Igen, még mindig az 1:43-asok térfelén játszunk... Nem olyan régen mutattam három Norev Renault-t, amiket az Eurocenteres Norev boltban zsákmányoltam. Na az a helyzet, hogy ott és akkor egy "perecablakos" Volkswagen Bogarat is vettem, amely a változatosság kedvéért szintén Norev gyártmányú. És hát szemkápráztatóan gyönyörű. Majdnem ilyen, de mégsem pont, mert ez egy Standard kivitel, a kicsin viszont van pl. vászontető (faltdach) is:

Akciós árat sikerült kifognom, és ha azt nézem, hogy csak 300 forinttal került többe, mint a Retroautós sorozat tagjai, azt kell mondjam, nagyon jó vásárt csináltam, mert a minősége klasszisokkal jobb - kábé az a szint, amit a SzépségVWersenyben mutattam:

Alulról ilyen. Egy 1950-es példányt mintáztak meg a franciák, aminek ugye hátul még csak egy "furulyája" volt. Nagyon örülök neki, ez van. ToVWábbi szép napot!

Az 1:43-as hét folytatásában egy Retroautós GAZ Pobeda következik, kevés szöveggel, kevés képpel. Azt mindenképp fontos elmondanom, hogy apám vette meg nekem, mert látta, hogy a múltkori Volgának úgy örültem :) Ugyanazt a színvonalat hozza, mint a többi IST-modell, szép, részletes, arányos. A színe is tetszik. Az autót már Russianboy is bemutatta az oldalán, így ezt is megúszom, de ettől függetlenül is a Totalcar tesztjét erősen ajánlom elolvasásra, nem fogjátok megbánni. Ugyanott az autó története is megtalálható, de annyit azért meg szeretnék mutatni, hogy hogy néz ki a Standard Vanguard, ami a formai ihletet adta a derék szovjet tervezőknek:

Ehhez képest a Pobeda a valóságban ilyen:

Kicsiben pedig így mutat:

Hát igen, az igazihoz képest a lámpái talán túl nagyok, de nem zavaró mértékben. Ha minden jól megy, a következő szám egy jóval újabb autót, a Polonézt tartalmazza majd, remélem, azt is hamarosan meg tudom mutatni. Búcsúzóul egy videó a végére:

Szép napot!

UPDATE: becseréltem egy Kamazba.

Régen írtam reklámokról, de most sem fogok :) Csak egy érdekes képet mutatok, annyi kiegészítéssel, hogy nyilván már láttátok a UPC új reklámját az indexes neós arcokkal, Winklerrel és Bazsóval, és ebben a cikkben a koncepciót is elolvashatjátok. De ami különösen megtetszett, az az, hogy a UPC új reklámjáról szóló cikk magentás-feketés mezőbe került a kreativ.hu-n XD

Na ez a nem semmi... De legalábbis pikáns. Na jó estét már!

A Fiat 500-assal úgy vagyok, hogy valamilyen gyártótól, de be kellett szereznem. Úgy adódott, hogy a gyűjteményemben egyébként igen kis számban (1 db) előforduló Bburagótól lett meg, ez van, ezt kell szeretni - de valójában nem is olyan gáz ez a kisautó. A rövid történeti áttekintést a Fiat 500 Klub honlapjáról kölcsönöztem:

A kisfityó története az 1950-es évek elején kezdődött, amikor a Fiat gyár leváltani készült a közel húsz éves modelljét, a Topolinót. 1955-ben bemutatják a Fiat 600-t, majd 1957-ben a hasonló konstrukciójú Fiat 500-t. Eleinte az 500-as megálmodójának, Dante Giacosának a következõ szavakkal kellet teremtményét védenie a szkeptikus közönség elõtt: "Lehet, hogy az autóm kicsinek tûnik, de egy autó mégiscsak több kényelmet nyújt, mint egy robogó". A gyártás húsz éve alatt többféle változatban készítették az 500-at a Fiat gyárban, és még sokkal többféle változatban a gyáron kívül. Az alábbi leírásban csak a Fiat gyártmányokat mutatom be részletesen, időrendi sorrendben:

Fiat 500 Nuova (1957-1960)
Az első ötszázas modell, 479 cm3-es, 13 le teljesítményû motorral. Jellemzője az elsõ szélvédõtõl a motorháztetõig tartó vászontetõ, mely tartalmazza a hátsó mûanyag szélvédõt. Két ajtaja elõrefelé nyílott, jellegzetes irányjelzõvel bírt. Létezett normál és 'Economica' kivitel, az utóbbi volt a puritánabb verzió.

Fiat 500 Sport (1958-1960): A versenysikerek hatására dobta piacra a Fiat ezt a vászontetõ nélküli, jellegzetes csíkozással bíró autót. Motorját felfúrták, 21,5 le teljesítménnyel 105 km/óra végsebességre tudott gyorsulni.

Fiat 500 D (1960-1965): Szélvédőtől B oszlopig érő vászontető, 500 Sporttal azonos motor -17,5 le teljesítménnyel- jellemezte ezt a szériát.

Fiat 500F (1965-1972): Megerősített karosszériával, futóművel, hátrafelé nyíló ajtókkal gyártották.

Fiat 500L (1968-1972): Az 500F továbbfejlesztett változata, Fiat 850 műszerfal, más kormány, 'gallytörő', gazdagabb kárpitozás jellemezték.

Fiat 500R (1972-1975): Fiat 126-os motor (600 cm3), újfajta jelvény, szinkronizált váltómű voltak az utolsó 500-as sorozat ismérvei. Azt a feladatot látta el a gyártási folyamatban, mint a Csepeli Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyárában a Pannónia T5 és P20 közti P10 'átmeneti' modell, ami az újabb típusra való áttérést segítette.

Fiat 500 Giardinera (1960-1977): A kombi változat. A motort fekve építették be, hogy alacsonyabb lehessen a csomagtartó padlója.

A Bburago egy rendőrségi változatot mintázott meg:

Egyszerű a kivitelezés, mint a gyártó egyéb modelljeinél is, de az 1:43-as méretarány egy kicsit csalóka, ez szerintem nagyobb egy cseppet, 1:38 körülire tippelném:

A szabvány Bburago-kerekeket kapta, amik nem állnak rosszul neki (a vastagságuk ellenére sem). Nem rugózik, nem nyílik, viszont strapabíró darabnak tűnik, bár műanyag az alja. Nem bonyolították túl részletekkel, de az autó formája szerintem teljesen rendben van - ez főleg az alábbi képen látszik jól:

Kedves darab ez, örülök, hogy 500 forintért az enyém lehetett. További szép napot!

Lassan sorozat lesz belőle. Cserébe most nem írok hozzá szöveget, csak annyit, hogy ez egy 1:43-as Hongwell Cararama modell, ami boltban valami 1000 forintba került, így - nálam - elnyerte a hot deal megnevezést. Főként fém, részben műanyag, igen részletes, nagyon szemrevaló - és persze marad a dobozban, mert így szép:

Apropó doboz: a papír doboz valójában csak egy keret, belül a műanyag "vitrin" adja a merevségét, tartását. Jópofa megoldás. Az autó (és az utánfutó) kis csavarokkal rögzül az állványhoz, le sem szedtem. Több színben is elérhető, én direkt ilyen sivatagit kerestem. Szép hetet!

Na, ez a már korábban is említett Vödörautó, amelyet Ferdinand Porsche tervezett, Adolf 1934-es felvetésére. Az eredeti neve Kübelsitzwagen, rövidebben Kübelwagen, szakbarbároknak Typ 82. A német dzsip.

Tovább a tovább után.

A Chevy Caprice már szerepelt itt, de ott is, nem olyan régen. Végre alkalmam van bemutatni egy olyan példányt, amely teljesen rendben van. A Johnny Lightning-tól:

Mint sok másik JL-modellnél megjegyeztem már, minőség és részletesség tekintetében szinte verhetetlen ez a gyártó, ráadásul nem is annyira drága. Csak nehéz beszerezni. Egyelőre. De bízzunk benne, hogy pár leleményes boltos lát majd benne lehetőséget és behozza rendesen e gyártó kisautóit. Szép a színe, szépek a kerekei, azokon a gumik, fém az alja, élethű a beltér is, minden a helyén. Ilyen az igazi:

Ha minden jól megy, a következő poszt is egy Johnny Lightningról fog szólni, ráadásul Volkswagenről, de egyelőre legyen ennyi elég ;) Ja, szép pénteket!

Hát, annyira azért nem. Ugyanis ez nem más, mint a Volkswagen Scirocco GT24.

A Volkswagen 2008. májusában a Wörthersee Tour alkalmát kihasználva a wolfsburgi márka fanatikusainak mutatta be először az új Volkswagen Scirocco bázisán fejlesztett Scirocco GT24 versenyautót.

„Ennek az autónak meg sem kell ahhoz mozdulnia, hogy gyorsnak nézzen ki." A kék-fehér színű Scirocco GT24 olyan alacsonyra lett ültetve, hogy a sárvédő-kivágás és a gumik közé még egy kéz sem férne be.

"Az átalakítások ellenére az autó még így is minden szögből az eredeti Scirocco formáját idézi, mindössze kicsit szélesebb, hosszabb és alacsonyabb lett az autó.” – mondta el Dr. Ulrich Hackenberg, a Volkswagen fejlesztéseiért felelős vezető, aki az autó volánja mögé is beült a verseny során.

Az autó motorja 2.0 literes, amely már 2100-as fordulaton leadja a maximális 340 nm-es nyomatékát - és 300 ló erejét. Az autó az utcai változatban is elérhető duplakuplungos váltóval (DSG) szerelt. Pár nappal a leleplezés után a GT24 a nürburgringi 24-órás versenyen is bizonyítani tudott.

Összetettben elért tizenegyedik helye is szép eredmény, előtte csupán Porschékkal és BMW-kkel versenyző csapatok végeztek. Emellett az autó kategóriáját is megnyerte, amihez nem kis részben járult hozzá, hogy a volán mögött olyan sofőrök ültek, mint Carlos Sainz, az egykori ralivilágbajnok, vagy Hans-Joachim Stuck, aki már háromszor is megnyerte ezt a versenyt, többek közt 1970-ben, amikor először rendeztek a Nordschleifén 24 órás futamot. (Forrás: www.origo.hu és www.oktuning.hu) A Hot Wheels nem a fent részletezett versenyautót mintázta meg, hanem az R-néven azóta elkészült utcai verziót, ami erősen emlékeztet a GT24-re, nyilván nem véletlenül:

Kicsiben: nem tudok sokat elmondani, kőkemény versenyautó, minden szükséges kellékkel, úgy mint nagy kerekek, komoly szárny, markáns ültetés, sportbelső, bukócső, hátul diffúzor, elöl hókotrásra is alkalmas spoiler. A színe és festése az igazit idézni, bár eltér attól, mégis nagyon tetszetős lett a végeredmény:

Üdítő darab ez a HW kínálatában, ugyanis aránylag ritkán mintáznak meg európai autót. Amikor tavaly jöttek az első hírek, hogy mik lesznek 2010-ben a kínálatban, reméltem, hogy egy régebbi, mondjuk első generációs Sciroccót hoznak ki, de most már mindegy, ez van, ezt kell szeretni... Szép napot!

Amerikai narancs:

Még így koszosan-havasan is bejön... De a régi az igazi.

Új munkahely, új iroda, új kilátások. Például ilyenek a teraszról:

Szép estét!

Az előzetest megfejtők már tudják, hogy bizony Renault-król lesz szó. Van némi személyes aktualitása is a dolognak, ugyanis különböző okoknál fogva szert tettem egy 1:1-es Renault Clióra, de erről majd máskor. Viszont ennek okán beszereztem három kis Norev-modellt a már korábban ezen a blogon is szerepelt Retro-sorozatból, 1:64-ben. Ezeket:

A tovább után megnézzük őket egyenként:

R8

A Renault 8-as modellje kis családi autónak készült. 1962-ben indult világhódító útjára, és 1971-ig tartott a karrierje, de 1964-től már R10-esként volt ismert. 1970-ig Bulgáriában is gyártották, Spanyolországban pedig egészen 1976-ig. Romániában pedig Dacia név alatt gyártották 68 és 71 között. Nem véletlen a hasonlóság az Alfa Romeo 103-as prototípusához, mert az ötvenes-hatvanas években a két gyártó között együttműködés volt, a Renault forgalmazott pár Alfát, cserébe az Alfa gyártott pár Renault-t. A kis farmotoros R8 a Dauphine alapjaira épült, és kategóriájában elsőkét vezette be a négy tárcsaféket. Alapban egy 49 lóerős 1108 köbcentis motorral szerelték, de az 1964-ben bemutatott Gordini már 1132 köbcentivel gazdálkodott, amiből 89 lóerőt volt képes előcsalogatni. Három évvel később kapott egy kis ráncfelvarrást, 123 plusz köbcentit és 10 plusz lóerőt. Egy évvel később még csiszoltak rajta egy keveset, aztán kész. Nagyon kedvelték annak idején a francia filmesek egyébként, ezt írja a wiki, mert farmotoros lévén szépen fel tudták állítani a kamerát az elejébe az autóban beszélgetős jelenetekhez :)

Alpine A110 (Tessék kattintani, lesz a képen egy meglepi!)

Az A110-est (Berlinette) 1961 és 1977 között gyártották. Az elődje a az A108-as volt, amely a Dauphine-ra épült, az A110 azonban már inkább az R8-as alapjaira készült. A designban felismerhetők a Lotus Elan vonalai, ami nem véletlen, hiszen az Alpine tervezésekor Colin Chapman inspirációja meghatározó jelentőségű volt. A kora hetvens években aratta legfontosabb rally-sikereit, főleg Franciaországban. Ove Andersson 1971-ben megnyerte vele a Monte-Carlo Rally-t. 1973-ban indult útjára a WRC, amit először szintén az A110-es nyert meg, a Renault gyári autójaként. A Lancia Stratos megjelenésével kezdett leáldozni a csillaga, de azt ugye tudatosan rally-autónak tervezték, így az A110-es karrierje a további próbálkozások ellenére bevégeztetett.

R5 Turbo

A Renault 5 Turbo a mezei 5-ös morcosított változata volt, alapvetően versenyre tervezve. Az eredetileg orrmotoros járgányt átalakították középmotorosra, beletettek egy 1.4-es turbómotort, amely 158 lóerő leadására volt képes. Fasza kis hot hatch lett így belőle, bár akkoriban ezt még nem így nevezték. Eleinte csak 400 darab készült belőle, mert ez volt a homologizáció feltétele, így aztán már jöhettek a különböző verseny-verziók, mint pl. a 345 lóerős Maxi 5 Turbo. Ferjáncz Attila is egy ilyenre váltott valamikor az Alpine után. A kis versenyautó a legnagyobb sikerét amúgy Jean Ragnotti alatt érte el, amikor megnyerték a Monte-Carlo Rally-t. A maga idejében ezen kívül is sikeresnek számított (többek között Sainz és Auriol is versenyzett vele), de a 4WD versenyautók megjelenése erősen megszorongatta, főleg a nem aszfaltos pályákon. 2004-ben a Sports Car International a 9. legjobbnak választotta a nyolcvanas évek versenyautói közül.

És akkor kicsiben: mind a három a Norev Retro sorozatából való, ahogy azt az elején is említettem, így nem fogom külön részletezni őket, mert mind ugyanolyan. Ugyanolyan jó. Igényes kis modellek, mind játékra, mind "dísznek" alkalmasak, mert bár nagyon részletesek, nem tűnnek sérülékenynek, masszív a tengelyük, szépen gurulnak. A gumik mondjuk levehetők, játék esetén ez akkor jelenthet problémát, ha erre a gyerkőc is rájön. Nem nyílik semmijük, nem rugóznak és műanyag az aljuk. Arányosak, egymáshoz képest is nagyjából, nem mellesleg nagyon szépek. És akkor a képek sorjában:

Ez a sorozat nagyon bejön, főleg, hogy a kisautók darabja mindössze 800 Ft, a Kacsát már ugye korábban megvettem belőle, de kéne még a Traction Avant (illene a MB és a Siku mellé) és az R4-es (illene úgy általában), sajnos azonban ezek pont nem voltak. No majd talán a börzén... Szép napot!

Na majd holnap!

A fóti törökbálinti (bocs) Corába befutott egy hullám 2010-es Hot Wheels, egyelőre egy gyors csoportkép - persze voltak mások is, de én csak ezeket hoztam el:

Aztán majd meglátjuk...

Ezt csak úgy, vidámságból:

Jó havazást!

A comment:com-ról egyenesen:

Én fetrengtem XD

Lada Niva már szerepelt itt, de nem volt belőle elég. A Retroautók sorozatban is megjelent jó pár hete 1:43-ban (IST), de akkor valahogy kimaradt, tegnap azonban sikerült pótolnom a Játékudvarból. Árában. Szép ez a bolt egyébként, de nagyon sok esetben túlzó árakkal találkoztam, így nem kellett elővennem a nagy Mikulás-puttonyt a távozáskor. Majd azért később még megmutatom a másik szerzeményt. A típus történetét ezúttal is átugrom, helyette itt egy sokkal szórakoztatóbb teszt Winklertől, régről. De azért kaptok két képet az igazi(ak)ról:

És akkor a kicsike: nemigen tudok többet mondani róla, mint amit a képek is elmesélnek, illetve amiket korábban leírtam a sorozat többi tagjáról (Volga, Lada, Wartburg). Tök rendben van, élethű, részletes (meg is lepett, hogy még a hátsó ajtóra tett kilincs is pont olyan, mint az igazi!), arányos, bár a segge lehetne magasabban.

Szokásomtól eltérően csináltam fotót az aljáról is, amelyet különösen szépen megcsináltak lengyel barátaink:

Végezetül pedig egy páros fotó a Vörösökről:

Videó itt most nincs, a legelső linken viszont van. És igen, eljött a péntek, és még valami, de erről majd később!

Megint egy olasz. Amit gyerekkoromban így hívtunk: Lambordzsini Kontáccs.

Ma már, becsületes munkában megőszülve tudom, hogy nem jól ejtettük...

Megvan a Jungle Crawler! Itthoni beszerzés ráadásul, aminek külön örülök. Először is rögtön megmutatom, milyen az új bliszter:

Csinos. Aztán utánanéztem a neten, mi lehet az eredeti autó, amiről mintázták, mert Peter Blau blogján nem lett meg elsőre a megoldás, és úgy tűnik, most megvan:

Először azt hittem, Dodge Power Wagon, de nem teljesen, mert bár Dodge, de abból a WC-széria, konkrétan WC53. Jó nevet találtak neki :) (Legalábbis fogjuk rá, hogy ez az, mert azért vannak szembetűnő különbségek, pl. a tetőív hátul, vagy az elején a rács arányai, de úgy vagyok mint a boszorkány, határeset, elfogadom.)

Kicsiben nagyon tetszetős. De a fentebb linkelt blogból már minden kis részletét jól megismerhettétek, plusz ugye itt vannak a képek, szóval most nem veszem nagyon ömlengősre, nagyon bejön és kész. Látszik, hogy a Matchbox egy tényleg használt darabot kicsinyített le, eltávolították róla az oldalsó motorházfedeleket, a hátsó fertályon sérüléseket is festettek rá, szóval úgy látom, ez egy szívvel-lélekkel készült kisautó. Csak így tovább!

Szép napot, mindjárt péntek!

Az indexes MB-fórumon egy kolléga szert tett egy klassz kis MB Jeep Liberty-modellre. Egyből megtetszett nekem is, korábban valahogy elkerülte a figyelmem. De az ebay a segítségemre sietett, így végül Angliából az én példányom is megérkezett, nagy örömömre. Többféle festéssel hozta ki ezt a kisautót a Matchbox, nekem az enyém tetszik a legjobban. De mi fán is terem a Liberty?

A Jeep Liberty Európában Cherokee. Azt írják, kompakt SUV, bár ez talán inkább csak Amerikában számít kompaktnak, itthon ez a bazi terepjárók közé sorolandó. Méretben és árban is a Wrangler és a Grandcsirke közé lőtték be, szerencsére kicsiben nincsenek különbségek, elvileg ugyanannyiba kerül, mint egy Bentley :) A négyajtósok közül a Compass és a Patriot 2007-es érkeztéig ez volt a legkisebb Jeep, de ez nem jelentette azt, hogy feláldozzák a létravázas építési módot, ezáltal rontva az autó terepjáró-képességét.

Érdekesség, hogy Egyiptomban és Venezuelában is gyártják. Az első generációt (2002-2007) a Dakar és a Jeepster koncepció ihlette, és a Cherokee leváltására született. Kicsit rombolja az illuziót, hogy 2WD-kivitelben is elérhető a Liberty, de ha azt nézzük, a vevők többsége mire használja (bevásárolni, Amerikában), akkor teljesen érthető ez a piaci megfontolás. Egy született feleségnek minek a 4WD? A Matchbox az első generációt mintázta meg, ezt:

De a valóságban megjelent a második is, némi face-lifttel. A felfüggesztésen, futóművön is csiszoltak egy keveset, de az autó lényegében ugyanaz maradt, ami volt. És alap lett a négysebességes automata váltó. De nekem az első jobban bejön.

Jöjjön akkor, aminek jönnie kell, a Matchbox-féle Liberty! Első ránézésre egy komoly katonai járgány, de ha jobban megnézzük, nem teljesen ez a helyzet. Az első ajtókon ugyanis valamiféle sasos címer látható, bár a sas feje inkább egy kacsára emlékeztet. Ilyesmit nem nagyon szoktak a „hivatásosokra” pingálni. Nem mellesleg a wikipedia sem szól az autó hadrendbe állításáról.

Az autó oldalára pedig sarat festettek. Szerintem jól tették, de lehetett volna szolídabban. Vagy legalább választhattak volna egy sötétebb sár-árnyalatot. Cseppet rászáradt :) A kerekeket viszont nagyon eltalálták, már máshol is írtam, hogy ez a kedvenc off-road-felnim a MB kínálatában. Ja, még valami: aranyszínű az alja, és így az egyébként más (virágszirom-)mintájú felnivel „szerelt” pótkerék is. Fogjuk rá, hogy ez is a sár egyfajta parafrázisa, és akkor mindjárt nem lóg ki a lóláb...

Az autó beltere nagyon szép részletes, de ezt el kell higgyétek nekem, mert mivel fekete, a fotókon nem nagyon látszik. Megmintázták rendesen a műszerfalat, megvannak rendben a szellőzők, a váltó, a kézifék, és a kormány is rendben van. De a lényeg, hogy nyílnak az első ajtók! Bizony, a MB Jeep Liberty az egyik utolsó mohikán, amelyet a MB ilyen feature-rel látott el. Fene a pofájukat, hogy így leszoktak erről...

Összességében tetszetős darab, tényleg nagyon örülök, hogy végül az enyém lett, remélem, nektek is tetszik. Itt van hozzá egy itthoni teszt, és két reklám is, jó szórakozást!

És szép napot!

Sajnos a címet már ellőttem kicsit korábban, ezért a sorszám utána. A Retroautók a keleti blokkból című „újság” legújabb száma megint egy Volgát tartalmazott, amit faterom segítségével bezsákolhattam. A Volga M24-est ezúttal. Így már otthon is simán rendezhetek Volga-találkozót, igaz, csak két résztvevővel. (Ja, nem, három, mert van egy kis Grell Volgám is, rendőrben, egy M21-es.)

A Volga eredetileg egyébként egy folyó, nem is akármilyen, Európa leghosszabb (3690 km) és legbővizűbb (8000 köbméter/sec) folyója, de ezzel be is fejezem a típus történeti áttekintését, ennél jobban ugyanis biztos nem tudnám összeszedni. Ehelyett inkább idézek Eszterváry Ervin „Autózás a hatvanas években” című cikkéből, amely az Autóséletben jelent meg, hangulatfestésnek:

1963-ban húszezer személygépkocsi volt az országban. Új kocsira, előzetes befizetéssel 4-6 évet kellett várni. Ezt inkább elosztásnak nevezhetjük, nem pedig eladásnak. A használt járművek értékesítése, adás-vétele az Albertirsai úton, az Ecseri úton és egyéb piacokon történt. A használt gépkocsik hivatalos értékesítése az Autóker telepein, a Jász utcában, az Öv utcában és a Röppentyű utcában zajlott. Elég „érdekes”, mondhatni, rendhagyó módon. Az érdeklődők a hét közben a telepekre szállított kocsikat a kerítésen keresztül megleshették, majd a pénteki nyitáskor a kinézett autóra rátehették a személyi igazolványukat. Ekkor az eladó odajött két kosárral, és annyi fehér pingponglabdát öntött az első kosárba – amelyben már egy piros labda volt – amennyi igazolványt talált a motorháztetőn. Ekkor az igazolványok sor szerint, a lefedett kosárba nyúlva elkezdődött a húzás. Aki a pirosat húzta, azé lett az autó, amelyet az irodában történő szerződéskötés és fizetés után elvihetett. A Röppentyű utcai telepen futással döntötték el, kié lesz az autó. Aki a kocsira előbb tette rá a kezét, az vihette haza. Volt, aki sprinter futót kért fel segítségül, hogy fusson rá a kocsira, ezt neki kellett megvenni és a felkérőnek ismét eladni, azonban ezt az árat még egy átírás is drágította.

Egy gyors kép az igaziról:

A Retroautós IST-modell természetesen fekete színben pompázik.

A korábbiakhoz hasonlóan ez is teljesen rendben van mind a részletek, mind a minőség tekintetében, arányos, szemre való kisautó.

Egyedül az első indexek körül látható némi hiba, ugyanis a ragasztó egy kicsit megfolyt, de azóta egy kevés kapirgálással kármentesítettem a területet.

Még esetleg annyi, hogy a dísztárcsák túl kitüremkednek, ezt egy szélesebb gumi vagy felni talán megoldotta volna, de ez legyen a legnagyobb bajom :)

Ez most egy ilyen kis rövid poszt volt, de azért jár egy kis szalon-videó:

Illetve egy az enyémnél lényegesebben jobb cikk a témában. Szép napot!

Az előző poszt nem volt véletlen. Egy Jamin Winans nevű arc rendezte, akinek a legújabb filmjét napra pontosan nyolc évvel a szeptember 11-i események után mutatták be az amerikai mozik. Nekem ez – eddig – az év filmje. Ink, ez a címe.

A sztoriról és egyebekről a tovább után.

Tessék megnézni:

Aztán majd beszélünk.

Csere útján jutottam az alábbi három gépállathoz, három olyan kisautót adtam értük cserébe, amelyek másodpéldányok voltak, így igazi win-win üzlet volt. Utoljára mondom, hogy igyekszem visszafogni az 1:43-as szekciót, de ezeknek sehogy sem sikerült ellenállni. Mármint elsősorban a Toyotának. A Celicás posztban mutattam két CM’s gyártmányú kis versenygépet, és bár azok 1:64-esek, ugyanaz a világ: sok kis részlet, élethű mintázat, autentikus kiegészítők (felnik, ülések, bukócső, miegymás).

Tovább a tovább után!

Na ezzel kívánok vidám hétvégét! :)

A Ferrari 612 Scaglietti nevéről nekem azonnal A Keresztapa jut eszembe. Biztos a hangzása miatt, de mivel egyáltalán nem beszélek olaszul, könnyen lehet, hogy a 'mosókonyha' olasz megfelelője is ugyanilyen asszociációra késztetne...

Végre egy igazi GT. Giugiaro tervezte, 2004 óta gyártják, és a 456-ost váltotta. Ez az autó a 360-as Modena után a Ferrari második teljesen alumíniumból készült járgánya, és ugyanaz a motor hajtja, mint az 575-ös Maranellót, azaz egy 540 lóerős, 5748 köbcentis V12-es. Ami elöl van. A gyorsulása 4.3 mp. És 4 felnőttnek kínál kényelmes helyet, egyedüliként a Ferrarik között. Ráadásul már szerepelt is a blogon!

Kicsiben a Hot Wheels mintázta meg, a már jól ismert Shell-es promó keretein belül.

Ezúttal egy szürke példányt szereztem be, pontokért. A burzsuj banda 1090 ponttal rövidített meg, de nem bánom, mert ezt a típust nem láttam a Tescóban. Annyira szeretnék még kifogni egy Testarossát...

A részletezés hasonló a korábban mutatottakhoz, bár a hátsó (és egyetlen) rendszám nem sikerült tökéletesre. A kerék színe passzentos, a mérete is stimmelni látszik, az ablak színválasztása is szerencsés, jók az arányok, szóval összességében nagyon bejön. A tetőablak különösen tetszik!

Szóval tegyetek igazságot, ugye szép ez az autó? Segítségképp itt van hozzá egy kis mozgóképes anyag is:

Szép napot, élvezzük, hogy végre péntek!