Több dolgot is le kell szögezzek a legelején: elsőként azt, hogy már április van, szalad az idő, mindjárt itt a nyár. Aztán még azt is, hogy a blogon igyekszem kerülni a fantáziaautókat, márpedig a mai delikvens nem sokkal több annál. De több. Harmadikként pedig annyit jegyeznék meg, hogy újfent bebizonyosodott az, amit többször is hangoztattam, hogy előbb-utóbb úgyis minden meglesz, amire vágyom. Most például a Matchbox BMC Pininfarina - de mennyivel jobban hangzik a poszt címét is adó teljen név, nem? Na, az autó teljes történetét nem fogom most itt leírni, a szirszarjaim nem Autótörténelem, pedig elég érdekes, ezért kaptok egy linket és pár fontosabb kiemelést:
Az úgy volt, hogy a Pininfarina Műhely egyik tervezője, Leonardo Fioravanti, 1967-ben azt a feladatot kapta, hogy mutassa meg, hogy kellene egy igazán modern autónak kinézni a 70-es években (most azért erősen sarkítottam, hogy pontosan mik is voltak a tervezés megkezdésének okai, olvassátok el jól a fenti linken). Az Austin 1800 alapjaira új autót álmodott hát, és valószínűleg akkor még nem nagyon sejtette, hogy ezzel mit indított el. Ne felejtsük, akkoriban egy-két kivétellel a három doboz elve alapján épített egyen-autók voltak divatban, amely kialakítástól nem is igen akart eltérni senki - ami jó, azon minek változtatni? A formabontó design zajos sikert aratott a hozzáértő körökben, a BMC azonban nem kívánt élni a lehetőséggel, visszadobták a tervet. Ha a Matchbox nem készíti el kicsiben az autót 1969-ben, minden bizonnyal soha nem jut el a híre hozzám. De megcsinálták. Legalább ők, ha már egy ilyen jelentőségű formatervről beszélünk...
Nekem az aranyszínű, vékonykerekes első változat jutott, amelynek a hátsó kerékívei is rendben vannak. Angliából származik, mármint azon túl, hogy Made in England, az angol ebayről vettem 99 ottani fillérért. Ahhoz - és 42 évéhez - képest nem is rossz:



Elég jól eltalálták az igazi oly jellemző formáját, arányait. Jól látszik a hűtőrács nélküli orron a BMC felirat, és tetszetős a lámpák kialakítása is - mind elöl, mind hátul. Jó, a beltér nem túl részletes, a kormányrúd cserébe olyan hosszú, mint két másik. Az első ajtók pedig nyithatók. Nagyon belejöttem ebbe a ledes-spotos fotózásba mostanában, úgyhogy mutatok még két képet:

A következő Matchbox, amire vágyom, a Ford Zodiac. (De nem sürgős.) Arrivederci!
Az úgy volt, hogy a Pininfarina Műhely egyik tervezője, Leonardo Fioravanti, 1967-ben azt a feladatot kapta, hogy mutassa meg, hogy kellene egy igazán modern autónak kinézni a 70-es években (most azért erősen sarkítottam, hogy pontosan mik is voltak a tervezés megkezdésének okai, olvassátok el jól a fenti linken). Az 

Csak játszottam. A Golf mellett a képen Rocky.





A Bel Air címet viselő
Hát kábé ennyit akartam erről mondani. 

















No persze a kisautó alja fém, és egész jól átvészelte az elmúlt négy viharos évtizedet. Próbáltam keresni jelentősebb feltűnését filmben, de 





Elég vagány lett, mi? :) (Nem.) A Skifre pedig az arcot:
Délután elutaztunk vidékre, 3 felnőtt plusz egy gyerek, több napra kellett pakolni, így végre élesben is kipróbálhattam az utánfutót. Így néz ki megpakolva, de még maradt benne hely:
Teljesen elégedett vagyok...
A kisautót Kevin Cao tervezte, vélhetően 




Viszont 
.jpg)




Amúgy érdekes módon az új Mini nagyban tetszik, kicsiben viszont nem. És nagyban leginkább ez:










Jók legyetek!






Mivel változatlanul nem nagyon van időm fotózgatni, ezért be kell valljam, hogy a mai poszthoz hároméves saját képeket használtam, így ez a bejegyzést akár konzervnek is tekinthető. De ez talán nem baj. Ha igaziban szeretnétek ilyen autót venni, javaslom, nézzétek meg az alábbi videót, mert azért van pár dolog, amire oda kell figyelni egy Triumph vásárlásakor:



Nem kell németül tudni ahhoz, hogy a poszt címe 



(Állítólag Ferruccio Lamborghini nem nagyon díjazta az ötletet, zavarta, hogy így megszűnik az autó privát szférának lenni, pl. mindenki szabadon vizslathatja a bent ülő hölgyek lábait.) Igazán ismertté akkor vált, amikor 1967-ben Rainer herceg és felesége, 
Utolsó kommentek