Voltam kint az októberi börzén, és ilyet pont nem terveztem venni, de végül csak sikerült. A típushoz semmilyen saját emlékem nem fűződik, de ha már van ez a sorozat, és eddig is sikerült beszerezni belőle pár darabot, úgy voltam vele, kell ez is, mégis csak az első Ikarus... Innentől egy kicsit idézek, innen:

Az Ikarus név az 55 férőhelyes MÁVAG Tr 5-ös típuson jelent meg, de az első igazi Ikarus busz a kisebb, önhordó szerkezetű Tr 3.5 modellből fejlesztett, 1950-ben gyártásba vett 30-as sorozat volt. Az önhordó felépítés igen korszerű megoldásnak számított, azonban nem illeszkedett a mindenben példát nyújtó Szovjetunió szakembereinek elképzeléseihez, ezért a gyár a nagyobb típusoknál megmaradt az alvázas szerkezet mellett. A negyven személy szállítására képes 30-as modellt a Csepel 350-es teherautó Steyr-licenc alapján gyártott négyhengeres, 86 lóerős dízelmotorjával és ötfokozatú váltóval szerelték, végsebessége 78 km/óra volt. Pontosan hatvan éve, 1951. február 24-én jelent meg a Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) szolgálatában, abban az évben a társaság tizenhárom 30-ast kapott. Az utasok Nejlonnak becézték, mivel nyáron a kabin a tetőhajlatba épített ablaksor miatt éppoly izzasztó volt, mint az akkoriban divatos nejloningek.

Szóval Nejlon. Ezt én is a netről tudtam meg, szerencsére még nem vagyok annyira öreg, hogy emlékeznem kellett volna erre az elnevezésre. Kicsiben ez is 1:72-es méretarányú, ahogy az eddigiek is, és természetesen ugyanolyan szép, részletes modell, egyedül a sötétebb színe, ami furcsa egy kicsit, de tetszik. Mutatom is:

A részletek tényleg csodásak a modellen, és ahhoz, hogy ez ennyire szembetűnő legyen, az is kell, hogy az eredetin legyenek egyáltalán kicsiben is kidolgozható részletek, egy mai modern busz esetében ezt simán hiányolom. De úgy általában is igaz ez a modernizációra, ha megnézek egy akármilyen mai Opelt mondjuk, és összehasonlítom bármelyik 40 évvel ezelőttivel, azt látom, hogy folyamatosan tűnik el mindenféle jellegzetesség, egy első generációs Corsa számomra tök jól beazonosítható, hovatovább (ezt a szót már nagyon régóta le szerettem volna írni) szerethető, de egy mai Corsa - mondom, nekem - tök jellegtelen, meg sem tudom különböztetni egymástól mondjuk a két utolsó generációt. A koreaiakról nem is beszélve. De elkanyarodtunk. Mondjuk mindegy is, mert a modellről nem terveztem ennél többet írni, szóval gyertek máskor is!

Idén is volt, és mint három éve, elmentünk, láttunk csodákat, de nem vettünk semmi érdekeset. Ezúttal csak Félix jött velem, aki az álló autókat annyira nem élvezte, de azokat nagyon is, amelyeknek járt a motorja, amik jöttek-mentek, pöfékeltek, csörögtek-zörögtek. Szerencsére ilyen is volt bőven. Album nyílik a képre kattintva:

Jövőre, ha minden jól megy, megint megyünk.

Van nem messze a munkahelyemtől egy Cseriti Shop nevű bolt (igen, ők így írják a charity-t), szóval magyarul adománybolt, ahova, ha arra visz az utam, be szoktam nézni. Innen vettem már Milánnak mekis Mario- és Luigi-figurát, egy-két egyéb apróságot, de titkon mindig azt remélem, valaki egyszer csak nekik adományozza az érintetlen, dobozos, 40-50 éves Matchbox-gyűjteményét, én meg megveszem bagóért. Na ez eddig még nem történt meg, ellenben 250 magyar forintért megvettem még szeptember vége felé az alábbi magyar kisipari műanyag VW (?) buggyt:

Semmi extra, a kormány sincs már meg, viszont emlékszem rá a gyerekkoromból, és ez elég is volt a vásárlási döntéshez. Jól megfér majd otthon a polc tetején a műanyag Wartburg, Trabant és Kübelwagen társaságában...

i8

Az Operánál volt kiállítva még a nyáron.

Fájóan ritka vendég az Opel a blogon, az érdekesebb posztjaim száma a típusról nagyjából öt, konkrétabban ezek: egyik Rekord, másik Rekord, egyik Ascona, másik Ascona, illetve legutóbb egy Siku Kapitan is volt már. És ennyi. Feltehetően azért alakult ez így, mert egyébként sem túl nagy a kínálat kisautó-fronton, bár rögtön ellent is kell mondjak magamnak, elég ha csak az Opel Collection-t említem, ami igenis lelkiismeretesen feldolgozta gyakorlatilag a teljes Opel-történelmet, csak az a baj, ami a James Bond-sorozattal is, hogy nálunk nem jelent meg hivatalosan, így csak horror pénzekért lehet beszerezni... Szóval inkább úgy mondom, a számomra könnyedén elérhető kínálat sosem volt túl széles, a Retroautóként megjelent Rekordról meg jól lemaradtam, de szerintem azt majd még bepótolom. Ezzel az előzménnyel külön megörültem, amikor láttam egy Opelt ebben az új rendőrautós sorozatban, 1:43-ban és 990-ért, meg is vettem egy napos szeptemberi délelőtt:

A valóságban sem kicsi egy ilyen autó, de modellként meglepett a nagy mérete. A színe remek, a kidolgozottság rendben van, kapott sok kis részletet, krómcsíkot, miegymást. Sajnos a jobb hátsó gumi valahogy mindig egy kicsit lecsúszik a felniről, emiatt az szorul a kerékjáratban, de mivel nem toligálom, nincs igazán jelentősége. Természetesen belül is szép részletes, és mivel akkorban még nem volt divatban az ablakok lőréssé alakítása, klasszul be is lehet látni. Összességében szép darab, remélem, Nektek is bejön. Gyertek máskor is, lesznek még hasonlók!

Ez nagyon bejön:

A háttérben látható kék Csepel pedig az enyém, fizikai bizonyítékként, hogy néha bringával járok be dolgozni... Egyébként elhatároztam, hogy megcsinálom valamikor a B125-ös jogsit, és akkor lehet egy ilyenem.

Volt pár napja egy Fairlady-s bejegyzés, ha megengeditek, nem távolodok el a témától nagyon ;) Sikerült szerválnom ugyanis 990 forintért egy 1:43-as példányt is, mert még szeptember elején megjelent egy újabb rendőrautós újság-sorozat, ezúttal Legendás rendőrautók címmel, és elnézve az elkövetkező megjelenéseket lesz is még pár beszerzésem közülük. (Az Amercomos autók közül is megvolt annó pár darab, például a szintén japán rendőrnek öltöztetett Impreza, amit itt mutattam.) Valójában a poszt kikerülésekor már több kis társával együtt pihen a polcon, de ez most mindegy. A fekete-fehér japán rendőrségi Datsun egy Sparból származik, de ahogy láttam, elég sok helyen meg lehet venni a teszkótól a sarki újságosig. Mutatom is:

DeAgostini-modell, ami azt jelenti, hogy inkább modell, mint játék, de azért nem egy Minichamps-minőségről beszélünk. A képeken látható Matchbox sokkal masszívabb, súlyosabb darab, az viszont kimondottan játéknak készült, látszik is. Ellenben a korábbi rendőrautós sorozatban megjelenteknél jóval kevésbé silány a minőség, ami remek hír, no nem mintha ne lennének hibák itt-ott, de ennyiért én elégedett vagyok. Részletes a kisautó, ablaktörlők, tükrök, mindenféle egyéb kiegészítők nagy számban előfordulnak. A festés részletes, de ahogy a képeken is látható, nem mindenhol tökéletes. A kerekek szépek, egyediek, és ez a sorozat sajátja, nem használnak szerencsére egyenkerekeket. Ha nem baj, akkor az elkövetkező pár kisautós poszt is ebből a sorozatból szemezget, de ha baj, akkor is, szóval gyertek legközelebb is!

Zugló Edition. Dodge RAM:

A Városligetben fotóztam pár hónapja a Pecsánál. Jó nagy volt. Emezek meg jó régiek:

Telepes utca.

Szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy kedvelem a 70-es, 80-as évek japán autóit, azon belül is a sportosabbakat. A blogon ennek - és az aktuális kínálatnak - megfelelően igyekszem is minél több témát szentelni, ebben ugye jó partner az utóbbi időben a Hot Wheels, de hamarosan a Matchboxnál is megjelenik ("kint" már persze mejlenet) egy klasszikus Skyline, viszont azt talán nem meséltem még, honnan fakad(hat) ez a fajta vonzalom. Az egyik meghatározó élményem egyértelműen az volt, hogy amikor egyszer az őseim vendégségbe mentek a család egyik jóbarátjához, aki történetesen a gyerekorvosom is volt, és engem is elvittek, a doki pedig megmutatta az új (Ausztriából használtan beújított) metálkék Daihatsu Charade-ját. Mint utólag megtudtam, ez az első generációs, G10-es kódú változat volt, oldalt hátul a jól ismert kajüt-ablakkal. Hát mit ne mondjak, oda voltam érte, valószínűleg azért, mert életemben akkor láttam először metálszínű fényezést. Az a fajta kocsi egyébként a mai napig nagyon tetszik, simán elfogadnék egyet hobbinak - de nem lesz, mert közben vettem valami mást, hasonló kategóriában. A másik meghatározó momentum az lehetett, amikor szintén az őseimtől kaptam egy drótos távirányítós kis Datsunt. Fogalmam sincs azóta se, honnan jutottak hozzá, itthon boltból vagy kéz alatt, de egyből nagyon megtetszett az autó formája. Azt sem tudom, végül hová lett, és sokáig kerestem, hogy újra az enyém lehessen, de nem jártam sikerrel. Na most képzeljétek el, porsche Peti július végén jelezte, hogy találtak a padláson egy régi távos Datsunt, és hogy hajdejó. Azt a zsinóros távost, amit ezer éve kerestem. Mutatta is képen a leletet:

Basszus, még a szín is stimmelt! 8 évi keresés után csak úgy az ölembe hullik egy? Hát igen, ezért vannak a jóbarátok :) A formája mellett volt még egy tulajdonsága, ami miatt imádtam, mégpedig az, hogy baromi vagány "morgós", mély motorhangja volt. Ennek az oka a következő képen látható "dob", amit a motor tengelye hajt meg:

Persze az autó nem úszta meg a gyártása óta eltelt minimum 30+ évet, az alábbi problémák tornyosultak: eleinte csak a kormányzás működött rajta. A motor porsche kimérte, hogy a feszültség eljut bele, de mégsem működött. Felmerült a csere is, de végül nekiállt megjavítani. Az hamar kiderült, hogy a vezetékek nem szakadtak. A multiméter vezetékeivel direktbe ráküldte a feszkót a motorra, és az beindult. Nem túl finoman, de ment. Konklúzió: a "kapcsolótábla" körül kell keresni a hibát, amit valaki valah szétszedhetett, de nem jól rakott össze utána. Végül a kocsi összeállt, kapott egy alapos belső pucolást is, így meg tudom mutatni az újra új állapotát:

Ennyi éves "szolgálat" után ez a játék megérdemli már, hogy csak a polcon pihenjen, ha mondjuk Milánnal épp játszani szeretnénk valami hasonlóval, arra ott van a drótnélküli Toyota, vagy ha ütni vágni valamit, akkor a Lada, a Fairlady már nem megy sehova. Köszi szépen ezúton is, porsche!

Mindig nagy öröm, ha egy kis pénz áll a házhoz, főleg ha ilyen egyszerűen. Nyár végén, tehát nem is olyan régen lomtalanítás volt a környékünkön, így nem halaszthattam tovább faterom garázsának a legalábbis részleges rendbe tételét, kiselejtezését. Nagyon sok olyan dolgot tettem ki az utcára, amire a sorban álló és ülő lomisok csorgó nyállal vetették rá magukat, de azért igyekeztem az értelmes pénzzé tehető cuccokat eltenni egy jobb alkalomra. Aztán mostanában valamikor felhoztam a kincsek közül egy elsőre valamiféle periszkóp-alkatrésznek tűnő cuccot, lefényképeztem, és feltettem egy szakirányú FB-csoportba, h ugyan mondja már meg valaki, mi az isten lehet ez? Volt pár tipp, de végül meglett a megoldás: egy Carl Zeiss BLC12x60-as távolságmérős távcsőnek bizonyult a szerkezet, amit jellemzően légvédelmi ágyúkhoz használtak, mint amilyen például a Flak volt. Találtam is olyan képet, amin valami nagyon hasonló látható:

Hogy mikori, arra nem találtam biztos választ, de valszeg világháborús, egyes források szerint 1944-45-ös lehet, vagy nem sokkal későbbi, mindenesetre a német szövegek bizonyossá tették, hogy nem a ruszki másolatáról van szó, mert olyan is létezett, és apám garázsában sokkal valószínűbb lett volna egy olyat találni, mint egy eredeti német cuccot. Ezen a linken egyébként egy csomó részlet elolvasható a távcsőről, nekem túl szakmai a szöveg, de ha valakit érdekel, én nem tartom vissza...

Kipróbáltam egyébként, a konyhaablakból remek kis célkereszttel tudtam befogni a jó 30 méterre lévő fa tetején pihengető varjút, de sajnos a cucc a közel 4 kilós súlya ellenére is meglehetősen hiányos volt, így ennek megfelelően lőttem be az ebayen az árát, ahova gyorsan felpakoltam. 298 fontért kínáltam (ja igen, az angol ebayre tettem fel, mert oda még emberi áron és biztosítva lehet postázni), de hagytam lehetőséget best offerre, azaz hogy a potenciális vásárlók saját ajánlatot tegyenek. Tettek is!

Az első ajánlat fél nap múlva érkezett 220 fontról, neki még visszaírtam, hogy még egy kicsit tegyen hozzá, legyen 240 és már küldöm is, de aztán a válaszát beelőzte egy 250 fontos ajánlat, amit habozás nélkül elfogadtam, pikk-pakk ki is fizette egy cseppet sem angol nevű londoni régiségkereskedő, én meg jól feladtam neki. A poszt írásakor pont két és félszer ennyiért épp volt fent egyébként egy hiánytalan, fentebb említett szovjet másolat, de számomra cseppet sem volt mérvadó az ára, mert egyrészt nem értek ehhez, másrészt egy dolgot láttam: azt akkor annyiért nem vették még meg, az enyémet meg igen. Azért megmutatom:

Talán mégis adhattam volna drágábban ;) Asszem, a hétvégén körbenézek még egy kicsit alaposabban abban a garázsban...

Montevideo utca

No comment, a cím mindent elárul:

Jó, oké, az előzmény itt van.

Egy ember életében jó esetben egyszer fordul elő, hogy megnyeri lottón a főnyereményt. (Kicsit jobban örülnék, ha ez a poszt most arról szólna, hogy ez megtörtént velem, de sajnos ennyire jó hírrel nem szolgálhatok.) Kétszer már lehetetlen. Na most nekem szinte ez jött össze, ugyanis kicsivel több mint egy hónapja az anno hihetetlenül jó áron vásárolt (majd aztán hihetetlenül drágán eladott) Siemens RM-794-esből pontosan ugyanannyiért, mint először, azaz 5000 forintért már megint sikerült vennem egy makulátlan darabot! Meg is mutatom:

A Jófogáson bukkantam rá, Újpesten árulta egy ember, nyilván nem gyűjtő, nem szakértő, egyszerűen csak lecserélték a régi konyhai magnót valami modernebb, kompaktabb kis USB-s vacakra, a régi batárnak meg mennie kellett. Come to daddy, mondtam én, és elszaladtam érte befogadni, kihasználva egy szabad másfél órát, amíg a feleségem elvitte a lányomat egy kicsit mozizni... Mindenki jól járt! ;) A magnó szép és jó, minden funkciója hibátlanul működik, még ha ugye az FM-rádiója szűkebb tartományban fog is csak adókat, mint kéne, de ezt a kommentelők már az előző poszt alatt kitárgyalták. Én mindenesetre nagyon örülök neki, és ha nem leszek rákényszerítve, nem is fogom egyhamar eladni. (Jut eszembe, pár hónapja szert tettem még egy szép nagy, és elég különleges kialakítású Grundig boomboxra is, amit még nem mutattam Nektek, mert nem volt érkezésem normálisan körbefotózni, de majd igyekszem mielőbb bepótolni.)

Ezt már láttam többször, még talán fotóztam is, de az ilyen holmiból sosem elég:

Budapest, Zugló. De van ám itt még valami, ami érdekes:

Nem is az autó maga, mert Porschét ugye mutattam már egy csomót, hanem hogy ezt bizony Milán fiam óvónője (!) fényképezte, amikor elvitték a nagycsoportosokat még a hónap legelején egy egyhetes napközis táborba a Hungaroringre. A kölkök nagyon élvezték, volt mindenféle gyerekeknek szóló kresz-oktatás, ügyességi versenyek, társasjátékok, pontgyűjtés, vitték őket terepjáróval, quaddal, ettek-ittak-rohangáltak - szóval valószínűleg még én is elég jól éreztem volna magam velük ;) És még csak nem is került pénzbe, mert kaptak hozzá valami önkormányzati támogatást, tiszta haszon...

Sportos Focusokról beszéltünk már régebben, de nem elégszer. Az akkori RS után egy újabb generációs, de "csak" ST (pontosabban ST-R) következik elsőre, amelynek az igazijáról itt is lehet olvasni a TC jóvoltából. Nem mellesleg Tommi már bemutatta a szomszédban nagyjából egy éve ezt a Realtoyt, így sok mondanivalóm nem maradt, csak annyi, hogy valamelyik utóbbi teszkós bevásárlásom során ezt is bepottyantottam a kosárba... 

Igazándiból nehéz belekötni, így inkább a szubjektív szempontot mondom: nekem a második generációs Focus sokkal jobban bejön, mint ez. De ennek persze az ég világon semmi köze a kisautóhoz. Sőt kicsiben kevésbé is fáj az a hátsó lámpa, ami a fő problémám az 1:1-essel. Az említett Memories-posztból könnyen megtudhatjátok, hogy ez egy pályára készített változat, mármint az igazi ST-R, kicsiben viszont a seggén lévő felirat ellenére is inkább csak "mezei" ST-nek tűnik, ezért is hagytam ezt a poszt címében. De számomra ez teljesen mindegy, nekem így is nagyon bejön, sőt Tommi írása előtt nem is hallottam még erről az R-dologról. Mostanában úgyis nagy divat a fehér, így ez a szín a Fordon is bejön, a kék versenycsíkok nagyon jól állnak a kocsinak, ezek a felnik is normálisak, a lámpákat kifestették elöl-hátul, minden adott az örömhöz. A fém alj és a rugózás nyilván nem, de ezt nem szoktuk számon kérni a Realtoy kisautóin, kárpótolnak a külső visszapillantó tükrök. Azok a részletek is rendben vannak szerintem, amik nem kaptak külön festett kiemelést, gondolok itt elsősorban az első spoilerre, benne a ködlámpákkal, az Astonos harcsaszájra és a szárnyra a tetőn, no meg a belső részre. Abban a szerencsés helyzetben vagyok viszont, hogy mellé tudom tenni a 2016-os RS-t a HW-től, amiből eleddig még nem rendelkezem saját példánnyal, de nemrég ezt is sikerült bezsákolnom, így szépen meg tudjátok nézni, milyen kis pici is a Realtoy mellett - ez főleg az utolsó két képen szembetűnő:

A mérete ugye jóval kisebb, a kerekei viszont nem (érdekes, egyébként hasonlítanak egymásra a felnik, csak a RT esetében hatküllősek, a HW-nél meg öt), ezáltal mokányabb, sportosabb jelenség, nem is kicsivel. Az "RS-kék" szín telitalálat, a szélvédő kivételével a 100%-osan lesötétített ablakok csak tovább fokozzák a sportos jelleget - nem beszélve a mélyre húzott szoknyákról, spoilerekről és a tetőszárnyról. Az első fényszórók kaptak festést, az orr-embléma is ki lett emelve, hátul viszont lehangolóan sivár a helyzet, amin a túlméretezett RS-felirat sem sokat segít. Sőt. A tetején van egy kis festékhiba, de szerintem ezt már itthon szerezte a kibontás után, de szerencsére a külső tükrök sarkai például soha nem fognak leverődni, mert ilyesmit nem tettek a kisautóra. Ugyancsak nem lesz sok gond a rugózás alkatrészeivel, illetve a nyitható részek zsanérjaival sem... A felsoroltak alapján (és ellenére is) ajánlani tudom ezt a kisautót, már csak azért is, mert én igyekszem begyűjteni az autószerű autókat, azon belül is az európaiakat, és szerintem sokan vannak így ezzel rajtam kívül is. Elvan a gyűjteményben, nem kér enni, és szerintem a további színvariációkat meghagyom majd másnak, nekem ez így pont elég. Minden jót!

A Cafénál az egyik utolsó projektem volt a Médiaunió "Nem nehéz" kampányának második felvonása - de nem én fejeztem már be, és a végeredménnyel is csak tegnap találkoztam. Viszont megmutatom:

További két kisfilm készült, azok is ilyen kis helyesek, remélem, Nektek is tetszik.

Ugyanez az R34-es Nissan szerepelt már 2010 augusztusában a blogon, igaz, akkor nem sokat írtam róla. Rögtön utána a Skyline 2 című posztban már egy kicsit több oldalról is megmutattam, de a verdikt annyi volt, hogy bár formára nekem tökéletes, némi plusz festést elbírna. Hát tessék, itt van ez az új szín-variáció, amin az első fényszórók továbbra is vakok, de az összhatás mindenképp nagyon klassz lett. A bliszteren büszkén szerepelt a Need for Speed felirat, amiből arra következtetek, hogy ehhez a játékhoz is vettek valami licencet, hogy a benne szereplő autókat valamiféle tematikus sorba rendezzék - boltban láttam például már egy Vipert is hasonló jelöléssel. Mutatom:

Nagyon jól áll az autónak a harsány piros szín, azon a fekete dekorok, de legfőképp a feliratok, "matricák". Jól eltalálták hozzá mind a felni típusát, mind a színét. Érdekes, de jó, hogy a hátsó lámpák is kaptak plusz festést, piros autóknál ezt szokás ellustálkodni, itt ez a rész teljesen rendben van. A tökéletességhez tényleg csak az elsők kifestése hiányzik, de ez a hiány azért kibírható, összességében teljesen elégedett vagyok a kisautóval. A teljes Skyline-örömhöz már csak annyi kéne, hogy egyszer kipróbálhassak egy igazit is...

Közel hét éve szerepelt egy kis MX-5-ös a blogon, de ennél egy kicsit több idő kellett hozzá, hogy a Hot Wheels kihozzon egy újabb generációt belőle, de ez semmi, mert a Matchbox kínálatában is megjelent a világverő kis roadster. Emlékeztetőül itt van a régi, ha esetleg valami miatt nem kattintottátok volna a fenti linket, amiben ezt az NA néven ismeretes, azaz első generációs Mazdát jártam egy kicsit körül:

Nem a legszerencsésebb (és legvisszafogottabb) színösszeállítás, ez a napnál is világosabb, de formára oké, abszolút felismerhető benne a sokunk által kedvelt Miata. Ezeket a kerekeket pedig különösen szeretem. Viszont a háttérből már felsejlenek az újdonságok, mutatom is rögtön a változatosság kedvéért előbb a Matchbox modelljét, majd rögtön utána a versenytársát, majdnem összehasonlító jelleggel:

Szinte tökéletes. Egyszerű az egész, nem csicsázták túl, csak kiválasztottak egy klassz alapszínt, kifestették pluszban, ahol illik, megcsinálták normálisan a belteret, és pakoltak alá négy csodálatos kereket. Kicsit talán nagy lett, hogy valami negatívot is mondjak, de tényleg ez legyen a legnagyobb baj. Nem is ment ellene direktben a HW, hanem inkább kihozott egy felspécizett változatot, különös ajánlással az egyre népszerűbb pályanapokra:

Brutális spoiler, szoknyák, szárny, ültetés, versenykerekek, bukókeret, fényezett rajtszámhely, minden van, ami csak kell... Ja, nem, a külső tükröket lespórolták. Nem mondom, hogy rosszul néz ki ebben a szerelésben (Cup Car), de nekem talán egy kicsit sok. Talán a szárny miatt, de a hátsó diffúzorokat sem szerénykedték el - és nézzétek csak meg, az igazi mennyivel kívánatosabb a hatalmas szárny nélkül:

A MB-hoz hasonlóan ez is a legutolsó generációból készült, ami alapállapotban rögtön felkerült a kívánságlistámra, de nyilván ennek az elkövetkező 10 évben semmilyen realitása nincs, szóval marad az álmodozás. Persze boldog lennék egy NA-val vagy méginkább egy NB-vel is, amelyek már talán közelebb vannak a megvalosíthatósági skálán, de ez sem az idei vagy a jövő év zenéje, prioritásban jó pár egyéb dolog megelőzi a kétszemélyes élményautó-projektet. Marad tehát a "szokásos" megoldás, nézegetem kicsiben, immár három változatban. Egyértelműen a MB a befutó nálam, és ahogy ezt már valahol, valamikor korábban írtam, simán kibékülnék egy ilyen leosztással, mármint hogy a Matchbox kihozza mindenből (de akkor tényleg mindenből!) az utcai változatot, a Hot Wheels pedig menjen rá az elvetemültebb verziókra. (Most nemrég néztem, mintha ezt a megközelítést követnék a Teslákkal, korábban pedig a Panamerákkal is.) Miért is ne lehetne így...?

A legutóbbi két poszthoz képest meglepő, hogy pont nem a Hot Wheels, hanem a Matchbox szállította a legelborultabb Mustang-feldolgozást, sőt még a neve is jó: Mudstanger. Igen, egy 68-as Mustang, ami alá bigfoot-kerekeket és -alvázat pakoltak, és a végeredmény nem is lett gusztustalan. Mondjuk ehhez valszeg kell a katonai zöld festés, rózsaszínben valószínűleg ugyanolyan színűt hánynék tőle, de így nem is rossz, azt kell mondjam...

Viszonylag új darab, emlékeim szerint augusztus közepén bírtam megvenni, itthon, boltból, forintért - egy jó ideje ugyanis leszoktam az ebayes vásárlásokról, már ami ezt a méretarányt illeti. Ekkortájt lőttem a T3 Dokát és a két új Miatát is, amikről majd nemsokára poszt is lesz fent, szóval mondhatni, izgalmas időszak volt az új kisautók beszerzése szemponjából. Ekkor már jó sokat lehetett tudni a 2017-es újdonságokról is, így elmondhatom, nem idén fogom abbahagyni a kisautók gyűjtését :) De nagy valószínűséggel az ilyen nagykerekűek továbbra is ritka vendégek lesznek a blogon, maradok inkább az aszfalton...

Szombati chill:

Elég jó...

Erre a hétre stílusos lett volna egy Mustangot carspottolnom, de minden nem jöhet össze. BMW lett belőle, Budakesziről:

Azért kéne, nem?

Ha valakinek esetleg kimaradt volna, bár nem hiszem:

A színvonal a "szokásos", köszönjük, Emese! 

Ez most a legfrissebb Mustang-generáció, és mivel az előzőek közül többnyire mind megvan, ezt is beszereztem. A hasonló színösszeállítást már az új NSX kapcsán megdicsértem, ez a Shelby GT350R esetében is nagyon tetszik, ráadásul erre - amerikai vas lévén - került versenycsík is. Nagyon jól eltalált darab, ahogy az igazi is - szerintem:

Példaértékű a hátsó rész részleteinek a festéssel történt kiemelése, nagyon feldobja a kocsit, épp ezért zavaró egy kicsit, hogy elöl nem szarakodtak a fényszórókkal, pedig egy kis plusszal sokkal jobb lett volna a végeredmény. Tetszik az is, hogy a kötényeket és hátul is a legalsó részt műanyagból, az alvázból alakították ki, jól átgondolt a koncepció és a kivitelezés. Az oldalsó ablakokat "nyitva" hagyták, hogy be lehessen látni, de a fekete beltér ellehetetleníti a fotózását, így el kell hinnetek, hogy ott sincs semmi baj. Bár csak egy egyszerű mainline-ról van szó, mindenkinek a legjobb szívvel merem ajánlani! És a végére egy a témába vágó carspotting:

Mezeibb verzió, de azért kéne. Minden jót!

A következő képeken látható kisautó a Forza Motorsport 6 című játékban szereplő Mustang a Hot Wheels megvalósításában. Igaz, a gémben még kék-sárga volt, amilyen dekorral szintén kijött kicsiben, de én már a második színt vettem meg belőle, mert ez jobban tetszik. Érdekes egyébként, ahogy a HW az utóbbi időben egy kicsit jobban ráment a számítógépes (vagy konzolos) játékokra, nem olyan régen szerepelt erre ugye a Gran Turismo-sorozat, és nemsokára mutatok egy NFS-autót is a gyártótól, de jövőre érkezik Halo-kocsi is (hálókocsi, hahaha). Szóval egy vérbeli drifter a játékból, vagány szürkébe öltöztetve, átalakítva, asszimetrikusan tampózva, felemás kerekekkel:

De amiért igazán érdekes ez az amúgy 2005-ös kocsi, az az, hogy az első alsó légterelő szárny bizony állítható, át lehet pattintani egy alsó vagy egy felső állásba, és ez a funkció abszolút üdítő a mai mezőnyben - még ha nem is egyedülálló, hiszen nem volt olyan régen, amikor mutattam a Time Attaxit a kinyitható jobb hátsó ajtajával... Én azt mondom, kellenek az ilyen kis truvájok, de persze semmiképp sem túltolva. Ez még pont jó. Mit szóltok?

Még a július közepi balatoni egyhetes nyaralásunk előtt feltűnt, hogy a Honda melegíti a vizet. Ez eléggé nyugtalanított, mert azért a július elég meleg volt, és hát nem hiányzott egyáltalán, hogy pont a nyaralásnak tegyen keresztbe egy ilyen meghibásodás. Végül muszáj voltam kibekkelni, és elhúzni a megjavíttatását egészen augusztus közepéig. De túl vagyunk rajta, ki kellett cserélni a termosztátot, és azóta hibátlan. A bal hátsó kilincs után ez volt a kocsival a második hiba, ami szerintem a kicsit több, mint egy év mérlegeként nagyon szép eredmény. Oké, vigyázok is rá, lassan és óvatosan vezetem, amióta megvan, és úgy tűnik, ezt meg is hálálja. Tavaly augusztusban volt nálam az első, idén augusztusban a második olajcseréje, ezen is túl vagyunk, mindezek mellett csak valami szorító bilincseket kellett meghúzni a katalizátor környékén, mert elkezdtek zörögni. Lehetne még költeni rá, de szinte csak esztétikai javításokra, szóval nagyon-nagyon elégedett vagyok a Civic-kel, ez az eddigi legjobb autóm.