A legutóbbi Pecsa bolha-túránk egyik eredménye a következő szerencsétlen minifig, akit vélhetően pont munkába menet ért a zombi apokalipszis, pedig még időben visszafordulhatott volna, ha figyelmesebben elolvassa az újság főcímét:

Csórikám szép kék öltönye is oda, a nyakkendőjét is megharapdálták, de a szemüvege sincs már igazán jó formában... Milánnak vettem, tetszik neki, a nővére egy zombi pom-pom lányt kapott, de azt nem tudtam lefényképezni. Ez amúgy fiatalabbnak néz ki, mint az első ilyen típusú minifigurám, de lehet, hogy csak a haj teszi. Hogy tetszik?

Ez van ráírva a nemrég szerzett Philips D8514-esem tetejére. Akkora siker volt nemrég a magnós poszt (2 nap alatt összesen 8000 látogató, részben az index2 címlapos, vezércikkes kiemelésének), hogy mutatok most még egyet. Nehéz lenne itt érzékeltetni, milyen jól szól, de a 17 centis nyomók azért sejtetnek valamit - ezen a videón talán átjön, igaz, nem én készítettem. Ezt a régi darabot is a vaterán lőttem, de mielőtt rátérnék a képekre, egy kis sztorizással még hadd húzzam az időt: a holland Philips volt az a cég, amely - jó, egy kis Sony-segítséggel - feltalálta a magnókazettát 1963-ban. Mivel a mai fiataloknak már fogalmuk sincs, mi az isten az a magnókazetta, számukra a fenti tény sem túl jelentős, a hozzám hasonló 40-esek azonban minden bizonnyal áldották e találmányt, és élvezték annak rengetek előnyét. A kazettát (de eleve a magnószalagot is) eredetileg beszéd rögzítésére és visszajátszására találták ki, így a minőség nem volt elsődleges szempont, a hetvenes évekre azonban itt is jelentős minőségbeli fejlődés következett be, az olyan gyártók ugyanis, mint a TDK, a Maxell és a Hitachi egyre kifinomultabb alapanyagokat kezdtek használni a gyártáshoz. Mint pl. a króm-dioxidot. Nagyjából innen számolható az az időszak, amikor a zene kazettára történő felvétele és visszajátszása az aranykorát élte. Ehhez azonban az is kellett, hogy a hordozható lejátszók is fejlődjenek, és a kazetta biztosította minőséget vissza is tudják adni. Az olyan boombox-ok is, mint a most következő Philips, igazából a nyolcvanas évek elején kezdtek elterjedni, és általában két hangszóróból, egy rádióból és két/négy hangszóróból álltak. Na ezt fejelte meg a D8514-es típus egy olyan beépített erősítővel, amely kiemelte a versenytársak mezőnyéből. Sokak véleménye szerint ez a darab a kor technikai csúcsát jelentette - ebből én viszont csak annyit tapasztaltam, hogy tényleg faszán szól. Mutatom:

Nem találtam egyébként ráírva, de ha lehet hinni a netes adatbázisoknak, ezt a darabot Angliában gyártották és csak Nyugat-Európában forgalmazták 1983-1984-ben, elég sikeresen. A dizájn viszonylag egyszerű és átlátható, nem bonyolították equalizerrel és egyéb felesleges sallangokkal. Cserébe hifi sztereó minőségben tudott felvenni, és vígan elboldogult mindenféle kazetta-típussal. Telerakták különböző input-lehetőségekkel, és itt szeretném felhívni a figyelmet az RCA-csatlakozókra, amelyek egyáltalán nem voltak mindennaposak akkoriban, ebben a kategóriában pedig végképp nem. Természetesen kimenetekkel is ellátták. Nem teszteltem, de a leírások szerint a beépített mikrofonok is messze túlszárnyalták a kortársakét. Direkt úgy választottam amúgy, hogy olyan márka legyen, ami még nem volt a gyűjteményben, innen az is deriválható, hogy nem tervezek több Panasonicot és Sharpot sem, ellenben valami jó (nagy) régi Sony még befigyelhetne... Ezzel búcsúzom is mára, de kaptok még egy korabeli rap-himnuszt a végére:

Örök kedvenc. A viszont hallásra!

Nem hivatalos finnországi tudósítónk küldött egy tényleg szerény adagot a náluk szokásos találkozóról, amelyen elmondása - és a képek tanulsága - szerint viszonylag kevesen jelentek meg, de szerencsére ő ott volt, így a képre kattintva egy albumban találhatjátok magatokat:

Aztán úton hazafelé még ezt is sikerült lőnie - most már tényleg komolyan el kell gondolkoznom, hogy ideje északra költöznöm... Breki, köszi a képeket, és küldj még sokat máskor is!

A BMW M5-ösből készített rendőrautó (ami egyébként e cikk szerint sajnos csak koncepció) már a Lamley-beharangozóban is nagyon tetszett, de számomra itthon sokkal jobban mutat:

A képekről nem jön át, de egy picit zavaró, hogy nem nagyobb az utolsó képen látható 3-asnál, sőt keskenyebb és jóval alacsonyabb is annál. Így inkább nem fotóztam őket együtt. Ezt leszámítva nagyon klassz darab, és remek hír, hogy tud még a Matchbox, ha igazán akar. Jó a dekoráció, bár elöl-hátul elmaradt, jó, hogy lett fényhíd, még ha nem is a legszebb fajta, és jó, hogy nem valami buta kereket tettek alá, hanem hozzá illőket, marcona acélszürke színben. Tükrök és cápauszony-antenna árnyalják az összképet, továbbá a normálisan kidolgozott belső, amit most viszont Ti nem láthattok. Nem mellesleg az is tetszik ebben a kisautóban, hogy - bár ahogy írtam, ebben a formájában ez koncepció - abszolút kurrens darabot ábrázol, így nem kellett nekem sem kitennem a retro címkét a poszt aljára. (Mondanom sem kell, mai MB-ként nem rugózik, és semmije sem nyílik.) Itt a poszt végén pedig az látható, hogyan kellett volna kifesteni a kisautó fenekét - hát, valahol nem csodálom, hogy ezt nem vállalták be ;)

Auf wieder sehen!

Különleges poszt ez a mai, amennyiben egy olyan kisautót tudok mutatni, amire (minden túlzás nélkül) évekig vártam. Ez pedig egy Matchbox King Size Dodge Charger. Egyfajta nagyvad ez a gyűjtők körében, mert szép állapotban csak nehezen és drágán beszerezhető. Idézek a fenti képről: "Charger is the kind of car most people would sacrifice everything to own." Azaz a Charger egy olyan autó, amely birtoklásáért a legtöbben bármit feláldoznának. Én ha nem is bármit, de kb. 10.000 forintot áldoztam, mert mindenképp szerettem volna egyet a gyűjteményembe. Annak ellenére, hogy a nagy méretű MB-okat nem annyira gyűjtöm, alig van belőlük, és az ilyen vékony kerekű kivitelekért egyébként sem vagyok annyira oda. De ez a darab annyira rendben van, hogy beleszerettem. És most már az enyém, meg is mutatom:

Nem makulátlan, doboza sincs, de nem is ez a lényeg. Súlyos, masszív, mégis nagyon finom darab, gyönyörű, arányos vonalvezetéssel - teljesen jól sikerült lekicsinyíteni az igazi erényeit. A beltér viszonylag egyszerű, sőt kívül sincsenek észbontó részletek, mégis harmonikus az egész, egy letűnt kor tökéletes képviselője. Érdekessége, hogy "kormányozhatók" az első kerekei, no persze nem kormánnyal, csak úgy manuálisan, de az ilyesmi még az eggyel nagyobb méretkategóriában is kuriózum, nemhogy 1:43-ban. A mai gyerekek már csak álmodhatnak ilyen minőségű játékokról, igaz, a mai gyerekek kezébe nem is adnék ilyen minőségű játékot - és az én gyerekkori önmagamnak sem adtam volna ;) De már felnőtt vagyok, így megérdemeltem...

A végére pedig egy rövid ajánlót gondoltam a blogon eddig megjelent Chargeres posztokból, tessék: 2009 Maisto, 2009 Matchbox, 2010 Greenlight, 2010 Hot Wheels, 2011 Hot Wheels, 2012 Hot Wheels. A Charger-gyűjteményem mára már szűkebb, az imént felsoroltak közül nem sok van még meg, de most már nem is kellenek, a csúcsnál nincs feljebb.

Megint a Kolosy tér:

Volt már piros autóm, kettő is, ezt sem lenne probléma megszokni...

Merthogy volt már Renault 11-es Matchboxként a blogon, ezúttal azonban a legautentikusabb verziója következik, a Majorette. Ez a kisautó szerintem pont egy kicsivel a Majorette "fénykora" után készült, bár ez persze szubjektív, az azonban nem, hogy ezen nem nyílik semmi, nincs benne kisember, az egyetlen értékelhető extrája - persze a kötelezően ormótlan vonóhorgon kívül - az elhúzható napfénytető. (Érdekes módon a fénykora szó alatti R18-as még ennyi extrával sem rendelkezik, mégis valahogy jobban reprezentálja szerintem azt az érát, amire gondoltam.) Ez a tetőablak viszont kicsit olyan erőltetett feature, nem hinném, hogy túl sokat hozzáadhatott egy gyerek játékélményéhez, ellentétben például egy kinyitható ajtóval vagy csomagtartóval. Mindegy, ez ilyen, nem akarom nagyon szidni, mert alapvetően tetszik, különben nem is vettem volna meg. Bár az R11 nem erről híres, mégis versenyautós dekorációt kapott, így a bevezető képet is ennek megfelelően választottam. Persze nem sikerült tökéletesen eltalálni, de stílusában illik az alant látható kisautóhoz:

Az első lámpák az alvázból képződtek, a tetőablak a többi "üvegből", a vonóhorgot takaró/biztosító alkalmasság pedig a piros beltér műanyagjából - jól átgondolt konstrukcióval van tehát dolgunk. Írtam már máshol, és talán pont egy Majorette kapcsán, hogy szeretem, amikor így "kettéveszik" a karosszériát, és az alsó része műanyag, a felső pedig fém, a lényeg, hogy ne bukjon a dolog az illesztéseknél - ezt az akadályt pedig remekül veszi a kisautó. Igazándiból egy dolog bántja egy kicsit a szemem, persze a kissé kopottas állapotát leszámítva (ami viszont az egy-kétszáz forintos kategória szinte elválaszthatatlan velejárója), ami ugye nem a kisautó hibája, szóval hogy a klasszikus, háromküllős felnikkel sokkal jobban tetszene. De így sem rossz...

Az Impreza, a Fiesta és a Mustang után egy újabb klasszikust tettek Block segge alá:

Gondolom, ez a videó egyelőre csak egy kedvcsináló, és már készül (ha egyáltalán még nincs kész) az igazán nagy durranás. Előzetesnek mindenesetre nem rossz...

Szárazon. Legalábbis reméljük, olyan csudálatos-érzelmes reklámfilmet készítettünk ugyanis nemrégiben:

Ugye? ;) (Ha kimaradt volna, ez volt a tavalyi film ugyanebben a témában.)

Múlt héten, pontosabban október 17-én volt a kilencedik Parkoló Parádé, nekem pedig a hatodik (vagy ha ide veszem az Oldtimerek Éjszakáját, akkor a hetedik), amire eljutottam. Idén szerintem nem lesz több, ezért gondoltam, erről most egy kicsit többet írok, és nem csak bedobok egy lapozgatós albumot, ahogy szoktam. Először is le a kalappal a TC előtt, hogy ezt is ilyen szépen összehozták, szerintem ennyien soha nem voltak még, tehát az esemény népszerűsége - ha jól érzékelem - folyamatosan növekszik. Tök jó az ötlet, tök jó a kivitelezés, bár ez alkalommal már többször tapasztaltam vagy láttam, hogy túl sok autó képes némi feszültséget okozni. Illetve egy frászt, a túl sok autóvezető képes, nem a kocsik. És akkor most jön az, ami talán sokaknak nem fog tetszeni, mégis leírom: ezúttal már nem nagyon tetszett a közönség... Nem akarok valamiféle ős-PP-s megmondóember szerepében tetszelegni, teljesen véletlen, hogy ott voltam az elsőn, a másodikon stb., de pont emiatt volt lehetőségem látni, hogy azok milyenek voltak, és ez a legutóbbi pl. miben volt - rossz irányban - teljesen más. Az én ízlésemnek már zavaróan sok volt a túráztató, jaszkarizó elem, túl sok volt a tuc-tuc, a melegítős-fuxos galeri, a mi-a-faszér'-nem-engecc-ki-köcsög, a szólj-hogy-engedjenek-be-mert-van-foglalva-hely, a kinti parkolóban a 10 perc indexelés, mire valaki végre tényleg kiengedett (ráadásul egy BMW-s, érted, a Hondást), és ilyenek. Az első pár alkalommal, bár voltak különleges és drága autók szép számmal, valahogy mindenki egyenlő volt, ártalmatlan autóbuzi, az udvariasság, az előzékenység, a csendes, kulturált viselkedés volt jellemző. Itt szinte folyamatosan túráztatta valaki az autóját, máshonnan zene bömbölt, a harmadik oldalról a már említett susogós csapat artikulálatlan üvöltése volt hallható, egyszerűen nem volt annyira jó. (Nyomokban hasonló vélemény a Belsőség-cikkben is.) Ne értsetek félre, nem volt rossz, mert összességében azért csak eltöltöttem kint vagy másfél órát, és találkoztam pajtikkal is, nem mellesleg viszontláttam a Ventót, aminek nagyon örültem, és jól megnézegettem számtalan egyéb járgányt, amikkel sehol máshol nem találkozhatok, szóval továbbra is ajánlom mindenkinek a rendezvényt, csak azok, akik az első pár rendezvényről megismert hangulatot keresik, ne csalódjanak, hogy már csak nyomokban találják azt meg! És akkor sok kép a hajtás után.

Nem lehet nem megosztani:

Jegyem mondjuk még nincs rá.

Az októberi első nagybörzén lőttem a most következő Siku VW T2-est, alias Pritschét, de Doka, azaz duplakabinos néven is ismert. Az eladó egy újvidéki srác volt, gyorsan megállapodtunk 5 euróban, így 1500 forintra kerekítve az eladási árat elhoztam. Nem makulátlan állapotú, de ennyiért ez nem is volt elvárás, nekem így is megtetszett. A Peilwagen mellett mindenképp jól mutat:

A bevezető képhez képest az én példányomnak nincs a tetején semmiféle villogó, de ez nem hiányosság, ennek nem is volt. A raktér is üres, mivel a legendás német humorba nem fér bele a francia Majorette-eknél szinte általános bohóság, amikor a csomagtartókban, platókon elhelyeznek egy-egy jellemző tárgyat, hol egy sporttáskát, máskor teniszütőt, esetleg kutyát. Szigorúan tágyilagos a kisautó, ez egy melós autó, kérem szépen, nincs itt helye lazulásnak, a munka az munka, a Siku derék mérnökei szépen el is végezték, amit rájuk bíztak. Kicsit rugózik, még gurul is, de nem nyílik semmije - viszont a súlya, ahogy megszoktuk, tetemes, jóval több benne a fém, mint a műanyag. Visszatérve még egy kicsit az állapotára: ezt a kisautót így hagyom, nem lesz felújítva, szerintem egyáltalán nem vészes, ráadásul nekem tetszik így, patinánsan. Az ebből az érából származó Siku-kollekciómat amúgy drasztikusan leépítettem, csak pár Volkswagen maradt mára, és ez most jó is így...

Homer Simpson rózsaszínű autója ("Pink Sedan vagy Family Sedan") nem más, mint egy 1964-es Plymouth Valiant Sedan. Vagy nem. Legalábbis a Simpsons-wiki szerint. A sorozatbeli autóról a következőket lehet tudni: kicsit sérült a lökhárítója jobb elöl, a vezető oldalán van benne légzsák, van benne egy Trackstar nyolcsávos rádió, és Homer szerelője szerint a kocsi valójában horvát gyártmány, és egy öreg szovjet tankból lett összerakva. Máskor a tulaj úgy nyilatkozott róla, hogy guatemalai gyártmány. Azokban a részekben, amelyekben szerepel, többnyire összetörik, de szerepelt már lenyitható tetősként és kétajtósként is a rajzfilmekben. Akkor leginkább 1963 Dodge Dartnak tűnt. Máskor meg zöldnek és sok egyéb színűnek. És egyes Garmin GPS-eken választható opció ez a kocsi! (Az enyémben egy DeLorean szimbolizálja a saját kocsimat.) De a legjobb hír, hogy megjelent a Hot Wheels kínálatában! Ja nem, az a legjobb, hogy nekem is lett egy(-két) példányom az erősen hype-olt darabból!!! Mutatom:

Amúgy az autót beletették az egyik Sims-játékba is, ezt is megmutatom, szerintem jól sikerült - bár itt sokkal inkább tűnik egy 240-es Volvónak:

Aztán itt egy kép a fenekéről, ebből is látszik, hogy jó munkát végeztek a Mattelnél, amikor elkészítették kicsiben:

Mit lehet még elmondani a kisautóról? Tök helyes, nagyon aranyos, élethűségről beszélni nincs nagyon értelme, pedig kifestették a lámpákat és a hűtőrácsot, de ez mind semmi, ugyanis a belseje is jópofa színt kapott, ami egyáltalán nem jellemző momentum... És hogy megformázták a bal elejének némi gyűrődését is, az a non plus ultra kategóriába emeli - jut eszembe, tuti lesz belőle valami speckó, gumikerekes kivitel is...

A mai nem lesz hosszú, mert szinte biztos, hogy porsche kolléga majd részletesebben körbe fogja nyálazni a szomszédban, és természetesen nem akarom elvenni tőle az élvezetet :) Ahogy a Lamborghininél írtam, meglett a Porsche Cayman is, Matchboxban (is, hiszen Hot Wheels-verzióm már volt a Speed Machines sorozatból), sárgában. A kisautó is, illetve a nagy is, amiről mintázták, nagyon tetszik. Ha egyszer lesz Porschém, az nagy valószínűséggel ilyen lesz. Vagy Macan. (De nem lesz.) Mindenesetre mutatom kicsiben Lamley-ék után én is:

Szerencsés nagyon a felniválasztás ehhez a kisautóhoz, jó a formája, eltaláltak az arányok is, ráadásul ezen is kifestették a lámpákat, pluszban kapott előre egy emblémát, hátulra pedig egy típustáblát. Ez utóbbi megúszós, jó ötlet lehetett volna ehhez is valami megfejtős rendszámtábla, mint mondjuk a C4YM4N, de örüljünk annak, ami van, elvégre ez nem egy pesszimista blog, hanem hepihepi.

Mindenképp el szerettem volna mesélni, hogy a számos kattanásom mellett (kisautók, régi autók, régi bringák, Moszkvics, régi minden más szirszar, Star Wars, pár kés, szóval ilyen fiús hülyeségek) van egy másik is, amiről eddig nem volt szó: szeretem a régi kazettás magnókat. A fenti képen látható szimpatikus fiatalember egyébként L.L. Cool J, és olyan ghettoblasterem sosem volt, mint neki, de kisiskolás koromban én is kikönyörögtem az őseimtől egy kétkazettás magnót, ami aztán belevitt a rosszba... Az említett darabnak egyébként az az érdekessége, hogy még ma is üzemel, jelenleg apám garázsában teljesít szolgálatot, immár több mint 30 éve, hibátlanul. Most egy fotózás erejéig felhoztam, alaposan megtisztogattam, és már mutatom is:

Faterom persze már csak Klubrádiót hallgat rajta, de anno több ezer kilométernyi kazettát lejátszott a szerkezet, másolt-pörgetett oda-vissza, készítette a számtalan válogatás-kazettát, jött velem osztálykirándulásokra, szolgáltatta a muzsikát házibulikon, aztán persze miután kiszolgált, nyugdíjba vonult, az élet onnantól szanatórium lett a számára. Igazából a szomszéd srác szintén Siemens magnója mindig is egy fokkal jobban tetszett, mert annak az ezüst-kék dizájnja jobban bejött, mint az enyém ezüst-barnája, de amikor Ausztriában egy áruház műszaki osztályán olyat nem találtunk, csak ilyet, nemigen volt más választás, ezt "kellett" elhoznunk. Az övének ráadásul csillapítottan nyíltak az ajtajai, az enyémek csak úgy kipattantak, emiatt is maradt bennem egy kis elégedetlenség, pedig hát nagyon is szerencsés voltam, tényleg mindent megkaptam gyerekkoromban, amit lehetett, amire vágytam. Ugyanolyan Siemenst nem vettem persze, de jó múltkor szembe jött velem a vaterán egy nagyon megkímélt Hitachi, és annak hirtelen nem tudtam ellenállni, megvettem:

Mivel kedves feleségem is olvassa a blogot, nem mondom meg, mennyibe került (szerintem nem volt drága, nagyon nem), de azt szívesen elmondom, hogy tökéletes darab, mindene pöpecül működik, és szerintem nagyon jól is mutat a maga régiességében. Finomak a kis vezérlő gombjai ("Soft Touch Mechanism"), szépen szól, bár a rádiója nem európai normás, így sok adót nem lehet vele hallgatni, de ez már nem is erről szól, hanem a feelingről. Bent van a munkahelyemen a hátam mögött, és olyan jó mindig ránézni. (A képeket is ott készítettem a következőkről egy kollégám telefonjával.) Olyan jó, hogy kicsit később szerváltam mellé egy másik, már (vagy inkább még) Made in Japan darabot, ami egy pettyet drágább volt, cserébe Panasonic. Kazettából csak egyet fogad ez a gép, és régebbi is (1982 körüli, szemben a fenti nagyjábóli 1986-is évjáratával), ami leginkább a formatervből látszik: ezüst a színe és régiesebbek a gombjai. A tekerős hangolói felül helyezkednek el, míg a Hitachin a hangerőt és egyebeket inkább csúszkával lehet szabályozni, viszont ez is rendelkezik az előlapon két mikrofonnal, oldalról pedig külső mikrofon is csatlakoztatható. A rádió hangolásának vezérlése szintén oldalt található, ez a másikon is ugyanígy van. Fogantyú, antenna, minden ezen is tökéletesen rendben van, íme:

Az utolsó (?) pedig a kis Sharp. Ez is a 80-as évek elejéről, max. közepéről származik, és ennek a típusnak színvilága tetszik a legjobban. Teljesen jól szól a rádiója, a magnós rész egy picit gyengélkedik - ez az ilyen régi szerkezeteknél persze nem meglepő, ha használni akarnám, nem ártana neki egy szíjazás. Ráleltem egy ezeknél sokkal fiatalabb, de egyhangszórós Philipsre az öregem garázsában, na az pl. csak búg a bekapcsolás után, ahhoz képest ezek abszolút a topon vannak. A Sharp megjelenéséhez sokat tesz, hogy a hangszórókat fedő rácsot is ezüstre festették, és leginkább ez különbözteti meg a fentiektől. No és a mérete, ez messze nem olyan nagy, mint a többiek. Továbbá az, hogy itt a hátoldal is kapott egy minimális dizájnt, egyébiránt kb. ugyanazt tudja, mint a többiek. És találtam hozzá a neten scannelt használati útmutatót :) Íme:

És hogy mi a terv velük? Egyelőre semmi konkrét. Távlati célom, hogy egyszer rendbe teszem faterom garázsát, mert jelenlegi állapotában jobban emlékeztet egy lomtárra, mint igazi műhelyre, és ha ez összejön, akkor a fenti szerkezetek (meg ha addig bővül a gyűjtemény, azok is) ott fognak főként dekorációs szerepet kapni. Vagy ha aktívabban elkap a vágy egy kis retrózásra, felkapom az egyiket, beleteszek 4-6 Góliát elemet, bepattanunk a Volvóba és elmegyünk piknikezni, aztán majd ott szolgáltatja valamelyik a zenei aláfestést...

Meglátjuk.

Csillog-villog a Kolosy téren:

Jelzem, a 6-os Gran Coupé 25 és félnél indul. * A képen látható modell extra felszereltséget tartalmaz, szóval plusz 5. Nem ma fogok ilyet venni...

A fenti képen egy Lamborghini látható. A típus története elolvasható több helyen a neten, nem mennék bele a részletekbe, főleg hogy Andris is nemrég megírta, a lényeg, hogy pár V8-as próbálkozás után létrejött az LM002-es széria, amely a Countach-ból kapott motort, ennek megfelelően már "normális" hanggal és menetteljesítménnyel bírt:

És hogy miért érdekes ez most nekünk? Mert idén megjelent Matchboxként (is). Érdekes módon pont ugyanúgy vettem egy Müllerben, ahogyan a Lamley beszámolt a megjelenésről, azaz együtt a Porsche Caymannal, sárgában - és így talán sejthetitek is, mi lesz a következő poszt tárgya... Egyelőre maradjunk akkor a Lambónál, mutatom kicsiben:

Először is: lehetne egy picit nagyobb. A rugózás hiányától eltekintve (tudom, ez manapság már nem divat) egyébként nagyon jó megvalósításnak tartom ezt a kisautót, és bár sikerült egy viszonylag kevésbé jellemző színt választani hozzá, a részletek kifestésével élethűvé vált. Ez a kisautó is remekül beleillik abba a "realisztikus" sorba, amelyről már annyiszor írtam, hogy nem hozom fel újra a példákat, de a lényeg, hogy nagyon bírnám és díjaznám, ha a Matchbox nem hagyna fel ezzel a gyakorlatával. (Még jobban, ha mondjuk, ez válna a fő csapásiránnyá, de ez csak hiú ábránd.) Nyilván lesz belőle idióta versenydekoros változat, meg metál hupilila, de ez így, ahogy látjuk, majdnem tökéletesen rendben van. Esetleg ha a korlát hátul egy kicsit szofisztikáltabb lenne... De nem akarok telhetetlennek tűnni, mondom, tetszik! Nektek?

Azért nem Carspotting 264 lett a címe ennek a posztnak, hogy egy kicsit ezzel is hangsúlyozzam, ez nem egy mezei találat. Ez egy remek találat ugyanis! A Mitsubishi FTO idehaza nem túl ismert (és hát nem akarok álszerénynek tűnni, valóban szerény vagyok, amikor azt mondom), én sem igazán ismerem - pedig nagyon sok kilométert mentem vele sok-sok évvel ezelőtt... Ez pedig úgy lehetséges, hogy ez volt az első számú kedvencem anno a Gran Turismo első részében. Az autóról itt olvashattok, ha akartok, angolul, nem túl érdekes, sőt egy tesztet is megnézhettek, gyakorlatilag egy Celica, csak három gyémánt van az orrán. Mégis valami miatt nagyon megszerettem ezt a kocsit, illetve hát a virtuális mását a játékban. Egyrészt olcsón lehetett hozzájutni, és hát mégsem egy Demio volt, ahhoz képest ment, mint az állat, ugyanakkor könnyedén az úton lehetett tartani (elsőkerekes), később pedig kiváló tuning-alapnak bizonyult. Elég sokáig megtartottam, gyakorlatilag fix helye volt a "garázsomban", persze később lett mellé (azaz inkább helyette) egy Impreza, majd egy GT-R, de értékén úgysem lehetett eladni, így maradt is... Na pont ezért nagyon megörültem, amikor egyik nap haza kellett ugranom napközben, hogy elmenjek Milán ovis fogadóórájára, és a Perc utcánál megláttam egy FTO-t parkolni. Mondtam magamnak, hogy ha visszefelé is ott áll majd, megállok és lefotózom. És mit ad isten, ott állt:

Egész jó formájú járgány ez élőben is, csak rossz oldalon van benne a kormány. A rendszám alapján nem túl régen honosíthatták, és azt kell mondjam, aki ezt megtette, jó ízléssel választott, illetve a GPX-kivitel 200 lovat sejtet a motorháztető alatt, azért az sem rossz, még ma sem... Érdekes módon a GT második részében már nem volt olyan jó az FTO, abban, ha jól emlékszem, először egy Civic, majd egy Audi A4-es volt a kedvencem, aztán persze újfent egy Imprezánál kötöttem ki, és úgy is maradtam. Ezt meg csak úgy a feeling kedvéért:

Mindenesetre innen is gratulálok a tulajnak!

Amikor megláttam, hogy az a poszt, aminek a felemlegetésével kezdeni akartam emezt, 2010-es, tehát már 5 éves, nagyon meglepődtem - közhely, de rohamosan szalad az idő! A téma azért került elő újra, mert egy kicsit korábban szerváltam egy felújítandó R18-ast, amit újfent Leslie mester gondos kezeire bíztam, hogy csináljon nekem belőle olyat, amilyenem volt. (És hogy milyenem volt gyerekkoromban, leírtam a linkelt posztban.) Jó pár hónap eltelt, Leslienek volt temérdek más elfoglaltsága, aztán az október eleji börzén végül elhozta a művet, mutatom:

Világosabb, mint ami nekem volt, de nyilván egy homályos emlékek alapján elmesélt színt lehetetlen tökéletesen reprodukálni, így teljes mértékben elégedett vagyok. Nektek hogy tetszik? A fentebb említett romos kék darab egyébként már régen nincs meg, illetve a nagyon jó áron vásárolt bedobozolt sárga taxit is eladtam már egy leépítési hullámban, de a felújítás alatt sem kellett ilyen Majorette Renault nélkül maradnom, egy eggyel harsányabb festésű, bontott darab pihen még a polcon, amit most a fotózás erejéig le is vettem onnan, bár a negyedik képet leszámítva nem igazán látszik jól. Úgy érzem, az R18-témát sikerült kimaxolni, a személyes emléket leszámítva nem érint meg a típus, bár a Majorette-nek ez a korszaka abszolút kedvencem, mint látjátok, igyekszem minél több darabot összeszedni közülük, de persze azért itt is lenne mit pótolni:

Köszönöm a figyelmet, lassan majd kezdem újra felvenni a fonalat, és remélem, hogy az időközben szép számmal elpártolt olvasók (igen, látom ám a statisztikákat) is szépen visszaszoknak majd... Minden jót!

Talán emlékeztek, régebben mutattam ezt a Bogarat, most készült róla egy újabb kép:

Hát nem édesek együtt? ;) (Az autó így az előtérben persze sokkal kisebbnek látszik, mint amekkora valójában, a baba meg pont fordítva, de lesz még kép, türelem!)

Hasonlóképp a nemrég mutatott Porsche- és Bond-sorhoz a Régióban a Fast & Furious filmek kisautói is megvásárolhatók egy különleges sorozatként - vagy annak egyes darabjaiként, ahogyan én veszegetem őket. A fekete blown Chargert megvettem anno, amikor megjelent itthon, csak még nem mutattam, és mivel a HW ezen Charger-megvalósítása nem a kedvencem, duplán már nem kellett. (Charger-témában a Greenlight kisautójánál még nem láttam jobbat ebben a méretarányban, a témához viszont inkább a szomszéd kocsija passzol jobban.) A narancs Suprát viszont láthattátok már a blogon, abból sem kellett még egy, a Charger Daytona egyáltalán nem tetszik, a Gran Torino Sport is megvan mezei kivitelben, a Nissant a HW szerintem nem találta jól el, és a Buick Grand National sem lopta be magát a szívembe... Ebben a sorozatban nem jelent meg újra, de emlékezzünk meg az Escortról is, hátha valaki nem olvasta a posztomat róla. A nyolc kisautóból ezek alapján kettő maradt, amit tehát beszereztem, de nem kell találgatnotok, megmutatom, melyek ezek:

És meg is tudom magyarázni! ;) A Subaru is megvan, oké, sőt több változatban is, hiszen vezettem is ilyet, ami felejthetetlen élmény volt, de ezzel a festéssel szerintem nagyon vagány, ha nem lenne ebben a szép csomagolásban, akkor is kellett volna, így meg végképp. A Ford GT40 pedig azért kellett, mert bár volt belőle régebben már egy rakat variációm, eladogattam mind, sőt a MB-verziókat is, így viszont visszapótolhattam valamennyit a hiányból. Annyira, hogy a MB legfrissebb változatát is bezsákoltam pár hete, így most van egy ilyen, egy olyan, pont elég is lesz:

A legújabb Matchboxon semmi csicsa, sima sárga a festés, de szépen kifestették elöl-hátul a lámpákat, nem is kell ennél több. Sőt igazándiból abszolút kibékülnék egy olyan világgal, ahol minden kisautó "csak" ennyire van kifestve, nagyon ritkán van olyan, hogy hiányoznának nekem a versenycsíkok vagy a lángnyelvek...

A Hot Wheels filmes, azon belül is James Bondos tematikával eddig is hozott ki kisautókat, amelyek közül (és sok más gyártótól is) sokat meg is vettem. Az utóbbi időkben mutattam Lotust, Aston Martint, régebben BMW-t, és sok egyebet, kattintsatok csak a Bond-címkére oldalt (vagy a poszt alján, ahogy tetszik), és dőlnek a posztok. A mai apropója egy ötösfogat, amely speciális bliszter-dizájnt kapott, maguk a kisautók nemigen különböznek a mainline daraboktól, bár ilyen Mustangot pirosban ezen kívül nem láttam:

Ezeket is itthonról, a Régióból szereztem be, darabonként egy ezres alatt. Jó, ez nem kevés, de bármilyen külföldi, vagy börzés vásárláshoz képest barátinak mondható. A felárat egyértelműen a szép festésű kartonokért kellett kiperkálni, igyekeztem ezért a képeket is úgy csinálni, hogy aki személyesen még nem találkozott ezzel a csomagolással, az is lássa, miről beszélek. Majd a kisautókról is lőttem éles képeket :) Én még egységesebbre vettem volna, mondjuk lehetett volna az összes fekete hátterű, de jól mutatnak azért így is együtt. Fel is merül a kérdés: most akkor mit csináljak a mainline Bond-kocsikkal...?

Néhány hónapja volt hír, hogy a Hot Wheels kihoz egy speckó, nyolc tagból álló Porsche-sort. A beszerezhetőségük pár napja teljesen leegyszerűsödött, a Régió ugyanis elkezdte itthon is forgalmazni (ahogy a Bond- és F&F-sort is, azokról később), így én is vettem a nyolcból négyet. Az utóbbi időkben mutattam már párat korábbi HW Porschék közül, pl. a 993-as GT2-t, vagy a 934-es RSR-t legutóbb, de a 911 GT3 is szerepelt már errefelé, most tehát kvázi folytatom az alábbi néggyel:

A Boxster Spyder megvolt korábban, de eladtam, illetve a 914-esből is volt már egy Boulevard-soros példányom, ami szintén hasonlóan járt. 959-esből a Matchbox mellett csak egy turkálós darabom volt, amin azóta rég túladtam, így azt most örömmel pótoltam, ahogy a 935-ös is jó lesz a MB mellé, amit meg itt mutattam. Azért nem vettem meg mind, mert nem is tetszik az összes (na jó, a 917 tetszik, a Carrera GT megvolt, de nem hiányzik, és a 918-as sem jön be annyira), a GT2-ből meg elég, amit mutattam fentebb linken. Így, hogy visszanézegettem a releváns posztokat, rájöttem, hogy jó sok kis Porschém van, persze közel sem annyi, mint a Matchbox Memories társszerzőjének, de engem meglepett, hogy ennyi. Persze nagyon sok nincs már meg a blogon tárgyaltak közül, folyamatosan próbálom vagy racionalizálni a gyűjteményem, vagy egyszerűen ráunok egy-egy darabra, de néha simán csak átmeneti pénzszűke miatt válok meg pár kisautótól, szóval nem valószínű, hogy lesz az időnek egy olyan adott pillanata, amikor azt mondom, a kollekció kész, és olyan, amilyennek akarom... Most ezek itt tetszenek, de nem garantálom, hogy öt év múlva is meglesz mind ;)

A vaterán vettem egy ezresért, jó lesz a Volvóhoz:

Viszonylag szép, elég nagy is, de még nem tudom, mit teszek majd bele...

Halvány lila segédfogalmam sincs, a németek miért az amerikai változatot mintázták meg az Mk1-es VW Caddyből, de így esett. Ezt a szögletes első lámpákból lehet észrevenni, itthon inkább csak kerek lámpásakat látni. Így viszont akkor érthető az is, miért VW Pickup Truck a neve neki az alján, odaát ugyanis így ismerték. Sőt így is gyártották, konkrétan Pennsylvaniában 1979-től 1982-ig. (Infó innen.) A nevét sok helyütt még a Rabbit taggal egészítik ki, utalva a Golf amerikai elnevezésére, csak hogy mindenkinek egyértelmű legyen, mit is látnak. No de mit látunk mi?

Hát azt, hogy ahogyan a Siku az egyes Golf esetében sem, itt sem volt a helyzet magaslatán, amikor az autó arányait el kellett találni. Túl mokány lett, széles és rövid. A másik véglet a HW, szerintem az sem az igazi, valahol a kettő között lehet az igazság:

Mindenesetre fontos része ez a darab a Siku VW-gyűjteményemnek, még így fedetlen platóval is, eredetileg ugyanis járt volna hozzá egy műanyag felépítmény, de azt már valaki minden bizonnyal eljátszotta róla. Létezik ez a kisautó egyébként pirosban, Coca-Cola dekorációval is, amilyent egy darabig birtokoltam, de szebbet akartam belőle, így annak mennie kellett, hogy jöhessen ez. Ez sem makulátlan persze, de nagyon kedvező áron jutottam hozzá, szét volt ugyanis pattintva az első szegecsnél az alváz és a kaszni, a műszerfal leesve, az ülések pedig fejjel lefelé. Több hónap és 2 perc volt ezt orvosolni ;)