Nem akartam már tovább frissíteni az előző posztot, mert a hosszúsága - lásd: "nem lesz hosszú" - kezdte a kezelhetetlen szintet elérni... Ezért ez most ugyanaz, csak mégsem az. Az apropó az, hogy tovább fotózgattam, bepótlás gyanánt, plusz az azóta érkezetteket is megörökítettem. Bemelegítésnek egy cikk Winklertől, aki szintén frissítette a gyűjteményét, igaz, ő nagyban. A pony car sztori itt sem a legpontosabb, de Sam. Joe várva-várt muscle posztja majd egyszer ezt is rendbe teszi. Jó, legyen akkor két izomautó az elejére: a narancs (óppardon, arany) El Camino kapott egy ezüst, de stilizált lángokkal ékesített tesókát, amely végre nem hordoz egy böszme motort a platóján, így szerintem sokkal szebb. Állat a piros ablak és a fényezett felni hozzá. A Hot Wheels ezúttal jó munkát végzett.

Maradjunk még a narancsnál. Kiegészült a Matchbox VW Camper-kollekcióm, immár nem csak egy van a felnyitható tetősből, hanem kettő, a narancs volt meg korábban, most egy kék is csatlakozott, igaz, ez utóbbi cseppet kopottas, de amúgy egyben van.

A másik VW-fronton a narancs az új a két HW Typ181 közül, majd ha úgy alakul, a narancs MB-verziót is beszerzem a citromsárga és a bilikék mellé (a sötétzöldet basszus esélytelen megszerezni emberi áron).

Az index MB-fórumán kaptam egy fülest, hogy a Norev boltban lehet kapni 1:64-es rendőrségi Subaru Imprezát. Kell. (Egyszer majd lesz egy Imprezás poszt is, istibizi.) Elmentem, sikerült is beszerezni, és mivel igen baráti áron mérték, csaptam hozzá egy 2CV6-os Kacsát is (szintén 1:64), hogy a (narancs) Corgi Citroen ne legyen olyan egyedül. Eddiog megoldottam a (hoppá, narancs) Bogárral való párosítással, de azért inkább legyen rend.

Bár a Majorette mentő Citroen a lejjebb már megkapta a párját egy MB mentő Citroen formájában, korábban írtam, hogy igazán annak örülnék, ha egy Binzzel fotózhatnám együtt. No, ez a vágyam teljesült, bármennyire is kis lépés ez, én úgy érzem, igen, megérkeztem ;)

Pótoltam a Cortina-fotókat, és lekaptam végre a MB SuperKings Plymouth Furykat is, a FIRE DEPT. feliratú az új jövevény itt, még kéne a bilikék, oszt' jónapot!

Maradt a végére egy HW Jeep Scrambler, most nem írok róla sokat (hö, a többiről sem írtam szinte semmit, mindegy), készülök egy átfogóbb Jeep-posztra a közeljövőben, szóval majd inkább akkor. Most csak annyit erről, hogy kedves ötlet a csomagtér "kitöltése", nem hagy kétséget, mi a tulaj foglalkozása :)

A legvégére pedig annyit, hogy az eggyel korábban tárgyalt Retroautós Lada és Trabi kiegészült egy Skodával. A három közül (remélhetően hamarosan négyen lesznek, ha sikerült Watrburgot is lőnöm) egyértelműen ez a Skoda a legjobban sikerült darab, teljesen élethű, csodásak a felnik, pont mint az igazi!

Na, szép napot, szokás szerint egy videóval búcsúzom mára...! 

Frissítve!

A Maistónak van egy ilyen sorozata, hogy Fresh Pair. Na, itt most nem erről lesz szó. Hanem a hétvégi kiegészülésekről, csak már nem akartam tovább ragozni a kiegészüléses poszt-címet. Olyan hülye szó. Na, csapjunk bele:

Az első friss páros a gyűjteményem 'kincs' alosztályába tartozik, és mivel nincs sok kincsem, ezért különösen örülök nekik, ráadásul elég baráti áron mérték Angliában. 1970-es mindkettő, a virágos dekor adja a különbséget a kettő között, és mivel évre pontos kortársukat nem találtam, egy-egy AMX-szel párosítottam őket két sztárfotó kedvéért. Belül nem túl kidolgozottak, de a kerékfelfüggesztésük elég egyedi, szinte már a rugózik-kategóriába sorolható. Superfast, érted...

A zöld MB 'Cuda is kapott egy új párt a kék mellé, ez a HW egyik legújabb (itthon kapható) modellje. Nekem nagyon bejön, de ha a hátsó traktust is olyan szépen kifestették volna, mint a Matchboxosok, még jobban tetszene. (Érdekesség, hogy a MB errorosan került hozzám, lejárt az eleje, mert valahogy elengedett az első patent. Vissza kellett ragasztanom, viszont a pillanatragasztó elég gyilkos anyag, mar, mint az állat, ami kis fehér "koszok" formájában maradandósult a járgány elején...)

Csináltam a 'Cudáról olyan képeket is, ahol a szintén új Nissan Skyline lett a partnere, bár a 2009-es feliraton kívül a dobozukon semmi más közük nincs egymáshoz. A Nissan hátul is szép részletes, de ennek meg a bal első lámpája furi, nehezen hiszem, hogy gyárilag ilyen Jumurdzsáknak tervezték, de ha valaki megmagyarázza, én meggyőzhető vagyok...

UPDATE: Tommi szerint cold air intake, a válasz szimpatikus, elfogadtam! :)

Immár a nyitott Shelby Cobra GT500 sem lesz magányos, kapott egy narancs párt:

Érkezett egy édi kis fehérkerekű HW Bogár a Since '68 sorozatból, ezt a hűtőmágneshörbihez párosítottam:

És itt az ideje, hogy a Retroautók... sorozat meglévő párosát is közszemlére tegyem:

Rég' tartoztam már két SuperKings rendőr befotózásával is (az angolnál oké a hátsó rendszám sárgája, a németnél inkább figyelmetlenségnek tekinthető), illetve alattuk egy szintén friss szerzemény, amely a meglévő 1:43-as Mekis RoadRunnert egészíti ki:

Szintén korábbi restancia a két Schuco VW prezentálása, továbbra is az 1:43-asok világában (bár a két SK rendőr szerény véleményem szerint inkább 1:38, de mindegy).

Nem mellesleg megérkezett egy várva-várt csomagom is, benne egy hiánypótló (de cseppet kopott) Binzzel, egy kék VW busszal és két kék Cortinával, mind transitional wheels, a Fordokról alább a kép, de majd befotózom a többiekkel együtt nemsokára:

Erről a modellről az általánosságokon kívül azt érdemes tudni, hogy gyerekkoromban valami miatt nagyon hamar a kedvenc státuszba került. Magyarázat ezúttal sincs, mármint ésszerű, egyszerúen csak nagyon megtetszett az egyszerűsége, a formája, illetve hogy tudtam valós élményhez kötni (értsd: láttam ilyet élőben), nem úgy, mint mondjuk egy Rolls vagy egy Lamborghini esetében. A frissen érkezett páros mindkét tagja makulátlan, és azért kettő, mert így árulták emberi áron, inkább így vettem meg duóban, mint egyet dobozzal, mondjuk kétszer ennyiért.

Utolsóelőttiként egy újságmelléklet, a méltán híres - és 600 forintos - Police Magazin csatolmánya az alábbi Ford, fémkasznival, gumikerekekkel. Ennek még nincs párja:

A legvégére pedig a március eleji börzés posztból kopottságra való hivatkozással kihagyott Majorette tűzoltó és vontató párja maradt. Az apropó, hogy a hétvégén az előbbi (amely még mindig kopott, nem kicsit, nagyon) kapott egy MB-létrát, ami semennyire sem olyan, mint az eredeti volt, viszont passzol az eredeti létra számára kitalált pöckökre, azaz fixen áll a helyén, a vontató pedig végre megkapta az eddig hiányzó kampóját egy Realtoy vontató jóvoltából. A Rescue felirat is saját fejlesztés, ha már.

És akkor egy kis szórakozás a leges-legvégére: 

Majorette Chrysler és Simca elkelt, Corgi VW és Kacsa 1-1 db szintén, szóval maradt még egy Corgi Kacsa. Valakinek???

MÁS: a Toyotás poszt elején írtam korábban, hogy letöltöttem a Hazárd megye lordjainak az újkori előzmény-filmjét. A múlt héten sikerült végre megnéznem. Hát, nem egy nagy eresztés, egy unalmas szombat kora délutánra való alkotás, Lee tábornok megszületésén kívül csak Willie Nelson érdekes benne.

Főleg, hogy tegnapi eseményről lesz szó. De csak röviden. Megfigyeltem (magamon is), hogy azok, akik Matchboxokat (Hot Wheelseket, stb., mindegy) gyűjtenek, nagy előszeretettel szedik össze azokat a járgányokat kicsiben, amiket nagyban birtokoltak vagy birtokolnak. Mint írtam, ez rám is igaz, valszeg innen ered a valódinál kisebb méretű Bogarak és Volvók iránti beszerzési vágy. Az eggyel ezelőtti autóm egy 1996-os Corolla volt. 25 éves koromban került hozzám, akkor 4 évesen. Fehér volt, full-full fapad. Még villanyablak sem volt benne. Illetve egy extra azért igen, az motorosan állítható fényszórómagasság. Ennyi. De nagyon szerettem, a címben hivatkozott posztban talán említettem is, h soha semmi bajom nem volt vele. 1.3-as XLi kivitel volt, már a 75 lovas verzió (ha két évvel idősebbet fogok ki, akkor az 88 ló lett volna), de ment, mint a szél. Az indexes fórumon már láttam, hogy valakinek van ilyen kicsiben, elhatároztam hát jó rég', hogy nekem is kell. Tegnap megtört a jég, a Tescós játékboltban (a Régió valamiféle kirendeltsége) vettem egyet egy Celicával párban. Íme:

Mondo Motors gyártmány, Ikarus256 kolléga egyik utóbbi bejegyzésének szintén Toyota típusú tárgyához hasonlóan, és az is stimmel, hogy a durván 375 forintos darabárhoz képest egészen rendben van, részletes, jó a festése, csak a kerekek bénák (és akkor be is vezettem egy új cimkét, innentől az ilyeneket a noname felirattal találhatjátok). Hátul még a típusjelzés is oké, az én igazimhoz képest ez egy luxusverda, GLi, érted apám, nem ám a csupasz verzió. (Az igazi azért arányaiban laposabb, ez olyan batár egy kicsit.)

Érdekes viszont, hogy a Celica egy kicsit csalódás. Egyrészt béna a színe, de ezzel együtt tudok élni, úgyis kellett egy sárga autó az új SIKU utánfutóra ;) Másrészt - és ez fáj jobban - olyan sorjásak a kerékjárati ívek, hogy csak na. Plusz a sorjákat szépen (?) le is festették, hogy ne lehessen rongálás nélkül korrigálni a hanyagságok okozta esztétikai hibát. És ennek is béna a kereke. Lehet, hogy az lesz a sorsa, h szétszedem, és kap valami normális felniket, és ha már hozzányúlok, talán a színét is kitalálom. Mondjuk fehérre...

Egy-egy kép az igaziakról:

Szép napot!

Mint egy zsémúvi címe :D

Hogy a teaser posztban lévő zenére is visszautaljak, hadd kezdjek egy olyan fotóval, amely alátámasztja a dal "let's go surfin' now, everybody's learnin' now" sorát, tessék, itt a bizonyíték:

(Mondjuk Darth Vader, a Sötét Nagyúr már megszerezte nagymotorra is a jogsit, ügyes srác, a filmekben is elég jól vezetett...)

Mint ígértem, ez a poszt nem lesz túl hosszú, mert részben már tárgyalt modellekről lesz szó, részben pedig sajnos nincs túl sok újdonság, mindössze két új Jada, egy MB, egy SIKU és egy Micro Machines. Plusz némi pótlás a végén. Szóval talán nem lesz olyan rövid se... De kezdjük az elején.

A Jada saját elmondása szerint az autentikusan liszencelt és erősen stilizált (tudom, nem ez a jó szó, de illik ide) fém kisautók egyik vezető amerikai gyártója. 1999-ben alapította Mr. Jack és kedves neje, Mrs. May Li. Nem tudom, van-e olyan jó csaj a kedves feleség, mint a névrokona, Gong Li, de Mr. Jack ízlésére biztos nem lehet panasz, ha ilyen klassz kisautókat gyárt...

Idén 10 éves a cég, durván 200 százalékos éves bevétel-növekedéssel tevékenykednek, szóval valszeg jól megy a szekér, terjeszkednek is mindenfelé. 2002-ben a Dub City brand bevezetésével forradalmasították a kisautó-piacot, előttük ugyanis nem nagyon voltak ilyen gyárilag tuningolt kisverdák, azóta persze van már sok, elég, ha csak a Maistót említem. „Extreme level of detail and stiling”, ezt írják ők, durva nagy felnik és széles, peres gumik, ezt látom én. A palettájukról én csak a Volkswageneket gyűjtögetem, de azokat is csak módjával. Van egy remek ötös pakkom Bogarakból (lásd fent), egy különálló Bogár és egy Karmann a versenypályáról (lentebb, plusz ide kívánkozik két link, az első egy teszt, a második egy csőd), és az új jövevények, két új szörfös VW, hogy a lenti ezüst Karmann vezetője ne egyedül szelje a hullámokat:

Tényleg nagyon igényes modellek, egy-két műanyag sorját leszámítva per modell semmi panasz nem lehet rájuk, szó szerint súlyos darabok, menő felnikkel és igazi (ráadául mintás) gumikkal.

Érdekes amúgy, hogy 1:64-esek, de mégis sokkal nagyobbak a Matchboxoknák, Hot Wheels-eknél, de még az etalon Johnny Lightning autóimnál is. Van egy HW California Local TL-em (Fastback, bocs), amire 1:50 van írva, leginkább ahhoz hasonlítanak méretileg. Egymás közt sem stimmelnek teljesen, a busz ugyanis ugyanolyan magas (vagy alacsony, nézőpont kérdése ugye), mint a Bogár vagy a Typ181...

Nem mellesleg van két nagyobbacska (1:38 körüli) darabom is tőlük, az egyik – csodák csodájára – egy Bogár, a másik egy új Mustang, ráadásul rendőrségi festéssel. Mindkettő szép és jó, igényesen részletezett külsővel és belsővel, a Mustang komoly hifivel pimpelve, sőt hátrahúzós is. Sosem gondoltam volna, hogy ezt a szót leírom egyszer ezen a blogon...

De nézzük, mit sikerült még a börzén lőni:

1) Réges-régen (egy messzi-messzi galaxisban) volt nekem egy SIKU autószállító utánfutóm, amit nagyon szerettem, mert lehetett billenteni és piros volt. No, most lett egy ugyanolyan, csak sárga. 300 magyar forintba került, amiért külön nagy piros pont jár nekem, hogy ilyen ügyi voltam. És hogy egy utánfutót hadd ne mutassak már meg vontató nélkül, belekomponáltam a börzés látogatás másik kisautós újdonságát is, egy szintén 300 Ft-os (és ennek megfelelően némileg viseletes) Citroen mentőt:

2) És ha már megpendítettem a Star Wars-os tematikát, akkor lássuk az utolsót: Micro Machines Star Wars Boba Fett. Kis felnyitható sisakban, amely egy mini diorámát rejt. A méretaránya valahol az 1:72 és az 1:87 között lehet, talán egy hangyafasznyit közelebb a H0-hoz. Imádom! Annyira, hogy próbálok majd még szerezni ilyeneket, mert nagyon bejönnek. Az eladónál volt is még pár, de egyrészt azok vagy nem tetszettek annyira, vagy épp nem volt nálam elég kápé. Majd az internet a segítségemre lesz, a vaterán találtam és két adagot, ha összejön a biznic, ápdételek.

Bobáról tettem be még egy képet a legutóbbi Volvós update posztba, mert oda ígértem az írásakor saját képet, hát meg is lettek.

Nem tudom, tudtátok-e, de Boba nem halt meg, miután Han belebénázta őt a Tatuinon a Sarlacc szájába. A történet elolvasható a Star Wars Expanded Universe-hez tartozó Mos Eisley mesék című könyvben. Akit pedig további SW-fejvadászos történetek érdekelnek, ezt a könyvet olvassa el. Közben lehetőleg sokat hallgassátok ezt a zenét, ami egyébként a Shop stop (Clerks) című filmben hangzott el, miközben a főszereplők a második Halálcsillagon meghalt ártaltlan építőipari munkásokról társalogtak.

És akkor pár pótlás: sikerült lefotóznom az új Plymouth Fury rendőrautómat. Az érdekessége a kerék, ezelőtt nem is tudtam, hogy ilyennel is kihozták. A börze után pedig a Duna Plazában beszereztem az új Lotus Európát. Végül pedig a Chevy Pro Stockereim is gyarapodtak a 217-es rajtszámú darabbal, így az ehhez tartozó Ruff Trek most már el tudja látni hivatalos feladatát. És még tartoztam egy Majorette-fotóval is, a Toyotás posztban ugyanis a 4Runner egy lopott képen szerepelt:

Köszi a figyelmet!

A jó múltkori, világrengető jelentőségű Volvós poszt kiegészítése következik, ugyanis sikerült beszerezni egy (végre) nem kombi változatot. Ráadásul ez egy Norev MiniJet modell, és ez azért ráadás, mert ilyen eddig nem volt a gyűjteményeben. Illetve hazudok, mert a régi, újkori eszmélésem előtti gyűjteményemben, azaz a gyerekkori kisautóim között volt két Norev (ez egy másik link!) is, két Citroen 2CV6, azaz Kacsa, igaz, mindkettő 1:43-as. No, hát ez az új "normális" méretű, ránézésre 1:70, azaz kis jószándékkal elmegy Matchbox-arányúnak. Az idő vasfoga ezt a kisautót sem kímélte, de a korábbi gazdája valószínűleg igen, ugyanis 10 centinél távolabbról már nem látható élkopásokon túl szinte kifogástalan (a honlap szerint egyébként 2003-ban vezették be először a MiniJet szériát, ami elég furcsa, ez az autó például inkább a nyolcvanas évek elejinek tűnik, de simán lehet, hogy ők tudják jobban, és akkor máris mindjárt hülyeség, ami írtam). A beltere oké, de műszerfala nincs. Szerintem azért valamikor volt neki. Az ablakai szép sárgák, karcmentesek, az első szélvédőn az ablaktörlőket, a hátsón pedig a fűtőszálakat is megmintázták a gondos francia gépsorok. Rugózás nincs, szerintem nem is volt, a kerekek a koraibb Majorette-modellekre hajaznak, a szép nagy (nyilván már az amerikai szabvány által megnövelt) lökhárítók a fém alváz folytatásai, hasonlóan, mint a lámpák, a hűtőrács és a hátsó lámpákkal egybeöntött rendszám. Majd csinálok saját fotót is, egyelőre a vaterás képpel kell beérnetek. Ezek már a saját képek:

Na viszlát!

Lopok megint egy posztot, mert zseniális:

http://designpumpa.blog.hu/2009/05/08/a_legjobb_star_wars_hirdetes

Reklámügynökként ilyenkor mindig elmorzsolok egy könnycseppet... Buksi kiszökött.

A General Motors ausztrál márkájáról jó sokat ír a wikipedia, én ennek csak egy sűrített verzióját osztom meg veletek. Kezdjük azzal, hogy ausztrál. Egyáltalán mi ez, ország, vagy kontinens, és tényleg ott kéne atomot robbantani, ahogy Ford Fairlane rock’n’roll detektív mondta?

Ausztrália Nicole Kidman, Kylie Minogue, Hugh Jackman vagy akár a Mentalista eredeti hazája, nem beszélve az új Jokerről, vagy az INXS-ről, ha már fiatalon és furcsa körülmények között meghaló sztárok szóba estek, földrajzi értelemben a Föld legkisebb kontinense, amely Ausztrália és Óceánia részét képezi. Politikai értelemben az Ausztrál Államszövetség (angolul: Commonwealth of Australia) rövidített neve. Az Ausztrál Államszövetség területét tekintve a hatodik legnagyobb ország a Földön; az egyetlen, amely egy egész kontinensre kiterjed, és a legnagyobb Ausztrália és Óceánia földrészén belül. Új-Zéland tőle délkeletre, Indonézia, Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor északra helyezkedik el. Az Egyenlítőtől délre (a déli féltekén), a 10. és a 40. szélességi kör között található. A név a latin terra australis incognita kifejezésből ered, ami „ismeretlen déli föld”-et jelent. Ausztrália felfedezése előtt egy ezen a helyen feltételezett földrészt jelöltek így a térképeken. 1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Jansz volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. A földrészt Új-Hollandiának nevezték el. 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, mely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze. 1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, felfedezte Új-Zélandot. A 17. század folyamán a hollandok feltérképezték az általuk Új- Hollandiának nevezett Nyugat- és Észak-Ausztrália partvonalát, de letelepedési szándékot nem mutattak. 1770-ben James Cook végighajózott és feltérképezte a keleti partvonalat, melyet Új-Dél-Wales-nek (New South Wales) nevezett és III. György király utasítására brit fennhatóság alá vonta azt 1770. augusztus 22-én. 

Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Minthogy ezért fegyenctelepek nélkül maradtak, figyelmük Ausztrália felé fordult. 1788-ban Arthur Phillip kapitány 11 hajóból álló flottája 1788. január 18-20-a között érkezett a mai Sydney déli külvárosai, a nemzetközi repülőtér és kereskedelmi kikötő környékén található Botany-öbölbe, mintegy 1350 emberrel, katonákkal, fegyencekkel és hivatalnokokkal a fedélzeten. Hamarosan rátaláltak azonban a jóval védettebb és letelepedésre alkalmasabb Port Jackson öbölre, a mai Sydney Harbour-ra, amely a mai világváros alapításának is tekinthető. A első fehér település a brit belügyminiszter tiszteletére Sydney Cove-nak nevezett városnegyed a világhírű Operaház épületének helyén 1788. január 26-án (Ausztrália nap) az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként alapíttatott. A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) érkezése 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát. Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum, és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben a vaskezű William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is; Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új- Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék. A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakos élt a kontinensen. Na, ennyit az ország történelméről, szerintem érdekes olvasmány.

A kengurukra és koalákra most nem térek ki külön, bár mindkettő megérné ;) Most inkább a Holdenről. 1852-ben James Alexander Holden gondolt egy nagyot és Angliából Ausztráliába költözött. 4 évvel később megalapította a lószerszámokat gyártó vállalatát, de a kor szelleme az autók iránt érdeklődést mutató fia, Edward személyében érintette meg a céget, amely fokozatosan elkezdett autókat javítani és kárpitozni. 1913-tól már motor-oldalkocsikat gyártottak, 1917 után pedig már autó karosszériákat. Két évre rá új Holden-vállalat jött létre erre a profilra, 1924-re pedig ők lettek a GM kizárólagos karosszéria-beszállítói a kontinensen. 1930-ban a válság hatására nagyot estek, a GM pedig jól megvette őket. 1936-ban önálló autógyár jött létre, amely 1939-ben meg is kezdte az autógyártást, de a háború miatt gyorsan át (és részben vissza-) kellett állniuk karosszériák, illetve fegyverek, repülők gyártására. Az első Holden autó (48-215) végül 1948-ban látott napvilágot. És most innen egy nagyot ugrunk, mert kezd a sok szöveg unalmasság válni... Manapság is a GM leányvállalataként dolgozik, széles modellskálával, elsősorban meglévő GM-modellek alapján.

Matchbox-viszonylatban most csak a Holden pickup és ennek az elvadított Ruff Trek verziójáról írnék. Az 1995-ben bemutatott MB FJ Holden Panel Van és az egy évvel későbbi Commodore nekem nem tetszenek, nincs is belőlük a gyűjteményemben.

Az itt látható Holden HJ ute (gondolom, a utility-ra utalva) modell alapján készült (még több itt), nemes egyszerűséggel pickup-nak nevezett kisautóból azonban kettő is van otthon, és a leggyakoribb háromból a harmadik színvariáció hiányzik (temérdek nem túl gyakori színvariáció látható az Ikarus kolléga által linkelt oldalon, lent a kommentek között). Illetve jobb kifejezés a nincs meg, mert annyira azért nem hiányzik, bőven elégedett vagyok a meglévő kettővel.

Mindkettő két-két motort cipel a hátán, kihasználva a pickup-ok teherhordó funkcióját. Nekem mindig tetszett ez az autóépítési elv, holott itthon korábban leginkább csak Wartburgok és Daciák képviselték ezt, később Skodák, majd szép lassan begyűrűztek hozzánk mind. A Ladák kimaradtak, pedig gyári pickup-ok is készültek belőlük! Kár. Na vissza. A formatervben leginkább az El Camino és a Ford Ranchero vonalai köszönnek vissza. Az előbbivel járt egyébként Kevin Costner, mint Bodyguard. Holdenek is fel-feltűnnek néha filmekben, főleg ausztrálokban, különösen érdekesek láthatók például a Mad Max-ban, bár a főszereplő abban más márkát választott.

Mindkét autó állapota szinte tökéletes, kidolgozásuk nagyjából megfelel az 1977-es színvonalnak – szerény véleményem szerint. A sárga motoros bordó verzió Areh szerint 1978-ban, a piros motoros vajszínű verzió 1981-ben jelent meg. A motorok biztosan állnak a helyükön. A fényezetlen részeken azért már sajnos látszik az idő.

Az 1983-ban debütált arany Ruff Trek motorok helyett csomagot, pótkereket és bukócsövet visel a platón, bütykös gumikat kapott, előre kengururácsot (hehe), hátul pedig jól megemelték a futóművet, hogy egy egész dingócsalád át tudjon masírozni alatta.

A 217-es rajtszámú versenyző (a képen szemből a bal szélen) 1985-ben csatlakozott a sorhoz, de van neki egy Chevy Pro Stocker párja is. Létezett a Matchboxnál egy ún. Team Convoy sorozat, ennek az 1987-es tagjából származik a 7UP festésű Ruff Trek (az ugyanilyen Chevy Pro Stockerem még hiányzik), de nagyjából erre az időszakra datálható a Brut-változat is, amely viszont egy zöld Corvette-tel volt párban, illetve hármasban egy hozzájuk passzoló Kenworth (verseny-) szállítóval. Kamionokban annyira nem vagyok otthon, soha nem is érdekeltek igazán, szóval most nem tudok elmerülni a sorozat részletes ismertetésében, biztos megtette, megteszi helyettem más. A végére pedig visszaidézem az idevágó mázolmányaimat:

A legvégére pedig a szokásos reklámblokk, de ezúttal egy kis magyarázattal: a Holden-reklámokban hallható dalocska refrénje így szól: "football, meat pies, kangaroos and Holden cars". Ez az ausztrálok válasza a Chevrolet amerikai reklámjára, amelyben pedig ezt énekelték: "baseball, hot dogs, apple pies and Chevrolet":

Szép hétvégét!

Az eredetileg is erre a célra vásárolt, igen kopott, de egyébként hibátlan Chevy  Ambulance megújulását már itt-ott beharangoztam, és vasárnap sikerült is befejeznem a műveletet. Mondjuk nem vagyok teljesen elégedett, a szétszedéssel és letisztítással eltöltött munkaidő nem jött vissza a végeredményben :( Valszeg az ecsetkezelésem nem az igazi, mert vastag, csíkos a cucc az autón. Kéne valami szórópisztoly, de lehet, hogy csak simán át kéne térnem a spray-s megoldásra. No majd legközelebb, azért megosztom veletek, mire jutottam. Összességében szerintem jól néz ki, jól illeszkedik az eddig átfestett autóim sorába, bár lassan jó lenne némi változatosság ;)

(A felsőbb képen a Chevy párja egy Majorette katonai mentő, alatta pedig egy MB-kerekes Corgi Buick Regal rendőr. A Chevy egyébként a képeken is látható módon új kerekeket is kapott, elölre HW-, hátulra nagyméretű, bütykös MB-kerekek kerültek, de talán jobb döntés lett volna a Regalon is látható régisebb kerekek fényezetlen verzióját használni. Olyanom mondjuk pont nem volt szabadon...)

MÁS

Jó régen vettem egy doboz katonát is, talán még be is tettem ide akkoriban a doboz képét, de most nem keresem elő azt a posztot. A motivációs tényező megint csak a rég' elmúlt gyerekkoromban keresendő: 8-9 évesen egy ausztriai bevásárlókörút során az egyik nagyobb áruház játékosztályán hagytak őseim, amíg intézték az aktuális rohanásukat, mert tudták, hogy ha 6 óra múlva jönnek vissza értem, akkkor is simán ott találnak, pár szót tudtam is már németül, angolul meg főleg, feltaláltam volna magam, ha valami adódik. Valahogy elkeveredtem a játékkatonás polcok közé, amik korábban sosem foglalkoztattak (jó, volt pár Playmobil emberem, de ennyi), és legnagyobb meglepetésemre megtetszett két zacskó katona, olyan 1:72 arányúak. Akkoriban volt jó pár repülő- és helikopter-makettem ugyanebben a léptékben, így ebből a szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy beszerezzek melléjük némi emberanyagot. Végül egy sötétzöld német- és egy világoszöld japán csapatra esett a választásom, összesen nem kerültek 400 forintba átszámítva, pedig 100-100 darabról volt szó. Már akkor is feltűnt, hogy a dobozos és márkázott változatok sokkal drágábbak, de egyrészt nem értettem, miért, másrészt valszeg úgy gondoltam, hülyék ezek az osztrákok, ha megveszik többszöröséért a csak 54 katonát tartalmazó dobozt a Revell felirat miatt, amikor ezért a pénzért vehetnek nyolcszázat is. Később persze rájöttem, nem egy nagy megfejtés, a minőség volt a kulcs. Még később már kaptam is egy rendes dobozos német csapatot, hát valóban ég és föld volt a különbség.

Na, ennyit az előzményekről, az aktuális doboz egy modern amerikai csapat, tehát nem II. Világháborús, merthogy mindenféle korszakok/háborúk szerint csoportosítják a kiadásokat, és nekem (most) a modernek tetszenek jobban, mint ez itt pl., amit majd talán be is szerzek. Tehát ez a doboz:

A dobozban a katonák két "táblán" voltak elhelyezve (lásd), és a színűk nyers, mondjuk bézs. (A gyerekkori katonáim, mint írtam, és mint a linken is látható, zöldek voltak, azokat nem kellett pingálni, igaz, az arcuk is sötét volt, ami engem akkoriban egyáltalán nem zavart.) Festésért kiáltottak. A doboz adott is egy útmutatót Revell színkódokkal, hogyan lehet őket autentikusan kifesteni mintegy 16 szín felhasználásával, hogy élethű legyen rajtuk a terepszínű minta és a fegyvereik fémes szürke ragyogása, de erre nem vállalkoztam. Inkább a (meglévő festékem felhasználásával) zöld ruha, fekete csizma és fegyver, nyers arc és kéz kombó mellett döntöttem, a fekete festék helyett alkeszficet használva. Az eredmény szerintem bíztató, még ha nem is tökéletes, ha időm engedi, ebben a szellemben majd nekiesek a maradéknak is...

És hogy egy történetileg mindenképp tartalmasabb poszt maradjon felül, a hétvégi pótlásokat inkább egy linken mutatom meg, mert a 2009-es Hot Wheels-ek és Matchboxok kezdenek szépen megjelengetni hazánkban is, aminek nagyon is örülök. Sőt a Humvees posztot is frissítettem, ha már.

Misi barátomnak ígértem polcos képeket. Egyúttal a videószerkesztési tudományomat is elkezdtem fejlesztgetni :)

(A zenéért a Brains felel, az eredeti klip itt látható. Már vagy négy koncertjükön voltam, elég jól tolják.)

És a végére egy 1:1-es (muhaha) rendőr, amit a tegnapi Tabános majálison fotóztam telefonnal:

Ezen a néven hozta ki a Tomica (nekem meg a postás) Mikiegér autóját. Bár nem pont olyan, mint az alábbi filmben, azért nagyon édi, a lányom odalesz, ha meglátja...

Kérem a tippeket, milyen autó adhatta a formai ihletet! ;) Valami ilyesmi? Vagy esetleg ez? Nem tudom...

Az első wishlistes poszthoz update: a múlt héten végre sikerült bepótolni egy régóta vágyott autót, rögtön két verzióban is. Ez a Holden pickup. Az elvadított Ruff Trek kivitelekkel már jó pár hónapja rendelkezem, így megérett az idő egy releváns posztra, ami szerintem a napokban be is fog következni...

Az előzmény-poszt végén azt írtam, szólok, ha jön még a sorhoz valami.

A két jövevény már az R4-es sorozatból való, amelyet tavaly adtak ki. A különbség nem csak a sorozatban feldolgozott autókból adódik ("The Beginning" General Lee, Plymouth RR, Chevy Vega, Dodge Monaco state police, "Black Tillie II" Ford Mustang és Buick Grand National race car), hanem abból is, hogy a bliszteren belül már szép papírdoboz is jár az autókhoz a filmsorozat fotóival megnyomva. Most tehát jött egy fekete-fehér Dodge Monaco rendőr és egy mattfekete (!) 1967-es Mustang. Elvileg már csak egy Camaro van érkezőben, de nem a "Grey Ghost", hanem egy zöld. Azért ha valahol feltűnik egy fekete General Lee, mert ilyen is van (sőt ami fájóbb, egy ilyet tartalmazó csomagom egyszer el is tűnt), arra valszeg lecsapok majd...

Bye.

Érdemes a wikipediát vagy csak úgy az internetet böngészni a modell történetét illetően, mert számomra például egyértelműen az újdonság katergóriába tartozik a következő tény: a Hummer a civil verzió, a Humvee a katonai. No de ne szaladjunk ennyire előre! Ez a poszt tehát a Humvee-ről szól, a civil verzió(k)ról csak pár szó esik.

HMMWV, azaz High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle a teljes neve ennek az autónak, ami valami olyasmit jelent, hogy nagy mobilitású, többcélú kerekes jármű. Ez akármelyik autó meghatározása is lehetne, akár egy Trabanté is, minden viszonyítás kérdése ugyebár, hiszen a celldömölki rokkantnyugdíjas Marika néni bilikék hycomat Trabija számára egyenesen a megváltást jelenti, nem csak holmi többcélúságot meg nagy mobilitást. Nem mellesleg ha egy olivazöld Trabant Tramp és egy Humvee egymás mellé áll, sok száz méterről és kellően hunyorítva akár össze is téveszthetők :P

Na szóval, komolyra: a Humvee alapvetően egy katonai használatra fejlesztett összkerékhajtású dzsip. A dzsip itt nem a jeep-értelmével, hanem a terepjáró értelmével szerepel. Az elődjei sorjában: M151 MUTT, M561 "Gama Goat", M718A1, M792 és a CUCV.

Mit tud? Független felfüggesztést, központi gumifelfújó-rendszert, 4 tárcsaféket (a difinél, nem a kerekeknél, ha valaki nem tudta volna, így kevésbé sérülékeny), és durván 17 kivitel-verziót az USA hadseregében, úgy mint csapatszállító, lövész, mentő (négy fekvőbeteg vagy 8 ülő számára), rakétavető stb.

És tud menni, dugóban is :) 

Vagy tud menni egyedül is: 

A történetéről pár szó: már az AMX-es posztban is megemlítettem, hogy az AMC (illetve hát az AM General) a gyártója/beszállítója ennek a modellnek. De hogy lett az? Hát úgy, hogy 1970-ben az amerikai főkatonák rájöttek, hogy a civil teherautók katonai használata sok szempontból nem kielégítő. (Nálunk ez valószínűleg úgy lett volna, hogy egy főkatona rájön, hogy a sógor traktor-kereskedésének működése anyagilag nem kielégítő.) Kiírtak hát egy tendert, hogy mire lenne szükségük. 1977-ben a Lamborghini beadta a Cheetah (Gepárd) nevű javaslatát. 1979-re a Hadseregnél nagyjából összeállt a végleges specifikációs lista, mire is lenne szükségük, és a HMMWV betűszó is megszületett. Ugyanezen év júliusában az AM General (az AMC leányvállalata) megkezdte az előzetes design-munkát, és még egy év sem kellett ahhoz, hogy beinduljon az M998-as prototípus tesztje. 1981-ben az erőfeszítéseiket a Hadsereg egy szerződéssel jutalmazta, első körben még egy rakás prototípust rendeltek, hogy maguk is tesztelgethessék, majd mivel ezek aránylag jól sikerültek, berendeltek 55.000 db Humveet 1985-ös szállítással. A Humvee-k 1989-ben debütáltak élesben Panamában (Operation Just Cause, részletek itt), de Irakban lettek híresek (kábé együtt az Apache helikopterekkel), ahol vagy 10.000 darabot vetettek be belőlük 2003-ban.

Alapvetően emberek és könnyű teher szállítására találták ki, és az elődökhöz hasonlóan az alapcsomag nem tartalmazta a páncélzatot vagy a védelmet a nukleáris, vegyi vagy biológiai támoadások ellen. Gondolom, az extralistán azért ezek egy része megtalálható. Viszont a könyöklő szériában elég széles ezekben a járgányokban :) A Sivatagi Viharban elég jól vizsgáztak, Mogadishuban kevésbé (egyik kedvenc filmem a témában A Sólyom végveszélyben, csak mondom, ezért is tettem be ezt a régebben készült (kissé túlexponált) fotót, hogy legyen a posztban közös kép egy Black Hawk-kal), de a kocsit nem is arra tervezték, hogy huzamosabb ideig ellenálljon intenzív kézifegyveres támadásoknak, nem beszélve a gépfegyverekről és rakétagránátokról, sőt pokolgépekről. Mivel a csapatok Afrikában is dicsérték a Humveet, és legfőképp mert szükségessé vált, elkezdték fejleszteni a városi ütközetekre (mi a jó kifejezés az urban combat-re?) szabott verzióját, pedig eredetileg ilyen terv nem létezett. Így született meg az M1114-es kódnevű verzió megerősített védelemmel (páncél + golyóálló üvegezés), erősebb turbós motorral, légkondival és felspécizett felfüggesztéssel.

A fejlesztés olyan jól sikerült, hogy utána kitben is lehetett kapni 'tuningpáncélt' a 998-as modellekhez. Ezek megítélése már vegyesebb volt, mert a súlytöbblet annyira lelassította a nem erre tervezett alapmodellt (ellenpélda: Humvee-verseny), hogy néha pont a páncélzat miatt kerültek bajba az utasok, illetve sem ez, sem a páncélos verzió nem kínált megfelelő védelmet a taposóaknák ellen. Ráadásul sokszor beragadt a páncélajtó, lehetőleg pont a legélesebb harci helyzetekben, „kiszolgáltatva” a bent ülőket (heh, képzavar), így a későbbiekben felszereltek rá egy külső „vonószemet”, hogy más járművel ki lehessen rántani. Mi mindenre kell gondolniuk ezeknek az okos amiknak... Aztán kicsit tovább kellett még fejleszteni a tetőn kiálló lövész védelmét is. Érdekességképp egy két magyar felségjelű Humvee. És egy leamortizált.

A civil verzió: a polgári igény kialakulása a Sivatagi Viharról készült fényképeknek, híradásoknak köszönhető, nem mellesleg Arnold Schwarzenegger közbenjárásának, aki egyből nagy rajongója lett a típusnak. 1992-ben kezdték gyártani a köz-Hummert, H1 illetve Hummer (majdnem Kalapács) néven, de a modellnek leáldozott 2006-ban, mert a 2007-es új, károsanyag-kibocsátást szabályozó törvény szigorának nem tudott megfelelni az elavult turbódízel. Jött aztán a H2 meg a H3, de ezek már elpuhultak (oké, azért van kivétel), a célközönséget itt jobbára feka rapperek és magyar gengszterek teszik ki. Kár. Itt egy teszt a H1-ről.

Érdemes még egy mondat erejéig megemlíteni három gépet, amit mondhatni a Humvee ihletett: az egyik orosz, GAZ-2975, aka Karatel (Punisher), a másik a Toyota Mega Cruisere (nekem a Tomica feldolgozásában van meg, rendőr-kivitelben, ráadásul már nem sokáig, mert épp eladom), illetve a korábban már röviden tárgyalt Tumbler, a legújabb Batmobile.

A Humvee filmes szerepléseinek felsorolása nem maradhat el. Számomra a legmeghatározóbb élmény a Tűzmadár-akció című film volt ebből a szempontból, nekem itt tűnt fel az autó először, de a Sivatagi cápáktól kezdve a Vasemberig nagyon sok Irakos, Afganisztános filmben láthattuk, illetve „sima” akciófilmekben is gyakran feltűnik, pl. az Ál/arcban, a Jurassic Parkban vagy A Sziklában, amint Sean Connery lerombolja fél San Franciscót egy polgári változattal, Nicolas Cage pedig egy sárga Ferrarival üldözi, hehe.

És akkor a kicsikről, röviden: 1994-től gyártja a Matchbox a Humveet, szóval nem siették el a bevezetést. Jómagam igyekeztem minél több változatot begyűjteni, de inkább csak a katonaiakra fókuszáltam. Akad otthon belőle mezei, terepszínű, sivatagi festésű, SuperFast, Battle Kings-es duó, rugós és rugózatlan, ilyen kerekű és olyan kerekű, illetve egy Taco Bell-es is. Itt felül a jobboldalin van egy vöröskereszt is, csak nem látszik, mert a hátára festették.

Az ablakok majd’ minden esetben festettek, de legalábbis durván sötétítettek, tehát a beltér kimaradhatott (a Taco Bell egyenesen ezüstre pingálta a szélvédőt), cserébe kapunk forgatható gépfegyvert a tetőn szinte mindegyik verzión, és nyitható „csomagtartót”, de persze a Taco Bell itt is egyszerűsített. Hiányolom a MB Humveek elejéről a rácsot egyébként, de összességében tetszenek. A kék-fehér rendőr még kéne, ha valakinél landol egy ilyen feleslegben, szóljon rám!

A Johhnny Lightning is megörökítette a típust számos verzióban, ezeket direkt nem kezdtem el beszerezni, mert annyi felesleges pénzem azért nincs. Azért egyet bezsákoltam, mégpedig egy JL Club Exclusive kivitelt, amely egy rendőrségi Humveet formáz meg, elöl-hátul fényhíddal és szerénytelenül nagy S.P.O.C. felirattal, azaz egy SPECIAL PURPOSE OPERATIONS CENTER autóról van szó. Ez a rész mindegy is, a lényeg, hogy lenyűgöző a gép, súlyos, igényes, részletes, kilométereket ver a MB-félékre, bár nekem azok is nagyon bejönnek... Ez egyébként méretre is nagyobb, közelebb van az 1:60-hoz, mint az 1:70-hez.

A HW-verzió nincs meg, talán nem is lesz, mert az valahogy az nem tetszik. Itthon láttam sok helyen a színváltós változatát, még lehet, hogy meggondolom magam, csak hogy teljesebb legyen otthon a sor, de mintha túl rövidre formázták volna. Cserébe van egy SIKU, ami ráadásul rendőr is, így dupla élvezet. Méretre természetesen nem passzol a MB-okhoz, de ez már nem újdonság.

Van még továbbá két McDonald's-es is, amiket egy ebay-es eladó kedvességből tett az egyik csomagba, ajándékként. Motoros csörlővel rendelkeznek, a kislányom egyik kedvenc szórakozása, hogy összeakasztja őket, majd nem engedi, hogy összehúzzák magukat, gyilkolva ezzel a filléres kínai mechanikát. Nem érhetnek túl sokat, de ha valaki pont ezekre vágyna, keressen bizalommal, biztosan meg tudunk alkudni:

Időközben meglett a HW is, alább a kép. Csak mintegy 2-3 mm-rel rövidebb a MB-nál, de a tengelytávja vagy öttel kevesebb. És jóval magasabb, ezért emlékezhettem úgy, hogy jóval rövidebb. Alatta pedig egy szintén új jövevény a Maisto háza tájáról:

A végére egy kis ügyességi feladat:

Nem, ez most nem autós. Csak simán retrós. Mármint mű-retrós. De a bevágott archív felvételek büntetnek!!! (2:27-nél az ott nem Michael Knight?) Mindenki táncoljon! ;) 

És közben tessék tippelgetni, hogy az archív szereplők közül kinek milyen autója lehetett akkoriban!

Mivel nem tippelt senki, valóban autósra formálom vissza a posztot, mert most tűnt fel az indexen egy ide vágó poszt egy remek blogról.

Retroautós Lada látható a képen, ha még valaki nem tudná, de szerintem nincs ilyen...

Ezt a linket viszont tényleg csak az erős idegzetűek kattintsák. Én szóltam.

No comment.

http://www.bmwblog.com/2009/04/13/billboards-war-bmw-vs-audi/

:D

Toyota.

(Először is egy közérdekű közlemény: letöltöttem a Hazárd megye lordjai – A kezdet című filmet. Ez nem már említett 2005-ös remake, hanem egy 2007-es film, jelenleg az HBO-n megy. Még nemtom, milyen, de ha megnéztem, szólok. ON.)

Érdekes, hogy a világ legnagyobb autógyárának szülötteit a Matchbox kvázi hanyagolta. Mindössze a régi Celica, a Supra (két verzióban), az MR2 (jó csúnya) és most legutóbb a Scion (jó csúnya) léphetett be az örökkévalóság Mattel-logókkal ékesített kapuján... De miért, kérdem én??? Az AE-86 vagy a Corolla nem érte volna meg a fáradtságot, netán a Land Cruiser? Ja, ez utóbbi idén lesz, bocs, visszaszívtam... De egy Carlos-Sainz Celica is bejött volna - lásd legalul az első linket.

Nem tudom, mennyire jó ötlet egy komplett wikipediás bejegyzést bekopizni, de mivel igen érdekes olvasmány (mint ez), egy életem, egy halálom, én bizony bemásolom ide a Toyota történelmi hátterét dióhéjban: a Toyota Motor Corporation egy tokiói székhelyű multinacionális vállalat, jelenleg a világ egyik legnagyobb autógyártója. A cég eredeti neve Toyoda volt. Három oka is van a változtatásnak. Egyrészt Tojoda Kícsiró ezzel el akarta választani a magánéletét az üzleti ügyeitől. Zseniális. Másrészt úgy vélte, hogy a Toyota nevet könnyebben ejti ki a külföldi, mint a Toyodát. Jó, mondjuk. Harmadrészt pedig a Toyota nevet éppen nyolc katakanával lehet leírni (lásd kép), ami pedig a japánok szerencseszáma. (Ez három betű. De nyolc vonás, azaz nyolc katakana. Ezt tudom, mert tanultam japánul.) A katakanás logót az autók nevében már nem, csak a cég felirataiban használják, és Kínában a mai napig, a kínai-japán kandzsi írásjegyekkel, Tojodának írják a márkát (ez itt az, alább).

Tágítsuk a kört: az első japán kocsit egy bizonyos Sintaro Josida készítette 1902-ben, majd 1907-től 1909-ig néhány darabot eladásra is gyártott Type Takuri néven. Az első, valóban sorozatban készített autó a Nissané volt 1915-ben, amelyet szorosan követett a Mitsubishié 1917-ben. Mire a Toyota a harmincas évek közepén elkezdett autókat gyártani, már sok japán autógyár működött.

Tojoda Szakicsi valamint fia, Kícsiró (ugye az megvan, hogy a vezetéknevet ők is előre írják?) nem az autókhoz, hanem a szövőgépekhez értett. 1890-ben készítették el első szövőgépüket, majd a 20-as években megalkották a világ első automatikus utántöltésű, állandó sebességű szövőgépét, a Toyoda Type G-t. Találmányukat a világ legnagyobb szövőcége, a Platt Brothers & Co. vásárolta meg egymillió jenért, és ez az összeg akkor nagyon nagy pénz volt, még ipari szinten is. Tojoda Szakicsi ezt pénzt egy autógyár alapításába fektette. Az öreg Tojoda 1929-ben Európába küldte fiát, Kícsirót, hogy tanulmányozza az ottani (azaz itteni) autógyártást. A tanulmányút 1933-ig, tehát éppen a gazdasági világválság végéig tartott. Hazaérte után Kijicsiro gyorsan munkához látott, 1935-re megalapította a Toyoda szövőgépgyártól jogilag független Hinode Motors vállalatot, és motorfejlesztésbe kezdett. Hamar elvetette azonban a Hinode Motors nevet, és cégét 1937-ben Toyotára keresztelte át. Addig kéthengeres motorokkal kísérletezett, és el is készült egy még Hinode márkájú, A1 nevű prototípus. De Japán ekkor már benne volt a mandzsúriai háborúban, a csapatoknak teherautók kellettek. Apró kéthengeressel pedig nem lehet nagy rakományt mozgatni, ezért Toyota végül lemásolta egy akkori Chevrolet teherautó soros hathengeres, 65 lóerős motorját, váltóját, alvázát. Erre készült az AB típusjelzésű első Toyota teherautó, valamint a Chrysler Airflow vonalait és formai elemeit koppintó AA személykocsi.

Mivel a japánok sokáig egyáltalán nem ápolták a technikai múltjukat, ezért mára egyetlen AA sem maradt fenn, tehát a cég (Hinodétől számított) hetvenedik éves jubileumára nulláról el kellett készíteni egy replikát. Még szerencse, hogy ősi Chevrolet alkatrészeket viszonylag könnyen be lehet szerezni az USA-ban, ezért csak a karosszériát és a belsőt kellett újragyártani a semmiből. Az AB teherautó például annyira megegyezett a korabeli Chevrolet-kkel, hogy az amerikai hadsereg a háborúban zsákmányolt Toyota teherautókat üzemben tudta tartani a raktáron lévő GM-alkatrészekkel.

1938-ban megkezdte a működését a szövőgyártól különálló első Toyota-üzem Koromóban. 1936 és 1947 között összesen 1757 autó készült itt. Bár a legtöbb Japán nagyváros hihetetlen károkat szenvedett a második világháborúban, Koromo és a Toyota-üzem csodával határos módon megúszta a komoly bombázásokat, sőt szinte folyamatosan termelt. Akárcsak Németországgal, Japánnal is empatikusan próbált viselkedni a világ nyertes fele a béke első éveiben, ezért hamar újra termelni kezdhettek az üzemei. 1945 decemberétől, rövid szünet után újra megindultak a gépek Koromóban, ráadásul a fejlesztőket mintegy kárpótlásul bevonták az amerikai hadiügyek ipari fejlesztési programjába. A háború utáni első személyautó, az SA 1947-ben jelent meg, 995 köbcentis, 27 lóerős motorral, 87 km/órás végsebességgel. Miközben minden autógyár háború utáni modellfejlesztési lázban élt, a Toyota a gyártási technológiáit finomítgatta. Annyira belemerült, hogy 1949-ben kis híján tönkre is ment. Fizetésképtelenség, 1950-ben a cég mai napig egyetlen sztrájkja következett. Az ifjabb Tojodának le kellett mondania, az igazgatói posztot a még fiatalabb Tojoda Ejidzsi és Szato Soicsi vette át.

1951-ben, központi megrendelésekre, mérnökök létrehozták az első BJ terepjárót, a mai Land Cruiser ősét. A karosszériához alapötletként az amerikaiak háborúban használt Dodge Weaponja szolgált, a motor a bevált Chevy-féle hathengeres volt. A Toyota az export mellett döntött, és hogy vonzóbbá tegye, alaposan átdolgozta a BJ-t,. Így jött létre 1954-ben az első Land Cruiser. Ez volt az első motorizált jármű, amelyik önerőből feljutott a Fudzsi hegy hatodik állomásáig.

1955-öt szánták a nagy betörés évének, ekkor indult az export az USA-ba. Két modellre alapozták, a vadonatúj Toyopet Crownra és a Land Cruiserre. 1957-ben megindult a Toyopet Corona (ez eggyel kisebb volt, mint a Crown) szállítása is, de mindkét személyautó megbukott. 1960-ban a Toyota vissza is vonta a Crownt és a Coronát a piacról, utána 1962-ig csak a Land Cruiser (ezen volt viszonylag nagy a profit) képviselte a Toyotát, pontosabban a Toyopet exportmárkát az Újvilágban.

Közben azért máshol maradt erő a bővülésre. 1959-ben például Koromo várost átnevezték Toyotára. Ekkor Brazíliában a cég létrehozta az első Japánon kívüli gyárát, melyekből 2006-ra szerte a világon 52 lett.

1964-ben a vállalat bevezette az USA-ban az első, igazán az amerikaiak igényei szerint készült autóját, az akkori, belpiaci Coronából erős átalakítással született Tiarát. Mivel éppen annyiba került, mint a Volkswagen Bogár, meglehetős sikerre tett szert, négyhengeres motorjával, külső méreteihez képest tágas utasterével, valamint a kategóriában akkor teljesen szokatlan automata váltójával és légkondicionálójával.

A japán belpiac alaposan megerősödött, Amerika nagy érdeklődést mutatott a Toyotákra. Még Európában is egyre inkább elismerték a márkát, a fő betörési pontok: Hollandia, Svájc, Dánia.1961-ben jött az egész Ázsiát meghódító, apró Publica (a Starlet távoli elődje), aztán 1965-ben 0,8 literes motorral hajtott, parányi sportkocsi, a Sports 800, majd 1966-ban a cég mindmáig legnagyobb sikere, a Corolla.

1967 a Jaguar E-Type-hoz erősen hasonlító, szupermodern, sorhatos motorral hajtott, kisszériás 2000 GT sportkocsi, valamint a Hiace furgon megszületésének éve. A Toyota ekkor kezdte szorosra fonni üzleti kapcsolatait a Daihatsu autógyárral, ami aztán bő húsz év alatt teljesen a tulajdonába is került. 1972-ben elkészült a tízmilliomodik Toyota. Az USA-ban 1990-ben bevezették a Lexus márkát. A Mercedesek, BMW-k, Audik elhalványulásának egyik fő oka a Lexus. Legalábbis a wikipedia szerint.

A Toyotát 1950-ben lényegében nem jegyezte a világ ipara, 1963-ra a 93. legnagyobb vállalattá nőtt (az összes iparágat egybevéve), 1966-ra meg már a 47. lett. Az autógyártók sorában ekkor már a 10. helyen állt. E korszak fejlődésének ütemét jól jelzi, hogy 1955-ben évi 8400, tíz évvel később viszont már 600 ezer autót állított elő a cég. 1970-ben már a Toyota a világ 4. legnagyobb autógyártója.

1997 végén a Corolla megelőzte a T-Fordot és a Volkswagen Bogarat a legnagyobb darabszámban eladott autók listáján, 2000-re pedig a Toyota lett Japán legnagyobb vállalata. Ma is a legnagyobb autógyár. A Matchbox pedig hanyagolja. Gratulálok.

A fenti kép Areh oldaláról van, mert az enyémet nem bontottam ki. Ez egy Supra, ahogyan a képen is látható, de a típus részletes bemutatását most kihagyom, a leges-legalsó linken található róla több infó, thx 2 Sam.Joe.

Mondjuk a Hot Wheels sem tett nagyon ki magáért, a saját gyűjteményem mindössze egy MR2-t (ugye, hogy szebb, mint a kocka előd-modell a MB megformálásában?) és egy Hachirokut (AE-86, ebből a 86-ot hívják japánul ilyen szépen, és a fent látható sajtóhirdetésen ez pihen az utánfutón) jegyez, de azért létezik még Celica és Baja is. Celicám szerintem még lesz. Majd update.

Aki azonban igazán szép Toyotákat szeretne birtokolni, az a Tomica kínálatában nézzen szét, az általuk készített Land Cruiser az egyik legkedvesebb kedvencem...

(Itt lent a magasabbik a Toyota (Crown), a másik Nissan (Cedric), még lejjebb pedig az alacsonyabbik a már fentebb említett 2000 GT, csak nyomoz, ezért bújt az Impreza mögé.)

De van ám a Majorette-től is két Toyotám, a piros egy 4Runner:

Végezetül pedig két ideillő poszt mások blogjairól:

Egyik
Másik

Ja, és eddig nem említettem, de 7 évig volt egy fehér Corollám IRL, nagyon szerettem, soha_nem_volt_semmi_baja.

Fastback. Hülye név, nálam inkább csak TL lesz.

A VW Typ3-at 1961-ben kezdte gyártani a wolfsburgi gyár. Hogy miért? Passz. Gondolom, kellett nekik egy Bogárhoz képest komfortosabb, nagyobb, de annak a szellemiségét valamelyest megőrző modell. Egyébként a Karmann Ghia is hivatalosan ide tartozik (Typ34). 1962-ben kombi változatban is megjelent. A motor a Typ3 esetében is hátul helyezkedett el, a léghűtés is megmaradt és a jellegzetes ciripelő hang is. 1966-ban elkezdődött az amerikai export is, ami igen nagy lendületet jelentett a modell életében. Szó volt egy cabrio változat bevezetéséről is, de ilyet – gyáriban – csak a Volkswagen-múzeumban lehet látni, összesen 12 db készült belőle...

Alapvetően 1500-ös motorral szerelték, az 1600-os verzió szintén ’66-os debütálású, de a motor felépítése nagyban különbözik a Bogárétól, sokat javítottak a hűtésén és kompaktabb is lett. Így a ferdehátú és a kombi változatokban még pakolni is lehet a motor fölé.

A Typ3-hoz fűzödik a világon az első széria elektronikus befecskendező alkalmazása (by Bosch), ezt a mérnökök így hívták a szép dallamos nyelvükön, vicces asszociációkra adva okot: einspritzung. Mintegy 2.5 millió darab készült az öreg kontinensen összesen, majd még vagy 400.000 db Braziliában, oszt’ annyi.

Az első MB-feldolgozás 1967-ban jelent meg, ez még RW volt, majd 3 évvel később transitional kerekeket kapott, még később a vastagabbik SF kerékkel is kapható volt. Nézelődve a vaterán (vagy akár az ebayen is) igen keresett, és így igen drágának mondható Matchbox, itthon a hibátlan, eredeti dobozos verziókért akár 20.000 forintot is elkérnek. Az én RW TL-em messze nem hibátlan, de alapvetően nagyon egyben van.

A HW már egy fokkal hálásabb téma ebből a szempontból, főleg az 1:50 körüli tartományban igen sok verziója aránylag könnyen beszerezhető, én is megtettem egy darab erejéig. Kicsit zavaró rajta a Rat Rods felirat, ugyanis az tudtommal az eredeti, 40-es és 50-es évekbeli hot rodokra hajazó stílusban épített autókra használatos, ide inkább a rat look illene, de ha az amerikai kollégák máshogy gondolták, és bizonyára megvolt rá az okuk, annyi baj legyen. Ez a California Local sorozatból való egyébként, a sorozatban vannak még VW-k szép számmal, megtalálható benne a Karmann Ghia is, Variantok, buszok, sőt még chop top Bogár is... Az ebayen már 1 dollártól kaphatók, itthon inkább olyan 1500-1800 Ft körül mozognak (már ha egyáltalán), de a ha valakit a Müller felé visz az útja, nézzen be, ott emlékeim szerint 1000-1200 Ft egy ilyen darab.

No, a 2008-as First Edition TL megint csak ritkaság, főleg hogy ilyet is tud: (Az enyém ma érkezett, de nem nyitottam ki, majd csak ha lesz egy másodpéldányom. Szóval ez itt lent nem az enyém. Csak ugyanolyan.)

A Maisto és a Jada is sokféleképp feldolgozta, de ezekből (egyelőre) sajnos nem rendelkezem példányokkal. Majd ha ez változik, update jön.

Egy korabeli reklám a fiatal Dustin Hoffmann-nal: 

A (főleg feketék körében) közkedvelt Lincoln keresztnév az angliai Lincolnshire Lincoln városának nevéből ered, ami pedig a latin Lindum Colonia nevéből rakódott össze, amely veterán római katonák kolóniája volt. Ahogy azt mindenki tudja...

Három híres Lincolnról lesz itt szó most. Kettőről csak röviden. Az első Abraham, az USA 16. elnöke. Róla tehát csak pár sor: 1809-ben született, 1865-ben halt meg, életéről és főleg haláláról számos film készült, és még fog is, legutóbb a Nemzet aranya 2. foglalkozott vele, ami egyébként nekem nagyon bejött. Bírom az ilyen indianajonesos, tombraideres limonádékat. De most a polgárháborúról, a republikánusokról és a merényletről nem fogok írni, az iskolában elsajátított felületes tudásom fényében álszent lenne itt a szakértő szerepében tetszelegnem... A második híres Lincoln egy kicsit méretesebb, de a beceneve neki is Abe (csakúgy, mint egy kedves emlékeket idéző mászkálós, de komoly gondolkodást és stratégiai érzéket is igénylő játék főszereplőjének): ez a USS Abraham Lincoln (CVN-72) nevű anyahajó, az USA haditengerészetének ötödik Nimitz-osztályú repülőgép-hordozója. 1988-ban adták át, és akkoriban ez 4.5 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek. A 332 méteres hosszához és 88.000 tonnájához képest egész szép teljesítmény az 56 km/órás maximális sebessége, a hatótávolsága a wikipedián szerényen így van megjelölve: ’esentially unlimited’. Legyen most ennyi elég is a hajóról. Nézzük inkább a harmadikat:

A Lincoln, mint autó, a Ford egyik márkája. És igen, az elnökről kapta ez is a nevét. 1917-ben alapította Henry M. Leland (a Cadillac is az ő nevéhez fűződik), hogy a háborúhoz Liberty repülőgépmotorokat gyártson, de a Ford 1922-ben már meg is vette, ugyanis csúnyán a csőd szélére sodródtak, és a nehéz helyzetet a Ford (illetve Henry Ford maga) ki is használta, ugyanis mindössze 8 millió dollárt fizetett, ami rögtön el is ment a hitelezők kifizetésére. A Lincoln ezt követően hamar Amerika egyik legsikeresebb luxusmárkájává vált, felsorakozva a Cadillac és a Packard mellé.

Ugorjunk 1961-be. A Continental 1939-ben indult hódító útjára, és rá nem sokkal már a Lincoln zászlóshajójaként tartották számon. A tárgyalt harmadik generációt 1969-ig gyártották, 7-7.6 literes vényolcasokkal, 2 vagy 4 ajtóval, temérdek verzióban. Érdekes, hogy a formatervet eredetileg az új (1961-es) Ford Thunderbirdnek szánták, de Robert McNamara egy kis változtatással inkább megszerezte a Lincolnhoz.

A legjellemzőbb vonása a két hátrafelé nyíló ("suicide") hátsó ajtaja. Ez praktikus okokból alakult így, a középső ajtóoszlop sehogysem passzolt, ezért inkább kitalálták, hogy minek az, nyílhat az ajtó hátrafelé is, nem is olyan régen ez majd’ minden autón így volt. Akkora telitalálatnak bizonyult ez a kis mérnöki ötlet, hogy a Continental a gyűjtők nagy kedvence lett, illetve számos filmben is fontos szerepet kapott az autó, mint pl. a Mátrix vagy Az elveszett szoba (egyik kedvenc minisorozatom). Nem beszélve ugye a JFK-ről, illetve egy meglepiről a legalul található filmecskében :)

Legtöbbünknek mégis a dallasi elnöki merénylet kapcsán lehet ismerős az autó, amely egy 1961-es nyitott verzió volt, egyedileg Kennedy számára készítette a Hess and Eisenhart, a kódneve pedig SS-100-X volt. Létezett neki egy plexi buborékteteje is, ami rossz idő esetén volt használatos – igaz, felhúzva seperc alatt remek üvegház-effektust tudott produkálni, már ha hinni lehet a korabeli leírásokank és a józan észnek. Az 1963-as merénylet után még felpáncélozták és 1977-ig használták is. Lincolnokat használt egyébként Nixon, Ford, Carter, Reagan és az idősebbik Bush is. További elnöki limuzinok itt.

No de nézzük már a kicsiket!

Bemelegítésnek egy ismertető a Mindenjáték webmagazinból, és két poszt a Matchbox Memories-ről. Mit is írhatnék még? Az én Matchbox verzióm a Pecsa bolhapiacáról érkezett, és pár korábbi vásárlásomból keletkezett felesleges autóért cseréltem, némi kápé-ráfizetéssel. Abszolút makulátlan, doboz nélküli. Nekem már a vastagabbik Superfast kerekekkel szerelt verzió van meg, és bár a korábbi hátsó kerékív tényleg elegánsabb,  nekem nincs bajom ezzel sem. És a színe is nagyon tetszik! :P

A Hot Wheels Continentalja egészen más tészta. Nekem szerencsére sikerült beszerezni belőle egy egész vállalható színű verziót, de egymás mellé téve még így is megdöbbentő a látvány: olyan, mintha az MTV Pimp My Ride műsorába került volna egy szerencsétlen autó, ahol a megátalkodott fekete szerelők azt az utasítást kapták, hogy Snoop Dogg szülinapjára csináljanak egy belevaló lowridert. Szentségtörés.

A végére egy videó pár filmes Lincolnról: 

Köszönet!

A korábbi, hasonló című posztban említett Barkas rendőrautó (Volkspolizei) ezennel rendben megérkezett, részemről teljes a Grell-sor, szemeztem erősen ugyanennek a pótkocsis tűzoltó-verziójával, de erős voltam, nem csaptam le.

Nagyon aranyos ez a sorozat, teljesen oda vagyok meg vissza. Mivel egyiket sem bontottam ki, megtapogatni nem tudtam őket, így lehet, egy komoly minőségi csalódástól óvtam meg magam, de összességében teljesen elégedett vagyok a kidolgozottságukkal, színükkel, mindennel. Gyenge pontnak szerintem mindössze a csomagolás mondható, bár a Barkasé mondjuk pont elmegy, de egyik-másik esetében igencsak letörtem volna a grafikus kezét a körbevágások láttán. na mindegy. A csomagolásra helyezett képen (vagy inkább rajzon) szereplő autón van tetőcsomagtartó és ablakrács is, viszont ehhez képest a műanyag változaton a sziréna bónusz. Mondjuk, egál.

A hétvégén sikeresen megtekintettük az első idei Bogártalálkozót, és bár árultak sok szép Matchboxot, egyet sem vettem. Egy időre muszáj leszek a kisautókat egy cseppet a háttérbe szorítani, ugyanis fennforgás van. Történt ugyanis, hogy hosszú hónapok unszolására az unokaöcsém hajlandó volt lehatolni a pincéjükbe, hogy keresgéljen nekem a dobozok között, ugyanis a gyerekkori Matchbox-gyűjteményem az ő születése körül átvándorolt hozzájuk. Ezt a kontingenst próbálom visszaszerezni. Nos siker még nincs, ellenben a múlt héten előkerült egy nagy Persiles doboznyi lego. Amire a kislányom most hétvégén úgy rákattanat – és magunk között szólva bevallhatom, én is – hogy most az ehavi MB-költségvetést legóra leszek kénytelen elverni...

Kicsi koromban – mint minden fiúnak – természetesen a lego volt a másik kedvenc. Hatalmas legokupacokból órákig túrtam, agyaltam, építettem, szétszedtem, újra összeraktam, és végül büszkén vittem ki az eredmény fateromnak, hogy íme, ezt sikerült, nézd, milyen kurvajó! Ő mindig megdicsért, majd itt-ott módosított, hogy ezt inkább így vagy úgy kéne, én bólogattam, visszatértem a szobába, majd az általa átrakott alkatrészeket visszatettem ez eredetileg kitalált helyükre. Élénken él az emlékezetemben egy hatalmas szállítógép, aminek hátul lenyitható volt a rámpája, az volt a legnagyobb művem. Többnyire saját kreálmányokkal ügyködtem, a rajz alapján történő összerakás mindig csakis az aktuálisan megkapott új doboz lego kinyitását követő fél órában volt izgalmas.

Szóval a most hétvége a lego jegyében (elsőre elírtam, hegyében lett, az is stimmel) telt. Mivel a pincéből előkerült doboz igen sok évet töltött sötétben és dohszagban, a procedúra az elemek letisztításával és szétválogatásával kezdődött. Ki kellett belőle szortíroznom vagy egy negyed kilónyi Kinder- és egyéb (főként magyar vagy kínai lego-utánzat) alkatrészt, és három külön dobozba kerültek az alkatrészek: figurák és eszközeik, ritkább speckó alkatrészek, illetve nagyobb építőelemek. Nem szaporítom tovább a szót, inkább megosztom veletek itt hirtelen pár hétvégi alkotásomat, ami bár off-topic, de azért talán megbocsátjátok. Azt kell tudni ezekről, hogy mint írtam, egy nagy dobozni, hivatalosan "unsorted" elemből készült, mindenféle leírás nélkül és 20-23 év konkrét kihagyás után, ilyen szemmel nézzétek!

Remélem, az utolsó képen átjön valami a klasszikus Land Rover orrából;) Mindenesetre azért még van hova fejlődni:

Na majd szép lassan...

Holnap lesz a 18. Tavaszi Rajzás, tessék eljönni, gyakorta árulnak ilyenkor kisautókat is egyesek, de nagyokat is. Részletek még itt.

Tegnap fotózgattam egy párat, mert a Volvós és a Buick Regalos poszthoz hiányoztak a saját képek, így az időközben beérkezetteket is lekattintottam. Tehát ez most egy kiegészítése a Kiegészülések posztnak. (És azóta a Camarókat is lefényképeztem, mert azt a posztot is meg akartam csinálni rendesen...)

Az első képen két Majorette látható, de mivel nem szokásuk évszámmal ellátni az alvázat, nem tudom megmondani, mikoriak (utánanézni pedig lusta vagyok) utána kellett néznem és ezt az oldalt találtam, közkincs ezennel. A DS mentő ezek szerint 1975-ös (mint én, csak ő jobb állapotban van), a Volvo pedig 1976-os és dízel (mondjuk csak '79-től ilyen háromküllősek a kerekei, szóval lehet, hogy az én darabom későbbi), a Land Roverek az 1987-es katalógusban tűntek fel először, a Cherokee pedig a '90-esben. Ülj le, ötös.

Tény azonban, hogy a Citroen mellett jobban mutatna egy Binz mentő, de abból még mindig nem sikerült kedvemre valót lőni. Alattuk egy Cherokee és a Land Rover rendőr, majd két faszari, óppardon, safari-kivitel, szintén a Majorette-től. A két piros bevásárlókocsi (érted, van rajtuk hátul toló-fogantyú, hehe) a Realtoy-tól érkezett, illetve hát a Subi már megvolt, de a hétvégén beszerváltam mellé az Evo VII-est is, a HW legújabb Evója pedig a hotweelsshop jóvoltából érkezett meg a héten, mindegy, a legvégén pedig egy MB-RT páros, Ingolstadt vs Bavaria, RS6 és X3 in the house.

Lapzárta után pedig megjött a narancs SRT8 is a MB-tól, így ezentúl a zöld HW-verzió sem lesz magányos Kihívó...

Már régóta ígérgetem, elsősorban azért magamnak, hogy írok egy Volvós posztot. Az ígérgetésnek az elhavazódás, a posztnak az oka pedig az, hogy nagy kedvelője vagyok a márkának, főleg hogy magam is birtokoltam korábban két 240-est. De ezekről majd később. A poszt megírásához még vártam egy Majorette Volvót, de mivel már az is megjött a héten, nem halogathatom tovább. Alább tehát a szóban forgó. Az oldalsó matricák sajnos igen viseletesek, fénykorukban a Tour De France feliratot viselték...

Egy kis történelem az elejére, bemelegítőnek, egyenesen a wikipediáról, némileg rövidítve, itt-ott kiegészítve.

A Volvo Personvagnar AB, vagy Volvo Cars egy svéd luxusgépkocsi-gyártó, melyet 1927-ben alapítottak Svédországban, Göteborg városában. Jelenleg az amerikai Ford Motor Company tulajdonában van. A Volvo elnevezés a latin nyelvből származik („volvere”), jelentése "gördülök", vagy mai értelemben "vezetek", "autózok". A Volvót az SKF csapágykészítő leányvállalataként alapították, és a Volvo AB tulajdonában volt egészen 1999-ig, amikor a Ford Motor Company megvette.

A Volvo jele: a karika a felfelé mutató kis nyíllal nem csak a férfivécé, hanem valójában a vas régi kémiai jele. Eredetileg a Mars bolygót jelölte régen a rómaiaknál (víz a Marson, bocs, az egeret hagyjuk), és mint ilyen, a római hadiisten, Mars jele is ez lett – majd ezáltal összekombinálták a következő szisztéma szerint: Mars – háború – fegyver – miből készül a fegyver? – vasból. Nem mellesleg ez remekül szimbolizálta az akkor méltán híres svéd vasipart, továbbá – visszakanyarodva a férfivécékhez – jól jött a márka férfias arculatának is, ugyanis a jel a maszkulinitás, férfiasság szimbóluma is lett a fenti logikai szisztéma mellékvágányaként.

A Volvo szabadidő-autókat, kombikat (lásd fent és eggyel lejjebb, a Dinkytől, az alján a Made in Italy felirattal), szedánokat, kompaktokat és kupékat is készít – most a teherautós vágányra nem megyek rá, azt a területet nem vágom annyira, és nem is mozgat meg, ellentétben a kollégákkal... 2500 márkakereskedésben kaphatóak, a világ 100 országában. Az eladások 60 százaléka európai, 30 százaléka Észak-Amerikában, a maradék 10 százalék pedig a világ más részein realizálódik. Mégis, a 240/244-es széria az amerikai filmek egyik szinte megkerülhetetlen motívuma lett, mert ahogy a fiatalok egy időben minden amerikai filmben Bogárral mászkáltak, a háziasszonyok kötelező járműve a kombi Volvo volt. Mára ez változott, az utóbbiak inkább batár nagy SUV-okkal közlekednek.

Bár a régebbi modelleket gyakran traktorokhoz hasonlították, sokan lassúnak és nehéznek tartották, sőt rájuk ragadt a "kocka" jelzés, azért el kell mondjam, hogy a gyári Volvo 240 turbók 1985-ben megnyerték az Európai Túraautó-bajnokságot (ETC) és az 1986-os Ausztrál Túraautó-bajnokságot (ATCC). Amerikában a Volvókat a Forbes a legjobb autógyártók (9. hely), valamint a legjobb luxusgépkocsigyártók (6. hely) közé sorolja.

A Volvók egyébiránt a biztonságosságukról nevezetesek. Temérdek, a biztonságot célzó és szolgáló technikai újítást köszönhetünk a svédeknek, ami véleményem szerint igen komoly érv volt Fordéknál is a megvásárlásuk mellett. Csak egy pár példa: 1944-ben a ragasztott szélvédőt a PV modellben mutatták be először, 1958-ban a Volvo mérnöke, Nils Bohlin feltalálta, majd szabadalmaztatta a korszerű három pontos biztonsági övet, ami 1959-től alapfelszereltségévé vált minden későbbi Volvónak, mára pedig minden személyautónak, továbbá a Volvo volt az első, ahol párnázott műszerfalat használtak (1956. Amazon), illetve a Volvo nevéhez köthető (1964) az első hátrafelé néző gyermekülés is. Vagy például 1986-ban ők vezették be az első magasan, középen elhelyezett féklámpát, amit aztán 1986-tól központilag kötelezővé tettek az Amerikai Egyesült Államokban (ekkor nálunk ezt tiltották!), a 960-ban vezettek be először hárompontos biztonsági övet a hátsó üléssor középső ülésén, 1991-ben vezették be a SIPS oldalütközés-védelmi rendszert a 940/960 és 850 modellekben, amellyel az oldalütközés erejét elvezették az ajtóktól az utascellába, majd rá négy évre elsőként vezették be az oldallégzsákot, és minden modelljükbe belekerült az alapfelszereltség részeként. 1998: WHIPS ostorcsapás-védelmi rendszer, 2004: BLIS holttérfigyelő rendszer. 

A 200-as sorozat

1974-ben indult világhódító útjára a szívemnek legkedvesebb sorozat, a 200-as. Majd 19 évig hódított, mintegy 2.8 millió eladott példánnyal. A 140-es és 164-es modell leváltására hivatott 200-asokat Jan Wilsgaard tervezte, és ezt olyan ügyesen tette, hogy a 200-asokat követő 700-asok nem leváltották, hanem kiegészítették a korábbi kínálatot. Érdekes, hogy a 200-as sorozat 1 évvel túl és élte a 700-ast (én mondjuk ezt mindig csak hetes sorozatként ismertem, de nem akarom összeakasztani a bajuszom a wikipediával, jobb a békesség, ha 700-as, akkor 700-as). (További MB Volvók Areh oldalán: 480, XC90 és C30)

1975-től 1982-ig a 200-as volt a Volvo sikermodellje. Több variációban gyártották (242L, 242DL, 244DL, 244GL, 245L and 245DL, illetve 264DL és 264GL), de ne vesszünk el a részletekben, elég annyi, hogy a 2-essel végződő számok a coupékat, az 5-össel végződők pedig a kombikat jelentették, a 6-os középen pedig a csúcsverzió volt mindig. És speciel 262-ről is tudok.

(Esküszöm, az alábbi képen látható lakókocsit nem én pimpeltem low-riderré, ilyen volt, amikor megérkezett. De helyes kis Corgi TP lett, nem?)

Ránézésre egyébként nem sokban különbözött a 200-as sorozat a leváltott 100-astól, de belül nagy különbségek voltak, legfőképp a már leírt biztonsági újítások terén, illetve hát a motorok is megújultak erősen.

A 240-esek egyharmada kombi-verzióban kelt el – ez a maga idejében kuriózum volt, ma már, a különböző sportkombik idejében ez nem lenne olyan meglepő, de akkoriban más volt a helyzet. A nagyjából 2.2 köbméteres rakodótér azért igen szép eredmény. Nem csoda hát, hogy Svédországban – és még sok más országban is – közkedvelt lett a kombi a mentők és a temetkezési vállalkozók körében, de ezeken kívül ilyen autókat használtak a legtöbb állami kézben lévő közműcégnél is, mint a villamos művek, a posta, és ne feledkezzünk meg a rendőrségről vagy a katonaságról sem. A fenti képen - bár nem látszik - a noname, valszeg kínai gyártó egy Fire Chief kivitele látható, a méretarány 1:50 körüli, az egész full fém, és a hátsó kerék a valóságban nem is ilyen csálé... A legutolsó 200-as is egy kombi volt, ma a Volvo World Museum őrzi.

A fent látható SuperKings verziók érdekessége, hogy az első lökhárítójuk rugós.

Említettem az amerikai filmeket. Összeszedtem a 200-asok jelentősebb filmszerepeit:
Bíbor folyók 2 – Bertone 262
A 40 éves szűz
Mr. Brooks
A kéz, amely a bölcsőt ringatja
Beetlejuice
Rémálom az Elm utcában 4.
Kipurcant a bébicsősz…
Utánunk a tűzözön
…és hát:

Innentől már rövid leszek: az első 240-esem egy 2.3 benzines, automata volt, ezüst színben, belül fekete bőrrel, 1982-es évjáratú. Imádtam, de egy lakásfelújításnak esett áldozatul. Később megint vettem egyet, amikor a gyerek érkezte miatt szükség lett egy második autóra a Corolla mellé, ez már egy 2.4-es dízel volt (a VW LT-kből átvett 2.4-es szívődízellel), de jóval kopottabb állapotban. (Ekkoriban a harmadik Bogaramon már túl voltam...) Egyszer egy Tesco-parkolóban sikerült kidönteni vele egy fát. A gyerek imádta, ebben tudott a legjobban aludni, vélhetően a dízel andalító brummogásának hála. Aztán amikor kaptam céges autót, szegénynek mennie kellett, mert a l’art pour l’art fenntartását nem viselte el a családi kassza. De csakúgy, mint a Bogár esetében, itt is megfogadtam, hogy nem halok meg úgy, hogy ne legyen még egyszer egy 240-esem…

Egy reklám: 

... és egy alázás a végére: 

Az egyik Halálfutamra érkezett komment adta az inspirációt, hogy írjak gyermekkorom kedvenc autós játékairól. Az igazság az, hogy a gyermekkoromban még nemigen volt más, mint C-64, PC-m is csak a főiskolai szakdolgozat megírásához lett (1996), így csak később, felnőttfejjel kezdhettem el "komolyabban" játszani. No azért nem túl komolyan... Először is vettem egy PS1-et. Ezen a Gran Turismo volt az isten, nem is nagyon volt más játékom, mint autós, lövős vagy autós-lövős - leszámítva persze a "kötelező" Crash Bandicoot címűt, ami alap.

A Gran Turismo a maga idejében az egyik legfejlettebb autóversenyes játék volt, igen komoly manager résszel, és egyike azon ritka játékoknak, amiben egyrészt egész jó voltam, másrészt amivel nagyon sokat játszottam. Emlékeim szerint egy Mazda Demióval kezdtem, és a végére meglett szinte az összes bónusz, az összes jogsi, temérdek zsé, széttuningolt minden. Imádtam. A kedvencem a Subaru Impreza volt, de a legkönnyebben egy Pikes Peak Suzukival lehetett nyerni, illetve az egyenesebb pályákon a legdurvább, ezer lóerő feletti Nissan GT-R-rel. 

Aztán meglett a második része, ami sokkal jobb, sokkal több volt, azzal is nagyon sokat játszottam abban már "dirt" pályák is voltak, hozzájuk passzoló autókkal, de valahogy lomhább volt az egész... Azért azt is szinte végigtoltam, és szépen felfejlesztettem a garázsom. PS2-re még utána megvolt a 3-as rész is, ahová sok minden áttölthető volt a 2-esből, de azzal már nem sokat játszottam melóból és gyereknevelésből kifolyólag. Érdekesség, hogy a játékba nem liszencelték a Porschét (gondolom, részben a NFS-elkötelezettség miatt), így ahelyett RUF-okat lehetett hajtani. A viszonylag nehéz irányíthatóságuk miatt az amerikai izomautókat csak poénból kezdtem el begyűjtögetni, illetve a csak számukra kiírt bajnokságok megnyerése érdekében. 

Ha már szó esett a Need For Speed-ről, el kell mondanom, hogy abból - szégyen, nem szégyen - csak egy rész volt meg nekem, a High Stakes. Valahogy soha nem fogott meg, de amikor megtudtam, hogy kiadnak egy rendőrös-üldözős-elkapós verziót, arra lecsaptam. Vélhetően ez egyébként a Driver hatása volt, mármint hogy nekik egy ilyet ki kellett adniuk, üzletileg. A megvalósítás szerintem nagyon jól sikerült, különféle rendőrautók voltak, és lehetett választani, melyik oldalon akarunk lenni, és jobban szerettem a rendőrökkel száguldozni: 

A Driver megint csak alap. Az első része tetszett a legjobban, már nem is tudom, ma hol tart a sorozat, ha tart egyáltalán valahol, de az is lehet, hogy a GTA már lenyomta, de akkoriban az egyik legélvezetesebb játékom volt, az tuti. A modellezés nagyjából realisztikus volt (akkori szinten), a bejárható terület szinte végtelen, az autók hangja mondjuk lehetett volna ütősebb, de az egész feelingje teljesen elvarázsolt. Tanner pedig cool volt, ennyi. Ma biztos őt is Jason Statham vagy Clive Owen játszaná, esetleg Daniel Craig. A folytatás is tetszett, abban minden sokkal kidolgozottabb volt, mindenből több, nagyobb, de valahogy nem ért fel nálam az elsővel.

És ha már a Death Race kapcsán jött az ötlet, álljon itt az autós-lövős játékok egyik királya, a Vigilante 8 (érted, V-8). A Twisted Metal ellenlábasában a játékmenet és a célok a lehető legprimitívebbek, színvonalban sehol sincs a korábbi posztban említett Interstate-től, de valami hihetetlen élvezetes az egész, főleg ha az ember nem egyedül játssza. Ezt és az eggyel lejjebb látható Destruction Derby Raw-t szerettem egyedül mással játszani, no meg a Tekkent, de az nem erre a blogra tartozik...

És egy bónuszvideó a végére, mondhatni vezetéstechnikai tréning Ari Vatanen előadásában (és amit a V-Rally 2 című játék nevének beírására dobott ki a YouTube, de persze már ismertem, megvan divx-ben is, naná): 

Elő kéne szednem a PS2-met...