Tegnapról:

Itt a tavasz, most már biztos. (Andris képei meg itt.)

A filmet is nagyon várom, az Audikat is szeretem (hivatalból muszáj is), nem kérdés így, hogy a fenti reklám abszolút bejön. Innen idézek: "A Coffein blogon már többször foglalkoztunk azzal, hogy ismert márkák miként használják fel a hollywoodi sikerfilmeket marketingtevékenységükhöz. Az együttműködés leggyakoribb formája a termékelhelyezés, ám egyre népszerűbbé válik az exkluzív tartalmak megosztása is. Utóbbira érkezett a minap egy remek példa: az Audi eddig sehol nem látott képkockákat közölt a Bosszúállók legújabb részéből. Az egyperces videó a szuperhősök tulajdonságai és az Audi TTS modell közötti hasonlóságokra épül, amihez extraként félperces Antman spotot is kapunk. (...) A videó (...) jól mutatja, hogy a márkák egyre gyakrabban kapcsolják terméküket valamilyen hozzáadott értékhez, jelen esetben az év várhatóan legsikeresebb filmjének exkluzív részleteihez. Belegondolni sem merek, vajon mekkora pénz cserélt gazdát az üzlet során." Hát én sem.

A Hot Wheels megint kihozott egy szép Ford Mustangot, ezúttal egy '69-es Boss 302-est, nem volt kérdés, hogy meg kell venni, még ha írtam is mostanában az önkéntes megszorításokról. Utoljára a témában talán az a verseny Mustang tetszett ennyire, amit közel négy éve mutattam...

Általánosságban szoktam szeretni a visszafogottságot a kisautók festését illetően, az összkép itt is tetszetős, de elölről és hátulról is nagyon hiányzik ez esetben a plusz dekorálás, majd talán egy következő verzióban ez másként lesz. Az alapszín remek, a fekete betétek is, a felnik különösen, mondom, nagyon rendben vagy ránézésre, és az első-alsó spoiler talán minden hiányosságért kárpótol, az nagyon fasza lett. HW-szokás szerint nem nyílik, nem rugózik, de jól gurul, ez is valami. Ajánlom szeretettel!

Jó, nem záporoztak a kérdések, hogy mi van egyébként a Nissannal, amiről elég ritkán írok, annál többen kérdezitek, mi van a Volvóval, amiről viszont gyakrabban, de most az előbbi a téma, a nem létező kíváncsiságotokat igyekszem gyorsan kielégíteni: megnyekkent benne az önindító. Pár hónapja valamikor csinálta, hogy nem indult, csak kattant. Aztán meg indult, és a hibát nem sikerült reprodukálni. Nemrég viszont megint csinálta, hogy nem indult, persze reggel, miután elmentem otthonról, és a feleségem nem tudott vele így a dolgára menni. Estére hazaértem, beültem, pöcc-röff. Aztán utána meg megint nem. Kikerestem az internetből, hol van közel autóvillamossági szakértő, találtam egyet a Szőnyi úton, odavittem, indult rendesen, hiba sehol, ott sem. De a szaki a tünetekből és a kattanásokra ráfülelős módszer alapján azt mondta, az önindító bizony a végét járja. Lehetőségek:

1. egy új önindító (permutációk: gyári, nem gyári)

2. egy másik, bontott

3. felújítás

Az első irányába indultam el, de kiderült, alsó hangon 30 pénz. A gyári cuccok 70-100 környékén. Kösz, de kösz, nem. A 2-es opcióval nem sikerült kibékülnöm, mert mi van, ha...? Végül a 3-as nyert, elvittem a kocsit egy XIII. kerületi, önindító-felújítással is foglalkozó szervizbe, ahol megcsinálták egy délelőtt alatt, baráti áron 20-ért, mert sikerült ott találni egy régi ismerőst, aki segített, hogy vékonyan fogjon a ceruza. Azóta egyébként küzdünk egy kis rángatással, ami főleg hidegen jelentkezik, és csak bizonyos sebességnél, de majd a végére járunk, addig is működik, jön, megy, világít, dudál.

Az említett szervizben csak úgy játékból felálltam a Suzukival a vizsgapadra, mert párszor hallani némi kis zavaró zörejt a futómű felől - és hát nem kellett volna: a bal első lengőkart kéne cserélni, a jobb oldalon a féltengelyt is ajánlották, hátul pedig a gátlókat. Inkább hangosabbra veszem a rádiót :(

Mindenkinek.

Sam. Joe küldött már BMW i3-ast, de most megtette Andris is:

Sőt én is lőttem egyet a MOM Parkban még március elején...

Érdekes egy szerzet, azt meg kell hagyni!

Alakulgat ez...

Hasonlóan sok kellemes kilométert mindenkinek!

A vállalatnál, ahol dolgozom, van jó pár fiatal kolléga is, akiknek hála megtudtam, hogy a következő, a Petőfin nagyjából kétóránként lejátszott zene előadója a Wellhello nevű formáció. A linkről már magamnak köszönhetem a felfedezést, hogy a fickó, aki dumál benne (tehát nem az, amelyik énekel) az a Fluor Tomi. Be kell vallanom, hogy bár messze távol áll tőlem ez a stílus, ez azért nagyon jól össze lett rakva - zeneileg nem tudom megítélni, de a szöveg az tökoké (igen, vegyétek a fáradtságot, ahogy én is tettem, és olvassátok végig, de arra készüljetek, hogy negyvenesen érteni sokszor így sem lehet, nem hogy csak hallgatva), a klip pedig részemről csillagos ötös:

A nézettségből nekem úgy tűnik, sokan mások is osztják a véleményem, de arra azért nagyon kíváncsi lennék, közülük hányuknak mond valamit a Test Drive? ;)

Skoda a Városligetből. (Ez meg a tesója.) És ha már a veteránoknál tartunk:

Ural a MOM Parkból - remekjó rendszámmal.

A Matchbox Mini Van posztjában írtam a vége felé, hogy hamarosan itt van a HW megoldása is, és hát tessék, tényleg itt van, beszereztem, itthonról már:

Amiben egyértelműen többet tud, mint a kis padtársa, az a festés - ilyen harsány, hippis dekorációt rég láttam kisautón. Mármint olyanon, amiért pénzt is adtam, még ha nem is sokat. A hippis jelzőben van egy kis DIY is, egyértelműen kézzel festett mintára utal a megvalósítás, még a felnik is össze-vissza színűek. Pont az ilyen körökben népszerű LSD-tripeket idéző mintázat miatt az autó egyébként szintén érdekes részletei hajlamosak nem eléggé feltűnni: igen masszív az első szoknya, és markánsak az oldalsó szélesítések is a kerékjárati íveknél, nem beszélve a hátul látható dupla kipufogóról, ezek mind nagyon tetszenek. Jópofa darab, a tetején a Union Jack kimondottan jó ötlet, de nem mondom, hogy nem tetszene jobban egy konszolidáltabb példány, majd meglátjuk, mit gurítanak még...

Újabb retro szirszar a gyűjteményemben, ami kellett természetesen, majd a Volvóm tartozéka lesz, ha újból összeáll.  Szerencsére viszonylag emberi áron hozzá lehet ezekhez jutni, ez a példány konkrétan nem került többe, mint egy ma hivatalosan szolgálatot teljesítő műanyag társa mondjuk a benzinkúton - ellenben mennyivel szebb, hogy fém, és minden sarka szép kerek, nem olyan bántóan szögletes az egész:

A vateráról szereztem, és belül is tartogatott pár érdekességet:

Hogy maga a doboz mikori, nem tudom, a beltartalom pedig nagyon szór a beírt évszámok tekintetében, de úgy a hetvenes évek végére, nyolcvanas évek elejére teszem. Tehát a nagyvasamhoz pont stimmel ;)

Skoda Superb Combi új, rendőrségi köntösben.

A Lego Classic Space-gyűjteménye révén már többször itt szerepelt Groovebird nem állt le, január végén két új szerzeményét küldte el - ezúttal a Hold árnyékos oldalán fotózva, viszont szokás szerint szöveg nélkül, mert írni nemigen szeret a dolgairól, így az irigykedésen kívül ez is az én dolgom lett. Az egyik egy 6931-es FX Star Patroller, gondolom, valami mobil bolygó-ellenőrző egység, ami áll egy kisebb űrhajóból és egy nagyobb teherutánfutóból:

Ez utóbbi rész hátulja felhajtható, és ekkor kiderül, mit is szállít: egy kis hatkerekű terepjárót, amit Mikrobi egy távoli rokona irányít. Szép készlet ez, mit ne mondjak, de ha Groovebird nem küldi, valószínűleg sosem tudom meg, hogy ilyen típus is létezett.

Mikitől, Londonból:

Nekem nagyon tetszik ez a kép, igen jól sikerült, de nem is csoda, Miki nálunk art director a vállalatban, foglalkozik ilyesmivel magasabb szinten is...

A szirszarjaimnál kicsit nagyobb látogatottságú Szeretlek Magyarország oldalon (illetve annak a FB-oldalán) találkoztam anno a Pom-Pom játszótérről szóló hírrel, ami egyből felcsigázott. Egyrészt már a lányommal is volt egy kimondatlan projektünk, hogy időről időre felkeresünk tőlünk akár távolabb is eső, de érdekesnek vagy szokatlannak tűnő játszótereket, elkerülendő az egyhangúságot. Így jutottunk el pl. annak idején a skandináv típusú megújult Margitszigeti játszótérre nem sokkal a megnyitása után, de ide vehetem a Millenárison található Zöld Pétert is talán, a Margarétáról pedig már írtam is, és megnéztük még régebben Budán a Szitakötő játszóteret is, ami szintén nagyon tetszett. Milánnal is kvázi folytatódik a kezdeményezés, február 22-én vasárnap tehát elmentünk a Naphegy térre. És itt jön a másrészt: elég sok időt töltöttünk itt még Milán előtt, én főleg, ugyanis ott dolgoztam és közel is laktunk egy jó darabig, pont a lányom leginkább játszóteres évei alatt, szóval a nosztalgia-faktor is erősen bejátszott. Az első linken található írásban jó részletesen leírnak minden tudnivalót, én inkább csak azt mondanám, hogy aki a játszóterek iránt érdeklődő korú gyerekkel rendelkezik (és budapesti, vagy átjáróban belefér), ezt semmiképp se hagyja ki! Jó kis bunkerek, a megszokottól nagyságrendekkel érdekesebb mászókák és a felnőttek arcára is mosolyt csaló képes idézetek teszik elviselhetővé az ott töltött időt, de csak annak, aki szerette gyerekkorában a Pom Pom-meséket. Mutatok saját képeket is:

A gyerek kis túlzással azóta is emlegeti, szóval mindenképp mennünk kell még.

Na ez jópofa lett, hallgassátok egészséggel:

Az eredetit és az eredeti-eredetit is szeretem (együtt meg végképp), biztos azért tetszik annyira ez is... Ezt még nézzétek meg, de a nevetéshez kell egy kicsit bírni az angolt:

Kellemes napot!

Öt évvel ezelőtt mutattam nektek egy meseszép Majorette Ford Caprit, amiről anno részletesebben nem értekeztem, másrészt pedig valamelyik eladási hullámomban elpasszoltam. De mivel elég szépen kezd összeállni (újból) a Majorette számomra oly kedves 80-as évekbeli sora, amelyre leginkább a háromküllős felnik, a fincsi rugózás, a nyitható ez-az, no és a szinte kötelező vonóhorog a legjellemzőbb, ezt is beszereztem újra. A most következő darab már nem zöld, hanem főleg narancs, és egy kicsit fehér, de ettől nem jobb, nem rosszabb az elődjénél. Annyiban mégis rosszabb talán, hogy ezen szembetűnőbbek a pontkopások, illetve a vonóhorog feletti kis műanyag izé is mintha le lett volna rágcsálva :)

A Capri modelltörténetét egy 1:43-as példány kapcsán már áttekintettük, így ezzel most nem rabolnám az időt, engedjetek meg helyette (egy TC-teszt és egy wikilink után) egy rövid kis értékelőt az aktuális kisautóról: egyszerűen csodás! A nagyobb márkatársához képest ez egy hangyányit újabb típus, de a forma továbbra is szép, az amerikai izomautókat idéző, azoknál viszont kecsesebb, finomabb. A Majorette nagyon szép munkát végzett a lekicsinyítésnél, nyilván magasabb a kisautó, mint kellene, de ez ebben a műfajban adottság, a kerekek is bumszlibbak a valóságosnál, de egyébként minden részlet a helyén van. Annak ellenére, hogy a kocsi nem rendelkezik nyitható ajtókkal, nem lehet panasz a részletességre, odafigyelésre, aminek a számomra két legszembetűnőbb jele az autó elején a lökhárító-rendszám kombináció, illetve a karosszériától eltérő színt és textúrát kapott (műanyag) tető. Belül pedig az ülésektől eltérően színezett műszerfal és kormány vonzza magára a tekintetet, ez itt is, hasonlóan a legutóbb mutatott CX-hez egy elegáns megoldás. Az ablakok műanyagjából kialakított (de kissé túlméretezett) első fényszórókat már nem is említve... Egy-két kivétellel sikerült az utóbbi években, hónapokban és hetekben beszereznem az összes Majorette "kedvencet", így e témában egyhamar nem várható frissülés, de ha mégis úgy alakulna, ígérem, itt szólok először ;) És ha nem volt elég a típusból, nézzétek meg (újra) a Corgi által készített Capri pályaautót, illetve annak a civil változatát! Minden jót!

Életem párja küldte:

És így alkalmat adott arra is, hogy egy öt és fél évvel ezelőtti, témába vágó posztomat linkeljem. Köszi, Andi!

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer is itt a blogon egy Magyar Nemzet-cikket fogok linkelni, de most mégis megteszem, itt írtak ugyanis arról, hogy 2014-ben 40 éves lett a Citroen CX. A modell rendkívül érdekes történetéről már értekeztem korábban a kombi kapcsán, emitt pedig egy tesztet találhattok egy 2.5-ös GTI-ről, és ezzel a bevezetőm végére is értem, mutathatom végre az egyik legújabb kis szerzeményem, ami egy Majorette Citroen:

Magyarországról (a Facebook segítségével) került hozzám ez a darab, mondhatni sok év keresés után: tényleg sok éve próbáltam felhajtani egy épkézláb példányt emberi áron (itt régebben mutattam egy inkább csak fillernek alkalmas darabot, ami egyébként ma már nem az én gyűjteményemet gazdagítja), hát mostanra sikerült. 1500 forintba került, ami elsőre soknak tűnhet, de ha a kortárs Matchboxok (vagy Majorette-ek) árához hasonlítom, szerintem mindjárt kedvezőbb a kép, ebből a pénzből ugyanis kis szerencsével 3 db mai kisautó vásárolható, amiken garantáltan nem nyílnak az ajtók, műanyag az aljuk és biztosan nem rugóznak - arról nem is beszélve, hogy a fenti példány már csak a nagyjából 30 éves korával is tiszteletet érdemel... Minőségre azt tudja, mint a hasonló kivitelű darabok, masszív, súlyos, a franciás rugózásának köszönhetően mégis könnyed, játékra tökéletesen megfelelő darab. A belseje teljesen rendben van, szép a sötét műszerfal és kormány a világos ülésekhez képest, de nekem egyértelműen kívülről tetszik, a Majorette nagyon szépen adta vissza az igazi csodás formáját, nem látok rajta otromba elarányosítási hibát. A hátsó lámpák az ablakok áttetsző műanyagjából lettek kialakítva, ami ötletes megoldás, kellenek az ilyen kis apróságok. Ilyen az igazi hátulról:

Jelentem, a következő kisautós poszt tárgya is egy régi Majorette lesz, ha ez tetszett, az is minden bizonnyal fog!

Nyilván mindenki tudja, hogy a Közlekedési Múzeum már csak másfél hónapig látogatható, mert fel fogják újítani, ezért aki megteheti, menjen még előtte! Mi is megtettük a múlt hétvégén, és hát a nőnapi hétvége is kiváló alkalom, hogy elvigyétek a feleségetek, barátnőtök, anyukátok...

Ráadásul a Mini Club is valami kis szülinapi minikiállítást rittyentett, amit nagyon élvezett a gyerkőc ;) Az utolsó képen egyébként az látható, ahogy Milán a műanyag nénit fenyegeti, hogy minyonokkal megdobálja. A néni végül megúszta, én meg újra meg tudtam csodálni a brutális méretű Maybach Zeppelint, az első számú kedvencemet a múzeumban. Szóval menjetek, nézzétek, mert aztán jó darabig nem tudtok!

A Városligetben volt még február 21-én valami Halfesztivál, na ott lőttem ezt a szép Barkácsot:

Ettünk ott mindenféle finomságot is amúgy, de a kajákat én nem fotózom...

Ide süssetek, mi van nekem!

Pár hónapja szerváltam, ha jól emlékszem, a vateráról, de simán lehet, hogy nem, az viszont biztos, hogy nagyon olcsó volt, párszáz forint. Menő, mi? Emlékeim szerint volt ilyenem gyerekként, de az autókra már nem emlékeztem, így örömmel láttam, hogy Bogár is van benne. Egyetlen részlet rémlett, mégpedig pont a Bogár dísztárcsája, nem tudom, ez hogy maradhatott meg az emlékeim között, de ott volt!

Elnézést kérek azoktól, akik egy jó kis Ferraris posztot vártak a cím alapján, ma nem ilyesmiről lesz szó. Eddig még nem mondtam ugyanis, de vettem egy normális fényképezőgépet. A választott végül a Canon belépőszintű tükörreflexes digitális gépe lett, az EOS 1200D. Az alábbi képeket a megvásárlást követő napokban, azaz december 24-e körül készítettem, ismerkedés gyanánt - ennek megfelelően még nem is szeretem őket annyira. És a remek Hot Wheels LaFerrari csak véletlenül lett az első próbálkozások alanya. Ha minden jól megy, a mai nap a nagy képes vízválasztó a blogon, mától vége a besárgult fehéreknek, a belilult pirosaknak, az életlenségnek, zajosságnak, a szemet bántó bénaságnak. Ha pedig mégsem menne minden jól, akkor maradok továbbra is tehetségtelen fotós :)

Kicsit később rájöttem, hogy lehet ugyanezt vaku nélkül is - de eddigre már sikerült elpaterolnom a karácsonyfát a fotózós helyemről, így oda tudtam világítani, ahogy szoktam - megjegyzem, ez a második kör sem tegnap volt, hanem még január 6-án:

Még nem vagyok boldog. Tele van ez a kocsi mindenféle domborulatokkal és ívekkel, ez lehet a baj, no meg az ezüst szín ;) Nézzétek csak meg, érdekességképp odatettem egy fekete kocsit, teljesen más típusú képet eredményezett, pedig nem állítottam semmit át a gépen:

Vagy csak én bénázok... Ideges viszont valószínűleg csak akkor lennék, ha az új gép megvásárlásának a blogra való fényképezés új szintre emelése lett volna a fő célja - neeem, a kis családomat fotózgatom inkább, ez csak mellékszál. És a "családi fotós" tudásával a Canonnak maximálisan elégedett vagyok, remek képeket lehet vele készíteni, főleg amikor a modellek is hálásak:

Na minden jót!

Viki küldte Bécsből:

A Pagoda mellé egy extra is jár, kisautós kirakat:

Köszi, Viki!

A Pixar híres Pizza Planet-es házhozszállító kisteherautója Ati73 jóvoltából landolt a gyűjteményemben, amiért ezúton is köszönetet kell mondjak neki. Ez ugye az a verda, amely ilyen-olyan formában, jobban vagy kevésbé láthatóan a stúdió (szinte) mindegyik filmjébe bele lett komponálva, gyakorlatilag egy négykeréken guruló easter egg a jármű. Kisautó formájában a Verdák-sorozat egy darabjaként került hozzám, és mint ilyen, ez már a harmadik kb. Matchbox-méretű Verdás kisautó lett otthon - kicsit nagyobb ugye Fillmore, azt most nem számoltam ide, minőségben is más dimenzió. Egyébként Legóként is megvásárolható, de inkább már csak használtan, ráadásul jó drágán. Nem egy túl gyakori darab, ezért külön öröm, hogy meglett, többek között ezért ki sem bontottam:

Szerencsére Milán annyira nem kattant még rá a Verdákra, bár Villám McQueen-t egyre gyakrabban kéri le a polcról, hogy egy kicsit megfoghassa, és ha már nála van, hadd tologathassa a szőnyegen, úgyhogy a kisteherautó egyelőre biztonságban van...

Na minden jót!