Nem is mondok semmit...

Na?

Továbbra is az érdekességek mezején kalandozok - ezúttal egy iskolabuszt mutatok be. Mindannyiunk számára ismerős a látványa annak ellenére, hogy nálunk nem honosodott meg ez a fajta gyermek-transzportáció (pár kivétellel, hozzá kell tennem, a képért hála porsche/pman-nek) – nem véletlenül, tegyük hozzá. (És rendkívül népszerű is, mint itt láthatjátok.)

Egy kis történelem: a wikipedia szerint az első iskolabuszok 1827-ben álltak szolgálatba Londonban, ezek egészen pontosan egy lóerősek voltak és 25 gyereket szállítottak. Mi leginkább az amerikai filmekből ismerjük őket, Amerikában és Kanadában jellemzően kimondottan gyermekszállításra épített buszokat használnak, nálunk Európában és a világ egyéb részein „normál” buszokat alkalmaznak. Odaát ez egy ingyenes szolgáltatás, pedig úgy becsülik, évente 10 milliárd gyermekszállítás történik (kb. 440.000 db ilyen busszal, 4 milliárd kilométer távot letudva, 25 millió gyereket szállítva évente). Ezen buszok 54%-a sárga. Amerikában 1886 környékén honosodott meg ez a szolgáltatás, eleinte vidéken, érthető okokból. Ezelőtt még nem buszok voltak, hanem valószínűleg inkább csak padokkal ellátott ponyvás szekerek, vagy pad nélküliek, de a Wayne Works nevű vállalat (nem a Batmané) ez idő tájt elkészítette az első igazi, ablakos „buszokat”. A jellemző sárga festést 1939-ben kezdték alkalmazni, amikor a Columbia Egyetem egyik professzora elhatározta, hogy egységesíti az építési és felhasználási szokásokat: a kiválasztott sárga árnyalat oka az, hogy ezen olvasható a legjobban a fekete felirat pirkadattól napnyugtáig. Hét nap tanácskozás után 45 egységes szabályt hoztak, meghatározták például a méreteket is, és érdekes, hogy számos akkor szabály még ma is érvényben van.

1945 után az amerikai városok is rohamos növekedésbe kezdtek, így az igény is arányosan nőtt a városi iskolabuszok iránt. 5-10 évvel később be kellett vezetni a tranzitbuszokat is (farmotorral, D típusjelzéssel), de a klasszikus csőrös C-típust ezek sem szorították ki. Mára hat gyártó készít kimondottan iskolabuszokat, a Blue Bird, a Thomas Built Buses, a Collins, a Girardin, a Trans Tech és az IC. Ez utóbbi csak nagyokat gyárt, a megelőző három inkább csak kicsiket, az első kettő viszont mindenféle méretűt.

1946-tól használatosak a nagy piros lámpák hátul, amelyek a gyerekek fel- és leszállására, és így a fokozott veszélyre figyelmeztették az autósokat, az ötvenes évek elején pedig bevezették a kihajtható STOP-táblát is, ami mára törvényileg szabályozottan minimálisan 45 cm átmérővel kell rendelkezzen, fényvisszaverős kivitelben. Mára már a fedélzeti videokamera is az alapfelszereltséghez tartozik. A forgalomból kivont buszok általában Dél-Amerikában élednek újjá.

És akkor az én példányomról röviden, bár ez szerintem sokkal kevésbé érdekes, mint a fenti történelem: ez egy Thomas Freightliner, a Siku gyártotta 1:55-ös méretarányban, ami azt (is) jelenti, hogy a Matchboxok jó részéhez képest nagy, néhány Sikuhoz stimmel, de a fél híján 20 centis hossz mindenesetre elég impozáns.

Gumikerekes, példásan részletes: nyitható a hátsó és az oldalsó ajtó (utóbbi kétfelé), nyílik az egész eleje, kihajtható a fentebb is említett STOP-tábla,...

...szép a beltér (oké, van benne hátul egy drabális merevítő oszlop, de ennyi belefér), szép a festés, szépek a felnik, tök rendben van az egész! Müllerben rendszeresen látok ilyet a Siku-polcokon, én szerencsére a vaterán lőttem az én példányom, jóval kedvezőbb áron.

Végezetül videó, de most nem iskolabuszos (jó, az is van, na), hanem valami sokkal frenetikusabb!

Szép estét!

Továbbra is az érdekességekről, de a Batmobile után vissza a való világba: következik egy Dodge Rampage a Hot Wheels-től.

Az igazit mindössze két évig gyártották, 1982-től. Az 1983-as Dodge Charger orra mögé építettek egy kisteherautót, az El Camino mintájára. A két éves pályafutás alapján nem jött be a számításuk, talán az ebben a szegmensben teljesen egyedülálló elsőkerék-meghajtás miatt.

Soros négyhengeressel árulták, a 2.2-es felirat is erre utal – nem tudom, miért voltak erre annyira büszkék, talán az olajválság után ez jó pont lehetett. Eleinte négysebességes kézi, illetve háromsebességes automata váltóval forgalmazták, de 1983-tól elérhető volt ötös kézivel is, ami azért komoly előrelépést jelentett a (ki)használhatóság terén. 520 kilós terhelhetősége elsősorban a Golf platós verziójával (hoppá) és a Subaru Brat-tel sorolta egy mezőnybe. A motor gyengesége miatt egyszerűen nem volt egy lapon említhető az El Caminóval, viszont olcsó és olcsón üzemben tartható autó volt, így elment belőle pár. Létezett egy Shelby Rampage is, amiből mindössze 218 darabot készítettek, de a marketing bénasága és (így) az érdeklődés hiánya miatt ez a projekt befuccsolt. 2006-ban újragondolták a Rampage-t, és elkészült egy pofás új koncepció, de ha jól tudom, ebből sem lett semmi végül.

Kicsiben a Hot Wheels formázta meg, nem is rosszul. Real Riders, azaz gumikerekes kivitelben készítették, kétféle felnivel, fehérrel és szürkével, nekem ez utóbbiból jutott. Az alja fém, de ez 1984-ben még természetes volt. Az autó itt-ott kopott egy kicsit, de nem vészes, játszottak vele, istenem, a nem egész egy dolláros ár bőven kárpótol. És tetszik a festése is.

Az okosság a platón található, ugyanis ráapplikáltak egy háromkerekű strandmotort, nagyvonalúan hívhatjuk trike-nak is akár. Lepattintani nem lehet, de letörni biztos könnyű, mert az ebay-en fellelhető példányok nagy részéről ez bizony hiányzik. A fellelhető példányok száma egyébként többnyire 0 és 3 között mozog, Dél-Texasban ennek ellenére nem tartják többre a kis járgányt 6 dollárnál. Jó, bliszterben ez felkúszik 20-ig, a ’86-os mexikói kiadás pedig új állapotában 250 dolcsi. Hm. A beltérben szépek az ülések, de a műszerfal és a telekormány erősen rontja az összképet. Végső ítélet: tetszik, és nem csak azért, mert a valódihoz hasonlóan aránylag ritka modell, hanem mert vagány kisgép, jól illik az El Caminók és a Holden pickup-ok közé...

Hogy spóroljak a szállításon, még mellécsaptam ugyanettől az eladótól egy MB Fordot is, ez sem tökéletes állapotú, de nekem teljesen megfelel, főleg, hogy eddig hiányzott a gyűjteményemből, illetve hogy ez is csak 90 cent volt - de erről majd később...

Redneck Rampage videó a végére: 

Szép napot!

Azt találtam ki, hogy a közeljövőben bemutatok pár ritkább ésvagy érdekesebb darabot a gyűjteményemből, így vélhetően nem kell teleraknom ezeket a posztokat már mások is megírták, így kattintsatok-típusú linkekkel. Az első ilyen akkor egy Batmobile. Egy, és nem az, de még így is nevezhetjük ritkaságnak a típust, a valóságban ugyanis igen csak limitált darabszámban fellelhető :)

Ez most akkor a Burton-féle Batman első járgánya. Mit érdemes tudni róla? A wikipedia szerint a következőket: a régi tévésorozatban a régi Batmobile alapjait egy Lincoln Futura adta (kicsit olyan Jetsonos), a HW ezt is megmintázta, de a most bemutatandó gép sokkal kevesebbet tartott meg az alapjául szolgáló Chevy Impalából.

Az autó Gotham City art deco stílusát követi, nagy, hosszú, alacsony és széles. A beltérbe a tető eltolásával lehet bejutni, ami a HW-verzióban is tologatható. Inkább pilótakabin ez, mint utastér. 6,6 m hosszú, 2,5 m széles és mindössze 1,3 m magas, nulláról 100-ra 3,7 mp alatt gyorsul, a végsebessége 530 km per óra, boosterrel. A gyorsabb fordulókat kilőhető karmok segítik, egy „középső láb” pedig képes az autót 180 fokkal elfordítani helyben. Az előbbi működőképességét a Mythbusters cáfolta, de én nem hiszek nekik, valamit biztos rosszul csináltak. Oldalra bombákat tud kidobni, előre Browning gépágyúkkal tud lőni, de Batdiszkeket is képes hajigálni mindenfelé, 15-öt egy mp alatt. James Bond autóinak mintájára olajfoltot és füstöt is kiereszthet, ha épp erre van szükség. A Batman Returns-ben egy elkeskenyedős manővert is bemutatott az autó, így szűk helyre is befér, de szerintem Batman sem olyan gazdag, hogy ezt a fícsőrt naponta használja, elég nagy volt ugyanis a nem visszafordítható veszteség a karosszérián. Az autó természetesen páncélozott, nem mellesleg hangvezérelhető.

Érdekesség, hogy a filmbéli autó utánégetője tényleg működött, de annyi üzemanyagot fogyasztott, hogy maximum 15 mp hosszú lehetett a jelenet, amiben működik. És a páncélozott változatot is megépítették, a filmben a „felvértezést” stop-motion technikával mutatták be, nem CGI segítségével. Egyebek itt. Sőt.

A szintén HW Tumblerről már volt itt szó korábban, ezt csak emlékeztetőül linkelem. Több Batmobile-változat beszerzését nem tervezem. Befejezésül álljon itt egy cseppet sem Batmobile-os (fan)videó, ami viszont cserébe nagyon jó: 

Szép estét!

A gyerekprogramok mellett filmnézés is volt a négy nap alatt. Írhatnék most itt sokat a Becstelen Brigatykról, hogy hú meg ha, de inkább olvassátok el ezt a kritikát, minden szavával, minden betűjével csak egyetérteni tudok. Nagyon Tarantinós! További 10 érv.

Csütörtökön megnéztük a Péntek 13 remake-t, teljesen rendben volt, tegnap este pedig a W delta Z című (2007-es) thrillert a mindig nagyszerű Stellan Skarsgarddal. A film nagyon bejött (persze nem mindenkinek), kicsit Hetedik, kicsit Fűrész, tessék megnézni, itt az előzetese! Én már ezt várom nagyon egyébként.

Közérdekű közlemény: a Zamárdiban nemrég nyílt Kalandpark teljesen rendben van! Megnéztük, leteszteltük, onnan tudom. A Mauro pedig mit sem romlott az évek során, az alábbi Carspotting ott készült:

Meg is éheztem valami olasz kajára...

És mind fekete. A másodikon egy kicsit hosszabb a hátsó traktus, mint az elsőn, a harmadikon pedig elég sokat mondó a 6.3 AMG felirat ;)

Szép hétfőt!

Legyen kerek szám!

:-O

Gyerekkoromban őseimmel többször is mentünk lakókocsival nyaralni. Nem tudom, innen-e, de megmaradt egyfajta szeretete bennem az utánfutók e kényelmes típusa iránt, de úgy általában is gyűjtöm a kis utánfutókat. Jó múltkor a vaterán szörföltem, amikor felfigyeltem egy eladónál egy igazán pofás Siku lakókocsira. Böhöm nagy, kéttengelyes "ház", és csak 500 Ft volt, így leütöttem, mielőtt akár csak megvizsgáltam volna a képeket rendesen. Utólag persze láttam, hogy a felső rész elég kopottas, de már akkor megfogalmazódott bennem a terv, hogy ezen majd segítek. Előbb a "felújítás" előtti, majd alatta az utáni állapot. Tetszik nagyon a végeredmény, és nem is kellett agyondolgoznom magam, lefúrtam a szegecseket, szétszedtem, mindenféle kaparászás és oldószerezés nélkül csak ráfújtam két fehér réteget a felső részre, a belsejét (ami egyébként piros, de igen részletes, kis konyhával, zuhanyzóval, ággyal, "nappalival") és az ablakokat lemostam, összeraktam és kész is volt. A valóságban jó partner lehetne egy igazi hosszú hétvégézéshez!

A Sikunál maradva: beszereztem egy csodásan szép Citroen Traction Avantot is a német gyártótól. Ilyenem régen volt Matchboxba, és talán még lesz is, szóval innen jött az ötlet. Mondhatni, tipikus Siku, igényes, részletes, masszív darab, ráadásul nyílnak az első ajtók, pont ahogy kell, azaz hátrafelé. A visszapillantó pedig a helyén van, azaz lent, középen a műszerfalon, így Maigret felügyelő sem köthetne bele:

A következő delikvens már nem Siku, hanem Jada. A szörfös sorból hiányzott eddig a Hebmüller (Type 14A), amit szerencsére Sam.Joe jóvoltából sikerült pótolnom. Vagány kis gép, és bár nem csomagtartón szállítja a deszkát, de egy magányos szörfösnek pont megfelel.

Megnéztük ma az Ecseri piacot, no nem MB-beszerzésileg, hanem csak úgy. Azért láttam két kisautót, amikre rá is kérdeztem, az egyik egy magyar AMX Javelin volt, nagyon kopott, de egyébként összességében jó állapotban, a másik egy HW Minitrek Camper volt, közepesen kopott állapotban, de nagyon görbe tengelyekkel. Mindkettő remek felújítási alap - lehetett volna, ugyanis az elsőért 500 forintot, a másodikért ezret kért az eladó. Mindkettő pont egy nullával haladta meg így a rájuk szánt forintösszeget, a második eladó ráadásul ki is oktatott, hogy mit képzelek, nem lehet mindent gombokért megvenni. Mondtam neki, hogy ő kérdezte, mit adnék érte, nem magamtól mondtam, az ár közlése után csak annyit mondtam, hagyjuk, mert egyértelmű volt, hogy 900 forintot nem fog engedni! Őrület :)

Visszafelé be kellett menni a madarasteszkóba bevásárolni (remélem, mindenki tudja, hogy ez a legolcsóbb hiper, nem a teszkó), és a játéksorok megsasolását természetesen nem hagyhattam ki. Jól is tettem, mert bár csak részben, de itt is megjelentek a 2009-es legújabb Matchboxok. Volt új-régi Mini, zöld Shelby GT500 tető nélkül, piros T2-es, meglepően sok téves feliratú bliszter, de Ford mentőt és Olds Vista Cruisert sajnos nem sikerült vásárolnom. Viszont meglett a McLaren SLR és kapott egy párt a GT3-as Porsche is, ami számomra egyáltalán nem jelentett csalódást. (Belsőség az új RS-ről.) Ja, pótoltam egy Chevy Van-t is, mert ebből a korábbi változat bár megvolt, nem tetszett festésileg, így az ma már katonai egyenruhában pompázik, ez viszont nagyon jól eltalált mintázatot kapott a Matelltől, marad is így. Most - főleg a fenti linkek fényében - akkor ezekről nem is írok, álljanak itt csak a képek - amik, mint tudjuk, többet mondanak ezer szónál ;)

Na, jók legyetek, irány a strand!

Az este készült 36 képből ez az egy, azaz EGY darab lett némiképp értékelhető:

Ha valaki elmulasztotta volna, szólok, nagyon szép volt! (A tag csak vicc, bocs.)

Irány Eldorádó! :)

Sajnos a mozgó, illetve hát egészen konkrétan a távol mozgó/repülő tárgyak fotózásába beletörik a kis Fuji bicskája...

Toyota FJ Cruiser a madarasteszkó parkolójában:

Boldog szülinapot, Magyarország!

Az van, hogy a projektet poihentettem egy kicsit, de tegnap belehúztam. Ez mondjuk annyiban kimerült, hogy a régen kitalált formájú és méretű matricákat végre elkészítettem a nagyszerű PowerPoint segítségével, mert máshoz nem értek. De nem vagyok maradéktalanul elégedett, több okból:

1) A legjobb lenne valami leáztatós matrica, de olyanom nincs, utánajárni meg lusta vagyok. Pedig annak biztos nem kunkorodna fel a sarka.

2) Az irodai matt etiketteket használom, de fényes megint csak jobb lenne, mint ez a matt.

3) A VW másik oldalára nem kerültek a kis csíkok fel, mert a nyomtatásnál nem figyeltem rá, hogy tükörkép is kellene, szóval ezért nincsen a túloldalról fotó :P

4) A Porschén a német Polizei-szín nem az igazi, érzékeltetésül szerepel a háttérben a 190-es Merci. Vagy a minta-fotó.

5) És hát mindkét kocsi tetejére fejjel lefelé kellett volna a számokat tennem, de most már mindegy. Lásd megint a Mercit.

6) Villogó/fényhíd még nincs, a VW-re az eredeti tervvel ellentétben valszeg modern fog kerülni, de a Porsche kap valami régiesebbet. Vagy nem. Vagy fordítva. Majd kitalálom.

Na, íme:

Ennyi mára Miki mókatára.

Nagy nap ez a mai, illetve a tegnapi, mert végre megjött két várva-várt Matchboxom! A katonai festésű Binzt és a hozzá való Staff Car-t ezer éve hajtom, de valahogy nem jött össze eddig. Most sem teljesen, ugyanis a Staff Car még mindig hiányzik, de a Binz és a (szerintem még a Staff car-nál is ritkább) katonai VW busz itt van, gépelés közben is simogatom őket... Sam.Joe a Binz-témát oda-vissza kivesézte, több részletben (1, 2, 3, 4), illetve a vonatkozó Twin Pack-ről is írt, így tényleg nem szaporítom a szót. Szállítással együtt 15 font volt a kettő, és bár közel sem tökéletes állapotúak, egyáltalán nem bánom, nekem megérte, most nagyon örülök. Annyira, hogy a Mercire gyártottam két új matricát is, mert az eredetiek nagyon elfáradtak. További Binzek a gyűjteményemből alább, az igazi ilyen. A későbbi (lásd Corgi legalul) pedig ilyen. A vékony SF-kerekűhöz, ígérem, beszerzem pótlólag a beteget a hordágyon! A vastagabb kerekűt a bolhán lőttem vagy egy fél éve, ahhoz nem jár.

Mindjárt jön egy felújítós poszt, ne menjetek sehová!

Nagy örömömre a vaterán a múlt héten sikerült lőnöm egy nyitott 1303-as Bogarat, Sikut, olcsón. Ennek tetővel rendelkező verziója eddig is megvolt két példányban (érdekesség: szintén a vaterán kínálnak nem cabriót valami 5500 forintért, pedig jó, ha ezret ér), de ez eddig hiányzott. Ráadásul ez a régebbi kerekű kivitel. Egy kicsit rugózik is, de nem nagyon, csak amennyit a tengely saját rugalmassága enged. A színe nem túl szép, ezt akkor is tudtam, amikor leütöttem, illetve az egyik küszöbnél van két leverődés, a tükrökön és egy-két helyen még, de összességében nem rossz állapotú, mondhatni, hiánypótló. Íme:

Egyáltalán nem ide tartozik, de külön posztot nem akartam írni arról, hogy sikerült  beszereznem pár új (2009-es) Hot Wheelst is, többek között egy Triumph TR6-ost, aminek ugyancsak hiányzik a teteje. Sőt a szélvédője is. Nagyon vagány. A beltér abszolút autentikus, csináltam róla olyan képet is, ahol látszik a (természetesen) jobb oldalon ülő vezető helye mellett a benzintank. Jópofa a festése, menők a kék felnik, nagyon jól eltalált gép.

Több cabrióval most nem szolgálhatok, de lett végre egy Dixie Challengerem. Ez a típus a HW kínálatában ezer éve (na jó, 18) szerepel, és a General Lee-re erősen hajazó megoldásukat már régebben is be akartam szerezni, de végül nem jött össze. Most kihozták, mint recolor, de nem bánom, ez is tetszik, az autótetkós stílusú lángok meglepően jóra sikeredtek.

Írtam lejjebb, hogy a Siku Mini ára többek között egy csúnya HW Olds volt, amitől így sikerült megszabadulni, de lett egy új, aminek a festése nekem még az amúgy szintén pofás barnánál is majdnem jobban tetszik, főleg, hogy jól illeszkedik az alatta látható, szintén 2009-es festésű Mustang Fastback-hez.

A 2009-es sorból még sok újdonság volt (a Corában, ha eddig nem említettem volna), de jó részüket otthagytam, így nem lett 2009-es recolorom a Dodge Demonból (zöld), a Buick GSX-ből (piros), a Custom Vegából (sárga), Camaróból (lila) stb., illetve valahogy nem sikerült kibékülnöm a Honda NSX versenyautóval sem, de a Nissan Bluebird új színvariációjának és az új Nissan GT-R-nek sehogy sem tudtam ellenállni:

Szép napot, és ne feledjétek, holnap péntek!

A Mini újabb MB-os megjelenésének apropóján folytatódik a Kacsával megkezdett retro-kult sorozat, de igyekszem nem nyújtani az unalmasságig. Főleg, hogy szerepelt már több blogon is (például itt és itt), illetve a wikipedia is elég sok karaktert szentelt neki. Innen szemezgetek hát:

A fejlesztésről: Az 1956-os szuezi krízis miatt Európa üzemanyaghiányban szenvedett. A nagy autók eladásai visszaestek, a német buborékautók viszont előretörtek. Leonard Lord, a British Motor Corporation vezérének feje két méretet nőtt, és elhatározta, hogy készít egy normális kisautót, hogy kiszorítsa a német förmedvényeket. A következő kritériumokat határozta meg: az új kisautónak be kell férni egy 10 × 4 × 4 láb (3 × 1.2 × 1.2 m) méretű dobozba, és a teljes hosszból 1.8 m legyen az utastér, továbbá csak meglévő motort használhatnak a tervezéskor. Visszavették az ekkor az Alvisnak dolgozó Issigonis mestert, aki járatos volt kisautók tervezésében. A projekt nagy volt, a csapat kicsi: Jack Daniels (együtt dolgoztak korábban a Morris Minoron, Chris Kingham (Alvis-os kolléga), két tanuló mérnök és négy műszaki rajzoló. 1957 októberében előálltak a Narancs Doboz nevű prototípussal. A nagy okosság a motor keresztben történő elhelyezése és az elsőkerék-hajtás kombinációja volt, így érték el, hogy az új járgány orra olyan tömzsi lehetett. A kisautók nagy része mind a mai napig ugyanezen építési elv mentén készül. A felfüggesztés is szokatlan volt, ugyanis a helyigényes rugós tagok helyett gumipogácsákat használtak, amik a négy sarokra kitolt apró kerekekkel együtt tökéletes gokart-érzést és -kezelhetőséget eredményeztek.

Eredetileg egy fejlettebb rendszert terveztek bele, valami hasonlót, amit a Citroen is alkalmazott akkoriban, de a tervek nem lettek készen időre, így maradt az eredeti felállás. Két évvel később azért ezt az újat használták az Austin 1100-ban. A kerekeket is szokatlanul kicsire, mindössze 8 collosra tervezték, így ezekhez új gumikat is kellett fejleszteni, amihez a Dunlopban találták meg az ideális partnert. A Dunlop rábeszélte a tervezőket a 10-es kerekekre végül. Helytakarékos és praktikus ötlet volt a tolóablak, így lehettek jó nagyok az zsebek az ajtókon, illetve a lefelé nyíló hátsó csomagtér, ami így nagyobb csomagok szállítását is lehetővé tette, ha nyitva hagyták. Kezdetben pont ezért fityegősen rögzítették a rendszámtáblát, hogy ilyenkor is olvasható maradjon. De ezt nem sokkal később visszacsinálták, mert a lógó rendszámtábla visszaterelte a kipufugógázt az utastérbe. Végül 1959 áprilisában mutatták be a gyártásra érett autót a sajtónak, augusztusra pedig már több ezret le is gyártottak, hogy minél nagyobb lendülettel indíthassák az eladásokat. Austin és Morris néven kezdték árusítani az autót, az első az Austin Sevent idézte, a másik – Morris Mini-Minor – pedig egy szójáték volt a korábbi Morris Minor kapcsán, ugyanis a ’minor’ a latin ’kisebb’ szóból jött. Eredetileg Austin Newmarket lett volna az autó neve. Huh. 1962-ig Austin 850 és Morris 850 néven futott Amerikában és Franciaországban, Dániában Austin Partnerként 1964-ig, majd Morris Mascot lett, 1981-ig. Nem folytatom, mert kezdek elveszni...

Még annyit, hogy 1964-ben hidraulikus felfüggesztést kapott a Mini, ami a rajongók ellenállását váltotta ki, ugyanis a legendásan kiváló kezelhetőség oda lett, így 1971-ben visszatértek a pogácsák. És maradtak is. Érdekesség, hogy a Ford egyszer vett egy Minit, atomjaira szétszedte, hogy megvizsgálhassa, tudna-e valami ésszerű alternatívát alkotni. Végül arra jutottak, hogy ilyen áron nem. Számításaik szerint a BMC autónként harminc fontos bukóval árulja a Minit. A BMC ezt cáfolta, bár azt elismerte, hogy nem az alap autón magán keresik a nagyobb profitot, hanem pl. a De Luxe változaton, illetve a kiegészítőkön, mint a biztonsági öv, a visszapillantók, a fűtés, a rádió, illetve a Cooper és Cooper modelleken. Az autó a hatvanas években vált kult-autóvá, amikor mind több színész és zenész is a tulajdonosok táborába lépett. Majd maga is filmszár lett, az 1969-es (eredeti) Olasz meló révén, amelyben lépcsőkön, csatornákban és épületek tetején száguldoztak vele. Quincy Jones zenéjére. (Mondjuk nekem a remake is bejött.)

Levezetésnek egy Minimániás cikk 2007-ből. Szerintem megállapíthatjuk, hogy az autós történelem egyik legnagyszerűbb szereplője az egyik legkisebb is, de most akkor nézzük az igazán kicsiket:

Kezdjük a Matchboxokkal. A Sam.Joe-nál és Ikarus256-nál bemutatott (linkek legfelül) Racing Mini az első, ami talán a legnagyobb kedvenc, ugyanis ez (igaz, matrica nélkül) gyerekkoromban is megvolt, ráadásul két színvariációban. Rugózik, gurul, vagány – ahogy az egy versenygépnél illik, lökhárítók nélkül. Nagyon örültem, amikor annyi év után pár hónapja egy bolhapiacos portya során megakadt rajta a szemem, és némi alkudozás után újra a kezembe foghattam eme régi kis műremeket.

UPDATE: a cseppett kopottat sikerült egy (szinte) hibátlanra cserélni:

A 2009-es sor 2-es (illetve 2/11-es) számmal jelölt versenyzője az 1964-es Austin Mini Cooper S, Heritage Classics felirattal a kártyáján. Ebbe a sorba tartozik még a kártya hátoldala szerint az 1971-es Olds Vista Cruiser (már itthon is kapható, mindenképp beszerzendő!!!), a Lotus Europa, a Karmann Ghia, A Citroen DS, a Caddy, a Cougar, az E-Type Jaguar, a GTO, az El Camino és a Jaguar XK 120SE. A 11-ből már 9 megvan. Ez jóval keskenyebb kivitelű, mint a nagy előd, készítettem összehasonlítós fotót is, és már műanyag az alja, viszont jól választottak hozzá kereket és kedves ötlet a fentebb is említett tolóablak megformázása. Látszanak az ajtózsanérok, ennek is megvan hátul középen a kipufogója, amit a lökhárító műanyagjából alakítottak ki. A beltér rendben van, a tető színe fekete, tehát eltér a karosszéria színétől, de fehérben talán jobb lett volna. Az elején kifestették a lámpákat és az emblémát, de az előbbit akár hagyhatták volna... És nagyon kicsi az egész, amiért jó pont jár a Matchboxnak/Matellnek, részben ezért is azt kell mondjam, igen jól sikerült darab.

A HW Minije viszont színben telitalálat. Ez is egy versenyautó, mint a Racing Mini, csak jobb ülés van benne, a bal helyén egy tűzoltópalack fekszik, van benne bukócső, elöl leszegecselt lámpák és markáns beömlő, hátul dupla kipufogóvég, oldalt brutális kerékjárati ívek. És hát a tető festése csodás! Andrewboy, aki újabban hanyagolja a blogját, írt már erről (illetve egy hasonlóról) régebben egy szösszenetet, íme.

Egy alul-hátul található rögzítőpöcök segítségével könnyedén szétpattintható, a kaszni egyben leemelhető, így megcsodálható a csupasz versenytechnika. Brilliáns.

Az ebayen lőttem egy makulátlan Siku Minit (Rover Mini) kékben, de még mielőtt megérkezett volna, a vasárnapi bolhatúrán (szerencsére csere útján, az "ára" így egy MB Suburban, egy HW Charger (hibás), egy HW Olds (ronda), egy Realtoy 350Z és egy Siku Unimog volt) a kezembe akadt egy zöld is – cseppet kopottabb állapotban, de a teteje kap majd egy új fehér réteget és rendben lesz. Nagyon jó kis gép, full fém, és a Sikutól meglepő módon a méretével sincs semmi bajom (lásd negyedik kép alább). A színe a HW-hez hasonlóan zöld, és bár metál, valahogy „pálottabb”, a felnik szürkék, de nem állnak rosszul neki. Vannak rajta visszapillantók, illetve igen markánsra sikeredett a küszöb, egy fokkal jobb lett volna valami visszafogottabb megoldás, de nem értek a focihoz.

UPDATE: azóta megjött a kék is, frissítve a képek!

Motormax Mini Cooper: meglepő módon mind közül talán a legélethűbb. Piros az autó, fehér a tető, a motorházon két racingcsík, belül pedig a remekül sikerült műszerfal a középre helyezett órákkal. Nagyobb is az autó, mint a fentiek, de még nem zavaró mértékben. A Hot Wheels Minihez hasonlóan ez sem rugózik. De az arányokat szépen belőtték, a kerekek pl. se nem kicsik, se nem nagyok, minden a helyén.

A Tomica is megörvendeztetett egy kisautóval, ami jó szokásuk szerint igényes, masszív darab, szépen gurul és remekül rugózik. Érdekes a teljesen fekete beltér, valahogy egy világosabb, mondjuk fehér jobban illene az élénk narancs fényezéshez, de nem zavaró az összhatás. A tetejére festett Union Jack igencsak egyedivé teszi. És négy évvel fiatalabb csak nálam...

Ugyanezt festették a tetejére az Austin Mini Van-emnek is. A keretes szerkezet miatt került ez a végére, és mivel ez nem „sima” Mini, hanem „kombi”, azaz a Mini Clubman változatából kialakított kisteherautó (érted, „kis”, hehe), ráadásul Superfast kivitelű, ennek megfelelő részletességű festéssel és kerekekkel. A választott padlizsán(?)lila szín érdekes, de nem áll rosszul az autónak, mondjuk annyira jól sem, mint a HW British Racing Green-je. Ez megint nem rugózik, de van hozzá egy pofás papírdoboz legalább. Az ablakok félig nyitva, és érdekes, hogy a hátsó lámpát két színnel festették ki. A kerékjárati ívek peremének ezüst csíkja nagyon feldobja az összképet.

Összességében a Hot Wheels tetszik a legjobban a fent bemutatott kisgépek közül, mert vadul néz ki, fantáziadús és rendkívül masszív darab. Oké, a klasszikus Racing Mini is tetszik, mint a mellékelt ábra mutatja, az is rendkívül időtálló, jó minőségű darab, ami sajnos az újkoriakról már nem mondható el ilyen nyugodt szívvel... Mint annyi minden más esetében.

Mi más is lehetne a videó a végén: 

Jó, akár még ez is:

Mit sem változott az elhatározásom, hogy olasz szupergépek maximum csak a carspotting rovatban fognak ezen a blogon megjelenni:

Maserati GranTurismo a Greshamnél. Nem csak én fotóztam :)

Emitt egy Sandtrooper, autentikus koszolással.

Meg is találtam hát az alkalmat, hogy megosszam veletek egyik kedvenc fan movie-mat, a Cops sorozat SW-világba helyezett paródiáját. Alatta pedig még némi komolytalankodás:  

Mára ennyi voltam.

Kezdjük az elején. Tegnap megnéztem otthon a Képlet című filmet. Meglepődtem, hogy ennyire tetszett. Alex Proyas rendezte, Nicolas Cage főszerepelte, ez utóbbiban kellemesen csalódtam, bár régebben nagyon szerettem. Aztán kicsit kiábrándultam, ugyanis volt a Szellemlovas, a Next és a Bangkok Dangerous, úgyhogy volt honnan javítania. Cage haja még mindig gáz, azt, ahogy beszél angolul, továbbra sem szeretem, de mivel szeretem a világvégés filmeket, az ufós tematikát az ilyen képlet-megfejtős izgalmaskodást, feledni tudtam a hibákat. Nagyon is. Most sem akarok sokat spoilerezni, a lényeg, hogy (akit érdekel, jelölje ki) 1959-ben egy iskola kisdiákjai egy időkapszulába helyezik a rajzaikat az elképzelt jövőről, az egyik kislány viszont nem egy rajzolt, hanem egy transzban írt számsort tesz bele, 50 év múlva kiássák, természetesen Cage gyerekéhez kerül a "képlet", amit apuka megfejt, természetesen az elmúlt 50 év nagyobb katasztrófáit tartalmazza a számsor pontos dátumokkal, az áldozatok számával és a GPS-koordinátákkal, és természetesen még előttünk áll három. Egyiket sem tudják elhárítani, az utolsó ráadásul sikeresen kiírtja az emberiséget, így vége lesz a világnak. Egy kedvesség az alkotók részéről, hogy a film végén egy az egyben visszaköszön egy bibliai utalás, Ezékiel könyve, amiből (egy másik részéből) ugye Jules is nagy beleéléssel idézett, az alábbi:

"Ezék. 1.4

És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.

Ezék. 1.5

És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala.

Ezék. 1.8

Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai.

Ezék. 1.15

És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől.

Ezék. 1.16

A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna"

 

Na, pont ilyen volt a film végén az űrhajó.

De honnan akkor a poszt címe? Hát onnan, hogy a film megnézése után elgondolkodtam, hogy mi az istent csinálnék, ha tudnám, hogy mondjuk egy hét múlva vége a világnak? Vagy egy hónap múlva. Vagy egy év múlva. Nyilván minél többet lennék a szeretteimmel, blablabla, de tényleg elkezdtem gondolkodni. Tegyük fel, hogy senki más nem tudná, csak én. Három eset:

1) Egy hetem van: gyorsan összeszervezném a családot őseim balatoni nyaralójába, jól felpakolnék a legjobb kajákból-piákból, egy hétig csak roston sütnénk, strandolnánk és nagyokat nevetnénk, aztán a végén megnéznénk utoljára a szép csillagos eget, heló.

2) Egy hónapom van: amit gyorsan lehet, pénzzé tennék, összeszedném a szűkebb családot, egy jót nyaralnánk valami menő helyen all inclusive, majd az utolsó pár napra egyes pont.

3) Egy évem van: mindent eladnék, lakást, kocsit, MB-gyűjteményt, mindent, ellátogatnék a világ számomra érdekesebb pontjaira, úsznék delfinnel, etetnék bébifókát stb., majd egyes pont.

Tehát valószínűleg egy új Matchboxot sem vennék. Na, hát most akkor ez ennyi, de még egy kicsit ne legyen vége a világnak. (Sajnos a hétnek sem lesz vége, holnap egész nap reklámfilmet forgatunk...)

Megint nem lesz alvás :( 

Szép pénteket!

Ez akkor a Datsunos poszt folytatása, amiben írtam, hogy na majd egy külön posztban megemlékezem a Z nevű utódokról is, de aztán rájöttem, hogy nálam már jobban megemlékeztek többen is, ezért hát íme Tommi blogja és Sam.Joe blogja, olvassátok az ide vonatkozókat! Én meg csak megmutatom, nekem milyenek vannak ;)

Az első a Hot Wheels modellje 1985-ből. Dél-Texasban ebből 12 színvariációt jegyeznek, az én pirosomról pont nincs fent képük. Masszív, jó minőségű darab nyitható ajtókkal, a szükségesnél egy pöppet csiricsárébb dekorációval. De még így is talán a legszebb ebből a típusból, arany felnikkel.

A Majorette már a T-tetejű változatot mintázta meg, eggyel szolidabb fényezéssel, de bénább kerekekkel. Az, amelyiket nem bontottam ki, most épp eladó a vaterán, de van belőle kibontott is, nyithatók az ajtajai és az első lámpái. A Majorette ZX-ről is a fenti linkeken olvashattok részletesebben, túl sokat nem tudok hozzájuk tenni. Keveset sem. Tetszik.

A Matchbox 1986-ban készítette el a saját értelmezését, nekem a fellelhető színvariációk közül a talán leggyakoribb Fujicoloros jutott 1987-ből. Full fém, nyílik az eleje, de az ajtaja nem, viszont azok a kerekek vannak alatta, amelyek nekem a legjobban tetszenek az ötküllős mellett. A kollégák ezt a modellt már szintén kivesézték, részemről még kiemelném, hogy jópofa a zöld alváz, de erről most ennyit.

Ebből a modellből létezik egy Maisto-verzió is, de azt nem vettem meg még, mert csak 5 dollár felettiekkel találkoztam, Maistónál ez pedig 3 dollárral magasabban van a saját határomnál, szóval ha lesz is, később csak. Cserébe egy újkori Yatming, amit a Gulliverben lőttem, gyakorlatilag csak e poszt kedvéért, 200 forintos kategória sajnos, meg sem közelíti a Datsunos posztban mutatott Yatmingot. Pont beszéltünk róluk nemrég az indexes fórumon, kár értük. Ezért jár a noname cimke a végére...

És akkor ugorjunk egy generációt!

A Z31-es kódjelű modellt 1989-ben lecserélték a Z32-esre. A formaterv igen erősre sikerült, talán részben ezért volt az, hogy a hétéves pályafutása során temérdek apró módosítás, változtatás történt rajta, például 1991 után már csakis automata klímával volt kapható, de a formájához nem nagyon nyúltak a japán mérnökök. Fiatal kamaszkorom álomautója volt ez, a Balatonnál nyálcsorgatva figyeltük a haverokkal ezeket a gépeket, amint a Bundesliga-frizurás vezetőik leparkoltak velük a szállodasoron.

A sárga a Matchboxtól érkezett, talán 1990-ből. Nem nyílik semmije, de jól mutat rajta az üvegtető. A visszapillantók talán egy kicsit nagyra sikerültek, de összességében nekem bejön a kisautó, szeretem ezt a korszakot mind az igaziak, mind a Matchboxok tekintetében.

A kék egy Novacar, ami a Majorette portugál változata. Érdekessége a modellnek, hogy az egész műanyag, nem csak az alváz, és úgy általában egy aránylag egyszerű darab, nem rugózik, alig gurul, és nem vitték túlzásba sem a részletezést, sem a festést. (Van egy ugyanilyen gyártmányú Terranóm is „normális” Majorette-kerekekkel, amit már mutattam, arra is ugyanezek igazak, de a beltér ott talán még a faéknél is egyszerűbb. Cserébe viszont tűzoltó!) A színválasztásra is aludhattak volna még egy párat, de filléres cucc lévén ezt inkább ne rójuk fel szegénynek.

Furcsa azonban, hogy alapszínnek a HW is beválasztott egy a fentinél szerencsére azért sötétebb bili világoskéket a saját értelmezései közé, amit aztán megspékeltek a tűréshatáron még belüli sokküllős csicsafelnikkel és az érdekes alapszínt ellensúlyozandó némi sportos absztrakt mintával. Az eddigiektől eltérő az orrkiképzése, illetve átlátszók a lámpák, amiért piros pont jár. Mint ahogyan a nyitható ajtókért is. Ráadásul az egész fém, igen súlyos darab, ami manapság már ritkaság sajnos. De valahogy az összkép olyan elbénázott, majdnem jobban hasonlít az eleje egy Fiat Coupéhoz, mint a Nissanhoz. Dolgozhattak volna még egy kicsit a formaterven, más is meg tudta oldani egész jól.

Csodás, és viszonylag ritka darab a Tomica rendőr-verziója, nem bonyolították agyon (nem is nagyon lehetett), szokásos masszív, minőségi darab. Talán a legszebb mind közül, de legalábbis holtversenyben a legfelső pirossal...

1999-ben először koncepció, majd valóság lett az újkori Z-ből. Ekkoriban került a Nissan a Renault tulajdonába (ezért nem Note-om lett, hanem Jazz-em IRL), egyébként. 2003-ban a MB már meg is mintázta, illetve a Realtoy kínálatában is megjelent a modell, én pedig szépen begyűjtöttem belőlük egyet-egyet (a sima szürke a MB, a kerekei általam sötétítve). Alattuk pedig két itt már korábban is szerepelt rendőr, egy Tomica (ami kettő, bár a másik Mazda RX-8) és egy Amercom, ez utóbbi 1:43-as.

A legújabb változatról a Totalcar írt a minap, tessék. És még egy kis olvasnivaló a magyar Z-klub lapjáról. Ennyi volt akkor a Datsun-Nissan sztori a részemről, de azért van egy videó is a végére, ami nem Z (na jó, itt van egy), hanem Pathfinder, mert... ö, na, megnézitek, megértitek, miért inkább ez ;) 

Szép napot!

Szirszarjaim a vaterán:

Ford Cortina és Eccles lakókocsi

Majorette-csomag

Majorette Nissan

Realtoy Impreza fehér holló

MB-26 Volvo kamion szállítmány nélkül

Két Siku gyöngyszem

Jó szerencsét!

Idegen tollakkal ezúttal, ugyanis Andrew0807 a Városligetben járt, és nem bírt magával:

Szép napot!

Megjött végre a rohamosztagosok téliesített változata is a Legótól, ez már snowtrooper, és egy szép nagy fegyvere is van, lábakon. Bár mint tudjuk, a Millenium Falconban ezzel sem tudott komoly kárt tenni...

Azért elég fenyegető. Alább egy másik Big Gun:

Szép napot!

A Datsunon belül most a Z-n a fókusz, bemelegítésnek egy kis történelem, kivonat a Retromobil cikkéből, a teljes online verzió elolvasható itt:

A Datsun első nemzetközi fellépése 1958-ra datálódik, a csapat vezetője bizonyos Yutaka Katayama volt, ma marketingesnek mondanánk. Nem is kellett nagyon verni a dobokat, otthon úgy megünnepelték a sikerét, hogy Amerikában kötött ki, a Nissan-képviselet területi igazgatójaként. Illetve a Datsunén, mert az USA-ban nem a bevásárló anyacég, a Nissan nevén futott a márka. Amerika egyébként elég sok segítséget adott Japánnak az autógyártás mozdítására, a Toyotától például Willyshez hasonló terepjárót rendeltek, ez lett a Toyota Land Cruiser evolúciós csírája. A Nissanhoz is utaztak amerikai mérnökök (egyikük a BMW-gyár menekültje a háborúból) és szervezők, akik a gyártást igyekeztek racionalizálni. Ha tudták volna, mekkora japán fölény lesz a tanulóévekből, otthon maradtak volna. Katayama már korábban, diákként megismerte az amerikaiakat, tisztában volt vele, mi kell nekik: olyan menő, sportos gép, mint mondjuk egy Corvette vagy egy Triumph. 1968-ban, amikor Katayama a képviselet elnöke volt, a Datsun (Bluebird) 510-es már 1600-as motort kapott. Katayamának volt egy BMW 1600-asa is, nem győzte dicsérni az otthoniaknak. Így felgyorsult a GT-projekt, amit Z betűvel jeleztek.

Kezdetben két 240Z készült, az egyik csak 2 literes motorral, Fairlady néven otthon (Japánban) került piacra, a másik 2,4 literessel, Datsun 240Z-ként Amerikában. A pikáns az ügyben, hogy a Datsun 1600-as motorja a Mercedes 220-as (1960) hathengeresének másolata, négy hengerre redukálva – a 240Z már visszakapta a „levágott” robbanótereket is. Akkoriban a japánok ugyanolyan hevesen másoltak, mint ma a kínaiak. A gyártás 1969-ben kezdődött, de a 130 és 151 lóerős mellett készült egy sorozat 190-200 lóerős versenymotorrá fejleszthető változatban is. 1970-től megjelentek Amerika útjain a 240Z Fairladyk, de az egyszerűség kedvéért csak Z-nek nevezték az autót. Hiába mondják udvariasan lédinek, hamarosan „jó csajnak” kezdték becézni, azért is, mert Katayama nem szerette volna, ha egy sportautó „nőies” nevet kap. 1974-ben kijött a 260Z, erősebb motorja már 139 lovas volt. 1975 már a 280Z éve lett: elődje meghízott a tengerentúli, elsősorban a bazi lökhárítókban vizualizálódó biztonsági előírások miatt, a környezetvédelem katalizátort és átalakított üzemanyag-ellátást igényelt, de a 2800-as motor immár 149 lóerős lett. A változást a 3 mm-es löketnövekedés hozta, a tisztább munkát pedig a karburátor lecserélése Bosch L-Jetronic-befecskendezésre. 1976-ban a motor 170 lóerős lett, és ötsebességes váltón át hajtotta a kardántengelyt. A Z-modellek versenyváltozata folyamatosan nyert a pálya- és raliversenyeken, a szériák pedig az eladási listán nyomták le a konkurenseket, 1977-ben csaknem 70 ezer Datsun Z ment el. A japánok igazi sportkocsit kínáltak igazán olcsón.

Jóval részletesebben még itt. Vagy Karottánál. Esetleg Wikinél. Netán Inside Line-nál, angolul. Az autó történeti hátterét a fentiek fényében most hagyjuk, a személyes érintettségem mindössze annyi, hogy régen nekem is volt egy lilásbordós kicsiben, illetve egy kollégámnak régebben volt egy nemtommilyenszínű nagyban. És hát ugye nagyon tetszik.

1978-ban debütált a Matchbox kínálatában rugózatlan változatban, de nyitható ajtókkal. Szerintem a kék a legszebb, de bármelyiket elfogadnám. Az én flottámban két kisautó képviseli ezt az első típust, egy sima ezüst (Dr. Dee-től), piros belsővel (és innen kinövő vonóhoroggal), illetve egy metál lila, sárga belsővel. Mindkettő alváza fekete, az ezüst szerencsére abszolút karcmentes, a lila pedig mindössze egy pontkopással rendelkezik.

1979-ben kihoztak belőle egy már rugós, még mindig nyitható ajtós változatot, amely bár elég részletes, de mintha egy kicsit torz lenne. Származási helye immár Hong Kong, és ez már ZX, nem pedig Z 2+2. A brutális méretű (nyilván amerikai szabványnak megfelelő) lökhárítók a torzságban erősen sárosak:

A fő bűn azonban a szinte zavaróan kicsi kerék. Érthetetlen.

Itt kitérnék a sorstárs piros (Sun Burner) Toyota Celicára, kék Mazda RX-7-esre és sárga Mitsubishi Galant Lambda Eternára (hej, de szép hosszú név, ráadásul az első és egyetlen Made in Japan Matchboxom, hoppá), amelyek osztoznak a pici kerékben, pont olyan, mintha egy multipakkban lettek volna...

Elég jól mutatnak együtt.

Az 1982-es (ZX 2+2) verzió már szép (?) nagy kerekekkel rendelkezik, de a tetőn felfedezhető t-top jelzésértékű megjelenítése ellenére elnagyoltabbnak, sőt jóval darabosabbnak tűnik a legelsőnél. De az ajtók szerencsére még mindig nyílnak.

1986 után pedig már csak Nissanok jönnek a MB-nál, nincs több Datsun.

De van még Majorette Datsunom, ez a 260 Z feliratot viseli, a sárgán még nyithatók az ajtók és van vonóhorga is (bumszli műanyag fedővel, ami a franciáktól már nem is olyan meglepő, főleg, hogy létezett egy utánfutós twinpack-ben is (az első MB-verzió is, ezt nem is írtam feljebb), ahol valami speed boat-ot húzott maga után). Az arányai azonban egy cseppet furcsák, mintha hosszában valaki összenyomta volna, olyan. 229-es számmal tűnt fel az 1976-os katalógusban.

A Tomicától egy rendőrségi verziót szereztem be, ennek az érdekessége a festésen és a fazékvillogón kívül a kerekek fehérsége. A beltér itt is piros, a kormány a jobb oldalon, az ajtók nyithatók – a minőség pedig a Tomicától megszokott remek. Nem egy mai darab, de már Kínában gyártották, és szerencsére teljesen kopásmentes – bónusz hibátlan dobozzal.

A Hot Wheelst a Datsun Z-gyűjteményemben egy Modern Classic képviseli gyönyörű metálfénnyel és fém alvázzal, illetve csodás felnikkel. A karosszéria itt sportos szélesítéseket kapott, elöl spoilert, orrán-tetején sportcsíkokat. Az első lámpák megjelenítését egy kicsit elnagyolta a HW, de összességében nagyon is szemrevaló a gépezet. Full fém, ahogy mindegyik ebben az al-sorozatban. És az ajtók végre nem nyílnak :DDD

Van egy Yatming Datsun 280 Z-m is ám. Kis pici, apróbb kopásokkal, de egyébiránt nagyon faja állapotban. Full fém ez is, szépen gurul, szépen rugózik, szépen nyílnak (ezt de unom már) és záródnak az ajtajai. A belseje jópofa, mert vagány sportülésekkel rendelkezik, a műszerfalon is nagyjából a helyükön vannak a „dudorok”, de a kormány mintha fejjel lefelé lenne. Hm, érdekes. Sokkal jobb minőségű ez a régi Yatming, mint a kurrensebb darabok, majd a Nissan-posztnál mutatok ilyet.

Szóval, ahogy írtam feljebb, a Nissan 300 ZX-ről, ami a folytatása a kis Datsun-történetemnek, egy külön poszt szól majd... Nem is olyan sokára. Addig is videók: 

Szép napot!

Negyedszázadnyi nagyobbá kattintható kép a Mustang-ménesemről. (Sajnos pár kimaradt, ezeket majd pótlom.)

Szerintem a Mustang a legnépszerűbb modell a kisautók között, majd' minden gyártó készített ilyet - és ebből mennyi nincs még meg! :)

Kicsit csalok, ugyanis június 6-án fotóztam az alábbi szépséget, tehát nem friss találat, de akkor még nem volt Carspotting rovat, most meg már van, szóval íme:

Ez egy Rolls-Royce Corniche Convertible, és bónusz szerencsére itt is van: a feka sofőr (egyébként virágmintás ingben). Esetleg a dubajozós rendszám, lehet választani...

A Belvárosi Fesztivál (nagyon tudom ajánlani, főleg gyerekeseknek) keretében jártunk akkor a Szent István téren (is), és hát ott rögtön kiderült, hogy a Bazilikában esküdni nem kizárólag HP+SK kiváltsága. Ezúton is, bár kissé megkésve, sok boldogságot az ifjú párnak, sőt mindegyiknek, sőt mindenkinek!