Állam leesett, naná, Ken Block a régi, de hiányzik a Subaru :(

A múltkor azt írtam, hogy holisztikus a poszt, de erősen hiányzott belőle a Tomica megoldása. Eddig. Ugyanis a börzén egy remek csere útján sikerült végre beszereznem a japán gyártású Ferrari Testarossát is. Oké, szeretem én a Matchbox- és a Hot Wheels értelmezését is, de kétségtelenül ez tetszik a legjobban:

Hát, más, mint a MB vagy a HW. Nekem valahogy élethűbbnek tűnnek az arányai, hosszúkásabb, laposabb, szexibb, és bár nem látok ilyen autót naponta, mégis inkább ez a sziluett rémlik. (A kerekeken csak némi ragacs látható, illetve a csomagolás pár maradványa a karosszérián, ami csak a fotók vágása során tűnt fel nekem is, szerencsére a kisautó makulátlan.) Az igazi öröm persze az lett volna, ha sikerül megszereznem az ultraritka japán rendőrségi változatot, de azt szinte lehetetlen. Cserébe viszont...

...bezsákoltam még korábban a Matchbox 'Star Car' sorozatából Magnum verdáját, kárpótlandó magam a hármas szett eladása miatt:

A mezei változatnál jóval több rajta a kifestett részlet, illetve jár hozzá egy speckó papírdoboz, továbbá csak ez a verzió rendelkezik a számomra oly' kedves ötküllős felnikkel. A tetővel ugye csaltak egy kicsit, de ennyi belefér, és még Magnum bajuszát sem borzolja így össze a menetszél. Marad bontatlan. És egy darabig nem is jövök újabb Ferraris poszttal, most egy időre rendben vagyok... :)

Megint csak a reggeli témához, legalább annyiban, hogy ez is német:

Oké, tetszik, de a régebben szpottolt cabrio eggyel jobban...

A polgári körök után egy kis folytatás: nemrégen végre sikerült összefutni pmgabival, aki kábé 4 hónapja hurcolja magával a virtuálisan már elcserélt járgányomat, a remek Tomica-másolat rendőrségi Audit. Erősen próbált lebeszélni a cseréről, de persze nem hagytam magam, megvan:

Hát igen, a rokoni szál szemmel látható, de kézzel kevéssé tapintható. Egy fokkal jobb állapotban jutottam hozzá, mint amilyen a taxi, és egyáltalán nem bántam meg, nekem bejön ez a kiskocsi. Az alváz csillagcsavarokkal rögzített, tehát elvileg nem lenne nagy fáradtság kereket cserélni, de hagyom így, nem bántom...

Filmajánló poszt következik. Régen írtam már filmről, filmekről, mert a sok kisautó, meló és család mellett nem volt időm. Írni. Nézni szerencsére igen. Ezért most csak néhány mondat az utóbbi időkben megnézettekről, tényleg dióhéjban, 10-in-1:

Eli könyve

Néger Mad Max, kicsit komolyabban, látványosabb bunyókkal, ördögibb főgonosszal. Ez utóbbi szerepét rutinból hozza Gary Oldman - ő se lesz már sose jófiú. A nagy világégés után játszódik a film, megy a harc az életért, vízért, üzemanyagért - és egy könyvért. Elég jól eltalálták a film hangulatát, engem teljesen megfogott...

The Fourth Kind

A földönkívüliek rendszeresen rabolnak el embereket, ezt többek között Attilának hála mindannyian tudjuk és hisszük. Kivéve talán a Resident Evil dekoratív főhősnőjét, aki talán e tudatlansága miatt sajnálatra méltóan tehetetlenül sodródik az eseményekkel, és hogy a kilátástalan helyzetét még jobban átérezhessük, a rendező a már többször igen jól bevált dokumentarista stílust választotta, egy kicsit érezhetően a Paranormal Activity által kitaposott ösvényen. De nem baj, annál sem írtam, hogy zavaró lenne, sőt, pedig volt azért előtte már egy Cloverfield is, hogy mást ne mondjak.

Rec 2

Az első rész is rendben volt, az amerikai remake is, és most a második is beszaratós. Horror lévén ez inkább erény, mint hátrány. Az első rész klausztrofobikus hangulata mellé ezúttal a vallásos szál jött be, mint meglepi, illetve body count gyanánt egy csapat harcedzett spanyol kommandós. Érdemes egyébként eredeti hanggal nézni, mert angolosként nekem adott egy plusz egzotikus hangulatot a filmnek a spanyol nyelv. A sztori amúgy ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött, a furcsa járvány sújtotta házba beküldik a rendőröket, hogy ugyan nézzék már meg, mi történt a korábban beküldött tűzoltókkal és tévésekkel. Hát, semmi jó, ennyit elárulhatok...

Titánok harca

Könnyedebb terület az előzőekhez képest, talán a misztikus kalandfilm lehet a helyénvaló besorolás, bár a port.hu-n fantasy. A főszereplő ismerős lehet, a T4 és az Avatar után egy újabb szerénytelen költségvetésű film főszerepét bízták rá, és szerintem teljesen jól helyt állt - ezúttal is. A sztorit mindenki ismeri, itt a vérprofi megvalósításon van inkább a hangsúly, demonstrálandó, hol is tart már a technika. Természetesen voltak azért vicces mellékszereplők és klassz csajok, ahogy kell, odaát tudják, mitől döglik a légy. A film célcsoportja vélhetően egy 20 évvel fiatalabb nálam, de nekem akkor is tetszett, agyatlan popcorn, de végig lekötött, vasárnap délelőttre kiváló választás.

Perzsia hercege

Copy-paste fentről, annyi a különbség, hogy itt nem mitológiai történetet kapunk, hanem számítógépest, de a körítés hasonló, ilyen lett volna Indiana Jones, ha pár ezer évvel korábban kezd tevékenykedni. Esetleg kevésbé muszklis. Technikailag itt is megmutatták a trükkgyárosok, hogy mit képesek kihozni a processzorokból, és azt kell mondjam, mint eggyel fentebb, működik a dolog, simán összefér a kardozós tematika a mai csúcstechnológiával. (Mondjuk ezt már Darth Maul is bizonyította.)

Grown Ups

Ez már aztán tényleg egy könnyed vígjáték, de ahogy azt Adam Sandler filmjeinél megszokhattuk, jutott némi elgondolkodtatónak szánt tanulság is. Szerencsére nem sok, altesti humorból viszont annál több. Sandler ezúttal nem az őrült, hanem a szentimentálisabb énjét hozza, de a partnerei kisegítik (ami egyébként a Zohan óta rá is fér), összeáll jól a film, és végül kapunk egy remek nosztalgiázós komédiát egy-két sírvaröhögős poénnal.

The Green Zone

A kolléga már beszámolt róla, bírom ezt a témát, így Matt "Jason Bourne" Damon iraki filmje is nagyon tetszett. Mint mondjuk a Hazugságok hálója. Vagy a már nem Irakban játszódó A királyság. Az akció és a hadijárművek iránt vonzalmamon túl az tetszett a filmben, hogy teljesen életszerű, már amennyire innen Budapestről ezt meg tudom ítélni, és ha már itt tartunk, A Bombák földjén is bejött, bár a főszereplő nem volt szimpi. Mindezek ellenére ha egyszer katona lennék, akkor azt nem amerikaiként szeretném megélni. Hanem mondjuk svájciként.

Törvénytisztelő polgár

Na ez a film is eléggé ott van. Gerard barátunk erősen bepöccen, amikor azt látja, hogy milyen igazságtalan a világ, szűkebb értelemben pedig az amerikai igazságszolgáltatás. Elhatározza, hogy megleckézteti őket, ami onnantól válik igazán izgalmassá, hogy kiderül, ő a megleckéztetések nagymestere, hivatásszerűen. A film végig feszült, ahol kell, kemény, ahol kell, szájbarágósan magyarázó, egy pillanatra sem engedi el a kezünket a rendező, de ez nem is baj. Jamie Foxx még egy kicsit azért jobb színész szerintem, de tetszett a közös játékuk.

Viharsziget

Én már a Titanicnál is mondtam, hogy ez a Leo jó színész. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Martin Scorsese a New York bandái, az Aviátor és A tégla után újra őt kérte fel főszereplőnek. A film egy régivágású thriller, abból a fajtából, amelynek számomra az egyik utolsó képviselője a Cape Fear volt, azaz A rettegés foka, szintén Scorsese kezei közül. Egy szigeten játszódik a nyomozós történet, de ahogy haladunk előre, egyre jobban vissza is tekintünk a nyomozó múltjába, és a két szál adja ki a teljes sztorit, amely így igen meglepő irányba terelődik. Nehéz spoiler nélkül ajánlani ezt a filmet, ezért csak annyit mondok, hogy a hangulata abszolút magával ragadó, a történet is tök rendben van, még ha nem is világmegváltóan újszerű, és a szereplők is nagyon jól lettek összeválogatva. A zene jelenti azonban a habot a tortán, amely megint csak a Cape Fear-t idézi, és nagyon jól teszi.

Inception

Na ettől aztán tényleg rendesen behaltam, a moziban (igen, ezt ott néztem) úgy telt el a cseppet sem rövid játékidő, hogy észre sem vettem. A sok egyéb filmben már részleteiben vagy egészben látott tartalmi és képi elemeket Nolan olyan mesterien gyúrta egybe, hogy a végeredmény valami egészen fenomenális lett. Ha valaki nem tudná, ebben a filmben is Leonardo DiCaprio a főszereplő, aki egy olyan tolvajt játszik, aki képes mások álmaiból megszerezni a titkokat. Erre pedig van kereslet, főleg az egymással ádáz harcot vívó vállalatok vezetői körében. A Viharszigethez hasonlóan azért itt is szükséges a múlt megismerése a teljes kép összerakásához, de még fontosabb, hogy ügyesen kövessük a filmben megjelenő különböző szinteket, ugyanis nem ám csak simán egy-egy álomba követjük a kis tolvajcsapatot, hanem bejátszik néhány álom-az-álomban is, és ha nem figyelünk jól, mert mondjuk kiborul a popcorn, bizony elveszíthetjük a fonalat. Technikailag is jól dolgoztak a srácok, és az külön tetszett még, hogy ezeket a vívmányokat egyáltalán nem öncélúan használták, minden trükk a helyén volt, értelmük volt - mint mondjuk a Mátrix első részében. Kell a filmhez némi nyitottság a tudományos fantasztikum és az álomvilág rejtélyei iránt, de akiben ezek megvannak, garantáltan jól fog szórakozni. Anyám tutira nem nézi meg...

:D

Hétvégén nem kisautózunk...

Az urbanistablogról egyenesen:

Szeretem ezeket...

A reggeli poszthoz valahol azért illeszkedik:

Jó messziről jött. Nálam egy kicsit profibb carspotter képekhez pedig kattintsatok bátran ide, nem fogtok csalódni!

A posztnak eredetileg a hangzatosabb 'Sivatagi Vihar' címet szántam, de végül a szójátékost választottam, mert ez legalább szar. Az apropót pedig a Matchbox Baja Bullet nevű sivatagi versenyautója adja, amiről nehéz eldönteni, hogy konkrét autót mintáz-e vagy sem, ugyanis ezek a terepre épített autók gyakran elveszítik minden olyan jellegzetes vonásukat, amelyekről beazonosíthatók lennének. Maradjunk tehát annyiban, hogy ehhez hasonló autó a valóságban is létezik, találtam is pár lepedő méretű képet, amelyeket hasonlók láthatók, és méretüknél fogva minden autóbuzi kisilabizálhatja a nyálcsorgatásra számára legalkalmasabb részletet:

Kicsiben sem rossz, na. Ráadásul állat jól rugózik, de ez már ugye távolról is látható:

Jó kis gép. A platót rendesen megpakolták, van ott minden, alkatrészes láda, pótkerék és temérdek hűtőventillátor. Kell is az a sivatagban, mint ahogy a Golfomba is kéne, mert a jelenlegi erősen gyengélkedik... Jobb napot mindenkinek!

A Hot Wheels néha igen klassz dolgokat alkot. Így volt ez a korábban mutatott Chevy Monte Carlo esetében is, és most az újabb változatával is abszolút elégedett vagyok.

Az autó történetéről röviden, ha már múltkor erre nem tértem ki: A Monte Carlo a Chevrolet egyik leghíresebb modellje, 1969-ben mutatták be, és egészen 2007-ig gyártották, hat generáción át, amerikaiak millióinak örömére. Számunkra most a negyedik generáció érdekes, amely 1981-ben mutatkozott be. Abból is az SS változat, amely 12 év után után 1983-ban jelent meg újra, mint típusjel. Az utolsó klasszikus (karburátoros) izomautóként emlegetett SS áramvonalasabb volt a mezei változatnál, és a forma olyan népszerű lett, hogy a NASCAR sok csapata is átvette, bár ott ennek ugye túl nagy jelentősége sosem volt. Annak azonban inkább, hogy a versenysportos szereplés hatására erősen megugrott a Monte Carlók iránt kereslet, így a gyárnak fokoznia kellett a termelést, 1984-ben például 112.000 darabot értékesítettek, plusz 24.000 SS-t. 1986-ra némileg esett az össz darabszám, de az SS-ek népszerűsége töretlen maradt, pedig a design már nem volt túl friss. Két évvel később a negyedik generáció befejezte a pályafutását, a gyár a Luminával tervezte helyettesíteni a népszerű Chevyt, még a NASCAR-ban is erre váltottak. 1995-ben még visszatért a típus, de a korábbi sikereket csak megközelíteni sikerült, felülmúlni nem…

És akkor nézzük a kis HW-fenevadat:

Nem nyílik, nem rugózik, de valahogy állat! Jól áll neki a fekete szín, nem sírok a nagyobb hátsó kerekek miatt sem, nekem ez így bejön. Egyedül a beltér fényes szürke (már-már ezüst) festésével nem vagyok 100%-ig kibékülve, de ennyi belefér. És ha már itt tartunk, megmutatom a legújabb Mustang-variációt is szintén a HW-tól, ami megint csak elég jól sikerült:

Jók legyetek!

A posztból kiderül, hogy a GTA nem csak a Grand Theft Auto című játék által kéne, hogy ismerős legyen, ugyanis nem arról lesz szó (aminek egyébként mind a mai napig a legelső része a kedvencem), hanem egy Matchbox Alfáról, aminek a neve hosszabban így hangzik: Alfa Romeo Giulia Sprint GTA. Sam. Joe már jól kivesézte az autót, így én ezt megúszom, tehát ti is. Nemrég jutottam hozzá ehhez az egyáltalán nem friss darabhoz, eddig valahogy kimaradt, de meg kell mondjam, hogy nagyon tetszik. A pár saját kép után azért még teszek be néhány fotót az igaziról, azokon valahogy jobban néz ki. Ilyen tehát kicsiben:

És a hajtás után jönnek a csemegeképek.

Magyarul hiúz. Ami ilyen nagyban:

És ilyen kicsiben:

De nekünk most a munkagép a fontos, ez:

Merthogy idén kijött Matchboxban. Nem vagyok annyira oda a munkagépekért, de mivel ez a gép budapestiként a mindennapjaim része - főleg mostanság az Astoria környékén -, nagyon megörültem neki. És fém az alja! (Pár műszaki jellemző, hátha.)

Jók a színek, szépek a részletek, van rajta egy kis extra, ugyanis felhajtható a kis rakodó-kotrókanál, szóval igen jól eltalált, élethű kis gép, ráadásul valós típust mintáz. Annyira tetszik, hogy meg is ihletett, elkezdtem alkotni!

1971-es Plymouth GTX, szerintem.

Kisautógyűjtésem egy mellékága, hogy megpróbálom lassan újra összeszedegetni a gyerekkorom kedvenceit. Ez a lista elég vegyes, és többek között ezért is a feladat nem egyszerű. Egy másik nehezítés, hogy ami 30 éve aránylag könnyen hozzáférhető volt, ma már vagy nem az, vagy csak drágán az. Speciális esetek is előfordulnak, mint pl. hogy az adott kisautó gyártója már nem is létezik. Nem a gyár, hanem az ország! Kezdem az elején: nagyjából 4-5 éves lehettem, tehát 79-80-ról beszélünk, amikor a szüleim barátaitól kaptam egy hatalmas piros Fiat 127-est. Azért ezt, mert a valóságban is egy ilyet használtak, csak pirosat:

Teljesen oda voltam és vissza. Tisztán emlékszem, a szüleim balatoni nyaralójában látogattak meg, és ott bontottam ki az új csodát. Szerelem volt elős látásra. Sajnos azonban nem örülhettem sokáig, ugyanis valami másik barátoknak a nálam 1-2 évvel idősebb Attila nevű gyereke az autót megnézésre kivette a kezemből, majd valahogy úgy bénázott, hogy az leesett a betonra és konkrétan ripityára tört. Mélységes felháborodásomban és elkeseredésemben órákig sírtam. Bosszúból ezt a vandál kölyköt el is neveztem Rumcájsz Attilának, bár sokkal rosszabbat érdemelt volna. Az eset igen mély nyomokat hagyott gyermeki lelkemben, évekkel később is gyakran felemlegettem R. Attilát és az ő gaztettét. Ki tudja, miért, valahogy akkoriban az autó pótlása nem történt meg, és már egy ideje a fejemben volt, hogy most majd felnőttként ezt csakazértis megoldom. Jó pár napja találtam a vaterán egy lejárt aukciót, amiben egy ilyen - azóta tudom - Anker Fiat 127-es cserélt gazdát, és annak rendje és módja szerint fel is vettem a kapcsolatot a nyertessel. Megkérdeztem, nem akarna-e némi pénzjutalom fejében megválni a sárga szerzeményétől, amivel igen nagy örömet okozhatna nekem. Sajnos nem akart, de bíztatott, hogy biztos lesz még. Nem esett jól, de végülis megértem. Aztán az olasz ebayen találtam egyet - szemérmetlenül drágán. Szerencsére ott volt az opció, hogy 'make offer', meg is tettem mintegy 30%-kal alacsonyabb összeggel a kiírt azonnali árnál, és láss csodát, talján barátunk virtuálisan rábólintott. Szerda este pedig már a kezemben is foghattam újra a tűzpiros kis Fiatot.

Ugye érzitek a feszülő ellentétet a 'hatalmas' és a 'kis' között? Hát igen, egyrészt az idő mindent megszépít, másrészt akkoriban kábé egyméteres lehettem, ami kis jószándékkal fele a mai méretemnek. Így valószínűleg a Fiat is minimum egy 1:10-es méretarányú modellnek felelt meg az akkori szememben, pedig ötévesen még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Valójában pedig 1:20-as...

Na, lényeg a lényeg, nálam az autó, ráadásul eredeti gyári kartondobozával együtt, Made in GDR pecséttel, ahogy kell:

A piros autók fotózása még mindig nem megy, ezért elnézést, de biztos elhiszitek, ha mondom, hogy nagyon szép élénk színe van a valóságban:

Bizony, az autó lendkerekes. A szerkezet hibátlanul működik, bár már nem azzal a vehemenciával, ami valószínűleg a sajátja volt 30 éve. Az egész szerkezet valahogy olyan törékeny (hehe, én mondom), kicsit merev, de ez úgy általában igaz az Anker termékeire. Játék voltához képest amúgy igényes és részletes, és ha minden jól megy, nemsokára mutatok egy másik gyerekkori játékot, ami ennek a szöges ellenétete. Ennél a csomagtartót alig mertem kinyitni, de végül sikerült károkozás nélkül. Van egy olyan érzésem, hogy ennek az autónak ez a része először és utoljára volt kinyitva :)

Na jók legyetek!

Átszállás Autobotoknak és Álcáknak :D

Csak hogy mára is jusson valami:

Ki mondta, hogy két ajtó kevés???

Ezeket a Toy Story minifigeket nem hagyhattam ki...

Ez a 75. carspottingos poszt (tag alapján a 100.), ezért egy ukrán felségjelű gyönyörű Volgával jubilálunk, amit múlt vasárnap lőttem Budán a Batyi közelében:

Na zdarovje!

A legutóbbi posztok jó részében olyan kisautók szerepeltek, amiket egy kupacban vettem a vateráról egy gyűjtemény felszámolásából, többnyire 6-700 forint között. Ilyen volt a bumszlikerekű Audi és Citroen, a Siku LT és a Matra Bagheera is (plusz egy R5-ös, ami majd később jön, illetve egy Ford pickup ilyen színben, nem mellesleg egy újabb Guisval Celica), de a pakkot egyáltalán nem ezek miatt vettem meg. Hanem egy Majorette Porsche 924-es miatt. A 8 autóért nagyjáből 4 rongyot pengettem, ami nem kevés, de valójában csak ezért az egyért is megadtam volna, így akár úgy is mondhatom, hogy a maradék hét bónusz volt. Az autó történetét egészen biztosan mindannyian ismerjük, a Totalcar (Belsőség, bocs) is megírta már, porsche is hivatkozott rá, ezért a hajtás után jöjjenek a képek!

Naná, hogy Audi. És akkor itt utalnék vissza az LT-s poszt végén látható remek képre, megteremtve a folytonosságot két abszolút össze nem tartozó poszt között. És hogy ezt fokozzam, két autó szerepel majd a posztban, az egyik ugye ez az Audi, a másik viszont valami egészen más. És mégsem. Csak figyeljetek!

Tessék szépen lapozni!

De nem úgy dobozos ám :) Hanem funkciójában és formailag. Jó ideje terveztem beszerezni egy T3-ast a német gyártótól, merthogy T2-es van már (kettő is), de normális harmadik generációst nem sikerült eleddig találnom. Hát, most sem, de a keresés közben rám köszönt ez az LT 700 forint alatti árral, így nem haboztam.

Az igaziról itt olvashattok, nem túl izgalmas a sztori, nagyjából annyit érdemes tudni az 1975-ös (hoppá!) bemutatású teherautóról, hogy ez a Volkswagen legnagyobb dobozos áruszállítója, amelyet a kora 70-es években kezdtek el fejben fejleszteni, ugyanis a piacot akkortájt uraló T2-es már nem tudott minden igényt kielégíteni, sem méretben, sem teljesítményben, sem korszerűségben.

Az új koncepció elsősorban a nagyobb kapacitást tartotta szem előtt, így a motor hátsó elhelyezése nem jöhetett szóba. Előre került hát, nagyjából a vezető és az utas közé, és persze vízhűtéses lett, később dízel. Az első motorja az Auditól érkezett, mert a VW saját kínálatában eleinte nem találtak elég nagy és erős motort, ez volt a 100-as legnagyobb, 2.0 literes motorja, amelyet egyébként a 924-es Porschéba is beépítettek.

Az LT amúgy a Lasten-Transporter rövidítése, ami valami olyasmit jelent, hogy teherszállító. Három alapverzió volt elérhető, össztömeg alapján LT 28 (2.8 tonna), LT 31 (3.1 tonna) és LT 35 (3.5 tonna), de kétféle tengelytávval, kétfajta tetőkialakítással, illetve platós (és még ki tudja, milyen) kivitelben is árulták.

Az elérhető nagyobb nyomaték érdekében a tervezők visszavették a teljesítményét szerény 75 lóerőre, de ez a karakterisztika sokkal jobban megfelelt egy teherautó számára. A hathengers dízelmotorja pedig bekerült aztán pl. a 200-as Volvóba, amiből jómagam is egy ilyen motorizáltságú darabot birtokoltam az első, 2.3-as benzines után. Hát, nagyjából ennyit gondoltam típustörténetnek...

Rövid tengelytáv, alacsony tető és nulla rugózás jellemzi, illetve a hátulja nyitható, így látható, hogy bent mekkora a hely. Nagy. Ilyen az igazi, hosszabb tengelytávval:

Erre a képre még majd visszatérünk...

A hasonló című korábbi posztban mutattam meg a Matchbox Mitsubishi L200-ast, aka Tritont, most pedig következik ugyanez Tomicában.

Hát, elég hasonlók. A japánok kevésbé bigfoot kerekeket raktak alá, ez talán első ránézésre a lényegi különbség, illetve nem szórtak semmit a platóra. De az egész szerkezet finomabb - mondjuk ez nem meglepő. A részletek szépek, hátul a lámpák kaptak festést, elöl pedig műanyag fényszórókkal találkozhatunk. Azonban a MB-szal ellentétben itt a kerékívek csak plusz festést kaptak, nincs külön műanyag elem. A fülke hátoldalán lévő ablakmegolás azonban elég megúszós.

Az a nagy helyzet, hogy a MB javára billen egy kicsit a mérleg, de ez is tetszik. Még szeretnék egy Tomica Hiluxot is, de az már keményebb dió, drágán mérik. Addig is szép napot, további jó hetet!

Indítsuk a hetet valami igazán naggyal: 2001-es Siku Super Serie 1:55 Heavy Mobile Crane (4810-es) – a legnagyobb Siku mobil daru, ami létezik. 8-tengelyes Liebherr kihajtható talpakkal, komoly ellensúlyokkal. Teljes magassága 103 cm. Nálam ez „csak” 73 cm, mert egy elemet kellő hosszúságú madzag hiányában nem építettem be. De így legalább elfér a szekrény tetején. A hossza 33 centi, komolyan, aminek a szerénytelenségét talán még jól érzékelteti, hogy 10 centivel veri a szintén méretes, 22.5 centis MB Tankert. A képek a ház előtt készültek az utolsó nyári napsugarak és egy méreteket szemléltető Siku Porsche rendőr segítségével:

Hajtás után még több kép.

Egy szép oldtimer Fiat a belvárosból, pénteken szpottolva:

Fiat-vonalon maradva még fél lábbal egy igényes munka következik tegnapról, el is neveztem nagy odalelkesedésemben vodka-narancsnak:

Végül a BMW 1602-es (katt!), amit szintén tegnap lőttem moziba menet (Predators, állat!) még Budán - ismét csak egy nagyon szépen felújított darab:

Termékeny nap volt. Nektek melyik tetszik legjobban?