Mi csináltuk:

Jól csináltuk?

Ezt a részt láttátok? Szerintem remek:

Egy idő után csömöröm lett ettől a sorozattól, de néha azért jó újból belekóstolni. Főleg, hogy Star Wars. Vasárnapi punnyadáshoz ponjó...

Szombatra is maradt még Andris pakkjából, egy Toyota Hiluxból átalakított lakóautó:

Tetszik, kéne...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy World Cup Rally, 1970-ben. Valójában kétszer is volt ilyen, de nekünk most ez a 70-es az érdekes. Azt írják, a londoni Wembley Stadionnál indult április 19-én, és Mexikó-városban ért véget május 27-én, nagyjából 25.750 kilométerrel később. A Hannu Mikkola - Gunnar Palm páros nyerte egy első generációs Ford Escorttal.

Az esemény kiötlője Wylton Dickson volt, valószínűleg a két évvel korábbi London-Sydney Marathon által inspirálva, illetve talán még az is segítette az ötletelést, hogy az 1966-os focivébét Londonban, az 1970-est pedig Mexikóban tartották. Az Európán, Dél- és Közép-Amerikán átvezető verseny fő szponzora a The Daily Mirror lett. Többek között ezeket a városokat is érintették a versenyzők: London, Dover, München, Bécs, Budapest, Belgrád, Szófia, Trieszt, Velence, Genova, Toulouse, Salamanca, Lisszabon, Rio de Janeiro, Montevideo, Buenos Aires, Santiago, La Paz, Lima, Panama City, San José, Mexico City. A versenyben voltak speciális szakaszok is, a leghosszabb például 800 km-es.

Száznál is több autó indult, de nem nagyon határozták meg, mivel lehet indulni, így mindenféle csodabogár rajthoz állt, a versenyzők többsége azonban maradt a jól bevált receptnél, és létező versenyautók kissé módosított változataival vágott neki az útnak. Persze nem mind, volt, aki VW Bogárral, más pedig Rolls-Royce-szal indult el, de a kevés gyári csapat között például a Moszkvics is képviseltette magát.

A Ford-csapat módosított, 1850 köbcentis Mk1-es Escortokat indított, a British Leyland három Triumph 2.5PI Mark 2-t, egy Austin Maxist, egy Austin 1800-at és egy Mini Clubmant, a Citroën pedig egy DS21-et, de volt ott még BMW 2002ti, Datsun 1600SSS, Ford Cortina Lotus, Hillman Hunter, Jeep Wagoneer, Mercedes-Benz 280SE, Peugeot 404, Porsche 911, Rolls-Royce Silver Cloud, Rolls-Royce Silver Shadow és VW Buggy is.

A nyertes autót a Corgi készítette el Matchbox-méretben, a Rockets sorozatban, íme:

Érdekes, hogy az alvázról lepattintható egy középső darab, ami a tengelyeket, kerekeket foglalja magába, gondolom, ezt anno cserélgetni lehetett, jópofa megoldás. A két lyuk az A-oszlopok tövében két műanyag "drótot" tartott, de hozzám már ezek nélkül került az egyébként közepesen megviselt kisautó. A kopásokon kívül más baja nem nagyon van, illetve hiányzik még róla pár matrica, ezeknek a koszos nyomát benzinnel már én távolítottam el. A maradék matricák sincsenek már túl jó formában, de megkegyelmeztem nekik. Volt már hasonló kis Fordom, annak nem volt rács az elején, csak négy ködlámpa egy konzolon, de ez így - bár az jobban "ült" - menőbb ;) Hogy tetszik?

Második rész Andristól, a Bimmer:

Ez is szép találat, köszi!

Faterom elég sok évet húzott le a repülős bizniszben, így érthető, hogy bennem is kialakult némi vonzódás ebben az irányban. De az autókat a mai napig jobban szeretem. Volt azonban egy szuperjó repülős könyvem gyerekkoromban, ami valahogy elkallódott, és mindenképp szerettem volna pótolni - hát sikerült is. Nem egy nagy kaland, jelenleg is van pár példány a vaterán, de nekem ez tényleg sokat jelent:

Emlékszem, anno rongyosra olvastam, el voltam ámulva az amerikai és a szovjet technikától, ma meg ugye a Honvédség túl van ezek egy részének a leselejtezésén, hogy a fene vinné el... Az ötödik képen látható kis Hughes 500-ról például e könyvből tudtam meg, hogy katonai változata is volt, apám egykori munkahelyén, a MÉM RSz-nél csak a mezőgazdasági változatát láttam, illetve a Kék Villám című filmben rendőrségit. Ja nem, katonait, de akkor az nem esett le. Kösz a kommentet, Joe! (Mondjuk azt, hogy a Kék Villám valójában egy átmaszkírozott Gazelle volt, azt nem ebből tudtam meg.) De aztán később láttam az Apokalipszis, most-ban is. Nem tudom megmondani, miért ez a könyv tetszett annyira, és miért nem a többi, mert repülős könyv volt a házban azért ezen kívül is, talán azért, mert ez igazán az enyém volt, emlékeim szerint én vettem még a zsebpénzemen valamikor általános iskolás koromban...

Andristól kaptam pakkot, több részletben közlöm, hogy tovább tartson, ez az első, a retrók:

A Camaro valami ilyesmi. Köszönet!

Ha nem is voltak álmatlan éjszakáim, hogy és mint lesz a folytatás a kis pedálossal, azért ott motoszkált folyton a fejemben, hogy talán túl nagy terhet vettem a nyakamba... Nagy lendülettel ugye beszereztem egy roncsot, majd további alkatrészeket, hogy majd ezekből összeálljon egy remek kis járgány a gyerkőcnek (ami ugye egy rendkívül férfias cselekedet lett volna, már hogy én kalapálom, csiszolom, ilyenek), de rá kellett jöjjek, elegendő idő és hozzáértés híján ez nem lesz egy gyalog galopp. Nem mondhatom azt sem, hogy a pénz nem akadály, mert bizonyos tekintetben bizony az, az eladók az utóbbi években, ahogy látom, jórészt képbe kerültek, mennyiért lehet elsózni akár egy gyengébb darabot is, márpedig nem akartam 70-80 ezreket költeni ilyesmire. Szakértőbbek pedig azt mondták, ha igazán igényesen akarom megcsináltatni, akkor a végén valahol ott leszek. Végül vettem egy nagy levegőt, és a megfelelő fórumokon meghirdettem a roncsomat és a beszerzett alkatrészeket. Az ezekért befolyó összeget kipótoltam a korábban mutatott, és azóta szintén sikeresen eladott Puch árával, a Bakony-művektől származó doboz minden várakozásomat felülmúló bevételével, illetve a faterom garázsából zsákmányolt hibátlan és megkímélt állapotú gyári Corsa tetőcsomagtartóért kapott pénzzel, és mivel némi dolgom akadt nemrég Szarvason, visszafelé jövet Kiskunfélegyházáról elhoztam 45 ezer magyar forintért ezt:

45 rongy nagyon-nagyon sok pénz, de a fentebb felsoroltak fillérre kiadták, aminek borzasztóan örültem. Próbáltam persze alkudozni az eladóval, de nem engedett az árból, viszont a Moszkvics nagyon tetszett, mert egy kis rozsdásodást leszámítva (aminek a legnagyobb része pont a másik, direkt nem fotózott oldalán van) hibátlan, szinte eredeti gyári állapotban vészelte át az utóbbi pár évtizedet - nem mellesleg ugyanilyen (bár talán egy kicsit türkizesebb) színű volt anno az enyém is! Négy dolog nem stimmelt csak: a kormány nem gyári, de ez engem nem zavar, hiányoznak az első lámpabúrák és a plexi szélvédő, amiket majd utángyártottból pótolok, bár a szélvédőt lehet, hogy kihagyom, és nem járt hozzá ülés, de ebből is beszerzek majd egy műanyagot, a gyerek ezekre a finomságokra szerintem nem ad (most a roncsé van benne, de ez csak átmeneti). Próbaút azért már persze volt:

Ez egy 3. generációs darab egyébként, ha nem tudtátok volna, tehát olyan 1980 körüli, és ezt leginkább a műanyag lökhárítókból lehet tudni, és hogy 1977-től fekete színű kédergumit szereltek a hátsó kerékjáratához és az ülés mellé - ezt nekem is úgy mondták, attól vagyok ennyire felkészült. Majd egyszer, ha arra kerül a sor, hogy mennie kell, akkor lehet majd persze visszaalakítani mindent gyárira, de addig szerintem felesleges... Emlékszem valamennyire ugyanis, hogy bántam annak idején az én darabommal, hát nem az állagmegőrzés volt a fő vezérelvem, pedig nagyon szerettem azt a pedálost. Ennek az egész kisautógyűjtésnek és retro hülyeségek felhalmozásának (legyen szó Skifről vagy Csepel Tacskóról) valahol inkább arról kéne szólnia, hogy a gyerekeknek a jövőben jobb legyen, minél nagyobb örömöt okozzak, okozzunk. Ez az új beszerezés is inkább már ennek a jegyében történt. Apropó nagy: amikor a roncsot elhoztam a Szoborparktól, ahol átvettem, komolyan origamiznom kellett a Nissan hátuljában, hogy beférjen, pl. le kellett hajtanom a hátsó ülést, a kalaptartót fel, és még így is necces volt, emez pedig úgy cuppant be simán a Vento csomagtartójába, hogy előtte csak a bent lévő dobozokat, bukósisakot, eü-készletet, emelőt, háromszöget, Yamaha-felniket és -akksit, illetve egyéb hasonló csetreszt kellett arrébb lökdösnöm. Hiába, a nagy segg nagy áldás ;) Majd még mutatom a Moszkvicsot, ha egy kicsit jobban összeállt!

Február 16-án fotóztam falun:

Elég komoly...

Igazándiból nem vagyok nagy rajongója az efféle hülyeségeknek, de ez a kocsi azért nagyon ott van:

Kéne :)

Közel öt éve mutattam az angol gyártású VW Campereimet, így épp ideje volt egy kicsit frissíteni ezt a szekciót. Igazság szerint régóta szerettem volna már egy régi MB T1-est, de mivel a regular wheel éra nem annyira áll közel hozzám, nem fordítottam túl nagy figyelmet a keresésre. (Hogy mennyire nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással, kattintsatok csak át ide Joe-hoz, néztek majd nagyot!) Aztán egyszer csak belebotlottam ebbe, és nem hagytam ott:

Látszik, hogy nem makulátlan, de ahhoz képest, hogy 1967-ben készült (vagy 68-ban, ha már akkor is az volt a gyakorlat, hogy a casting évszáma mindig eggyel korábbi, mint az aktuális gyártásé), és minden bizonnyal játszottak is vele, valószínűleg nem is keveset, nem vészes az állapota. Itthoni beszerzés, az index fórumról való, 2000 forintot kért érte az eladó, ami szerintem nem olyan nagy luxus, a közel négy mai új Matchbox áráért cserébe ez picit még rugózik is, de egyértelműen a kinyitható "pajtaajtók" adják a modell érdekességét, amelyek közül szerencsére mindkettő remek egészségnek örvend. Így hát én is erősen örvendek, hogy a lassacskán bár, de folyamatosan számosodó Volkswagen-gyűjteményem e régi, patináns példánnyal gazdagodhatott.

Mai retro:

"Kis gép, kis menü." :)

A Matchbox után egy Siku:

Érdekességképp a hátsó, műanyagból kialakított lámpákat tudnám említeni, amelyek sokat dobnak a kisautó megjelenésén. A nagyobb kerekeknek köszönhetően teljesen más karakter, mint a Lesney, de nem mondom, hogy gyengébb lenne. Az ajtók itt is nyithatók, de a tető fent van, így a beltérbe is korlátozottabb a betekintési lehetőség. Egyébként eladtam már, az előző posztokban mutatott Volkswagenek árát volt csak hivatott (részben) visszahozni pár kis társával...

Ezzel a bevezető képpel egy kicsit csaltam, VW T3-ból ugyanis a Siku nem készített körablakos verziót, ez a feature csak a T2-nek járt. Ezzel persze sem a 2011 nyarán mutatott tűzoltónál, sem a most következő két áruszállítónál nincs gondom, ilyenek, és kész:

A kedden mutatott Golffal együtt érkeztek, és szerintem ezeket meg is tartom, csak az imént említett tűzoltót és egy szürke variációt töltöttem fel a vatira, mert ezek szebbek. Egyik sem makulátlan, pontkopások itt-ott előfordulnak, illetve a sárgának eredetileg volt a tetején egy fekete antenna, de már nincs. Azért is tetszik ez a páros, mert az egyiknek fekete és kifestett a frontja, a másiknak ezüst, és szerintem ez pont jól is van így, jól kitalálták a harmóniát. Biztosan tudjátok, hogy létezik ebből a Sikuból széles kerekű változat is, ami talán vagányabb, de nekem egyelőre ezek jutottak, így sem panaszkodhatok, büszke vagyok rájuk...

Nem fogjátok elhinni, de volt még olyan, ami hiányzott! Igen, ez a sima 1-es Golf a Sikutól, lenyitott tetővel ugyanis megvolt már, de ebben a verzióban nem. Illetve egy darabig de, egy régebbi börzén egyszer beújítottam egyet, majd gyorsan el is passzoltam, mert nem volt szép és jó. Ez most viszont az, annyira, hogy gyakorlatilag miatta vettem meg egy nagyobb pakkot, amelynek a fennmaradó részét jelenleg is árulom a vaterán, mutatom:

Az igazat megvallva a nagy testvérre csak távolról hasonlít, de mivel rá van írva alulra, biztosak lehetünk benne, hogy ez egy VW Golf. Klasszikus német Siku, fém az alja, hátul nyílik, csíkos a kereke, rugózik, gurul, mi kell még? A fém eleje és a hátsó lökhárító úgy ragyog, hogy már-már hibásnak tűnik a képekről, de elhitetitek, nem ez a helyzet, ez az autó nagyon rendben van. Marad tehát.

MOM Park mélygarázsában:

Ott alusszák téli álmukat, gondolom...

Casual Friday. Múltkor a kis Majorette Fiat 127-esnél írtam, hogy Andrew0807 kezelésbe vett egy másik, romos példányt, és hát szokás szerint elég jót alkotott, mutatom:

És hogy miért Marcipán a poszt címe? Azért, mert így kifestve már egyértelmű, hogy a derék franciák Pityke kutyáját tették a hátsó ülésre:

Ugye, hogy ugye? Andrisnak ezúton is köszönöm az művet!

Audi reklám jégen sikító rajzfilm-mókussal? Nálunk ilyen is lehet:

Nem mondom, hogy mi csináltuk, de legalább mi adaptáltuk...

Az alábbi legújabb típusú Dodge Charger rendőrautót a börzéről vételeztem a nagyszerű Sam. Joe segedelmével - és nem bántam meg. Azt persze sajnáltam, h nem tudtam kimenni, mert épp máshol akadt halaszthatatlan dolgom, de azt nem, hogy erre elköltöttem 500 magyar forintot. A felső kép szerint ez a dekoráció valós (ihletésű), köszönet az eredeti képért az alkotónak, aki folyton ilyeneket fényképez. Én meg folyton kicsiket:

Pont a bevezető kép miatt jelentkezik a szokásosnál is fájóbban a lámpafestések iránti hiányérzet, borzasztó sokat dobnának az amúgy rendben lévő összképen. Mert immár kapott a Charger tolórácsot is, ellentétben az elődjével, amihez szintén illett volna ez a kiegészítő, ahogy azt (többek között pl.) a Siku már elsőre felismerte. Ez a sportos kerékválasztás jóval kevésbé szigorú, mint az előzőnél, de egyáltalán nem rossz, az pedig, hogy végre fényhíddal is rendelkezik, megnyugvásra adhat okot: lehet, hogy mégsincs minden veszve a Mattelnél... ;)

Uszodabetyár kolléga lőtt egy betyár amcsi vasat nekünk:

Köszönet érte!

Idejét sem tudom már, mikor vettem utoljára Retroautót (még szerencse, hogy van ez a blog, mert legalább itt utána tudok nézni, tehát tavalyelőtt szeptemberben), de most nemrég mégis beszereztem egyet, az akkor épp aktuális számot, a fekete W110-es Fecskefarkút. Ahogy azt Sam. Joe megénekelte a W111 kapcsán, odakint uszonyosként hivatkoznak rá, a farok ebben a kontextusban magyar sajátosság, de ez mit sem von le a típus szépségéből, ha farka van, ha uszonya, nekem nagyon tetszik ez a forma! Közel negyven évesen azt vettem észre, egyre gyakrabban üti fel a fejét a gondolat, hogy kéne nekem valami öreg Merci. Nem mondom, hogy gyakrabban, mint hogy kéne nekem valami öreg Volvo, de pár éve ez még nem volt jellemző... Mindenesetre amíg a gondolatból tett nem lesz, addig az 1:43-as másával vigasztalom magam, itt van, ő az:

Az igazi autóról nincs sok értelme ismertetőt írnom másolnom, elolvasható ugyanis e remek Totalcar-cikkben minden, amit tudni érdemes a típusról, de annál még sokkal több is, simán átjön belőle a feeling. Az az érzés, ami tényleg egyre jobban hiányzik az életemből, az, amelyik megvolt anno a Bogaram, Bogaraim, később a saját Volvók idejében, az, amelyet messze nem képes pótolni a Ventózás és Nissanozás, még ha azok sem túl fiatalok már...

Szóval kéne egy igazi öreg Merci. Vagy Volvo.

Mert tetszik:

Nem kicsit.

Volt már itt a blogon a Scion, így hát következzen most a Toyota! Variációk egy témára, megmutatom, mit csinál a Tomica máshogy, mint a Hot Wheels, legalábbis igyekszem: 

Bizonyos szempontból több, máshonnan nézve azonban kevesebb, mint a Hot Wheels megoldása. Több, mert nyithatók például az ajtók, szebb az első alsó rács, kifestették rajta nem csak az első lámpákat, hanem a hátsókat is (a HW hátulról úgy néz ki, mintha ráborult volna a festékes vödör), külön műanyagból alakították ki rajta a hátsó légterelőt, illetve rugózik. Belül is szép, de szőke voltam, mert a nyitott ajtós képet rossz oldalról készítettem ;) Limited kivitelben egyébként oldalsó visszapillantókkal is rendelkezik a sok egyéb csicsa mellett. Klasszak a kerekei is, de talán egy mérettel lehetnének nagyobbak (tudom, nem lehetnének, mert ez Tomica szabvány-kerék), és hát akkor itt előz be talán a Hot Wheels - az ugyanis baromi dögös! A japánok (= kínaiak) a hátsó kerékívek alatti kis ívet is ellustálkodták, de szerintem itt inkább a kerékméret a döntő, olyankor, amikor a HW képes négy ugyanakkorát egy autó alá tenni, ritkán hibázik, ennél a kisautónál is nagyon ráérzett, mi néz ki alatta jól. Tévedés ne essék, nem akarom ekézni a Tomicát, mert tetszik, de egy tökéletes világban a kettőből lehetne egy sokkal jobb kisautót összegyúrni...

A reklámvállalatnál, ahol dolgozom, ez a dekoráció került fel a kreatívok szobájának az egyik falára:

Állat vagy állat? :) Már gondolkodom, hogy kéne hazalopni...

A most következő kisautóhoz sztori is jár. Kicsi gyerekként (kb. végzős ovisként) párszor megfordultam fateromék egyik ismerősééknél (de sokat gondolkodtam, míg ezt le tudtam így írni), illetve hát az ő fiúgyermeküknél, Sanyinál, aki nálam egy olyan 5-6-8 évvel idősebb volt. Tátott szájjal bámultam a játékait, közülük is leginkább egy súlyos és nagy fémautót, egy sáros Fiat 128-as rallyautót. El voltam varázsolva, amikor a kezembe vehettem, nagyon tetszett! Újkori kisautózásom során végig bennem volt, hogy ilyen nekem márpedig kell, mert csak. Igen ám, de valahogy pont ez a típus a Polistil kínálatából egy igen felkapott darab, az ebayen nemigen lehet hozzáférni 60-80-100 dolcsi alatt. Többször is licitáltam ilyen-olyan példányokra, de végül mindig alulmaradtam, még akkor is, amikor a racionálisan rá szánt összegnél magasabb ajánlatokat tettem - mondom, mindig lenyomtak. Épp ezért nagyon megörültem, amikor a vaterán feltűnt egy nagyjából vállalható állapotú darab. Rátettem 5000 forintot, és bíztam benne, hogy nem lesz más (olyan hülye), aki ennyi pénzt akarna ezért a cseppet már megviselt Fityóért adni. Nem nagyon volt, így végül 2800-ért lett az enyém, íme:

Klassz, ugye? Nyílik elöl (majdnem letört két körmöm, mire rájöttem, hogy rossz irányból feszegetem), nyílik hátul (ez már ment elsőre), mindkét oldalon is, remek a festése és menő a versenycsomag a tetején. Sajnos az első lökhárító a bal sarka némileg hiányos, de nem annyira zavaró, hogy elrontsa az örömöm. Egyébként drasztikusan leépítettem nem csak a Polistil-, de a teljes 1:24-es soromat, szinte egy kezemen meg tudom számolni, hány ekkora kisautóm maradt, de nem volt kérdés, hogy ez kell. A típusról egyébként ezt érdemes tudni (innen puskáztam):

A Fiat 1969-ben mutatta be modern és előremutató autóját, a 128-ast. A 128 a Fiat második modellje, mely elnyeri az Év Autója címet. Az elsőkerékhajtású 128 a kritikusok egybehangzó véleménye szerint megelőzte korát. A Fiat ebben a modellben használta először az újonnan kifejlesztett SOHC motort. A keresztben beépített erőforrás alumínium hengerfejet kapott, a felül elhelyezett vezérműtengelyt bordázott szíj hajtotta. Ez a fajta motorfelépítés a hatvanas évek végén még igen szokatlan volt, de az idő a Fiat mérnökeit igazolta, hisz a többi autógyártó csak a nyolcvanas években kezdte el az ilyen felépítésű motorok széleskörű használatát. A Fiat egy jó évtizeddel előzte meg versenytársait, ezt nemcsak az új típusú motorjának köszönheti, hanem a kisautókban ekkor még szokatlan motor-váltó elrendezésnek is. A 128-as volt az első a kisautó között, melyben különböző hosszúságú féltengelyeket hasz-náltak, így lehetőség nyílt arra, hogy a motort és a váltót egymás mellé építsék be. Az akkoriban készült összehasonlítási teszteken kiemelik még az autó kiváló fékrendszerét és a nagyszerű kezelhetőséget is. A 128-as kez-detben kettő-, illetve négyajtós szedán és kombi karosszériával volt kapható. Eleinte csak az 1116 cm3-es motorral szerelték, nagyobb motort az 1971-ben bemutatkozó 128 Rally kapott nagyobb, egy 1290 cm3-es erőforrást. Ugyanebben az évben mutatkozik be a Sport Coupe, a 128 alapjaira épült sportmodellt a Torinói Autókiállításon leplezték le. Ez a típus mindkét forgalomban lévő motorral rendelhető volt. 1972-ben a 128-asok kisebb átalakításon estek át, mely elsősorban az új hűtőrács megjelenését jelentette. 1974-ben jön a 128 Special, mely a Rallyban megismert motort kapta és kizárólag négyajtós szedán kivitelben volt kapható. 1975-ben a Sport Coupe-t a 128 3P váltja fel. A 128-as modellek gyártása 1978-ban, a Fiat Ritmo/Strada modell bemutatásával befejeződött, kivételt képez az 1100 cm3-es motorral gyártott alapmodell, melyet továbbra is gyártottak. A 128-as licencét a jugoszláv Zastava gyár vette meg és háromféle karosszériával gyártotta elsősorban a kelet-európai piacra.

Egy ilyen autót ma is elfogadnék igaziban, de Rally-m nem lesz egyhamar, az biztos, mert igen drágán mérik. Marad tehát kicsiben. Illetve ez kérdés: egészen furcsa, hogy abban a pillanatban, hogy a kezembe foghattam a saját 128-asom, valahogy a korábban meglévő birtoklási vágy egyszer csak elillant. Más kisautók tekintetében még nem tapasztaltam ilyet, de most ez történt. Veletek volt már ilyen? Két dolog lehet az oka szerintem, az egyik, hogy gyerekként nem volt meg, csak vágytam rá, ami azért nem ugyanaz, mint sok másik kisautóm esetében, amelyek megvoltak, eltűntek, vagy eltörtek, és ezért kellett újra megszereznem. A másik talán az, hogy mostanában sok egyéb másra kell koncentrálnom, mint a kisautók, ilyen pl. a kiscsávónak készülő (készül a fenét, csak fejben) pedálos Moszkvics, a Vento, a meló, a lakás, a lányom iskolai dolgai, a párom munkahelyváltása, és még sorolhatnám, ezek jó része mind viszi a pénzt, és bevallom, hajlamos vagyok vérszemet kapni, amikor meglátok az ebayen egy ilyet. Na mindegy, majd meglátjuk, valahogy biztosan lesz...

Egyébként Nektek tetszik valamennyire? Vagy teljesen elfogult vagyok? ;)