Egy korábbi börzés turkálás gyümölcseként lett az enyém a most következő Hot Wheels 1958-as Thunderbird. Errefelé voltmár a blogon egy 63-as, itt meg egy sokkal későbbi a Matchboxtól, de ez a változat is megtetszett, így megvettem. Semmi extra, sima mainline, de mindene rendben van:

Nem makulátlan, ez látszik, de a hibái alig tűnnek fel. Mind az elejét, mind a hátulját a fém uralja, elöl a hűtőrács, hátul a lökhárító és a csodás kerek lámpák kombója, amelyek az alváz folytatásai. A felnik modernebbek, mint kellene, cserébe a szín és a mintázat autentikusnak mondható, illetve az utolsó képről felsejlő belső tér is korhű, elsősorban a szép (nagy) kormánykeréknek köszönhetően. És ezúton szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy már régen lebontottuk a karácsonyfát :)

Update: a most hétvégén lezajlott AMTS-ről a TC-on fellelhető néhány album, közülük küldte a mindig nagyon figyelmes Sam. Joe az imént ezt. Köszönet érte! 

Március 15-én elbuszoztunk Visegrádra, és ott is töltöttünk pár kellemes napot. A busz kiválóan teljesített, zokszó nélkül mászott hegyet, és most már úgy tűnik, nem csak én élvezem a buszozást, hanem a kis családom is...

Ez meg itt egy werkfotó :)

Egyelőre tehát mondhatom, bevált a batár!

Ez a drága Tomica mindig képes megörvendeztetni az újabb és újabb remek japán rendőrautóival, ezúttal a 370Z Nismo változatát öltöztették zsandárnak, és nagyon is jól tették ezt.  Illik is a 350Z mellé:

Kimondottan vad lett az összhatás a szélesítéseknek és a kerekeknek köszönhetően, a megszokott rendőrségi festés pedig szerintem minden japán autónak jól áll. És persze a nem japánoknak is, ha már itt tartunk. Szokás szerint rugózik, csodásan gurul, és nyithatók az ajtók rajta. Jó hír, hogy a dekoráció mellett a lámpákra is jutott festék, belül viszont csak szimpla fekete minden, igaz, oda talán nem is kell ennél több. Bejön?

Szoktunk néha, leginkább hétvégén, amikor én is rendesen ráérek, és nincs még sötét, sétálni a környéken Félix fiammal, és ezeket a sétákat mindenki arra használja, ami érdekli: ő a kutyákat és a kukákat számolgatja össze, én pedig az autókat nézegetem - persze közben azért beszélgetünk is, leginkább kutyákról, kukákról és autókról. Az egyik ilyen sétánkon fotóztam ezt a gyönyörű Barkast is, sőt az elkövetkező három carspotting bejegyzésben megtekinthető autókat is, szokatlanul eredményes portya volt ez tehát ;) 

Igazából azt sem tudom, ez most minek számít: filmes autó, vagy csak simán celeb autó? A rajongók nyilván tudják, a többieknek meg leírom, hogy a most következő kisautó a Halálos iramban sorozat Han nevű szereplőjének a valós (gondolom, egyik) kocsija. Temérdek érdekes részletről olvashattok például itt vagy ott a kocsiról, sőt kisfilm is jár:

A kisfilmből kiderül, főleg hogy ez az igazi apropója, hogy a kocsi megjelenik a Gran Turismo című autós szimulátorban is, amelyről régebben már többször is esett szó itt a blogon, így akkor a bevezetőben írt kérdéshez még egy: lehet, hogy akkor ez most játékos autónak számít inkább? Végülis tökmindegy, állat jól néz ki, és kész:

Nem tudom, de feltételezem, hogy a castingot nem nulláról kellett megtervezni, nem volt ugyanis olyan régen, amikor mutattam a kék Kaido Racert, ez lényegében ugyanaz, csak mások a lámpák, a szélesítések és ez kapott előre a sárvédőkre visszapillantókat. A hátsó traktus kifestése csodálatosan sikerült, nagyon feldobja az amúgy akár sivárnak is nevezhető fehér festést, de mivel ugye itt egy igazi autót mintáztak meg, nem nagyon volt lehetőség színeket próbálgatni. És jó is ez így! Ezt a posztot egyébként még december végén írom, most még nem túl gyakori darab az üzletekben, de szerintem mire olvassátok, már mindenkinek meglesz. Annyival próbáltam még feldobni ezt a posztot, hogy egy öreg elefánt hátán készítettem a fotókat, ne legyenek már olyan egysíkúak a beállításaim... Sikerült?

Hazatért végre a Volvo, istenke éltesse! Pöpec a motor, friss a műszaki, atom a futómű, gengszter a Merwede. Lesz nemsokára felújított kormánymű benne, illetve fekete oldalkárpitok belül - ezért nem is tettem fel most belső képeket. Az első lökös alatti szoknya is új, az eredetije szerényebb volt, ez optikailag még egy kicsit lejjebb teszi. Azóta megjártam vele Csepelt oda-vissza, illetve krúzoltunk egy kicsit a Blaha környékére is, minden fasza, gyönyörűen duruzsol a  frissen kábelezett és új vezérlést is kapott sorhat. Hálám örökké üldözni fogja Phranky mestert és kis csapatát, hogy visszahozták a halál közeli állapotból, és újra az utakat róhatja. Folytatás következik.

A most következő 1:43-as Renault-t ugyanattól a kedves angol bácsitól vettem a december eleji börzén, akitől a legutóbb mutatott Michelin-verdákat is, ráadásul hasonlóan jó áron, konkrétan 500 forintért. Még doboza is volt, igaz, az nem az eredeti, mert bár Norev feliratot viselt, a Made in Portugal is az oldalára volt nyomva, ez meg ugye francia. Ennyiért nyilván nem lehetett otthagyni, úgy meg főleg nem, hogy egyébként én nagyon szeretem a gyártó Jet Car sorozatát, amelyből már szerepelt itt a blogon régebben egy Kacsa, egy Merci és egy Peugeot is. A puritán kék festésnek köszönhetően ez egy egyszerűbb darab, mutatom is:

Sokkal inkább játéknak való, mint a csak a fotók kedvéért mellé tett Legendás rendőrautó, baromi jól gurul, remek a rugózása is, de nem nyílik semmije. Teljesen hibátlanul került hozzám (mondom, doboza is volt), az első rendszám gyári kiképzését viszont nehéz megérteni, ennél kulturáltabban is megoldhatták volna. Nem gondolták túl az első fényszórók megoldását sem, de összességében egy teljesen jól kitalált kisautóról van szó, ezeket a kerekeket alatta pedig kimondottan kedvelem. A börzén egyébként, miután megvettem, még vagy két-három gyűjtőtársamat irányítottam a bácsi asztalához, hogy ne csak nekem jusson a jóból, remélem, ők is sikerrel jártak...

Bár a fenti kép még Budapesten, a Dohány utcában készült, ahol megvolt az első tolatós párhuzamos parkolás (és nem látszik, de előtte is állt egy autó), 12-én vasárnap megtörtént a busz első éles utazós tesztje is, letekertünk ugyanis Szegedre, és szinte rögtön vissza, ez barátok közt is 350 km. Jól bírta a batár az autópályát, stabil 90-95-tel végig, egy-egy előzés esetén beleharaptunk a 100-ba is.

Egy héttel korábban vittem le a kis családom egy hétre délre, akkor a Hondával mentünk, amibe a feleségem által összepakolt nem kevés csomagot alig tudtam betetriszezni, volt ott utazóágy, babakocsi, etetőszék, táskák, miegyebek, szóval ki voltunk tömve rendesen. A Merci csomagtartója a 9 ülés mögött viszont úgy nyelte el ugyanezt a csomagmennyiséget, hogy még csak az ablakig sem telt meg... Tapasztalat: az ilyen tempó ilyen távon fárasztó, mert elég nagy a kormány holtjátéka, így a pici kis korrigálások, amik szükségesek, folyamatosan viszonylag nagy mozdulatokkal járnak, szóval ez a része nem tetszett. Továbbá a ki tudja, milyen típusú vezetőülés sem annyira jó, kicsit rövid az ülőlapja, de a hátamnak sem volt túl kellemes a támla, szóval ezt a két dolgot mielőbb orvosolni szeretném. Van valami gebasz az üzemanyag betöltőcsövénél is, tankolás során, ha normálisan megy be a cucc, másodpercenként lekattan, így vissza kell venni az intenzitásból, és szép lassan csurgatni bele a lötyit, így viszont 40 liter kb. negyed óra alatt megy bele, ami szívás. Ezt is meg kell majd csináltatnom. Az üzemanyag szintjelzője a műszarfalon továbbra sem működik, így nullázgatom a számlálót, és úgy tankolok, hogy 10 liter / 100 km-rel számolok remélem, átmenetileg kitart ez a módszer, majd meglátjuk... Azt viszont, amire alapvetően ezt a kocsit vettem, elég jól teljesíti, a fenti nehézségek ellenére is élvezem minden pillanatát a buszozásnak. Ha pedig tényleg úgy beválik, ahogy szeretném, lehet, hogy a következő autócserénél már valami hasonló kategóriában fogok gondolkodni, csak valami újabb típusban.

Huhú, de régen volt már 2012, amikor először mutattam itt 1:43-as Michelin-járgányokat...! A decemberi börzén azonban sikerült újra beszerezni a régen eladott példányokat, mert az 500 forintos darabárnak nem sikerült ellenállnom. Igaz, nem is nagyon próbálkoztam. Na, vegyük sorra:

Az Acadiane mondható a leginkább újdonságnak a három közül, mert az eddig nem volt meg ekkorában, csak kisebb méretben. Ez már az 1:43-as méretaránynak köszönhetően is élethűbb, részletesebb modell, és modellségére nincs is jobb bizonyíték, mint hogy talpon áll. A lámpákat átlátszó műanyagból alakították ki, a lökhárítók és a hűtőrács is szép, a felnik viszont egy kicsit elnagyoltak. A festésre viszont nem lehet panasz. A  következő is egy Citroen, a már ismert H-truck. Ha kattintottátok az előzményt, láthatjátok, hogy ez most egy pótlás, ez ugyanis megvolt régebben, igaz, nem pont ebben a változatban, ez ugyanis érdekes módon egy picit butított verzió:

Nem nyílik ugyanis semmije, ellentétben az anno elétek tárt elődjével. Ezt leszámítva mindene megvan, ráadásul szépen kivitelezve, és itt már a keréktárcsákat sem érheti kritika, jól néznek ki azok is. A részletek és a festés itt is példás, és a tetején üldögélő Bibendum is megvan leesve valahol, alkalomadtán majd vissza is ragasztom. Ellentétben ezzel az egyszerűsített darabbal a Saviem már egy az egyben ugyanaz, mint ami megvolt, ennél nem változott semmi, csak annyi, hogy most megint megvan :)

Természetesen ez a legméretesebb a három közül, ez azért már nem kisteherautó, és szerencsére a három modell egymáshoz viszonyított mérete teljesen életszerű, ennek külön örülök. Kis műanyag biszbaszok rendben, festés hibátlan, felnik klasszak, bár a jobb oldali külső visszapillantó tükör valahol elhagyta magát, a szerencsés megtaláló tartsa meg nyugodtan! És ha valaki lemaradt volna a korábbi posztokról, vagy csak úgy simán nem tudja, honnan lehet ismerős a Saviem ábrázata, kattintson erre a bejegyzésre, ahol kiderül a nagy titok. Az egyébként megy fejből, hogy még melyik kisteherautó illene még ebbe a sorba annak ellenére, hogy Matchbox? Mutatom.

Február 18-án VW alkatrészbörzére mentem Újbudára a Galvani útra. No nem mintha lenne olyan autóm, amihez ilyen holmira szükségem lenne, de az egyik eladó bont Merci kisbuszt is, így lebeszéltem vele pár belső kilincset, dudagombot, zár-alkatrészeket, ilyesmit. Na, ott fotóztam ezeket:

Persze, nagyon tetszett a busz, ilyet látva mindig eszembe jut, hogy egyszer az enyém is lehetett volna ilyen szép, ha nem marad félbe a projekt, de ezúttal a Bogár volt az, amelyik teljesen ellopta a szívemet... ;)

A gyűjteményemben van pár olyan sarokkő, amelyek fixek, és eszembe sem jutna soha eladni. Ilyen például mind a kis Corgi, mind a Johnny Lightning Ford Gran Torino, amelyet természetesen mindannyian a Starsky és Hutch című sorozatból (majd újrafilmből) ismerünk és szeretünk. És most nemrég meglett a Hot Wheels Retro Entertainment sorozatából származó darab is, bontatlanul. Ebből a sorozatból már mutattam egyebeket is, például a Harmadik típusú találkozások kisteherautóját és egy Volkswagen T3-ast a Magnumból. Ahogy azok is, úgy ez is nagyon részletes, nagyon gumikerekes, nagyon luxy csomagolású:

Érdekes, hogy a fehér csíkmotívum a piros kocsin kapott egy vékony kis fekete keretet, amire nem tudom, mi lehetett az indok, talán így egyszerűbb gyártani... Az alja természetesen fém, és ez nyilván lecserélődik műanyagra majd, ha megérkezik egyszer mainline-ba. És van kis piros villogója is. A Fordnál a valóságban sokkal kevésbé ritka Volkswagen Bogár a most következő kivitelben mégis meglehetősen nehezen fellelhető darab, évek óta kerestem már, de csak tavaly év vége felé sikerült beszerezni elfogadható áron:

A kis fehér Bogár a csomagoláson is hivatkozott filmben nem kapott igazán jelentős szerepet ("German Tourist VW"-ként hivatkoznak rá mindenfelé), de ugye ez nem egyedi eset, mutattam már hasonlót. Bontottan ember meg nem mondaná róla, hogy ez egy ritka kisautó, így viszont súlyos sok-sok ezer forintban mérhető az értéke. A Greenlight Folkszi viszont akár bontottan is érdekesebb lehetne, hiszen a báját az ütött-kopottsága adja, a filmbeli szerepe viszont a fentihez hasonlóan nem túl jelentős:

Úgy egyébként semmi extra, mégis nagyon helyes kisautó. Nem mellesleg a filmet is nagyon szeretem - ez is számít a filmes járgányok beszerzésénél, amiket nem ismerek, nem szeretek, nem is nagyon kellenek. Pont ezért például még tervezem e mellé beszerezni a Dharma T2-es buszt is a Lostból, bár az ugye sorozat, és nem film, de ez most mindegy, és ha sikerül, mutatom azt is. Addig viszont itt egy másik T2-es:

A Greenlight Club V-Dub szériájában megjelent Westfalia-tetős VW busz azért is nagyon kedves a szívemnek, mert egy ugyanilyenben, amely egyébként citromsárga-fehér színkombinációjú, már volt szerencsém egyszer eltölteni egy éjszakát, és nagyon kedves emlék. Mondjuk a VW T2 szinte minden változatban jöhet, a februári börzén még ezzel bővítettem a gyűjteményem e szekcióját, pedig a dobozon látható grafika nem lopta be magát a szívembe - szerencsére a kerekei a valóságban teljesen jól néznek ki:

Egész szép kisautók jelentek meg a Best of the World sorozatban, de nem akartam mindet megvenni, kész anyagi csőd lett volna (monduk így is), és mivel ugye 1:1-es méretarányban is bővült nemrég a flotta, simán lehet, hogy egyszer csak gondolok egyet megint, és eladogatok újra egy csomó kisautót... De azt biztos nem, ami kétségtelenül az egyik legnagyobb kincsem, és amivel zárom is mára a sort: egy Kübelwagen, amely kibontva már szerepelt a blogon jó sok évvel ezelőtt, a bontatlan változatát viszont egy páncélszekrényben őrzöm:

Nem is tudok már ehhez semmit hozzáfűzni, mindenkinek minden jót!

Nem gondoltam volna elsőre, hogy ezt a kisautót valamiféle valós versenyautóról mintázták a Hot Wheels tervezői, pedig de. Még így is furcsa befejezése ez így a "Gyorsan..." minisorozatomnak Porschék, Ferrarik és Lamborghinik után, de hát ez is versenyautó, és simán el tudom képzelni, hogy magához képest hajmeresztő sebességre vol képes ez a Bogár-szörnyeteg.

Kb. négy éve mutattam már egy durva Bogár-átépítést, de abban egy motorral több volt, mint ebben, ennél viszont szerénytelenebbek a kiegészítő karosszériaelemek, szóval egál. Az igazat megvallva annyira nem is jön be ez a kisautó, és ez valahol már a gyűjtés sötét oldala, ha az ember olyanért is pénzt ad, ami nem tetszik, csak azért, hogy meglegyen. Márpedig tényleg csak ez motivált, az évek során annyit féle-fajta MB- és HW- (és egyéb) VW Bogarat gyűjtöttem be, hogy ezt sem hagyhattam már ki. Sőt van belőle egy bontatlan példányom is, de azóta már egy fekete változatot is sikerült beszereznem... Adja is magát a kérdésem. Ti is vesztek olyat is néha, ami egyébként nem tetszik annyira? Búcsúzóul egy valós fotó a kocsiról, autentikus háttérrel:

A lég hűtsön mindannyiunkat! És boldog Nőnapot!

A gyors kocsikat bemutató minisorozatom utolsó előtti darabja következik ma. Érdekes módon csak 3 év elteltével lett meg nekem a Ferrari Enzo, hiszen a Hot Wheels 2013-ban mutatta be a valóságban egy évvel korábban debutált szupersportkocsit. (Utólagos megjegyzés: hazudtam, elnézést, egy régebbi Ferrari GT ötöspakk részeként bizony már egy ideje ott figyel valamelyik szekrény alján, tehát módosítok, bontottan valóban ez az első példányom belőle.) A Ken Okuyama által tervezett autóból 349 darabot készítettek, és mind el is kelt még azelőtt, hogy egyáltalán legyártották volna őket. Aztán közkívánatra még 50 darabot készítettek belőle. A Charlie angyalai remake második részében is szerepelt, és ebben a sztoriban az az érdekes, hogy Amerikában még nem volt Enzo a film készítésekor, úgyhogy átvittek egyet kölcsönbe, Demi Moore egy kicsit megvezetgette, aztán indult is a kocsi vissza Európába... Szóval akkor tessék, itt van kicsiben:

A Hot Wheels nem szokott nagyot hibázni, ha Ferrarit kell lekicsinyíteniük, nyilván a szokásos csalásokat el kellett követni, de a végeredmény abszolút vállalható, felismerhető, jellegzetes. Nagyon sajnálom is, hogy a licenc átkerült a Buragóhoz, mert bár kihoztak már egy csomó olasz sportkocsit, valahogy azok sehogysem jönnek be, egyrészt bumszlik mind, másrészt gagyi kerekeket kaptak egytől egyig. Ez az esetünkben nem igaz, a már klasszikusnak mondható ötágú HW-felnik jól állnak az autónak, a piros szín nyilván autentikus, a feketes belső is oké. Van egy kis festés a lámpákon, én azt mondom, ennél nem is kell több. Jut eszembe, van belőle egy egyszerűbb kivitelű példányunk is, igaz, azzal a másfél éves fiam szokott játszani:

Viszlát holnapután. És ne feledjétek, nőnap lesz!

Alakul, mint a prés alatt.

A korábban mutatott Porsche-sort azóta már régen már teljessé tettem, mert mégis csak úgy illik - és úgy is mutatnak jól, együtt a polcon. De a most következő új GT3 RS abban még nem szerepelt, mert viszonylag friss megjelenés (mondom ezt a poszt december 5-i írásakor), így megvettem külön. Nem lenne rossz ötlet folytatniuk egyébként a fent említett sort legalább annyival, hogy az azóta megjelent, vagy abból hiányzó darabokat kihozzák ugyanazzal a grafikával a bliszterek kartonjain... Mindegy, szerintem ilyen nem lesz. A legutóbbi GT3-as itt szerepelt a blogon, még 2011-ben, amikor megjelent, aztán később jött egy csodás GT2, amivel most össze is fotóztam ezt az újat, de ha már így belejöttem, megemlítem az RSR-t is, amely szerintem az egyik legjobban sikerült HW Porsche evör. Magas tehát a léc, de szerintem most még csak meg sem rezgett. Mutatom, miért:

Összességében rendben van, de a hátsó traktus kifestésének elmaradása elég fájó. Oké, lett helyette egy Porsche-felirat a szárnyon, de az pont nem hiányzott annyira, mint mondjuk hogy a hátsó lámpák pirosak legyenek. Körben a fekete műanyag kötény/szoknya oké, az szépen kiadja az igazin is látható "sportosításokat", de mondjuk a front spoileren kiképzett beömlők, egyebek formája egy kicsit mintha eltérne az igazitól, igaz, nem zavaróan nagy mértékben, de azért mégis. Persze a jobb megítéléshez nem ártott volna, ha nem ilyen elbaszott képeket készítek, szegény ember azonban vízzel főz, de úgy is mondhatnám, ez van, ezt kell szeretni. Pozitívum a külső tükrök kialakítása, és a négy normális kerék a kisautó alatt, illetve üdítő ez a szín is, nagyon nem bánom, hogy egy ilyen festést álmodtak meg hozzá, kimondottan jól mutat mind a piros, mind a fentebb említett narancs RSR mellett.

Azt mondtam már, hogy még soha az életben nem vezettem Porschét? Jó lenne ezen változtatni...

Ez az első Gas Monkey-kocsim kicsiben. Nagyban viszont sosem lesz. A későn érkezők kedvéért: van a Discovery Channelen több remek autós, autóépítős sorozat, ezek közül az egyik a Fast'n'Loud, aka Amcsi benzinfalók, amely a Gas Monkey Garage által készített autókat mutatja be, általában a megvételüktől az eladásukig. A most következő kisautó a Hot Wheels kiadásában jelent meg, de más gyártónál is elérhetők a hasonló címkézésű kisautók, például ez. Az arany Corvette a Midas Monkey nevet viseli, és elég jó áron sikerült elpasszolni a Barrett-Jacksonnál, konkrétan 132.000 dolcsiért. Az együttműködést most nem taglalom, mert a szomszédos Matchbox Memories már kitárgyalta (ez a hosszú időre előre időzített posztok egyik hátránya, hogy a másik poszt megjelenése miatt most állhattam neki az enyém átírásának, egyszerűsítésének), így csak annyi marad, hogy megmutassam az én saját példányom. Ja, nem, előbb még egy közös kép a GMG tulajdonosáról és a kisauróról:

Az arany HW Corvette-et nem csak simán megvettem, hanem duplán vettem meg, hogy legyen egy bontott és egy bontatlan belőle, de miután Milán fiam meglátta, elkérte a bontottat, amit jó apaként természetesen neki ajándékoztam. A műsorban elhangzottak szerint a Hot Wheels első 16 kisautója közül (Sweet Sixteen) a Custom Corvette volt Richard kedvence, ezért készette el ezt nagyban, én mondjuk másikat választottam volna, de erről sem kérték a véleményemet, úgyhogy nem is húzom már tovább, mutatom a bontottat a Midas Majomból:

Van kérdés? :) Abszolút mezei mainline kivitel, műanyag az alja, műanyagok a kerekei, a csicsa arany festésen és az óriási blown motoron kívül azt lehetne mondani, hogy semmi extra. Oké, a kipufogól kivezetése sem mindennapi, de HW-szinten ezek nem mondhatók túl speckónak. Ennek a kisautónak az értékét szerintem tényleg a márkanév, a marketing adja, és mint látjátok, én is bedőltem...

Valamit tehát tudnak ezek odaát. Gyertek máskor is!

Ezúttal egy végtelenül menő, 1969-es verseny-Corvette-et mutatok. Ahogy egyébként a nemrég mutatott Lambó esetében is, itt is azt történt, hogy nem nagyon figyeltem, éppen milyen HW-újdonságokra érdemes vadászni az üzletekben, az is egyszerűen csak elém ugrott valahol, úgy ennek az előzeteséről, és ennek megfelelően a várakozásról is lemaradtam, de így is jó. Még november legvégén szerváltam, és ez belőle az első szín, amiben megjelent:

A kis bajtársa a Lamley-cikkhez hasonlóan nálam is a 2010-ben posztolt COPO, egész jól mutatnak együtt. Maga a koncepció számomra egyébként nem annyira szimpi, nyilván értem, hogy ha nincs tető, kevesebb a súly, főleg ott, ahol egyébként leginkább zavar, azaz magasan, de nekem a Corvettehez hozzátartozik a tető, oké, maximum legyen targa... Szemlátomást a kék alapján készült ez a változat, alig lehet felfedezni a kettő között különbségeket, leszámítva nyilván a tetőt. És kicsiben valójában tetszik is. De szerintem ebből ez az egy szín elég lesz...

Rögtön le kell szögezzem: igazából nem vagyok annyira jó semmilyen barkácsolásban, mint amennyire szeretném. De ez nem mindig veszi el a kedvem attól, hogy mégis nekiálljak valamit alkotni. Jó múltkor ugye a Skif kapcsán volt, hogy készült hozzá rámpa, előtte bringaszállítókat applikáltam rá, de a kedvenc Volvómban is csináltam már kézifékkonzol-cserét, jóval előtte még a Golfba mélynyomó-bekötést, no és ne feledjük a felnik, illetve bringák kvázi felújítását. Most legutóbb pedig azt találtam ki, hogy a Merci busz belső terét megpróbálom egy kicsit feldobni némi színnel. Belül oldalt körben fehérre festett fa lemezekkel van borítva a busz, amivel még nem lenne nagyon baj, de elég gány módon lett lefestve, ráadásul azóta már erősen elhasználódott képet mutatnak. Az első gondolatom az volt, hogy ezeket a paneleket teljesen lecserélem, de aztán inkább az anyaggal történő beborításuk mellett döntöttem - ha elcseszem, még mindig ott a teljes csere opciója.

Mivel a hátsó ülések kékek (a nagytakarításnak köszönhetően a koszos szürke szín alól bizony előbukkant a szövet eredeti színe), törekedtem arra, hogy valamiféle harmónia képződjön, így olyan mintát kerestem, amiben minimum van valami kék. Nem akartam viszont sem túl modern mintázatot, sem túl részleteset, ezért végül az Ikeában néztem körül, és onnan választottam egy sima konyharuha-kockásat. Ők persze nem így hívják, de mindegy. Ez az anyag természetesen egyáltalán nem ilyesmire való, de elsőre úgyis csak kipróbálni akartam a dolgot. Leszedtem egy panelt, kicsit letiszítottam a hátulját is, felvittem a konyhába, és suliragasztó és olló segítségével jól beburkoltam. A vásárolt anyag mennyisége pont elég lett (az 500 forintos ára meg pont kellemes), a nagyvonalúan bőven méretezett visszahajtásokat leragasztottam, és szépen (görnyedve, fújtatva, anyázva) visszaszereltem az egészet. Mutatom:

Szerintem nem annyira rossz. A felcsavarozáskor sok helyen (na jó, szinte sehol) nem tudtam szépen megoldani az anyag lyukasztását, így a csavarok menete itt-ott egy kicsit megcsavarta a szövetet, illetve nem is feszül fel a cucc annyira, amennyire szeretném, de esztétikailag nagy lépést tettünk egy kellemesebb jövő irányába. Sajnos csak kb. egy órát sikerült a műveletre rászánnom a hétvégén, de mivel az eredménnyel nagyjából elégedett vagyok, folytatom majd... Nemigen tudok sajnos olyan képeket mutatni, hogy legyen normális összehasonlítási alapotok, de azért megkérdezem: Nektek hogy tetszik?

A legfrissebb arculatú Chevrolet Camarót mindenképpen pirosban szerettem volna beszerezni, ezért is volt a szokásosnál kicsit több idő, míg sikerült. És hogy miért? A következő képekből kiderül, de a színvak olvasóim számára leírom szavakkal is: mert a legújabb Challengerem és a Chargerem is piros, így már előre elterveztem velük a lenti fotósorozatot. Mondjuk most már úgy látom, illene a szép új kék Mustangot is lecserélnem egy pirosra, de majd megteszem, ha épp úgy jön ki a lépés, nem sürgős. Íme:

Nem mondom, hogy nem zavar a festés szempontjából teljesen sivár front, de ha szépen kifestették volna a lámpákat, rácsokat elöl (a hátuljáról már nem is beszélve), erősen kilógna a hármas fogatból. Cserébe kapott fehér gyorsítócsíkokat oldalra és felülre, illetve piros peremeket a négy kerekére, amelyek egyébként sajnos nem egyforma méretűek, a hátsókat ennél is túlméretezték. Tükröket sem kapott a kisautó, de összességében azt kell mondjam, a gyengeségei ellenére egy vállalható Hot Wheels lett a végeredmény. Aki meg speckóbbat szeretne, a HW Camaro-kínálatából egészen biztosan talál megfelelőt magának. Én ezzel már megvagyok, köszönöm szépen.

Most belefogok egy olyan kis sorozatba itt a blogon, amelynek keretében gyors autókat mutatok be kicsiben. Mindenfélét. Mivel előre szoktam megírni a posztokat, és van, hogy jó pár hétre, akár hónapra is megvannak bekészítve, néha észreveszem, hogy bizonyos írások jobban összefügghetnek másokkal, így ilyenkor nekiállok egy kicsit variálni a sorrenden, hogy kijöjjön valami értelmesebb ív. Átnézve az év elejieket most azonban pont nem is kellett semmit csinálnom, mert egyszerűen így jött ki a lépés, olyan sportkocsikat sikerült összeszedegetnem épp, amelyek együtt kiadnak egy kis tematikus időszakot. Kezdem ezzel a Lamborghini Huracánnal, amely egyébként létezik mezei kivitelben, csak épp nekem az nincs meg, ezt viszont bezsákoltam:

Már mikor megvettem, kapható volt belőle a második szín, de maradtam ennél, talán mert ez volt az első. Kevés dolgot festettek ki rajta, de azt jól. A szürke színhez a legmegfelelőbb, szintén szürke felnik járnak, a szárny mérete pedig csak egy egész picit lett eltúlozva az igazihoz képest. Mondjuk azért nem nehéz elképzelni, hogy az ebben a versenysorozatban futó autóknak nagy szükségük van az efféle plusz leszorítóerőre, és minden tiszteletem a kisautó tervezőié, hogy nem estek blőd túlzásba, ahol lehetett, próbálták, és sikerült is tartani az életszerűséget. Oké, a diffúzoroknál talán már egy kicsit elgurult a gyógyszer, de azt mondom, ha szigorúan csak kisautóként tekintünk rá - és végül is mi másként is tekinthetnénk rá, hiszen senki nem modellnek szánta - nincs vele semmi baj, ez így tökéletes, és kész.

Nem vagyok chips-megszállott, de az ebayen elém ugrott egy remek ajánlat, úgyhogy ilyet is sikerült szereznem Japánból:

Az eladó még egy kis ajándékot is mellékelt a csomaghoz, aminek külön örültem:

Nem tudom, mi, de finom volt ez is...

Bálint-napra is egy, a nagy HW-pakkból visszamaradt (vagy inkább visszatartott) kiasutó következik - amely egyébként nem is olyan kicsi... Konkrétabban ez egy 1967-es Olds 442 (a pontos típus már szerepelt a blogon, nem is egyszer, nem is kétszer, de ha túlnézünk a gyártón, Sikuként és Matchboxként is volt már az Oldsmobile márkához szerencsénk), amelyet 2011-ben formázott meg a Hot Wheels. Elég jól, bár a hátsó kerék mérete itt is nagyobb, mint kellene - és annak ellenére mondom ezt, hogy amikor képeket kerestem a guglin, jó pár olyat találtam igazi példányokról, ahol ugyanez volt a helyzet. Mindegy, kicsiben én ennek nem szoktam örülni, kész. Az alant látható fehér színben egyébként egy évvel később jött ki, mutatom is:

A december 31-én megjelent posztban is felfedezhettétek, ugyanis a Cool Classic darabjaim között már jó pár éve megvolt, sőt talán az első volt azok közül, de úgy gondoltam, jó, ha megvan sima mainline-ként is. Meglehetősen jól sikerült darab ez egyébként, nekem legalábbis nagyon bejön, és az a jó hír, hogy a valóságos 442-es tepsi-méretéhez hűen ez is szép nagy lett, nem nyomorgatták össze, hogy beférjen a Maverick bliszterébe például. A festése a kisautónak túl sportos, de nem veszélyes, főleg ha az alábbi hirdetésben is hangsúlyozott sportos koncepciót elfogadjuk, és hát ugye még mindig jobb, mintha kék alapon narancs lángnyelvek borítanák az egész kisautót...

De a legszebb szerintem azért a már említett Cool Classics-darab, igaz, annak az ára sem hasonlítható egy mezei verzióéhoz. Érdekes módon itthon szerintem soha sehol nem találkoztam ezzel a kocsival kicsiben, igaz, nagyban sem. Ti ismertétek ezt a kisautót?

Kedves volt nyuszis kollégáim jóvoltából:

Köszönet a képekért Levinek, Levinek és Stefánnak!

Azért ez a szín egy fokkal jobb, mint az előző, és a felnik is jobban passzolnak a kocsi alá, nem?

Börzés találat volt még októberben, párszázas tétel. Nem lehetett otthagyni...

Most a nővérem járt ott, és küldött egy jó kis Mustangot:

Köszi szépen! Valami hasonló kicsiben itt volt nem olyan régen egyébként. Minden jót!