még jobban, mint Jar Jar.
Címkék: film military
7 komment
Spyder
2012.07.25. 08:00
Amit hétfőn írtam arról, hogy nem nagyon követtem figyelemmel az új kisautó-megjelenéseket, az valójában az igazi autókra is igaz, a Porsche Boxster Spyder nekem teljesen új, senki nem szólt, hogy ilyen is létezik. Leragadtam még a réginél. Annyi baj legyen! És ennyit a modelltörténetről. A Hot Wheels jóvoltából azonban sikerült kisatírozni autós műveltségem e zavaróan fehér foltját, de aki hasonló hendikeppel küzd, annak összefoglalom a lényeget:
A 2009-es Los Angeles Motor Show-n mutatkozott be a kicsivel a Boxster S fölé pozicionált Spyder, amely 1,275 kilós súlyával a legkönnyebb volt a választékban. Az S-hez képesti mintegy 80 kilós megtakarítást legfőképp a bonyolult tetőmechanizmus eliminálásával érték el Stuttgartban, de kihajították a multimédiát és a légkondit is. Ez utóbbit nem teljesen értem, gyakorló kabriósként pontosan tudom, hogy egy lenyitható tetejű autóba is bizony jól tud jönni a plusz hűtés ("Apa, hidegíts...!"). A kidobált cuccok persze extraként kérhetők. A futóműn is szigorítottak egyet, illetve egy pettyet lejjebb is ültették a verdát, no és 10 lóerővel feljebb tornászták a hathengeres erejét. Két és fél éve forgalmazzák, de én még ilyet, bevallom férfiasan, sehol se nem láttam...
És most mutatom is kicsiben, fehérben:
Összességében tetszik. Ugyanakkor nagyon furcsállom, hogy ha előre jutott festék a lámpákra, akkor hátulra miért nem? Az összhatás egyébként valahogy tömzsibb a valóságnál, ezt a HW talán a plusz spoilerezéssel érte el, amit szerintem nem kellett volna, illetve a lehetőségekhez képest alul-kalkulált nyomtávval, de most már mindegy, ez van, ezt kell szeretni. A festés - leszámítva a fehér hátsó lámpákat - klassz, élethű, de egy kicsit hadd kukacoskodjak itt is, ugyanis érthetetlen, hogy a kopoltyúk miért maradtak kifestetlenül, ha már a kisautó oldalára úgyis ráment a tamponozógép... Hogy a szélvédő keretét nem fehérítették ki, azt nem bánom, fémből, gondolom, túl robusztus lett volna, az ilyen kifestések pedig előbb-utóbb lepattogzanak, szóval megértem a tervezőket... De a belseje oké, kellőképp részletes - ahogy azt a nyitott kisautóknál már megszokhattuk.
Örülök, hogy ezt is kihozták, jól esik néha európai modelleket látni a kínálatban... Gyorsan utánanéztem, de persze csak puszta kíváncsiságból, hogy mérik itthon a használt Boxstereket, és meglepve tapasztaltam, hogy már emberi áron is lehet kapni. (Ez amúgy a második meglepetés volt, mert egy ismerős kérésére Smartoknak is utána kellett néznem, na abból az alapverziókat már 6 kilóért utánavágják az embernek. Az se rossz.)
Címkék: hot wheels
3 komment
HWWRXSTI
2012.07.23. 08:00
Nem tagadom, az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a kisautókat, illetve így magát a blogot is. (Cserébe ez utóbbi pénteken kapott egy friss fejlécet, bevetve minden html- és css-tudományomat, no és persze a segitseg.blog.hu releváns posztjait, de láttam, Joe barátomnak is mostanában jutott egy kis ráncfelvarrás az eszébe, hiába, egyre jár az agyunk...) Ennek egyrészt megvan az oka, de erről majd inkább máskor, másrészt nem is ígérem, hogy a közeljövőben ez változni fog. Viszont ez a hét kivétel, három kisautós poszt is készült, úgyhogy elsőnek mutatok is egy friss beszerzésű Hot Wheels Subarut, egy olyan Imprezát, amelyhez nekem is volt már szerencsém offline, egy ilyet, csak kicsiben:
Tomica formájában már szerepelt is a blogon, úgy is nagyon tetszik, de a Mattelnél is jó munkát végeztek, meglepően jó kiállású, vagány kisautó lett belőle:
Egy darab ideje nem követtem, hogy épp milyen friss megjelenések várhatók, így szinte meglepetésként ért a múlt héten, hogy ilyen is lesz. Vagy van. Mert mire eszméltem, már itthon is beszerezhetővé vált, így tegnap az Auchanban meg is vettem egy másik HW társaságában, de azt majd mutatom szerdán. Vissza a bubura: a színe nekem nagyon bejön (bár létezik bordóban is), a dekoráció pedig jól áll neki, bár visszafogottnak nemigen mondható. A lámpák kifestésével - hasonlóan Kalányosék hozzáállásához a földhöz-szőlőhöz, akik ugye októberben vittek némi friss szüretelésű kannás bort Fábrynak, ahogy azt 'A Lejtő ördöge' című műsorában hallhattuk - nem bíbelődtek, viszont a részletek rendben vannak, a kerékválasztás jó (bár lehetnének egy hanggal kisebbek), nem lehet okunk panaszra. E Subaru-generációt sokan hajlamosak simán lehjundájozni a szokásoshoz képest úgymond visszafogottabb formája miatt, de nekem bejön, szívesen elnézegetném a ház előtt - minden nap.
Címkék: hot wheels
5 komment
Carspotting 163
2012.07.20. 08:00
Egy csodaszép Bogár a XI. kerületből:
Imádom ezeket a felniket! Aztán lőttem egy Coca-Colás buggy-t is, de már az eredeti dekor nélkül:
Ez is bejön...
Címkék: volkswagen bogár vw carspotting
2 komment
Török gyerek megvágta
2012.07.19. 11:11
Zseniális!
Részletek és továbbiak emitt.
Utolsó kommentek