A Dodge Li'l Red Express Truck egy vicc, az a helyzet, hogy a függőleges kivezetésű kipufogókkal ellátott pickup-ot már eleve sem teherhordásra szánták a bemutatásakor, 1978-ban, hanem platós poszt-izomautónak. Ide kattintva lehet még mindenféle technikai adatot olvasni róla, én inkább mutatom az egyik legújabb beszerzésemet, a kis pirost a Hot Wheels-től:

Nekem nagyon bejön. Azt mondjuk nem teljesen értem, miért nem a krómos műanyag alvázból származtatták a kéményeket, hanem a belső teret is adó szürkéből, de mindegy. Így is tetszik. Recolort nem valószínű, hogy veszek majd belőle ;)

Minden jót!

Dú svájci...?

Soundwave egy Álca. Legutóbb egy Mercedes-Benz SLS AMG formájában láthattuk. Na ez utóbbiról lesz most szó. Az igazi autó lenyűgöző, egy műremek, máris egy legenda. Annak ellenére vagy akár pont azért, mert egy másik legendát idéz. (Hivatalosan az SLR leváltására készült, pedig ugye az sem volt egy elavult darab.) Muszáj mutatnom róla pár képet:

Nemrég pár szó esett valahol a Greenlight 1:64-es megvalósításáról, de én elsőként mégsem azt szereztem be, hanem egy 2012-es Tomicát. Amelynek a fentebb linkelt Sikuhoz hasonlóan felnyithatók az ajtajai:

Ahogy Breki is írta nemrég, az új Tomica Camaróhoz képest sokkal jobb. Még úgy is, hogy ekkora méretben csak komoly kompromisszummal lehetett megoldani a felnyíló ajtókat. Minden más tekintetben nagyon tetszik, szerintem jók az arányai, és örülök, hogy normális szélességű kerekeket pakoltak alá. Lámpák kifestve, ajtókon tükör, jól rugózik, jól gurul, kábé ez a minimum, amit egy Tomicának teljesítenie kell. Ez teljesíti, úgyhogy nem is panaszkodom. Kéne ám nagyban is ;) És erre ugye emlékeztek?

További kellemes napot!

Hétvégén megnéztem a Robert Downey Jr.-féle Sherlock Holmes második részét, amely az Árnyjáték alcímet kapta nálunk. Másnap pedig megnéztem a Mission: Impossible negyedik részét, a Fantom protokollt.

Erősen meglepődtem, amikor arra jöttem rá, hogy mintha a két filmet egyazon vázra írták volna! Innentől spoileres, tehát óvatosan!

Adva van egy zseniális főgonosz, akinek az egyetlen célja, hogy világháborút robbantson ki, mert az neki jó. Ehhez ügyes politikai és bűnügyi játszmákba kezd, ismerve, és többször megvezetve a rá vadászó főszereplőket. Akik egyébként szintén zseniálisak, és természetesen az álcázás mesterei, se perc alatt képesek bárki bőrébe belebújni – és ezt meg is teszik a filmben nem is egyszer. A főgonosz mindkét filmben egy-egy brutális segéddel is rendelkezik, mindketten valami volt elit katonák és nagyon értik a gyilkolást. De a főszereplők csapata is kiegészül új emberekkel, akikről útközben derül ki, hogy egyrészt megvannak a maguk motivációi, másrészt sokkal több van bennük, mint azt elsőre gondolhatnánk. Például elszánt nőkkel, megfűszerezve némi személyes bosszúvággyal. Több országon keresztül zajlik az üldözés, és ezen országok jelentős épületei szenvednek robbantásos károkat - no persze csak azért, hogy a főgonosz a robbantással elleplezzen valami sokkal nagyobb disznóságot! Apropó üldözés: Sherlockék pl. egy ködös erdőben rohannak, küzdve az elemekkel (köd és sötét), Hunték pedig egy dubaji homokviharban, szintén küzdve az elemekkel (homok és sötét). De a jók egy lépéssel mégis mindig lemaradnak… Mindkét filmben szerepel táncos mulatság is, ahol komoly dolgok történnek, ugyanakkor különbség, hogy Holmes és csapata sokat alkoholizál, míg az IMF ügynökei ilyet nem tesznek. Aztán mindkét filmben kiderül, hogy a jók valójában a szenvedéseket is szándékoltan vállalták fel, a végső siker érdekében. Amely siker természetesen nem marad el a filmek végén, de ezért mindkét főszereplőnek a mélybe kell vetnie magát, ráadásul már sérülten, de a zuhanást a jók az eszük miatt simán túlélnek, a főgonoszok pedig jól nem.

Szóval gyakorlatilag egy sztori kétféle megfilmesítését láttam, de a hasonlóságok ellenére nekem mindkettő tetszett. A Sherlock egy kicsit jobban, de ez inkább a színészek, mint a körítés miatt volt így, semmi bajom a modern, kütyüs akciókkal – amiből egyébként Holmesék sem szenvedtek hiányt :) Ha akarjátok, olvassátok el az egyik általam nagyon kedvelt blog, a Filmdroid kritikáit az egyikről és a másikról is!

Itt van, megvan, lett saját igazi C-64 DTV-m. Aki netalán nem tudná, mi az isten ez, itt elolvashatja, de összefoglalom: egy kompakt plug&play Commodore 64-es játékkonzol, amit rákötsz a tévére egy-egy RCA-kábellel és játszhatsz a 30 db beépített klasszikus játék bármelyikével. Négy ceruzaelemmel megy egyébként. Itt is írtak róla.

Személy szerint én hiányolok sok játékot a repertoárból, a Lode Runnert és az Elite-et, illetve pár bunyóst leginkább, de a két Impossible Mission, az Uridium és az itt World Karate Champion, de egyébként inkább International Karate néven ismert gémek megléte bőven kárpótol. Ahogy a linkelt cikk kommentjeiben is olvashattátok, itthon is lehetett kapni jó pár éve a cuccot, én konkrétan a MediaMarkt-ban láttam annak idején, és az akkor viszonylag kedvező ára ellenére valami miatt nem vettem belőle. Már sajnálom, ezt a hibát viszont mindösszesen 15 angol fontért sikerült kiköszörülnöm. Egyébként megvan a "rendes" C-64-esem is valahol, ahogy kell, kazettás magnóval ("press play on tape"), QuickShot joyokkal, mindennel, de nincs már nekem időm és energiám ilyesmikre, ez a kis kütyü sokkal praktikusabb... Na, sárgultok? ;)

Ahogy ígértem, folytatom - és hát nagy valószínűséggel le is zárom - a Michelin-sorozatot. Tehát a kettes számú delikvens a szirszarjaimon korábban már két formában is szerepelt Citroen H-jelű kisteherautója - ezúttal sárgában. Kékkel:

Az igazi autóról most nem írok egy sort sem, a fent linkelt carspottingos posztban is van egy link a TC-bemutatóhoz, ami fontos, ott leírták ékes magyar nyelven. Mutatom inkább a múltkorihoz hasonlóan 1:43-as modellt, amely már az Atlas - emlékszünk, Ikarus, Csepel - jóvoltából kerülhetett a magamfajta gyűjtők birtokába:

A Bibendum ezúttal fizikai valójában is megjelenik az autón, ami szép és jó. Hasonlóan az Aviához Saviemhez ez a darab is jó minőségű, gazdag részletezettségű, élethű modell, bumfordi mivolta ekkorában is tökéletesen átjön, így abszolút alkalmas arra, hogy mosolyt csaljon az ember arcára. Lámpák, kilincsek, egyebek mind a helyükön, a kékre festett felniken itt is igazi gumik feszülnek, tehát hozza azt, amit reálisan elvárhatunk. És nyílik a tolóajtó, illetve a hátsó kisajtók, mind a három, aminek nagyon örülök, viszont nem rugózik, és hogy gurul-e egyáltalán, fogalmam sincs, nem próbáltam. Nem is tervezem. Börzéken, neten elég könnyen beszerezhető, de szerintem én jobban vettem az ebay-ről, az Avia Saviem és ez együtt volt 5 rongy szállítással együtt. Korrekt.

A tolóajtó itt is pont azon az oldalon van, amit nem lehet látni, ha a talp feliratos fele néz előre. Igazán tehették volna a bal oldalra, ahogy a fenti képen is szerepel. No mindegy. Minden jót, bon voyage!

UPDATE: a Saviem és a fenti Citroen is immár más gazdánál teljesít szolgálatot, a 22-i börzén többek között ugyanis ezeket is eladtam...

Igazi vegyes felvágott:

De mind jó, mind másért...

Az egyik legjobb volt :( Annak idején a kiváló Paul's Boutique volt a legkedvencebb műsoros kazettám. Amikor lett asztali CD-lejátszóm, az egyik első volt, amit beszereztem lemezen - és ez szólt a legjobban. A fenti számot anyámék utálták, én viszont a mai napig tudom a teljes szövegét  fejből...

Akinek már csömöre van a HW-ektől, azt kérem, ne olvasson tovább - hasonló okokból ékeltem be eggyel ezelőtt egy JL-ot is. (És nekik a jövő hét sem tartogat semmi jót. Na jó, de.) A mai poszt főszereplője ezúttal egy BMW, azon belül is egy Hármas, még konkrétabban egy BMW M3 GT2. Kisfilm a nagy autóról:

És a kisautó a Hot Wheels jóvoltából, 2012-es sor:

Jó fajta. Az első és hátsó lámpákról, bevallom, egy kicsit hiányolom a festést (ahogy az utcai verziónál is), de például a felniválasztás nagyon a kedvemre való. A szárny élénk kékje is jó választás szerintem, de a karosszérián az egymáshoz képest kissé elcsúszott színes csíkok némileg bántják a szemem. Viszont mindezekért kárpótol, hogy négy ugyanolyan méretű kerék került a kis BMW alá. Valószínűleg csak az én példányomra igaz, hogy nem gurul túl jól, de szerencsére nem is tervezek játszani vele, így ezt is meg tudom bocsátani... Az igazival viszont szívesen csapnék egy kört! Emlékeztetőül egy korábban mutatott, szintén pályára épített BMW, amit a fenti HW-nek azért messze nem sikerült letaszítani a trónról. De szép próbálkozás volt ;) (Azóta egyébként láttam már feketében is.) Péntek!

Csak úgy, mert szépek...

Nagy örömmel tudathatom, hogy szó szerint évek várakozása után megérkezett az alap Johnny Lightning Herbie! Krómozott és összefirkált változatban ugye már mutattam egy éve, azokat is nagyon szeretem, de EZ a legszebb, legjobb, legleg. Nem is koptatom a gombokat, mutatom:

Nem túlzás azt állítanom, hogy ez az egyik legszebb kisautóm mind közül. Sokat vártam rá, sokba is került még így bontottan is, de nagyon örülök neki. Pont így:

Kellemes napot!

Szociautók a Közlekedési Múzeumnál.

Van ez a weboldal, a Japanese Nostalgic Car, ami egybiránt valamiféle közösséget is takar, olvassátok el. Na ennek a logója felkerült a Hot Wheels egyik új kisautójára, a Mazda RX-7 B-oszlopára (név nélküli Mazda RX-7 már korábban is volt a HW-től, itt mutattam). A weboldalról ahogy levettem, létrejött némi együttműködés köztük és a HW között, sőt még az is benne van a pakliban, hogy ez a retrós-japános-sportkocsis hullám egyenes az ő kezdeményezésükre indult el, nemtom. Mi ennek csak örülhetünk, hiszen már akkor is nagyon boldogok voltunk, amikor kijött a Datsun 510-es, majd a Hakosuka és a Kenmeri (látjuk, ugye, itt is a logót?), de most tovább bővül a lista, hála az égnek, és persze Brandon Ozakinak, aki ennek az új, IMSA-szerkóba öltöztetett kisautónak a festését tervezte, aki nem mellesleg maga is RX-7-tulajdonos:

Jó a szín, jók a felnik, jó a beltér, van bukócső is. Szemmel (sőt ferde szemmel is) láthatóan odafigyeltek az élethűségre, ami összességében egy igen jó kiállású kisautót eredményezett. Ha jól fogy, lesz még folytatása a sorozatnak, ezt írták a JNC honlapon. Úgy legyen! (Egy link erejéig megemlékeznék a klasszikus MB IMSA Mazdáról is, mert úgy illik. Bár ez szebb. Azt viszont egyéb okokból jobban szeretem. Így kerek.)

Sayonara!

Megszámoltam a gyűjteményem. No nem fizikailag, hanem a viszonylag pontosan vezetett Excel-táblázatom segítségével. E szerint jelenleg összesen 1360 (+/- 10) db kisautóm van, ebből 467 Matchbox, 300 Hot Wheels, 100 Majorette, 48 Tomica, 40 Corgi, 38 Johnny Lightning, 24 Siku, 20 Norev, 13-13 Retroautó és Jada, plusz az egyebek. Valami miatt azt gondoltam, több, de örülök, hogy nem. Ez is túl sok már.

Véletlenül megint csupa német. De egész jó kis négyes jött most is össze. (Talán mondanom sem kell, a matt Cayenne teljesen szabálytalanul parkolt...)

Hülye címet kapott ez a poszt, nem vitás, de már ellőttem minden Boss-t, Főnököt és hasonlókat, ezért hívtam segítségül a wikipediát és esett a választásom a téma tekintetében egyébként tökéletesen irreleváns Rafael Leónidas Trujillo Molinára, aka 'El Jefe', azaz 'The Boss'. Na ennyit róla. Nem olyan régen mutattam egy szép Matchbox Mustang Boss-t, amin fellelkesülve lőttem egy Hot Wheels Mustang Boss-t is, csak hogy ne legyen olyan egyedül. Valójában egyáltalán nincs egyedül, mert a polcon két oldalról mellette áll ez és ez is, sőt ez sem parkol túl messze, de ez most mindegy is. Ilyen az új HW, amely valójában nem új, ez egy korábbi casting, de nekem eddig nem volt meg - még jó, hogy idén újra kijött:

Leszámítva a hátsó kerekek "szokásos" túlméretezését, ami ezúttal a szokottnál kevésbé zavar, szerintem nagyon egyben van, a színe is tetszik, illetve hát inkább úgy mondom, ez a fekete-zöld színösszeállítás üt. Belül is sokkal részletesebb, mint mostanában a többség, bár a kormány pizza, de ezt most nem tudtam megmutatni. A fotózáskor tűnt csak fel azonban, hogy tető jobb oldala be van horpadva. Nem mondom, hogy tragédia, de ha ezt még a boltban látom (Köki Müller), otthagyom. Most már mindegy, majd nézegetem a másik oldalát... Viszont egyetértünk abban, hogy ez egy sokkal jobban sikerült feldolgozás mint a MB-változat? (És ezt olvastátok?)

Aki pedig az igaziról szeretne egy keveset, de tartalmasat olvasni, továbbá értékeli, hogy a cikk írója meglehetősen választékosan használja Shakespeare anyanyelvét, ide kattintson! Ha lapoztok egyet, mutatok három régi hirdetést is az autóról...

Komolyan, az eszem megáll. Mi a román mókus kurva anyjába vert albán szamár bunkós végű, eres faszáért kell szopatni a szerencsétlen polgárt? Hogy elhúzzon végre a vérbe ebből a tetű országból??? Bazmeg, lejárt a dobozban a pamacs szavatossága - ééés??? Eh, nem is éri meg, hogy idegesítsem magam. Tegnap vettem kettőt. Az a biztos.

Végre megint egy izomautót mutathatok. Csak a rend kedvéért pár szó következik a típusról, naná, hogy a wikipediáról: a Chrysler Plymouth-divízója 1968-ban egyszer csak úgy gondolta, hogy jól visszatérnek a gyökerekhez, és létrehoznak egy vérbeli amerikai muscle car-t.

Ehhez a kis mutatványhoz potom 50.000 dollárért megvették a Warnertől a nálunk Kengyelfutó Gyalogkakukként ismert madár nevét és figurájának felhasználási jogait, további 10.000 dollárért kifejlesztettek egy olyan dudát, amely a rajzfilmekből ismert jellegzetes bip-bip hangot tudta kiadni magából, és építettek köré egy kompromisszumoktól mentes autót magas teljesítménnyel és kevés kényelemmel.

Amúgy ilyen a madár eredetije:

Eredetileg egy kimondottan a Road Runner számára fejlesztett motor került az autóba, amely 6.3 literjével 335 lóerőt és 576 Nm-t tudott. Ha valaki rádobott a vételárra még 714 dolcsit, kaphatta az autóját a nagyobb, 426-os motorral is, amely már 425 lóerejével 13 és fél mp alatt futotta a negyed mérföldet. Sokak szerint ez volt az izomautók korának legjobb motorja, a RR pedig a legjobb autója. A mai alany eredetije egy 1971-es RR, amely a második generációnak felel meg. Teljesen új dizájnt hozott ez az év, az autó hossza csökkent, de a tengelytáv nőtt az elsőhöz képest, plusz került rá hátra egy légterelő is, viszont az autó teljesítményét visszavették 300 lóerőre. Így viszont a gazdáik kedvezőbb biztosítási besorolást kaptak. Az új karosszéria légellenállása is kedvezőbb lett sokkal az elődhöz mérve, így az autó kezelhetősége nagy sebességnél sokat javult. Most, hogy már ezt is tudjátok, nem is maradt túl sok mondanivalóm, a kisautó új a HW kínálatában, és ahogy láttam belőle, vettem is:

Sima mainline, semmi extra - de nekem tök oké. Az első lámpákat egy hangyafasznyit kisebbre hagytam volna, de így sem zavar a cucc, viszont a front kialakítása a nagyon régen errefelé szerepelt GTX esetében (ja, nem látszik, szóval ott az alváz krómozott műanyagja "jön fel" orrnak) jobban tetszik. Azért a JL-verziónál nem szebb :P Igaziban egy nagyon hasonlót egyszer korábban már fotóztam, talán emlékeztek. Most pedig reklám következik:

(Valami miatt határozottan úgy emlékeztem, hogy az e blogon is már említett (és Sam. Joe-nak oly kedves) Interstate '76 című régi PC-s játékban választható volt egy ilyen is, de nem, most utánanéztem, és tévedtem. Az alábbi térkép segíthet az eligazodáshoz.)

Na minden jót!

Erről a viszonylag frissen beszerzett rendőrségi Camaróról most nem írok semmit, a típus már szerepelt itt, csak most kapott egyenruhát - és egy masszív dögvasat, hehe. A színválasztásnak örülök, és az tűnt fel, hogy ezt az összeállítást a fényképező is nagyon kedvelte. Az utolsó képen látható másik gépezet a következő posztban fog szerepelni. De azért megmutatom még a valahol már tárgyalt, viszonylag új Tomicát is a témában:

Nem akarok fanyalogni, mert ha nagyon utáltam volna, nem veszem meg, de azért látható, hogy nem ez lesz a világ legszebb Camaro-feldolgozása MB-méretben. Érdekes egyébként, hogy ugyanez pár pici kis Bumblebee-pöttyel kb. nyolcszoros áron szerezhető csak be. Ha jól rémlik, ez szállítással együtt volt hat dolcsi Kínából. Annyiért szerintem vígan megéri...

Az angol-olasz, majd francia-olasz együttműködések után most nézzünk két tiszta franciát: lett ugyanis két Michelin-teherautóm 1:43-as méretben. Ilyenekből is megjelent odakint egy teljes sorozat, amely hasonlóképp az itteni Retroautókhoz újságosnál volt megvásárolható.

Kiwikiztem Nektek (és nekem is persze), mit érdemes tudni a Bibendumról. Mint reklámipari szakmunkás, én már a főiskola óta ismertem a történetet, de érdemes felidézni: a Bibendum nem más, mint a Michelin-ember, a gumigyártó cég emblémája. Az 1894-es Lyon-i Kiállításon mutatkozott be, ahol a Michelin tesóknak is volt standjuk - és így a világ egyik legrégebbi márkavédjegyének számít. Edouard és André észrevett egy egymásra hajigált gumikból álló kupacot, amely egy kar nélküli emberre emlékeztette őket. Néhány évvel később felkérték az O'Galop néven alkotó Marius Rossillon grafikusművészt, aki egy korábbi tervének átalakításával megalkotta a ma már 150 országban ismert gumiembert. Hogy pontosan mikor is került a köztudatba a Bibendum név, nem lehet tudni, de szinte biztos, hogy legkésőbb 1908-ban, amikor valami Michelin-es PR-cikket ezen a néven írattak alá a cég vezetői. A figura fehér színére is van magyarázat: 1912 előtt szén hozzáadása nélkül készültek a gumiabroncsok, amelyek ekkoriban még szürkésfehér színűek voltak, de a tartósító és erősítő hatású szén(por) hozzáadásával a gumik színe is sokkal sötétebb lett, gyakorlatilag a ma ismert fekete lett mind. A formája is sokat változott az évek során, O'Galop eredeti rajza egy bicikligumikból összeálló figurát mutatott, aki szemüveges volt és dohányzott. A nyolcvanas években a figurát főként mozgásban, futás közben ábrázolták, 1998-ban azonban, a figura 100 éves szülinapjára egy kicsit karcsúsítottak rajta, azóta is változatlanul ez az embléma van érvényben. A karcsúsítást egyébként az alacsony profilú modern gumik elterjedésével ideologizálták meg. És itt érdemes még megemlíteni a Logorama című kisfilmben vállalt (fő)szerepét is...

Az egyik egy 1968-tól 1977-ig gyártott Saviem SB2/SG2, amelynek a formája mifelénk Aviaként ismert. A Saviem eredetileg a Renault leányvállalata volt, és elég széles palettával rendelkezett.

Kicsiben ez nem is lett olyan kicsi. Az említett újságos sorozat egy darabjához lett szerencsém, amelyet az itthoni retroautós körökben nagy kedvvel alakítanak át melós Aviává, de az enyém biztosan megmarad Michelin-esnek:

Két érdekességét emelném ki: az egyik a súlya, amely igen csak jelentős. A teljes karosszéria fémből készült, így a magas építésnek és persze az 1:43-as méretaránynak köszönhetően a modell tényleg alkalmas egy tetszőleges bébifóka egy lendítéssel történő agyonzúzására. A részletességet nem érheti kritika, mindene a helyén. A másik érdekessége az autó jobb oldalán kialakított ki(nem)húzható kék sátortető. Ennél kisebb méretben már láttunk működő megoldást is, szerintem ennél is jó poén lett volna megcsinálni, de ezt a ziccert végül - feltehetően költség-okokból - kihagyta a gyártó. Az is furcsa, hogy a talpra úgy tették fel a kocsit, hogy ez a fícsör hátulra került. Persze nem baj igazán, úgysem játszom vagy játszanék vele, de egy kicsit azért kár. A címben látható szám arra utal, hogy lesz folytatás, a témában tehát van még egy kisteherautóm, de azt majd csak később mutatom. De nem fogom elfelejteni, megígérem! ;)

Most vasárnap megint börze lesz, és jelentem, kitelepülök megint egy nagyobb adag eladó szirszarral. Akit érdekel, aki tud, jöjjön! Ide: XIII. Váci út 45. Átrium Park irodaház, Étterem. Legyen szerencsénk!

A blogon viszonylag ritka vendég a Jaguar, ezért most kicsit kompenzálok, mutatok rögtön kettőt. Az első filmes autó, és már pittlarennél is megnézhettétek. Azért nem Sam. Joe idevágó posztját linkeltem, mert az övé csak nagyon hasonló, ez viszont ugyanaz :) Az Angyal korábbi autóját alakító Volvót már mutattam korábban itt és itt, de ez a Jaguar nekem kellett - nem volt elég a carspotting. (És nézegessetek még régi reklámokat itt!) Mint lejjebb látható, mások a kerekei, mint Joe-nál, vélhetően az enyém a régebbi. A Mesternél is linkelt oldalról szemezgetek alább, hátha ott és akkor lusták voltatok kattintani, vagy mondjuk magyarul jobban szerettek olvasni:

Az Angyal című sorozat Roger Moore után eredetileg úgy folytatódott volna, hogy Az Angyal fia. Azt találták ki, hogy szerválnak egy jóképű fiatal színészt, aki az új főszereplő lesz, Moore pedig majd időnként megjelenik a sorozatban és csinál ezt-azt. Na, ez nem jött össze, ugyanis Moore nagyon rá volt gyógyulva a James Bond-filmekre, így a címet is átírták Az Angyal visszatérre, és Ian Ogilvy sármos személyében új Templár Simont választottak. Ahogy Joe is írta a posztjában, a második sorozatra a Jaguár már örömmel adott autót, konkrétan egy nagyon korai XJS-t. Az új sorozat ennek ellenére csak két évig élt, de ez a két esztendő pont elég volt ahhoz, hogy a piacot elárasszák Angyalos ajándéktárgyakkal. A Jaguar egyébként csak egy autót adott a stábnak, e mellé még bérelniük is kellett a filmeseknek, főleg a külföldi helyszínekhez, és több epizódban le is buknak, amikor pl. egy részen belül, de két különböző helyszínen az autón egyszer van napfénytető, másszor nincs. Az eredeti PWK 530R rendszámot ST 1-re cserélték a filmesek. A hivatalos autót a születésem évében, 1975-ben gyártották, pontosabban augusztus 22-én, de csak közel két évvel később került a produkcióhoz, akik a 24 részből 22-ben használták is a menő, mobiltelefonnal is ellátott Jag-et. Ian Ogilvy egyszer leégette a kuplungot, ezt mindenképp meg akartam osztani veletek. Aztán elkallódott, de 1993-ban újra előkerült, végül 2003-ban kötött ki a jelenlegi tulajdonosánál, akinek tudomásom szerint esze ágában sincs továbbadni a kocsit. És épp felújítás alatt áll, de csak kívül és motorilag, a belsejét állítólag nem bontják meg. 

Itt van akkor kicsiben, mert végül is ez a lényeg:

Mit is mondhatnék, amiről már ne esett volna szó előttem? Hát semmit. Szeretem ezeket a Corgikat, tetszik a kerekük, játékra termettek. Annyit rugózik, amennyit a tengelyek engednek, tehát nem túl sokat, viszont egészen jól gurul. A műanyag aljnak köszönhetően pillekönnyű, de ezt most nem negatívumként írom, ilyen és kész. A fehér külsőhöz remekül passzol a piros belső, de kívül már nem nagyon kapunk színeket, csak a hátsó lámpákat pöttyözték meg, előre már nem jutott a bödönből. A másik Jag már egy kicsit régebbi, egészen 1948-ig kell visszatekintenünk. Ekkor kezdődött ugyanis a Jaguar XK120 gyártása, az SS100 óta ez volt az első Jaguar sportkocsi, gondolom, a háború miatt.

Na de miről is beszélünk?

Roadsterként indult a 120-as karrierje, és attól 120-as, hogy mérföldben számolva ilyen sebességre volt képes - szélvédő nélkül pedig még ennél is többre. Az én autóm szerintem ma sem tud ennyit, de akkoriban ez a világ leggyorsabb sorozatgyártású modelljévé tette - és nem mellesleg nagyon sikeressé is. A "drophead coupé (DHC)" névvel illetett zárt (vagy inkább zárható tetejű) verziót 1953-ban mutatták be. A 160 lóerős 3.4 literes soros hanthengeressel szerelt autók kezdetben alumíniumból készült karosszériát kaptak, csak később álltak át acélra, de az ajtók, a csomagtartó és a motorháztető eztán is a könnyebb fémből készült. Később készült egy 100-as jelű egyszerűbb változat is autóból, azt kétliteres motorral szerelték.

Kicsiben ez Matchbox nálam, de nem túl régi, 2008-as, én viszont tavaly vettem. A MB eddig 16 Jaguar-típust mintázott meg, ezt utolsóként, kései kiegészítésként az 1984-ben bemutatott nyitott verzióhoz. Itt van a többi színvariáció is Areh oldalán. Én csak ezt az egyet vettem meg belőle, mert bár nagyon tetszik, nekem ez túl régi. Ja, és ez az SE, azaz Special Equipment (menő) változat, amely az alaphoz képest megnövelt teljesítményt, keményebb felfüggesztést és dupla kipufogórendszert jelent:

Abszolút korrekt munka, a csodálatos vonalú eredeti tökéletesen felismerhető benne, bár ez robusztusabb, ráadásul kifestették a részleteket, igazán nem lehet ok panaszra. Színt talán igen, de ennél jobb kereket nem találhattak volna a kisautónak. Az első sárvédőkre kihelyezett visszapillantók talán egy kicsit elnagyoltak, de nem fáj, én még ezeknek is örülök. Jó kis Matchbox, na...!

Érdekes, hogy a két autó amennyire különböző, nekem mégis pont annyira ugyanazt a feelinget hozzák: kecses, elegáns, úri. De jó lenne úrnak lenni... Na minden jót!

A hétvégén legóztunk. Én azzal a titkolt szándékkal ültem le, hogy a nemrég tárgyalt classic space vonalból összerakjak valami egyszerűbb űrhajót. A választás a 6890-esre esett (amely 1982-ben jelent meg), mert nem bonyolult, nem tartalmaz túl sok kockát, de mégis hozza a feelinget. A legnagyobb kihívást a szükséges elemek kiszortírozása jelentette, és sajnos viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy minden nem lesz meg. Nem is lett. Pl. kék nyitható tetőm nincs, kék lapos szélvédőm se, így egy kicsit el kellett rugaszkodnom az útmutatótól. A kis sikló hátsó hajtőműveit is helyettesítenem kellett teljesen más alkatrészekkel, illetve az "anyahajó" is egy lábon áll elöl, nem kettőn. No meg létráim sincsenek. De összességében talán felismerhető:

Az összerakás már könnyen ment, ahogy az itt olvasható végigjátszás írójának is, bár a kisfiam egyszer lesöpörte a már a fotózáshoz beállított kész szettet a polcról, csak hogy ne legyen olyan egyszerű. És ide tartozik még az is, hogy a lányom pedig világossá tette, hogy a kétemeletes "babaházából" egy kockát sem vehetek ki, mert akkor nem lesz hol lakni az új Lego Friend-nek, akit a nyúl hozott neki. Jó szórakozás volt, élveztem az építést, lehet, hogy legközelebb nekiugrom valami bonyolultabbnak. Mondjuk megcsinálom a 497-es Galaxy Explorert ;)

Az a jó hírem van, hogy ma újra egy Ferrariról olvashattok itt a szirszarjaimon ;) A változatosság kedvéért ez is egy Hot Wheels.

Az autó történetéről innen szedtem pár tudnivalót, szokás szerint: a Ferrari 250 GTO 1962-től 1964-ig volt gyártásban, és egyetlen célból jött létre: hogy lehessen vele versenyezni. Összesen 36 darab készült a Gran Turismo Omologata elnevezésű autóból, aminek köszönhetően ma már csillagászati az ára - ha egyáltalán van olyan, aki el akarja adni a sajátját. Újonnan 18.000 akkori dollárba került, de nem vehette meg a kocsit akárki, a vevőt személyesen kellett jóváhagynia a nagy Enzónak és amerikai dealerének, Luigi Chinettinek. Hm. 1964-ben kihoztak belőle egy frissített verziót, ebből 3 db készült, illetve még előtte 4 db első szériást is elláttak az új karosszériával, szóval így mindösszesen 39 db Ferrari 250 GTO létezett csak. Az egyik példányt egyébként már az FBI értékesítette 1987-ben egy zárt aukción potom 1.6 millió dolcsiért, ugyanis három évvel korábban lefüleltek egy nagyobbacska halnak számító drogdílert, egy bizonyos Robert C. "Chris" Murray-t, aki 1982-ben konkrétan egy zsák pénzért vette az autót Beverly Hills-ben. Besétált a szalonba és egy hátizsákból kipakolt 250.000 dollárt húszasokban és ötvenesekben. Második hm. 89-ben egy japán gyűjtő 14.6 milliót fizetett egy példányért, persze dollárban, plusz jutalék. Harmadik hm. A legdurvább egy angol gyűjtő volt, aki 15.7-et csengetett, ő is milliókban természetesen, viszont már ropogós fontokban számolva! A hírek szerint azonban mégsem ő volt a legtöbbet kifizető vásárló, ugyanis az 5095GT alvázszámú példányért egy ismeretlen vásárló kerek 20 gurigát adott. Na ez az igazán nagy hm...

A Hot Wheels 2009-es sorozatában jelent meg ez a kisautó, de érdemes végignézni, hány Ferrarit mintáztak már meg a cégnél, nem semmi lista. Kicsiben nekem egy fekete lett meg, amit nem is bánok, unalmas már az a sok piros Ferkó:

Kicsiben ez már nem akkora hm, viszont ha jól emlékszem, az ára sem haladta meg a 300 forintot, és nem millióban. Korrekt a formája, jók a kerekek alatta, van rajta egy kis extra festés is, bár az első lámpákra nem jutott, de összességében rendben van. Az alja műanyag, így a súlya elég csekély, viszont ennek ellenére fontos darabja lett a gyűjteményemnek, ha másért nem, akkor a keretesben taglalt kuriózumát tekintve. A Ferrari ezek szerint nem csak maga örök, hanem a kisautókat gyártó cégek is úgy tekinthetnek rá, mint kiapadhatatlan forrásra, főleg hogy igaziban is újabb és újabb típusok jönnek folyamatosan...

Porsche Petitől érkezett, köszönet érte. De nem csak a Fordot küldte, hanem színes képes beszámolót a genfi kiállításról, illetve a magyar Tuning Show-ról is, íme:

Giga-köszönet!