Boba Fett legendás hajója, a Slave I került a birtokomba egy szerencsés bolhapiaci portya során még a nyáron, vagy kora ősszel. Doboz és minden nélkül, viszont nagyon jutányos áron. Az "igaziról" azt érdemes tudni, hogy ez egy módosított Firespray-31-osztályú járőr- és támadóhajó, amely a Klónháborúk idején még Jangóé volt, tőle örökölte meg fia, Boba, de közben egy kis ideig még a Hondo Ohnaka nevű fűszerkalóz is tulajdonolta. Jango idejében még kék-ezüst volt, az új színét Ohnaka keze alatt kapta meg. Legtöbben a Birodalom visszavágból ismerhetjük, a retteget fejvadász ezzel szállította a széntömbbe fagyasztott Han Solót megrendelőjéhez, Jabbához. Az űrhajót több változatban is feldolgozta a Lego, az enyém a 2010-ben bemutatott 8097-es, ami egyébként szerintem az egyik legjobb változat (de az újabbat is elfogadnám, egyedül a legkorábbi nem jön be):

A meglehetősen komplex és méretes hajón van jó néhány felnyitható, kihajtható kis biszbasz, a pilótafülke ablaka is leválasztható, hogy elhelyezzük benne Fettet, ezek jópofák. Az űrhajó alján lévő dupla ikerágyúk közül az egyik oldali a megvételkor hiányzott, ezt megpróbáltam úgy-ahogy pótolni, de megfelelő alkatrészek híján tényleg csak érzetre van meg a szimmetria (kicsit feljebb menve viszont pont az láthatjuk, hogy mennyire nem is szimmetrikus a kialakítás), ezzel még lesz dolgom. Eredetileg járt volna hozzá egyébként egy Boba Fett minifig is, ami nekem megvolt már külön, egy Bossk, aki szintén fejvadász, és láthattuk is őt Vader előtt felsorakozva, egyébiránt semmi köze sem a hajóhoz, sem Fetthez, egy fehéringes Solo és egy lefagyasztott Solo. 

Bossk nem érdekelt, sima Han Solóm volt, de az utóbbit beszereztem egy FB-csoportból külön, mert elég speciális darab (és nagyobb, részletesebb, mint a korábbi mirelit-csempész). És így tárolom egyébként ezt a darabot, mert a polcon már elfogyott a hely - meg nem is néz ki rosszul a falon:

Még egy belső kép a végére:

Kezd kiteljesedni a Star Warsos Lego űrhajóim sora, mutattam már ugye pár éve Luke X-szárnyúját, egy mezei TIE-vadászt, egy TIE Bombert és Vader saját TIE X1-esét egy Y-szárnyú társaságában, sőt a klasszikus trilógián túl is van pár darabom, egy Jedi Starfighter és egy Republic Gunship, de a Millenium Falcon még nagyon hiányzik, sőt egyszer egy AT-AT lépegetőt is be fogok szerezni... 

A mai delikvens egy Ford Crown Victoria rendőrautó, oldalán a NYPD-felirattal, tehát new yorki zsaru. És mint ilyen, nem is az első 1:43-ban, mert 2009-ben sorra vettem az Amercomos rendőrautóimat, és azok között is volt egy Crown Vic, de a mostaninál gyengébb kivitelben. Kisebb méretben már szerepelt a típus a blogon egy párszor, például itt, itt és itt is, ebből is látszik, hogy kedvelem ezt a böhöm Fordot, és ez igaz a most következő DeAgostini modellre is:

Teljesen vállalható. Igazándiból egy egészen picit megbántam, hogy nem álltam neki a sorozatban megjelent összes rendőrautó beszerzésének, és jó előre meghatároztam, hogy 10 darabnál több nem fog kelleni közülük. Ez a darab kimondottan jól sikerült, pedig nincs benne semmi extra. Talán pont ezért... Jó, egy dögtoló az elejére még elfért volna, de ha elfogadjuk, amit a felirat ír rajta, hogy ez tényleg egy Patrol Supervisor, akkor talán nem is kell ilyet tudnia hivatalból. A sorozatban megjelent autók egymáshoz viszonyított mérete nagyjából rendben van, ennek megfelelően a Crown Vic meglehetősen nagy lett, ami nagyon helyes - ezek a dolgok mindig is tudtak zavarni, ha nem figyeltek rájuk a gyártók. Minden felirat, minden részlet autentikusnak mondható, de a beltérbe én még pakoltam volna pár extrát, mondjuk egy shotgunt vagy egy fánkos dobozt, amire ugye már láttunk példát...

Egy Caddy egyenesen Szilvásváradról, ahol nemrég eltöltöttünk pár nagyon kellemes napot. Ha valakit érdekel, mutatok még néhány képet a környékről:

Aki még nem volt, menjen, az ország egyik legszebb kirándulóhelye!

Nem mostanában volt, hogy mutattam egy majdnem minden szempontból lenyűgöző Lancert a Tomicától, és azt kell mondjam, azóta is gyakran felsírok álmomból, hogy eladtam. Mert bizony ez lett a sorsa. De meg tudom magyarázni - kellett a pénz :) Na, pénz most is mindig kell, de sikerült úgy félretennem a zsebpénzemből, hogy tudtam pótolni a kisautót, viszont direkt nem ugyanazt a változatot vettem meg másodjára, mert annál egy hangyányit zavartak a virsli kerekek, még ha akkor ezt nem is vallottam be, magamnak sem. De ennél az újnál ez már teljesen rendben van, mutatom:

Mint látható, nem csak a kerekeiben különbözik a full extrás korábbi verziótól, ez egy jóval egyszerűbb kivitelű kisautó, a doboza pedig minden eddiginél puritánabb. A részleteit egyáltalán nem is festették ki, de a karosszéria festése is le van egyszerűsítve, de az első ajtók szerencsére megmaradtak nyithatónak, illetve továbbra is van rugózása. Valamiért tetszenek ezek a régi Lancerek, és ha a durva Evo-változatokat nem számolom, ezen kívül talán csak az épp kurrens darab jön be ennyire, a köztesek nem annyira. Bár az előző generációból a kombi még elmegy. Nem túl sokkal ezelőtt a hahun volt két eladó is, közülük a drágábbik (az sem volt 2 kilónál több) nagyon tetszett, és szerintem az volt az az esély, amit sokáig bánni fogok, hogy nem éltem vele... Nem baj, itt van kicsiben.

Ez a kérdés mostanában egyre gyakrabban megtalált, és már egyre jobban zavart, hogy nem tudtam mást válaszolni, mint hogy egyrészt semmi, másrészt nem tudom. Másfél évig volt a "szerelőnél", aki gyakorlatilag pont másfél éve húzta az időt, mellébeszélt, és többnyire nem volt elérhető, sőt nem is hívott vagy írt vissza. Mivel a Volvo a prioritáslistámon meglehetősen hátul szerepelt, ez jó darabig nem is zavart nagyon, volt közben gyerekszületés, fürdőszobafelújítás, nyaralás, munkahelyváltás, faterom is lehúzott egy pár hónapot kórházban, szóval egy nagy csomó minden közbejött, de miután ezek a dolgok úgy-ahogy rendeződtek, egy kicsit kezdett felbaszni, hogy közben ugyan miért nem készült már (el) a kocsi? Más már nyilván odament volna pár nagyobb darab haverjával, és "rendezte" volna az ügyet, de ez nekem nem a stílusom, másrészt a munka, a család és minden egyéb ezen a tengelyen adott bőven annyi elfoglaltságot, hogy ne induljak el akármelyik szombaton (mert hát mikor máskor?) potyára Tatára az ember műhelyébe, mert ha nincs ott (emlékeztek, nem elérhető, nem is hív vissza), akkor az orromat lógatva indulhatok is vissza, némi plusz költséget is hozzáírva az idegességlistához... Persze neki is nyilván megvolt, megvan rá az oka, hogy miért linkült el, hallottam tőle is, mástól is ezt-azt, ami most nem tartozik a nyilvánosságra, de a lényegen ez nem változtatott: duma van, Volvo nincs. Illetve hát van, valahol, valahogy... Valahogy így:

Október végén a Veterán Volvo Klub vezetője sietett a segítségemre, és mozgósította egy tatai ismerősét, aki  teljesen önzetlenül, szívességből fogta magát, és elment a műhely címére. Tőle tudtam meg, hogy hát ott egy ideje biztosan nem dolgozik senki, mert még a lakat is rárohadt az ajtókra, viszont kaptam pár fotót a gépről, amiken első blikkre nem tűnik nagyon úgy, mintha közben széthordták volna - ezeket látjátok itt fent. El is határoztam, hogy a legközelebbi szabad szombatomra szervezek egy jó kis túrát, és egy autószállító társaságában lelátogatok a kocsiért, és elhozom, ha kell, a kerítésen át. Ebben a tervben komoly hiányosság volt, hogy ugye a kulcs és a forgalmi az embernél van, de ha mással nem, a törzskönyvvel biztosan tudom igazolni, hogy a kocsi az enyém, ha valaki, mondjuk a portás kérdezné. Aztán minden mást valahogy visszaszerzek később. De nem lett szükség ilyesmire, mert a kiválasztott héten a legnagyobb meglepetésemre pont visszaírt az ember, el is mondtam neki, mint Marcellus Wallace, hogy mi hogy lesz, ebben meg is egyeztünk, és egy napos kora novemberi délelőttön elindultunk. A többeszszám annak szól, hogy erősítésnek elvittem magammal Milánt. Az autóba elvileg be volt készítve a kulcs és a forgalmi, a csomagtartóba a régi motor, meg is lepődtem egy kicsit, hogy minden tényleg úgy történt, ahogy megbeszéltük, így felpakoltuk gyorsan a trélerre, aztán indultunk is. (A gyorsan felpakolás persze barokkos túlzás, először is a Hondával kihúztam a kocsit a dzsindzsából, majd a pont e célból magammal vitt kis kompresszorral fújtam a kerekekbe annyi levegőt, hogy legalább lehessen gurítani, és csak azt követően manőverezhettük fel az utánfutóra.) Ugyanez immár a saját képeimen így festett:

Igen, az utolsó képen látható, hogy hazaértünk, megkönnyebbülten betetriszeztük a beállóra az autót, most már minden oké. A hátulja azért ül annyira, mert mint írtam, ott pihen az eredeti motorja, de nekem nagyon tetszik, a majdan beépítésre kerülő ültetőrugó reményeim szerint majdnem ennyire lejjebb viszi majd a kocsit, szóval jó lesz az. Mire olvassátok a posztot, már valószínűleg egy másik szerelőnél van, vagy inkább úgy mondom, most már végre egy szerelőnél van. Egy hét pihenés után ugyanis újra trélerre került az autó, és elkezdődött a következő felvonás:

Folyt. köv.

Eljött ez a nap is:

Köszi mindenkinek.

Óbudáról megint:

Ford Econoline - nagyon szép állapotban.

Amikor kibontottam otthon az Angliából érkezett plüssizét, a nagyobbik fiam megörült, hogy biztos neki rendeltem, és mondta, hogy ugye így van, mert ez neki nagyon tetszik. El kellett keserítsem, mert ezt magamnak rendeltem, lényegében azóta vágytam egy Flat Ericre, amióta a kultikus Levi’s-reklámban először megláttam. Hogy miért? Mert akkor végtelenül viccesnek találtam, és menőnek, ma meg már csak annyira jópofának, hogy végül szerváltam egyet. De előbb nézzétek meg a figura önálló klipjét:

És akkor csak most jöjjön az én darabom:

Jó nagy, a hirdetés szerint 22 hüvelyk,  de ez még mindig kisebb szerintem, mint a “prototípus”, amit a reklámban láthattunk. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, jelenleg kiemelt helyen csücsül egy előszobai polcon, de amint úgy alakul, el fogja foglalni méltó helyét a legkedvesebb hobbiautóm anyósülésén. De Milánnak meg kellett ígérnem, hogy ha megunom, akkor az övé lehet. Meg is ígértem ;) (Arra egyébként tök kíváncsi vagyok, hogy mondjuk 20 év múlva a mai gyekekek ugyanilyen nosztalgikusan néznek-e majd vissza egy Angry Birds plüssfigurára, vagy addigra kiveszik belőlük minden romantika?)

A mai rendőrünk egy klasszikus Alfa Romeo, és ahogy mostanában szinte minden, ez is a Legendás rendőrautók sorozatból származik. Nekem egyébként nem ez, hanem a Giulia a kedvencem ebből az időszakból, egy olyat szívesen el is fogadnék, akár rendőrös dekoráció nélkül is...

Nagyon szépen sikerült ilyen kicsiben visszaadni az autó formáját, arányait, de ami különösen jól sikerült (ahogy az Alpine esetében is megemlékeztem róla), az az orr-rész. Az igazin elég sűrű ez a terület, mindenféle hajlatok, ívek, krómok, rácsok, lámpák, súlyosbítva két nagy matricával is, és azt kell mondjam összehasonlítva az igaziról készült fotóval, becsületes munkát végeztek a modell tervezői. Ugye még mindig a 990 forintos kategóriában vagyunk, tehát ezt így kell érteni, de szerintem ez a modell a kétszer drágább 1:43-asok között is megállná a helyét. Nem tudom, unjátok-e egyébként már ezt a rendőrös-újságos témát, de ígérem, már nincs sok ;) Volkswagen viszont lesz közöttük.

Szása már nem Volgával jár...

Volt jó régen egy Zsandárok Renault-val című bejegyzésem, na a mai poszt most annak a folytatása. Egy ugyanolyan (de legalábbis majdnem ugyanolyan) típust sikerült szerválnom, a már többször tárgyalt Legendás rendőrautók közül. Ahogy eddig is, most is szép, részletes modellel van dolgunk, a legszembetűnőbbek ezúttal is talán a felnik, és különösen tetszik az orr, azon belül is a különleges fényszórók szép kidolgozása. Mutatom is:

Magáról a típusról, illetve általában az Alpine-ról itt van egy jó cikk, amit ajánlok elolvasni, igaz, angolul van. Az 1:43-as Rönót pedig tiszta szívvel merem beszerzésre ajánlani, mert a 990 forintos kategóriában verhetetlen...

A Belsőség olvasói valszeg többen vannak, mint a szirszarjaim olvasói, így most (is) el tudom lustálkodni a típusismertetőt, Csikós már mindent (is) leírt a kocsiról. Matchbox-méretben már szerepelt itt 190-es Merci, de az Corgi volt, a Superkings-verzió nincs és nem is volt meg, viszont egy hirtelen jó ajánlatnak nem tudtam nemet mondani, és megvettem az alábbi Buragót, jó lesz a Porsche mellé:

Korához képest egész jó állapotban került hozzám, és ha a fiaim nem kaparintják meg (voltak már próbálkozások), akkor talán nem is romlik tovább. A csillag a hűtőrács tetjéről hiányik, a tükrök sem úgy állnak már a kocsin, ahogy illene nekik, de összességében két mai Matchbox áráért jó vétel volt. Rugózni nem nagyon tud, ez ilyen, viszont az első kerekek elfordíthatók. Egész részletes a beltér, ami ebben az 1:25 körüli méretarányban elvárás is, a keret nélkül nyíló ajtók pedig fokozzák az élményt. Egy ilyet - ennél lehetőleg nem rosszabb állapotban - igaziban is szívesen elfogadnék... A kedvenc Buragóm viszont ez. Kellemes napot!

Az október 23-i program kitalálásakor nem volt kérdés, hogy a tapsolás és a sípolás helyett a Parkoló Parádét válasszuk, ráadásul a jó időre tekintettel családostul. Félix az elhúzódó délutáni alukálásának elhúzásával megoldott, hogy csak 4 körül tudtunk elindulni, így elég sok érdekességről lemaradtunk, de azért maradt egy pár. Az alábbi képre kattintva megnézhetitek a fotóimat:

Tetszett, hogy volt pár nagyon klassz és különleges autó, nem tetszett, hogy volt nagyon sok cseppet sem különleges. És kimondottan nem tetszett, amit a távozók egy meglepően nagy része produkált a kijáratnál, ön- és közveszélyes módon bőgetve (jó, ez önmagában nem veszélyes), farolva, gumit égetve, gyorsulva, száguldva, és nem a mindenbe belekötő nyugger énem mondatja ezt velem, hanem ahogy a TC-osok is jelezték korábban, az ilyen suttyó parasztok miatt tilthatják majd jól be az egész rendezvénysorozatot... :( 

Voltam kint az októberi börzén, és ilyet pont nem terveztem venni, de végül csak sikerült. A típushoz semmilyen saját emlékem nem fűződik, de ha már van ez a sorozat, és eddig is sikerült beszerezni belőle pár darabot, úgy voltam vele, kell ez is, mégis csak az első Ikarus... Innentől egy kicsit idézek, innen:

Az Ikarus név az 55 férőhelyes MÁVAG Tr 5-ös típuson jelent meg, de az első igazi Ikarus busz a kisebb, önhordó szerkezetű Tr 3.5 modellből fejlesztett, 1950-ben gyártásba vett 30-as sorozat volt. Az önhordó felépítés igen korszerű megoldásnak számított, azonban nem illeszkedett a mindenben példát nyújtó Szovjetunió szakembereinek elképzeléseihez, ezért a gyár a nagyobb típusoknál megmaradt az alvázas szerkezet mellett. A negyven személy szállítására képes 30-as modellt a Csepel 350-es teherautó Steyr-licenc alapján gyártott négyhengeres, 86 lóerős dízelmotorjával és ötfokozatú váltóval szerelték, végsebessége 78 km/óra volt. Pontosan hatvan éve, 1951. február 24-én jelent meg a Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) szolgálatában, abban az évben a társaság tizenhárom 30-ast kapott. Az utasok Nejlonnak becézték, mivel nyáron a kabin a tetőhajlatba épített ablaksor miatt éppoly izzasztó volt, mint az akkoriban divatos nejloningek.

Szóval Nejlon. Ezt én is a netről tudtam meg, szerencsére még nem vagyok annyira öreg, hogy emlékeznem kellett volna erre az elnevezésre. Kicsiben ez is 1:72-es méretarányú, ahogy az eddigiek is, és természetesen ugyanolyan szép, részletes modell, egyedül a sötétebb színe, ami furcsa egy kicsit, de tetszik. Mutatom is:

A részletek tényleg csodásak a modellen, és ahhoz, hogy ez ennyire szembetűnő legyen, az is kell, hogy az eredetin legyenek egyáltalán kicsiben is kidolgozható részletek, egy mai modern busz esetében ezt simán hiányolom. De úgy általában is igaz ez a modernizációra, ha megnézek egy akármilyen mai Opelt mondjuk, és összehasonlítom bármelyik 40 évvel ezelőttivel, azt látom, hogy folyamatosan tűnik el mindenféle jellegzetesség, egy első generációs Corsa számomra tök jól beazonosítható, hovatovább (ezt a szót már nagyon régóta le szerettem volna írni) szerethető, de egy mai Corsa - mondom, nekem - tök jellegtelen, meg sem tudom különböztetni egymástól mondjuk a két utolsó generációt. A koreaiakról nem is beszélve. De elkanyarodtunk. Mondjuk mindegy is, mert a modellről nem terveztem ennél többet írni, szóval gyertek máskor is!

Idén is volt, és mint három éve, elmentünk, láttunk csodákat, de nem vettünk semmi érdekeset. Ezúttal csak Félix jött velem, aki az álló autókat annyira nem élvezte, de azokat nagyon is, amelyeknek járt a motorja, amik jöttek-mentek, pöfékeltek, csörögtek-zörögtek. Szerencsére ilyen is volt bőven. Album nyílik a képre kattintva:

Jövőre, ha minden jól megy, megint megyünk.

Van nem messze a munkahelyemtől egy Cseriti Shop nevű bolt (igen, ők így írják a charity-t), szóval magyarul adománybolt, ahova, ha arra visz az utam, be szoktam nézni. Innen vettem már Milánnak mekis Mario- és Luigi-figurát, egy-két egyéb apróságot, de titkon mindig azt remélem, valaki egyszer csak nekik adományozza az érintetlen, dobozos, 40-50 éves Matchbox-gyűjteményét, én meg megveszem bagóért. Na ez eddig még nem történt meg, ellenben 250 magyar forintért megvettem még szeptember vége felé az alábbi magyar kisipari műanyag VW (?) buggyt:

Semmi extra, a kormány sincs már meg, viszont emlékszem rá a gyerekkoromból, és ez elég is volt a vásárlási döntéshez. Jól megfér majd otthon a polc tetején a műanyag Wartburg, Trabant és Kübelwagen társaságában...

i8

Az Operánál volt kiállítva még a nyáron.

Fájóan ritka vendég az Opel a blogon, az érdekesebb posztjaim száma a típusról nagyjából öt, konkrétabban ezek: egyik Rekord, másik Rekord, egyik Ascona, másik Ascona, illetve legutóbb egy Siku Kapitan is volt már. És ennyi. Feltehetően azért alakult ez így, mert egyébként sem túl nagy a kínálat kisautó-fronton, bár rögtön ellent is kell mondjak magamnak, elég ha csak az Opel Collection-t említem, ami igenis lelkiismeretesen feldolgozta gyakorlatilag a teljes Opel-történelmet, csak az a baj, ami a James Bond-sorozattal is, hogy nálunk nem jelent meg hivatalosan, így csak horror pénzekért lehet beszerezni... Szóval inkább úgy mondom, a számomra könnyedén elérhető kínálat sosem volt túl széles, a Retroautóként megjelent Rekordról meg jól lemaradtam, de szerintem azt majd még bepótolom. Ezzel az előzménnyel külön megörültem, amikor láttam egy Opelt ebben az új rendőrautós sorozatban, 1:43-ban és 990-ért, meg is vettem egy napos szeptemberi délelőtt:

A valóságban sem kicsi egy ilyen autó, de modellként meglepett a nagy mérete. A színe remek, a kidolgozottság rendben van, kapott sok kis részletet, krómcsíkot, miegymást. Sajnos a jobb hátsó gumi valahogy mindig egy kicsit lecsúszik a felniről, emiatt az szorul a kerékjáratban, de mivel nem toligálom, nincs igazán jelentősége. Természetesen belül is szép részletes, és mivel akkorban még nem volt divatban az ablakok lőréssé alakítása, klasszul be is lehet látni. Összességében szép darab, remélem, Nektek is bejön. Gyertek máskor is, lesznek még hasonlók!

Ez nagyon bejön:

A háttérben látható kék Csepel pedig az enyém, fizikai bizonyítékként, hogy néha bringával járok be dolgozni... Egyébként elhatároztam, hogy megcsinálom valamikor a B125-ös jogsit, és akkor lehet egy ilyenem.

Volt pár napja egy Fairlady-s bejegyzés, ha megengeditek, nem távolodok el a témától nagyon ;) Sikerült szerválnom ugyanis 990 forintért egy 1:43-as példányt is, mert még szeptember elején megjelent egy újabb rendőrautós újság-sorozat, ezúttal Legendás rendőrautók címmel, és elnézve az elkövetkező megjelenéseket lesz is még pár beszerzésem közülük. (Az Amercomos autók közül is megvolt annó pár darab, például a szintén japán rendőrnek öltöztetett Impreza, amit itt mutattam.) Valójában a poszt kikerülésekor már több kis társával együtt pihen a polcon, de ez most mindegy. A fekete-fehér japán rendőrségi Datsun egy Sparból származik, de ahogy láttam, elég sok helyen meg lehet venni a teszkótól a sarki újságosig. Mutatom is:

DeAgostini-modell, ami azt jelenti, hogy inkább modell, mint játék, de azért nem egy Minichamps-minőségről beszélünk. A képeken látható Matchbox sokkal masszívabb, súlyosabb darab, az viszont kimondottan játéknak készült, látszik is. Ellenben a korábbi rendőrautós sorozatban megjelenteknél jóval kevésbé silány a minőség, ami remek hír, no nem mintha ne lennének hibák itt-ott, de ennyiért én elégedett vagyok. Részletes a kisautó, ablaktörlők, tükrök, mindenféle egyéb kiegészítők nagy számban előfordulnak. A festés részletes, de ahogy a képeken is látható, nem mindenhol tökéletes. A kerekek szépek, egyediek, és ez a sorozat sajátja, nem használnak szerencsére egyenkerekeket. Ha nem baj, akkor az elkövetkező pár kisautós poszt is ebből a sorozatból szemezget, de ha baj, akkor is, szóval gyertek legközelebb is!

Zugló Edition. Dodge RAM:

A Városligetben fotóztam pár hónapja a Pecsánál. Jó nagy volt. Emezek meg jó régiek:

Telepes utca.

Szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy kedvelem a 70-es, 80-as évek japán autóit, azon belül is a sportosabbakat. A blogon ennek - és az aktuális kínálatnak - megfelelően igyekszem is minél több témát szentelni, ebben ugye jó partner az utóbbi időben a Hot Wheels, de hamarosan a Matchboxnál is megjelenik ("kint" már persze mejlenet) egy klasszikus Skyline, viszont azt talán nem meséltem még, honnan fakad(hat) ez a fajta vonzalom. Az egyik meghatározó élményem egyértelműen az volt, hogy amikor egyszer az őseim vendégségbe mentek a család egyik jóbarátjához, aki történetesen a gyerekorvosom is volt, és engem is elvittek, a doki pedig megmutatta az új (Ausztriából használtan beújított) metálkék Daihatsu Charade-ját. Mint utólag megtudtam, ez az első generációs, G10-es kódú változat volt, oldalt hátul a jól ismert kajüt-ablakkal. Hát mit ne mondjak, oda voltam érte, valószínűleg azért, mert életemben akkor láttam először metálszínű fényezést. Az a fajta kocsi egyébként a mai napig nagyon tetszik, simán elfogadnék egyet hobbinak - de nem lesz, mert közben vettem valami mást, hasonló kategóriában. A másik meghatározó momentum az lehetett, amikor szintén az őseimtől kaptam egy drótos távirányítós kis Datsunt. Fogalmam sincs azóta se, honnan jutottak hozzá, itthon boltból vagy kéz alatt, de egyből nagyon megtetszett az autó formája. Azt sem tudom, végül hová lett, és sokáig kerestem, hogy újra az enyém lehessen, de nem jártam sikerrel. Na most képzeljétek el, porsche Peti július végén jelezte, hogy találtak a padláson egy régi távos Datsunt, és hogy hajdejó. Azt a zsinóros távost, amit ezer éve kerestem. Mutatta is képen a leletet:

Basszus, még a szín is stimmelt! 8 évi keresés után csak úgy az ölembe hullik egy? Hát igen, ezért vannak a jóbarátok :) A formája mellett volt még egy tulajdonsága, ami miatt imádtam, mégpedig az, hogy baromi vagány "morgós", mély motorhangja volt. Ennek az oka a következő képen látható "dob", amit a motor tengelye hajt meg:

Persze az autó nem úszta meg a gyártása óta eltelt minimum 30+ évet, az alábbi problémák tornyosultak: eleinte csak a kormányzás működött rajta. A motor porsche kimérte, hogy a feszültség eljut bele, de mégsem működött. Felmerült a csere is, de végül nekiállt megjavítani. Az hamar kiderült, hogy a vezetékek nem szakadtak. A multiméter vezetékeivel direktbe ráküldte a feszkót a motorra, és az beindult. Nem túl finoman, de ment. Konklúzió: a "kapcsolótábla" körül kell keresni a hibát, amit valaki valah szétszedhetett, de nem jól rakott össze utána. Végül a kocsi összeállt, kapott egy alapos belső pucolást is, így meg tudom mutatni az újra új állapotát:

Ennyi éves "szolgálat" után ez a játék megérdemli már, hogy csak a polcon pihenjen, ha mondjuk Milánnal épp játszani szeretnénk valami hasonlóval, arra ott van a drótnélküli Toyota, vagy ha ütni vágni valamit, akkor a Lada, a Fairlady már nem megy sehova. Köszi szépen ezúton is, porsche!

Mindig nagy öröm, ha egy kis pénz áll a házhoz, főleg ha ilyen egyszerűen. Nyár végén, tehát nem is olyan régen lomtalanítás volt a környékünkön, így nem halaszthattam tovább faterom garázsának a legalábbis részleges rendbe tételét, kiselejtezését. Nagyon sok olyan dolgot tettem ki az utcára, amire a sorban álló és ülő lomisok csorgó nyállal vetették rá magukat, de azért igyekeztem az értelmes pénzzé tehető cuccokat eltenni egy jobb alkalomra. Aztán mostanában valamikor felhoztam a kincsek közül egy elsőre valamiféle periszkóp-alkatrésznek tűnő cuccot, lefényképeztem, és feltettem egy szakirányú FB-csoportba, h ugyan mondja már meg valaki, mi az isten lehet ez? Volt pár tipp, de végül meglett a megoldás: egy Carl Zeiss BLC12x60-as távolságmérős távcsőnek bizonyult a szerkezet, amit jellemzően légvédelmi ágyúkhoz használtak, mint amilyen például a Flak volt. Találtam is olyan képet, amin valami nagyon hasonló látható:

Hogy mikori, arra nem találtam biztos választ, de valszeg világháborús, egyes források szerint 1944-45-ös lehet, vagy nem sokkal későbbi, mindenesetre a német szövegek bizonyossá tették, hogy nem a ruszki másolatáról van szó, mert olyan is létezett, és apám garázsában sokkal valószínűbb lett volna egy olyat találni, mint egy eredeti német cuccot. Ezen a linken egyébként egy csomó részlet elolvasható a távcsőről, nekem túl szakmai a szöveg, de ha valakit érdekel, én nem tartom vissza...

Kipróbáltam egyébként, a konyhaablakból remek kis célkereszttel tudtam befogni a jó 30 méterre lévő fa tetején pihengető varjút, de sajnos a cucc a közel 4 kilós súlya ellenére is meglehetősen hiányos volt, így ennek megfelelően lőttem be az ebayen az árát, ahova gyorsan felpakoltam. 298 fontért kínáltam (ja igen, az angol ebayre tettem fel, mert oda még emberi áron és biztosítva lehet postázni), de hagytam lehetőséget best offerre, azaz hogy a potenciális vásárlók saját ajánlatot tegyenek. Tettek is!

Az első ajánlat fél nap múlva érkezett 220 fontról, neki még visszaírtam, hogy még egy kicsit tegyen hozzá, legyen 240 és már küldöm is, de aztán a válaszát beelőzte egy 250 fontos ajánlat, amit habozás nélkül elfogadtam, pikk-pakk ki is fizette egy cseppet sem angol nevű londoni régiségkereskedő, én meg jól feladtam neki. A poszt írásakor pont két és félszer ennyiért épp volt fent egyébként egy hiánytalan, fentebb említett szovjet másolat, de számomra cseppet sem volt mérvadó az ára, mert egyrészt nem értek ehhez, másrészt egy dolgot láttam: azt akkor annyiért nem vették még meg, az enyémet meg igen. Azért megmutatom:

Talán mégis adhattam volna drágábban ;) Asszem, a hétvégén körbenézek még egy kicsit alaposabban abban a garázsban...

Montevideo utca

No comment, a cím mindent elárul:

Jó, oké, az előzmény itt van.