Hármas BMW-t már mutattam a Majorette-től (és másoktól is), de E30-ast még nem. Úgyhogy akkor most. 1982-től 1994-ig gyártották ezt a típust, és számomra ez marad a BMW, a forma, ami a név hallatán először beugrik. Pedig hát egyértelműen nem ez a legkarakteresebb sziluett, de mivel akkoriban volt szerencsém egy ilyenhez egy siófoki barátom (apukájának) jóvoltából, amikor elkezdődött az életemben az autózós korszak, ez már nem fog változni. Igaziban:

Kicsiben pedig így fest a Majorette 328i verziója:

Nem rossz, nem rossz, de nem is az igazi. Pozitívum a színösszeállítás (bár a festés a megszokottnál jóval mattabb, szemcsésebb), az ezüst autók fekete belsővel mindig is tetszettek, illetve az orr részletessége, de a kis E30-as egyrészt jóval nagyobb, mint a többi Majorette, méretben a MB Abarth-hoz illik talán a legjobban, vagy a MB 205-öshöz. Vagy akár a HW E30-ashoz. A kerekek jól illenek ehhez az autóhoz, a rugózása a Majorette-nél megszokott módon lett megoldva, tehát teljesen jó, és belül is kábé rendben van. Az eleje ülhetne egy kicsit lejjebb, de ez (talán a HW termékein kívül) igen sok kisautóra igaz. Még valami: nem a fotók lettek torzak, hanem a kisautó valami egészen különleges módon keskenyedik felfelé, ami az alábbi fotón annak ellenére egyáltalán nem látható, hogy csak ennek a szemléltetésére készítettem:

Mindenesetre nekem bejön, érdekes színfoltja a BMW-soromnak, ráadásul sokáig kellett nézelődnöm annak idején, amíg sikerült megszereznem, mert szép állapotú darab hibátlanul nyíló ajtókkal nem túl sűrűn tűnik fel, legalábbis a rá szánt 1-2 dolláros kereten belül. Na, ez a darab ilyen volt :) A végére carspotting a melóhelyem mellől, valszeg tudhat valamit az autó, legalábbis az ülésekből következtetve...

Közben péntek lett, úgyhogy jó hétvégét!

Már olvashattatok nálam a Pontiac GP-ről Matchbox-viszonylatban, így most akkor nézzük meg, milyen újdonsággal szolgál a Hot Wheels e téren! A típus neve azt jelenti, Nagydíj, bár a sugallt sportosság a későbbi modellekre - legalábbis első ránézésre - nemigen jellemző. A mai főszereplőre sem, ami egy 1984-es Grand Prix:

Hát, mint látható, nem egy nagy eresztés. (Single frame, figyeled?) Mégis megtetszett a HW kisautója, mert egy kaszkadőrautót csináltak belőle. Odaát nagyon népszerű az a fajta show, amelyekben kiszuperált utcai autókkal csinálnak mindenféle eszement mutatványokat, ugrálnak, pörögnek, forognak, lángolnak, jómagam is láttam ilyen műsort vagy 20 éve a Balatonnál:

A show lényege a látvány, ezért feltűnő autók kellenek bele, így a festés élethűnek mondható, annyira csicsa, amennyire kell, a bal oldalon még a kis háló is megvan, amely ismerős lehet a Nascar-témájú filmekből. Emellett két kis figyelmesség kapott helyet az autón, a baloldalra kivezetett kipufogó, és a hátsó légterelő szegecselése - ezektől az apróságoktól nekem nagyon bejön az egész, örülök, hogy az életből vettek mintát, és nem valami fantáziamodell született...

Jók legyetek, mindjárt péntek megint!

A Porsche közel sem olyan gyakori vendég a szirszarjaimon, mint a szomszédban, de néha azért előfordul pár. Ebben a posztban például mindjárt négy, ugyanis eredetileg csak a Porsche 944-esről akartam írni, de rájöttem, hogy a Memories-on megjelent lexikális összeszedettségű poszthoz képest már úgysem tudnék semmi érdemlegest hozzátenni, így hát megmutatom még a 914-es új színverzióját és a legújabb Speed Machine példányomat is, a Cayman-t. Először tehát a 944-es ikrek, és mint azt már nyilván tudjátok, ezekben a színekben jelentek meg elsőként:

A 914-es új, sötétzöld színe bejön. Tetszett a korábbi is, így hát érdeklődve várom a következőt. Mivel rendkívül tehetségesen fotózom, ezért ti most ezt minden bizonnyal sötétszürkének vagy feketének látjátok, pedig tényleg sötétzöld. Olajzöld esetleg:

És akkor végül a sebességmasina, amelyet meg akartam ám venni már korábban is, csak nem sikerült, ellenben nemrég mégis. A Cayman nem más, mint egy tetős Boxster, ez ráadásul a különleges Porsche Design Edition 1, ami a valóságban ilyen:

Kicsiben pedig így fest, már amennyire a csomagolástól látható, mert ezt nem bontottam ki. Azt pedig majd meglátjuk, meddig marad így, de ha egyszer mégis kibontom, teszek fel pucér képeket is, ígérem:

Speckó kivitel, ennek megfelelően szép, igényes. A típus a Speed Machines sorozaton kívül is megvásárolható, de én valszeg lemaradtam a kis kajmánról... Búcsúzóul pedig:

"Hello, Papi, hogy ityeg...?"

Hát ennyit mára a tudomány és technika világából, legyetek jók!

Volvo is régen volt már, Corgi is. Így akkor kettő az egyben: egy csodás Corgi Volvo P1800 következik. Az igazi autóról olvashattok egy rövid, de összeszedett írást itt, vagy egy másikat nyolc évvel későbbről, sőt egy rekorderről is itt, illetve a carspotting rovatban is szerepelt már egy szép piros példány, így én egy(-két) kép után máris rátérhetek a kicsire.

És akkor íme a Corgi Whizzwheels Volvo:

Hát, nem egy mai darab, ez látszik is rajta. Főleg a kerekein. Azok valahogy az évek során sorjásra koptak, de nagyobb hibájuk nincs. Nemrég egy börzén alkudtam egy ennél romosabb példányra, azon valahogy lazábban álltak a kerekek, így külön örülök, hogy e vaterás példánnyal ilyen tekintetben minden rendben van. Az Angyal autója a Corginál létezik amúgy több variációban. Ez a piros egészen biztosan nem az Angyal autója (ellentétben a későbbi fehér Jaguárral), bár a Val Kilmer címszereplésével készült remake-ben már nem is fehér autója volt - cserébe újra Volvo.

A mattfeketére festett motorháztető nekem nagyon bejön, vagányabb, sportosabb lesz tőle a kis Volvo, de a vagányságot és a sportosságot ugyanakkor nagyon hirtelen lerombolja a hátulra applikált brutális vonóhorog. Kár érte. Egy ilyen autóval egyébként is ki az isten akarna bármit is vontatni??? Na mindegy, reklám a végére:

E rövid posztot nagy valószínűséggel majd még előveszem, ugyanis idén várható a Matchbox megoldása a témában. Tűkön ülök...

A hangzatos cím érdekében csaltam egy kicsit a számokkal, bevallom. Múlt szerdán két hét szabi után elérkezett a pillanat, hogy a teljesen kiürült hűtőt feltöltsük minden földi jóval, így ellátogattunk a budaörsi madarasteszkóba. A játékosztályon persze leragadtam, és sikerült is szerválnom egy újabb Hot Wheels hármas pakkot, amelyben kivételes módon nem csak egy normális kisautó volt, hanem három. Jó, ebből kettő megvolt korábban más színben, nevezetesen a Datsun (három színben is, ha talán emlékeztek, bár már érik nekik egy saját poszt) és a Cuda (ööö, szintén három színben, mindegy), de a Ford Falcon nekem új. Az autó nevével már találkozhattatok a Maverickes posztban, annak ez az elődje ugyanis. Amerikában. Ausztráliában viszont tovább élt a név. Amiről most szó van, az egy 1973-as Ford Falcon XB GT, amely idén debütált a HW kínálatában, ez itt az:

Mondhatnánk rá, hogy hm, oké, de semmi különös, de mégis van valami, ami miatt az autókedvelők szíve megdobban a Falcon név hallatán. Ez nem más, mint hogy Mel Gibson egy Ford Falcon alapjaira épített járgányt vezetett a Mad Max első és második részében, az Interceptort. Így már ugye mindjárt ismerős?

Van egy olyan érzésem, hogy itthon is többen Mad Max-járgányt fognak belőle kusztomizálni villámgyorsan, de nézzük azért, milyen is az alapautó:

Korrekt munka, azt kell mondjam. Magában sárgában is kapható volt, de nekem ez a szín jobban bejön. A Maverickhez hasonlóan a dekoráció rendben van, annyi, amennyi kell, nincs túlcsicsázva. Azonban a hátsó kerekek itt is nagyobbak az elsőknél, talán ezt nem kellett volna.

Viszont jó pont jár a HW tervezőinek a kis részletek kifestéséért és a kifestés nem elbaszásáért – kapott egy kis festéket a légterelő szárny, a kilincs és a benzintank sapkája is (jó, ez kicsit elcsúszott), de szép részletes lett a mocitető is. Az orr tagolása is működik, bár a valóságban azért egyszerűbb a helyzet. A kormány (ami egyébként pizza) a megfelelő oldalon van, ausztrál autóról lévén szó:

Összességében örülök ennek a kisautónak, kis túlzással akár hiánypótló darabnak is nevezhetném, mert szegről-végről filmes járgányról van szó, amely ebben a "normál" méretarányban eddig nem volt rendesen hozzáférhető.

Szép hetet!

Lassan most már tényleg érik egy mosás...

Nem sikerült igazán jól ez a kép, de a lényeg látszik:

Kéne.

Azért ez sem rossz:

A négyajtóst mondjuk jobban szeretem...

Egy régebbi posztban már hivatkoztam erre az autóra, miszerint sosem tetszett úgy igazán, és akkor még nem is volt meg. Azóta megvan persze, de a véleményem (amivel egyáltalán nem vagyok egyedül) nem változott, nem ez a legszebb lekicsinyítése az egyébként gyönyörű igazinak. A BMW 3.0 CSL-ről van szó, erről:

Sam. Joe két és fél éve mindent leírt már erről a kisautóról, javaslom tehát az ő posztját (is) elolvasni a témában, az én feladatom így mindössze annyi, hogy megmutassam az én példányomat:

Ugye, hogy mennyivel ügyesebben oldották meg a feladatot a franciák?

Egyébként rendőrben is elkészült ez a típus a Matchbox jóvoltából (a japánoknak), de azt emberi áron beszerezni szinte lehetetlen, így olyannal nem is rendelkezem - de ha szeretnétek látni egy szép fehéret, úgy pittlarenhez nézzetek be...

Na szép napot!

Vagy régebbi. Nemrég Sam. Joe már jól kivesézte a témát egy 99-es modell Matchbox-verziója kapcsán, ezért én a fehérben pompázó példányomat már nem is mutattam be külön, hanem helyette elétek tárom inkább a Hot Wheels-tesót.

Filigránabb, ez a jó szó. Ami egy brutális sportkocsinak általában nem válik előnyére, de azért nem vészes a helyzet. A két kisautó karaktere ennek ellenére nagyon hasonló, a kisebb HW talán egy fokkal sportosabb.

Ez mondjuk a festésnek is köszönhető a lángok sokat dobnak az összképen. No és a peresebb "gumik". Illetve a felnik is, a MB e virágmintás megoldása finoman szólva talán nem a legszerencsésebb választás, jobb lett volna a nyitottnál (ill. a Joe által bemutatott feketén is) alkalmazott csillagos...

A lámpák és egyéb részletek kifestésével nem fáradtak az alkotók, ami nekem leginkább elöl hiányzik. Hátul még magyarázható a fóliázott lámpákkal. Érdekes, hogy teljesen átlátszó ablakokat kapott, valami enyhe sötétítést el bírtam volna rajta viselni.

De hogy valami jót is mondjak: a motorháztetőn kialakított GT-légbeömlő mellett nagyon tetszik a színek harmóniája: fekete külső, rajta piros minta, hozzá piros belső - ebben a kombinációban igaziban is nagyon szívesen elfogadnám...

Minden jót!

Mercury Cougar már szerepelt itt, ráadásul igen régen. Most a Ford e márkájának egy olyan képviselője következik rövid bemutatásra, amelynek a Matchbox általi megvalósítása az egyik legszebben sikerült kisautót eredményezte – persze szigorúan szubjektíve. Ez nem más, mint a Cougar Villager, amely 1978-ban debütált a MB kínálatában MB-74-ként zöld színben, majd 3 évvel később kékben is elkészült. De nézzük mindenek előtt nagyban, hála Harald Mack Picasa albumának:

A valóságban a Mercury Cougar név 1967-től élt, és majdnem 3 évtizedig fenn is maradt. A Cougarok mind Ford-platformra épített autók voltak, és Dearbornban készültek, Michigan-ben, később pedig az ohiói Lorain-ben. 8 generációt ért meg a típus, a számunkra ezúttal érdekes 4. generációt 1977-től 1979-ig gyártották. 1974-ben váltottak a Mustang-féle pony car platformról új alapra, ekkorra a Cougar elérhető volt négyajtós limuzinként, négyajtós kombiként (station wagon) és persze kétajtós kupéként is, nyilván a hagyomány kedvéért.

A motorok választéka ekkoriban a 302 köbinches 134 lóerős V8-tól a 400 köbinches 173 lóerős V8-asig terjedt, és mindhez automata váltó járt. Ez az évjárat a kortárs Ford LTD II-vel és Thunderbird-del osztozott az alapokon.

A Cougar Villager azonban csak egy évig volt gyártásban, 1977-ben. Összesen közel 200.000 Cougar készült ebben az évben, az autók alapára 5000 dollár körül indult.

Az igazi autó európai szemmel óriási, ennek megfelelően a Matchbox-változata elég kicsi. Lefordítom: többször felmerült már témaként a Matchboxok egymás közötti méretarányossága illetve méretaránytalansága. Ez a kisautó azok közé tartozik, amelyek inkább az 1:70-1:80 környéki méretaránnyal bírnak, mint pl. a Plymouth Gran Fury, esetleg a Lincoln Continental.

A színe gyönyörű. Szerencsére egy szinte makulátlan állapotú darabot sikerült még régebben kifognom, ráadásul csak pár dollár volt. Doboz nem járt hozzá, de az autót kézbe fogva egyértelmű, hogy ezzel sosem játszott senki. Az ilyen rugózatlan kerekű MB-oknál ez egyszerűen érezhető, nem lötyög, nem zörög, finom szerkezet. A festetlen orron azért látszik, hogy nem mai darab, de ez a rész feljavítható.

Az autó különlegessége a hátsó traktusban található, a kombi hátsó ajtaja ugyanis nyitható. Azaz lehajtható. Nézegettem a neten, az igazinál inkább az oldalra nyitható ajtó volt a jellemző, de gondolom, lehetett kérni így is, úgy is. Az autónak ez a része is tökéletes, finoman mozog a műanyag ajtó, nem lötyög, nem lóg, fixen megmarad a bezárt pozícióban is. Érdekesség még, hogy nincs rajta vonóhorog, pedig a kis műanyag középrész arra enged következtetni, hogy eredetileg akartak rá ilyet a MB mérnökei. Aztán mégsem lett, talán zavarták volna egymás köreit a lenyíló ajtóval.

Összességében nagyon tetszik nekem ez a kisautó, pedig gyerekkoromban nem is volt meg. Azért mondom, hogy pedig, mert ez a tényező erősen szokta befolyásolni az ilyen viszonyaimat, de ebben az esetben egyáltalán nem játszott közre. A kéket még szeretném beszerezni belőle, nem drágán lehetőleg…

Na szép estét! (Ezt láttátok?)

Ezúttal régiségek:

Hamarosan lesz már "normális" poszt is, ígérem, csak próbálom utolérni magam...

Még mindig Egyiptom. Amikor a szállodába értünk, meglepve tapasztaltam két dolgot: egyrészt mindenhol lehetett dohányozni, másrészt csak kék kólájuk volt.

Ez utóbbi tény adta az ötletet, hogy boltot keressünk, amiről írtam is az előző posztban. Ott aztán sikerült venni helyi Coca-Colát, helyi Marlborót, valami helyi mentolos cigit (a figyelmeztetés szerint mindkettőtől lekonyulás következhet be, de szerintem túldramatizálják) és almás Fantát, ami nagyon finom volt.

Almás Schweppes-et is próbáltunk, de arról nem készült fotó. Cserébe készült egy a Mekiben, ahova az utolsó napon ellátogattunk, mert már kurvára elegünk volt a szállodás svédasztalból (ami egyébként egészen korrekt volt):

A 10 fokra állított légkondinak köszönhetően jól meg is fáztam. Egyiptomban, érted...

Mert ott nyaraltunk egy hetet. De nem feledkeztem el a blogról, alább a bizonyíték. A képekhez csak pár szó jár kísérőnek, Hurghadáról pedig itt olvashattok, ha esetleg.

Bemelegítésnek egy ismerős forma, egy böhöm Chevy.

A Fiat 128 Egyiptomban kedvelt típus, jó sokat láttam belőlük, szépeket, közepeseket és teljesen lepattantakat is. Érdekes az utolsó vonóhorga.

Ez a nagyobbik kvázi Fiat viszont Sahin néven fut, ebből is volt sok.

Már nem Fiat, viszont Lada, soft optikai tuninggal.

Új Merciből nagyon kevés volt, viszont W126-osok feltűntek szép számmal.

Az 504-es Peugeot nagy kedvencem, így külön öröm volt több ilyet is szpottolni.

A rend helyi őrei. Nem nagyon láttam őket beleszakadni a munkába. Az úton való gyalogos átkelés kész túlélőshow, de a rendőrök itt sem segítenek. (Ami nekem azért nem esett jól, mert az utolsó napok egyikén eltörtem a bal lábam gyűrűs ujját, miközben egy hajóról sirályokat videóztam, így innentől lassabban közlekedtem.) Meg úgy sehol sem. Néha megállnak egy cigire, vagy beszélgetni valami boltossal, ennyi.

A Polonez igencsak meglepett, ezt az egyet láttam csak a városban.

A Dacia odaát Renault néven fut. A felső kép hátterében a hurghadai utcakép legjellemzőbbje, egy kék-sárga taxi látható. Ezek döntően régebbi Mitsubishik, Hyundaiok és Kiák. És folyamatosan dudálnak. Mint mindenki más.

Sivatagi Skorpió.

A Subarut is kénytelen voltam lefotózni, mert ilyen rendszámmal még nem volt képem róla. A háttérben egy szupermarket, amely ritka, talán mert fix árakkal dolgozik.

Toyota Land Cruiserből nem volt hiány, még egy szép régit is sikerült lekapni. Az újabbak pedig gyakorlatilag buszokként közlekednek, így ki is próbáltuk a sivatagi quadozás után.

Egy optikai tuningolt Corolla is beakadt.

Szerencsére egy Volvót is sikerült lőni, csak a becsület kedvéért.

A végére hagytam a Volkswageneket. Az első egy gyári cabrio, cseppet megviselt állapotban, és gusztustalan kipufogókkal. A második járgány bérelhető volt, de a szemmel láthatóan hatékony hűtés ellenére nem éltünk a lehetőséggel. A Polo csak az érdekes kivitel miatt került lencsevégre, CrossFoxot itthon nemigen látni...

És ezzel jöttünk haza, kis késéssel. Ami aztán 6 órára nőtt. A második bravúros képen az árnyékunkat kell nézni :)

Hát, ennyi, mától meló megint. Jók legyetek!

Egyiptomból:

Hamarosan jövök egy komolyabb poszttal is a témában.

Mert nem vesztem el teljesen...

Na, elment a régi, megvan az új. A downhill egyszerűen nem vált be. Emelkedőn. Ahogy a neve is mutatja, azzal lefelé kell menni. De muszáj volt egy olyat szereznem, amivel felfelé is lehet. Szerettem volna valami márkásat, de nem túl drágát, illetve szempont volt az is, hogy ne kelljen messze menni érte. És mindenképp első telós, könnyű bringát kerestem. Végül a vaterán egy siófoki eladónál (mivell itt nyaralunk Széplakon) találtam hármat, ami tetszett. A Dinotti a 20-as vázméret miatt tetszett meg, ugyanis az én magasságomhoz 18-asnál kisebb nem ajánlott. A Genesis is bejött, mert az jól felszerelt, no és a Merida. 35, 40 és 50 volt az áruk, ezerben. Az eladóval megbeszéltem, hogy leütöm az egyiket, aztán meglátjuk, kipróbálási lehetőségről ugyanis írt az adatlapokon. Megbeszéltük, odamentem, a fenti három közül kettőt ki is próbáltam, és meg is volt a döntés. Végül 45-ért hoztam el a Meridát:

A Merida Matts ezen változata egy 2009-es modell, de ez nem látszik rajta. A bringa gyakorlatilag karcolásmentes, nullkilométeres, szőrősgumis. A rajta akkor még látható osztrák Intersport matricából kikövetkeztettem, hogy eredetileg külföldön adták el, majd valahogy ide került. És végül hozzám.

Mit mondjak, csoda! Pehelykönnyű, köszönhetően az alumínium váznak, kényelmes, nagyon jók a fékek és a váltók, és az első telók is remekül teszik a dolgukat - igaz, ez ügyben túl sok összehasonlítási alapom nincs, csak a megboldogult Reboll, de ahhoz képest is szuper. Részletek. Nagyon remélem, hogy sokáig hű társam lesz...

És most: péntek van!

Ma sikerült a nyaralásból egy kicsit kimenekülve végre valami értelmes dolgot is megnéznem (kb. 35 fokban) Zamárdiban, mert ezekből sohasem elég. Ugye, hogy ugye?

További képhegyek a háborús és férfias játékokról itt. Zilek, Migek, autók, repülők, helikopterek, minden, mi szem-szájnak ingere - jó nézegetést, erőt, egészséget!

"Fehércsoki":

Szerintem nagyon jól sikerült. Az elején a single frame lehetne egy pettyet szerényebb, de az összhatás abszolút rendben van. Mondom, szerintem. Ezt pedig már Zamárdiban fotóztam a kispiacon. Nem kicsit lepődtem meg a kínálaton:

Hát volt ott egy-két gép, amit a börzés árszint ellenére nehéz volt otthagyni.

Szombatról:

Ej, a mindenit... A látvány hatására az autóm ki is engedte a gőzt:

De azóta jobban van.

Szigetmonostor-edition:

Kicsit jó, amikor nem kell dolgozni...

Egy szép ezüst Merci, kedvemre való...

Nemrég már szerepelt itt egy Superkings fogat, amely kapcsán megjegyeztem, hogy gyerekkoromban megvolt a civil változata. Erről van szó konkrétan:

Hát most az történt, hogy meglett újra.

Nagy lesz, ígérem ;)

És egyben a heti téma zárása (első nap, második nap), mint írtam, ez a hét nekem ma eddig tartott. Sőt, a jövő héten szabadságon leszek, ráadásul két hétig. De majd azért lesznek bejelentkezések, úgysem bírom ki... A mai téma két városi terepjáró, aka SUV. Kezdem a kisebbel, az X3-assal. Illetve kezdi majd (ezúttal is) Karotta, a tegnapi Hatoshoz hasonlóan teljesen beleszerelmesedve. Na, ilyenem sem lesz soha, de itt annyi a különbség, hogy nem önszántamból, ezt ugyanis nagyon szívesen bevállalnám. Még akár pirosban is:

Mire ehhez az autóhoz értem, elfogyott az ihlet. Mi az istent írjak még a Realtoy remekbe szabott kisautóiról? Hogy milyen kár, hogy a többiek nem csinálnak ilyen szépeket ilyen olcsón? Nem, inkább azt írom, hogy most már a Realtoy igazán összeszedhetné magát, és hozhatna ki újabb típusokat! Akár csak a típuson belül is, hiszen a Maisto már megcsinálta az X6-ost, de azért van még bőven feldolgozatlan típus a világon, jöhetnének S-es Volvók, 9.3-as, 9.5-ös Saab-ok, Alfák, stb. Franciákat direkt nem mondtam, azokat a Norev és a Majorette lekesen darálja, már követni sem lehet. Na, ennyit erről, a kis X3-asról még annyit, hogy nagyon derék módon kétszínű fényezést kapott, amitől vidámabb az összhatás. Mondjuk az X5-öshoz hasonlítva:

Bizony, ez már másik súlycsoport, ha a Hatosnál elsütöttem a bűnözőt, itt egyenesen drogbárót kellene írnom. Pedig nagyon sok lepattant gengszter jár mind a mai napig Németországi roncsból összelegózott X5-össel, tehát revidiálok. Az első generációs változat igaziban sosem tetszett. Az aktuális széria már más tészta, azt bőven elfogadnám, bár egy pillanatra azért megremegne a kezem, ha elémtolnának egy ilyet, egy Q7-est és egy XC90-est. Ez a veszély mondjuk nem fenyeget. Kicsiben - természetesen - ez is teljesen okés, egy fokkal drabálisabb, mint a Matchbox alteregója, ugyanakkor részletesebb is. Az az érzésem van a képeket látva (amiket én csináltam, milyen ez már), hogy ez simán lehetne egy 1:43-as modell. Pedig nem az. És ez benne a zseniális, hogy míg egy MB esetében ilyen érzésem nagyon ritkán van, a Realtoy kapcsán nem ez az első eset. Ha odafordítom elé az elvileg sokkal kisebb X3-ast, előjön az ismert téma, egymáshoz képest nem teljesen okésak:

Ettől függetlenül ez sem hiányozhatott a sorból. A Realtoy Z8-asát nem szereztem be, mert azt még nem láttam normális, csak csicsás diszkófelnikkel, de még az is lehet, hogy legközelebb megveszem, és aláteszek valami rendeset. Na, szép maradék hetet, jók legyetek!