Ervintől, Kanadából!

Elég vagány... Köszi szépen!

Tavaly októberben írtam itt először a retro magnóimról, és a sors úgy hozta, hogy aprópénzért hozzájutottam egy pont olyan JVC magnóhoz, mint amilyen ezen első poszt "címlapképén" szerepel L. L. Cool J. vállán: egy JVC RC-838-ashoz. Mutatom:

Itt az utolsó képen jól látszik, mennyivel nagyobb, mint a Vidi, nem igazán tud elbújni mögötte. Na de mitől is érdekes ez a szerkezet, és miért éreztem szükségét még ilyen viharvert állapotban is? Az RC-838-as a ghettoblasterek egyik ősikonja. A késő hetvenes években készítette a JVC, és abban az időben az egyik legjobbnak számított. A tunere soha addig nem látott érzékenységet produkált, és a VU-méterek nem csak nagyok és látványosak voltak, de meglepően pontosak is - legalábbis a többi hasonló boombox viszonylatában, nem az asztali deckekkel versenyezve. Nagyon sok ilyen szerkezethez társítottak valami speckó funkciót, hogy a versenytársak fölé tudjanak lőni, itt a marketing az ún. BiPhonic rendszert eszelte ki, ami egyfajta mesterséges térérzet előidézést segítette elő a jobb és bal csatornák bizonyos késleltetett keverésével. Ugyanez a feature a Sanyo esetében Wide néven futott, a Panasonicnál pedig Ambience-ként, és szakértők szerint azok egy kicsit jobbak is voltak - nem is csoda, hogy a JVC nem is erőltette sokáig ezt a humbugot, a kicsivel későbbi 3090-es modellre már ők is csak annyit írtak, hogy Wide. És ha már wide: majdnem 51 centi széles, 31 és fél magas, 16 centi a mélysége, és elemekkel együtt 8 kilót nyom. Úgyhogy az enyém könnyebb ;) Sajnos hiányosan jutottam hozzá, nincs meg ugyanis a kazettaajtaja, elég karcos is, továbbá szét van barmolva a számlálójának az "ablaka", viszont remekül, baromi dinamikusan és tisztán szól (16 centisek benne a nagy hangszórók, szóval ezt el is vártam), és működik a rádiója is. Bár ezt fordítva kellett volna írnom, ugyanis innen tudom, hogy jól szól. Kazettát elindítani rajta nem is próbáltam, szerintem tök felesleges, ezt már csak a 2500 forintos vételárából is gyanítom...

Challenger után Charger, csak mert olyan szépen alliterálnak. A legutóbbi szürke mellé beszereztem a legfrissebb változatot is, mert elég jól sikerült. Na és mert tetszik is. (Persze az előző is tetszik, és ha szeretnétek róla még olvasni, itt megtehetitek, mert készült a TC-on egy remek, de kissé formabontó használtteszt.) Jól felismerhető rajta a teljesen megújított front, bár ha a hűtőrácsot középen befeketítették volna a kicsin is, az összkép még jobb lenne. Külön köszönet a négy egyforma kerékért!

Én azt mondom, ennek kellene a minimumnak lenni 2016-ban a Hot Wheelsnél: normális kerekek, sportos, de még nem harsány festés, pár szépen kidolgozott részlet és elfogadható belső. Fognám ezt a kocsit, feltenném a gyárban valami pulpitusra, és kihirdetném, hogy minden új ötlet, terv és előszéria innentől mérettessék ehhez, tessék odasétálni, mellétenni, és ha legalább ilyen jó, vagy jobb, akkor oké, ha egy kicsit is alulmarad, vagy vissza a tervezőasztalhoz, vagy azonnali kasza. És ez tényleg csak a minimum, mert ha ránéztek a hátsó légterelőre, az egyszerű beömlőkre a motorháztetőn, Ti is látjátok, hogy tudják ők ezt odaát jobban is csinálni... Na, mit szóltok? Írjunk petíciót?

Május 7-én végre eljutottunk a budaörsi repülőtéren rendezett Goldtimer-napra, amely a régi autókról és a régi repülőkről szólt. A fenti képre kattintva elérhető egy rövid képes beszámoló, a továbbiakban pedig egy még rövidebb írásos. A budaörsi reptér gyerekkorom egy gyakran látogatott helye, az öregem ugyanis itt dolgozott jó pár évig, és nyaranta sok időt töltöttem ott nyári napközi táborokban, meg csak úgy vele is. Erről már írtam régebben. Pontosan tudtam, melyik repülőgépnek mi a feladata, melyik hangárban milyen munka folyik, milyen típus mire való, beülhettem a szerelés alatt lévő helikopterekbe, szóval elég sok élményt szerezhettem. A mostani rendezvényre csak úgy készültünk, hogy kimegyünk a kölkökkel, megnézzük, miket visznek ki, piknikezünk egy jót, fagyizgatunk, aztán haza. Hát ehhez képest miután elolvastam a programot, és láttam, hogy lehet sétarepülni is, elhatároztam, hogy ezt Milánnal nem hagyhatjuk ki, a Li-2-essel mindenképp fel kell mennünk. Itt van, hogy mi ez, és hogy miért érdekes. Ahogy a képekből is látható, összejött a dolog, bár amennyit fizetni kellett kettőnk 15 perces repüléséért, azért a WizzAir akciósan simán elvisz Londonba és vissza, mégis azt mondom, megérte! A gép nagyon szépen, igényesen fel van újítva belülről és kívülről egyaránt, beülve sem, de főleg a felszállás és a repülés közben nem érződött rajta, hogy úristen, mindjárt szétesik, masszív, megbízható hangulatot sugallt a repülő, nagyon tetszett. És nagyon kényelmes is volt, nem is volt hangos, minden percét élveztük a kölökkel, akinek egyébként ez volt az első repülése. 13 órakor mentünk fel, mert addig várólista volt, előtte és utána pedig folyamatosan nézegettük az autókat, motorokat, repülőket, utóbbiak egy részét leginkább fel- és leszállásuk közben, de olyan is volt, hogy fel lehetett mászni egy tűzoltóautóra, másol meg beülni egy versenykocsiba, szóval remek hétvégi program lett a kilátogatásból. A rendezvényre nem volt belépő, a parkolás is ingyenes volt, de nem is ez a legfőbb ok, hogy mindenkinek teljes szívvel ajánlom - hanem mert baromi érdekes volt az egész. Ha lesz jövőre is, ott a helyünk!

Telkiben fotóztam a fociközpont parkolójában:

Gondolom, az egyik tehetséges focistánké... Mindenesetre jó ízléssel választott.

Emlékeztek még Ádám csodás 1:18-as BMW-gyűjteményére? Na, nemrég láttam egy hasonlót, amelyből most is csak szemezgetek:

Többet nem mondhatok, és a telós képek sem lettek túl jók, de azért remélem, tetszenek - én nagyon sokáig nézegettem a vitrint...

Valójában Renault 5 a mai téma, az 500 a címben a turkálós árára utal, mert a most következő kisautóban szerintem ez a legnagyobb truváj. Illetve talán még az, hogy Matchbox, ráadásul a békebeli Made in England fajtából. Egész egyszerűen felfoghatatlan, hogy az ilyen darabok hogyan kerülnek a dobozba, de legközelebb megkérdezem Tsza-t, akitől vettem. A poszt másik aktualitása az, hogy visszanéztem, és az eddig bemutatott R5-ösök között nem találtam Matchboxot! Volt már HW, aztán megint, Norev, Corgi, Siku, és persze Majorette is ilyen és olyan formában is, de a MB egyszer egy kép erejéig tűnt csak fel. Úgyhogy pótlás:

A sárga már megvolt korábbról, a kék az új érkező. Van rajta persze sérülés, nem teljesen hibátlan, az egyik (a bal) oldala van egy kicsit meghúzva/lehorzsolva, de egyáltalán nem vészes, és nem is nagyon zavaró. Persze az árkategóriájában értelmezve, egy komoly gyűjtőnél, mint amilyen én nem vagyok (nem voltam, nem is leszek), ez már bőven kizáró ok. Szerintem a blog olvasói mind ismerik ezt a kisautót, és ha nem tévedek, és tényleg így van, nem kell bemutatnom a rugózás nélküli, ellenben billegős futóművet, és a felnyitható csomagtartóajtót sem. Ellentétben a Majorette-tel ebbe nem került semmi érdekes kis kiegészítő, tök üres, pedig bírom a franciák ilyen kis jófejségeit. Itt maga a kisautó a jófejség, ez van, ezt kell szeretni - és lehet is, nagyon jól eltalált darabról van szó ugyanis.

May the 4th be with you! Mára nem ez a poszt volt betervezve, de előrehoztam... Természetesen nem tehettem meg, hogy az új film figuráit ne szerezzem be. Sajnos azonban ezek csak "filler" darabok, azaz a rendesekig kell csak velük kihúznom, mert ezek nem eredeti legók, viszont Milán már annyira vágyott egy Kylo Rennre, hogy nem várhattam tovább. Ránézésre azonban ezek sem rosszak:

És egy kis humorbomba a végére:

Az Erő legyen Veletek!

Nem olyan régen volt alkalmam bemutatni a Matchbox sárga változatát, most nemrég pedig úgy hozta a sors, hogy szert tehettem egy régebbi (2007-es) Hot Wheels Porsche Caymanra is. Ez az ezüst darab még a facelift előtti modellt mintázza, ez legjobban a lámpák formájából látható, úgy egyébként eléggé hasonlít egymáshoz a két kisautó. Mutatom:

Az utolsó képen látható, hogy a HW mennyivel kisebb, mint a MB, de a valóságban sokkal drámaibb a különbség, egyszerűen ez képen nem jön át. Természetesen egyébként nem rugózik, nem nyílik, a további színvariációkért pedig érdemes ide ellátogatni. Én is megtettem, és ott láttam, hogy ebből is létezik sárga - kicsit sajnálom, hogy nem olyat sikerült szereznem, first world problem nyilván, szóval mindegy. Megvolt amúgy régebben is még mint Speed Machines-verda, de abból a sorból mára már csak két darabom maradt, egy McLaren és egy rendőrségi Lambo, a többit pénzzé tettem. És ha már itt tartunk: 500 forintot kellett ezért a példányért fizetnem, amit jó árnak tartok még úgy is, hogy pőrén érkezett - úgyis kinyitottam volna ;)

Turkáltam március közepén egy remek Corgi Minit, amely egyébként egy régebbi négyes pakk részeként jelent meg anno - most beállhat a két kis társa mellé. Illetve nem is, elmondom, miért. A hasonló kivitelű Bogár és Kacsa kisebb. Centire nem, sőt, épp ez a baj ;) Míg azok kb. Matchbox-méretűek, emez a kb. ugyanakkora hosszával inkább az 1:43-asok közé sorolódik, ezért is tettem mellé a Norev Volvót, hogy lássátok, mennyire. Tehát előbb a 2009-es posztomból származó emlékeztető kép következik, majd a frissen beszerzett Mini:

Meglepően jó formában sikerült kiemelnem Tsza ládájából, már hogy az autó volt meglepően jó formában, nem én, bár amióta eljárok úszni, egyre nagyobb a szakállam. Lényegében egyedül a két első lámpán látszik csak, hogy használt darabról van szó, mindenhol máshol tökéletesen rendben van. A formája is megfelel az én ízlésemnek, nincs rajta semmi kirívó - ahogy igazándiból a többinél sincs, sőt inkább azt mondanám, a nagyobb méret, de nem nagyobb kerék kombináció nagyon jót tett az élethűségnek. Ez a kisautó már csak akkor lehetne jobb, ha világos almazöld lenne, fekete motorháztetővel...

Andristól egy Ferkó:

Köszi!

Lotus Europa ismét, ezúttal egy vastag kerekű Superfast, mert turkálós áron nem lehetett otthagyni... Úgy vagyok ezekkel a régi (ez speciel 1969/1971-es) Matchboxokkal, hogy célirányosan nem keresem őket, de ha valami érdekes elém ugrik, nem állok ellen. Ezt két okból húztam be, az egyiket már írtam az imént, annyiba került, mint egy kurrens MB bármelyik teszkó polcáról, ha akciós, a másik pedig, hogy még nem volt meg. Márpedig az ebből az érából származó darabokat igyekszem azért beszerezni, mert általánosságban nagyon tetszenek, még ha ez a példány nem is annyira a szívem csücske. Az árához képest belőtt nagyon baráti vételára és az alján a Made in England felirat azonban megengedővé tesz... ;) Részletesebb tudnivalók akár a nagy, akár a kisautóról emitt olvashatók Joe mester tollából, én csak mutogatok:

Jó, hát itt-ott akad rajta pár kisebb makula, főleg a sarkokon, de egyáltalán nem mondhatom, hogy ezt szétjátszották, adtam már több pénzt ennél sokkal szarabb állapotú kisautóért. A vonóhorog hiánya miatt sem dőlök a kardomba, az elegáns metszésből gondolom, hogy valamely előző tulaj követte el az amputációt - és igaza is volt, erre nem hiányzik egyáltalán. Persze így már nem gyári, de üsse kő, majd nem is kérek érte 3000 forintot, ha egyszer eladnám. Rugózás van, az ajtók nyithatók, fém az alja, ez a hármas így leírva is messze a mai kisautók (többsége) fölé emeli a Lotust, úgyhogy teljesen elégedett vagyok magammal, hogy rátaláltam!

Legutóbb hét éve, errefelé volt szó a "gömbölyű" 300ZX-ről, amely típus nekem valami miatt nagyon nagy kedvencem, olyannyira, hogy a bakancslistámon is helye van, mármint 1:1 méretarányban. Addig meg vannak a kicsik. A februári börzén lőttem egy ilyet, szerintem nagyon pofás, szép régi blackwall kerekekkel és fém alvázzal:

Ez a verzió hét évvel korábban jött ki, mint a fent linkelt posztban mutatott világoskék darab, 1990-ben, tehát az igazi autó megjelenését mindössze egy évvel követve. Az arányait tekintve messze nem olyan hiteles másolata az eredetinek, mint a Tomica megoldása, de a lényeg felismerhető, és a fém aljon túl a nyitható ajtók is kárpótolnak egy kicsit, a HW (vagy akár a MB) háza táján ilyesmi extrát manapság már hiába is keresnénk.

Ez de menő!

Kéne, abszolút.

Hagyományosan igyekszem beszerezni a Tomica újabb és újabb Subaru Impreza-modelljeit, ma is egy ilyen következik, egy STI Type S, ami a "mezeihez" képest erősebb és turbósabb, és kicsiben (is) a változatosság kedvéért kék színben érkezett meg:

Nem meglepő módon ezen is nyitható valami, de ezúttal nem az ajtók, hanem a motorháztető - igaz, ilyen képet nem csináltam, mert ki kellett volna támasztani valamivel. Ilyen valamit meg pont nem találtam. A minőségi szint nagyjából az, amit megszokhattunk az újkori Tomica modellektől, minden oké, rugózik, van súlya is, a lámpák pedig kaptak némi egyszerű festést elöl és hátul is. Normális a beltér is, de nem látszik belőle túl sok. Tomica-viszonylatban filléres portéka, általánosságban meg hiánypótló, szóval akinek tetszik, szerezze be, nem fogja megbánni! Mondtam már amúgy, hogy szeretnék egyszer egy igazi Subarut...?

Nyilván mindenki tudja, mi az a Ford Supervan, de aki eddig nem tudta, a fenti kisfilmből megtudhatta. De összefoglalom a lényeget: feltettek egy Transit bódét egy GT40-es versenyautó alvázára, de a 400 lóerős V8-asát megőrizve. Hogy miért? Mert miért ne. Természetesen promóciós célokkal, de azért volt benne egy jó adag autóbuziság is, illetve az értő közönség ez irányú igényeinek kielégítésére törekvés. A Hot Wheels pedig ezt folytatta, kicsiben:

Nem, nem bontottam ki, majd ha lesz mainline, akkor azt. Viszont kívülről is tudom, hogy fém az alja és gumi a kereke, a festés szép és részletes, nem mellesleg jó minőségű, szóval ez most marad a csomagban, mert drága volt. Külön örülök neki, hogy a platós Matchbox mellé egy dobozos Hot Wheels kerülhet, ennyi variáció pont elég is belőle. (És igen, létezik Matchbox Supervan is, a kettes, tudom, de még keresem a nekem megfelelő példány. Ha lesz, megmutatom én is.) Végezetül mutatom képként is, csak a rend kedvéért:

Hogy tetszik?

Hoppá, Revell-premier a blogon! A Valentin-napi börzés szerzeményeknek a feldolgozása következik a következő pár posztban, mint látható, kevés sikerrel próbálom utolérni magam, mivel benne vagyunk egy komolyabb fürdőszoba-felújítási projektben, ami viszi a pénzt, időt, energiát - és ideget. Szóval az úgy volt, hogy a börzén szerváltam egy Revell lowrider Caddy-t bontottan, hatszázért. Hivatalosabban ez egy 81-es Cadillac Coupé de Ville a Revell 1:64-es Lowrider Magazine sorozatából, itt látható, mik jelentek meg még:

A gettósított Cadillac alapját egyébként egy elegáns coupé adta, amelynek meg tudom mutatni a katalógusfotóját is, de talán még jobb, ha ellátogattok a wikipediára, ahol a teljes de Ville-sorozattal megismerkedhettek:

Emitt pedig akkor az emelhető-ültethető darab a maga max. 13-as méretű felniket mintázó kis kerekeivel, nagyjából és sacc/kb. Matchbox méretarányban:

Két gyűjtő kolléga még a börzén megerősített, hogy igen jó vételt csináltam, mert milyen jó, hogy a kerekek állíthatóságát biztosító kis pöckök is rendben vannak - hát otthon rá kellett jöjjek, hogy frászt vannak rendben, az első tengelyt tartó kis szerkezet bizony törött, de úgyis nagyon ronda kiemelve, szóval csak így tudom megmutatni, ahogy a fotón láthatjátok a kisautót. A felnyitható csomagtartófedél alatt a teljes csomagteret kitöltő kompresszorrendszer helyezkedik el, így ez a verda már messze nem alkalmas különböző holttestek Las Vegasba szállítására, de talán a festése miatt túl feltűnő is lenne ilyesmi feladatra. (Itt megjegyzem, hogy az élességet is az említett részletre szerettem volna ráállítani, de nem sikerült, cserébe sokkal szebben látható a részletes műszerfal az ominózus képen.) Ez kérem, egy valódi stricimobil, annak minden erényével - bár a dübörgő Cypress Hill-basszusokat hozzá kell képzelnünk, azt a kisautó magától nem tudja. Ha már beszélünk, emlékezzünk meg azokról a Matchbox Caddy-kről is, amelyekről a múltkori posztban simán elfeledkeztem, van ugyanis nekem egy 69-es de Ville is, amely a MB kínálatában 2008-ban debütált, nekem meg a 2010-es verzió van meg, de a 63-as mentő is ide kívánkozik, amelyből sajnos nem a legjobb festésű darab van (már) meg, hanem egy narancsosabb verzió:

Ami egyébként még mindig elég jól néz ki. Mindkettő amúgy elég kicsi, mármint a szokásos Matchbox-dolog van, ha nagy az igazi, kicsi lesz a MB-változat, egységnyi helyre kell ugyanis beférniük. Ennek megfelelően a méretarányukat olyan 1:70-1:76 közé lőném be valahova. A Revell cucca nagyobb, így érdekes módon az van közelebb az általános értelemben vett MB-mérethez.

A március 13-i börzén a szokottnál többet költöttem, de csak mert a szokottnál többet is el tudtam adni. Ahogy a menők, úgy a jövők is jórészt előre leegyeztetett üzletek voltak, és az alant látható zsákmányból minimum öt blogposzt is lesz a jövőben, de a mostanival inkább hat. 

Amerika sok szempontból szerencsésebb ország, mint mi vagyunk, és a sok közül nyilván csak az egyik a kisautós, azon belül is a Hot Wheels szcéna. Odaát még olyan is előfordul, hogy nevesebb autós magazinok hozzácsomagolnak időnként, vagy akár sorozatszerűen kisautókat a lapszámaikhoz, de jellemzően nem a Kindertojás-minőségűeket, hanem komolyabbakat. A most következő HW kisautó is egy ilyen sorozatból származik, volt emellett Porsche, meg Humvee, de nekem valahogy ez tűnt a legérdekesebbnek - nem mellesleg épp csak ebbe futottam bele az egyik HW-os FB-csoportban. Erősen gyanítom, hogy ez valójában eredetileg sosem volt Hot Wheels, hanem csak "kölcsönözték" valahonnan, de a neten nem találtam ennek nyomát, szóval simán lehet, hogy csak én vagyok ilyen rosszmájú... Mutatom közelebbről is:

Nem nyitottam ki, nem is fogom, így csak sejtem, hogy az alja fém, az viszont látszik is, hogy az eleje felnyitható, és gumis a kereke. 2003-as a kicsike, és hát hogy is tévedhetnék, ha ezt az autót sehol másutt nem láthattuk soha a gyártó kínálatában? (Ahogy egyébként a sorozat többi tagja is igen egyedinek tűnik...) Persze nem vagyok tévedhetetlen, sőt aki tud a háttérről nálam egy kicsit többet, bátorítanám, hogy kommentben írja meg a megfejtést, tényleg érdekelne. Én meg addig csak örülök, hogy három bolti HW áráért egy ilyet érdekességgel bővülhetett a Jaguar-flottám ;)

Gyakorlatilag a nemrég megjelent GTX-poszt folytatása következik, sőt a felvezetés lehetne akár ugyanaz is, megint egy visszapótolt darabról lesz ugyanis szó, amelynek a tárgya emlékeim (és egy régebbi fotó tanulsága) szerint 3 példányban is megvolt. No de nem rendőrségi festéssel:

Ez a szép fehér, 69-es Pontiac GTO 2012-ben jelent meg a HW Main Street '12 sorozatában, és hát fogalmam sincs, mennyire lehet autentikus a festése, a valóságban egy ilyen feladatkörre talán nem ez a legalkalmasabb járgány. Maximum valami elfogó szerepkörben. Ez persze messze nem indokolja a villogó hiányát, Sam. Joe-nál például ez ugye válóok, nekem viszont így is bejön. Jut eszembe, 4 példányom is volt belőle, mert Military Rodként is megvolt egy ideig, aminek szintén sajnálom már így utólag az eladását, de biztos megvolt rá az okom anno... Ennek egyébként szerintem tök jól állnak a fehér felnik, a nagyobb hátsó kerék pedig olyan, hogy nyelek egyet, és jó, elmegy, de szinte biztosan jobban mutatna normális méretűvel, ahogy ugye volt már ilyesmire is példa. Ha viszont az van, hogy ez az ára annak, hogy a Hot Wheels a sok idétlen fantáziamodellről visszaálljon a régi kerékvágásba, tőlem legyen innentől mind ilyen ;)

Lassan, de biztosan gyűlnek... Ezúttal az Ikarus 556-ost sikerült bezsebelni, amihez hasonlóan a legutóbb mutatotthoz, semmilyen személyes emlék nem köt, de tetszik. Utánanéztem, a szokásos wikipedia-leírást az Old-Ikarus weboldalnak köszönhetően egy kicsit kiegészítettem, itt van összetömörítve, amit érdemes tudni róla:

Az Ikarus 556 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár első önhordó karosszériájú, 1965 és 1973 között gyártott városi busza. Elővárosi változata az Ikarus 557-es, a csuklós változata a 180-as volt. Ennél a három típusnál hangsúlyt helyeztek az egységes arculatra, amely a későbbiekben a 200-as család egyik alapelve lett. A viszonylag rövid ideig használt Ikarus 556 hossza 10885 mm volt, ami már megfelelt az Union Internationale Transports Publics (UITP) által ajánlott méreteknek. A korábbi nagy alapterületet elfoglaló megoldásoktól eltérően padló alatti motorral épült és az eddigi járműtípusokat meghaladó teljesítménnyel. Ennél a típusnál alkalmazták először a Rába (MAN-licenc) 2156 HM 6U típusú hathengeres, 141 kW teljesítményű, soros elrendezésű dízelmotort, amelynek hengerűrtartalma 9572 cm3 volt. Befogadóképessége (27 ülő és 75 álló) túlszárnyalta az előző típusokét, magasabb ablakaival barátságosabb lett. Vezetőfülkéje már csupán a vezetőülést foglalta magába, tiszta levegőjű, nem zajos munkahely volt. Kifogásolni lehetett viszont az ajtóelrendezést (1-2-2), mert bár már középső ajtót is alkalmaztak, az ajtóméretek nem feleltek meg, az első ajtó mindössze 800 mm, a középső 1100 mm, míg a hátsó 1600 mm széles volt, azaz az első ajtó egy utasnak széles, a középső kettőnek szűk, míg a hátsó kettőnek széles, de háromnak keskeny volt. (A 180-as, csuklósról itt olvashattok, ha szeretnétek.)

Ennyi bevezető elég lesz, következik a kis nagy busz, ahogy eddig is, most is 1:72-es méretarányban:

Mind a csomagolás, mind a talpazat, de még a háttérkép is a dobozban ugyanazt hozza, amit elvárunk az eddigi Editions Atlas-kiadványoktól, és szerencsére a modell is - ahogy megszoktuk - teljesen rendben van. Igényes és részletes a kidolgozása, megvan minden ablaka és kereke, illetve a beltéren sem spóroltak. Festése egységes és hibátlan, nincs ok panaszra. Hacsak nem nézzük az árát, kicsit több mint 5000 forintot fizettem érte, ami már azért fáj, főleg a legutóbbi darab ennél jóval barátibb árához képest. Nem baj, esélytelen, hogy a feleségem elolvassa ezt a posztot, így nem lesz belőle baj ;) Végezetül nézzétek meg ezt a videót, ami nemrég körbement a Facebookon, szerintem remek darab, 1973-as, és látni benne egy pár ilyen buszt - de ennél azért sokkal érdekesebb dolgokat is:

Minden jót, kellemes utazást!

Folytatom, most ezek vannak műsoron, visszapótlás újfent. Egy fehér és egy piros darabom volt belőle régen, most pedig lett egy kék meg egy zöld, viszont ezek már lángnyelveket is fel tudnak mutatni magukon. Az egyiket börzén lőttem, a másikat pedig egy postai rendelés mellé kaptam bónuszként, ami nagyon jól esett. A klasszikus amerikai izomautók közül is kiemelkedik szerintem a Dodge Coronet Super Bee, legalábbis formára, mert egyszerűen olyan klasszul eltalálták az íveket, az arányokat, hogy a végeredmény egy egész korszakot remekül leír: erő, kecsesség, kellem, mindez feltűnő színben és sokat sejtető kiegészítőkkel. Kicsiben a kevesebb talán több lett volna, de a lényeget adja: 

Valószínű egyébként, ha szabadon választhatnék ezen időszak muscle car-jai közül, a Super Bee határozottan rajta lenne a rövidített kívánságlistámon, és sokáig gondolkoznék, mielőtt ráböknék végül a Chargerre ;)

Na minden jót, további kellemes álmodozást mindannyiunknak!

A nemrég bemutatott Impalához hasonlóan ma is egy batár tepsit mutatok, egy 1965-ös Pontiac Bonneville-t. Persze kicsiben, ugyanis beszereztem egy 2003-as mainline-t a Hot Wheelstől. Érdekességképp elmesélhetem, hogy ugyanaz a tervező, aki ezt a kisautót is elkövette, többek között olyan HW-modellekért felel, mint a Lancia Stratos, a Bugatti Veyron, vagy a 2003-as Honda Civic. A kisautó sok társához hasonlóan Bencétől  került a gyűjteményembe a januári börzén, és bár a színe nem a legvisszafogottabb (na jó, a színe bejön, a mintázat az, ami már egy kicsit sok), mégis úgy gondoltam, jó lesz ez nekem, mert korábban valahogy sosem került a kezembe ilyesmi, így valójában azt sem tudtam, hogy létezik. Hát most már tudom:

A festése, hát igen, az én ízlésvilágomnak egy kicsit sok, de ha azt nézzük, hogy ez is egy ültetett latino gengszter-verda, máris a helyén van. Bírom ezekben a hatalmas coupékban, hogy szemérmetlenül képesek elhagyni a B-oszlopokat, illetve egy másik érdekesség, amire jó múltkor az Amcsi benzinfalók egyik adásában figyeltem fel, hogy ilyenkor a túl magas első üléseket is "visszavágják", hogy ne lógjanak bele az összképbe, és ne tűnjön úgy, mintha lenne B-oszlop. Ez valami helyi fétis, amit én innen, Budapestről kevéssé tudok átélni, de biztos igazuk van, ők értenek hozzá - és lám, ez a törekvés a Hot Wheelsnél is megvan, ami nyilván jó dolog. Ahogy az is jó, hogy nem tettek hátra nagy kerekeket, ez meg ugye az én nünükém, illetve hát sokunké, én örülnék a legjobban, ha ezt soha többé nem kéne felemlegetni... Amúgy meg minden a szokásos: nem rugózik,. nem nyílik, nem fém az alja, nem jutott mindenhova részlet-festés, ennek ellenére az összkép kábé rendben lévőnek tűnik. Szerintetek?

Elég sok olyan, főleg HW kisautóm van, ami ilyen-olyan formában már feltűnt a blogon, vagy legalábbis említettem őket, de nem mutattam még. Ezen kisautók "feldolgozását" mindig tervezem, aztán vagy összejön, vagy nem, de többször inkább nem. Aminek viszont néha az az oka, hogy némelyikük áldozatul esik a tisztogatásnak, de persze nem a tollecsetes portalanításnak, hanem amikor kiszórok kisautókat, eladok, cserélek, ilyesmi. Nem egyszer írtam már, hogy az ilyen kiszórások után pár héttel, hónappal, esetleg évvel megbánom tettemet, és visszakívánom ezeket a verdákat, rosszabb esetben pótolom is őket, azaz újra megveszem. A január eleji börzén Bence egy olyan hatalmas kosár bontott Hot Wheels-szel jelent meg, amelynek tartalma fellobbantotta bennem a visszapótlási tüzet, és így sikerült a börzéről 12 mainline kisautóval hazatérnem... Volt köztük GTO, AMX, Ford Fairlane, Chevelle, Cougar Eliminator, Dodge Demon és Buick is, de legfőképp, és akkor végre elértünk a mai poszt témájához, egy remek Plymouth GTX is. Ez pontosabban:

Egy Mopar Mania nevű ötöscsomagból származik, amiről már volt szó 2010-ben, ugyanis ugyanabból való egy korábbi GTX is, amit már mutattam. Ez a pakk egyébként megvan (már) bontatlanul is, de ezt a kocsit külön is szerettem volna a polcomon látni - hát most már ezt megtehetem. Kisautóként nagyon jó kiállású lett annak ellenére, hogy nagy kerekeket pakoltak hátra - ennél valahogy ez nem fáj annyira. Részletek és beltér tekintetében semmi extra, esetleg a kifestett kilincsek plusz pontot érnek. A front maszkja nagyon tetszik, ahogy erről már írtam egy fél mondatot korábban is. Terveim szerint ez meg is marad már, annyira nincs áruk (Bence 4-5-600 forintokért adta darabjukat, pontosabbra nem emlékszem) az ilyen bontott daraboknak itthon, hogy valószínűleg később sem lesz érdemes elpasszolni őket. Nagyjából úgy január közepére, végére értem oda, hogy majdnem mindent sikerült "visszaszereznem", amit akartam, legalábbis a Hot Wheels izomautók terén, így közöttük már csak ezért sem tervezek további szűkítést, más fronton viszont még továbbra is vannak fájó hiányosságok, de szép lassan majd csak meglesznek mind - újra.

Ezt hozta nekem a nyúl, hurrá!

Bezony, ez a legendás piroshátú, benne mindenki kedvencével, a Lola T-vel! A kékhátú pakli lefotózását anno (ó, Jézus, 2009-ben...) elsunnyogtam, úgyhogy most dupla költség, fele élvezet alapon ezt is bepótoltam:

Sajnos a doboz kissé megviselt, cserébe megvan minden lap és egy üres fehér is. A kedvencem egyébként egyáltalán nem a mindent verő versenyautó, hanem sokkal inkább az utcán is látható autókat szeretem, így mondjuk talán a FIAT 850 Sport Coupét mondanám, mert az utcánkban is gyakran láttam egy szép piros színű darabot gyerekkoromban... A készletben szereplő autók közül még most is van pár, amit élőben még sosem láttam, gyerekként pedig szinte az egész felhozatal ilyen volt, de a japánok mindenképp. A kvartett ára egyébként eredetileg 30 forint volt, 1979-ben :) Én nemrég egy kicsit azért többet fizettem érte, de szerintem még bőven az átlagos piaci ára alatt. A megnyugvás kedvéért befotóztam a másik paklit is:

Most egy darabig megint csend lesz szerintem kártyafronton, hacsak nem ugrik elém a közeljövőben egy sárgahátú készlet. Mert az még ezeknél is sokkal ritkább és így értékesebb is. Kicsit azért reménykedem benne...

Viszonylag ritkán szoktam sima színvariációkat posztolni (oké, a Volkswagenek ez alól kivételt képeznek), de most mégis megteszem, mert az eredetileg mutatott darabhoz képest a frissebb példányom eltérő festése teljesen más karaktert is eredményez, mutatom:

A régebbi ehhez az újabbhoz képest egy elegánsabb, színházba járós, villantós verda volt, emez viszont szigorúan egy málhás szamár, egy munkagép, amire a festés is rátesz, nem csak a szín és a kevésbé díszes kerekek. Egy építő cég szolgálati autóját formázták meg, de szemlátomást a cég flottamenedzsere nem ereszti lazára a gyeplőt, az autó karcmentes, büszke kiállású, a gumik és kárpitok sértetlenek, és a platóbélés is hibátlan.