Igazándiból nem vagyok nagy rajongója az efféle hülyeségeknek, de ez a kocsi azért nagyon ott van:

Kéne :)

Közel öt éve mutattam az angol gyártású VW Campereimet, így épp ideje volt egy kicsit frissíteni ezt a szekciót. Igazság szerint régóta szerettem volna már egy régi MB T1-est, de mivel a regular wheel éra nem annyira áll közel hozzám, nem fordítottam túl nagy figyelmet a keresésre. (Hogy mennyire nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással, kattintsatok csak át ide Joe-hoz, néztek majd nagyot!) Aztán egyszer csak belebotlottam ebbe, és nem hagytam ott:

Látszik, hogy nem makulátlan, de ahhoz képest, hogy 1967-ben készült (vagy 68-ban, ha már akkor is az volt a gyakorlat, hogy a casting évszáma mindig eggyel korábbi, mint az aktuális gyártásé), és minden bizonnyal játszottak is vele, valószínűleg nem is keveset, nem vészes az állapota. Itthoni beszerzés, az index fórumról való, 2000 forintot kért érte az eladó, ami szerintem nem olyan nagy luxus, a közel négy mai új Matchbox áráért cserébe ez picit még rugózik is, de egyértelműen a kinyitható "pajtaajtók" adják a modell érdekességét, amelyek közül szerencsére mindkettő remek egészségnek örvend. Így hát én is erősen örvendek, hogy a lassacskán bár, de folyamatosan számosodó Volkswagen-gyűjteményem e régi, patináns példánnyal gazdagodhatott.

Mai retro:

"Kis gép, kis menü." :)

A Matchbox után egy Siku:

Érdekességképp a hátsó, műanyagból kialakított lámpákat tudnám említeni, amelyek sokat dobnak a kisautó megjelenésén. A nagyobb kerekeknek köszönhetően teljesen más karakter, mint a Lesney, de nem mondom, hogy gyengébb lenne. Az ajtók itt is nyithatók, de a tető fent van, így a beltérbe is korlátozottabb a betekintési lehetőség. Egyébként eladtam már, az előző posztokban mutatott Volkswagenek árát volt csak hivatott (részben) visszahozni pár kis társával...

Ezzel a bevezető képpel egy kicsit csaltam, VW T3-ból ugyanis a Siku nem készített körablakos verziót, ez a feature csak a T2-nek járt. Ezzel persze sem a 2011 nyarán mutatott tűzoltónál, sem a most következő két áruszállítónál nincs gondom, ilyenek, és kész:

A kedden mutatott Golffal együtt érkeztek, és szerintem ezeket meg is tartom, csak az imént említett tűzoltót és egy szürke variációt töltöttem fel a vatira, mert ezek szebbek. Egyik sem makulátlan, pontkopások itt-ott előfordulnak, illetve a sárgának eredetileg volt a tetején egy fekete antenna, de már nincs. Azért is tetszik ez a páros, mert az egyiknek fekete és kifestett a frontja, a másiknak ezüst, és szerintem ez pont jól is van így, jól kitalálták a harmóniát. Biztosan tudjátok, hogy létezik ebből a Sikuból széles kerekű változat is, ami talán vagányabb, de nekem egyelőre ezek jutottak, így sem panaszkodhatok, büszke vagyok rájuk...

Nem fogjátok elhinni, de volt még olyan, ami hiányzott! Igen, ez a sima 1-es Golf a Sikutól, lenyitott tetővel ugyanis megvolt már, de ebben a verzióban nem. Illetve egy darabig de, egy régebbi börzén egyszer beújítottam egyet, majd gyorsan el is passzoltam, mert nem volt szép és jó. Ez most viszont az, annyira, hogy gyakorlatilag miatta vettem meg egy nagyobb pakkot, amelynek a fennmaradó részét jelenleg is árulom a vaterán, mutatom:

Az igazat megvallva a nagy testvérre csak távolról hasonlít, de mivel rá van írva alulra, biztosak lehetünk benne, hogy ez egy VW Golf. Klasszikus német Siku, fém az alja, hátul nyílik, csíkos a kereke, rugózik, gurul, mi kell még? A fém eleje és a hátsó lökhárító úgy ragyog, hogy már-már hibásnak tűnik a képekről, de elhitetitek, nem ez a helyzet, ez az autó nagyon rendben van. Marad tehát.

MOM Park mélygarázsában:

Ott alusszák téli álmukat, gondolom...

Casual Friday. Múltkor a kis Majorette Fiat 127-esnél írtam, hogy Andrew0807 kezelésbe vett egy másik, romos példányt, és hát szokás szerint elég jót alkotott, mutatom:

És hogy miért Marcipán a poszt címe? Azért, mert így kifestve már egyértelmű, hogy a derék franciák Pityke kutyáját tették a hátsó ülésre:

Ugye, hogy ugye? Andrisnak ezúton is köszönöm az művet!

Audi reklám jégen sikító rajzfilm-mókussal? Nálunk ilyen is lehet:

Nem mondom, hogy mi csináltuk, de legalább mi adaptáltuk...

Az alábbi legújabb típusú Dodge Charger rendőrautót a börzéről vételeztem a nagyszerű Sam. Joe segedelmével - és nem bántam meg. Azt persze sajnáltam, h nem tudtam kimenni, mert épp máshol akadt halaszthatatlan dolgom, de azt nem, hogy erre elköltöttem 500 magyar forintot. A felső kép szerint ez a dekoráció valós (ihletésű), köszönet az eredeti képért az alkotónak, aki folyton ilyeneket fényképez. Én meg folyton kicsiket:

Pont a bevezető kép miatt jelentkezik a szokásosnál is fájóbban a lámpafestések iránti hiányérzet, borzasztó sokat dobnának az amúgy rendben lévő összképen. Mert immár kapott a Charger tolórácsot is, ellentétben az elődjével, amihez szintén illett volna ez a kiegészítő, ahogy azt (többek között pl.) a Siku már elsőre felismerte. Ez a sportos kerékválasztás jóval kevésbé szigorú, mint az előzőnél, de egyáltalán nem rossz, az pedig, hogy végre fényhíddal is rendelkezik, megnyugvásra adhat okot: lehet, hogy mégsincs minden veszve a Mattelnél... ;)

Uszodabetyár kolléga lőtt egy betyár amcsi vasat nekünk:

Köszönet érte!

Idejét sem tudom már, mikor vettem utoljára Retroautót (még szerencse, hogy van ez a blog, mert legalább itt utána tudok nézni, tehát tavalyelőtt szeptemberben), de most nemrég mégis beszereztem egyet, az akkor épp aktuális számot, a fekete W110-es Fecskefarkút. Ahogy azt Sam. Joe megénekelte a W111 kapcsán, odakint uszonyosként hivatkoznak rá, a farok ebben a kontextusban magyar sajátosság, de ez mit sem von le a típus szépségéből, ha farka van, ha uszonya, nekem nagyon tetszik ez a forma! Közel negyven évesen azt vettem észre, egyre gyakrabban üti fel a fejét a gondolat, hogy kéne nekem valami öreg Merci. Nem mondom, hogy gyakrabban, mint hogy kéne nekem valami öreg Volvo, de pár éve ez még nem volt jellemző... Mindenesetre amíg a gondolatból tett nem lesz, addig az 1:43-as másával vigasztalom magam, itt van, ő az:

Az igazi autóról nincs sok értelme ismertetőt írnom másolnom, elolvasható ugyanis e remek Totalcar-cikkben minden, amit tudni érdemes a típusról, de annál még sokkal több is, simán átjön belőle a feeling. Az az érzés, ami tényleg egyre jobban hiányzik az életemből, az, amelyik megvolt anno a Bogaram, Bogaraim, később a saját Volvók idejében, az, amelyet messze nem képes pótolni a Ventózás és Nissanozás, még ha azok sem túl fiatalok már...

Szóval kéne egy igazi öreg Merci. Vagy Volvo.

Mert tetszik:

Nem kicsit.

Volt már itt a blogon a Scion, így hát következzen most a Toyota! Variációk egy témára, megmutatom, mit csinál a Tomica máshogy, mint a Hot Wheels, legalábbis igyekszem: 

Bizonyos szempontból több, máshonnan nézve azonban kevesebb, mint a Hot Wheels megoldása. Több, mert nyithatók például az ajtók, szebb az első alsó rács, kifestették rajta nem csak az első lámpákat, hanem a hátsókat is (a HW hátulról úgy néz ki, mintha ráborult volna a festékes vödör), külön műanyagból alakították ki rajta a hátsó légterelőt, illetve rugózik. Belül is szép, de szőke voltam, mert a nyitott ajtós képet rossz oldalról készítettem ;) Limited kivitelben egyébként oldalsó visszapillantókkal is rendelkezik a sok egyéb csicsa mellett. Klasszak a kerekei is, de talán egy mérettel lehetnének nagyobbak (tudom, nem lehetnének, mert ez Tomica szabvány-kerék), és hát akkor itt előz be talán a Hot Wheels - az ugyanis baromi dögös! A japánok (= kínaiak) a hátsó kerékívek alatti kis ívet is ellustálkodták, de szerintem itt inkább a kerékméret a döntő, olyankor, amikor a HW képes négy ugyanakkorát egy autó alá tenni, ritkán hibázik, ennél a kisautónál is nagyon ráérzett, mi néz ki alatta jól. Tévedés ne essék, nem akarom ekézni a Tomicát, mert tetszik, de egy tökéletes világban a kettőből lehetne egy sokkal jobb kisautót összegyúrni...

A reklámvállalatnál, ahol dolgozom, ez a dekoráció került fel a kreatívok szobájának az egyik falára:

Állat vagy állat? :) Már gondolkodom, hogy kéne hazalopni...

A most következő kisautóhoz sztori is jár. Kicsi gyerekként (kb. végzős ovisként) párszor megfordultam fateromék egyik ismerősééknél (de sokat gondolkodtam, míg ezt le tudtam így írni), illetve hát az ő fiúgyermeküknél, Sanyinál, aki nálam egy olyan 5-6-8 évvel idősebb volt. Tátott szájjal bámultam a játékait, közülük is leginkább egy súlyos és nagy fémautót, egy sáros Fiat 128-as rallyautót. El voltam varázsolva, amikor a kezembe vehettem, nagyon tetszett! Újkori kisautózásom során végig bennem volt, hogy ilyen nekem márpedig kell, mert csak. Igen ám, de valahogy pont ez a típus a Polistil kínálatából egy igen felkapott darab, az ebayen nemigen lehet hozzáférni 60-80-100 dolcsi alatt. Többször is licitáltam ilyen-olyan példányokra, de végül mindig alulmaradtam, még akkor is, amikor a racionálisan rá szánt összegnél magasabb ajánlatokat tettem - mondom, mindig lenyomtak. Épp ezért nagyon megörültem, amikor a vaterán feltűnt egy nagyjából vállalható állapotú darab. Rátettem 5000 forintot, és bíztam benne, hogy nem lesz más (olyan hülye), aki ennyi pénzt akarna ezért a cseppet már megviselt Fityóért adni. Nem nagyon volt, így végül 2800-ért lett az enyém, íme:

Klassz, ugye? Nyílik elöl (majdnem letört két körmöm, mire rájöttem, hogy rossz irányból feszegetem), nyílik hátul (ez már ment elsőre), mindkét oldalon is, remek a festése és menő a versenycsomag a tetején. Sajnos az első lökhárító a bal sarka némileg hiányos, de nem annyira zavaró, hogy elrontsa az örömöm. Egyébként drasztikusan leépítettem nem csak a Polistil-, de a teljes 1:24-es soromat, szinte egy kezemen meg tudom számolni, hány ekkora kisautóm maradt, de nem volt kérdés, hogy ez kell. A típusról egyébként ezt érdemes tudni (innen puskáztam):

A Fiat 1969-ben mutatta be modern és előremutató autóját, a 128-ast. A 128 a Fiat második modellje, mely elnyeri az Év Autója címet. Az elsőkerékhajtású 128 a kritikusok egybehangzó véleménye szerint megelőzte korát. A Fiat ebben a modellben használta először az újonnan kifejlesztett SOHC motort. A keresztben beépített erőforrás alumínium hengerfejet kapott, a felül elhelyezett vezérműtengelyt bordázott szíj hajtotta. Ez a fajta motorfelépítés a hatvanas évek végén még igen szokatlan volt, de az idő a Fiat mérnökeit igazolta, hisz a többi autógyártó csak a nyolcvanas években kezdte el az ilyen felépítésű motorok széleskörű használatát. A Fiat egy jó évtizeddel előzte meg versenytársait, ezt nemcsak az új típusú motorjának köszönheti, hanem a kisautókban ekkor még szokatlan motor-váltó elrendezésnek is. A 128-as volt az első a kisautó között, melyben különböző hosszúságú féltengelyeket hasz-náltak, így lehetőség nyílt arra, hogy a motort és a váltót egymás mellé építsék be. Az akkoriban készült összehasonlítási teszteken kiemelik még az autó kiváló fékrendszerét és a nagyszerű kezelhetőséget is. A 128-as kez-detben kettő-, illetve négyajtós szedán és kombi karosszériával volt kapható. Eleinte csak az 1116 cm3-es motorral szerelték, nagyobb motort az 1971-ben bemutatkozó 128 Rally kapott nagyobb, egy 1290 cm3-es erőforrást. Ugyanebben az évben mutatkozik be a Sport Coupe, a 128 alapjaira épült sportmodellt a Torinói Autókiállításon leplezték le. Ez a típus mindkét forgalomban lévő motorral rendelhető volt. 1972-ben a 128-asok kisebb átalakításon estek át, mely elsősorban az új hűtőrács megjelenését jelentette. 1974-ben jön a 128 Special, mely a Rallyban megismert motort kapta és kizárólag négyajtós szedán kivitelben volt kapható. 1975-ben a Sport Coupe-t a 128 3P váltja fel. A 128-as modellek gyártása 1978-ban, a Fiat Ritmo/Strada modell bemutatásával befejeződött, kivételt képez az 1100 cm3-es motorral gyártott alapmodell, melyet továbbra is gyártottak. A 128-as licencét a jugoszláv Zastava gyár vette meg és háromféle karosszériával gyártotta elsősorban a kelet-európai piacra.

Egy ilyen autót ma is elfogadnék igaziban, de Rally-m nem lesz egyhamar, az biztos, mert igen drágán mérik. Marad tehát kicsiben. Illetve ez kérdés: egészen furcsa, hogy abban a pillanatban, hogy a kezembe foghattam a saját 128-asom, valahogy a korábban meglévő birtoklási vágy egyszer csak elillant. Más kisautók tekintetében még nem tapasztaltam ilyet, de most ez történt. Veletek volt már ilyen? Két dolog lehet az oka szerintem, az egyik, hogy gyerekként nem volt meg, csak vágytam rá, ami azért nem ugyanaz, mint sok másik kisautóm esetében, amelyek megvoltak, eltűntek, vagy eltörtek, és ezért kellett újra megszereznem. A másik talán az, hogy mostanában sok egyéb másra kell koncentrálnom, mint a kisautók, ilyen pl. a kiscsávónak készülő (készül a fenét, csak fejben) pedálos Moszkvics, a Vento, a meló, a lakás, a lányom iskolai dolgai, a párom munkahelyváltása, és még sorolhatnám, ezek jó része mind viszi a pénzt, és bevallom, hajlamos vagyok vérszemet kapni, amikor meglátok az ebayen egy ilyet. Na mindegy, majd meglátjuk, valahogy biztosan lesz...

Egyébként Nektek tetszik valamennyire? Vagy teljesen elfogult vagyok? ;)

Eljött az idő (szó szerint), hogy közel 10 év után, életemben másodszor új gumikat vásároltam az autóra. Persze az utolsó utáni pillanatban, szerda reggel szereltettem fel. Az ezt megelőző utolsó új szettet még a Toyotára vettem anno, azok Falken nyári gumik voltak, ezúttal pedig Barum Polaris télieket vettem a Ventóra 185/60 R15 méretben. Közel 14.000 forintos darabáron, akciósan, jelenleg ugyanez ott, ahol vettem, kicsit már többe kerül. Eredetileg Kormoran SnowPro-t vagy Falkent szerettem volna, nem kis mértékben a nagyon kedvező áruk miatt, de utánanéztem, és igen csak leszerepeltek a teszteken (a Falken inkább a tavalyin, idén nem annyira, azóta talán módosítottak a keveréken), így lett végül Barum. Mivel nem szántam az ügyletre túl sok pénzt... Keskenyebbet és magasabbat vettem, mint a nyáriak, és mivel nem járok az autóval évi 10.000 km-nél többet, több gumis javaslatára valszeg fennhagyom őket egész évben. Érdekelne, erről mi a véleményetek, de nagyjából már eldöntöttem - remélem, jól.

A felszabadult nyári gumik (195/50-esek, 2 Nankang és 2 Bridgestone) így eladók lesznek, majd feldobom őket a vatira, hátha kellenek valakinek még pályázni, másra már nemigen jók.

Mi csináltuk az egyik ügyfelünknek:

1.2 TSi, sokat fogyaszt, viszont szép, kényelmes és jól megy. Alapvetően herótom van az új Bogaraktól, de ez az új-új egy fokkal jobban bejön, mint a régi-új. Belül kifejezetten tetszik, leginkább a fémes műszerfal. Bizony kéne otthonra is, de nem pénzért ;)

Tegnap Milán és a bébiszitter kimentek egy kicsit havazni a kertbe:

Niki: Építsünk eeeeegy...
Milán: Halálcsillagot!!!
Niki (fuldoklik a nevetéstől): Ö... én hóemberre gondoltam.

No nem a Gerber-féle ofisül, hanem a Columbia megoldása (másolata), ötödáron:

Meglehetősen masszív darab azért ez is, ráadásul nem az első Columbia késem, azért is mertem megvenni, mert a többiben sem csalódtam. A penge formája semmi extra, a kés különlegességét a markolat adja, az lett ugyanis rendesen bergrillzesítve - szerintem baromi jól néz ki. Üvegtörő bütyke ennek is van, bár a vadonban nem tudom, mi értelme egy ilyen urbánus funkciónak, én inkább a fűrészt terveztem volna fűrészesebbre, mindegy. Az SP így eladó lesz, Rambo kése mellett tehát most ez az ügyeletes kedvencem ;)

Hol fotózzunk szalonállapotú Skodát?

Hát egy Skoda-szalonban! ;)

De szeretem ezeket...!

Nagy örömömre immár Matchbox-méretben is meg tudom mutatni az általam oly nagyon kedvelt típust, a Fiat 127-et. A nagy és a közepes darab után nagyon vágytam már egy ilyenre, és az a nagy helyzet, hogy azért nem könnyű szerezni. Oké, ha az embernek van pénze kifizetni 10-20-30 eurókat, akkor nem gond, de annyit természetesen nem szántam az ügyletre, én ennél fukarabb megoldást kerestem. Ennek az ára viszont a kompromisszum, esetünkben az állapota tekintetében, amely a legutóbbihoz hasonlóan szintén 99 pennyhez képest teljesen vállalható - szerintem még az eleve felújítta(t)ni szándékolt darabot is drágábban vettem ennél, amelyet azóta Andrew0807 jóvoltából többeteknek volt szerencséje már megtekinteni a releváns fórumoldalakon. De elég a szóból, mutatom:

Természetesen majd a szuperül felújított darabot is bemutatom a blogon, sőt majd lesz egy ilyen tematikus hét is (vagy hónap, meglátjuk, hogy jönnek össze a dolgaim), de addig egy kis türelmet kérek, eljön majd az ideje. Erről túl sok mesélnivalóm nincs, az igazi autóhoz való vonzódásom okairól már írtam korábban, ez meg olyan, amilyen - a képeket látható szürke foltok bizony sarok- és élkopások, de szerencsére nincs belőlük sem túl sok, sem túl súlyos. Ahogy uszodabetyár kolléga releváns posztja alatt jeleztem, megvártam, amíg belefutok egy jó ajánlatba, és nem haboztam, megvettem. Majd egyszer talán lesz egy olyan szép példányom is belőle, mint az övé, de nem sürgős a dolog. Köszönöm a figyelmet!