Vasárnapi humorbombánk:

Ewok-saslik!

Először egy bejövő (távolról Rollsnak látszó) Bentley Andrew0807 pajtástól:

Aztán a saját termés, az első kettő Zuglóból:

Illetve a mattfóliás BMW az I. kerületből, ahol már jó ideje kerülgetem, csak soha nem voltak teljesen megfelelők a fények:

Most sem :) Jó hétvégét!

Két újabb retroautó a hétvége előtt, hogy jól teljen. Az első a Warszawa 203, amely a már mutatott Pobeda lengyel változata, de már a limuzin karosszériával. És ezúttal szép fehérben:

Emlékszem, Balatonon volt egy öreg szaki, talán vízvezetékszerelő, aki hosszú évekig járt egy ilyennel, mindig borostás volt, kövér és ittas, mégis egyik legmeghatározóbb tulajdonsága a némileg leharcolt állapotú Warszawa (ejtsd: Vársává, mint Varsó) autója volt. Ma már erősen ritkaságszámba mennek ezek a batárok, pedig régen igen sok futkosott belőlük Budapesten is:

Ó, a Blaha... A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Budapestje a mai autóbuzik San Franciscója, én azt mondom. No de térjünk is át a mai másik autóra, amely egy újabb Tatra, a jellemző három első fényszóróval (amelyek közül a középső kanyarlámpa, azaz el tud fordulni) szerelt 603-as, kétszínű fényezéssel 1:43-ban is:

Nagyon jól áll a csehek korabeli luxusautójának ez az autentikus szín, ezt leszámítva pedig ugyanazokkal az erősségekkel és gyengeségekkel bír, mint a sorozat többi tagja, beleértve természetesen a fenti Varsót is, azaz itt-ott picit sorjás, hangyányit nehezen gurul (bár nagy-nagy szerencsémre az én példányomnál nem szorul a hátsó tengely, mint azoknál, amelyekre pár gyűjtőtársam panaszkodott az index szaktopikjában), de a sorja 30 centiről már nem látszik, a polcon pedig nem is kell gurulnia egyáltalán. A fentebb mutatott lengyelnek egy picit csálén állnak a kerekei (látható is legfelül, ahogy a bal első kerekét elemeli), erre jobban figyelhettek volna, de már Kína sem a régi... Tatra 603 katalógus-reklám a végére:

4 ajtó - 6 személy - 8 henger, remek! A 20 liter kimaradt. A következő számban a Yugo 45 lesz, de elképzelhető, hogy azt már kihagyom... Szép napot, jó hétvégét!

Mostanában kétszer is volt a szirszarjaim blogon szó Ford Focusról, korábban ugye a versenyváltozatot mutattam, utóbb pedig egy rendőrt, most akkor megint egy pofás versenyautó jön - a tegnapi sivatagi buggy-hoz hasonlóan ez szintén a korábban itthon is megjelent versenyautós újsághoz járt:

Colin McRae 2002-es autója után maradunk a murvás pályán, a hajtás után érkezik egy kiváló Mitsubishi Lancer, mégpedig Tommi Makinené.

Ha nincs kéznél a GPS...

Lement itt az őrület, ezért itt az alkalom, hogy visszaidézzek egy érdekes autót, amely bizony nem csak hogy jó eséllyel vette fel a versenyt a nagy gyári csapatokkal, hanem konkrétan borsot tört az orruk alá. Schlesser János-Lajos igen sok ágát kipróbálta az autós sportnak, és mondhatjuk, hogy elég jól helyt állt mindükben: 1978-ban a francia F3-ban lett bajnok, 1981-ben hetedik lett az európai F3-ban, 1984-ben a francia túraautó-bajnokságot nyerte meg, majd egy évvel később duplázott, illetve szintén 1985-ben elindult a Dakaron egy Ladával. 1983 és 1988 között kitérőt tett a Forma 1-be is, de számunkra most érdekesebb, hogy1989-90-91-ben is indult a Dakaron, 92-ben pedig már a Schlesser buggy-val jeleskedett a FIA World Cross Country Rally Cup-ban, egy évre rá pedig megnyerte a saját osztályát (2WD) a Párizs-Dakaron is. Majd 1996-ban is. És 1998-ban is a Megane-nal.

1999 újabb sikert hozott a Megane-nal, ekkor ugyanis megnyerték a Granada-Dakart! Az említett Megane-alapú Schlesser buggy következik 1:43-ban:

A kisautó újfent az Altaya elkövetésében került hozzám (mindössze 500 forintért), igyekszem ugyanis e régebbi újságmellékletes sorozat darabjait begyűjteni. Viszonylag (értsd: az árához képest) jó minőségű, részletes és igényes modellről van szó, szép a festés, élethűek az arányok, ráadásul ehhez még a talpat is sikerült megszereznem.

A feliraton látható a 2000-es dátum, ez az akkori autója Schlesser úrnak, ami megint csak egy győztes autó, ezzel ugyanis szintén sikerült a dobogó legfelső fokára állni emberünknek Kairóban (Párizs-Dakar-Kairó), és megint nem csak a saját osztályában - ráadásul később még épített hasonlókat Kangoo-alapon, illetve Ford emblémával is. Valamit tudhat ez az ember...

Háhá, nem is! Csak egy Ford Focus, megint. Az elkövető - az európai modell miatt talán egy kicsit meglepő módon - a Johnny Lightning:

Oldalról egy kicsit hiányolom a POLICE feliratot, de ezt leszámítva abszolút rendben van a kisautó. MB-változatom még mindig nincs a típusból, de most már pótolni fogom, ígérem. Addig ezzel kell beérnem, ami nem olyan nagy baj, ugyanis tetszik ez az autó a maga egyszerűségében. A JL ezúttal valóban egyszerűbben állt a kérdéshez, az alváz például műanyag, de legalább van fényhíd, ami a - képeken nem látható - tetőablak miatt került annyira hátra. Ha nem is ezzel a morcos fekete felnivel, de léteztek ilyen Fordok az angol rendőrség kötelékében, sőt a kurrens Focus még ma is megtalálható náluk, ha lehet hinni az alábbi képeknek:

Szép napot, jó munkát, erőt, egészséget!

A Beat the HEAT Kft. Amerikában egy rendőrökből és tűzoltókból alakult önálló, non-profit szervezet, amely edukációs programokat szervez (főleg kölköknek) megkülönböztető jelzésekkel ellátott drag versenyautók segítségével, amelyekkel versenyeken indulnak, hogy minél nagyobb figyelmet kapjanak. A céljaik között szerepel a fiatalok oktatása az illegális drog- és alkoholfogyasztás hatásairól, a felelőtlen és figyelmetlen autóvezetés veszélyeiről, bátorításuk, hogy ne hagyják ott az iskolát és hogy törekedjenek arra, hogy valamit elérjenek az életben, a rendőrök és a lakosság közötti minél jobb kapcsolat kialakítása és megőrzése, illetve hogy a gyorsulási versenyeket is népszerűsítsék, miszerint inkább így tegyék ezt a jó népek, mintsem a közutakon. Tag lehet aktív vagy visszavonult rendőr és tűzoltó, sőt az önkéntesek is, akik hajlandók ingyenes előadásokat tartani a fenti témákban állami iskolákban, templomokban, vagy bármilyen egyéb közösségi helyen. Jelenleg 400-nál is több tagolt számlál a szervezet, az USA 36 államában, illetve Kanadában, Puerto Ricóban, Ausztráliában és Angliában tevékenykednek. Az ötlet 1984-ben született meg, de a program élesben csak 1990-ben indult meg két autóval, egy évvel később már hárommal működtek, majd öttel, 1993-ra pedig már 18 autójuk volt. A honlapon fent van a lista, képekkel. Ami jó is, mert a Johnny Lightning által megmintázott 1981-es Chevy Maliburól is le tudtam szedni két képet, hogy elétek tárhassam :)

Pár további adat következik: évente mintegy 1000 rendezvényen vesznek részt, félmilliónál is több mérföldet vezetnek és másfélmillió gyerekhez érnek el valamilyen formában. Respect! És akkor a kicsiről essen pár szó: az egész kisautó kivitelezése a megszokott minőségi színvonalat bár hozza, mégis valahogy jóval egyszerűbb. Ez leginkább a fronton érhető tetten:

A csomagolásról tudom, hogy az 1980-as évjáratú, mintegy 380 lóerős Chevy Malibu tulajdonosa Gerald Cooley Jr., a Whitfield megyei (Georgia) volt sheriff-helyettes:

Maga az autó egyébként nem egy nagy eresztés, mármint az igazira gondolok, de az alábbi restaurált/sportosított kivitelben azért erősen elfogadnám:

Jók legyetek, vigyázzatok magatokra, ne drogozzatok, vagy ha már drogoztok, akkor ne vezessetek utána, vagy ha már vezettek is utána, ne arra, amerre én lakom!

Egy ilyen gyűjteménnyel is jó ideje tartozom már, kezdem a Madách Imre úton lőtt szerencsétlen BMW-ikrekkel:

Folytatom egy újabb Maseratival:

És fejezem be egy igazi monszterrel:

Jó maradék hétvégét!

Jó régen volt már legós poszt, ideje volt hát. Az apropó az, hogy végre nekem is lett dewback-em. Ez az állat mára már elég ritka darab lett bütykös kivitelben, ugyanis mindössze egy, a 4501-es készletben jelent meg, lassan hét évvel ezelőtt. Ez itt az:

Fibi, a teknősünk eleinte nem nagyon akart barátkozni vele, de miután az ő hátára is feltettem a birodalmi troopert, elmúlt a féltékenység, megbékélt a páncélosunk:

Azért persze mutatok pár filmes képet az "igazi" hüllőről is:

Tavalyi már, de még mindig új szerzemény emellett a jó kiállású, kék szerkós Senate Commando is, amelyről itt olvashattok, ha szeretnétek:

Idén is lesz szerencsére pár új Star Wars-os készlet, és ebből már január elején be is tudtam zsákolni kettőt, ahogy arra már utaltam az előzetesben, ezek a 7913-as és 7914-es Battle Pack-ek, amelyekből ezeket a harci csapatokat lehet összeállítani:

A mandalórokra már nagyon vágytam, az újabb klónok nélkül viszont ellettem volna, de végül nem szaroztam, bedobtam a kosárba mindkettőt, ha tetszenek, tegyetek így ti is! Mindkét csapat egyébként - ellentétben a nagy zöld állattal - a Clone Wars című animációs sorozatból lehet ismerős. A harci droidos új battle pack viszont maradt a polcon, közülük elég nekem a három, ami a Droid Tri-Fighter készletből van meg:

És ha már nekiálltam, fotóztam egy ilyet is: Boba Fett vs The Missing Link:

A kétéltű egy kicsit emlékeztet a könyörtelen Bosskra. Búcsúzóul következik egy kis aranyos, egy mini X-szárnyú, amelyet innen raktam össze:

A nagy azért még jobban tetszik. Ja, nem is mondtam, jó múltkor sikerült levernem a helyéről, aminek eredményeként ripityára tört Luke hajója, de ennél sokkal durvább az, hogy egy kis átlátszó elem az egyik hajtómű végéről el is tűnt. Szerencsére ezt a bolhapiacról 10 forintért (plusz a belépő: 150 Ft) sikerült pótolnom, amikor a Bamakóba indulókat megtekintettem. Huh...!

Megint egy olasz következik, ráadásul megint egy Lancia Delta. Csakhogy ez már egy S4. És bár a fenti képen egy ECV tanulmány látható (köszi, Tommi!), a modell mintájául valószínűleg a Stradale szolgált (köszi, Tomica!), amely ilyen elölről és ilyen hátulról. Az S4-es típus rövid ismertetőjét, sőt az alábbi 1:24-es méretű Burago részletesebb bemutatását is elolvashatjátok Tommi jóvoltából, így ezt most én kihagyom, csak annyit írok, hogy a nullás vércsoportú olasz Massimo "Miki" Biasion autóját mintázták meg Csizmaországban, illetve van pár dolog, amiben nem értek Tommival egyet, ezeket is elárulom. Kezdve a színnel, ami piros - és nekem tetszik:

Ebben a méretarányban, ettől a gyártótól szerintem ez rendben van. Belül is nagyon klassz minden. Jó, kívül a felnik lehetnének sportosabbak, illetve van még pár olyan apróság, amit jobban megoldhattak volna, de részemről elégedett vagyok. Mellesleg béna is, ugyanis nem csináltam róla olyan képet, ahol a hátulja fel van nyitva - pedig az tényleg felnyitható, majdnem az autó egész hátsó fele, így téve láthatóvá a részletesen kidolgozott motorteret. Helyette mutatok még külső képeket:

A hátsó traktust kritizálta még Tommi, de ha megnézzük az alábbi képeket, láthatjuk, hogy bizony versenyeztek olyan S4-gyel, aminek megvolt a lökhárítója hátul is, kábé egyetértünk abban, hogy a Burago egy Stradale, akkor elfogadhatjuk, hogy nem csak a legalsó kép helyes:

Ennyi voltam mára.

Egy jó kis Ford Capri következik. Részletes modellinfó itt, pár szemelvény a magyar klub oldaláról alább:

1969: ember a Holdon! Az amerikai Apollo 11 sikeres leszállást hajtott végre a Holdon... Utazás hangsebességgel! Ma már tudjuk, hogy egy korszak csúcspontját jelentette ez az esztendő, amely egyben a Ford Capri nevű modelljének születési éve is. Ám míg az olajválság véget vetett az űrkutatás aranykorának, és derékba törte a Concorde karrierjét is, addig a Capri számára a sikert hozta el. Az amerikai Ford szakemberei a 60-as évek elején rájöttek, hogy az óriási országúti cirkálók mellett jelentős igény van egy sportos, ám a szélesebb rétegek számára is elérhető modellre. Az igényfelmérést a tervezők munkája követte, és 1964-ben piacra került Amerika egyik autós szimbóluma, a Mustang. Az eladási statisztikák még a kételkedőket is meglepték. A sikereken felbuzdulva a cég vezetői utasítást adtak a koncepció európai változatának kidolgozására. Így született a Colt-projekt, amelyet a Ford angliai központjában indítottak útjára. Az elgondolás és a követelmények hasonlóak voltak, mint a Mustang esetében, azaz egy olcsón gyártható, széria alkatrészeken alapuló, négyszemélyes, de sportos hatást keltő autó megalkotása volt a cél, ám ezúttal az európai ízlésvilágra alapozva. A prototípus kódneve GBX lett (GB - Angliában tervezett, X - az egész világnak). A sorozatérett GBX adatai ígéretesen alakultak. A légellenállási tényezőt 0,40-ig sikerült leszorítani, ami nagyon jó, ha figyelembe vesszük, hogy a csúcsot akkoriban az NSU Ro80 képviselte a maga 0,37-es Cw értékével. Már csak a névvel adódtak gondok. Mivel 1967-ben a Mitsubishi levédte a Colt típusnevet, ezért a Fordnak új nevet kellett keresnie. Végül a földközi tengeri sziget, Capri lett a névadó. A Colt név egy ideig mégis megmaradt, Angliában ugyanis Capri Colt-ként árusították az autót egészen 1970-ig. A költségek csökkentése érdekében rengeteg alkatrészt más európai Ford modellekből vettek át. Az első Caprik (1300-as motorral) Kölnben 1968 december 16-án, az angliai Dagenhamban pedig két napra rá, december 18-án hagyták el a szerelőszalagot. A világpremier a 69-es Genfi autószalonon volt, mellyel párhuzamosan már el is kezdődött az értékesítés. Az 1300-as ára mindössze 6.993 DM volt és még a 2300 R ára is alig haladta meg a 9.000 márkát. A siker garantált volt, az Opel Manta megjelenésig senki nem tudta felvenni a versenyt a Caprik ár-érték arányával. (...) 1974 februárjában debütált a Capri II. Ezt a mindössze négy évig élt generációt 1978-ban váltotta le a Capri III, ami megismételte a első sorozat sikerét. De nekünk most inkább a sztori eleje érdekes...

1:43-as méretben nálam a Cararama modellje képviseli a típust, a kisebbekről már írtam korábban itt, itt és itt is, nézzük most a legújabb (és legnagyobb) példányomat:

A gyártó kínálatában ez a kisautó elsőrangúnak mondható, szép és élethű, részletes, igényes. Természetesen szó sincs arról, hogy a Cararama a Minichamps vagy az AutoArt piacát veszélyeztetné, sőt a nemrég bemutatott Ford Escorttól is némileg elmarad a kivitelezés minősége, de a polcra helyezve egyáltalán nem kell mellettük szégyenkeznie - nem mintha lenne Minichamps vagy AutoArt modellem, hehe. Egy 1600 GT-t mintáztak meg, és igen szépen megoldották mind a bőr-imitációt a tetőn, mind a kis típusjelzést az első sérvédőkön, a felnit is jól választották ki, és nekem még a szín is telitalálat! Az alja műanyag, a gurulási hajlandósága mérsékelt, így ezt is bátran a porfogók polcdíszek közé lehet sorolni, mint a Retroautós sorozat darabjait...

Csináljatok saját Caprit ezzel!

Valószínűleg az utolsó bejegyzésem ez az Anker Fiat 242 ügyében, amelyről többek között itt írtam korábban. A hétvégén ugyanis sikerült pótolnom a hiányzó matricákat a kisautóról, mégpedig úgy, hogy a hiánytalanul dekorált eredeti játékról készült fotó alapján magam reprodukáltam a matricát, amelyet öntapadós papírra kinyomtattam, körbevágtam majd felhelyeztem, az egész művelet nem vett igénybe többet úgy egy óránál, beleértve a blog eddigi leghosszabb mondatának leírását, az eredmény mégis megnyugtató - még ha az alkalmazott betűtípus csak távolról ugatja is az eredetit:

Így azért mégis jobban néz ki...

Ma (is) megúszom a sok betűt, hiszen csak egy alternatív modell következik, mégpedig a nemrég bemutatott Alfa SZ-hez. Piros tetővel és fehér felirattal oldalt:

Egy hajszállal megviseltebb állapotú a fekete tetősnél, de égbekiáltó hiányosságokkal nem bír, minden a helyén, csak egy kicsit le van mattulva, illetve egy ablaktisztítás is ráférne. A múlt héten futottunk össze két kedves szaktárssal az Autómániában, aztán miközben békésen eldumáltunk, ez a darab leszólt az egyik polcról, hogy hé, te, nem engem keresel? Nem volt mit tenni, elhoztam. (Aztán még az is lehet, hogy nemsokára új gazdája lesz, van rá már egy komoly aspiráns...)

Szép napot, este még nézzetek vissza, mutatok egy másik olaszt is!

Nem volt olyan régen, hogy T2-es VW buszt mutattam, de ez igazán nem akadályoz meg abban, hogy újra ezt tegyem. A delikvens ezúttal egy Matchbox, amely egy pakk részeként jelent meg Amerikában, magában (eleddig legalábbis) nem hozzáférhető - kivételt jelent persze mondjuk az ebay, ahol ugye ezek a pakkok gyakran megbontva is jól megvásárolhatók. Tehát a Sport Fishing Experience színeiben megjelenő kisbusz látható alant, amelyen a tengeri horgászatokra specializálódott cég magát hirdeti:

A modell különlegességét csakis a festés jelenti, szerintem kellemes az összhatás, a felnik fehér színe különösen tetszik. A lámpák így azért egy kicsit sivárak, kár értük. Amúgy semmi extra. Zene füleinknek:

Jó fogást! (Búcsúzóul még pár vicces német itt.)

A fórumon mostanában egy kicsit több szó esett egy konkrét autóról, mint a többiről, sőt pittlarennél is feltűnt az utóbbi időben néhány, és ez nem más, mint a Dodge Monaco. Azonban a megszokott rendőr-kivitelektől (lásd T. J. Hookert vagy a Terminatort) eltérően most egy civil verziót szeretnék mutatni, ami nagyjából ilyen:

Sem magamat, sem titeket nem fárasztalak a modelltörténettel, legyen annyi elég, hogy a poszt főszereplője egy 1977-es harmadik generációs Monaco, amely már a (talán leghíresebb) második generációhoz képest sokkal kisebbnek készült, ugyanis a hetvenes évek elején beütött a már itt is többször emlegetett energiaválság. Így rá is térhetünk a kicsire, ami ez esetben egy Johnny Lightning:

A választott szín szerintem tök jó, mert sok filmben ugyanilyenben láthatók az FBI legtitkosabb ügynökei, és a kivitelezésre sem lehet panasz. A "szokásos" Johnny Lightning-modellekhez képest egy kicsit nagynak tűnnek a felnik, de ennek mindössze annyi az oka, hogy maga az autó kisebb, ez abszolút MB-méret - már ha lehet ezt így mondani. A kisautó bal hátulján sajnos van egy kis ezüst festékfolt, de majd valahogy megpróbálom eltávolítani, ez gyári hiba, ugyanis magam csomagoltam ki a bliszteréből, miután megkaptam. Tetszik ez a kisgép, de nem jobban, mint a korábbi generációsok, amelyek az alábbi kivitelekben pihennek otthon a polcomon, bontatlanul:

Jók legyetek, szép napot!

Ez is, az is nagyon tetszik.

Gondoltam egy nagyot, és tegnap reggel kinéztem a Műcsarnokhoz. Negyed 10 körül értem ki, ekkorra már nagyjából a mezőny fele elment, útközben oda láttam is a két totalcaros autót, de még azért maradt látnivaló:

Jó maradék hétvégét!

Előkerült pár kincs, megosztom veletek - de még véletlenül sem kisautók!

1983: ígéretet tettem, kisdobos lettem.

1986: ekkor meg úttorő. A KISZ-ig már nem jutottam el...

1989: ennyibe került egy havibérlet tanulóknak. És egy villamosjegy is csak 5 Ft volt. Mondjuk ekkor már jócskán nem így néztem ki, csak a fene se akart olyan sűrűn fényképeszkedni.

1993: már nagyfiús koncertekre jártunk. 1600 Ft-ért, csak mondom. Az Alice in Chains helyett a Faith No More ugrott be, nem sajnáltuk a cserét.

1994: ott kellett lennünk. Emlékeim szerint kicsit uncsi volt.

1999 (asszem): ekkor már nagyfiús autót vezettünk ;) (később kapott picit nagyobb papucsokat hátra, illetve némi koszt optikai tuning gyanánt)

Na? NA??? :D

Ha olvassátok ezt a blogot, tudhatjátok, hogy nem nagyon kedvelem a fantázia szülte modelleket, de azt talán nem, hogy ide sorolom a koncepcióautókat is. A kisautók gyártói számos okból mégis időnként megmintáznak még el nem készült autókat, és bizony van úgy, hogy bele is nyúlnak, azaz később valóban megvalósuló autót hoznak ki. Aztán persze van olyan is, amikor nem. Ilyen például a Ford GT90. Most innen lopok, nem véletlenül:

A Ford GT90 sokaknak ismerős lehet: a Need for Speed 2-ben kipróbálhattuk a Ford 1995-ben bemutatott koncepcióautóját, ami végül nem került sorozatgyártásba. Pedig minden benne volt, ami benne lehetett! Kezdve a 6 literes, V12-es ikerturbós motorral. Azt hiszem, valahol itt kezdődik a „szuperautó" kategória, és amennyiben a gép sorozatgyártásba került volna, akkor 10 évvel a Bugatti Veyron előtt állíthatta volna fel a sorozatgyártott autók sebességrekordját 402 km/h-val. Az autó minden tekintetben csúcstermék volt. Teljesítményével már tisztában vagyunk, de a felépítése is egészen rendhagyó volt. A kipufogógázok olyan hatalmas hőmérsékletűek voltak, hogy az autó egyes elemeit extra hőálló kerámiákkal kellett befedni - ugyanazt az anyagot használták, mint amilyennel az űrsiklók külsejét teszik hőállóvá. Az autó több szempontból is mérföldkő a gyártó életében, egyrészt eleinte ezt szánták a GT40 (a régi, 1966-ban bemutatott Ford GT) utódjának, ám később kiderült, hogy a GT90-esen mutatta be a Ford először az új, ún. „New Edge" formatervét is. Az autó vegyesen műanyagból és szénszálas anyagokból épült, és mivel a megépítésére mindössze 6 hónapot hagyott a Ford, sok elemet más, testvér-autókból kellett átemelni (így pl. a váltó és a felfüggesztés is a Jaguar XJ220-ból származik, a motor pedig egyéb Fordokban is megtalálható volt). A GT90 V12-es 6 literesében 48 szelep dolgozik, így egy szelephézag állításra igen komoly munkadíjjal lehetett VOLNA számolni - amennyiben az autó valaha sorozatgyártásba kerül volna. Az autó komoly listát tudhat magáénak számítógépes szereplések terén: az NFS 2 mellett a Gran Turismo 2-ben is szerepelt, meg még egy rakat egyéb játékban: Sega GT 2002, Ford Racing 2, Ford Racing 3, Ford Street Racing, Project Gotham Racing 3, Rush 2: Extreme Racing USA, TOCA Race Driver 2, Ford vs. Chevy a teljes lista. A Ford egyik előjárósága, Jacques Nasser annyira büszke volt az autóra, hogy egy modelljét mindig az asztalán tartotta. Érdekesség, hogy az egyetlen elkészült példány eltűnt, egyesek szerint maga Nasser vitte magával, miután elhagyta a Fordot, de olyan pletykák is terjednek, mely szerint a brunei szultán birtokába jutott.

Ezt a gépet- hasonlóan a nemrég említett Jaguar XJ220-hoz - bizony én is a Need for Speed 2-ből ismerem, jaaaj, de sokat játszottam azzal! Kicsiben nekem a Hot Wheels jutott, fillérekért ráadásul, ezúttal is egy másik rendelésem költségét igyekeztem vele plasztikázni. Így néz ki:

Hát, nem is tudom. Persze, emlékszem, amikor még az akkor új Ford Focus kapcsán is a Total Recall jutott az eszembe először, de ez a forma valahogy nem fog meg. Túl izé. Ettől függetlenül a HW szerintem jó munkát végzett, átjön a futurisztikus feeling, és a jellemző részek kiemelése is jól sikerült. Megjegyzem, az alja fém, pedig erre nem gondoltam volna. A 'penge' felnik is jól állnak a kisautónak, pedig az nem szokott semmi alá illeni. Kár, hogy a belsőt nem sikerült olyan szépre megcsinálni, mint az igaziban, de legalább kék:

Na, péntek lett, végre, jó hétvégét, ha egyszer oda jutunk...!

Majorette Volkswagen T2b már szerepelt itt régebben, de most megint mutatok egyet, a címből talán már ki is találhattátok, ezúttal milyen kivitelben:

Egy fórumtárssal cseréltem, aki a Pecsa bolhán talált rá, és hát szerencsére neki nem tetszett annyira, hogy mindenképpen meg is akarja tartani. Összességében teljesen jó állapotban van, leszámítva pár kisebb élkopást, de az alváz és a kerekek csillognak-villognak, megvan és működik a hátsó ajtó is, a kis sárga villogó is oké, tehát egy rossz szavam sem lehet. Újabb pipa a kívánságlistán. Hasonló kivitelű VW buszt már ugye a Matchbox megvalósításában is láthattunk, többek között ezért is biztosak lehetünk benne, hogy valóban létezett ilyen feladatokat ellátó katonai kisbusz. Ennek ellenére nem találtam normális képet az igaziról, cserébe egy tanácsadó- és egy reptéri verziót mutatok (mindkettő naggyá kattintható):

Mindkettő jópofa, de a Hercules tetszik a legjobban :)

Kattintsátok, több is van még... (Nem mellesleg.)

Azaz Unimog Camper. Egy új gyártó a blogon, még pedig a Bruder. A német gyártó 1926 óta létezik, és manapság is igen igényes gyerekjátékokat gyárt. Bizony jó ideje nézegetem a kínálatukat, amely leginkább a Müllerekben jellemző, tényleg szép játékaik vannak, ma kéne gyereknek lennem (gazdag szülőkkel). A minap a vaterán rákerestem csak úgy, és elém került egy kicsit hiányos Unimog, amibe érthetetlen módon egyből beleszerettem. A típusről sok helyütt olvashattok, nem is kell messze menni, itt van mindjárt egy régebbi poszt Sam. Joe-nál, benne modelltörténeti linkkel, illetve egy jobban témába vágó írás a totalcar oldalán, nem mellesleg egy carspotting nálam, szóval az Unimogról magáról most nem írok. A lakóautóvá alakított verzióit itt tekinthetitek meg, itt pedig egy site egy átalakítás történetéről, de vigyázattok, mert a birtoklási vágy gyorsan kialakulhat! Na, vissza a kicsire! Ami egyébként nem is olyan kicsi, én olyan 1:15-ös arányúra saccolom, mivel az 1:18-as Bogaramhoz képest nagy, az 1:10-es távosokhoz képest kicsi. Íme:

A két oldalán összesen három rekesz kinyitható, szintén nyílnak a hátsó ajtók, illetve csak az egyik, mert a másik sajnos hiányzik. Csak emiatt vacilláltam is egy kicsit, hogy megvegyem-e, de végül győzött az irracionalitás. Hiányoznak róla még kiegészítő elemek az említett rekeszekből is, illetve kívülről is, mint mondjuk egy létra, egy napfénytető, egy oldalt-felülre kivezetett kipufogó, és a bal oldalon is kellene lenniük valamiféle eszközöknek.Nem beszélve a dögrácsról az elején. Ilyen egy fullos darab. Az enyém valószínűleg már sosem lesz az...

Elég masszív darab, a műanyag nem túl merev, de jól tart, és a modell kidolgozása viszonylag részletes, élethű. Az első kerekek "rugóznak" is, amennyiben az első tengely úgy billenthető, a hátsó viszont merev. A belteret nem készítették el, de a hiánya annyira nem fáj, jól elvagyok nélküle. A hátsó traktust belülről sajnos elfelejtettem lefényképezni, de úgysincs bent semmi, maximum annyi, hogy a kintről nyitható rekeszek belülről bútoroknak néznek ki. Nézegettem a neten, népszerű ez a darab, találtam olyat is, aki trial RC alvázra applikálta fel a kasznit, más meg ledes lámpákat épített bele, a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt... :) Hajtás után még pár jó (nagy) kép.

Ami most jön, az nem más, mint egy újabb Polistil, az 1:24-es fajtából. Ezt a darabot jó ideje kerülgettem a börzéken, többször is szemeztem vele, az utolsó előtti alkalommal el is jutottunk a pettingig, ugyanis kézbe vettem, és végül egy csereüzlet folyamán a magamévá tettem. 4500 Ft volt a kisautó ára, nekem összességében 4000-be került, ami mindennek mondható, de kevésnek nem. Az olasz gyártó mintájául mondjuk egy 1988 körüli Audi quattro szolgálhatott (volt szerencsém kétszer is egy ilyen autóhoz IRL, az egyik egy volt évfolyamtársamé volt, a másik egy volt kollégámé, ez utóbbi ugyanilyen piros, mint fent, ugyanilyen felnikkel), de mivel ennek a sorozatnak az arányai elég szabadosan értelmezettek, simán ráfoghatjuk, hogy egy 1984-es Sport quattro volt az alap, és akkor mindjárt más a dörgés... Ennek még lesz jelentősége.

Sok újdonságot nem tudok leírni az eddig bemutatott darabokhoz képest, ugyanaz pepitában. Illetve hát szép pirosban. Amikor megvettem, az egész össze-vissza volt ragasztgatva matricákkal, a motorháztetőn az ajtó matricája, az ajtóén a tetőé, és így tovább, nem mellesleg a matricák vagy 70 százaléka hiányzott is. Nem volt más megoldás, mint mindet leszedni, majd a ragacsot lebenzinezni. A legfájóbb hiány az orron volt tapasztalható, ugyanis tök üres volt az eleje, se lámpa, se hűtőrács, se semmi. Ilyennek kellett volna lennie gyárilag. Hát, mit mondjak, nem egy szép látvány úgy sem. De megoldottam. Kerestem quattro-képet a neten, ahol lehetőség szerint szemből áll az autó, a fényképből kivágtam a nekem kellő részt, az autón lemértem, mekkora a hely, ahova ragasztani kell, lekicsinyítettem a képet, faszán kinyomtattam matricalapra, hazavittem, és... túl nagy lett, valamit elszámoltam. Viszont csupán széltében lett több, amire kíváló megoldást kínált az olló. Lámpák le, rács fel, lámpák vissza, kész. És akkor itt jön az, amire a poszt eleje felé utaltam: a sportosság jegyében nem ikerfényszórókat tettem fel, hanem szimplákat, innentől (ez is) Sport quattro és kész! ;) (Az egyéb különbségeket most nagyvonalúan hagyjuk...)

Hogy hátulra kellett-e gyárilag matrica, vagy nem, most nem tudom megmondani, de én ugyanezzel a módszerrel oda is tettem - igaz, ez még csak félmegoldás, itt ugyanis nem mértem, csak úgy belecsaptam emlékezetből, nem is lett jó. Hiába vagdostam utólagosan. Na, hát ezt sikerült alkotnom, rendkívül büszke vagyok magamra, hát még ha a hátulját is sikerül egyszer rendesen megcsinálnom... Ilyen a Sport a valóságban:

Szép napot!

Hogy az anyámba lehet egy kőkemény raliautót Ibolyának hívni? A válasz egyszerű: a Datsun Violet nem kőkemény raliautónak indult. Hanem egy kommersz kis családi limuzinnak, a kispénzűek BMW-jének. Az első Datsun 710 néven 1973-ban jelent meg, de számunkra sokkal érdekesebb az 1977-től gyártott A10-es sorozat. Amely Nissan Stanza-ként is ismert.

Na most figyeljetek! A Stanza nem volt más, mint egy jól átmatricázott Nissan Violet A10, amelyet a Laurel és a Skyline alá lőttek be árban és presztizsben, de nem sokban különbözött a Nissan Auster-től. A Stanzát azok a márkakereskedések forgalmazták, akik a Cedricet és a Laurelt, az Austert pedig azok, akik a Gloriát és a Skyline-t. A Violetet pedig azok, akik a Sunny-t és a Bluebird-öt. Ausztráliában Datsun Stanza volt a neve, Amerikában pedig Datsun 510, utalva a számunkra is ismerős 510-esre, de ez nem ugyanaz. Tiszta? A kenguruk földjén egyébként gyártották is. A Violet volt a Nissan legsikeresebb raliautója a WRC-ben, egymás után nyerte a kenyai Safari Rally-kat 1979-től 1982-ig, mindegyiken az ugandai születési, de kenyai Shekhar Mehtával a volán mögött. 1979-ben és 1980-ban még SOHC motorral, később már DOHC motorral nyertek. Ilyen teljesítménnyel még csak a Toyota Celica GT-Four dicsekedhet, amely 1992–től ért el igen hasonló eredményeket zsinórban. Timo Salonennel pedig 1980-ban megnyerte a Rally New Zealand-ot, majd egy évre rá a Rallye Côte d'Ivoire-t.

És akkor most megmutatom, hogyan néz ez ki a Polistil 1:24-es megoldásában, ugyanis Olaszországból sikerült megszereznem a sorozat egyik azon tagját, amelyről azt hittem, sosem lesz az enyém. Írtam már, mennyire tetszenek ezek a játékok, így most inkább nem ismétlem önmagam, inkább jöjjenek a képek - Sam. Joe egy korábbi felvetésére autentikus környezetben, azaz a szőnyegen fotózva:

Az autó egész jobb oldalát már én matricáztam fel, de a viszonylag egyszerű formának köszönhetően ez könnyedén sikerült. Ez is olyan, mint a hasonló kivitelű társai, igazi játék, nem rugózik semmit, nincsenek rajta kis kiálló mütyürök, viszont nyithatók az ajtók. Az alja ennek is műanyag, így könnyebb, mint egy féltégla. Az elejére is nekem kellett matricaként feltenni a hűtőrács-lámpák kombót, ezt sem cizellálták túl, holnap mutatok egy olyan megoldást, ami már custom, de mérföldekkel jobban néz ki...

A hajtás után még pár kép az igaziról, kattintsátok, megéri!