Vagy vén Csirke. A mai téma egy régi Majorette Jeep Cherokee, ami nem is annyira régi. Mondhatnám még, hogy már megint, mert már szerepelt errefelé egy hasonló járgány nem is olyan nagyon régen. Most viszont egy sivatagi versenygéppel van dolgunk, legalábbis erre következtethetünk a hatalmas kerekekből, illetve a feliratból az autó oldalán. Az Oasis szó a Dakar korai elnevezésére utal, ami így hangzott: Oasis Paris-Dakar Rally. Hogy a Le Cap (aka Cape Town) hogy kerül ide, nem világos, a dél-afrikai város ugyanis csak 1992-ben volt a végcélja a versenynek, a Cherokee viszont ennél sokkal régebbi (mondjuk, 1974-es), de mindegy is, kicsire nem adunk.

.jpg)
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én biztosan nem vittem volna el a versenyre a kutyámat, de legalább lenyitható a csomagtartó ajtaja, hogy a blöki könnyebben tudjon ki- és beszállni, ha úgy hozza a szükség. Ezzel így nagyjából ki is merítettem a kisautó különlegességeit, de még tetszik a teljes fém mivolta, illetve még a jó rugózása - bár ez utóbbi a hasonló korú Majorette-eknél nem is annyira meglepő. Jópofa darab, 200-ért túrtam a börzén. A Kléber melletti másik fő szponzor a Teletron Sprechfunk, amiről egy rövid kis guglizás után kiderítettem, hogy valami autós (és egyéb felhasználású) CB-rádiókat gyárt. Csak hogy tudjátok. Ezt meg kötelező megnézni függetlenül a fenti témától, csak azért, mert jó! (Oké, legalább amerikai téma, de más kapocs nincs.)
Állat!










Egyszerűek, de nagyszerűek; 








Ryan Jones követte el a rajzokat, aki egyébként 2003 óta a LucasArts illusztrátora; 














A legjobb barátod.
Daniel Craig előtt, de Roger Moore után volt egy interregnum időszak a Bond-filmek között, amikor is két film erejéig az angol Timothy Dalton játszotta el a gyilkolásra is feljogosított 007-es karaktert. (Aki szerintem egy kicsit hasonlít Bajnai Gordonra, de ez mindegy is.) Ha egyetértünk, hogy George Lazenby melléfogás volt, akkor talán abban is megállapodhatunk, hogy Dalton akár jó Bond is lehetett volna – ha például jobb filmeket írnak neki. Az ő két filmje inkább B-szintű amerikai akciófilm lett (most a legújabb Bond-filmeket hagyjuk, mert azok is inkább akciófilmek, csak egy szinttel feljebb) a korábbiakhoz képest, ami nekem személy szerint valamelyest bejött, főleg hogy a kevésbé finom fajtából valók, de a világ nagyobb részének egyáltalán nem. De nem is ez a téma most, mert szerencsére autók tekintetében azért rendben voltak ezek a filmek, mutatok is rögtön egyet a magyar keresztségben 





Na igen...





Másrészt pedig az autó mint Az Autó 2. című könyvem szereplője:
Ezek a CrossPolók jópofák, szerintetek is? Bár ez az újabb mintha visszafogottabbra sikeredett volna a 

Nem semmi találat, Strosek Porsche 911.




Az első alkalom, hogy Battlestar Galactica szerepel a blogon. In a way...







Kövezzetek meg, de nekem bejön, teljesen jó kiállású autó! Minden jót!



Az 500 forintos vételárat örömmel fizettem ki érte, még akár a Retroautós soromba is jól illeszkedik (1:43-as ugyanis, ha még nem mondtam volna), de annyira simán, mint a 
Minden jót!
Utolsó kommentek