Eljött ez a nap is:

Köszi mindenkinek.

Óbudáról megint:

Ford Econoline - nagyon szép állapotban.

Amikor kibontottam otthon az Angliából érkezett plüssizét, a nagyobbik fiam megörült, hogy biztos neki rendeltem, és mondta, hogy ugye így van, mert ez neki nagyon tetszik. El kellett keserítsem, mert ezt magamnak rendeltem, lényegében azóta vágytam egy Flat Ericre, amióta a kultikus Levi’s-reklámban először megláttam. Hogy miért? Mert akkor végtelenül viccesnek találtam, és menőnek, ma meg már csak annyira jópofának, hogy végül szerváltam egyet. De előbb nézzétek meg a figura önálló klipjét:

És akkor csak most jöjjön az én darabom:

Jó nagy, a hirdetés szerint 22 hüvelyk,  de ez még mindig kisebb szerintem, mint a “prototípus”, amit a reklámban láthattunk. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, jelenleg kiemelt helyen csücsül egy előszobai polcon, de amint úgy alakul, el fogja foglalni méltó helyét a legkedvesebb hobbiautóm anyósülésén. De Milánnak meg kellett ígérnem, hogy ha megunom, akkor az övé lehet. Meg is ígértem ;) (Arra egyébként tök kíváncsi vagyok, hogy mondjuk 20 év múlva a mai gyekekek ugyanilyen nosztalgikusan néznek-e majd vissza egy Angry Birds plüssfigurára, vagy addigra kiveszik belőlük minden romantika?)

A mai rendőrünk egy klasszikus Alfa Romeo, és ahogy mostanában szinte minden, ez is a Legendás rendőrautók sorozatból származik. Nekem egyébként nem ez, hanem a Giulia a kedvencem ebből az időszakból, egy olyat szívesen el is fogadnék, akár rendőrös dekoráció nélkül is...

Nagyon szépen sikerült ilyen kicsiben visszaadni az autó formáját, arányait, de ami különösen jól sikerült (ahogy az Alpine esetében is megemlékeztem róla), az az orr-rész. Az igazin elég sűrű ez a terület, mindenféle hajlatok, ívek, krómok, rácsok, lámpák, súlyosbítva két nagy matricával is, és azt kell mondjam összehasonlítva az igaziról készült fotóval, becsületes munkát végeztek a modell tervezői. Ugye még mindig a 990 forintos kategóriában vagyunk, tehát ezt így kell érteni, de szerintem ez a modell a kétszer drágább 1:43-asok között is megállná a helyét. Nem tudom, unjátok-e egyébként már ezt a rendőrös-újságos témát, de ígérem, már nincs sok ;) Volkswagen viszont lesz közöttük.

Szása már nem Volgával jár...

Volt jó régen egy Zsandárok Renault-val című bejegyzésem, na a mai poszt most annak a folytatása. Egy ugyanolyan (de legalábbis majdnem ugyanolyan) típust sikerült szerválnom, a már többször tárgyalt Legendás rendőrautók közül. Ahogy eddig is, most is szép, részletes modellel van dolgunk, a legszembetűnőbbek ezúttal is talán a felnik, és különösen tetszik az orr, azon belül is a különleges fényszórók szép kidolgozása. Mutatom is:

Magáról a típusról, illetve általában az Alpine-ról itt van egy jó cikk, amit ajánlok elolvasni, igaz, angolul van. Az 1:43-as Rönót pedig tiszta szívvel merem beszerzésre ajánlani, mert a 990 forintos kategóriában verhetetlen...

A Belsőség olvasói valszeg többen vannak, mint a szirszarjaim olvasói, így most (is) el tudom lustálkodni a típusismertetőt, Csikós már mindent (is) leírt a kocsiról. Matchbox-méretben már szerepelt itt 190-es Merci, de az Corgi volt, a Superkings-verzió nincs és nem is volt meg, viszont egy hirtelen jó ajánlatnak nem tudtam nemet mondani, és megvettem az alábbi Buragót, jó lesz a Porsche mellé:

Korához képest egész jó állapotban került hozzám, és ha a fiaim nem kaparintják meg (voltak már próbálkozások), akkor talán nem is romlik tovább. A csillag a hűtőrács tetjéről hiányik, a tükrök sem úgy állnak már a kocsin, ahogy illene nekik, de összességében két mai Matchbox áráért jó vétel volt. Rugózni nem nagyon tud, ez ilyen, viszont az első kerekek elfordíthatók. Egész részletes a beltér, ami ebben az 1:25 körüli méretarányban elvárás is, a keret nélkül nyíló ajtók pedig fokozzák az élményt. Egy ilyet - ennél lehetőleg nem rosszabb állapotban - igaziban is szívesen elfogadnék... A kedvenc Buragóm viszont ez. Kellemes napot!

Az október 23-i program kitalálásakor nem volt kérdés, hogy a tapsolás és a sípolás helyett a Parkoló Parádét válasszuk, ráadásul a jó időre tekintettel családostul. Félix az elhúzódó délutáni alukálásának elhúzásával megoldott, hogy csak 4 körül tudtunk elindulni, így elég sok érdekességről lemaradtunk, de azért maradt egy pár. Az alábbi képre kattintva megnézhetitek a fotóimat:

Tetszett, hogy volt pár nagyon klassz és különleges autó, nem tetszett, hogy volt nagyon sok cseppet sem különleges. És kimondottan nem tetszett, amit a távozók egy meglepően nagy része produkált a kijáratnál, ön- és közveszélyes módon bőgetve (jó, ez önmagában nem veszélyes), farolva, gumit égetve, gyorsulva, száguldva, és nem a mindenbe belekötő nyugger énem mondatja ezt velem, hanem ahogy a TC-osok is jelezték korábban, az ilyen suttyó parasztok miatt tilthatják majd jól be az egész rendezvénysorozatot... :( 

Voltam kint az októberi börzén, és ilyet pont nem terveztem venni, de végül csak sikerült. A típushoz semmilyen saját emlékem nem fűződik, de ha már van ez a sorozat, és eddig is sikerült beszerezni belőle pár darabot, úgy voltam vele, kell ez is, mégis csak az első Ikarus... Innentől egy kicsit idézek, innen:

Az Ikarus név az 55 férőhelyes MÁVAG Tr 5-ös típuson jelent meg, de az első igazi Ikarus busz a kisebb, önhordó szerkezetű Tr 3.5 modellből fejlesztett, 1950-ben gyártásba vett 30-as sorozat volt. Az önhordó felépítés igen korszerű megoldásnak számított, azonban nem illeszkedett a mindenben példát nyújtó Szovjetunió szakembereinek elképzeléseihez, ezért a gyár a nagyobb típusoknál megmaradt az alvázas szerkezet mellett. A negyven személy szállítására képes 30-as modellt a Csepel 350-es teherautó Steyr-licenc alapján gyártott négyhengeres, 86 lóerős dízelmotorjával és ötfokozatú váltóval szerelték, végsebessége 78 km/óra volt. Pontosan hatvan éve, 1951. február 24-én jelent meg a Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) szolgálatában, abban az évben a társaság tizenhárom 30-ast kapott. Az utasok Nejlonnak becézték, mivel nyáron a kabin a tetőhajlatba épített ablaksor miatt éppoly izzasztó volt, mint az akkoriban divatos nejloningek.

Szóval Nejlon. Ezt én is a netről tudtam meg, szerencsére még nem vagyok annyira öreg, hogy emlékeznem kellett volna erre az elnevezésre. Kicsiben ez is 1:72-es méretarányú, ahogy az eddigiek is, és természetesen ugyanolyan szép, részletes modell, egyedül a sötétebb színe, ami furcsa egy kicsit, de tetszik. Mutatom is:

A részletek tényleg csodásak a modellen, és ahhoz, hogy ez ennyire szembetűnő legyen, az is kell, hogy az eredetin legyenek egyáltalán kicsiben is kidolgozható részletek, egy mai modern busz esetében ezt simán hiányolom. De úgy általában is igaz ez a modernizációra, ha megnézek egy akármilyen mai Opelt mondjuk, és összehasonlítom bármelyik 40 évvel ezelőttivel, azt látom, hogy folyamatosan tűnik el mindenféle jellegzetesség, egy első generációs Corsa számomra tök jól beazonosítható, hovatovább (ezt a szót már nagyon régóta le szerettem volna írni) szerethető, de egy mai Corsa - mondom, nekem - tök jellegtelen, meg sem tudom különböztetni egymástól mondjuk a két utolsó generációt. A koreaiakról nem is beszélve. De elkanyarodtunk. Mondjuk mindegy is, mert a modellről nem terveztem ennél többet írni, szóval gyertek máskor is!

Idén is volt, és mint három éve, elmentünk, láttunk csodákat, de nem vettünk semmi érdekeset. Ezúttal csak Félix jött velem, aki az álló autókat annyira nem élvezte, de azokat nagyon is, amelyeknek járt a motorja, amik jöttek-mentek, pöfékeltek, csörögtek-zörögtek. Szerencsére ilyen is volt bőven. Album nyílik a képre kattintva:

Jövőre, ha minden jól megy, megint megyünk.

Van nem messze a munkahelyemtől egy Cseriti Shop nevű bolt (igen, ők így írják a charity-t), szóval magyarul adománybolt, ahova, ha arra visz az utam, be szoktam nézni. Innen vettem már Milánnak mekis Mario- és Luigi-figurát, egy-két egyéb apróságot, de titkon mindig azt remélem, valaki egyszer csak nekik adományozza az érintetlen, dobozos, 40-50 éves Matchbox-gyűjteményét, én meg megveszem bagóért. Na ez eddig még nem történt meg, ellenben 250 magyar forintért megvettem még szeptember vége felé az alábbi magyar kisipari műanyag VW (?) buggyt:

Semmi extra, a kormány sincs már meg, viszont emlékszem rá a gyerekkoromból, és ez elég is volt a vásárlási döntéshez. Jól megfér majd otthon a polc tetején a műanyag Wartburg, Trabant és Kübelwagen társaságában...

i8

Az Operánál volt kiállítva még a nyáron.

Fájóan ritka vendég az Opel a blogon, az érdekesebb posztjaim száma a típusról nagyjából öt, konkrétabban ezek: egyik Rekord, másik Rekord, egyik Ascona, másik Ascona, illetve legutóbb egy Siku Kapitan is volt már. És ennyi. Feltehetően azért alakult ez így, mert egyébként sem túl nagy a kínálat kisautó-fronton, bár rögtön ellent is kell mondjak magamnak, elég ha csak az Opel Collection-t említem, ami igenis lelkiismeretesen feldolgozta gyakorlatilag a teljes Opel-történelmet, csak az a baj, ami a James Bond-sorozattal is, hogy nálunk nem jelent meg hivatalosan, így csak horror pénzekért lehet beszerezni... Szóval inkább úgy mondom, a számomra könnyedén elérhető kínálat sosem volt túl széles, a Retroautóként megjelent Rekordról meg jól lemaradtam, de szerintem azt majd még bepótolom. Ezzel az előzménnyel külön megörültem, amikor láttam egy Opelt ebben az új rendőrautós sorozatban, 1:43-ban és 990-ért, meg is vettem egy napos szeptemberi délelőtt:

A valóságban sem kicsi egy ilyen autó, de modellként meglepett a nagy mérete. A színe remek, a kidolgozottság rendben van, kapott sok kis részletet, krómcsíkot, miegymást. Sajnos a jobb hátsó gumi valahogy mindig egy kicsit lecsúszik a felniről, emiatt az szorul a kerékjáratban, de mivel nem toligálom, nincs igazán jelentősége. Természetesen belül is szép részletes, és mivel akkorban még nem volt divatban az ablakok lőréssé alakítása, klasszul be is lehet látni. Összességében szép darab, remélem, Nektek is bejön. Gyertek máskor is, lesznek még hasonlók!

Ez nagyon bejön:

A háttérben látható kék Csepel pedig az enyém, fizikai bizonyítékként, hogy néha bringával járok be dolgozni... Egyébként elhatároztam, hogy megcsinálom valamikor a B125-ös jogsit, és akkor lehet egy ilyenem.

Volt pár napja egy Fairlady-s bejegyzés, ha megengeditek, nem távolodok el a témától nagyon ;) Sikerült szerválnom ugyanis 990 forintért egy 1:43-as példányt is, mert még szeptember elején megjelent egy újabb rendőrautós újság-sorozat, ezúttal Legendás rendőrautók címmel, és elnézve az elkövetkező megjelenéseket lesz is még pár beszerzésem közülük. (Az Amercomos autók közül is megvolt annó pár darab, például a szintén japán rendőrnek öltöztetett Impreza, amit itt mutattam.) Valójában a poszt kikerülésekor már több kis társával együtt pihen a polcon, de ez most mindegy. A fekete-fehér japán rendőrségi Datsun egy Sparból származik, de ahogy láttam, elég sok helyen meg lehet venni a teszkótól a sarki újságosig. Mutatom is:

DeAgostini-modell, ami azt jelenti, hogy inkább modell, mint játék, de azért nem egy Minichamps-minőségről beszélünk. A képeken látható Matchbox sokkal masszívabb, súlyosabb darab, az viszont kimondottan játéknak készült, látszik is. Ellenben a korábbi rendőrautós sorozatban megjelenteknél jóval kevésbé silány a minőség, ami remek hír, no nem mintha ne lennének hibák itt-ott, de ennyiért én elégedett vagyok. Részletes a kisautó, ablaktörlők, tükrök, mindenféle egyéb kiegészítők nagy számban előfordulnak. A festés részletes, de ahogy a képeken is látható, nem mindenhol tökéletes. A kerekek szépek, egyediek, és ez a sorozat sajátja, nem használnak szerencsére egyenkerekeket. Ha nem baj, akkor az elkövetkező pár kisautós poszt is ebből a sorozatból szemezget, de ha baj, akkor is, szóval gyertek legközelebb is!

Zugló Edition. Dodge RAM:

A Városligetben fotóztam pár hónapja a Pecsánál. Jó nagy volt. Emezek meg jó régiek:

Telepes utca.

Szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy kedvelem a 70-es, 80-as évek japán autóit, azon belül is a sportosabbakat. A blogon ennek - és az aktuális kínálatnak - megfelelően igyekszem is minél több témát szentelni, ebben ugye jó partner az utóbbi időben a Hot Wheels, de hamarosan a Matchboxnál is megjelenik ("kint" már persze mejlenet) egy klasszikus Skyline, viszont azt talán nem meséltem még, honnan fakad(hat) ez a fajta vonzalom. Az egyik meghatározó élményem egyértelműen az volt, hogy amikor egyszer az őseim vendégségbe mentek a család egyik jóbarátjához, aki történetesen a gyerekorvosom is volt, és engem is elvittek, a doki pedig megmutatta az új (Ausztriából használtan beújított) metálkék Daihatsu Charade-ját. Mint utólag megtudtam, ez az első generációs, G10-es kódú változat volt, oldalt hátul a jól ismert kajüt-ablakkal. Hát mit ne mondjak, oda voltam érte, valószínűleg azért, mert életemben akkor láttam először metálszínű fényezést. Az a fajta kocsi egyébként a mai napig nagyon tetszik, simán elfogadnék egyet hobbinak - de nem lesz, mert közben vettem valami mást, hasonló kategóriában. A másik meghatározó momentum az lehetett, amikor szintén az őseimtől kaptam egy drótos távirányítós kis Datsunt. Fogalmam sincs azóta se, honnan jutottak hozzá, itthon boltból vagy kéz alatt, de egyből nagyon megtetszett az autó formája. Azt sem tudom, végül hová lett, és sokáig kerestem, hogy újra az enyém lehessen, de nem jártam sikerrel. Na most képzeljétek el, porsche Peti július végén jelezte, hogy találtak a padláson egy régi távos Datsunt, és hogy hajdejó. Azt a zsinóros távost, amit ezer éve kerestem. Mutatta is képen a leletet:

Basszus, még a szín is stimmelt! 8 évi keresés után csak úgy az ölembe hullik egy? Hát igen, ezért vannak a jóbarátok :) A formája mellett volt még egy tulajdonsága, ami miatt imádtam, mégpedig az, hogy baromi vagány "morgós", mély motorhangja volt. Ennek az oka a következő képen látható "dob", amit a motor tengelye hajt meg:

Persze az autó nem úszta meg a gyártása óta eltelt minimum 30+ évet, az alábbi problémák tornyosultak: eleinte csak a kormányzás működött rajta. A motor porsche kimérte, hogy a feszültség eljut bele, de mégsem működött. Felmerült a csere is, de végül nekiállt megjavítani. Az hamar kiderült, hogy a vezetékek nem szakadtak. A multiméter vezetékeivel direktbe ráküldte a feszkót a motorra, és az beindult. Nem túl finoman, de ment. Konklúzió: a "kapcsolótábla" körül kell keresni a hibát, amit valaki valah szétszedhetett, de nem jól rakott össze utána. Végül a kocsi összeállt, kapott egy alapos belső pucolást is, így meg tudom mutatni az újra új állapotát:

Ennyi éves "szolgálat" után ez a játék megérdemli már, hogy csak a polcon pihenjen, ha mondjuk Milánnal épp játszani szeretnénk valami hasonlóval, arra ott van a drótnélküli Toyota, vagy ha ütni vágni valamit, akkor a Lada, a Fairlady már nem megy sehova. Köszi szépen ezúton is, porsche!

Mindig nagy öröm, ha egy kis pénz áll a házhoz, főleg ha ilyen egyszerűen. Nyár végén, tehát nem is olyan régen lomtalanítás volt a környékünkön, így nem halaszthattam tovább faterom garázsának a legalábbis részleges rendbe tételét, kiselejtezését. Nagyon sok olyan dolgot tettem ki az utcára, amire a sorban álló és ülő lomisok csorgó nyállal vetették rá magukat, de azért igyekeztem az értelmes pénzzé tehető cuccokat eltenni egy jobb alkalomra. Aztán mostanában valamikor felhoztam a kincsek közül egy elsőre valamiféle periszkóp-alkatrésznek tűnő cuccot, lefényképeztem, és feltettem egy szakirányú FB-csoportba, h ugyan mondja már meg valaki, mi az isten lehet ez? Volt pár tipp, de végül meglett a megoldás: egy Carl Zeiss BLC12x60-as távolságmérős távcsőnek bizonyult a szerkezet, amit jellemzően légvédelmi ágyúkhoz használtak, mint amilyen például a Flak volt. Találtam is olyan képet, amin valami nagyon hasonló látható:

Hogy mikori, arra nem találtam biztos választ, de valszeg világháborús, egyes források szerint 1944-45-ös lehet, vagy nem sokkal későbbi, mindenesetre a német szövegek bizonyossá tették, hogy nem a ruszki másolatáról van szó, mert olyan is létezett, és apám garázsában sokkal valószínűbb lett volna egy olyat találni, mint egy eredeti német cuccot. Ezen a linken egyébként egy csomó részlet elolvasható a távcsőről, nekem túl szakmai a szöveg, de ha valakit érdekel, én nem tartom vissza...

Kipróbáltam egyébként, a konyhaablakból remek kis célkereszttel tudtam befogni a jó 30 méterre lévő fa tetején pihengető varjút, de sajnos a cucc a közel 4 kilós súlya ellenére is meglehetősen hiányos volt, így ennek megfelelően lőttem be az ebayen az árát, ahova gyorsan felpakoltam. 298 fontért kínáltam (ja igen, az angol ebayre tettem fel, mert oda még emberi áron és biztosítva lehet postázni), de hagytam lehetőséget best offerre, azaz hogy a potenciális vásárlók saját ajánlatot tegyenek. Tettek is!

Az első ajánlat fél nap múlva érkezett 220 fontról, neki még visszaírtam, hogy még egy kicsit tegyen hozzá, legyen 240 és már küldöm is, de aztán a válaszát beelőzte egy 250 fontos ajánlat, amit habozás nélkül elfogadtam, pikk-pakk ki is fizette egy cseppet sem angol nevű londoni régiségkereskedő, én meg jól feladtam neki. A poszt írásakor pont két és félszer ennyiért épp volt fent egyébként egy hiánytalan, fentebb említett szovjet másolat, de számomra cseppet sem volt mérvadó az ára, mert egyrészt nem értek ehhez, másrészt egy dolgot láttam: azt akkor annyiért nem vették még meg, az enyémet meg igen. Azért megmutatom:

Talán mégis adhattam volna drágábban ;) Asszem, a hétvégén körbenézek még egy kicsit alaposabban abban a garázsban...

Montevideo utca

No comment, a cím mindent elárul:

Jó, oké, az előzmény itt van.

Egy ember életében jó esetben egyszer fordul elő, hogy megnyeri lottón a főnyereményt. (Kicsit jobban örülnék, ha ez a poszt most arról szólna, hogy ez megtörtént velem, de sajnos ennyire jó hírrel nem szolgálhatok.) Kétszer már lehetetlen. Na most nekem szinte ez jött össze, ugyanis kicsivel több mint egy hónapja az anno hihetetlenül jó áron vásárolt (majd aztán hihetetlenül drágán eladott) Siemens RM-794-esből pontosan ugyanannyiért, mint először, azaz 5000 forintért már megint sikerült vennem egy makulátlan darabot! Meg is mutatom:

A Jófogáson bukkantam rá, Újpesten árulta egy ember, nyilván nem gyűjtő, nem szakértő, egyszerűen csak lecserélték a régi konyhai magnót valami modernebb, kompaktabb kis USB-s vacakra, a régi batárnak meg mennie kellett. Come to daddy, mondtam én, és elszaladtam érte befogadni, kihasználva egy szabad másfél órát, amíg a feleségem elvitte a lányomat egy kicsit mozizni... Mindenki jól járt! ;) A magnó szép és jó, minden funkciója hibátlanul működik, még ha ugye az FM-rádiója szűkebb tartományban fog is csak adókat, mint kéne, de ezt a kommentelők már az előző poszt alatt kitárgyalták. Én mindenesetre nagyon örülök neki, és ha nem leszek rákényszerítve, nem is fogom egyhamar eladni. (Jut eszembe, pár hónapja szert tettem még egy szép nagy, és elég különleges kialakítású Grundig boomboxra is, amit még nem mutattam Nektek, mert nem volt érkezésem normálisan körbefotózni, de majd igyekszem mielőbb bepótolni.)

Ezt már láttam többször, még talán fotóztam is, de az ilyen holmiból sosem elég:

Budapest, Zugló. De van ám itt még valami, ami érdekes:

Nem is az autó maga, mert Porschét ugye mutattam már egy csomót, hanem hogy ezt bizony Milán fiam óvónője (!) fényképezte, amikor elvitték a nagycsoportosokat még a hónap legelején egy egyhetes napközis táborba a Hungaroringre. A kölkök nagyon élvezték, volt mindenféle gyerekeknek szóló kresz-oktatás, ügyességi versenyek, társasjátékok, pontgyűjtés, vitték őket terepjáróval, quaddal, ettek-ittak-rohangáltak - szóval valószínűleg még én is elég jól éreztem volna magam velük ;) És még csak nem is került pénzbe, mert kaptak hozzá valami önkormányzati támogatást, tiszta haszon...

Sportos Focusokról beszéltünk már régebben, de nem elégszer. Az akkori RS után egy újabb generációs, de "csak" ST (pontosabban ST-R) következik elsőre, amelynek az igazijáról itt is lehet olvasni a TC jóvoltából. Nem mellesleg Tommi már bemutatta a szomszédban nagyjából egy éve ezt a Realtoyt, így sok mondanivalóm nem maradt, csak annyi, hogy valamelyik utóbbi teszkós bevásárlásom során ezt is bepottyantottam a kosárba... 

Igazándiból nehéz belekötni, így inkább a szubjektív szempontot mondom: nekem a második generációs Focus sokkal jobban bejön, mint ez. De ennek persze az ég világon semmi köze a kisautóhoz. Sőt kicsiben kevésbé is fáj az a hátsó lámpa, ami a fő problémám az 1:1-essel. Az említett Memories-posztból könnyen megtudhatjátok, hogy ez egy pályára készített változat, mármint az igazi ST-R, kicsiben viszont a seggén lévő felirat ellenére is inkább csak "mezei" ST-nek tűnik, ezért is hagytam ezt a poszt címében. De számomra ez teljesen mindegy, nekem így is nagyon bejön, sőt Tommi írása előtt nem is hallottam még erről az R-dologról. Mostanában úgyis nagy divat a fehér, így ez a szín a Fordon is bejön, a kék versenycsíkok nagyon jól állnak a kocsinak, ezek a felnik is normálisak, a lámpákat kifestették elöl-hátul, minden adott az örömhöz. A fém alj és a rugózás nyilván nem, de ezt nem szoktuk számon kérni a Realtoy kisautóin, kárpótolnak a külső visszapillantó tükrök. Azok a részletek is rendben vannak szerintem, amik nem kaptak külön festett kiemelést, gondolok itt elsősorban az első spoilerre, benne a ködlámpákkal, az Astonos harcsaszájra és a szárnyra a tetőn, no meg a belső részre. Abban a szerencsés helyzetben vagyok viszont, hogy mellé tudom tenni a 2016-os RS-t a HW-től, amiből eleddig még nem rendelkezem saját példánnyal, de nemrég ezt is sikerült bezsákolnom, így szépen meg tudjátok nézni, milyen kis pici is a Realtoy mellett - ez főleg az utolsó két képen szembetűnő:

A mérete ugye jóval kisebb, a kerekei viszont nem (érdekes, egyébként hasonlítanak egymásra a felnik, csak a RT esetében hatküllősek, a HW-nél meg öt), ezáltal mokányabb, sportosabb jelenség, nem is kicsivel. Az "RS-kék" szín telitalálat, a szélvédő kivételével a 100%-osan lesötétített ablakok csak tovább fokozzák a sportos jelleget - nem beszélve a mélyre húzott szoknyákról, spoilerekről és a tetőszárnyról. Az első fényszórók kaptak festést, az orr-embléma is ki lett emelve, hátul viszont lehangolóan sivár a helyzet, amin a túlméretezett RS-felirat sem sokat segít. Sőt. A tetején van egy kis festékhiba, de szerintem ezt már itthon szerezte a kibontás után, de szerencsére a külső tükrök sarkai például soha nem fognak leverődni, mert ilyesmit nem tettek a kisautóra. Ugyancsak nem lesz sok gond a rugózás alkatrészeivel, illetve a nyitható részek zsanérjaival sem... A felsoroltak alapján (és ellenére is) ajánlani tudom ezt a kisautót, már csak azért is, mert én igyekszem begyűjteni az autószerű autókat, azon belül is az európaiakat, és szerintem sokan vannak így ezzel rajtam kívül is. Elvan a gyűjteményben, nem kér enni, és szerintem a további színvariációkat meghagyom majd másnak, nekem ez így pont elég. Minden jót!

A Cafénál az egyik utolsó projektem volt a Médiaunió "Nem nehéz" kampányának második felvonása - de nem én fejeztem már be, és a végeredménnyel is csak tegnap találkoztam. Viszont megmutatom:

További két kisfilm készült, azok is ilyen kis helyesek, remélem, Nektek is tetszik.

Ugyanez az R34-es Nissan szerepelt már 2010 augusztusában a blogon, igaz, akkor nem sokat írtam róla. Rögtön utána a Skyline 2 című posztban már egy kicsit több oldalról is megmutattam, de a verdikt annyi volt, hogy bár formára nekem tökéletes, némi plusz festést elbírna. Hát tessék, itt van ez az új szín-variáció, amin az első fényszórók továbbra is vakok, de az összhatás mindenképp nagyon klassz lett. A bliszteren büszkén szerepelt a Need for Speed felirat, amiből arra következtetek, hogy ehhez a játékhoz is vettek valami licencet, hogy a benne szereplő autókat valamiféle tematikus sorba rendezzék - boltban láttam például már egy Vipert is hasonló jelöléssel. Mutatom:

Nagyon jól áll az autónak a harsány piros szín, azon a fekete dekorok, de legfőképp a feliratok, "matricák". Jól eltalálták hozzá mind a felni típusát, mind a színét. Érdekes, de jó, hogy a hátsó lámpák is kaptak plusz festést, piros autóknál ezt szokás ellustálkodni, itt ez a rész teljesen rendben van. A tökéletességhez tényleg csak az elsők kifestése hiányzik, de ez a hiány azért kibírható, összességében teljesen elégedett vagyok a kisautóval. A teljes Skyline-örömhöz már csak annyi kéne, hogy egyszer kipróbálhassak egy igazit is...