Maradjunk még egy kicsit a franciáknál… A poszt címe nem egy felniméret, hanem egy típusjel, és az előző bejegyzéssel ellentétben most egy Matchbox következik, ráadásul egy Renault. Pedig a típus a MB kínálatában erősen alulreprezentált, ugyanis a lusta angolok csak az 5-ösből, a 11-esből és a 17-esből készítettek kisautót. Az 5-ös már szerepelt itt (és nemsokára fog is, mint Majorette), 11-esem (még) nincs, így akkor könnyű kitalálni: bizony a 17-esről lesz szó.

Bevezetésképp pár tudásmorzsa az igaziról (via wikipedia): 1971 és 1980 között gyártották, de hasonlóan a tegnap mutatott Simcához ez is elérhető volt több néven. Valójában a 12-es kupéváltozatának feleltek meg, és lényegében csak az orrukban, azokon is a lámpák elhelyezésében különböztek. A 17-esnek ugyanis négy kerek lámpája volt elöl. A karosszéria tehát kvázi a 12-estől ered, az 1.6-os 107 lóerős erőforrás azonban a 16-osból származik. És a 17-es volt az utolsó Renault, amely Gordini-változatban is készült. A 17-es Renault-t végül a Fuego váltotta le, de azzal sajnos nem szolgálhatok kicsiben. Van cserébe egy remek 1977-es fotóm a Ferjáncz Attila - Iriczfalvy Ferenc páros R17-es Gordini-jéről, amely Costa Braván készült:

Az autó (nem az övéké) 1973-ban WRC-nyertes lett, megjegyzem. A MB-62-es kis Renault 1974-ben látta meg a napvilágot, azaz egy évvel idősebb nálam. Tehát pont abból az érából származik, amit a legjobban kedvelek MB-, és úgy általában kisautó-viszonylatban. Viszont az a nagy helyzet, hogy nem sikerült olyan jól :(

Oké, nem rossz, de valahogy úgy vagyok vele, mint a BMW 3.0-val, kicsit olyan bumszli lett. Főleg ha megnézzük, hogy kábé ugyanekkor a Majorette mit villantott. Ugye? (Sajnos a linkelt darab nem az enyém, nekem nincs is meg.) De legalább nem került be egy plusz (B-)oszlop… Ettől függetlenül kedvelem ezt a kisautót, mert rendelkezik az akkori MB-ok jellemző erényeivel: full fém, nyitható ajtók, jó gurulás. A rugózása nem annyira jellemző, de az előző három feature fényében ezt megbocsátom. A sötétnarancs szín jól áll az autónak, csak úgy a fekete orr is, nem beszélve az alvázból ügyesen felvezetett hátsó lökhárítóról, jópofa lett a végeredmény:

A fogantyú nélküli ajtókat feltárva angol osztású fehér belső vár minket (illetve hát az egy hatvannegyedre kicsinyített énünket), amely elég elnagyoltra sikerült, szerencsére ma már egyre kevesebb ilyen megoldással találkozunk. A motorháztetőn lévő matrica sajnos az évek során felpúposodott, talán valaki nem is jó helyre tette vissza, de ez legyen a legnagyobb gondom. És az sem bánt olyan nagyon, hogy a hátfalra ormótlan elefántbetűkkel felírt típusjelzés némileg sutba vágja a hátsó traktus art decós szimmetriáját :) Végül két korabeli sajtóhirdetés, desszertnek:

Ja, és a kártyalap :)

Minden jót, holnap megint péntek, legyetek jók, ha tudtok!

Egy újabb batár a Hegyalja útról:

Igen, jól látjátok, a járdán parkol...

1975. nem csak világra jöttöm miatt vált vitathatatlanul megkerülhetetlen dátummá a világtörténelemben, hanem mert ebben az évben dobta piacra a Chrysler Európában az új családi autóját Simca 1307 néven. Ami aztán később motorizáltságtól függően 1308-ként, illetve 1309-ként (illetve Talbotként) is feltűnt. Akkoriban az autó annyira modern volt a csapott hátával és a fronthajtással a saját osztályában (Passat-osztály), hogy az 1976-os Év Autójává választották azon nyomban.

A Renault 16-os inspirálta formatervet Roy Axe-nak köszönhetjük. Ez idő tájt még inkább a sedánok uralták a piacot (és így a közízlést is), mint pl. a Ford Taunus, vagy az Opel Ascona, ez a sziluett akkoriban igen formabontónak számított. Angliában és Franciaországban gyártották, később Spanyolországban, végül Új-Zélandon és Finnországban. A forma ma sem bántóan régies, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem titkoltan ez adta az alapon a Moszkvics Aleko megtervezéséhez 1986-ban, egy évvel a Simca gyártásának befejezése után.

Kicsiben a Majorette készítette el az autót, amely nem csak az azonos születési év miatt áll közel hozzám, hanem azért is, mert kisgyerekként ebből is birtokoltam egy példányt. Egy ugyanilyen színűt, de ezt már felnőttként vettem. Emlékszem, hogy ezt én Polonezként használtam, ugyanis még nem tudtam elolvasni az alján található típusjelzést, apám meg valszeg nem ismerte a Simca márkát akkoriban, így a számára egyetlen hasonlóként ismert típusként azonosította a kisautót, én pedig jól elhittem neki. (Volt amúgy még egy ilyen húzása, a Corgi kis kompakt AMC-jét azért hittem én évekig Austinnak.)

Ez a példány nem makulátlan, itt-ott találhatók rajta leverődések, de összességében jó közepesnek ítélném. Majorette lévén szuper a rugózása (ez a mondat tiszta deja vu), és meglepően sok részlet helyett kapott az autón. Az egyik kedvencem a két sárga lámpabúra elöl, ami ugye a francia autókra oly jellemző. Jó megoldás az első rendszám is, hogy nem a lökhárító színét kapta.

A hátsó lámpákat kifestették, és jutott a hátfalra típusjelzés is, bár kissé túlméretezett. A másik kedvenc részletem a csomagtartó, ugyanis a felnyitható (üveg nélküli) ajtó alatt behányt cuccokat találunk, bőrönd, kesztyű és csizma is akad ott. A korabeli hirdetéseken nem egyszer kirándulóautóként megjelenő Simcába illenek is ezek…

Na jók legyetek, és vegyetek szép régi Majorette kisautókat, mert azok szépek!

Egy szép régi Mazda a hetvenes évek végéről:

Tennék alá valami menő felnit, nagyobbat ütne... Szép estét!

A Lancia Stratos HF (HF = high fidelity) egy legenda, a világ egyik legsikeresebb rallyautója. 1970-ben mutatkozott be, és majdnem a nyolcvanas évek elejéig uralta a versenyeket. Ami nem is csoda, hiszen a versenytársaival ellentétben kimondottan erre tervezték. A koncepció mögött három ember állt, a Lancia csapat feje, Cesare Fiorio, az angol mérnök Mike Parkes, és a Sandro Munari, gyári pilóta.

A karosszériát Marcello Gandini, a Bertone egyik vezető tervezője álmodta meg, meglepően rövidre és szélesre, a minél jobb tapadás érdekében.

Régebben már mutattam, de itt az ideje újra felidézni, hogy az autó feltűnt az 1977-es A Kicsi kocsi Monte Carlóba megy című filmben:

Herbie lealázta.

Jellemző vonása az autónak a fentiek mellett, hogy előre és oldalra rendkívül jó kilátást biztosít az egyedi formájú szélvédő, míg hátra szinte semmit. A koncepciót háromféle motorral mutatták be, először a Lancia Fulvia motorjával, majd a Lancia Beta-éval, végül pedig a Ferrari Dino 2418 köbcentis, 190 lóerős V6-osával, amely a 60 mph sebességet kevesebb, mint 5 mp alatt el tudta érni.

A homologizációhoz szükséges 400 civil darabot 1973-ban gyártották le, így 1974-ben elindulhatott a világbajnokságon. A versenyautó motorját 280 lóerőre húzták fel egy turbó segítségével, de ezzel csak a Group 5-ben versenyezhetett, és nem is bizonyult olyan megbízhatónak, mint a turbó nélküli verziók. Sandro Muranival a volán mögött (és Björn Waldegarddal az anyósülésen) ennek ellenére simán megnyerte a 74-es, a 75-ös és a 76-os bajnokságot, 76-ban és 77-ben a Monte Carlo Rally-t is, de a Fiaton belüli érdekellentétek (ugye tolni kellett a Fiat 131 Abarthot) miatt a sikersorozatnak vége szakadt. Később Munari saját csapattal indult, ez volt a Chardonnet Team. A Fiat erős gyári háttere nélkül is ütős autó maradt a Stratos, feltéve, ha jól vezették, de 1981 után nagyjából leáldozott a kis Lanciának.

Mindösszesen 492 darab készült a sztratoszférát idéző nevű autóból, ebből 11-et egy bizonyos Chris Hrabalek birtokol, köztük a piros gyári prototípussal és az 1977-es Safari Rally autóval. Na ilyenem sem lesz soha. Igaziban. Mert kicsiben van kettő is, egy Hot Wheels és egy noname, íme:

A 2002-ben debütált Hot Wheels friss szerzemény, filléres darabként egy másik beszerzés szállítási költségét kozmetikázandó vettem, a ki tudja mikor született kis noname-et pedig még valamikor áprilisban szerváltam, talán az egyik börzén, már nem emlékszem. De az is olcsó volt. Egyértelműen az előbbi a szebb (a képeken ez ugye az utóbbi), a HW jóval igényesebb kivitelű, szebb a színe, szebbek a kerekei, még ha nem is túl autentikusak - de szerencsére arany színűek! Nem rugózik, nem nyílik semmije - valójában nem is értem, az igazira minek tettek ajtót egyáltalán. A két kisautó méretét és arányait is jól eltalálták, még a névtelen is rendben van, pedig szemmel láthatóan önálló tervezésű, nem koppincs...

Még jó lenne 1:43-ban is beszerezni, bővítendő a szép kis soromat, de ott egyéb komoly hiányosságok is vannak, amelyek magasabb prioritásúak, mint pl. az Escort, vagy az Ascona. Na jók legyetek!

Szombati találat Zamárdiból:

Ilyenkor egy kicsit sajnálom, h nem motorozok...

A Nissan Skyline visszatérő téma a blogon, nem véletlenül. Mutattam már versenyfestésű darabot, illetve rendőrt is, de valahogy a későbbi, de már így is "klasszikus" R-sorozat darabjai az első linken szereplő példány kivételével eddig kimaradtak. Tehát pótolok. Kezdem egy fotóval, megalapozandó a hangulatot:

És a hajtás után folytatom a kicsikkel.

Pénteki találat, városnéző oldtimerimitációk:

És egy Hummer is, hogy olyat is mutassak, ami tetszik :)

Golfot vajon beszámít?

További nagyon kedves rajzok itt.

Idén már négy fotó is vállalható lett! Az irodából, a 12. emeletről készültek:

Exkluzív :)

Sajnos, mint azt már írtam, a kecskeméti repülőnapra végül nem jutottam el, de a beszámolókat azért szorgalmasan elolvastam. Meg is akartam emlékezni az egyik gépről, de elsodort az élet, így most pótolom. Semmi extra, csak meg akarok mutatni egy zseniális ötletet, amelyet szlovák barátaink alkalmaznak (a világon persze nem elsőként és nem egyedüliként), ha valaki eddig nem látta volna. Konkrétan egy igen speciális álcafestéssel ellátott Mig-29-est:

(A képek az indexről származnak.) A típusról olvashattok pittlarennél, a "digitális zaj" festésről pedig itt. Állat, nem? Óriási ötlet... Ugyanez videón:

Na szép napot, kárpótlásul este azért megnézzük a teszkógazdaságos műsort ;)

A klasszikus Trilógiában nemigen láttunk női karaktereket, leszámítva persze Leia hercegnőt. Az új részek eljövetelével azonban a feminista vonal is felerősödött, nem mellesleg a Clone Wars rajz- majd animációs filmeknek hála. Az EU-ban (nem a mi EU-nk, hanem az ún. expanded universe-ben) azért már korábban előfordultak szép számmal, az egyik kedvenc női főszereplős sztorimat például a Történetek Jabba palotájából című novellás könyvben olvastam, amely Ooláról, a twi'lek táncosnőről szólt. Ennek a fajnak a legismertebb jellemzője a két nagy fejnyúlvány, amiket még lekkunak is hívnak, részletek az utolsó linken. De hogy miért is írom ezeket? Hát mert tutuka segítségével megérkezett az a pár custom lego kiegészítő, amelyek segítségével saját twi'leket építhettem. Ráadásul nőt, nézzétek csak a csókos száját:

Az egyedi darabok gyártója az Arealight, én két torzót, egy fejet és egy fehér fejvédőt rendeltem. Ez utóbbi egy kicsit hibás, de nem zavaró. A torzókban a festésen kívül még az a különleges, hogy kimondottan női testet mintáznak, már amennyire lehet ugye, így a csípőjük vékonyabb. Alább ujjatlanban:

Mindkettő egyedi festést kapott, az egyikre női rohamosztagos minta került, a másik  (esetünkben piros) testszínű, a fejhez illő mintázattal és csábos bikinifelsővel. Tanga bikinialsót már én eszkábáltam hozzá meglévő alkatrészekből. Fejből azt a változatot választottam, amely a Darth Maul-nál megismert mintázattal készült, csináltam is közös képet vele:

A kockákról: minden elismerésem a gyártóé, majdnem olyan jók, mint az eredeti lego kockák. De csak majdnem. Az elemek mattabbak és mintha merevebbek lennének, talán ebből is adódhat, hogy a fejvédő egy picit megnyomódott. A fejen az egyik lekku festése máris kopik egy picit, ami egy vadiúj elem esetén nem túl pozitív, de ez van, ezt kell szeretni, a tény, hogy ilyenje nem sok embernek van, feledteti velem ezt a hibát.

Jó hosszú hétvégét!

A Tatra 613-as "arcáról" nekem gyerekkorom óta az a fajta (késő) XVIII. századi hajviselet ugrik be, amikor úgy a fülek előtt visszapondörítették a férfiak a hajukat, vagy hasonló parókát viseltek. Nem tudom pontosan, miért, talán a négy lámpa, esetleg a szélükre helyezett indexek miatt, de ez már nekem így marad:

Amúgy is könnyen lehet egy-egy autó elejét emberi archoz hasonlítani, a mai napig is morcosítókat, szemöldököket tuningolnak a verdákra, tehát ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Érdekes mellékszál: kezdetben a Verdák alkotói is abba az irányba indultak el, hogy az autók lámpái lesznek majd a szemek, de aztán valahogy rájöttek, hogy ha a szélvédőkre teszik azokat, sokkal több érzelmet tudnak megmutatni. No de legyen ennyi elég erről, térjünk a mai párosra, miszerint Tatra 603 és 613. Az autógyár a korábbi, 1895-ben alapított Nesselsdorfer Wagenbau-Fabriksgesellschaft utóda, ami a baráti Csehszlovákia létrejöttével Kopřivnická vozovka a.s. lett, és Tatra néven kezdte el (vagyis hát folytatta) az autók gyártását, a hegyek után természetesen. A típus ismertetését most át is ugrom, mert mostanában is aránylag sok cikk született a témában, példának okáért egy remek Totalcaros teszt, szóval. (Itt pedig egy videó.) Képeket mindenesetre kaptok, a hajtás után.

Van egy pajtim, akinek van egy cége, aminek ez a neve :)

Na, milyenek?

A Hot Wheels a 2010-es évi sorában megjelentette az Aston Martin DBS-t. Végre. Az autó a valóságban is egy álom, további részletek itt és itt, nem mellesleg már a szirszarjaimon is szerepelt a Shell-promós változata, így nem is ragozom, a lényeg:

Az összes Aston Marinom közül nekem ez tetszik a legjobban. Valahogy annyira jól eltalálták odaát az autó hosszát, laposságát és szélességét, hogy csak na - pedig ez úgy egyébként nem is szokásuk, egy-két üdítő kivételtől eltekintve. A színe természetesen ezüst, ez esetben ez nem is zavar, sőt.

Belül bordó, ahogy kell, a kormány a jó oldalon. A belteret egyébként nagyon szépen kidolgozták, kár, hogy pizzakormányt tettek bele, nem is értem. De a felniválasztás abszolút telitalálat, illetve még az is szimpi, hogy a lámpákat és az első emblémát is kifestették. Ennyi dekoráció elég is. Nem nyílik semmije, nem rugózik, de itt ezek most nem is nagyon hiányoznak. Kéne nagyban is:

Szép napot!

Khm...

:D

Idén a Siku is kihozta a Dodge Chargert rendőrfestéssel, és nagyon jól tette. Sikerült átmenteni az igazi robusztusságát, tekintélyét kicsibe. Sőt nem is annyira kicsibe, mert méretével már-már az 1:43-asok alsó határát surolja a gép.

Az első ajtók nyithatók, de az autón nekem nem ez az extra tetszik a legjobban, hanem az elején a dögtoló, az nagyon szerénytelen lett.

Továbbá klasszak a felnik, de a Matchbox verziói után talán egy fokkal jobb lenne ugyanez feketében. Annyi baj legyen. A lámpák és a fényhíd viszont hibátlanul sikerültek, a tükrök azonban túlméretezettek.

Az új garázsom azonban nem vált be, túl kicsi, majd megpróbálom kipótolni minden irányba, de széltében és felfelé mindenképp. Még a kisautóknak is kell a hely, na.

Valami készül... UPDATE: Végül megúsztuk. Alább pedig egy kollégám által, normális géppel (és nem telefonnal) készült fotó.

A különbség zongorázható...

Bizonyára minden kedves (és kedvtelen) olvasóm emlékszik, hogy már szerepelt itt Corgi Bogár, sőt az elvetemültebbek talán arra is, hogy még csak nem is egyszer.

De azt a fajta Corgi Bogarat, amit szerettem volna megszerezni, jó ideje sehogy sem sikerült, minduntalan nagyon kopott darabokat találtam csak. Pedig a portfólióból nagyon hiányzott a Whizzwheels. Azonban nem túl régen a vaterán belefutottam egy párosba, így ez is meglett. Az eladó egyébként ugyanaz volt, akitől a P1800-as Volvót vettem, korrekt srác. Két Bogár következik hát, egy civil és egy rendőr, amelyek közül az utóbbit szerettem volna jobban, de a párosban ez volt a rosszabb állapotú, viszont – talán ezért is – most már a piros tetszik jobban.

Érdekes egyébként, hogy nem csak funkciójában más a két autó, hanem a típusban is: a piros egy régebbi, a fehér egy újabb változat, jól látható módon különböznek a sárvédők, a lámpák, az ablakok és a lökhárítók. A piros ezek – és a felirat – alapján minden bizonnyal egy korai 1300-as, a fehér rendőr pedig ránézésre inkább egy 1302-es, bár a felirat ezen is 1300:

Egyik sem rugózik, egyiknek sem nyílik semmije. De ami miatt beleszerettem a pirosba, az nem más, mint a csomag a tetőn. Játékra termett, és ez igen kedves figyelmesség a gyártótól, hogy megpróbálta valamivel feldobni a kisautót.

Szép hetet!

Köszönet Andrew0807-nek, megint:

Tetszik, ezt is lájkolom. És ha már Merci:

Ex-tűzoltó lakóautóvá alakítva a Városligetből, saját találat. Még vissza Andrew-hoz egy szemkápráztató Fleetwood erejéig, Sam. Joe kedvenc korszakából:

(Kép még szemből és hátulról.)

Alább pedig a hab a tortán, ami első látásra egy sima Passat, de ha rákattintotok...

XD Még a rendszáma is: FAK(e) (Ezt már megint én lőttem a Hegyalján.)

Hétvégén nincs kisautó, zene van:

Lájkolom.

Hátteret tesztelek...

Ja, az autó is új, naná. Majd lesz róla poszt, meg az előzőről is, természetesen.

Első kémfotó így péntek 13-án:

Hamarosan összeragasztom, aztán meglátjuk...

Hármas BMW-t már mutattam a Majorette-től (és másoktól is), de E30-ast még nem. Úgyhogy akkor most. 1982-től 1994-ig gyártották ezt a típust, és számomra ez marad a BMW, a forma, ami a név hallatán először beugrik. Pedig hát egyértelműen nem ez a legkarakteresebb sziluett, de mivel akkoriban volt szerencsém egy ilyenhez egy siófoki barátom (apukájának) jóvoltából, amikor elkezdődött az életemben az autózós korszak, ez már nem fog változni. Igaziban:

Kicsiben pedig így fest a Majorette 328i verziója:

Nem rossz, nem rossz, de nem is az igazi. Pozitívum a színösszeállítás (bár a festés a megszokottnál jóval mattabb, szemcsésebb), az ezüst autók fekete belsővel mindig is tetszettek, illetve az orr részletessége, de a kis E30-as egyrészt jóval nagyobb, mint a többi Majorette, méretben a MB Abarth-hoz illik talán a legjobban, vagy a MB 205-öshöz. Vagy akár a HW E30-ashoz. A kerekek jól illenek ehhez az autóhoz, a rugózása a Majorette-nél megszokott módon lett megoldva, tehát teljesen jó, és belül is kábé rendben van. Az eleje ülhetne egy kicsit lejjebb, de ez (talán a HW termékein kívül) igen sok kisautóra igaz. Még valami: nem a fotók lettek torzak, hanem a kisautó valami egészen különleges módon keskenyedik felfelé, ami az alábbi fotón annak ellenére egyáltalán nem látható, hogy csak ennek a szemléltetésére készítettem:

Mindenesetre nekem bejön, érdekes színfoltja a BMW-soromnak, ráadásul sokáig kellett nézelődnöm annak idején, amíg sikerült megszereznem, mert szép állapotú darab hibátlanul nyíló ajtókkal nem túl sűrűn tűnik fel, legalábbis a rá szánt 1-2 dolláros kereten belül. Na, ez a darab ilyen volt :) A végére carspotting a melóhelyem mellől, valszeg tudhat valamit az autó, legalábbis az ülésekből következtetve...

Közben péntek lett, úgyhogy jó hétvégét!

Már olvashattatok nálam a Pontiac GP-ről Matchbox-viszonylatban, így most akkor nézzük meg, milyen újdonsággal szolgál a Hot Wheels e téren! A típus neve azt jelenti, Nagydíj, bár a sugallt sportosság a későbbi modellekre - legalábbis első ránézésre - nemigen jellemző. A mai főszereplőre sem, ami egy 1984-es Grand Prix:

Hát, mint látható, nem egy nagy eresztés. (Single frame, figyeled?) Mégis megtetszett a HW kisautója, mert egy kaszkadőrautót csináltak belőle. Odaát nagyon népszerű az a fajta show, amelyekben kiszuperált utcai autókkal csinálnak mindenféle eszement mutatványokat, ugrálnak, pörögnek, forognak, lángolnak, jómagam is láttam ilyen műsort vagy 20 éve a Balatonnál:

A show lényege a látvány, ezért feltűnő autók kellenek bele, így a festés élethűnek mondható, annyira csicsa, amennyire kell, a bal oldalon még a kis háló is megvan, amely ismerős lehet a Nascar-témájú filmekből. Emellett két kis figyelmesség kapott helyet az autón, a baloldalra kivezetett kipufogó, és a hátsó légterelő szegecselése - ezektől az apróságoktól nekem nagyon bejön az egész, örülök, hogy az életből vettek mintát, és nem valami fantáziamodell született...

Jók legyetek, mindjárt péntek megint!