Könnyebb, vagy nehezebb, mint a múltkori?

A Siku nagyon a sor végén kullog, ha azt nézzük, hány fajta Mustangot dolgoztak fel - ellentétben például... ö... szinte bármelyik másik gyártóval. Ezt az egyet - a rend kedvéért legyen leírva, egy Mach 1 T5-ről van szó (lásd még itt) - amit most szépen meg is mutatok:

Talán jó is, hogy leírtam, mit kéne látni a képeken, a kisautó ugyanis eléggé elszabott. Nekem valahogy úgy tűnik, mintha a tervezői csak valami régi rajzfilmben látták volna, milyennek is kellene lennie valójában, és az alapján rajzolták meg a Siku formáját. Nyomokban Mustangot tartalmaz, mondhatnám, de talán még ez is túlzás. Ha nem keressük benne az eredeti formáját, akkor egész pofás járgány lesz belőle, tele azokkal a régi erényekkel, amelyeket a mai darabok már semennyire sem hoznak, ilyen a fém alváz, a rugózás, a nyitható ajtók, az ötletes részletezés az autó orrán, illetve a kidolgozott belső. Ha pár évvel később jött volna ki, és megkapta volna a "klasszikus" fehér küllős, vastag Siku-kerekeket, minden bizonnyal akkora sztár lett volna belőle, mint a 633 CSi-ből, így azonban sokan még csak nem is hallottak erről. Az Opellel együtt érkezett egy holland szeretetcsomagban, szóval a felújításról vajmi keveset tudok, csak az van, amit láttok: igényesen festették, és az összkép elég ütős lett. Aki pedig ennél szebb formákat akarna nézegetni, kattintson erre a régebbi posztomra, vagy várja meg a következő felújítóst, már csak kettőt kell addig aludni! (Az említett Opeles posztot utólag, ezt pedig már most elláttam a picasso címkével, amire kattintva a blogon eddig megjelent átfestős, átalakítós írások jelennek meg, ha valakit érdekelnének a korai zsengéim...)

Már nem is tudom, pontosan hol, de belefutottam egy hirdetésbe (szerintem facebook volt, már rémlik), hogy a Ferenciek terén nyílt egy olyan üzlet, ami kvázi bolhapiacként működik, de nincsenek ott az eladók, hanem csak polcot, polcokat, vitrineket, fogasokat bérelnek, és árulják helyettük a cuccaikat a boltot üzemeltetők. A honlapjukon fent van minden, amit tudni lehet és érdemes a kondíciókról, én inkább csak azt mesélném el röviden, milyen a bolt - mert természetesen érdekelt a dolog, így elbuszoztam a szabim már itthoni része alatt egy napos kora délután.

Röviden: klassz. Szinte minden van, engem leginkább az elektronikai kütyük és a régi táskák, kofferek fogtak meg, a fenti két fotót is ezekben a témákban követtem el, de a telóm sajnos nem egy nagy májer, ha sötét helyen kell fotózni, ezért elnézést kérek. Mindenre ki van írva, mennyi az ár, így szerintem alkudni nem nagyon lehet, viszont meglepő módon nem volt minden túlárazva, ahogy én azt egy belvárosi üzlettől elvártam volna. A fenti képen látható MALÉV-oldaltáska emlékeim szerint 3000-valamennyi forint volt, a kiszuperált autómagnók itt lent pedig az 500-1000-1500-2000 forintos tengelyen szórtak, ez tökoké. Nagyon sok volt a régi edény, dísztárgy, komcsi-szoci mementó, kártyák, naptárak, érmék, apró szirszarok, kávéfőzők, telefonok (régi piros, fehér és fekete tárcsásoktól kezdve a kiszuperált Nokiákig, Motorolákig), illetve amik engem a legkevésbé érdekeltek, ruhák, ruhák és ruhák...

Titkon reméltem, hogy sikerül belefutni pár régi kisautóba, de ottjártamkor az ilyen típusú kínálat nagyon gyatra volt, szóra sem érdemes. El tudom képzelni, hogy érdemes időnként vissza-visszalátogatni, mert a polcárak miatt szerintem van fluktuáció... Ha belefér, és tehetitek, egy megnézésre mindenképp javaslom, és ez itt most nem a reklám helye, simán csak programajánló :) Arra figyeljetek, hogy bár a cím Ferenciek tere 5., valójában az Irányi utcából a legkönnyebb megtalálni, ott van a Centrál Kávéházzal szemben. (Több kép még errefelé.)

Az előző Volkswagennel szemben az Opelről elmondható, hogy nem gyakori vendég a blogon. Volt már persze pár, ráadásul Siku is, de a most következő darab szerintem talán a legszebb a német gyártó történetében, már ami a kisautókat illeti. Jó, a GT még rendben van ;)

A kisautót nem én festettem, de nem is valaki az ismerősök közül, ez Hollandiából érkezett az ebayen keresztül. A fotók alapján igaziként kevésbé, kicsiben azonban nagyon hozza az amerikai autókra jellemző tepsi-feelinget, ami szerintem a kicsit elrajzolt arányoknak köszönhető - az igazi mokányabbnak tűnik. Nem bánom azonban ezt a különbséget, sőt így jobban is tetszik. Ti hogy vagytok ezzel? Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy a bordó nem a kedvenc színem (igen, a Volvóm is az, egyelőre legalábbis), de szerintem itt most jó választás volt, még ha a fotókon egy kicsit inkább barnásnak is tűnik. Az ügyes kezű ember szép munkát végzett, örülnék, ha egyszer eljutnék erre a színre, mert jó felújítási alapokat sokkal könnyebb venni, mint szépen megőrzött darabokat. És akkor egy teljesen új világ tárulna ki előttem ;) Mindegy, az elkövetkező hónapok fókusza várhatóan erősen elvándorol a kisautókról, egyhamar tehát nem kezdek bele a kisautós hobbim ezen új ágába. Egyébként a háttérben a következő posztok szereplői látszódnak, de ügyeltem rá, hogy nagyon ne lőjem le előre ;) Azért felismerhetők?

Öcsi újabb adaggal örvendeztetett meg:

Köszi, csak így tovább!

Hasonló témájú poszt volt már, a legutóbbi nem is olyan régen, de most felgyűlt egy pár, érdemesnek tartottam tehát egy kicsit több betűt szentelni a témának. Ahogy írtam korábban is, sose lesz annyi pénzem, hogy összeszedjem azokat a régi Siku kisautókat szép állapotban, amik tetszenek, ezért vagy azt csinálom, hogy szerzek majdnem szépeket, mint ahogy tettem ezt a Karmann esetében is, vagy pedig megkérek nálam tehetségesebb restaurátorokat, hogy újítsanak fel nekem lepattant darabokat. Sem a Ford, sem a kisbusz esetében nem tudtam Nektek megmutatni a kiindulási állapotot, sőt lesz még ilyen később is, de a mai delikvensnél nem lesz ilyen hiányosság - Játékdoki kattintott párat még a nagy nekiveselkedés előtt is. És hogy miért nem én? Mert a börzén, ahol a kisautót lőttem, nem volt nálam gép, ott volt viszont a mester, így egyből átadtam neki az anyagot. A hivatalos sorszámozás szerint egyébként egy V 247-esről van szó, az avatottabbaknak a V a V-szériát jelöli, amelynek még a régi kerekei voltak, kb. a Matchbox Regular Wheel-hez hasonló kivitelben, csak kulturáltabban. Az autó az alján a VW 1500 Kombi feliratot viseli, de mi mindannyian tudjuk, hogy egy egy Typ3 Variant. Ami Amerikában meg Squareback. Még annyit érdemes tudni róla, hogy nagyon-nagyon ritka darab, az ebayen egy doboz nélküli, de normális állapotú példány simán elmegy 100-150 Eurókért. Én talán 1500 forintért vettem, ráadásul hiányosan... És ez lett belőle:

Abban egyeztünk meg, hogy színben az eredetihez hasonlót kellene tartani, illetve hogy nem lesz szempont a pótolt harmadik ajtó nyithatósága. Szerintem ez vállalható kompromisszum volt, a végeredmény láttán egyáltalán nem bántam meg. Külön jól esett, hogy mindenki, akinek megmutattam a kész művet, abszolút egyöntetűen elismerően nyilatkozott. Köszi, Doki!

Szóval az úgy volt, hogy 5 év után újra megadatott, hogy külföldre menjünk nyaralni, a forró Egyiptomot Horvátország követte a meglehetősen ritkás sorban. Nem hinném, hogy emlékeztek, de 2012. szeptemberében Splitben jártunk a Rapid kereskedői rendezvényén, és annyira megtetszett Omis, ahova a tesztvezetés során eljutottam, hogy elhatároztam, ide egyszer még visszajövök(ünk) nyaralni. A feleségem nem volt először oda az ötletért, mert nem ismerte az országot egyáltalán, de aztán meggyőztem, hogy jó lesz és szép. Például ez volt a panorámánk a szállásunk erkélyéről:

Omisig Budapestról 768 km-t kell autózni, ez az útvonaltervező szerint 7 óra és 4 perc alatt abszolválható - a valóságban azért nem ennyire jó a helyzet, több okból is: 1. néha bizony meg kell állni, és nem csak a határon vagy a kapuknál, de pl. tankolni is; 2. olyan nincs, hogy egyenletesen 130-at megyünk az autópályán, sőt dugók is előfordulhatnak - ahogy ez visszafelé kétszer meg is történt velünk. Szombattól szombatig foglaltam, de azt találtam ki, hogy már csak a kölkök miatt is könnyebb lesz, ha két részletben tesszük meg az utat, így pénteken meló után lehúztunk Nagykanizsára, ahol eltöltöttünk egy éjszakát, reggel 8-kor pedig nekiindultunk a maradék kilométereknek. A négy ember egyheti nyaralásához szükséges csomagokat a kombi jól elnyelte, de a rolót azért már nem lehetett elhúzni. Pályán sík útszakaszon szerette a kis 1.4-es a tartós 130-at, bár érzésre egy 110-120 jobban esett volna neki ennyi cuccal, emelkedőn azonban, amikben Horvátország nem szűkölködik, kellett volna bizony plusz jó néhány lóerő. Ötödikben erősen visszalassult, klímával meg végképp. Így a fogyasztás sem volt túl baráti, 8.1-et számoltam - érdekes, mert az ottani szaladgálós-kirándulós üzemmódot már 7.2-vel megoldottuk, magamtól fordítva számítottam rá. Viszont a kényelemre egy szavam nem lehet, az autóban ülésre rendkívül érzékeny hátam szuperjól bírta az utazást, a párom és a gyerekek is jól utaztak, nagyon örültem ennek. Odafelé amúgy egyszer álltunk csak meg pihenni, visszafelé pedig csak kétszer, ennél jóval többre számítottam az indulás előtt. Omis jobbra lent:

Omis központjától nem messze, Nemirában volt az apartmanunk, onnan jártunk be minden nap strandolni, mert a városi strand homokos, és nagyon klassz, az utcavégi viszont köves-kavicsos, és jóval kevésbé gyerekbarát. Kb. a harmadik napra kitapasztaltam, hol vannak a jó ingyenes parkolóhelyek :)

A nyaralás koreográfiája egyébként fix volt: délelőtt valami közös program, délután strand, estét meg meglátjuk. Így jutottunk el Splitbe is, ami nekem ugye visszatérés volt, illetve később Trogirba, majd Brac szigetére, végül pedig Makarskába. Splitben és Trogirban is nyilván az óváros érdekes, elég komoly történelmük van, a városnézések minden percét élveztem - kis családom pedig inkább az evős-ivós-vásárlós epizódokat. A mindössze 15.000-es lakosságú Omis egyébként amellett, hogy lenyűgöző a fekvése, és valóban az adriai kalózok bázisául szolgált a 9. és a 13. században, egyértelműen a remek pizzájáról híres, ajánlom mindenkinek!

Split egy kis halászfalu volt réges-régen, de valószínűleg elég szép lehetett már akkor is, mert Diokleciánusz jó ötletnek tartotta, hogy palotát emeljen itt i.sz. 293-ban, ami így a mai város legnagyobb nevezetessége lett - már ami maradt belőle. Márpedig elég szépen megmaradt. 25 km autózás árán lehet ide eljutni Omisból, de ha nagyon untuk volna már az autózást, hajós kirándulások is vezetnek ide.

Ahogy Trogirba is, de itt már kétszeres a táv. Ezt a szintén csodálatos óvárossal rendelkező települést a görögök alapították még jóval az államcsőd előtt, majd később a Római Birodalom, sokkal később a Magyar Királyság, majd a Habsburg Birodalom része lett, az óvárosa pedig az UNESCO kulturális világörökség-jegyzékében szerepel. Már értem, miért ;)

Aztán olyan is volt, hogy áthajókáztunk Postirába, amely pont Omissal szemben található Brac szigetén, de ebben a kirándulásban inkább a "kalózhajós" utazás volt érdekes (a hajó 1905-ös építésű volt), a városnézés itt rövidebb lett. Azért belefért egy oliva-préselőüzem megtekintése, illetve fotóztam egy igen komoly antikvitást is a település 13. századi templomában:

A hazautazás előtti utolsó napon pedig - ezúttal a változatosság kedvéért délután - elautóztunk Makarskába, ami délebbre van, viszont nagyon szép az odavezető út. Ide egyértelműen csak strandolni mentünk, a kultúrprogramot en block kihagytuk, mert azt olvastam korábban valahol, hogy itt a legtisztább a tenger. Mivel szeles időt fogtunk ki, túl nagy fürdőzést végül nem rendeztünk, de megérte lemenni, mert a gyerekek teljesen készen voltak a (nekik) embermagasságú hullámoktól, hülyére ugrálták magukat közöttük...

Szombaton aztán reggel 8-kor indultunk vissza, és egy levegővel fel is jöttünk Zágrábig, ahol az első komolyabb torlódásba sikerült belefutni a pályán egy fizetőkapunál, de megúsztuk egy fél órával, majd később ugyanennyit kellett araszolnunk a határnál a belépés előtt, de végül simán hazaértünk. Érdekes módon mind kifelé, mind befelé alaposan átnézték az okmányokat (Milánt a kötelező személyi v. útlevél nélkül is kiengedték), ez legutóbb nem így volt, meg is lepődtem rendesen. Lényeg a lényeg, szuper volt, mindenki jól érezte magát, remélem, hamarosan lesz ismétlés...

Ha valaki további tippekre kíváncsi omisi szállás-, parkolás- vagy akármilyen vonatkozó témában, keressen meg bátran, ha tudok, segítek!

A nyaralás végül összejött, Horvátországban voltunk, kocsival mentünk, majd mutatok még képeket, de először pár carspotting jön:

Igazából semmi extra, kikoptak már innen is a régi Zastavák és hasonlók, elvétve látni csak ilyen holmit. De a becsület kedvéért lőttem egy R4-est, amit a TAS-feliratos (Tvornica Automobila Sarajevo) egyes és kettes Golfok mellett szintén Jugóban gyártottak egy ideig:

Az első kép egyébként Omisban készült, a második kettő Splitben, az utolsó Brac szigetén, Postira városában. Doviđenja!

Boldog szülinapot!

Utoljára tavaly szeptemberben posztoltam motoros találatot, itt volt az ideje, hogy frissüljön az album:

A MOM Park előtt lőttem, és nagyon el tudnám képzelni, hogy az enyém ;)

Nem volt olyan régen, hogy pittlaren gyűjteményéből importáltam egy számomra fontos szettet, de most újra megtettem! És megint igaz, hogy mert számomra fontos, ez ugyanis a korábban mutatott Volvo-Datsun párossal ellentétben megvolt gyerekkoromban, tehát szinte egyértelmű volt, hogy szeretném újra. Időközben egyébként átmenetileg birtokoltam már egy ugyanilyen (nagy) kisteherautót (amely minden bizonnyal egy B-300-as típus), de nekem konkrétan erre a sárga alapon kék Michelin-dekorációs Dodge Delivery Van-re volt szükségem, és nem másra. Íme tehát:

Meglehetősen súlyos, hátul nyílik, ötküllős, rugózós kerekeken gurul, jár hozzá egy szép frizurájú (nyilván 54-rajongó) melós is egy kis kézikocsival, pitt pedig még mellékelt bónuszként két műanyag táblát is - példás kiszolgálás. A nagyvárosi diorámának is felfogható belsővel rendelkező, nem túl vészes állapotban lévő doboz alján az 1981-es évszám szerepel, akkortájt készülhetett tehát a K-11-es jelölésű szett, ami nagyjából stimmelhet ahhoz, hogy nálam mikor tetőzött a fiatalkori Matchbox-rajongásom. A fiatalság manapság pedig inkább azzal van elfoglalva, hogy megzavarja a koncentrációmat:

Ezúton is köszönetet kell mondanom őseimnek, akik az átkosban is képesek voltak ilyen menőségekkel elhalmozni, egyúttal szeretném feléjük is kifejezni mély megbánásomat, ahogy azokkal aztán bántam... Most kompenzálok :) Annyit azért elértem, hogy Milán legalább az én cuccaimra vigyáz...

Na jó, most már a sok bejövő után mutatok saját találatot is:

Mondtam a tulajnak, hogy ha eladó lesz, szóljon! ;)

Említettem múltkor, hogy majd írok erről is, hát tessék. A Múzeumok Éjszakájára volt több tervünk is, hogy hova kéne elmenni, mit megnézni, de végül nagyon minimál lett a megvalósulás, a már említett különleges Parkoló Parádén kívül csak a Mosonyi utcába látogattunk el a Rendőr Múzeumba. A helyet már ismertük, mert voltunk már itt, az esemény miatt azonban sokkal gazdagabb program várt minket, mintha csak úgy betévedtünk volna bármikor máskor. Például elhoztak régi rendőrautókat:

És nem olyan régieket is, amikbe be lehetett ülni, nyomogatni, tekergetni, pl. Milán nagyon élvezte, hogy szirénázhatott, illetve beszélhetett a hangosbeszélőn át. Még rabomobilba is beszállhattunk, helyszínelő kocsiba is, bent pedig volt ujjlenyomat-vétel, kvízek, festés-rajzolás, kis ez, kis az. Kinti képek még:

A Múzeumnak (illetve hát a Múzeumnak helyt adó épületnek, ami, gondolom, régebben valami kaszárnya volt) van egy nagy belső udvara ("alakuló tér"), ahol több program váltogatta egymást, ezek közül minket kettő érdekelt, a rendőrautózás és a kutyás bemutató. Az első keretében be lehetett ülni az új kis Mercikbe, és vittek minket egy szirénázós-üldözős körre, jópofa volt, élveztük a kölökkel. A kutyás bemutató azonban mindent vitt, minden gyerek (és a szülők jó része is) tátott szájjal nézte végig. Voltak "csibészek", üldözés, leteperés, lövöldözés, tehát minden, ami egy négyéves gyereknek kell ;) A végén még volt kötélhúzás is a rendőrkutyákkal, ahol három, a közönségből kiválasztott gyerek versus egy nemét juhász küzdhetett - természetesen Milán fiam volt ez egyik gyerek, és természetesen repültek a gyerekek, amikor a kutya úgy igazán elkezdte tépni a kötelet...

Ez az utolsó a bónusz, anyám látható rajta, és igazándiból egy sokkal régebben készült, és ahhoz képest nem annyira régen posztolt másik fotó miatt válik érdekessé - nézzétek meg, és érteni fogjátok, miről beszélek! A múzeumot mindenkinek jó szívvel ajánlom, ráadásul ingyenes is, ha jól emlékszem, fiúgyerekkel szerintem nagyon jó kis program...

Meglátni is meg nem szeretni egy pillanat műve volt, így valamelyik korábbi (május eleji) börzén bezsákoltam egy újabb régi Majorette kisautót, a 223-as kódszám alatt futó ún. Crazy Cart. Ez lenne az:

Létezik még bütykös big foot-kerekekkel is, de nekem ez jön be jobban. A homokfutó formáját talán egy Renault 5-ös ihlette, nem tudom, sok köze a valósághoz nincs, ahogy teteje és szélvédője sem, ellenben rendelkezik két klassz sportüléssel, krómozott sidepipe-okkal, és a kormány is ilyen szép színű, de a legdurvább, ahogy kigyúrták a fenekét. Nem semmi. És bár ilyen extra méretű hátsó kerekeket már láttunk korábban is, az összhatás akkor is komoly. Ha jól emlékszem, 3-400 forintot adtam érte, ami szerintem az állapotához, és a kor többi kisautójára is jellemző fém alvázhoz, illetve remek rugózáshoz képest (pár pici kopástól eltekintve gyak. hibátlan) teljesen jó.

Utolsó adag egy időre Bencétől, az eddigi retrók ellentételezéseként:

Az első képen maga a szerző is látható ;)

A múltkor felsoroltam néhányat, most kisautóként mutatok két újabbat a Greenlight és az ebay jóvoltából. Előbbiről filmes autók viszonylatában volt már szó, kihoztak ugyanis jó néhány hiánypótló darabot - na ez a kettő nem ilyen, viszont a piros kisbusz mégis érdekes a maga nemében, mivel a gyártó kínálatában eleddig nem volt T2-es Volkswagen. T1-es volt, olyanom van is tőlük, de ez most új és nagyon bejön. A Bogár meg Bogár, mezei kiadásban szintén megvan, így, filmesként viszont eggyel érdekesebb. Mutatom őket:

Maradnak is így bontatlanul, hacsak egy újabb rohamomban el nem adom őket, és akkor az új tulajnál esetleg majd megnézhetitek rendesen is ;) Most nincs ilyen terv. (A háttérül szolgáló konyhai asztalterítőért én kérek elnézést, nálunk minden nap karácsony...)

A facebookra már írtam, de most ide is: a világ egyik legjobb rendezvényén vehettem részt, a Totalcar ugyanis összehozott egy különleges Parkoló Parádét tegnapelőtt a Múzeumok Éjszakája keretében a Hungexpón. A látogató autók a szokott helyen állhattak, a "kiállított" kocsik azonban bent, a pavilonok közötti árkádos részen voltak - de nem ám csak álltak, mert minden jelentkezőnek vállalnia kellett, hogy autóztatja a népeket. Ha korábban érkeztem volna (ami nem jöhetett össze, mert a kis családomat vittem a Rendőrmúzeum programjaira, de erről majd egy másik posztban írok), és tovább maradok, valószínűleg több érdekességgel utazhattam volna, így "be kellett érnem" hárommal, de három nem akármilyen verdával:

Az első egy Wankel-motoros NSU Ro80 volt, amivel két meglepetés ért: egyrészt hátul nagyon kényelmes epedás kanapén ülhettem, másrészt a cseppet sem idegbeteg tulaj úgy nyomta neki, hogy csak na, hiába OT-s a gép, mondta, ez erre való, utazzunk! Nagy élmény volt, a parkolóhelyünkre visszatéréskor még Winkler is átszólt a Cougarból, hogy szívesen cserélne egy körre, mert még sosem ült ilyen verdában. Aztán hirtelen elment a rükverc, de szerencsére később visszatért. Bogárba nagyon vágytam már egy ideje, pont amióta (kb. 12-13 éve) eladtam az utolsót is a háromból, Andrist is meggyőztem, hogy jó lesz, így azzal is mentünk egy kellemes kört. (A poszt képei egyébként mind tőle jöttek, én nem vittem gépet.) A tulaj itt már kíméletesebb volt, de nagyon hangulatosra sikerült a kis utazás a mexikóival - ebben is hátul ültem, de minden másodpercét nagyon élveztem, aki nem ült még Bogárban, mindenképp próbálja ki, a hátunk mögött duruzsoló boxer hangja felejthetetlen élmény. A végén még sikerült bekérni magunkat egy piros Hacsirokuba, ami konkrétan megkoronázta az estét, eszement jó volt, erősen rá is kívántam egy ilyen holmira... Volt egy-két okosság a kocsival, tehát jobban ment, mintha széria lett volna, a tulaj is küldte neki, meg is pörgetett egyszer-kétszer, én pedig igyekeztem kulturáltan szórakozni, mégsem járja, hogy egy negyvenes meglett férfiember kurjongasson a gyönyörtől ;) Pár járgányt még kipróbáltam volna, de így sem panaszkodhatom, aki kihagyta, talán jövőre pótolhatja, én tényleg csak bátorítanék mindenkit, hogy jöjjön el. Valószínűleg egy mezei Parkoló Parádén is meg lehet kérni a tulajokat egy kis joyride-ra, legalábbis ha engem kérne meg egy lelkes érdeklődő, nem mondanék nemet... És ezek is nagyon tetszettek még:

Köszönet a szervezőknek és a kivétel nélkül nagyon kedves és készséges sofőröknek is, nagyon-nagyon kellemes perceket szereztek! És a társaság is jó volt, sok ilyet még! (Andris további képei itt, Zaphod képei meg emitt.)

Bence barátunk újabb szép találata:

Köszönet ezért is!

Írtam, hogy lett Honda, de be kellett áldoznunk a Nissant, ami az Utazó érkeztével okafogyottá vált. Persze ez sem ment egyszerűen. A kereskedés abszolút nyitott volt a beszámításra, első körben csak elmeséltük nekik, milyen a Nissan, azt mondták, oké, megnézik. Meg is beszéltük pár nappal későbbre a mustrát, de előtte egy szép szeles vasárnap elgurultam a kocsival az Asia Centerbe, hogy lemosassam kívül-belül. Életem egyik legszánalmasabb egy órája volt, amit a centerben töltöttem, 4 perc alatt körbejártam, de mivel az egyetlen normális üzlet (Galaxy Játékbolt) a vasárnapi szabály miatt zárva volt, a maradék 56 percet kint töltöttem egy padon és próbáltam az ingyenes, de nem igazán működő wifire csatlakozni a telómmal. Az autó viszont gyönyörű lett:

Leszámítva a horpadásokat és a bal küszöb rohadását persze. És még valamit, ami másnap, hétfőn jelentkezett, egy nappal a megszemlélés előtt: tönkre ment a kuplung. Szerencsére nem annyira, hogy ne lehessen menni az autóval, de pont annyira, hogy nagyon csússzon. Kurvajó. Ott álltunk egy kb. 150.000-ért beszámíttatni kívánt rakás szerencsétlenséggel, ami az egyik pillanatról a másikra minimum 60-70 ezret veszített az értékéből. Úgy, hogy ugye az első fékek tavaly lettek rajta teljesen rendbe rakva, nem beszélve az egyéb javításokról, új akksiról stb., amikről már írtam korábban...

A kereskedés emberei természetesen bemondtak egy fájóan alacsony ajánlatot, konkrétan 50-et. Ennyiért nem adtuk. Kicsit később körbefotóztam a kocsit, írtam hozzá egy nagyon korrekt hirdetési szöveget, amelyben a hibákat nagyon részletesen felsoroltam, részleteztem, és feltettem a hahura az eredeti elgondoláshoz közelítő irányáron. A kereskedő figyelmeztetett, hogy ekkora árra nagyjából milyen típusú hívásokra számítsak, de ez nem tántorított el. Még a képeket töltöttem felfelé a hirdetéshez, amikor már csörgött a telefon, majd még vagy ötször az este során, és már telefonban mindenki meg akarta venni, jönnek, indulnak, pénz a zsebben, el ne adjam másnak! Másnap délig valami csoda folytán senki nem ért oda hozzánk :) Végül az egyik jelöltet visszahívtam, aki nem hitegetett, csak annyit kért, hogy ha nem megy el, szóljak, mert komolyan érdekelné, hogy ha tényleg ennyire szeretné, jöhet megnézni, aztán majd valahogy megegyezünk.

Így is lett, jött, látott, győzött, elvitte egy százasért, és még az eredetvizsgát is bevállalta. A hajdani vételár és az eladási ár között tátongó szakadékot betudjuk tanulópénznek, hiszen a kocsi valóban a tanulóautó funkciót töltötte be, és arra pont meg is felelt.

Volt vele szopás, nem mondom, jobbra számítottam, de a típusban nem csalódtam igazán, csak ebben a példányban - de még inkább az előző tulajok gondatlanságát és a meglévő hibák kereskedő általi elkendőzését okolom. No és persze a saját figyelmetlenségemet, könnyelműségét, sokkal jobban is kijöhettünk volna a sztoriból. Mindegy, mert sok örömet is okozott, főleg a feleségemnek ;) És hát ez volt a fő cél.

Többek között azért jó, hogy a lányom nemzetiségi suliba jár, mert pl. egy évzáró során (hétfőn volt) az osztályteremben lévő dekoráció remek asszociációkra ad lehetőséget:

Ez jutott azonnal eszembe, és a bizonyítványok kiosztásakor végig ment is a fejemben:

Amúgy a bizi elég jó lett:

Innen is gratulálok!

Bence nevű olvasónk küldte Kecskemétről a következő szép vasakat:

Lesz még tőle pár találat később is. Köszi! (Én még azt a háttérben látható Volvót is körbefotóztam volna...)

Úgyis régen volt Bogár. Viszont Tomica Dandy még soha nem volt a blogon, így ez különleges nap lett. A Dandy náluk az 1:43-as kisautók jelölésére szolgál, de nem csak nagyobb a kocsi, hanem részletesebb is, főleg belül - bár ez a képeken nem annyira jön át. Made in Japan, (kvázi illegális bevándorló, de pszt!,) elöl-oldalt nyílik, szépen gurul, gyönyörűen rugózik, az alja pedig fém, nagyon klassz kis darab, régóta vadásztam ilyesmit, tulajdonképpen mióta gyűjtök, de horror áron mennek, így kellett ez a hat és fél év, hogy egy emberi áron kínált példányba botoljak...

Ha egyébként szívesen néznétek meg némi szórakoztató videós tartalmat egy másik Dandyről, amely személyes emlékektől sem teljesen mentes, itt és most megtehetitek (újra, ha már láttátok volna):

Szóval nagyon örülök ennek a darabnak, remélem, Nektek is tetszik! No és azt is remélem, lesz még szerencsém venni hozzá egyszer egy T1-es buszt is, vagy akár csak egy olyan Fiatot, mint a fenti videóban...

A Volvóhoz vett Falkenek nem váltották be a reményt, és annyira megsértődtem rájuk, hogy kidobtam őket. Mivel a másik két Bridgestone kiválóan bevált, yolo-alapon rákerestem a neten, mennyiért vesztegetnek ilyen holmit újonnan. Rubint Réka arca hozzám képest semmi lehetett, úgy meglepődtem, hogy akciósan 15 ezer darabja az ER-300-as típusnak. A tervezett horvátországi szállásunkról lehúztam egy újabb csillagot, és befizettem rájuk, pár nap múlva fel is kerültek az autóra, voilá:

Aztán meg a hétvégi hőségben, nézzétek, mi nőtt a kocsi seggére:

Bezony, egy jókora vonóhorog, megkönnyítendő a parkolást és persze a vontatást ;) Meglehetősen sűrűre sikerült így a hétvége, a fenti műveleteken kívül voltunk még Dunabogdányban strandolni, moziban (mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom A kém című filmet, hangosan nevetős végig), majd be kellett mennem a melóhelyemre, mert meghirdettem a Yamahát, amit végül el is vittek, és talán említenem sem kell, de volt megint kisautóbörze, ahol pedig megint eladtam egy rakat szirszaromat, hogy a többi hülyeséget finanszírozni tudjam... Hát így állunk most.

Már megint Dub Spencer küldött pár arab érdekességet a messzi Közel-Keletről:

Köszönet, és jó napozást!

Jó ideje nem volt szó a szívem svéd csücskéről, hát majd most. A fenti kép tavaly december 30-án készült, és bár a pontos dátumra nem emlékszem, ahhoz képest legalább egy hete állt szegénykém járóképtelenül. De inkább kettő. Történt ugyanis, hogy amikor megpróbáltam beindítani, nem sikerült. Na mondom, épp itt az ideje, hogy kicseréljem benne az izzítórelét, amit jóval korábban vettem, de az sem sikerült: ahol lennie kellett volna a réginek, na ott nem volt sehol. A belső kárpit puha részeit mind le is bontottam, de nem lett meg. Faterom és a Suzukija segítségével valamikor január közepén - szégyenszemre - elvontattuk a szerelőmhöz. Addigra beszereztem egyébként egy hibátlan bal első fényszórót is, mert az enyém teljesen tönkrement (Bentonit bontó, 10 rongy). Elsoroltam a szerelőnek, miket kéne csinálni, illetve ha már itt a gép, kezdje már el kideríteni, miért ég nekem folyton az olajlámpám. Szaktársakkal konzultáltam már korábban is erről, és aggódva figyelmeztettek, hogy ez bizony nem jelent jót, akár a motor végének a közeledtét is előrejelezheti. De én optimista voltam, jók ezek a 2.4-es szívódízelek, bírják... Aha. Hát az enyém tényleg elérkezett az aktív életének a végéig, mert miután megcsinálgattak rajta minden szirszart, volt izzítás is rendesen, mégsem akart beindulni ez a hálátlan dög soha többé. Kompresszió híján, mint kiderült. Körbenéztem, mennyi lenne egy teljes - és alapos - motorfelújítás, majd úgy döntöttem, nem most jött el az ideje, hogy még beletalicskázzak sok százezret a kocsiba. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy idén szeretnénk elmenni nyaralni külföldre, és egyszerre minden nem megy (Honda-vásárlásról akkor ráadásul még szó sem volt). Átmeneti megoldásként sikerült találni egy jó egészségnek örvendő donort, amely tulajdonosa révén önként felajánlotta a szívét átültetésre. Még pont elfogadható áron, de Tatán. Az barátok közt is 70 km, Zuglóból és nem fizetős úton inkább 80, amit egy mozgásképtelen autóval nem egyszerű abszolválni. Trélerre sem terveztem kiszórni semennyi pénzt, ezért találnom kellett egy olyan napot, ami lehetőleg szombat, mert akkor érek rá az ilyen hülyeségekre, továbbá ami megfelel a donormotort beszerelő tatai szakinak, mert szombatonként ő általában jön-megy-ügyet intéz, illetve az én szerelőmnek is alkalmas, hogy mégis valahogy beindulásra késztessük a kocsit. Mert a beindítás cseppet sem ígérkezett könnyűnek, bár a szerelőm elmondása szerint ez egyszer nekik már sikerült két akksi lemerítése és egy nagy adag hidegindító spray elfújkálása után, így én továbbra is reménnyel néztem a jövőbe. Összeszerveztem, és Valentin-napon az autó vagy másfél óra szenvedés után - végül behúzásra, amit pedig szerettem volna elkerülni - beindult. Itt már járt:

Vicces volt, hogy a telepen, ahol pihent, többen odajöttek és megdicsérték a járgányt, hogy ez mekkora jó autó, nem úgy mint a mai ipari hulladékok, én meg álltam ott az önindító egyre lagymatagabb tekerését hallgatva, és bólogattam, hogy jaja, ez ám az igazi autó, a JQA, csak indulna már be...

Nem mondom, az első 10 perc járás után még elég komoly füstmennyiséggel árasztotta el Alsórákost, de utána szépen magára talált, elindulhattunk tehát Tatára faterom kíséretével. Kicsit ki voltunk centizve, mert délután kettőig kellett odaérnünk, és csak fél 12 körül tudtunk végül útra kelni, tehát semmilyen műszaki vagy egyéb fennakadás nem jöhetett közbe... De talán pont azért, mert a szerelmesek napja volt, minden sikerült, az út remek volt, leszámítva a gigadugót, amit a Lágymányosi Rákóczi-híd lezárása okozott (talán emlékeztek, terheléspróbából kifolyólag, pont aznap, soha máskor), illetve a Budaörsön átvezető, szintén elég lassan teljesíthető szakaszt, útdíjat ugyanis, ahogy fentebb is írtam, nem kalkuláltam a képletbe, ezért a pályát kihagytuk. Odaértünk rendben, a Volvózást nagyon élveztem, igazi kis autós kirándulás lett az útból, és a célterületen még kattintottam kettőt, hogy ilyen képem is legyen:

Az egész műveletre egyébként több módon próbáltam forrást keríteni, mert egy ilyen mutatvány azért nem két fillér: egyrészt spóroltam, többek között január óta kb. két kezemen meg tudom számolni, hány kisautót vettem, a februári börzére például úgy mentem ki, hogy nem nagyon terveztem venni semmit, és ez 100%-ig be is jött, valóban nem vettem semmit! (Később persze igen, azokat folyamatosan posztolgattam is, mindegy.) Ez persze nem jelentkezik effektív bevételként, csak nem-kiadásként, ami jó, de nem elég, szóval pár dolgot el is kellett adjak, ilyen volt a nagy Joustra Land Cruiser, amely félbehagyott projektként várta a szekrény tetején, hogy távirányítót szerváljak hozzá. Hát ez most már nem az én feladatom lesz. Eladtam egy 1:24-es méretarányú szintén távirányítós Polistil BMW-t is, amelynek az volt a különlegessége, hogy nem csak a doboza maradt meg hibátlan állapotban, de maga a kocsi is játszatlan volt, a matricaíven érintetlen volt minden rajtszám és felirat! Ezt egyébként korábban pont ilyen céllal vettem, kvázi befektetésnek. Nem mellesleg eladtam azt a két szép kék Volvo-ülést is, amikről itt írtam, de volt egy másik ülés-bizniszem is, direkt eladási célból vettem idén egy pár Suzuki Swift Gti fotelt, hátha sikerül rajtuk keresni egy keveset, és hát szerencsére tényleg sikerült. Tápiószecsőre kellett értük elkirándulnom, az is jó móka volt, ezek voltak azok:

Továbbá egy hibás laptopot is elsóztam, amit még korábban szerettem volna megcsináltatni porsche segítségével, de kiderült, nem lett volna gazdaságos, viszont így alkatrészként meghirdetve találtam rá vevőt - legalább az sem itthon fogja már a port. Erről nem mutatok képet ;) Meg egy rakat egyéb kisautót, és egy meglehetősen ritka Star Wars-könyvet a gyűjteményemből, ez utóbbit kicsit többért, mint a fenti Suzuki-üléseket... Mindezekből összejött némi kis pénzmag, amiből egy adagot hirtelen el is szórtam egy Merwede ültetőrugó-szettre :D Mert az kell. Persze nem jött meg időre, hogy azt is magammal tudtam volna vinni Tatára a kijelölt napon, cserébe szép a színe:

Megint egy kis kitérő:

A rugók eljuttatását Tatára végül szerencsére nem nekem kellett megoldanom, mert az emberem járogat néha Pestre, így megbeszéltünk egy találkozó a VIII. kerületbe, ahol épp dolga volt. Na mondom, jó is, hogy oda kell mennem, már amennyire abban bármi jó is tud lenne, ha valakinek Zuglóból Józsefvárosba kell látogatni, szóval így össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal, régóta meg akartam ugyanis nézni a Pál utcai fiúk szobrot a Práter utcában, amely egy iskola bejáratánál található (és Szanyi Péter alkotta 2007-ben). Sikerült, ilyen (einstand megvan?):

A regényben szereplő iskola a valóságban egyébként nem ez, az a Lónyay utcában van, utánanéztem, illetve akik ellátogatnak a Füvészkertbe (ehhez is volt már szerencsénk), jobb, ha tudják, hogy az sem az "igazi", de ettől függetlenül nagyon szép hely, menjetek Ti is!

Na, mindezen előzmények után egyszer csak elém ugrott a FB Volvós adok-veszek csoportban egy garnitúra nem szép, de jó állapotú és szemérmetlenül olcsó 15-ös alufelni, amiket nem volt szívem nem megvenni - a tervezett horvátországi nyaralás félpanzióval is ugyanolyan jó lesz, mint teljes ellátással ;) Így egy kellemes szombati budakalászi kanyar után ezek is az enyémek lettek, valszeg téli szettnek:

Az volt a terv, hogy szép feketére festem őket (vagy csúnya, azaz matt feketére, még meglátom), és 195/50-es nyári gumikat teszek rá, amelyek közül kettőt már meg is vettem, persze használtan - update: ezek azóta ugye új szerepet kaptak a Honda alatt, ahogy már írtam. Így erre most egy darabig nem lesz pénzem, ez a része a projektnek áttevődik jövőre... Addig is a 4 db felniközepet eladtam róluk, mert azok nekem sosem kellenek, így a vételár közel egyharmadát visszakaptam :) Vissza a Volvóra: április vége felé járt már az idő, amikor is a mester ezt a képet küldte:

Az autó tehát előkészült a beavatkozásra. Kicsivel később megérkezett a donorautó is, majd a műtét előkészületeként egy gyors állapotfelmérés is történt, hogy mit kellene még egy kosszal orvosolni. Mutatom:

A kormánymű gumiharangját cserélni kell, illetve a szervo-szivattyú tartókonzolja sem tűnik teljes értékűnek, azzal is kéne kezdeni valamit. Emberemet sajnos egy tüdőgyulladás egy időre kivonta a forgalomból, így a művelet is leállt, de mivel nem sürgős semmi se, nem zavart, nem zavar a dolog (bár az elmúlt hétvégi Volvo-talira titkon már terveztem kimenni, de úgyis volt más) - és ha minden jól megy, mostanában folytatódik is valamikor, szóval ha amint lesz fejlemény, természetesen megírom. Kellemes napot!