Szép kerek szám! BSZ!
Ott vagyunk már...?
2013.02.20. 08:00
A régen mutatott temérdek Chevy El Camino után nemrég írtam, hogy folytatódik az út - és nincs ez másként most sem, egy újabb variánst szedtem össze. (Persze a sárga-fekete T-Hunt is megvan, de mivel azt nem bontottam ki, meg sem mutatom.) Egy ilyen narancssárgát találtam, szerintem elég jó ezzel a retro (1971-es típus) dekorációval, ami ráadásul felüdülés a sok lángnyelv után:






Természetesen elég ismerős ez az "arc", de nem ez a kedvencem, az említett T-Hunt a kockalámpájával jobban tetszik. De ezzel sincs nagy bajom, mint ahogy azzal sem, hogy ha körvonalakat, arányokat nézem, olyan, mintha valami stilizált rajzról vették volna a mintát és nem az igaziról, de HW-szinten okés, a nagy hátsó kerekek miatt pedig ígérem, többet nem nyavalygok, biztos bennünk van a hiba :) Egy kis pirosat illett volna még odapöttyinteni a két hátsó lámpára, ha már a frontot ilyen ügyesen megoldották, de összességében tényleg kár panaszkodni, száz méterről is látszik, hogy ez egy mainline Hot Wheels és minden bizonnyal ez így van jól. Legyetek jók, kellemes napot, a Jóisten öntsön rátok ambróziát és angyalokkal nyalassa le!
Címkék: muscle hot wheels
Szólj hozzá!
127
2013.02.18. 08:00
Nagyjából két és fél év telt el a FIAT 127-ről szóló posztom óta, amely mellesleg az egyik kedvenc írásom a blogról (sőt az egyik legnépszerűbb is, már amennyire a statisztikának hihetünk), ha lehet ilyet mondani, így talán ideje volt újból elővenni a témát. Ahogy pl. a Belsőség is megtette nem olyan régen, na annak az írásnak tényleg kincs minden mondata. Túlzás lenne azt állítanom, hogy tudatosan alakítottam úgy, hogy előkerüljön még a Fityó, inkább a véletlennek köszönhető: mint azt közületek minden bizonnyal sokan tudják, voltam árulni a legutóbbi börzén, és ott a vége felé akadt egy érdeklődő egy könyvre, amit kivittem. Korábban emlékeim szerint 6 vagy 800 forintért vettem a bolhán, most pedig az érdeklődő azt kérdezte, csere mehet-e? Mondom, nézzük, miért. Odahívott az asztalához, ahol pár bontatlan Retroautó sorakozott. Kérdeztem, bármelyikre, egy-az-egyben? Mondta, igen. Hát kiválasztottam a zöld kisautót, pacsi, kalap-kabát. Így lettem egy újabb, ezúttal 1:43-as méretarányú FIAT büszke tulajdonosa:
A "szokásos" Retroautó-minőséget simán hozza, vannak rajta tehát elnagyolt vagy elügyetlenkedett részletek, de összességében rendben van, szép darab, nem játékra való. Magamtól nem vettem volna meg - mint ahogy nem is vettem meg a megjelenése után -, de így, cserébe szerintem jó deal volt. Ha már a börzén történő kiárusítás úgyis hatalmas bukó amúgy egészében, az ilyen apró kis sikerek részben feledtetik azt.
Apropó börze: itt is szeretnék megemlékezni a lelkes és segítőkész gyűjtőkollégákról, akik segédkeztek az egyébként igen fontos küldetéssé avanzsált börzés árusításomban, köszönet illeti Sam. Joe-t, Tommit és Andrist, akik bizony nem csak hogy ott voltak velem, hanem be is álltak a pult mögé, segítettek pakolni, árulni, sőt dicsérték is a portékát, ha arra volt szükség egy tétovázó kuncsaftnál. Nagyon jól esett, tényleg! Maga a börze egyébként elég húzós volt, jó sokan voltak és szerencsére jó sokat vásároltak, ami kellett is, ugyanis a Vento vételárát terveztem így kompenzálni. Jó, a cél eleve túlzó volt, nem is lett meg, de azért nem kellett olyan sok, ha az előzetesen értékesített ésvagy lefoglalt kontingenst is hozzászámolom. Szegény barátnőm jobban kiborult azon, mi mindent kivittem, vigasztalóan kérdezgeti azóta is, hogy nem sajnálom-e - és ilyenkor mindig megnyugtatom, hogy de. Viszont a sajnálat bizonyosan elmúlik majd, amikor a kész, minden porcikájában tökéletes új autóra nézhetek majd ki az erkélyről dohányzás közben...
Így végezetül következzen egy jól sikerült katalógus-borító abból az országból, ahol az út és az autó rossz oldalán vezetnek:
Címkék: retro
3 komment
HWPD2
2013.02.15. 08:00
Bármennyire is áradoztam a fehér Chevy Camaro SS rendőrautóról, ez a fekete sokkal jobban tetszik:
Az óbudai Intersparban lőttem, ahova egyébként normál bevásárlási szándékkal tértem be, de a kenyér-tej kombó mellé nem tudtam ezt nem elhozni - még úgy sem, hogy úgy egyébként számos okból épp azon vagyok, hogy erősen leépítsem a gyűjteményem. Mentségemre szóljon, hogy más kisautót nem hoztam el. Ezelőtt utoljára egyébként egy $TH Ferrarit vettem, de azon már túladtam... Ez is egy Treasure Hunt kiadás, bár csak regular - igaz, ezt nem jelzik sehol. A Lamley-csoportnál megoszlanak róla a vélemények, de én tartom, jól néz ez ki. Kellemes pénteket mindenkinek, hétfőn újabb poszt következik, ráadásul kisautós, éljen-éljen!
Címkék: police hot wheels
2 komment
Carspotting 175
2013.02.08. 08:00
Sikerült végre nekem is lőnöm egy rendőrségi Skoda Yetit:
Az előzőhöz képest ez nem csak hogy szép ezüst, hanem még valami tömegoszlató hangszórókkal is felszerelt.
Címkék: police carspotting
2 komment
Közlekedj okosan!
2013.02.07. 10:00
Ma filmekkel készültem:
Minden pillanatuk tömör gyönyör! (A második filmben 06:42-nél tessék figyelni!)
Címkék: retro film filmhíradó
Szólj hozzá!
Carspotting Extra - Amerikából még
2013.02.03. 20:15
Rita (tudjátok, Amerikában) most egy R8-ast lőtt:

Köszönet érte! (A picasán azt is meg tudjátok nézni, hol készültek a képek.)
Címkék: carspotting
Szólj hozzá!
Family Guy 4
2013.01.27. 10:00
Na jó, eddig bírtam, felfedem a titokzatos új projektet.
Címkék: volkswagen vw
12 komment
Carspotting 174
2013.01.23. 10:00
Egy Lotus Omegára hasonlító Opel Omega a mai találat:
Címkék: carspotting
2 komment
Kamera által homályosan...
2013.01.18. 08:00
Tibi kollégám Mercijével készültem mára, amely egy 1:18-as SunStar modell, és egyben kipróbáltam a céges HTC-m, hogy lehet vele kisautót fotózni. Hát leginkább sehogy. Mivel nincs rajta autofokusz, a közelebbről készült képek szarok lettek, de azért megmutatom.







Nem ez az első alkalom, hogy valaki más 1:18-as modelljéről posztolok, Ádám BMW-kollekcióját már láthattátok, de egy fehér állólámpás is szerepelt már errefelé a saját gyűjteményemből. A Merciben az az érdekes, hogy a tulajdonosa 1:1-ben is egy hasonlót birtokol, ráadásul hasonlóan szép állapotban. A nagy autója egy 1971-es darab, amit már közel 15 éve hajt ő és a 3000-es (nem gyári) dízelmotorja, és tudom, mert ültem benne, hogy belülről is nagyon pöpec! Köszönet a lehetőségért!
5 komment
Cső!
2013.01.16. 08:00
Ha kilyukadt, meg kell hegeszteni...
Pár napig igen sportos hanggal autóztam, de öreg vagyok én már ehhez, meg kellett csináltatni. Jattal 5000 volt, teljesen elégedett vagyok. (Időközben befigyelt egy hátsó fékfelújítás is, update gyanánt, hétfőn Veszprémből visszafelé jövet szétesett a jobb hátsó, így ezzel sem várhattam.)
Címkék: volkswagen vw
2 komment
OB1
2013.01.06. 10:00

Minifigekből, ráadásul a Star Wars-osokból pár kivétellel inkább a sötét oldal szereplőit gyűjtögetem, de van pár kivétel. Mint például Obi-Wan Kenobi. Egy kis karakter-leírás: Obi-Wan Kenobi, száműzetése alatt Ben Kenobi, egy Jedi mester volt, aki jelentősen befolyásolta a Galaxis történelmét a Galaktikus Köztársaság hanyatlása idején. Kenobi mentorai Yoda és Qui-Gon Jinn voltak, a tőlük szerzett tudását pedig Anakin és Luke Skywalkernek adta tovább. Az Erő segítségével még halála után is segített az ifjú Jedik képzésében, ezzel fontos szerepet játszott Luke Skywalker új Jedi Rendjében. YE (azaz a yavini csata előtt) 32-ben Kenobi lett az első Jedi ezer év után, aki legyőzött egy Sith nagyurat, amikor súlyosan megsebesítette Darth Mault a nabooi invázió során (nem elírás, az EU-ban Maul nem halt meg egy sima kettévágás és zuhanás után). Később korábbi padawanja és közeli barátja, Darth Vader felett is diadalt aratott a Mustafaron, bár nem ölte meg őt. Kenobi mesterként a Jedi Nagytanács utolsó tagjai közé tartozott a Galaktikus Köztársaság bukása előtt. Jedi nagytábornokként vezette a Köztársaság csapatait a klónok háborújában. Egyik volt azoknak, akik túlélték a Birodalom bosszúhadjáratát a Jedik ellen. (forrás)
Minden jót, az Erő legyen veletek! És legózzatok, mert az jó! Most egy kis ideig ez lesz az utolsó (normális) poszt, egy új, viszonylag nagyszabású projekt körvonalazódik a fejemben, de legyetek türelemmel, ájlbíbekk!
Címkék: star wars lego
Szólj hozzá!
Ilyen a box
2013.01.04. 10:00
Karira megérkezett az ötös szériából a bokszoló, akinek van monoklis arca és a fej másik oldalán győztes is:
Külön piros pont jár a fogvédőért! Alant pedig a skót dudás (Bagpiper), immár a hetedik sorból:
Ő pedig a Gonosz Lovag (Evil Knight), vérben forgó szemekkel és komoly nagy karddal:
A kilencesből kéne még a rendőr, ha valakinek jut, és cserélne, szóljon! A hatosból pedig a római légiós...
Címkék: lego
2 komment
Hip-hip...!
2013.01.02. 08:00
Sajnos lemaradtam a Chinookról a sorozatban, de szerencsére a MIL Mi-8-asról már nem, 28-án sikerült beszerezni, megérkezett végre. Írtam a Mi-24-esnél, hogy erre nagyon fáj a fogam, és lám, megvan. Egy kis típus-ismertető:
A MI-8 „HIP" többcélú szállító helikopter, amely alkalmas csapatok és utánpótlás szállítására, valamint nem irányított rakétáival saját csapatok közvetlen tűztámogatására. Bár szállítóhelikopterként tervezték, a hadműveleti alkalmazás során bizonyította sokoldalúságát. Ha szükséges egyaránt használható harci, kutató-mentő, vagy tüzérségi-tűzfelderítő helikopterként is. A helikopter hagyományos, egy forgószárnyas, faroklégcsavaros elrendezésű. Előbbi készlete öt, faroklégcsavarja három lapátból áll. A faroklégcsavar a MI-8 típuson a faroktartó jobb oldalán, míg a MI-17 esetében a baloldalon került elhelyezésre. A faroklégcsavart a faroktartó alsó részén elhelyezkedő faroktámasz védi a földhöz ütődéstől. A helikopter kormányozhatóságának megkönnyítésére a faroktartó hátsó részén stabilizátor-szárnyak találhatók. A törzs orr-részében található a háromfős személyzet fülkéje ahol egymás mellett ül a pilóta, másodpilóta, és kicsivel hátrébb középen a fedélzeti technikus. A két gázturbinás hajtóművet a törzs felső részére építették. A két hajtómű biztosítja a biztonságos repülést és a leszállóhely elérését az egyik hajtómű leállása esetén. A MI-8 helikoptert négy, a MI-17 típust hat függesztési ponttal láttak el. A helikopteren különböző harci technikát, lőszert és terheket lehet szállítani. A tehertér és a teherajtó méretei lehetővé teszik nagyméretű technikai eszközök és különböző fegyverek, valamint a hozzájuk tartozó lőszerek szállítását. A belső térben szállítható teher maximális súlya 4000 kg. A helikopter egy 150 kg terhelhetőségű csörlővel rendelkezik, amely biztosítja a nagyméretű, a tehertérben el nem helyezhető teher és élőerő függésből történő ki és berakását leszállásra alkalmatlan területek felett. Terhek szállítása külső függesztmény-rendszer segítségével is lehetséges ami lehetővé teszi 3000 kilogrammot meg nem haladó súlyú terhek szállítását külső függesztményként. A MI-8/17 helikoptereken nem irányított rakétafegyverzetként SZ-5K, vagy SZ-5M nem irányított rakéta került rendszeresítésre, 64 db rakéta négy darab UB-16-57-es indító blokkban a MI-8-as és 192 db rakéta hat darab UB-32-57-es indító blokkban a MI-17-es helikopteren. (forrás)
Egy picit nagyobb (szélesebb) a Hindnél, ami nem optimális, de az eltérés nem olyan mértékű, hogy zavaró legyen. Illetve mégis, de túltettem már magam rajta. Ami biztos, az az, hogy a lengyel légierő színeiben pompázó modell állat jól néz ki:




A kialakítása asszimetrikus, ugyanis a bal oldalon nyitva van az ajtó, a lépcső kint. A forgószárnyak egy kicsit elgörbültek a csomagolásban, de szerintem idővel maguktól is beállnak, én inkább nem egyengettem őket. A kerekek lehetnének egy kicsit részletgazdagabbak, de összességében teljesen oké a helikopter. Mondanom sem kell, fémből készült a sárkány, így jó nehéz ez is - pont, mint a többi. Találtam egy jó kis videót is, megnézésre ajánlom:
Nagyon örülök ennek a modellnek, az egész sorozatból ezt vártam szinte a legjobban, és nem is okozott csalódást. Kéne igaziban is.
Egy Kamov lesz a következő számban, amit szerintem kihagyok. Majd meglátjuk. Mi-2-es még jöhetne. Na jók legyetek, minden jót, erőt-egészséget, üdv!
Címkék: retro helikopter military
Szólj hozzá!
Best of 2012
2013.01.01. 10:00
Kedves jó reggelt és boldog 2013-at mindenkinek! Amit írtam, hogy egy kis szünet jön, komolyan is gondoltam, de majd csak 7.-étől pihenünk, addig kiszórom, ami még maradt tavalyról... Elsőre azt találtam ki, csinálok egy összegzést 2012-ről, szigorúan persze kisautós szemszögből, mégpedig a saját, 2012-es beszerzéseim közül szemezgetve. (szubjektívebb válogatás ez, mint tegnap a szomszédban.) Mit ne mondjak, nem volt túl nehéz dolgom, mert bár sok (280) poszt született tavaly a szirszarjaimon, de csak kisebb részük volt kisautós. Ez van. 10 kedvencet összevadászni azért melós volt, főleg hogy arra is figyeltem, hogy a MB és a HW lehetőleg egyenlő arányban képviseltesse magát a listán, így lett az arányuk 4-4, míg 1-1 más is felkerült. Ha erre nem figyelek, bizony erősen a HW felé billent volna a képzeletbeli mérleg képzeletbeli nyelve. És viszonylag beszédes szám az is, hogy a Hot Wheels 4 darabja mind új, a Matchbox 4 darabja mind régi - ez persze nem csak azt jelenti, hogy a MB nem vagy sajnos csak ritkán hoz ki klassz új darabokat, hanem azt is, hogy a régebbi HW-ekre nem vagyok úgy ráállva. Haladjunk!
10. helyezett: Subaru Impreza WRX
Annyira szeretem a Subarukat, hogy igyekszem lehetőség szerint az összes MB-méretű típusát beszerezni - és ebben kiváló partner lett a Hot Wheels, mert kihozta ezt a gömbölyűt is, ráadásul bordóban és fehérben is hozzáférhető már. Egyszer majd igaziban is szeretnék ilyet. Vagy másmilyet. Reálisan valami legrégebbi Legacyt vagy Forestert.
9. helyezett: Ford Mustang Boss
Ezt bár új Hot Wheels-ként mutattam be, illetve került most is a listára, de tudjuk, írtam, hogy ez egy régebbi casting, csak újra kihozták. Szerencsére. Jól kidolgozott, jó méretű, jó arányú kisautó lett, és a színe is vadállat.
8. helyezett: Volkswagen Bogár Cabrio
Nem túl gyakori vendég a blogon a Tomica, és sajnos még ritkább, amikor egy régebbi fajtát sikerül bemutatnom. Üdítő kivételnek számított így ez a Bogár Cabrio, amit tavaly februárban mutattam, azóta is kitüntetett helye van a polcon, nagy becsben tartott kisautó a gyűjteményemben. És olyan szép...
7. helyezett: Mercury Commuter
Az októberi börzén szereztem a lista 7. helyét megszerző kombi Mercuryt, az elődjét, a rendőrségi, vastagkerekűt pedig eladtam, mert nekem ez kellett. Gyerekkoromban nem volt meg, egyszerűen csak vágytam rá, mert csak. A csomagtartóból kifigyelő blökik miatt talán.
6. helyezett: KITT
Áradoztam már egy pár sort itt a Hot Wheels filmes autóiról, ezek közül volt a tavalyi év nagy dobása K.I.T.T. Mint látjátok, egész jól mutat a sorban, amihez még a Mystery Machine-t lehetne beállítani, de ahogy Joe is mindig elsóhajtozza, a Mad Max-járgányok hiánya szinte már fáj...
5. helyezett: Ford Zodiac
Ezt a szép régi Matchboxot nem olyan régen mutattam, még biztosan emlékeztek. Ez sem volt meg gyerekkoromban, akkoriban nem is ismertem, így nem is vágytam rá - ellenben felnőttfejjel, miután elkapott a gépszíj, már nem hagyhattam ki. Sokáig kerestem, de végül szerencsére meglett, nagyon öröltem, és azóta is örülök neki.
4. helyezett: Ford Ranger
Teljesen más típusú volt a sárga Ford esetében a motiváció, ez ugyanis egy klasszikus kedvenc! A mechanikus forgató-funkciója soha nem volt a szívem csücske, de felnőtt fejjel már megtanultam értékelni az ilyen nüanszokat - ez a kisautó úgy tökéletes, ahogy van. A korra jellemző relikvia, jól mutatja, mit gondolt akkoriban a MB arról, mi kell a fiúgyerekeknek a jó játékhoz.
3. helyezett: BMW 2002
A kis BMW szerintem 2012-ben mindenkinek elrabolta a szívét, annyira jól eltalált kisautó lett, hogy csak na. A túlzásai ellenére. A kifestetlen front ellenére. Minden ellenére. Még sok ilyet kellene kihozniuk, a lehetőségek tárháza végtelen!
2. helyezett: MG 1100
Az MG szinte mindenben szöges ellentéte a narancs BMW-nek, amely mögötte végzett a listán, mégis csak egy hely a különbség kettejük között. Ez a szép az ilyen szubjektív listákban ;) Kommersz utcai autó, Átlag János vezeti, még felesége sincs, csak egy kutyája, de az is inkább kifelé néz, mintsem hogy Jánossal kelljen egy levegőt szívnia. Szar élet, szar autó - de kicsiben egy műremek!
1. helyezett: Saab 900 Turbo
Tényleg nem azért a Saab nyert, mert a legnagyobb. Hanem mert annyira tökéletes játék. Tologatni való, de jól felismerhető és részletes. Igénytelen, de mégis szemmel láthatóan odafigyeléssel összerakott. Örök kedvenc. Remélem, 2013-ban találok még hozzá háromajtóst és kombi Mercit... Legyen szerencsés évetek 2013-ban!
Címkék: matchbox hot wheels tomica stahlberg
Szólj hozzá!
Reklám
2012.12.31. 09:00
A mai különleges nap, és nem csak azért, mert az év utolsója, hanem azért is, mert sikerült megtalálnom azt a reklámot, amire talán a legbüszkébb vagyok. Még a 2000-es évek legelején készült a DDB-nél, amikor ott dolgoztam, és két érdekessége van: az egyik, hogy nem ez volt a hivatalos, tévébe adott verzió, az ennél egy sokkal kommerszebb darab volt, ennek kvázi az előzménye, arról szólt, hogy egy fiatal pár vidáman abba az étterembe megy be, ami előtt az (akkor) új Volkswagen Polo áll, mert az biztos jó döntés. A reklámot leforgattuk, ügyfél szerette, pipa. De a kreatív kollégák (és most jön a második érdekesség, ugyanis 10 év után a mostani munkahelyemen megint velük dolgozom együtt) ott a forgatás helyszínén (Liszt Ferenc tér) kitalálták, hogy csinálnak egy "folytatást", ami szerintük - és szerintem is - sokkal jobb az eredetileg elfogadott történetnél, és persze el is mondja ugyanazt, csak kevésbé szájbarágósan. Íme:
Hogy tetszik? (Mindenesetre BÚÉK!!!)
Címkék: reklám volkswagen vw
7 komment
Vipera
2012.12.30. 08:00
Az új Dodge Viper SRT bemutatója kapcsán a legemlékezetesebb eset talán az volt, amikor a Hot Wheels-verzió fotói (sőt talán inkább a csomagolásra szánt képek) előbb kikerültek, mint az igazi autó képei. Lett is ebből kisebbfajta vihar a biliben, de szerintem a Mattel és a Dodge is jól járt a nem várt hírveréssel. Az eddig megjelent gyártói és formai változatokban már mutogattam a korábbi generációkat, de nem mehettem el a legújabb mellett, íme:
Teljesen rendben van szerintem. És ahogy a minap mutatott Barracuda esetében zavar a nagyobb hátsó kerék, ennél egyáltalán nem. A színválasztás - az első gyári fotók fényében - érthető, ugyanakkor nem egészen sikerült hozni a gyári fényezés selymességét, amiért egy picit kár. Az első lámpák festettek, de kihagyták a ledsor-ziccert, hátul viszont jóval sivárabb a helyzet. Tükröket sem tettek rá, de valahol ez érthető, a sidepipe-ok elnagyoltsága és az oldalsó kisablakok nem élethű alakja viszont nehezebben megbocsátható. Jórészt most csak negatívumokat írtam, ennek ellenére még egyszer mondom, tetszik, klassz az összhatás, nem bántam meg, hogy beruháztam rá, ráadásul így karácsony előtt sok helyen akciós minden játék, ezt is valami baráti 400 forintért sikerült beszereznem...
Ez volt idén az utolsó vasárnap, és az utolsó előtti poszt, holnap még jövök, aztán egy kis szünet, stay tuned!
Címkék: muscle hot wheels
Szólj hozzá!
Barracuda Reprise
2012.12.29. 08:00
Sosem merül ki az amerikai izomautó-adatbázis, mindig lesz olyan, amit még nem dolgozott fel a Hot Wheels. A végtelen lista viszont időnként csökken eggyel, ezúttal a kihúzható modell az 1968-as Plymouth Barracuda Formula S. Mutattam már itt hasonlót, így modelltörténettel nem kell bajlódnom, elég az hozzá, hogy a Formula S-opciót, ami gyak. egy emelt felszereltségi szint volt, még az előző, első generációhoz találták ki 1965-ben, és a következőket tartalmazta: Commando V8-as motor, komolyabb (sport-)felfüggesztés, nagyobb kerekek, speciális embléma, tárcsafékek és légkondi.
Amikor az ember már kezdené azt hinni, hogy a Hot Wheels lassan leszokik a hátsó kerekek megalomán túlméretezéséről, hiszen néhány modell az utóbbi időben elaltatta a gyanakvást, akkor kimondottan rosszul tud esni, hogy nem így van, azok a szabályt erősítő kivételek. (Megjegyzem, a holnap bemutatásra kerülő HW kisautón is nagyobbak a hátsó kerekek az elsőknél, de majd meglátjátok, ott nem fáj ennyire.) Nem fogok nekiállni faragni, öreg vagyok már ehhez, de remélem, odaát is érződik a sorok közé rejtett összehúzott szemöldök. Úgy egyébként tetszik, bár nem vitték túlzásba a részletezést. A dekoráció visszafogottságában szerintem abszolút szerencsés, és a lila szín sem idegen az autótól. A metál csillogása egy picit azért túl lett lőve, de vegyük ezt egy felújított, drag-esített darabnak, és akkor mindjárt rendben is vagyunk. Vagy adjuk át kezelésre Andrisnak vagy porschénak, és nézzünk majd eltátott szájjal! ;)
















Utolsó kommentek