Ezúttal egy régebbi Capri a főszereplő, a Zakspeed ugye egy kései verziót használt. Ez most Matchbox, még ha ez elsőre nem is tűnik fel. Felújítás céljából szereztem be egy kopottast, kapott négy modern Majorette-kereket, a belsejét szép pirosra pingáltam (kivéve a műszerfalat, hogy így kétszínű legyen), a kaszni pedig morcos mattfekete színt kapott. Ez utóbbi azonban igen csúnyán száradt meg, így sajnos vissza kellett lépnem a kezdőkockába. De egyre inkább hajlok rá, hogy így hagyjam:
Olaszországból, szeretettel
2010.01.09. 13:52
Még mindig tart az akció, de ezek nem az Arénából, hanem a budaörsi teszkóból származnak. A sárga Ferrari az egyik kedvenc, a kis édes (hathengeres) Dino, aminek a zárt verziója a Minden lében két kanálból lehet ismerős, ilyet vezetett benne ugyanis Tony Curtis; a bordó pedig egy GTO, a múltkori páros 308-as felének édes tesója.
Azokhoz képest nem sok újat tudok elmondani, maximum annyit, hogy ezek nem a szabvány piros színt kapták - amire azt kell mondjam, sajnos. Jópofa a sárga, persze, a Dinóhoz passzol is, de ezt a bordót nem tartom egy telitalálatnak. Azért mondjuk a rossztól szerencsére messze van, meg fogom szokni :) A részletezéssel semmi baj, a kis sárga még kis Pininfarina-feliratokat is kapott a két oldalára:
Címkék: hot wheels
13 komment
Fess Smart!
2010.01.08. 12:55
A Smart egy design-versenyt hirdetett, itt számolt be róla a Totalcar, hát rámentem! Jó móka, elvan vele az ember vagy öt percig. Pár (virtuális optikai tuning) alkotásom:
Mára ennyi voltam, zárul Miki mókatára...
Címkék: picasso
2 komment
Oscart a G. I. Joe-nak, azonnal!!!
2010.01.08. 11:47
Legalábbis a legjobb forgatókönyv-kategóriában! Mert nézzük csak, például mik kaptak Oscart ebben a kategóriában: Amerikai szépség? A tartalma: zuhany alatt rejszoló középkorú férfi kapuzáráskor, akinek a lánya beleszeret a kattant szomszéd csávóba, akinek az apja egy köcsög, aki aztán rápróbálkozik a főszereplőre, aki a lánya osztálytársára gerjed, és egyébként vesz egy kafa izomautót, végre. Ennyi. Közönséges bűnözők? Lepattant piti bűnözők és egy magyar főbűnöző, aki az orránál fogva vezeti a rendőrséget, közben sok visszaemlékezés, a végén pedig kiderül, hogy akiről nem gondoltuk volna, az. Ennyi. Thelma és Louise? Ugyan már, két öreg tyúk menekül az országon át, mindkettőnek megvan a maga baja, sőt ezek a bajok szaporodnak, ők ezzel párhuzamosan egyre messzebb merészkednek, igazságot osztanak, köpeny nélkül. Ghost? Na ne vicceljünk már! Szerelmes csávó megmurdel, szerelmes csaja picsog, korábbi jó haver rányomul, majd a korábbi jó haverről kiderül, ő a felelős, szerelmes csávó (szelleme) rendet tesz. Ezeket ennyiben el lehet mesélni! No de a G. I. Joe!!!
Címkék: film
Szólj hozzá!
Autóreklámos - retró 2
2010.01.07. 16:00
A múltkori poszt folytatása következik, de már nem mind annyira retró:
A tovább után még pár jópofa (nagyra kattintható) hirdetéssel.
Címkék: reklám
2 komment
Feketék és fehérek
2010.01.07. 09:42
Ígérem, ez lesz az utolsó ilyen című poszt :)
Négy régebbi Hot Wheels kisautót mutatok, amik eddig valahogy kimaradtak, és a színükön kívül nem sok közük van egymáshoz. Vagy? A tovább után a folytatás.
Címkék: muscle hot wheels
2 komment
Fekete-fehéren
2010.01.06. 13:47
Sajtószemle úgy ötven évvel korábbról...
Kaptam régi Autó Motorokat bedigizve, pár érdekességet a tovább után szépen megosztanék. (A képek kattinthatók.) Köszönet a ludas-matyi.com alkotóinak!
2 komment
Feketén, fehéren
2010.01.06. 10:11
A korábban mutatott kopott Datsun Z-ből Hófehérke lett:
A hátsó lámpákra még ráférne némi piros szín, most jövök rá. Aztán még hátra van egy Capri, de utána nyárig tuti nem pingálok...
Címkék: matchbox picasso
6 komment
Zöld Manó
2010.01.05. 10:10
Mint azt nem régóta el-elejtem, az 1:43-asokkal nem nagyon kívánok a jövőben foglalkozni, mert csak. Úgyhogy most egy nemrég érkezett 1:43-as következik, mégpedig abból a Corgi Turbos sorozatból, amelyből már láthattatok itt Saab-ot, Toyotát és BMW-t is. Ez meg itten egy Porsche 911-es, turbó. Zöld. A kisautó eredetije (valójában egy 953-as) alább látható, szintén Folténe-festéssel. A képek az 1988-as Párizs-Dakaron készültek:
(Mellesleg nem ez volt a leghíresebb rallye-Porsche, hanem inkább ez a 959-es. És ha már szóba került, ezt a cikket erősen ajánlom a témában.)
Vissza a kicsire: a Corgi ezt a járgányt is, ahogy fentebb írtam, a Turbos sorozat keretein belül készítette el, de arról nem találtam infót, milyen autókat tartalmaz még ez a sor, az általam ismert négyen kívül. Ha valaki tudja, szóljon! A helyes válasz beküldője ingyen Porsche-hangot nyer :)
Ránézésre nem terepre való, mint a fenti igazi, de tetszenek az arányai, a széles (jó, bumszli), de nem túl nagy átmérőjű (jó, kicsi) kerekei, minden. A részletezést nem vitték túlzásba, egyértelműen a Majorette úthenger-kerekű megoldását juttaja eszembe - amiről írtam már, hogy szintén bejön. Nem nyílik semmije, nem is gurul (már) olyan jól, rugózás szinte nulla, de annak idején jó kis játék lehetett.
A kisautón jóval kevesebb reklám szerepel, mint a valódin, a Pioneer-t még igazán rátehették volna, de hát ez van, ezt kell szeretni.
Szerencsé(m)re vigyáztak rá, szép állapotban került hozzám. Én is vigyázni fogok rá...
Címkék: corgi
8 komment
Megatrumpf
2010.01.05. 09:45
Újabb autós kvartett a Piatniktól. Ez ugye nem a legendás kékhátú (ami szerencsére szintén megvan), hanem egy sokkal újabb kiadás, amit nemrég szerváltam a vateráról. (Annyira azért nem új, mint a linken lévők.) Kvartett lévén 32 lapos ez is, plusz a borító, aminek a hátoldala tartalmazza a játékszabályt.
Gyerekkoromban rá kellett jönnöm, hogy teljesen hülye vagyok mindenféle és -fajta kártyajátékhoz, ezért ezek megtanulását azóta sem erőltettem, a makaó az egyetlen, amit sikerült megértenem, no és persze a Fekete Péter, amit a kislányommal szoktunk játszani, Micimackósban...
A tovább után láthatók a kártya lapjai, szépen négyes csoportokba szedve.
Címkék: játék kártya
2 komment
Kutyaház
2010.01.04. 11:49
Ha tetszett a Haláli hullák hajnala és a Zombieland, akkor ezt is ajánlom:
Címkék: film
Szólj hozzá!
Két Ferrari
2010.01.04. 09:39
Bizony, beadtam a derekam, megtört a jég, oda a szabadság. Vettem két Hot Wheels Ferrarit. Innentől, ígérem, nem bizonygatom többet, hogy mennyire távolt állnak tőlem az olasz verdák kicsiben, valami megszakadt. A meglepő eltévelyedés nagyban köszönhető a Tesco akciójának, amely keretében a Ferraris sorozat tagjai 515 forintért kaphatók, így a bűnöm is kisebb talán. A modelltörténetet ezúttal (is) jól kihagyom, sőt a típusismertetőt is, álszentség lenne ugyanis ez tőlem :)
Az egyik egy 308 GTS (Quattrovalvole), amely talán leginkább mint Thomas Magnum autója lehet ismerős, a másik pedig egy 365 GTS4 (Daytona), amilyennel Sonny Crockett nyomozó szaladgált jó ideig a Miami Vice-ban. De az 1976-os Rágógolyó futamban is feltűnt. Szép nagy képek a tovább után.
Címkék: hot wheels
16 komment
Tíz kicsi kocsi
2010.01.01. 14:17
Herbie megy a tévében, RTL Klub, most. Szeretem ezeket a filmeket, mert bár bugyuták, a korabeli autók - élükön persze a Bogárral - bőven kárpótolnak. Az imcdb-ről szemezgettem egy keveset, tovább után az eredmény.
Címkék: film volkswagen bogár vw
10 komment
Carspotting 26 - Szilveszteri extra
2009.12.31. 19:00
Bécsből, ahogy ígértem. (A barátnőm azt mondta, tegyek fel róla is képet, mert úgy érzi, rejtegetem. Itt van. Nem értem, mi baja...)
És mivel 5 óra múlva már jövőre lesz, akkor ezúton kívánok kisautókban, legókban, anyagiakban és lelkiekben gazdag, boldog, szerencsés, kellemes, vicces, könnyű, egyszerű, izgalmas, érdekes, kalandos, de nyugodt, kiszámítható, sikeres új évet mindenkinek!
Címkék: carspotting
5 komment
Zöld-fehér
2009.12.30. 20:23
Csak hogy az év utolsó előtti napja se maradjon kisautó nélkül a szirszarjaimon...
Igen, ez az a Siku Porsche 911 Polizei, ami az ihletet adta egy felújításhoz, de aztán végül egyszerűbb volt beszerezni, mint reprodukálni. Mindegy, még nem adtam fel. Teljesen. És hogy miért 30-án írok majdnem utolsó kisautós posztot? Mert holnap átnézünk Osztrákiába, így remélhetően még lesz szilveszteri carspotting ;)
Címkék: police siku
10 komment
Poszt anyámnak
2009.12.30. 19:04
Szilveszter Kőszegen, első nap:
(Merthogy a blogomról tájékozódik, mi van velem, velünk. Üzenem: semmi különös.)
3 komment
Új papucsok
2009.12.29. 14:36
A BMW megkapta az ígért új papucsokat, íme:
Jó lett szerintem. A minta a kasznin marad, annak ellenére, hogy olyan, amilyen:
Címkék: noname
13 komment
Autótípusok
2009.12.29. 10:34
Olvastam nemrég ezt a cikket a karácsonyi kisautó-vásárlásokról, és kedvet kaptam az egyik említett könyv beszerzéséhez. A bookline-on és a vaterán is van belőle, de nem olcsó. Kéne, kéne, de most nem fér bele. Viszont valahol a kommentek között találtam egy embert, aki valaki másnak válaszolta, hogy van neki pdf-ben egy 1969-es kiadású példánya, amit szívesen megosztana. Nosza, írtam neki egy üzenetet, hogy engem érdekelne a dolog. Ezúton is köszönöm tehát S. Lászlónak, a Keleti Sarok Kreatív Iroda (valószínűleg valamelyest szintén) autóbuzi munkatársának, aki végül feltöltötte a mintegy 140 megás anyagot nekem, hogy megnézegethessem. Be fogom szerezni ezt offline is (lehetőleg a tollal beírt pipák nélkül, és - illetve sőt - lehetőleg egyszer a teljes sorozatot), de addig is mutatok belőle pár oldalt A tovább után.
Címkék: könyv
Szólj hozzá!
Miből lesz a cserebogár?
2009.12.28. 19:45
Hét félig offtopic poszt után íme egy kisautós: egyrészt cáfolni szeretném a híresztelést, miszerint az Auchanban 100 forintért adják a MB-ok darabját, mert nem, másrészt mutatok valamit, amit csalódásomban vásároltam (valami kemény 200 forintért), és amivel egy újabb delikvens került az átalakítandók listájára. Ez egyébént egy Yatming (vagy helyesebben Yat Ming) gyártmányú BMW, és első körben csak a kerekeit cserélem majd ki, aztán meglátjuk:
Emezt pedig itt lent egy kollégámtól kaptam, ha minden jól megy, ezt is felújítom, ahogy időm (és kedvem) engedi. Ezzel a Matchbox-szal valszeg több teendőm lesz:
Ezúton is köszi, Áki! :) Szép estét!
Címkék: matchbox noname
6 komment
Para
2009.12.28. 12:08
Nem, nem Fazakas Péter Parájáról írok (amiben egyébként szerepeltem, én játszottam egy rendőrt a Kökin), és de, megint filmes poszt. Mert nincs nálam sem kisautó, sem fényképező, ezért. Így jártam. És így jártatok. Már az előző posztban is említettem a social mediát, hát a Paranormal Activity kapcsán újra meg kell tennem: ha nincs facebook, twitter, iwiw és blogok, akkor ennek a filmnek a reklámkampányára is legalább annyit kellett volna költeni, mint annak idején a Blair Witch Project-ére.
Nem véletlenül a BWP-et hoztam példának, emlékezzünk csak vissza, ott ugye a hype arról szólt, hogy megtörtént esemény alapján, meg minden, a film helyszínére csak úgy özönlöttek a turisták, de jobb híján főleg offline eszközökkel operált a kampánya, azaz tévés és nyomtatott hirdetésekkel. Az állítólag 16.000 dollárból készült PA esetében ez utóbbiakat (jó, eleinte) mind megspórolták (aztán a stúdió, ahogy kell, elindította szépen a szőnyegbombázást). Merthogy minden olyan felület, amin a film közönsége (vagy mondjuk így, célcsoportja) napi szinten jelen van, ráadásul aktívan, szinte ingyen a stúdió rendelkezésére áll. Mondjuk mint ez a blog: írok a filmről, foglalkozok, vele és ajánlom. Saját tapasztalatból mondom, hogy temérdek reklám-kutatás a legfontosabb motivációs okok legelejére sorolja az ismerősök, barátok ajánlását. És nem titok, hogy ezekre egy kicsit rá lehet segíteni. Mondjuk hogy az itthoni forgalmazó elvinné a legnépszerűbb filmes bloggereket egy exkluzív vetítésre. Azok meg írnak a filmről. Vagy jót, vagy nem jót, de írnak. Fél siker.
Na, én se nem vagyok filmes blogger (se nem érzem magam egyáltalán bloggernek), se nem vitt el senki állófogadással egybekötött vetítésre, de mégis írok, mert tetszett. És ezért ajánlom, nézzétek meg ti is, garantált az egymáshoz bújós beszarás - optimális esetben, ha a párotokkal nézitek meg...
Itt van egy tök jó kritika egyébként, és pont ezért én most nem írok hosszan, ahogyan az Avatar esetében is, megint csak egy-két számomra fontos élmény a filmmel kapcsolatban: alapvetően szeretem az olyan filmeket, amik valamilyen szinten bennem maradnak. Mondjuk a legutóbb nézett húsz közül a Vakság volt az egyik ilyen, de azokat a filmeket is ide sorolom, amik után csak felkapcsolt villany mellett merek kimenni a konyhába. Ez ilyen. A film a még gyerekkoromban látott Ördögűzőt juttatta az eszembe, és nem csak azért, mert ebben is van egy jelenet, amiben szóba kerül az ördögűzés, hanem mert az volt olyan élmény, amit ma is felemlegetek. Jó, az Ördögűző valahol műfajteremtő volt, ez pedig egyáltalán nem az, nem is akarom összehasonlítani a kettőt, nem egy színvonal, csak egyszerűen visszahozta azt az érzést. Nekem ennyi elég volt, ezt vártam tőle.
Mondom, ajánlom tehát a filmet annak, aki nyitott egy jó kis parázásra, kell az az adrenalin, a szívdobogás, és nem árt, ha az összes elvárásunkat és előítéletünket otthon hagyjuk, adjuk át magunkat a filmnek, higgyük el, amit látunk, és így nagyobbat üt. Mert úgy egyébként egy hülyeség, szellemek nem léteznek, mint ahogy pókhálót szövő ember, és sajnos a Tatuin sem.
Utolsó kommentek