1971-es Plymouth GTX, szerintem.

Kisautógyűjtésem egy mellékága, hogy megpróbálom lassan újra összeszedegetni a gyerekkorom kedvenceit. Ez a lista elég vegyes, és többek között ezért is a feladat nem egyszerű. Egy másik nehezítés, hogy ami 30 éve aránylag könnyen hozzáférhető volt, ma már vagy nem az, vagy csak drágán az. Speciális esetek is előfordulnak, mint pl. hogy az adott kisautó gyártója már nem is létezik. Nem a gyár, hanem az ország! Kezdem az elején: nagyjából 4-5 éves lehettem, tehát 79-80-ról beszélünk, amikor a szüleim barátaitól kaptam egy hatalmas piros Fiat 127-est. Azért ezt, mert a valóságban is egy ilyet használtak, csak pirosat:

Teljesen oda voltam és vissza. Tisztán emlékszem, a szüleim balatoni nyaralójában látogattak meg, és ott bontottam ki az új csodát. Szerelem volt elős látásra. Sajnos azonban nem örülhettem sokáig, ugyanis valami másik barátoknak a nálam 1-2 évvel idősebb Attila nevű gyereke az autót megnézésre kivette a kezemből, majd valahogy úgy bénázott, hogy az leesett a betonra és konkrétan ripityára tört. Mélységes felháborodásomban és elkeseredésemben órákig sírtam. Bosszúból ezt a vandál kölyköt el is neveztem Rumcájsz Attilának, bár sokkal rosszabbat érdemelt volna. Az eset igen mély nyomokat hagyott gyermeki lelkemben, évekkel később is gyakran felemlegettem R. Attilát és az ő gaztettét. Ki tudja, miért, valahogy akkoriban az autó pótlása nem történt meg, és már egy ideje a fejemben volt, hogy most majd felnőttként ezt csakazértis megoldom. Jó pár napja találtam a vaterán egy lejárt aukciót, amiben egy ilyen - azóta tudom - Anker Fiat 127-es cserélt gazdát, és annak rendje és módja szerint fel is vettem a kapcsolatot a nyertessel. Megkérdeztem, nem akarna-e némi pénzjutalom fejében megválni a sárga szerzeményétől, amivel igen nagy örömet okozhatna nekem. Sajnos nem akart, de bíztatott, hogy biztos lesz még. Nem esett jól, de végülis megértem. Aztán az olasz ebayen találtam egyet - szemérmetlenül drágán. Szerencsére ott volt az opció, hogy 'make offer', meg is tettem mintegy 30%-kal alacsonyabb összeggel a kiírt azonnali árnál, és láss csodát, talján barátunk virtuálisan rábólintott. Szerda este pedig már a kezemben is foghattam újra a tűzpiros kis Fiatot.

Ugye érzitek a feszülő ellentétet a 'hatalmas' és a 'kis' között? Hát igen, egyrészt az idő mindent megszépít, másrészt akkoriban kábé egyméteres lehettem, ami kis jószándékkal fele a mai méretemnek. Így valószínűleg a Fiat is minimum egy 1:10-es méretarányú modellnek felelt meg az akkori szememben, pedig ötévesen még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Valójában pedig 1:20-as...

Na, lényeg a lényeg, nálam az autó, ráadásul eredeti gyári kartondobozával együtt, Made in GDR pecséttel, ahogy kell:

A piros autók fotózása még mindig nem megy, ezért elnézést, de biztos elhiszitek, ha mondom, hogy nagyon szép élénk színe van a valóságban:

Bizony, az autó lendkerekes. A szerkezet hibátlanul működik, bár már nem azzal a vehemenciával, ami valószínűleg a sajátja volt 30 éve. Az egész szerkezet valahogy olyan törékeny (hehe, én mondom), kicsit merev, de ez úgy általában igaz az Anker termékeire. Játék voltához képest amúgy igényes és részletes, és ha minden jól megy, nemsokára mutatok egy másik gyerekkori játékot, ami ennek a szöges ellenétete. Ennél a csomagtartót alig mertem kinyitni, de végül sikerült károkozás nélkül. Van egy olyan érzésem, hogy ennek az autónak ez a része először és utoljára volt kinyitva :)

Na jók legyetek!

Átszállás Autobotoknak és Álcáknak :D

Csak hogy mára is jusson valami:

Ki mondta, hogy két ajtó kevés???

Ezeket a Toy Story minifigeket nem hagyhattam ki...

Ez a 75. carspottingos poszt (tag alapján a 100.), ezért egy ukrán felségjelű gyönyörű Volgával jubilálunk, amit múlt vasárnap lőttem Budán a Batyi közelében:

Na zdarovje!

A legutóbbi posztok jó részében olyan kisautók szerepeltek, amiket egy kupacban vettem a vateráról egy gyűjtemény felszámolásából, többnyire 6-700 forint között. Ilyen volt a bumszlikerekű Audi és Citroen, a Siku LT és a Matra Bagheera is (plusz egy R5-ös, ami majd később jön, illetve egy Ford pickup ilyen színben, nem mellesleg egy újabb Guisval Celica), de a pakkot egyáltalán nem ezek miatt vettem meg. Hanem egy Majorette Porsche 924-es miatt. A 8 autóért nagyjáből 4 rongyot pengettem, ami nem kevés, de valójában csak ezért az egyért is megadtam volna, így akár úgy is mondhatom, hogy a maradék hét bónusz volt. Az autó történetét egészen biztosan mindannyian ismerjük, a Totalcar (Belsőség, bocs) is megírta már, porsche is hivatkozott rá, ezért a hajtás után jöjjenek a képek!

Naná, hogy Audi. És akkor itt utalnék vissza az LT-s poszt végén látható remek képre, megteremtve a folytonosságot két abszolút össze nem tartozó poszt között. És hogy ezt fokozzam, két autó szerepel majd a posztban, az egyik ugye ez az Audi, a másik viszont valami egészen más. És mégsem. Csak figyeljetek!

Tessék szépen lapozni!

De nem úgy dobozos ám :) Hanem funkciójában és formailag. Jó ideje terveztem beszerezni egy T3-ast a német gyártótól, merthogy T2-es van már (kettő is), de normális harmadik generációst nem sikerült eleddig találnom. Hát, most sem, de a keresés közben rám köszönt ez az LT 700 forint alatti árral, így nem haboztam.

Az igaziról itt olvashattok, nem túl izgalmas a sztori, nagyjából annyit érdemes tudni az 1975-ös (hoppá!) bemutatású teherautóról, hogy ez a Volkswagen legnagyobb dobozos áruszállítója, amelyet a kora 70-es években kezdtek el fejben fejleszteni, ugyanis a piacot akkortájt uraló T2-es már nem tudott minden igényt kielégíteni, sem méretben, sem teljesítményben, sem korszerűségben.

Az új koncepció elsősorban a nagyobb kapacitást tartotta szem előtt, így a motor hátsó elhelyezése nem jöhetett szóba. Előre került hát, nagyjából a vezető és az utas közé, és persze vízhűtéses lett, később dízel. Az első motorja az Auditól érkezett, mert a VW saját kínálatában eleinte nem találtak elég nagy és erős motort, ez volt a 100-as legnagyobb, 2.0 literes motorja, amelyet egyébként a 924-es Porschéba is beépítettek.

Az LT amúgy a Lasten-Transporter rövidítése, ami valami olyasmit jelent, hogy teherszállító. Három alapverzió volt elérhető, össztömeg alapján LT 28 (2.8 tonna), LT 31 (3.1 tonna) és LT 35 (3.5 tonna), de kétféle tengelytávval, kétfajta tetőkialakítással, illetve platós (és még ki tudja, milyen) kivitelben is árulták.

Az elérhető nagyobb nyomaték érdekében a tervezők visszavették a teljesítményét szerény 75 lóerőre, de ez a karakterisztika sokkal jobban megfelelt egy teherautó számára. A hathengers dízelmotorja pedig bekerült aztán pl. a 200-as Volvóba, amiből jómagam is egy ilyen motorizáltságú darabot birtokoltam az első, 2.3-as benzines után. Hát, nagyjából ennyit gondoltam típustörténetnek...

Rövid tengelytáv, alacsony tető és nulla rugózás jellemzi, illetve a hátulja nyitható, így látható, hogy bent mekkora a hely. Nagy. Ilyen az igazi, hosszabb tengelytávval:

Erre a képre még majd visszatérünk...

A hasonló című korábbi posztban mutattam meg a Matchbox Mitsubishi L200-ast, aka Tritont, most pedig következik ugyanez Tomicában.

Hát, elég hasonlók. A japánok kevésbé bigfoot kerekeket raktak alá, ez talán első ránézésre a lényegi különbség, illetve nem szórtak semmit a platóra. De az egész szerkezet finomabb - mondjuk ez nem meglepő. A részletek szépek, hátul a lámpák kaptak festést, elöl pedig műanyag fényszórókkal találkozhatunk. Azonban a MB-szal ellentétben itt a kerékívek csak plusz festést kaptak, nincs külön műanyag elem. A fülke hátoldalán lévő ablakmegolás azonban elég megúszós.

Az a nagy helyzet, hogy a MB javára billen egy kicsit a mérleg, de ez is tetszik. Még szeretnék egy Tomica Hiluxot is, de az már keményebb dió, drágán mérik. Addig is szép napot, további jó hetet!

Indítsuk a hetet valami igazán naggyal: 2001-es Siku Super Serie 1:55 Heavy Mobile Crane (4810-es) – a legnagyobb Siku mobil daru, ami létezik. 8-tengelyes Liebherr kihajtható talpakkal, komoly ellensúlyokkal. Teljes magassága 103 cm. Nálam ez „csak” 73 cm, mert egy elemet kellő hosszúságú madzag hiányában nem építettem be. De így legalább elfér a szekrény tetején. A hossza 33 centi, komolyan, aminek a szerénytelenségét talán még jól érzékelteti, hogy 10 centivel veri a szintén méretes, 22.5 centis MB Tankert. A képek a ház előtt készültek az utolsó nyári napsugarak és egy méreteket szemléltető Siku Porsche rendőr segítségével:

Hajtás után még több kép.

Egy szép oldtimer Fiat a belvárosból, pénteken szpottolva:

Fiat-vonalon maradva még fél lábbal egy igényes munka következik tegnapról, el is neveztem nagy odalelkesedésemben vodka-narancsnak:

Végül a BMW 1602-es (katt!), amit szintén tegnap lőttem moziba menet (Predators, állat!) még Budán - ismét csak egy nagyon szépen felújított darab:

Termékeny nap volt. Nektek melyik tetszik legjobban?

... egy kisgyereknek, hogy hát a zombi az egy olyan ember, aki egyszer meghalt, de aztán most mégis él, bár csúnya és büdös, ráadásul embert eszik, főleg az agyukat:

A nindzsával már nem lesz ilyen gond:

Ha valaki nem tudná, a lego kihozott egy 16 darabos gyűjthető szettet 16 különleges minifiggel, de az a nehezítés a dologban, hogy átlátszatlan zacskókban lehet őket megvenni, tehát zsákbamacska. Vagy zsákbaminifig. Nekem nem volt türelmem a kinyomtatott vonalkódos listával válogatni, a fenti kettőt megvettem a vateráról. De van más lehetőség is. Lesz egy második hullám (mármint wave, nem corpse, hehe) is szeptemberben, abból majd a 'spártai harcos' kell, meg talán a vámpír...

Igen, igen, még mindig a franciáknál tartunk, ez így alakult. Matra Simca Bagheera a téma most, lustaság = fél egészség, tehát lopok innen:

A Matra közúti modelljeinek sorában a következő a Maugli fekete párducáról nevét kapó Bagheera volt. Az acélvázra épített műanyag-karosszériás kocsi háromszemélyes belsőteret kapott, üléselrendezése eredetileg a majd' húsz évvel későbbi McLaren F1-eséhez hasonló volt. A görög Antonis Volanis által megálmodott szép, ugyanakkor funkcionális formatervért 1974-ben díjat nyert. Alapmotorként egy Simcából származó 1.3 literes négyhengerest kapott, ám hamar kiderült, hogy annak bizony a teljesítménye nem kielégítő. Ezért '76-ban bemutatták az 1.44 literes 90 lóerős Bagheera S modellt, majd néhány hónapra rá kijött a második széria, ami már alapból ezt a motort kapta. Előtte azért a Matránál még eljátszadoztak egy szuper-Bagheera tervével. Az enyhén módosított karosszériás, a szériaverziónál mintegy 17 centivel hosszabb Bagheera U8-at két 1.4-es erőforrás összeépítésével megalkotott nyolchengeres, úgynevezett U-motor hajtotta volna 168 LE-s teljesítménnyel és 230 km/h végsebességgel. Ez a terv azonban soha nem jutott el a szériagyártásig, a Chrysler France rossz anyagi helyzete és az olajválság miatt. A Matra Bagheeraból 1980-ig, a gyártás befejezéséig 47 802 darab készült, amiből azonban mára sok elpusztult, a gyatra korrózióvédelem miatt.

Találtam az autóról klassz csajos fotókat, a formatervvel nincs baj, megállapíthatjuk:

Számtalan további fotó még itt, egyéb infók ott, de most térjünk át a kicsire, amely nem más, mint megint egy Majorette. Ez sajnos már nem olyan szép állapotú, mint az előző, viszont jóval ritkább. Pedig megfogadtam, hogy több kopott járgányt nem veszek, de egyszerűen nem tudtam ellenállni, gyenge vagyok, ez van:

A szokásos Majorette-erényekkel vértezték fel, fém alj, jó rugózás, pár figyelemre méltó részlet, illetve a tény, hogy az autó abszolút felismerhető, tehát viszonylag jól eltalálták az arányokat és a formát, egy hangyányival nagyobb kerekekkel azonban még boldogabb lennék. Ja, és egy nyitható csomagtartó. Ezt egy nem túl gyakran alkalmazott - de pl. a Porsche 924-esnél is látható - megoldással valósították meg, ugyanis a felnyitható rész elég törékeny, főleg így nemtomhányévesen. De az enyémen szerencsére hibátlanul működik:

Érdekes módon ennek a csomagtartójába csak egy táskát pakoltak a gondos francia tervezők, be is vések egy feketepontot, ez így nem járja... Örülök, hogy a vaterán leütöttem ezt az autót, mert gyakorlatilag egy kurrens Matchbox áráért jutottam így hozzá, azok jó részénél pedig még így kopottasan is sokkal szemrevalóbb. Végezetül egy hirdetés, amelyen igen hivogató a beltérről készült fotó:

És bezony péntek lett, jó hétvégét!!!

Matchboxot, mi mást...? (Kattintható képek!)

Az alábbiak a kedvenceim:

Emez meg egy létező VW-reklám újraértelmezése, alul az eredeti:

Bírom ezeket. Korábbi témába vágó poszt itt.

Mint a nagyok :)

Maradjunk még egy kicsit a franciáknál… A poszt címe nem egy felniméret, hanem egy típusjel, és az előző bejegyzéssel ellentétben most egy Matchbox következik, ráadásul egy Renault. Pedig a típus a MB kínálatában erősen alulreprezentált, ugyanis a lusta angolok csak az 5-ösből, a 11-esből és a 17-esből készítettek kisautót. Az 5-ös már szerepelt itt (és nemsokára fog is, mint Majorette), 11-esem (még) nincs, így akkor könnyű kitalálni: bizony a 17-esről lesz szó.

Bevezetésképp pár tudásmorzsa az igaziról (via wikipedia): 1971 és 1980 között gyártották, de hasonlóan a tegnap mutatott Simcához ez is elérhető volt több néven. Valójában a 12-es kupéváltozatának feleltek meg, és lényegében csak az orrukban, azokon is a lámpák elhelyezésében különböztek. A 17-esnek ugyanis négy kerek lámpája volt elöl. A karosszéria tehát kvázi a 12-estől ered, az 1.6-os 107 lóerős erőforrás azonban a 16-osból származik. És a 17-es volt az utolsó Renault, amely Gordini-változatban is készült. A 17-es Renault-t végül a Fuego váltotta le, de azzal sajnos nem szolgálhatok kicsiben. Van cserébe egy remek 1977-es fotóm a Ferjáncz Attila - Iriczfalvy Ferenc páros R17-es Gordini-jéről, amely Costa Braván készült:

Az autó (nem az övéké) 1973-ban WRC-nyertes lett, megjegyzem. A MB-62-es kis Renault 1974-ben látta meg a napvilágot, azaz egy évvel idősebb nálam. Tehát pont abból az érából származik, amit a legjobban kedvelek MB-, és úgy általában kisautó-viszonylatban. Viszont az a nagy helyzet, hogy nem sikerült olyan jól :(

Oké, nem rossz, de valahogy úgy vagyok vele, mint a BMW 3.0-val, kicsit olyan bumszli lett. Főleg ha megnézzük, hogy kábé ugyanekkor a Majorette mit villantott. Ugye? (Sajnos a linkelt darab nem az enyém, nekem nincs is meg.) De legalább nem került be egy plusz (B-)oszlop… Ettől függetlenül kedvelem ezt a kisautót, mert rendelkezik az akkori MB-ok jellemző erényeivel: full fém, nyitható ajtók, jó gurulás. A rugózása nem annyira jellemző, de az előző három feature fényében ezt megbocsátom. A sötétnarancs szín jól áll az autónak, csak úgy a fekete orr is, nem beszélve az alvázból ügyesen felvezetett hátsó lökhárítóról, jópofa lett a végeredmény:

A fogantyú nélküli ajtókat feltárva angol osztású fehér belső vár minket (illetve hát az egy hatvannegyedre kicsinyített énünket), amely elég elnagyoltra sikerült, szerencsére ma már egyre kevesebb ilyen megoldással találkozunk. A motorháztetőn lévő matrica sajnos az évek során felpúposodott, talán valaki nem is jó helyre tette vissza, de ez legyen a legnagyobb gondom. És az sem bánt olyan nagyon, hogy a hátfalra ormótlan elefántbetűkkel felírt típusjelzés némileg sutba vágja a hátsó traktus art decós szimmetriáját :) Végül két korabeli sajtóhirdetés, desszertnek:

Ja, és a kártyalap :)

Minden jót, holnap megint péntek, legyetek jók, ha tudtok!

Egy újabb batár a Hegyalja útról:

Igen, jól látjátok, a járdán parkol...

1975. nem csak világra jöttöm miatt vált vitathatatlanul megkerülhetetlen dátummá a világtörténelemben, hanem mert ebben az évben dobta piacra a Chrysler Európában az új családi autóját Simca 1307 néven. Ami aztán később motorizáltságtól függően 1308-ként, illetve 1309-ként (illetve Talbotként) is feltűnt. Akkoriban az autó annyira modern volt a csapott hátával és a fronthajtással a saját osztályában (Passat-osztály), hogy az 1976-os Év Autójává választották azon nyomban.

A Renault 16-os inspirálta formatervet Roy Axe-nak köszönhetjük. Ez idő tájt még inkább a sedánok uralták a piacot (és így a közízlést is), mint pl. a Ford Taunus, vagy az Opel Ascona, ez a sziluett akkoriban igen formabontónak számított. Angliában és Franciaországban gyártották, később Spanyolországban, végül Új-Zélandon és Finnországban. A forma ma sem bántóan régies, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem titkoltan ez adta az alapon a Moszkvics Aleko megtervezéséhez 1986-ban, egy évvel a Simca gyártásának befejezése után.

Kicsiben a Majorette készítette el az autót, amely nem csak az azonos születési év miatt áll közel hozzám, hanem azért is, mert kisgyerekként ebből is birtokoltam egy példányt. Egy ugyanilyen színűt, de ezt már felnőttként vettem. Emlékszem, hogy ezt én Polonezként használtam, ugyanis még nem tudtam elolvasni az alján található típusjelzést, apám meg valszeg nem ismerte a Simca márkát akkoriban, így a számára egyetlen hasonlóként ismert típusként azonosította a kisautót, én pedig jól elhittem neki. (Volt amúgy még egy ilyen húzása, a Corgi kis kompakt AMC-jét azért hittem én évekig Austinnak.)

Ez a példány nem makulátlan, itt-ott találhatók rajta leverődések, de összességében jó közepesnek ítélném. Majorette lévén szuper a rugózása (ez a mondat tiszta deja vu), és meglepően sok részlet helyett kapott az autón. Az egyik kedvencem a két sárga lámpabúra elöl, ami ugye a francia autókra oly jellemző. Jó megoldás az első rendszám is, hogy nem a lökhárító színét kapta.

A hátsó lámpákat kifestették, és jutott a hátfalra típusjelzés is, bár kissé túlméretezett. A másik kedvenc részletem a csomagtartó, ugyanis a felnyitható (üveg nélküli) ajtó alatt behányt cuccokat találunk, bőrönd, kesztyű és csizma is akad ott. A korabeli hirdetéseken nem egyszer kirándulóautóként megjelenő Simcába illenek is ezek…

Na jók legyetek, és vegyetek szép régi Majorette kisautókat, mert azok szépek!

Egy szép régi Mazda a hetvenes évek végéről:

Tennék alá valami menő felnit, nagyobbat ütne... Szép estét!

A Lancia Stratos HF (HF = high fidelity) egy legenda, a világ egyik legsikeresebb rallyautója. 1970-ben mutatkozott be, és majdnem a nyolcvanas évek elejéig uralta a versenyeket. Ami nem is csoda, hiszen a versenytársaival ellentétben kimondottan erre tervezték. A koncepció mögött három ember állt, a Lancia csapat feje, Cesare Fiorio, az angol mérnök Mike Parkes, és a Sandro Munari, gyári pilóta.

A karosszériát Marcello Gandini, a Bertone egyik vezető tervezője álmodta meg, meglepően rövidre és szélesre, a minél jobb tapadás érdekében.

Régebben már mutattam, de itt az ideje újra felidézni, hogy az autó feltűnt az 1977-es A Kicsi kocsi Monte Carlóba megy című filmben:

Herbie lealázta.

Jellemző vonása az autónak a fentiek mellett, hogy előre és oldalra rendkívül jó kilátást biztosít az egyedi formájú szélvédő, míg hátra szinte semmit. A koncepciót háromféle motorral mutatták be, először a Lancia Fulvia motorjával, majd a Lancia Beta-éval, végül pedig a Ferrari Dino 2418 köbcentis, 190 lóerős V6-osával, amely a 60 mph sebességet kevesebb, mint 5 mp alatt el tudta érni.

A homologizációhoz szükséges 400 civil darabot 1973-ban gyártották le, így 1974-ben elindulhatott a világbajnokságon. A versenyautó motorját 280 lóerőre húzták fel egy turbó segítségével, de ezzel csak a Group 5-ben versenyezhetett, és nem is bizonyult olyan megbízhatónak, mint a turbó nélküli verziók. Sandro Muranival a volán mögött (és Björn Waldegarddal az anyósülésen) ennek ellenére simán megnyerte a 74-es, a 75-ös és a 76-os bajnokságot, 76-ban és 77-ben a Monte Carlo Rally-t is, de a Fiaton belüli érdekellentétek (ugye tolni kellett a Fiat 131 Abarthot) miatt a sikersorozatnak vége szakadt. Később Munari saját csapattal indult, ez volt a Chardonnet Team. A Fiat erős gyári háttere nélkül is ütős autó maradt a Stratos, feltéve, ha jól vezették, de 1981 után nagyjából leáldozott a kis Lanciának.

Mindösszesen 492 darab készült a sztratoszférát idéző nevű autóból, ebből 11-et egy bizonyos Chris Hrabalek birtokol, köztük a piros gyári prototípussal és az 1977-es Safari Rally autóval. Na ilyenem sem lesz soha. Igaziban. Mert kicsiben van kettő is, egy Hot Wheels és egy noname, íme:

A 2002-ben debütált Hot Wheels friss szerzemény, filléres darabként egy másik beszerzés szállítási költségét kozmetikázandó vettem, a ki tudja mikor született kis noname-et pedig még valamikor áprilisban szerváltam, talán az egyik börzén, már nem emlékszem. De az is olcsó volt. Egyértelműen az előbbi a szebb (a képeken ez ugye az utóbbi), a HW jóval igényesebb kivitelű, szebb a színe, szebbek a kerekei, még ha nem is túl autentikusak - de szerencsére arany színűek! Nem rugózik, nem nyílik semmije - valójában nem is értem, az igazira minek tettek ajtót egyáltalán. A két kisautó méretét és arányait is jól eltalálták, még a névtelen is rendben van, pedig szemmel láthatóan önálló tervezésű, nem koppincs...

Még jó lenne 1:43-ban is beszerezni, bővítendő a szép kis soromat, de ott egyéb komoly hiányosságok is vannak, amelyek magasabb prioritásúak, mint pl. az Escort, vagy az Ascona. Na jók legyetek!

Szombati találat Zamárdiból:

Ilyenkor egy kicsit sajnálom, h nem motorozok...

A Nissan Skyline visszatérő téma a blogon, nem véletlenül. Mutattam már versenyfestésű darabot, illetve rendőrt is, de valahogy a későbbi, de már így is "klasszikus" R-sorozat darabjai az első linken szereplő példány kivételével eddig kimaradtak. Tehát pótolok. Kezdem egy fotóval, megalapozandó a hangulatot:

És a hajtás után folytatom a kicsikkel.

Pénteki találat, városnéző oldtimerimitációk:

És egy Hummer is, hogy olyat is mutassak, ami tetszik :)

Golfot vajon beszámít?

További nagyon kedves rajzok itt.