Nem volt olyan régen, amikor egy japán VW kisbuszról írtam, aztán nem sokkal később egy Siku platós Transporterről, most pedig végre következhet a japános posztban is említett T1 Doppelkabine, amelyet a Tomica Premium sorozatából húztam be. Várni kellett egy kicsit, amíg normalizálódnak az árak, a bemutatást követően nagyon drágán mérték ezt a verziót, de mára már kifogható normális pénzért is. Muti:

Ugyanazt tudja, mint az ablakos változat, csak ez platós és nem piros-fekete, hanem zöld-fehér. Rugózik, szépen gurul, van egy kis súlya is, és bár nem nyílik ennek sem semmije, mégis nagyon részletes, igényes darab. Az egyes részletek kifestése itt is jól sikerült, nincsenek elcsúszások, nincs festékhiány, minden olyan, amilyennek kell lennie. Igaziban is kéne, de arra, hogy valaha is lesz ilyenem, ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély. Marad a nyálcsorgatás:

Igyekszem egyébként az év vége közeledtével már csak a finomságokra koncentrálni, ennek a tudatában nézzetek még vissza szilveszterig, ígérem, érdemes lesz! ;)

Na, a bejgli és egyéb csodás sütik okozta cukorsokk után mutatom, amit régebben ígértem. Semmiképp sem szerettem volna a magnós gyűjteményemet Videoton nélkül hagyni, így beszereztem egy klasszikust, az Europa Stereót. Vicces, hogy milyen megfogalmazásokkal találkozhatunk a használati utasításban (nem, ilyesmi nem járt hozzá, utólag töltöttem a netről), pl. a gépezet megnevezése e szerint (bal lent) RM 5642 S hordozható nagyszuper sztereó-magnetofonos táskarádió. Boombox meg ghettoblaster, mi? Nagyszuper! :D

Valójában ez a magnó már akkor sem volt sem szuper, sem modern, amikor készült, tehát 83 és 86 között, ráadásul ha az ember körbenéz a korabeli külföldi típusok között, viszonylag nagy pontossággal belőhető, melyikről koppinthatták az egészet. Ami viszont mindenképp pozitívum, hogy viszonylag jól szólt, jól működött és sokáig bírta a strapát, ez vélhetően tervezési szempont is volt, még ha nem is az örökkévalóságnak tervezték. A hozzám került példány is látott már egy-két csatát, messze nem egy makulátlan darab, de ha hazaviszem egyszer, mosás után valószínűleg sokkal jobban fog kinézni. Jelenlegi állapotában ilyen:

Na igen, nem olyan szép, mint a korábban mutatott Sharp és Panasonic készülékek, a szürkésbarnás szín sem okoz vizuális orgazmust, a nagy testbe applikált kis hangszórókról pedig a Honda City jut eszembe, amit talán nem kell magyaráznom... Méretéhez képest mégis elég súlyos, a hasonló méretű "nyugati" darabokhoz képest jóval nehezebb, de ezt inkább tegyük a mérleg jó oldalára, hiszen így rámondhatjuk, hogy "ebben még volt anyag".

Minden jót!

Milánnak többek között, két kisebb Star Wars-készlet mellett egy Classic 10698-as dobozt hozott a Grincs, amiből a lentebb látható nagy méretű robogót sikerült először összerakni (nekem), és ezzel osztatlan sikert aratni:

Nektek mit hozott?

Gábor küldött egy szerencsétlen sorsú Royal Enfieldet, amit a tulajdonosa nem tud honosítani, mert csak indiai papírjai vannak:

Szerintem már csak dísznek is kiváló lesz a nappaliba...

Nem egészen értem, hogy ha a Matchboxnál gondban vannak, milyen klasszikust kéne kicsiben elkészíteni, miért is nem hívnak fel engem, de ha már nem volt jobb ötletük, megmutatom (én is), milyen lett a Willys Jeep Pickup Truck:

Az én ízlésemnek egy kicsit keskenyre sikeredett, illetve nem tetszik még olyan nagyon a "futómű" elnagyoltsága sem, de tény, hogy ebben a kategóriában nem szabad csodát várni, már az is nagy szó, hogy egy a való világból vett autót mintáztak meg, és nem Hulk eltitkolt unokaöccsének zöld mutánsautóját, amely képes repülő motorcsónakká is átváltozni... Ellenben szinte minden tetszik, ami platós, pedig még sosem volt ilyen autóm ;) (A Hot Wheels háza táján is készült egy hasonló gép, csak az modernebb, és Scrambler néven érdemes rákeresnetek, ha nem tudjátok, melyikre gondolok, segíthetek is.) A kisebb részletek kidolgozása dicséretes, az első részt szépen ki is festették, jól áll neki ez az élénk, de nem világos piros szín is, a nagy kerekek sem idegenek rajta, szóval tökoké, de egy megjegyzésem még lenne a végére: a MB miért nem csinál olyat, hogy elővesz korábbi darabokat, és kis változtatással kihozza újra? Nem kell messze menni jó példáért, csak átkiabálni a HW-szobába, hogy hé, ti ezt hogy szoktátok? Mert hogy a HW gyakorlatában van ilyesmire számtalan példa, míg Matchboxéknal csak nagyon elvétve. Pedig mennyivel nagyobb sikere lett volna egy MB Jeep Gladiator újraélesztésnek, nem? (A példa nem véletlen, de erről majd máskor.) Sőt én egy egész 1-75-ös vagy 1-100-as sort is el tudnék képzelni ilyen reprodukciókból. Na mindegy, álmodik a nyomor, kéz a biliben, de ha már itt tartunk, az alábbi videó egy eladó darabot mutat be - nem mondom, hogy nem kívánatos, de ez a kocsi azért mégsem férne fel a TOP10-es kívánságlistámra:

És lesz még új Jeep a MB-tól, biztos láttátok. Tényleg, régen kérdeztem, de már csak a keretes szerkezet kedvéért: Ti milyen autót látnátok szívesen a Matchboxtól vagy a Hot Wheelstől a közeljövőben?

Nincs sok retró teherautóm 1:43-as méretben, de a Foretpanról szedett fenti képen (amelyen ha valaki nagyobb méretben is megnézné pl. az atlétatrikós hipszter trolivezetőt, az kattintson bátran!) látható Robur a Retroautók... sorozatból kötelező vétel volt, mert valami miatt ezt a típust nagyon kedvelem. Csepel és platós IFA már volt a blogon (Avia pedig reményeim szerint még lesz egyszer), és igazándiból az Editions Atlas-sorból szerettem volna a Robur buszt megszerezni, de az nem jött össze, illetve összejöhetne bármikor, mert lehet kapni a börzéken, csak egyszerűen annyira túl van (szerintem) árazva, hogy megvettem a ló helyett a szamarat, ebből is a platóst:

Ráadásul nem is akkor, amikor megjelent, hanem a november 9-i börzén, 1500-ért. Ez igen jó ár ahhoz képest, hogy a vatin rendszeresen 4k felett vannak csak fent. No de nem akarok nagyon anyagias lenni, nem ez a lényeg, hanem az, hogy szokás szerint szép és részletes modellel van dolgunk, bár a színfantázia nem szárnyalt az egekbe. A ponyva inkább szürkében lenne valósághű, ilyen sárgával én sosem találkoztam, de ezt ellensúlyozzák a csodálatos fekete felnik, amelyek valóban pont ugyanolyanok, mint az igazin! Méret tekintetében is nagyjából stimmel, persze ezt úgy mondom, hogy nem vagyok a téma szakértője, mármint a teherautós témáé. Sőt, igazándiból semmilyen témának nem vagyok szakértője, de ez most mindegy ;) Szóval teljesen elégedett vagyok a Roburral, és ha szerencsém lesz, tudom majd még bővíteni ezt a szekciót is, van pár kiszemelt...

Az Nektek is feltűnt, hogy a SW-filmekben nincsenek szemüveges karakterek? De miért? Szemüvegesként ez engem zavar. Ráadásul pl. Yoda így sokkal lazább lett volna:

:D

:D

Emlékeztek a fenti képen látható kisteherautóra, amit Richard Dreyfuss vezetett a Harmadik típusú találkozások című filmben? Nem? Akkor megmutatom kicsiben, hála a Hot Wheels Retro Entertainment sorozatának:

Ez a film az egyik kedvencem, bármikor meg tudom nézni, pedig egy mai sci-fihez képest meglehetősen vontatott, főleg az első fele. Ennek ellenére tökéletesen képes lekötni minden perce, az utolsó fél óra pedig nagyobbat üt még mindig, mint Döglégy Zoltán a céges bulin. A kisautót elég jól eltalálták a filmhez képest, amihez egy már meglévő darabot vettek alapul, igaz, az első fényszórók formája nem klappol tökéletesen (a Matchboxé annál inkább), de ez legyen a legnagyobb baj. Szuperjól áll neki a sárga festés, a fehér kiegészítő állványzat a platón, de legfőképp a gumis kerekek dobják fel az összképet, no és a csomagolás. Nem is nyitottam ki. Célirányosan vittem ki a jó múltkor mutatott Footloose Bogarat, hogy erre elcseréljem, szerencsére István ebben (ezúttal is) kiváló partnernek bizonyult, nem kellett ráfizetnem semmit. Valami miatt egyébként nagyon bejön ez a kisautó függetlenül a filmes verziótól, meg is mutatom gyorsan a további darabjaimat belőle (kivéve a fekete-zöld, skorpió-mintásat, az épp nem került a kezembe a fotózásig, de valahol egy olyan is van még):

Szerintem azért tetszik ennyire, mert mentes bármiféle sallangtól, túlzástól vagy elrajzolástól. Ez általában is igaz a kisautó-preferenciáimat tekintve, persze kilengések lehetnek, de többnyire az ilyen holmi fog meg, ahogy ezt már annyiszor említettem. Nem kell speckó felni, nem kellenek lángnyelvek, a spoilerek és szárnyak is elmaradhatnak, akkor a legjobb, ha a kicsi pont ugyanúgy néz ki, mint a nagy... Hát de nem?

Nemsokára pontosan kettő éve lesz, hogy utoljára mutattam helikoptert a gyűjteményemből, de a novemberi börzén belefutottam egy Lynx-be, amit nem hagytam ott. És hogy miért? Arra pont egy 2010-es posztban tettem utalást - gyerekkoromban volt egy ilyenem makettben, amit nagyon szerettem, mert formára is azt tudta, amit én gyerekként elvártam egy katonai helikoptertől, és méretben (1:72) is remekül passzolt a Matchboxaimhoz, így tényleg tök jól tudtam vele játszani. Modelltörténet, variációk és felszereltség, adatok tekintetében a wikipediát tudom ajánlani tanulmányozásra, nekem ezeknek a dolgoknak a jó része mit sem mond, az számított csakis a vásárlásnál, hogy nagyon tetszik ez a típus. Ahogy a helikopteres sorozat többi tagja is, ez is fém, műanyag kiegészítőkkel, de azon kívül, hogy forognak rajta a rotorok, semmi extrát nem tud. Viszont jól néz ki:

Érdekes módon (vagy pont nem érdekes módon) még sosem utaztam helikopteren. Ez annak ellenére alakult így, hogy faterom régen nagyon is közel dolgozott egy csomó helikopterhez a Pestvidéki Gépgyárban, még olyan szolgálati úton is voltam vele Lengyelországban kicsiként, ami pont valami helikopteres ügyben volt aktuális, ültem is egy csomóban, de olyanban pont nem, ami a levegőben volt. Nem tudom, így 40 éves fejjel szükségem van-e még arra, hogy ezen változtassak, de ha így történne, garantálom, hogy itt mindenképp beszámolok róla!

A Hetedik posztcímet már ellőttem, pedig pont ma van az, hogy 7 éves lett a blog. Oké, tudom, hogy ez rajtam kívül senkit sem érdekel - de ez nem is igaz, hiszen Játékdoki Marci egy olyan ajándékkal lepett meg, amiről álmodni sem mertem volna! Mutatom:

Igen, egy személyre blogra szóló VW Brasilia, csodálatosan egyedivé varázsolva. Még a rendszám is speckó, nem beszélve a bliszterről, aminek a hátuljára a blogon megjelent legelső poszt került és a hozzá tartozó kommentek:

Na ez remek ajándék, ezúton is nagyon köszönöm, teljesen meghatódtam! És még valami, csak hogy tudjátok: megmutatom, melyik szám vezette a Billboard listát a blog indulásának hetében, mert az internet ilyet is tud:

Nem volt akkora szerencsém, hogy bármilyen, a témához akárhogy is kapcsolódó zeneszámot linkelhessek, így most ez van, annyi vigasztal, hogy a saját szülinapom egy ennél valamivel normálisabb szám tarolt épp a HOT100-ban ;)

Gábortól, Dohából:

James Bond is válthatna már valami ilyesmi színre...

Nemrég írtam, hogy Dodge Charger-fronton kész vagyok, nem lesz több. Hát persze, hogy lett még... Mégpedig az a szürke a Fast & Furious 6-ból, ami nekem nagyon bejön. Gondoltam legalábbis, amikor lecsaptam rá, de aztán itthon rá kellett jönnöm, ez nem az, annak tök más a festése, ahogy a képeken is látszik. Emez egy pakkból származik (teljes lista a 2011-es Charger HW-ként megjelent variációiról emitt), viszont az a jó hír, hogy ugyanúgy tetszik, meg is mutatom:

700 forintomba került így, bontottan, szerintem nem rossz deal. Különösen oda vagyok a matt festésért, ez a való életben is nagy kedvenc, pláne ez a szürke, még pláne a fekete felnikkel, szóval minden szempontból tökéletesen elégedett vagyok.

Kolosy téri Barkas:

Szépen felújították valamikor egyszer régen, ez a szín is jól áll neki, hát még a felnik, de már mállik itt-ott egy kicsit. Az összhatás mindenesetre még így is ütős.

Ahogy ígértem, mutatom a lángos dekorációval ellátott, amúgy egyébként nagyon jó alapszínű állólámpás Pontiac GTO-t egy kicsit közelebbről. Igaziból ez egy évvel későbbi, 1965-ös évjárat, mint amilyen a színváltós eredetije volt, és ezen debütáltak a típus egyik legfontosabb jellegzetességévé vált fényszórók. Ha a 64-esre azt írtam, az az egyik legjobban eltalált formájú Hot Wheels, erre talán még hatványozottabban igaz. Amúgy is szeretem ezt a tepsi formát, és hogy mindez négy egyforma méretű kerékkel készült el, az óriási szerencse:

2009 óta része ez a kisautó a gyűjteményemnek, és ennek az esetében valahogy soha nem merült fel, hogy eladjam vagy elcseréljem, egyszerűen ennyire tetszik. És mondjuk kaphatnék érte 5-600 forintot, max egy ezrest, ha szerencsém van, szóval jobb helye van a polcon. Persze el tudnék neki szerencsésebb színt képzelni, a láng-imitációkat ugyanis tudnám feledni, sőt még elképzelni sem kell, csak megnézni, milyen színekben jelent eddig meg - és rögtön láthatunk két érdekességet: bizony ez is megjelent nagyobb hátsó kerekekkel, leginkább Classic-ként, illetve az is világos, hogy az én példányom 2008-ban debütált. Tehát pont abban az évben, amikor elkezdtem komolyabban a gyűjtést, de ez csak véletlen. Az eredeti terv egyébként az volt (mi több, ma is az), hogy azokat az amerikai izomautókat szedem össze kicsiben, amelyek tetszenek, nem törekszem a teljességre e téren. Ráadásul ilyesmit csak az 1:64 körüli méretarányban gyűjtök, a jó múltkor prezentált King Size Dodge Charger csak erősíti a szabályt.

Előre is köszi a válaszokat, gondolom, megint lesz vagy kettő ;) Minden jót!

A Siku a 80-as években nagyon szép kisautókat csinált, az utóbbi években azonban nagyon kevés portékájukra mondtam, hogy tetszik, vagy vettem meg. Persze volt ilyen, de mégis a gyerekkoromban megismert darabok tetszenek a mai napig a legjobban. Mint pl. a Bogár, vagy annak a nyitott variációja. Ez utóbbinak sikerült nemrég beszereznem egy olcsó koppintását, de filléres gagyi műanyag mivoltához képest mégis egész jól néz ki. Súlya semmi, mégis első blikkre megvolt, hogy mi akar lenni, pláne ha megfordítjuk, és feltűnik az alján a jellegzetes Siku-minta, persze bármiféle feliratozás nélkül:

Kicsit később rá is kerestem az ebayen, hátha létezik még a sorozatból bármelyik másik Sikunak is hasonló másolata, de nem találtam semmit, ilyet sem. Ergo meghirdetem ott valami szemérmetlenül magas összegért, aztán várok, hátha ;)

Számtalan sok posztban volt már szó a Pontiac GTO-ról, 2009-ben először, aztán még kétszer, 2010-ben is felugrott, végül '11-ben, azóta meg semmi. Hát majd most. Szerintem ez az egyik legjobb formájú HW kisautó evör, ezért is vettem meg ezt a színváltós verzióját a csúnya szín ellenére (úgyis tudja változtatni, nem?), ugyanis a korábbi Clover-kivitelen már réges-rég túladtam. Létezik ennél szebb Hot Wheels-felni, nem kérdés, de az mindenképp dícséretes, hogy hátulra nem raktak az elsőknél nagyobbakat, már ez is nagyban meghatározza a kisautó (számomra) megfelelő kiállását. Az igazi autó remek részletei itt jórészt mind áldozatul estek a lekicsinyítésnek, de összhatásában rendben van a kis Pontiac:

Oké, tényleg nehéz elvonatkoztatni a dekorációtól, az elég bazári, ráadásul ha összefogdosom, hogy a kézmelegtől besötétüljön, akkor sem sokkal jobb. megmutatni ezt a truvájt most azért nem tudom, mert amióta megérkezett a legifjabb sarjam, csak titokban és nagyon rohanva van időm csak fotózni, így meg csak ennyire futja...

Akkor vettem észre, hogy a polcon mellette álló bordó-fekete kis rokonáról még nem is írtam rendesen, szóval akkor most leteszem a nagy esküt, hogy ezt nemsokára pótolom, megmutatom rendesen azt is minden oldalról, mert kb. ugyanaz igaz szerintem arra is, hogy baromi jól eltalálták a formáját, arányait, és még a színe is eggyel elviselhetőbb. És majd azután felteszem a kérdést, hogy melyik tetszik jobban, a fekvő vagy az álló négylámpás...?

Kicsit több mint 5 és fél év után újabb taggal bővült a valóságban semmire sem alkalmas rendőrautóim sora, amit anno egy 500-as Fiattal nyitottam meg. A Hot Wheels kínálatában nemrég megjelent a Fiat 500-as, persze nem a régi, hanem ez a mostani, de mezei festéssel nem vettem meg. Ellenben amikor kijött rendőrségi festéssel, nem álltam többé ellen, az október 11-i börzén bezsákoltam. Ilyen ez még kisebb méretben:

Persze nyilván van a létjogosultsága a hasonló képződményeknek Olaszországban, ahol elég sok városban jellemzők a szűk kis utcácskák, ráadásul Abarthként a teljesítmény sem olyan nevetséges, mint a szellemi előd esetében, de mindenképp vicces látvány egy ilyen az úton. Kisautóként is jópofa lett, bár ugye a valóságban igazán kicsi autók kisautóként sokszor zavaróan nagyok, nincs ez másként itt sem, nemrég írtam a MB M5-ösnél, hogy túl kicsi lett, ez meg túl nagy, de a megoldás ugyanaz: nem hasonlítgatom össze a többivel ;)

Az elnöki limó elkészült és meg is érkezett Matchboxban! A blogon meglehetősen ritka vendég a Cadillac, Obama elnök még inkább, előbbiről azonban mégis volt már két poszt, az első a Szellemírtók kapcsán, a második pedig egy carspotting volt. Strech limóról, azaz hosszított kivitelű limuzinról is írtam már egy Lincoln kapcsán, de a műfaj legikonikusabb képviselője szerintem mindenképpen a jelenlegi poszt tárgyát képező járgány. 

Szép, hosszú, fekete. Szokás szerint nem nyílik semmije, nem is rugózik, ellenben teljesen jól gurul, és jól hozza az igazi autó jellemzőit. Szerintem az amerikai címer használatára a kisautón nem kapott engedélyt a Mattel, pedig úgy lenne az igazi, ezt azonban igyekeztek egyéb kifestett részletekkel ellensúlyozni, amely törekvésük elöl és hátul is sikerrel is járt, ráadásul hátra beszédes rendszámot kapott, amit mindig is szeretünk. Jó a kerékválasztás is, visszapillantó tükrökre is futotta, minden oké, a megadott keretek közül kihozták a lehető legjobbat, rossz szavam se lehet. Innen jut eszembe:

Kicsit elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha vezérünknek nem a foci lenne a hobbija, hanem mondjuk a kisautók? :) A Lemezárugyár egészen biztosan felélesztődne súlyos TAO-pénzekből, de szerintem a hétvégi kupameccsek helyett is mindenhol (fűtött pályás) gurítóversenyekre és kisautóbörzékre szállítanák különbuszokkal az érdeklődésre kötelezett támogatókat. Lőrinc bevásárolná magát a Mattelbe, akinek aztán erősen fel kéne kötni a gatyát, nehogy kiderüljön, hogy mi náluk is jobban értünk a gyártáshoz. Na persze a kisautók nyilván áfája 5%-ra csökkenne, ami jó lenne, de a Nemzeti Kisautóboltok körül egészen biztosan megjelennének a mutyizók, ami már kevésbé tetszene... Én azt mondom, a következő képviselőválasztásnál mindenképp legyen kötelezően feltüntetendő a jelölt hobbija. Mert ki tudja...

Mivel az ablakokat erősen lesötétítették, nem láthatjuk, mi van bent, ezért csak találgatni tudok:

Na minden jót!

Szigetszentmiklóson november 7-én, szombaton. Nem készültünk, csak úgy felcsaptam reggel a programajánlót, hogy találjak valamit Milánnal, ugyanis szokássá vált, h hétvégente elmegyünk férfias dolgunkra pár órákra, félnapokra, Anyát egy kicsit tehermentesítendő. Mondom neki, veteránbörze, oké? Oké. Persze nem hajnalra mentünk, amikorra azok járnak, akik venni is akarnak valami értelmeset, mi csak bámészkodni, kvázi kirándulni indultunk, de tényleg jó kis apa-fia programnak bizonyult, a négyéves is nagyon élvezte. Rövid képes beszámoló következik (bár aznap már tettem fel egy ennél is rövidebb képes beszámolót a blog FB-oldalára, mindegy, jut eszembe, tessék lájkolni!):

Az utolsó képen látható 16 cm átmérőjű Gabel ködlámpapárt sikerült hazahozni vásárfiaként, a Volvóra tervezem. 4000 forintról alkudtam le kettőfélre, ennyire ügyes vagyok. Állítólag még izzók is vannak benne ;)

Bár a 2015-ös Hot Wheels kártyáján az szerepel, hogy '15 Dodge Challenger SRT, a dekorációból és pár részletből mégis inkább tűnik ez a kisautó a Hellcat kicsinyített másának, ami hát ugye elég nagy különbség, a Hellcat ugyanis a kompresszoros, 717 lóerős változat... Az első fényszórók és a motorháztető beömlői utalnak az utóbbira, ami persze jó hír, ha kicsiben is, de kinek kell már az alapmodell, ha ugyanannyiért megkaphatjuk a csúcsverziót?

A fényképezőm (főleg az utolsó, oldalsó képen) megint egy kicsit elvitte pinkesbe a színt, de ha még nem láttátok élőben, el kell higgyétek nekem, hogy nagyon szép az árnyalata, a piros feketével történt párosítása pedig különösen szerencsés lett. Hiányzik persze az első hűtőrács kifestése, feketében nagyon ütne, cserébe hátul kapott a kocsi egy fekete csíkot a légterelőre, bár az sem sikerült tökéletesre, van némi folytonossági hiány benne. Szerintem ez inkább egyedi probléma, a netes képeken nem tűnik egyöntetűen hibásnak a festés ezen a részen. Egy kicsit zavar még a "szokásos" nagy hátsó kerék, de messze nem annyira, mint szokott. (Ez ilyen volt a korábbi verzión is, de a MB esetében nem, így az továbbra is jobban bejön.) Szép vonalvezetésű, arányos, és egyszerű darabról van szó, amelyen szerencsésen kiemeltek pár részletet, szóval összességében tetszik. Mondjuk ezért is vettem meg.

És ha nem volt elég, itt még olvashattok egy kicsit az igaziról is, magyarul. 

Hát az úgy volt, hogy én ott sem voltam... Az első retromagnós poszt után egyszer csak bejelentkezett Kálmán, hogy látta, bírom ezeket a dolgokat, neki van egy felesleges darab, és ha érdekel, a Parkoló Parádéra kihozza. Így is lett, de ott elkerültük egymást, viszont aznap este még össze tudtunk futni, így lett neki eggyel kevesebb, nekem viszont eggyel több Siemens rádiós magnóm. Ahogy az eddigiek, ez is a nyolcvanas évek legelejéről származik, viszont dögnagy, és ha menet közben hallgatnánk, 10 Góliát elem szükséges hozzá... Siemens 794-es a pontos típusa egyébként. Igen, ebből az is látszik, hogy amit korábban (gondoltam és) írtam arról, hogy egy gyártótól egy darab elég, már meg is dőlt. De most komolyan, Ti tudtatok volna ellenállni egy ilyen gyönyörűségnek?

Ugye, hogy nem? ;) Még a tisztogatás előtt készültek a fotók, ezért azért a kevés porért, ami látható, elnézést kérek. Talán az is látszik, hogy ezek a képek otthon készültek, ezt nem tudtam eldugni, de a fogadtatása meglepően békés és belenyugvó volt, aminek nagyon örültem. Kálmán szerencsére nagyon baráti áron adta a szerkezetet, azt mondta, nála már nem volt hely, és olyannak akarta, aki értékeli.

Hát, remélem, jó gazdája leszünk... (Közben már vettem egy régi Videotont is, amit mindenképp szerettem volna a gyűjteményembe, nemsokára mutatom azt is.)

Gyarmat utca, még október végéről:

Hihetetlen, milyen gyönyörűek tudnak lenni ezek a régi rondaságok...

A legutóbbi Pecsa bolha-túránk egyik eredménye a következő szerencsétlen minifig, akit vélhetően pont munkába menet ért a zombi apokalipszis, pedig még időben visszafordulhatott volna, ha figyelmesebben elolvassa az újság főcímét:

Csórikám szép kék öltönye is oda, a nyakkendőjét is megharapdálták, de a szemüvege sincs már igazán jó formában... Milánnak vettem, tetszik neki, a nővére egy zombi pom-pom lányt kapott, de azt nem tudtam lefényképezni. Ez amúgy fiatalabbnak néz ki, mint az első ilyen típusú minifigurám, de lehet, hogy csak a haj teszi. Hogy tetszik?

Ez van ráírva a nemrég szerzett Philips D8514-esem tetejére. Akkora siker volt nemrég a magnós poszt (2 nap alatt összesen 8000 látogató, részben az index2 címlapos, vezércikkes kiemelésének), hogy mutatok most még egyet. Nehéz lenne itt érzékeltetni, milyen jól szól, de a 17 centis nyomók azért sejtetnek valamit - ezen a videón talán átjön, igaz, nem én készítettem. Ezt a régi darabot is a vaterán lőttem, de mielőtt rátérnék a képekre, egy kis sztorizással még hadd húzzam az időt: a holland Philips volt az a cég, amely - jó, egy kis Sony-segítséggel - feltalálta a magnókazettát 1963-ban. Mivel a mai fiataloknak már fogalmuk sincs, mi az isten az a magnókazetta, számukra a fenti tény sem túl jelentős, a hozzám hasonló 40-esek azonban minden bizonnyal áldották e találmányt, és élvezték annak rengetek előnyét. A kazettát (de eleve a magnószalagot is) eredetileg beszéd rögzítésére és visszajátszására találták ki, így a minőség nem volt elsődleges szempont, a hetvenes évekre azonban itt is jelentős minőségbeli fejlődés következett be, az olyan gyártók ugyanis, mint a TDK, a Maxell és a Hitachi egyre kifinomultabb alapanyagokat kezdtek használni a gyártáshoz. Mint pl. a króm-dioxidot. Nagyjából innen számolható az az időszak, amikor a zene kazettára történő felvétele és visszajátszása az aranykorát élte. Ehhez azonban az is kellett, hogy a hordozható lejátszók is fejlődjenek, és a kazetta biztosította minőséget vissza is tudják adni. Az olyan boombox-ok is, mint a most következő Philips, igazából a nyolcvanas évek elején kezdtek elterjedni, és általában két hangszóróból, egy rádióból és két/négy hangszóróból álltak. Na ezt fejelte meg a D8514-es típus egy olyan beépített erősítővel, amely kiemelte a versenytársak mezőnyéből. Sokak véleménye szerint ez a darab a kor technikai csúcsát jelentette - ebből én viszont csak annyit tapasztaltam, hogy tényleg faszán szól. Mutatom:

Nem találtam egyébként ráírva, de ha lehet hinni a netes adatbázisoknak, ezt a darabot Angliában gyártották és csak Nyugat-Európában forgalmazták 1983-1984-ben, elég sikeresen. A dizájn viszonylag egyszerű és átlátható, nem bonyolították equalizerrel és egyéb felesleges sallangokkal. Cserébe hifi sztereó minőségben tudott felvenni, és vígan elboldogult mindenféle kazetta-típussal. Telerakták különböző input-lehetőségekkel, és itt szeretném felhívni a figyelmet az RCA-csatlakozókra, amelyek egyáltalán nem voltak mindennaposak akkoriban, ebben a kategóriában pedig végképp nem. Természetesen kimenetekkel is ellátták. Nem teszteltem, de a leírások szerint a beépített mikrofonok is messze túlszárnyalták a kortársakét. Direkt úgy választottam amúgy, hogy olyan márka legyen, ami még nem volt a gyűjteményben, innen az is deriválható, hogy nem tervezek több Panasonicot és Sharpot sem, ellenben valami jó (nagy) régi Sony még befigyelhetne... Ezzel búcsúzom is mára, de kaptok még egy korabeli rap-himnuszt a végére:

Örök kedvenc. A viszont hallásra!