Az Olds kapcsán ígértem, hogy mutatok még pár hasonlót. Hát tessék, nézegessetek pár amerikai izomtibort az amerikai autógyártás számomra legkedvesebb időszakából, a Hot Wheels elkövetésében - és RÁJEN beszerzésében, időrendben!

Mercury Cougar Eliminator 1969 (2009-es új modell, ilyen az igazi: 1-2-3)

Buick GSX 1970 (szintén 2009-es, ilyen az igazi: 1-2-3)

Dodge Demon 1971 (szintén 2009-es, ilyen az igazi: 1-2-3)

Abszolút tipikus HW modellek, nem nyílik semmijük, nem is rugóznak, de ránézésre teljesen rendben vannak, felismerhetők - és mind nagy kereket kapott hátra. Ez talán a Buick esetében a legkevésbé zavaró, mert hát ugye ott kevés látszik belőle. A festés kis elcsúszása csak a Dodge-nál figyelhető meg, de megmondom őszintén, nekem csak a fotózáskor tűnt fel, előtte észre sem vettem. Ezek a kisautók egyébként a fentieken kívül még több egyéb színben is kijöttek tavaly és idén, de én megálltam kettőnél mindegyik esetében, elég. Na minden jót!

Elvégre jön a tél. A téli felniket a megboldogult Cliótól örökölte a Golf, isteni szerencse, hogy megegyezik a méretük és az osztókörük is. Mosás meg majd tavasszal...

(Addig is: híreket mondunk, via totalcar.)

Nem olyan régen esett szó róla, máris meg tudom mutatni. Jaj, előbb még tartozom a szokásos típusismertetővel! Amit ezúttal az Autófíliáról linkelek, mert megtehetem. Sőt azt is megtehetem, hogy az [origo] egy áprilisi cikkét is beidézem, mert bizony van egy igazi magyar Iso Grifo is!!! Innen kopipésztelek is egy kicsit:

"- Ilyen volt a Matchboxom - hangzik a lakonikus magyarázat, és erre aztán valóban nincs mit mondani. Ha egyszer ilyen is volt, akkor be kell látni a beszerzés szükségességét. - Évekig kerestem. 1968-ast akartam, mert akkor születtem, bézs belsővel, klímával, kék színben. Lehetőleg a small blockkal szerelt változatot, hogy ne legyen púp a motortértetőn. Összesen negyvenötöt gyártottak ebben az évben a kisebbik motorral, szóval nem volt könnyű. (...) Olaszországban, egy Bergamóhoz közeli kisvárosban ma is építenek Iso kocsikat. Pontosabban újjáépítenek. Évente két autó készül el, sok alkatrészük van, ők vásárolták meg az egykori gyárból a készletet. Roberto, a cégtulajdonos megvett mindent, abban az időben ők szervizelték az olaszországi Isókat. Amikor sorban leálltak a kocsik, ők egy raktárba vitték az alkatrészeket, és bútorok korhű restaurálásával kezdtek foglalkozni. Húsz évig csak bútorokat újítottak fel, aztán elővettek egy autót, és restaurálták. Később jelentkezett egy újabb megrendelő, s egyszerre azt vették észre, hogy bútor helyett kocsikkal foglalkoznak. Összeszedték a környékről az egykori gyári munkásokat. Az a kárpitos csinálja ma az Isókat, aki hajdan kárpitozott. A régi szerszámaival, ugyanazzal a Pelle Frau bőrrel. (A korai Isókat Connollyval burkolták, majd átálltak a Pelle Fraura.) A fényezés is abban az üzemben történik, ahol régen. Az anyag modernebb, de a szín azonos. Mint hallottuk, Roberto nagyon elégedett volt a Magyarországra készült Grifóval." (Fotó: Papp Zoltán - Veterán Autó és Motor)

Nekem pedig kettő van, bibibí, igaz, jóval kisebbek és jóval olcsóbbak. És tényleg nem is volt drága a beszerzésük, mert a ködös Albionban szerencsére kutyába sem veszik a nem teljesen makulátlan darabokat, így lett kettő az egyből, egy "normál" Superfast változat remek bilikék színben (direkt ilyen képet választottam felülre is), illetve a már emlegetett Super GT. Íme:

E csodás kék darab okán - és a mindössze öt fontos beszerzési ár ellenére - végül NRFB-ként megmaradó Super GT-változat, kanárikat irigységbe sárgító színben:

Érdekes, hogy a fekete szélvédők, lökhárítók és front rács milyen más karaktert kölcsönöz ennek a kisautónak, mintha nem is ugyanarról lenne szó. És ezt csak tetézik a széles 8-dot kerekek, amiktől valahogy - a sárga szín ellenére - jóval vadabb a megjelenése. Tetszik így is, úgy is. Szép napot!

Újfent egy Tomica Pajero jön, de ezúttal egy teljesen civil változat. Ami miatt úgy megtetszett és megvettem, nem más, mint hogy szerintem nagyon szépre és élethűre sikerült a kisautó. Szép, már amennyire egy batár SUV szép lehet (és nyilván jó is a valóságban, ez a Pajerónál alap), de a neten böngészve megbizonyosodtam róla, hogy nem csak nekem tetszik ennyire, a Tomica modellek terén valamelyest mérvadó Go! Go! Tomica blog szerzője szerint is ez az egyik legjobban sikerült darab – pedig hát a mezőny azért elég erős...

Gurul, rugózik, nyílik, belül is rendben van (bár a kormány pizza, ami már sajnos egyre gyakoribb a Tomica berkeiben is), a részletek is viszonylag kidolgozottak, tényleg nem lehet okom panaszra. Ez a kisautó egyszerűen szép:

Oké, persze, jobban tetszene a „megszokott” fekete-fehér festéssel és piros fényhíddal, de nem akarok telhetetlennek tűnni, örülök neki így is. (Még örülnék egy szép új Land Cruisernek is a Tomicától.) Két jópofa sajtóhirdetés után...

...jöjjön az első képen is látható versenyváltozat kicsiben, a Norev megvalósításában:

Nem csak hogy szemre való kis darab, de minőségileg sem lehet rá panasz: szép a festése, klasszak a részletek, remek a rugózása, igényes kisautó összességében. Még emellett azért is nagyon örülök neki, mert ebben a méretarányban (1:55?) a típus erősen alulreprezentált. Ezt a darabot már egy ideje be akartam szerezni (a Touareg mellé is illik), hát vasárnap sikerült is a MOM-ban a Norev-boltban, 800 forintért. Szép napot akkor, jó hetet mindenkinek, a novembert ezennel hivatalosan megnyitom!

Na, azért csak összejött, hiába, ígéret szép szó:

A tavalyi is jó volt, és ez sem sikerült rosszul :)

Ha már a múltkor úgy belejöttem, újabb hivatalos készletet reprodukáltam, ezúttal az újfent nem a bonyolultságáról híres 6550-est:

Így sikerült, a legutóbbiakhoz képest lényegesen közelebb értem az eredetihez:

Jó helovínt! (Ha lesz tökünk, mutatom...)

Először is egy kisebb rendőrségi konvoj, valami külföldi fejessel:

Alább pedig egy Mercedes GL, a maga szerénységében:

Csak hogy egy ilyen is legyen... Búcsúzóul egy faja kis Triumph:

Jó hétvégét!

Akár ezt is jelenthetné az Oldsmobile név. A típus nem túl gyakori vendég itt a blogon, de azért hébe-hóba előfordul. Nemrég valamelyik hiperben a játékosztályon nagyban kerestem az új HW Toyota FJ40-est, és a kezembe akadt az Olds 442.

A wikipediáról tudom, mert ügyesen el tudtam olvasni, hogy four-four-two-nak kell ejteni a nevét. Tehát nem négynegyvenkettőnek, ahogy eddig én használtam. Akkor a modellről dióhéjban:

A General Motors izomautója volt 1964-től, de eleinte csak mint egy felszereltségi szint, önálló típusként csak 1968-ban született meg. Majd 1971-től újra „visszaminősült”. A megszületése oda vezethető vissza, hogy a Pontiac Tempest GTO nem várt sikereket ért el a GM berkeiben, így az Olds divízió is nekiállhatott a fejlesztésnek. Az Olds 442 szülőatyja John Beltz volt (szintén neki köszönhetjük a Toronadót), Dale Smith-szel és Bob Dorshimerrel az oldalán. A 442 elnevezés eredete pedig nem más, mint egy sima utalás a 4-torkú karburátorra, a 4-sebességes kéziváltóra és a 2 kipufogóra. Hm. 1965-től ezen csiszoltak egy kicsit, és az első négyest már a 400 köbinch-csel magyarázták (6.6 liter).

Jelen poszt tárgya az 1971-es Olds 442, ellentétben a fentebb linkelt változattal, ami viszont 1968-as. A Hot Wheels kínálatában igen régen jelen van a 442, de az eddigi kivitelek közül nekem ez tetszik a legjobban:

Nem zavar a sárga színe sem, bár elég harsány, mert a fekete beltérrel és a szintén fekete csíkokkal igen jól ellensúlyozták. Még az eltérő méretű felniktől sem akadtam ki, bár az igaz, hogy valami korhűbb megoldással tetszetősebb lett volna az összkép. Azt kell mondjam, hogy ez az Oldsmobile egy abszolút tipikus Hot Wheels, hordozza mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat is, a végeredmény nálam egy erős négyes, vagy akár egy ötös alá. Szigorúan relatíve persze. Az orra természetesen nagyon hasonlít a Vista Cruiser elejére, persze nem véletlenül. Hátul viszont teljesen más :)

Nem rugózik, nem nyílik, a beltér igen egyszerű, de az egész kisautó megjelenésének nagyon jót tesz a króm (műanyag) front és a batár légterelő hátul. Persze az igazival összehasonlítva elég szembeötlő, hogy óriási papucsokon gurul, de szvsz játékként abszolút megállja a helyét. Főleg így, pénteken... El is határoztam, hogy a jövő héten mutatok pár hasonló gépet, egy Dodge Demont, egy Buick GSX-et és egy Mercury Cougar Eliminatort, mert külön úgysem akartam róluk írni. Jó hétvégét!

Folytatás, ha úgy vesszük, a tegnapi poszthoz, ugyanis ez is egy új darab a Hot Wheels kínálatában: Toyota Land Cruiser FJ40, férfiasan lecsupaszítva, és az embert (és gépet) próbáló sivatagi versenyekre felkészítve:

Az igazi autó valószínűleg a világ egyik legjobbja, és számomra a kicsi is eléggé ott van a szeren. Mármint ez a kicsi, mert a MB-kicsikről már írtam, hogy odavagyok értük. Sivatagi versenyzőkről is esett már szó errefelé, (és még fog is,) azok közül is ez jön be legjobban - hiába, mindig a legújabb a kedvenc. A Hot Wheels-t ezúttal nem érheti az a vád, hogy irreálisan nagy kerekeket pakolt az autó alá, ugyanis ez a gépezet így sem hat idegenül, van az a terep, ahol csak ekkora papucsokon lehet boldogulni:

Az autó festésére és a dekorációra szerintem nem lehet panasz, a sárga szín teljesen életszerű e típus esetében, a feketére mázolt ajtók és motorháztető is rendben vannak - leszámítva a kissé hányaveti kivitelezést, legalábbis az én példányomnál. Az első lámpákra sajnos nem jutott egy pötty sem, pedig itt jó poén lett volna a smiley face, ahogy a koncepción is látható - ezért igazán kár, de a jogdíj nyilván nagy úr. És ha már itt tartunk: talán picit szerencsésebb lett volna az egész motorháztetőt befeketíteni, leginkább matt festékkel, de ezt a lehetőséget is kihagyták. A felniket viszont lájkolom.

A bukócső és a gallytörő tök oké, piros pont, de a beltér elhanyagolására nem találok szavakat, hogy egy klasszikustól idézzek, ez több, mint bűn: hiba!

Louis Antoine de Bourbon–Condé 1804-es kivégzése után, amelyhez szinte semmi értelmes politikai érdek nem kötődött, felháborodás hullámzott végig az európai királyi udvarokon. Franciaország szövetségesei is tiltakoztak. A francia királypártiak dühödten vádolták Bonapartét, hogy egy kézlegyintéssel megszabadult a nagymúltú francia királyi ház (Maison de France) utolsó leszármazottjától. Antoine de Boulay gróf, Meurthe megye küldötte nyilvánosan kijelentette: „Ez több, mint bűn: ez hiba.” Ezt a „bon mot”-t korabeli fültanúk hallották és idézték, de mivel Boulay képviselő nevét a nagyközönség alig ismerte, találó mondását később gyakran Fouchénak, sőt magának Talleyrand-nak, az emberrablás értelmi szerzőjének tulajdonították.

Szóval teljesen érthetetlen, mit keres itt a ronda pizzakormány a faék-egyszerűségű műszerfalon az elnagyolt versenyülések előtt. Miközben a pótkerék meg rogyásig lett részletezve. Pedig a tervezők fantáziája jól összehozta, hogy más színű a karosszéria, a beltér és a bukócsövek, így az egész kisautó életszerű és mozgalmas, de mindegy most már, így marad.

A Matchbox Toyotáival talán kár is összemérni, más súlycsoportban versenyeznek, tetszenek nagyon azok is, ez is, és valahol azt kell mondanom, egyik sem tipikus képviselője a saját gyártója termékeinek - sajnos. Száz szónak is egy a vége: ha látok egy kéket valahol, azt is azonnal megveszem! (Ennyit a variációk nem-gyűjtéséről...)

Na minden jót!

Porsche 911 GT2-es már szerepelt errefelé, de fájóan hiányzott eddig a Hot Wheels kicsikéje. Mondom, eddig. Láthattátok már a Kusztomizáló Garázsban is, esetleg még pittlaren cimboránál, és végre elért a szirszarjaimra is:

A kollégák elemzése után már nincs miről beszélnem, nagyon bejön ez a gép, mert ezt bizony piszkosul jól összehozták a HW-nél, hiányzott ez, mint egy falat kenyér... Mit is mondhatnék? Csak így tovább! (Ez pedig bizos megvolt már, akinek nem, olvasson!)

Ilyen az irodából:

Az első kép múlt heti, a második mai.

Ezt jelenti a latin 'coelica' szó, amely a Toyota egyik leghíresebb típusának a nevét ihlette. Ezekből a blogon sosem volt hiány, de hadd tetézzem még egy példánnyal, ugyanis sikerült egy nagyon klassz darabot szereznem, amely egyrészt a legelső generációt mintázza (mint a Solido), másrészt pedig Tomica.

Általánosságban már ismeritek azokat a jellemzőket, amiket ilyenkor el szoktam sorolni, így most nem ismétlem magam, a kisautó ezúttal is egy szép kis ékszer, a változatosság kedvéért fehér felnikkel, részleteiben és egyben is nagyon tetszik. Nem is értem, a Matchbox kínálatában miért nem ez az évjárat szerepel, hanem a későbbi, ami szerintem nem ennyire szép. Ráadásul egyszer régen Tomminál olvashattuk, hogy volt másik Celicás terv is, ami aztán sajnos füstbe ment...

Valamit sürgősen ki kéne találnom, hogy lehessen egy ilyenem igaziban...

Tehát nem Subaru. A Land Rover a Defender hatvanadik szülinapját többek között az SVX bemutatásával ünnepelte. Ez nem egy koncepció, hanem "csak" jól eltalált optikai tuning, brutális kiegészítőkkel. A csomag egyébként nem csak az alap 90-es típushoz, hanem a hosszabb modellhez is rendelhető. Részletesebb leírás és további képek a gépszörnyről emitt. Annyit érdemes megjegyezni, hogy 20 év után ez volt az első tető nélküli modell, amelyet árultak Angliában, de az igazán komoly erőssége ennek az autónak a látványa: az ezüst bukócsőrendszer, a fellépők és a felnik.

Ez utóbbi a Matchbox feldolgozásában némileg átalakult, és nem mondanám, hogy előnyére. Az én példányom egy 2006-os darab, matt zöld (katonai?) festéssel, némi naranccsal hátul és szuper fekete belsővel. Fekete kerekekkel szerintem ütősebb lett volna az összhatás, de így sem dobom ki.

A beltér kimunkáltsága példaértékű, de szerencsére a Matchbox ezt nem is szokta elhanyagolni a nyitott modelljeinél. Jutott egy kis extra festés az első lámpára is, aminek külön örülök.

Innentől kezdve nem nagyon hinném, hogy lesznek további Land Rover modellek a gyűjteményemben, nagyjából elég, ami van, hacsak nem jön szembe velem valami ősi MB vagy Corgi, amely a legelső típusok valamelyikét mintázza...

Szép napot, jó hetet!

A múlt hétvégén sikerült egy jót legózni, részben az alábbi eredménnyel. Azért csak részben, mert egy kicsivel nagyobb készletet is sikerült beszerezni és a gyermekkel együtt összerakni, de arról még nem csináltam képeket. Addig is tehát pár érdekesség, először egy klasszikus üldözés - persze kicsit másképp, mint ahogy megszoktuk:

Majd egy ötödik típusú találkozás:

Alant pedig két gyári készlet reprodukciója következik, turkálós elemekből - szinte már szokás szerint :) Előbb a 6648-as terepes buggy:

Illetve a 6677-es motorszállító, a gyárinál valamivel szélesebb kerekekkel, no és persze egy igen helyes körtés (!) motorháztetővel:

Ez utóbbiaknál ugyebár a színek és egyebek nem teljesen stimmelnek, de szegény ember vízzel főz. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy a kezembe akadt a nagydobozban egy légterelő, ami aránylag könnyen beazonosítható, mármint hogy melyik készlethez tartozik eredetileg. Meg is örültem, hogy de jó, végre összerakhatok belőle valami gyári dolgot. Hát nem :) E téren egyébként újabb nagy projektbe kezdek nemsokára. Legalul pedig az látható, ahogy tegnap Indiana Jones nyomába eredtünk Hollókőn (ahol egyébként őszinte meglepetésemre bizony voltak még rajtunk kívül elég sokan):

Kellemes maradék hétvégét!

A múlt heti börzének helyt adó irodaház előtt fotóztam, majd kiderült, hogy egy nagyon kedves ismerősé, Brekié e szerénytelen méretű jármű:

A finnugor barátság jegyében... (A kicsit látszó Golf mellette pedig az enyém.) Alább pedig egy visszatérő vendég, amely, úgy tűnik, augusztus vége óta nem tanult meg rendesen parkolni:

Jó hétvégét!

A DeTomaso Pantera után egy újabb egzotikus nevű autót szereztem - de ezúttal is csak kicsiben. Ez nem más, mint a Monteverdi Hai, illetve mivel a Matchbox Super GT kivitelről beszélünk, inkább Rallye Royale. A Panterához az abban a posztban leírtakon túl annyi köze van, hogy azzal nagyjából hasonló időben látott napvilágot a MB kínálatában, sőt ténylegesen is eléggé egyidőben szaggatták az aszfaltot a való világban. Egy kis modelltörténetet is kaptok, amihez újra az Autótörténelem blogot hívom segítségül, mert alecwolf olyan szépen összeszedte a tudnivalókat, hogy azt nem tudnám felülmúlni, csak annyit tettem, hogy az átvett részleteket itt-ott kiegészítettem, hogy együtt is értelmesek legyenek:

Az alapító Peter Monteverdi (1934-1998) 1950 és 1952 között építette meg egy összetört Fiat Balilla alapjaira első versenyautóját, a Monteverdi Spezialt. Mindössze huszonhat évesen létrehozta az MBM (Monteverdi Binningen Motors, más források szerint Monteverdi Basel Motors, illetve Monteverdi-Basel-Mantzel, a DKW erőforrásokat tuningoló Mantzel vállalatra utalva) nevű céget versenykocsik építésére. Az innen kikerült kocsik legtöbbje együléses F1-es autó volt, a másfél literes Formula szabályai szerint tuningolt DKW, OSCA, Ford és Porsche RSK motorokkal. Versenykarrierjének egy csúnya baleset vetett véget 1961. október elsején a hockenheimi Grand Prix-n, ami után felhagyott a Formula-monoposto-k építésével. 1961 januárjában mutatta be az első utcai típusát, a nyitott MBM Sport-ot, a Ford Anglia egyliteres, 50-90 lóerősre tuningolt motorjával. Ezt nemsokára követte minden idők legolcsóbb Monteverdije, a gokart modell, amelyet az autókhoz hasonlatosan akkurátosan készített az ifjú mester. Az MBM cég utolsó autója az 1962-ben kiállított Tourismo volt, ami a Sport modell csukott karosszériás változata; ez azonban egyedi példány maradt. Ezek után Monteverdi néhány évig nem foglalkozott autóépítéssel; Lancia, Jensen, Rolls Royce, Bentley és Ferrari autókkal kereskedett, valamint sporthajókat készített. Valószínűleg azonban már ekkor is a nagy visszatérésen járhatott az esze... Fineszes kereskedőként tudta, hogy a gazdag kuncsaftok milyen autót keresnek, s ő még annál is jobbat akart kínálni. A Ferrari sportautóit, a Jensen luxuskupéit és a Maserati GT autóit egybegyúrva alkotta meg a luxus sport-GT autót. Ezt az új modellt az 1966-os frankfurti autószalonon mutatta be, egyelőre MBM GT néven; egy évvel később az utcára gördülvén azonban már más elnevezést kapott: Monteverdi High Speed 375 S. (...) 1970-ben Peter Monteverdi piacra dobott egy másik, az előbbiektől némileg eltérő filozófiájú modellt. Ez volt a nagyon agresszív kiállású Hai 450SS. A Hai szó jelentése "cápa" (Arnold Schwarzenegger 'Piszkos alku' című fimjét én mindig is City Hai-ként ismertem, német VHS-en láttam ugyanis először - a szerk.), ugyanakkor utal a 375-ös széria nevében szereplő High Speed (nagy sebesség) szavakra is. A kocsi formája kicsit olyan volt, mintha az egy évvel később bemutatott Maserati Bora és Alpine A310 keveréke lenne. Bőrülések, klímaberendezés, elektromos ablakemelők, tárcsafékek a négy keréken - ezek mind a kocsi exkluzivitását mutatták. A lényeg azonban a motorháztető alatt volt: a Hai-ba a Ferrari Berlinetta hemiszférikus V8-asát rakták, a teljesítményt azonban 450 lóerőre növelték, így a sportkocsi mintegy 280 km/h végsebességet érhetett el. Ennél is többet tudott a hosszabb Hai 450 GTS, ami majdnem 300 km/h-ig katapultálhatott. Nincsenek pontos adatok a legyártott Hai-ok mennyiségéről, mindenesetre a legprecízebb becslések egy tucatnál is kevesebb autóról szólnak. A GTS és SS kivitelű autókat oda-vissza átalakították Monteverdinél, ráadásul utólag replikák is készültek, úgyhogy esélytelen a modell történetének nyomon követése. Ez a szétszórtság egyébként jellemző volt Monteverdire, ember legyen a talpán, aki korrekt adatokat tud kinyerni a céges archívumból! Az egyetlen tény, hogy a gyári múzeumban három Hai van kiállítva: kettő 450 GTS és egy SS, aminek tengelytávja azonban gyanúsan GTS-es...

A fentiekből egyértelmű, hogy igaziban ilyenem már sose lesz, de legalább kicsiben a magaménak tudhatom. Hála a Matchbox-nak, aki több verzióban is elkészítette a típust. Én egy Super GT-t szerváltam, amely jelölés a MB kínálatán belül a sikeres modellek lebutított változatait takarta, főleg a pályák mellé adtak ilyeneket. Ezen belül is több színben volt elérhető a Monteverdi, de itt már jórészt Rallye Royale néven futott. Legjellemzőbb vonásuk a Super GT-knek a tökig lesötétített ablakok (a beltér hiányának elfedésére), a műanyag alváz és gyakran a 8-dot kerekek. Íme:

Ezt a darabot a Ferenciek terén lőttem, csere útján, a tegnap mutatott kis Majorette Simcával egyetemben. Volt ott természetesen "normál" Monteverdi Hai is, csak az jóval drágább volt, ráfizetni meg nem akartam. Majd egyszer, talán. Remekül rugózik (ami nem meglepő, hiszen ránézésre abszolút offroad) és remekül gurul ez a kis GT (igen, tudom, valójában G. T., de így egyszerűbb), kedvet is kaptam további darabok beszerzésére, az Iso Grifo ebben a kivitelben fel is került a listára, az Escort pedig már régóta tetszik hasonló kerékkel, szóval ezt eldöntöttem :) Annyira, hogy az időközben lezaljott börze alkalmával sikerült lőnöm egy Ford Caprit 200 forintért!

Ráadásul a Matchbox kínálatában ezzel a kerékkel néz ki a legnormálisabban ez a típus, az összes többi túlzóan széles úthengerkerekeket kapott, ez viszont már-már életszerű. A fényképező e darab esetében is erősen felnagyítja a hibákat, kézben szebb.

Na, péntek lett, a jövő heti viszontlátásra! (Bár holnap még lesz carspotting...)

Kicsit hazabeszélek, mert készítettünk az egyik ügyfelünknek egy remek weboldalt, ahol bögréket lehet tervezni. Íme az egyik tervem:

Tervezzetek bögrét ti is itt! (Nekem csak most tűnt fel az Adidas...)

A harmadik Simca következik itt a szirszarjaimon, és azt kell mondjam, ez tetszik a legjobban. Ezúttal az 1100-as modellt mutatom meg. Az autó történetéről az angol nyelvet valamelyest bírók itt olvashatnak igen bőven, vagy akár itt is, az egyik jobb, mint a másik. Az utóbbi kivonata alább:

Az 1100-as a legismertebb formájú Simca, a név hallatán valószínűleg ez ugrik be elsőre. De miért is? Mert ez volt az első autó, amely a fronthajtást és a keresztben elhelyezett motort egy kompakt ötajtós karosszériával kombinálta - így érve el, hogy az autó aránylag kicsi lehetett, ellenben viszonylag normális helykínálattal. Emellett olcsó is volt és jól kezelhető, így a kora hetvenes évek egyik sikerautójává válhatott a franciáknál. 1967-ben mutatkozott be Szardínia szép szigetén, a Simca első fronthajtású modelljeként. Mégis leginkább annak köszönhette népszerűségét, hogy ferdehátú ötajtós volt. Igaz, nem az első a világon (hanem mondjuk a második), de a Renault 16 által kitaposott ösvényen haladt ez is, ügyesen felismerve az ebben a kialakításban rejlő lehetőségeket, mint például a lehajtható hátsó ülés. Figyelem, 1967-et írunk ekkor! Angliában inkább csak 1971-től vált sikeressé, ekkor kezdte ugyanis a Chrysler-hálózat is árulni a teljes modellpalettát. 1204 néven volt aztán elérhető az 1100-as sportverziója, amely a kéttorkú Webereknek köszönhetően (a széria 65 helyett) 75 lóerőt kínált a lendületesebb közlekedés kedvelőinek - és ehhez elöl már fejtámla is járt, először a Simca történetében. 1974-re az autó ugyanúgy a francia táj részévé vált, mint mondjuk az R4-es vagy a Kacsa. Ekkor esett át az autó egy kisebb ráncfelvarráson, de lényegi változás nem történt a gyártás befejezéséig, azaz 1981-ig.

Kicsiben - többek között - a Majorette készítette el, szerencsére pont akkoriban, amely időszak nekem a legszimpatikusabb a francia gyártó tevékenységéből: full fém, remek részletek, jó színek, klassz kerekek, kis extra (mint szinte minden kortárs Majorette modellen), no és persze a vonóhorog. Ami kell is, ugyanis ez a példány egy twinpack része, amelyben egy egyszerű kis lakókocsit (St. Tropez, lásd még itt ugye, de az egy másik) kötöttek mögé.

Az átlátszó műanyag doboz jópofa, gondolok itt arra, ahogy záródik, ráadásul van benne tartozékként egy kis papír, kvázi kedvcsináló. De persze nem lett kedvem semmiféle Majorette kamiont venni...

A fogat pedig így néz ki kiszabadítva, de lustaság okán nem szedtem le az alsó kis műanyag rögzítést, amilyet egyébként eddig nem is láttam sosem:

Nagyon tetszik a Simca, jól eltalált a metálkék fényezése is, jól állnak neki a klasszik háromágú kerekek is, és nagy örömömre elöl az egyik jellemző Majorette-feature-t hordozza, az ablak műanyagján osztozó szép borostyán lámpákat.

A Majorette készített belőle rendőrt is egyébként. Végül egy hátsó kép az igaziról:

Jut eszembe, hogy annak idején Hollandiában tényleg sok ilyet láttam. Kicsiben még itt tűnt fel. Szép napot!

Rendületlenül folytatódik a gyerekkori emlékek frissítése, ugyanis egy teljes évnél is hosszabb kitartó keresgélés után végre sikerült emberi áron hozzájutnom egy 13 inch, azaz hozzávetőleg 33 centi magas Saturn Robothoz. Ez a játék a nyolcvanas évek legelején kezdte meg világhódító hadjáratát, én is ekkortájt jutottam hozzá, de az a példány mára már ki tudja, hol van... Az új darabom viszont pontosan ugyanolyan, ráadásul ugyanolyan jól is működik!

Mit is takar e robot esetében a működés? Ha az ember hátul behelyez két méretes góliátelemet, majd bekapcsolja, ez bizony elindul. Előre. És közben pirosan világítanak a szemei, illetve zajol. Aztán pár másodperc múlva megáll, szemek fénye kialszik, ellenben a hasán elhelyezett képernyőn egy idegen bolygó felszínén játszódó jelenet vetítése kezdődik. Aztán ez is csak pár másodpercig tart, a robot újra elindul, és így tovább... Szerintetek hatévesként mennyire imádtam? ;)

Biztonságos gyerekjáték, egészen bizonyosan nem fog soha a gazdája ellen fordulni, betartja a törvényeket.

A sci-fiben a robotika három törvényét Isaac Asimov alkotta meg. A történeteiben szereplő robotok zöme ezen szabályokat követi. Először a Körbe-körbe című novellájában olvashatóak, a következő formában:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Kínai gyártmányról van szó (KAMCO), de mára egész szépen felment a fennmaradt példányok ára, hála a magamfajta teljesen elvakult gyűjtőknek, nézzétek csak meg:

Egyébként az én példányom Angliából érkezett, ráadásul eredeti, de erősen megviselt gyári dobozában. Az ára - a fentiek viszonylatában persze - méltányos volt, plusz a posta, ami kevésbé. A keresés többek között azért is volt olyan hosszadalmas, mert mindenképp olyat szerettem volna, ami amellett, hogy nem elbaszott drága, működik is rendesen, illetve a robot fején figyelő 4 db műanyag rakéta is megvan mind. Ezeket egyébként egy (nem, négy) egyszerű rugós szerkezettel lehet kilőni, és alapban 2-3 méter messze is elrepülnek.

Létezett belőle egyébként több szín is, amelyekről gyerekkoromban természetesen fogalmam sem volt, illetve később egy lebutított változat is Jupiter Robot néven. Ez utóbbiról már hiányzott a krómozás, viszont kétágú "szarvval" rendelkezett, még később pedig már kilőhető rakéták nélkül gyártották, ahogy szigorodtak a szabályok... Elérhető volt Star Mission Robotként is, Sentinelként, Cyberobotként, illetve ROB-I, majd Ironman néven is feltűnt:

Röviden ennyi. Tényleg nagyon örülök neki, szépen felkerült a polcra Elmo mellé, és biztosan nem lesz túl sokszor bekapcsolva.

Szép napot!

Merthogy a most bemutatásra következő UAZ 452 beceneve Buhanka, azaz Cipó. Műszakilag nem sokban különbözik a nem annyira régen már mutatott Uaz-tól, de megjelenésre mégis egészen más. Itt van egy elég rövid leírás a minimum négyféle kivitelben készült autóról, de ennél sokkal érdekesebb és olvasmányosabb az [origo] egy tavalyi cikke, olvassátok hát el jól!

A Retroautók sorozat legfrissebb darabja (a következő Warszawát tuti kihagyom) terepjáró lévén - már mondhatni, hagyományosan - kiválóan sikerült:

Nagyon tetszik a színe, a felnik és a lámpák. Amikor megvettem, a két tükör igencsak ki volt ficamodva, úgy-ahogy visszaegyenesítettem őket, de más említésre méltó hibát nem tapasztaltam. Külön jó pont jár a hátul és alul elhelyezett pótkerékért, nagyon kedves figyelmesség:

Túl sok személyes tapasztalatom nem fűződik e géperejű járműhöz, ugyanis nem voltam katona, de azt tudom, hogy a bátyámék az egyetem után ilyenekkel jártak mindenféle földmérési gyakorlatra, csak azok bordó-fehér színben pompáztak. Az autót egyébként még ma is gyártják, népszerűsége arrafelé szinte töretlen...

Na jó napot!

Az utóbbi jó pár hét során az eddig bemutatottakon túl is sikerült szert tennem néhány szemtelenül olcsó darabra, vegyes állapotban. A szemtelenül olcsó itt 50-100-200 forintokat jelent. Ezek az autók ilyen vagy olyan formában, kivitelben itt vagy ott már előfordultak, így külön litániát nem írok róluk, inkább csak megmutatom a képeket.

Új szerzemény:

Ez egy korábbi klónpilóta továbbfejlesztése, részletek itt. A szerelése ismerős lehet innen, de mégsem teljesen ugyanolyan. A sisakja pedig már közelít a Felkelők által is használtakhoz, nem is nagyon értem, miért, de ez van. Na, szép maradék hétvégét!

Egy nagy hal akadt horogra szerdán a XI. kerületben:

Nem tankolt, csak ott állt. Kéne. Ahogy az alábbi is, amit a Városháza előtt fotóztam:

Vajon melyik elhivatott városatyáé lehet...?

A Szalay-Bunkóczi páros Opel Antarája került ezúttal lencsevégre a Corában, már amennyire lencsének nevezhető az a kis gyösz, amivel a telefonomat felszerelték:

Nem semmi látvány élőben, remélem, ez a képekből is átjön valamennyire...

Na, ez már akkor tényleg a Matchbox Volvo P1800 lesz. Őseim ugyanis nemrég Indiában (!) jártak, és megleptek egy kisautóval - szerencsére egy olyan darabbal, amit már nagyon szerettem volna beszerezni, de eddig valahogy elkerültük egymást:

A Corgihoz képest is, és egyébként is nagyon tetszik ez a kis Volvo - de ezt már az első képek megjelenésekor tudtam. Elegáns vonalvezetés, rendben lévő arányok - ezek a legfontosabbak, így a rugózás és a kinyitható bármi hiánya cseppet sem zavar. Belül az ülések szépek, de a kormány pizza - viszont fekete, így ez sem zavaró, alig látszik. Jó pont jár a bal külső tükörért, illetve azért is, hogy nincs rajta vonóhorog :) Hogy ha valami negatívot is szeretnétek hallani, jól van, tessék: rossz pont jár a hátsó fertályon fél miliméterrel elcsúszott plusz festésért, illetve talán a keskeny nyomtávért...

Már kapni itthon is, mint ahogy erről nemrég értesültem, de ez a példány Kalkuttából utazott idáig, itt a bizonyíték. Péntek van, mindenkinek jó hétvégét, vasárnap börze!