Merthogy a most bemutatásra következő UAZ 452 beceneve Buhanka, azaz Cipó. Műszakilag nem sokban különbözik a nem annyira régen már mutatott Uaz-tól, de megjelenésre mégis egészen más. Itt van egy elég rövid leírás a minimum négyféle kivitelben készült autóról, de ennél sokkal érdekesebb és olvasmányosabb az [origo] egy tavalyi cikke, olvassátok hát el jól!

A Retroautók sorozat legfrissebb darabja (a következő Warszawát tuti kihagyom) terepjáró lévén - már mondhatni, hagyományosan - kiválóan sikerült:

Nagyon tetszik a színe, a felnik és a lámpák. Amikor megvettem, a két tükör igencsak ki volt ficamodva, úgy-ahogy visszaegyenesítettem őket, de más említésre méltó hibát nem tapasztaltam. Külön jó pont jár a hátul és alul elhelyezett pótkerékért, nagyon kedves figyelmesség:

Túl sok személyes tapasztalatom nem fűződik e géperejű járműhöz, ugyanis nem voltam katona, de azt tudom, hogy a bátyámék az egyetem után ilyenekkel jártak mindenféle földmérési gyakorlatra, csak azok bordó-fehér színben pompáztak. Az autót egyébként még ma is gyártják, népszerűsége arrafelé szinte töretlen...

Na jó napot!

Az utóbbi jó pár hét során az eddig bemutatottakon túl is sikerült szert tennem néhány szemtelenül olcsó darabra, vegyes állapotban. A szemtelenül olcsó itt 50-100-200 forintokat jelent. Ezek az autók ilyen vagy olyan formában, kivitelben itt vagy ott már előfordultak, így külön litániát nem írok róluk, inkább csak megmutatom a képeket.

Új szerzemény:

Ez egy korábbi klónpilóta továbbfejlesztése, részletek itt. A szerelése ismerős lehet innen, de mégsem teljesen ugyanolyan. A sisakja pedig már közelít a Felkelők által is használtakhoz, nem is nagyon értem, miért, de ez van. Na, szép maradék hétvégét!

Egy nagy hal akadt horogra szerdán a XI. kerületben:

Nem tankolt, csak ott állt. Kéne. Ahogy az alábbi is, amit a Városháza előtt fotóztam:

Vajon melyik elhivatott városatyáé lehet...?

A Szalay-Bunkóczi páros Opel Antarája került ezúttal lencsevégre a Corában, már amennyire lencsének nevezhető az a kis gyösz, amivel a telefonomat felszerelték:

Nem semmi látvány élőben, remélem, ez a képekből is átjön valamennyire...

Na, ez már akkor tényleg a Matchbox Volvo P1800 lesz. Őseim ugyanis nemrég Indiában (!) jártak, és megleptek egy kisautóval - szerencsére egy olyan darabbal, amit már nagyon szerettem volna beszerezni, de eddig valahogy elkerültük egymást:

A Corgihoz képest is, és egyébként is nagyon tetszik ez a kis Volvo - de ezt már az első képek megjelenésekor tudtam. Elegáns vonalvezetés, rendben lévő arányok - ezek a legfontosabbak, így a rugózás és a kinyitható bármi hiánya cseppet sem zavar. Belül az ülések szépek, de a kormány pizza - viszont fekete, így ez sem zavaró, alig látszik. Jó pont jár a bal külső tükörért, illetve azért is, hogy nincs rajta vonóhorog :) Hogy ha valami negatívot is szeretnétek hallani, jól van, tessék: rossz pont jár a hátsó fertályon fél miliméterrel elcsúszott plusz festésért, illetve talán a keskeny nyomtávért...

Már kapni itthon is, mint ahogy erről nemrég értesültem, de ez a példány Kalkuttából utazott idáig, itt a bizonyíték. Péntek van, mindenkinek jó hétvégét, vasárnap börze!

Emlékszik még valaki a hasonló című tévéműsorra? Na, aki emlékszik, az öreg, mint én! Aki pedig fiatal, olvassa el itt, mit is jelent a szó. Tehát szovjet tematika megint... Gyerekkoromban volt egy tévéműsor gyerekeknek, amely abban segített, hogy mind könnyebben, játékosabban elsajátíthassuk az orosz nyelvet, afféle Follow Me, csak kölköknek. Azért választottam ezt a címet a posztnak, hogy a korombeliekben némi nosztalgiát ébresszek, és így talán könnyebben megértik, megértitek, miért is bírom az alábbi kisautót, amelyet nemrég vásároltam 400 forintért a Kelenvölgyi Közösségi Házban rendezett kisbörzén (két szuperolcsó Ferrarival egyetemben, amikre még majd visszatérek), pár hete:

Bizony, felismerhető benne a GAZ 69, amely ugye nemrég szerepelt errefelé. Itt van még pár infó róla, de ennél sokkal érdekesebb, hogy magam is rendelkeztem egy ugyanilyennel gyerekkoromban, illetve pár hasonló (akkor még) baráti szovjet fém kisautóval, és a darabosságuk ellenére nagyon szerettem velük játszani. Emlékszem, volt egy háromtengelyes teherautóm is hasonló kivitelben, de azt valami miatt túl hosszúnak találtam, ezért rábeszéltem a faterom, hogy rövidítse meg nekem. Ő pedig nekiállt a vasfűrésszel és fasza kéttengelyest varázsolt belőle 2 perc alatt. Egyébként remekül leképezik ezek a kis vasak a szovjet hozzáállást az igazi autógyártáshoz, ugyanis például ez a "dzsip" is olyan, hogy se nem rugózik, se nem gurul jól, viszont elképesztő módon ellenáll a fizikai behatásoknak, legyen szó rágcsálásról, leejtésról, vagy rozsdásodásról - gyakorlatilag elpusztíthatatlan :) Vicces videó (vagy inkább videó egy vicces együttesnévvel) a végére, már ha boldogulsz a ciril betűkkel:

Doszvidányá! Závtrá búgyet pjátnyicá!

Van egy olyan sejtésem, hogy a beharangozó alapján nem arra számítotok, ami most következni fog. Ugyanis nem a Matchbox-féle 350-est mutatom be, hanem annál egy számomra sokkal érdekesebb darabot. És jóval nagyobbat. Gyermekkoromban volt egy kedves szomszédunk, akinek a nálam pár évvel idősebb fia, Sanyi, szintén erősen rajongott az autókért, kisautókért. Néha játszhattam a játékaival, már amiket nem sajnált a kezembe adni, pedig nem kellett volna félnie, más játékaira a Fiatos fiaskó óta különösen odafigyeltem. Na, neki volt többek között egy csodás Fiat 128-asa 1:24 körüli méretarányban, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a kisautó sáros festéssel rendelkezett! Ez nekem nagyon bejött, nem is láttam azelőtt ilyet, és persze azóta sem sokat. A gyártója pedig a Polistil volt. A cégről mindig azt hittem, hogy a Burago elődje, de nem, a linken elolvashatjátok, miért és hogyan nem. Sajnos a vállalat 1993 óta nem létezik, ami egyben azt is jelenti, hogy a jó állapotú Polistil modellek ára szépen kúszik felfelé... Így igen komoly szerencse kellett hozzá, hogy mindössze 99 centért lett az enyém az alábbi csodás Mercedes-Benz 450 SLC, plusz 4 font szállítási költségért, Ciprusról, 1:24-es méretarányban (és járt hozzá a megviselt gyári doboza is):

A karosszéria fém, alul műanyag, és bár nyílnak az ajtók, viszonylag egyszerű az egész autó kivitelezése, inkább játéknak készült, mint polcdísznek, ez abszolút tettenérhető. Szóval amúgy nem egy nagy eresztés, de az autó besározása annyira egyedivé teszi, hogy csak na! Még az ablakra is jutott, sőt egy kevés belülre is, illetve a kerekekre is. Élőben hihetetlenül jól néz ki, remélem, ebből sikerült valamit visszaadni a képekkel... A hajtás után még pár fotót és egy mozgóképet is találhattok az igaziról.

1994 és 1997 között volt alkalmam többször is vezetni egy ötajtós Lada Samarát. Hát, a 2107 után annyira nem jött be. Talán egy kicsit fürgébb, könnyedebb volt, de egyébként csak arra emlékszem határozottan, hogy halkabb volt a motorhang és magasabb, a beltér viszont konkrét hányinger. Pakolni viszont lehetett bele, a helykínálat sem volt vészes, tehát méltán lett közkedvelt autó a régiónkban. De azt azért nehéz be- vagy elfogadnom, hogy vannak, akik még ma is kedvelik: egyszerűen nem lett az autó kultusztárggyá, mint mondjuk pár más típus a volt Szovjetunióból, más erénye pedig szerintem nincs. Hacsak nem az érzelmi faktor, ami azért sokak esetében fontos tényező lehet, de ez már annyira szubjektív, hogy kár a szó rá...

Amennyire nem tetszik tehát nagyban, annyira bejön 1:43-ban. A Retroautók is kihozta nem olyan régen - és igen jól tette. A kis modell természetesen ezúttal sem hibátlan, de a számomra rendben van, nem zavar, hogy vagy két számmal nagyobb, már-már offroad kerekeket kapott a kelleténél. A beltérről készült fotón talán látható, hogy a műszerfal és a kormány formája jól eltalált (bár ütősebb lenne a belső az egyik leggyakoribb bézs színben), kívülről sincs bajom az arányokkal, különösen tetszenek az első fényszórók (és jóval kevésbé a hátsó lámpák), tehát úgy gondolom, jó helye van a gyűjteményemben. Nézzétek meg az egyik reklámját, megéri, mert nagyon szar:

Dobríj gyény!!

Van az ebayen egy kiváló angol eladó, eddleston, akinek rendszeresen olyan cuccai vannak fenn, amiktől erősen beindul a nyálképzésem. A cuccainak a többségét 99 centes áron teszi fel, de valahogy mindig felkúsznak a licitek olyan magasságokig, amiket én már nem érek fel. „Viccből” licitáltam 1 fonttal egy IXO-nak látszó Altaya modellre nála, és az esélytelenek nyugalmával el is feledkeztem az egészről, amikor egyszer csak jött a jó hírt hozó e-mail, hogy bizony nyertem egy Seatot. Mondom, mit, hol, hogyan? Aztán a levelet elolvasva ugrott be, hogy tényleg én licitáltam, nem a gonosz ikertestvérem.

Hej, mondom, be kár, hogy nem szórtam nála még szét pár egyéb licitet is, de mindegy, ez jött össze, ennek kell örülni. Végül is majdnem Fiat 131-es, amely típust – sok hazai gyűjtőtársamhoz hasonlóan – különösen kedvelek. Kisebb méretben már megvolt, nem is olyan régen mutattam, most tehát íme ugyanaz 1:43-ban, spanyol rendőrségi festéssel. Illetve hazudok, mert ez bizony nem teljesen rendőr, hanem polgárőr, abból is forgalomirányító, már amennyire a nem létező spanyoltudásom alapján nagyjából következtetni tudok.

A kisautó egy remek kis műanyag állványon pihen, amely a típusjelzést is büszkén hirdeti, és van egy olyan érzésem, hogy ott is marad, ugyanis a rögzítőcsavar feje olyan kis háromágú csillagban végződik, mint a Mercedes-jel, tehát célszerszám híján – komolyabb roncsolás nélkül – leszedhetetlen. Mindegy, elvan ott, amúgy sem játéknak vettem. Gyönyörű a festése, szépek a kis kiegészítők, élethű az egész – különös tekintettel a kilincsekre és a szép felnikre. Hogy mondjak valami negatívumot is: a hátsó lámpákra nyomott feliratok egy kicsit ferdék lettek. De legalább vannak :)

A héten megnéztem az új Piranhát. Á.L.L.A.T.!!! Komolyan mondom, ilyen fincsi, vérben tocsogós B-movie-t régen láttam, ehhez képest a Zombieland simán Zsebtévé. Ha valami intelligens, komolyan megírt, felejthetetlen alakításokkal tűzdelt, mozitörténelmi jelentőségű filmre vágysz, messze kerüld el a remake-ek mesterének, Alexander Aja-nak ezen legújabb alkotását! De ha a röhögésig túlzásba vitt mészárlások, az agyatlan dialógusok és helyezetek, illetve a felpumpált mellű buta szőkék hoznak lázba, akkor ne hagyd ki!

Szerencsére a rendkívül klisés történetvezetés miatt nem fenyeget a veszély, hogy lelövök bármilyen poént vagy fordulatot, a film minden egyes perce tökéletesen kiszámítható, és ezzel tisztában is van, nem akarja megváltani a világot, simán csak szórakoztatni akar – véresen egyszerűen. A sztori annyi, hogy a festői környezetben valami víz alatti földmozgás miatt előkerül egy csomó régen kihalt piranha, és innentől kezdve az emberek küzdenek ellenük. A body count hihetetlenül magas, pár főszereplő is elhullik, de persze nem a legszimpatikusabbak.

Apropó szereplők: Elizabeth Shue mellett jó volt újra látni Richard Dreyfusst, aki ugye a klasszikus Cápa egyik főszereplője volt, így ez tekinthető főhajtásnak is a nagy előd előtt, illetve Christopher Lloyd is megjelenik egy mellékszerepben, rutinszerűen hozva az őrült tudós halboltos szerepét. A filmet felturbózták pár ügyeletes jócsajjal (Jessica Szohr, Kelly Brook és Riley Steele), egy kezdetben szerencsétlen, de a végére hőssé és jó pasivá váló sráccal, és néhol megmosolyogtatóan egyszerű digitális trükkel – no és persze a mindig kiváló Ving Rhames-szel…

Moziban 3D-ben lengenek majd a szilikonmellek, és egyebek, nekem sajnos le kellett mondanom erről a fícsörről, de így is nagyon jól szórakoztam. Külön öröm volt látni, ahogy a számomra eddig jelentéktelen Jerry O’Connell adta a köcsög pornóproducer szerepét. És igen, itt azt gondolhatnátok, mekkora szar már az a film, amiben Jerry az ász. Hát nem szar. Illetve de, nem is kicsit, de ez a tipikus esete annak, amit már sokszor láttunk, hogy annyira szar – és erre szarik is, hogy ragozzam – hogy az már jó. Überbrutál jó.

Mert annyire gátlástalanul mutatja be a gyilkolást, ahogy eddig nemigen merték – leszámítva persze a sokkal komolyabb Fűrész-típusú filmeket, de itt kérem napfény van, millió bikinis főiskolás lány, és így repkednek az arcunkba a leszakadt vég- és egyéb tagok, premier plánban tépi le a motorcsónak csavarja egy csaj teljes skalpját, vág ketté két seggét rázó ribancot az elszabadult drót (ebből is mennyit láttunk már, anyám!) és húzzák a hófehér, csillogó fedélzetre egy alulról csontig amortizált szereplő testét. Mondom, gátlástalan, és pont ezért cool, mert meri, mert bevállalja, mert szarik rá… És mert vicces. Kábé mint a Kígyók a fedélzeten - plusz 100 vödör vér. Erősen ajánlom! (Ja, ma megnéztem a Machete-t is, jópofa volt, Steven Seagal még mindig király, de azt kell mondjam, kicsit elmaradt a várakozásaimtól. Viszont Lindsay Lohan nem néz ki rosszul pucéron...)

Nem tudom olvastátok-e, hogy pár napja meghalt Jimi Heselden, aki nem túl régóta tulajdonolta a Segway-t, mármint az egész vállalatot. Szerencsétlen fószer pont egy segway-t hajtva zuhant szakadékba, ráadásul a saját birtokán. Mondjuk nem lehetett szar az a birtok, ha még szakadék is járt hozzá. Innen jött az ötlet, hogy készítek egy Lego segway-t, íme:

Szerintem szuper lett. És ha már legóztam, megmutatok három mást is. Rájöttem, hogy ha a Toy Story katonák zöld fejét lecserélem, élethű katonákat kaphatok. Fel tudjátok sorolni a felhasznált fejeket?

Végül még néhány rendőr, ugyanis a bolhán vettem pár napszemüveges fejet, fekete bukót fekete rostéllyal és fekete hajat, így egész jó kis szett jött össze:

És a rohamosztagosok rohamrendőrök:

Végül, de legfőképp beszereztem a legújabb Boba Fett minifiget - új kedvencem van!

A bolhán még egyébként hosszú keresgélés után meg tudtam venni a nagy gokarthoz az eddig hiányzó hengerfejet is, csak mondom. Jó az a hely. További szép hétvégét!

Előbb egy jó nagy Toyota Tundra:

Direkt nem vágtam le az előtte parkoló Volvo S40-est, összehasonlításul. Alább pedig egy kis pici járgány - hatalmas önbizalommal:

Végül két bejövő találat Andrew0807-től:

Na, kinek melyik kéne a legjobban? :)

Tíz ujjatokat megnyaljátok majd...

Egészen ritka darabot sikerült levadásznom megint. Jó, nem túl olcsón. De kezdem az elején: gyerekkoromban volt nekem egy nagyon fasza Saab 99-es kisautóm, sima műanyag, de viszonylag részletes, olyan 1:25-ös nagyjából. Hollandiából kaptam, és nagyon szerettem. Még arra is emlékszem, hogy a Lego űrhajóshoz járó légtartályból eszkábáltam alá sportkipufogót, illetve faterommal kétszínűre „fényeztük” a kopott karosszériát, mert középen szét lehetett szedni, így adta magát. Aztán az autó valahol eltűnt az idők során…

Egy jó ideje tudom azért, hogy az egy finn, Stahlberg („Acél-hegy”) gyártmányú modell volt, amely mára már igencsak ritkaságszámba megy. Ennek megfelelően az ára is az egekben. A Stahlberg modellek tehát műanyagból készültek, de nem összerakósak voltak, hanem készen lehetett hozzájuk jutni. A hetvenes évek elejétől nagyjából a kilencvenes évekig gyártották őket igen korlátozott darabszámban, de pontosabb infóm ezekről nincs. 1:20-tól 1:12-ig készítették a derék finnek a kiváló  modelljeiket, de volt pár 1:32-es darabjuk is állítólag. Leginkább Saabok és Volvók alkották a repertoárt, de azért készült például kombi Mercedes is. A legenda szerint a Stahlberg főleg promóciós célokra gyártotta ezeket az autókat, talán ezért sem készült olyan sok, illetve a fémből készült modellekhez képest így talán az amortizáció is komolyabban befolyásolta a mára fennmaradt mennyiséget. Ráadásul ezek a modellek – megint csak eltérően a bevett szokásoktól – aránylag puha műanyagból készültek (a kerekek is), és így bár tuti jobban bírták a leejtést, a karcokból (azaz a játszásból) eredő sérülések sokkal kevésbé kímélték őket. Az autókat a Stahlberg bizony nem festette, hanem anyagában színezett műanyagból készítette, és a méreteket, illetve a részleteket precízen arányosították, kicsinyítették. Átlátszó lencsék helyett sima fehér műanyagból készültek a fényszórók, amely eljárás talán az egyik leginkább jellemző részlete a Stahlberg modelleknek. A belteret is kidolgozták, de azért nem az 1:18-as modelleknél általában megszokott részletességig, megítélésem szerint pont annyira, amennyire kell. Ma már 30 dollár alatt nemigen találni normális állapotú Stahlberg Saabot vagy Volvót, de a szebb/ritkább darabok gyakran a 100 dollárt is elérik árban. És ez a szint vélhetően csak még növekedni fog, mert nagyjából 1990 óra semmi hír a gyártóról, akkoriban minden bizonnyal befejezték a működésüket.

Így nézzétek tehát az új szerzeményem, amely egy Volvo 240-es GLT kivitelben, mondjuk 1980-as:

Az index valamelyik kisautós topikjában dobta fel egy eladó, és én egyből lecsaptam rá, főleg azután, hogy beírta, 4000 Ft az ára. E-mail, fórum, telefon, vasárnap személyes találkozó a Pecsa bolhán (ahol nem mellesleg 300 forintért végre beszereztem az Ites Jeep-hez a felhúzókulcsot!), és már szállítottam is haza a szerzeményt. Nekem amúgy különösen kedves az autó, ugyanis – ha még nem mondtam volna (elégszer) – egy szinte teljesen ugyanilyet birtokoltam korábban 1:1-ben, sőt kettőt. Ilyesmiket:

Azt mondom hát, ha valami eldugott kis vidéki piacon, vásáron, esetleg egy lomisnál ilyesmire bukkantok, semmiképp ne hagyjátok ott, ha másnak nem, nekem jó lesz :) Spéntek!

A nyelvi bravúros cím után egy kiábrándítóan rövid poszt következik. Jó múltkor már szerepelt itt egy Tomica VW Bogár, de aztán nemrég említettem, hogy egy kollégám jóvoltából érkezett még valami Japánból:

Bizony, ez is egy Tomica. Szemmel láthatóan nem mai darab, amit megerősít a tény, hogy egy japán régiségboltból származik, ahol 300 jenért vesztegették. A kerekek, tengelyek már egy kicsit lazák, de egyébként teljesen egyben van a várva-várt vékonykerekű kisautó:

Stefán, ezúton is nagyon köszönöm! Videó a végére:

További japán Bogarak itt, illetve a japán Bogaraknál talán sokkal érdekesebb kis autóversenyes történelmi anyag emitt, amúgy meg mindenkinek szép napot!

Ha azt halljuk, Nissan Skyline, valami lapos, valami széles, valami hosszú jut először eszünkbe, de mindenképp valami sportos, valami férfias. Úgyhogy tessék:

Ugye? Férfiasnak _szánt_ SUV, elsősorban nyilván amerikai nőknek kifejlesztve. Családdal. Crossover néven. De azért kéne :) Kicsiben már meg is van, az elkövető már megint a Tomica:

Tehát rugózik és nyílik a hátulja, a szép festést is megszokhattuk már, a faja kis részleteket, mint pl. a jól olvasható, de mégsem orbitális méretű márkajelzést a kisautó orrán, illetve a (nem elcsúszva!) kifestett lámpákat szintén:

Hasonlóan a korábban mutatott Hondához ez a kis SUV is nagyon tetszik, régen egy időben magam is kacérkodtam egy városi terepjáró beszerzését, de győzött az ész, a racionalitás és a szűkös büdzsé, maradtam igazi személyautó-vezető... Szép napot!

És nem nyertem. Közben persze volt egy választás is, amely során immár Budapest is csatlakozott a Sötét Oldalhoz, sőt bábszínházban is jártunk, szóval eseményekből nem volt hiány. A hajtás után megosztom veletek, mikkel pályáztam.

Máshol már bemutatott kisautókhoz nem szoktam hosszú posztokat publikálni, ezúttal sem lesz másképp, a mai szereplőről ugyanis pittlaren kolléga megemlékezett nem is olyan régen, ezért inkább csak képeket pakolok be, de nem ám akármilyeneket. A Matchboxot akkor gyorsan le is tudom, íme, ilyen a DeTomaso Pantera, kicsiben:

Kicsit kopott, de az enyém. Alul-felül fém, nem nyílik sehol, cserébe jól rugózik és gurul, illetve állatul néz ki hátulról - nem mellesleg a megszokottól eltérően nem ugyanolyan kerekeket kapott előre és hátulra. Gyerekkoromban nem ismertem ezt a típust, már az újkori MB-eszmélésem hozadéka, hogy beszereztem. Ilyen egyébként még a Monteverdi Hai és az Iso Grifo is, de azok még a listán vannak. Azt viszont nem mondanám, hogy Pantera nélkül tengettem napjaim:

Itt van tőlük az egyik és a másik kedvenc számom. No, vissza. Az igazi autóról készült képeket nézegetve azonban erősen összefut a nyál a számban, remélem, nektek is, lapozzatok, csorgassátok!

Ha valaki tudni szeretné, honnak kapta a remek nevét az Opel Ascona, az mindenképp kattintson ide. További tudnivalók az autóról itt, én csak annyit idéznék most, hogy az 1975-ben, azaz a születésem évében bemutatott, majd 1976-tól gyártott második generáció (B) igen komoly sikereket ért el a versenysportban, sőt 1982-ban Walter Röhl vébégyőzelemre vezette a 400-as típisjelzésű rallyautót. Egy évre rá Ari Vatanen is egy ilyennel nyerte meg a Safari Rallyt, de 1984-ben megjelent az Audi Quattro, és gyakorlatilag mindenki mást lemosott a porondról. Itt egy kép az igaziról, de a hajtás után még tettem be egy párat, mert remélem, nektek is annyira tetszik, mint nekem:

Kicsiben is megvan, mégpedig egy 1:43-as Altaya modell formájában. A korábbiakhoz hasonlóan aránylag egyszerű kivitel, nem nyílik semmije, nem rugózik, és a gurulása sem játékra termett, de a festése és a részletek kidolgozottsága, főleg a remek belteret illetően, abszolút feledtetik ezeket:

És nagyon fotogén, még a végét okozó Audival együtt is :)

Ahogy ígértem, a hajtás után pár további kép, a nem kattintóknak minden jót!

Kia Woody :DDD

Legóban már mutattam őket:

De most elétek tárom a nagy tesókat is:

Akik szintén odavannak a retróért:

A poszt aktualitása egyébként még az, hogy tutuka birodalmi legoépítési versenyt hirdetett a szomszédban, amin én is elindultam, így tűkön ülve várom a holnap esti eredményhirdetést... Szép estét!

Ezt a gyenge poént itt a poszt címében egyébként már elsütöttem egyszer régebben is, de az alábbi képhez talán sokkal jobban illik:

Bizony, igazi, működő (Panasonic) retinaszkenner, Budapesten, a Lajos utcában, én fotóztam! Csuda helyekre eljut ám az ember, ha reklámügynökségen dolgozik...

Újabb gyerekkori játékomat sikerült "visszaszerezni". A Piko zsinóros távirányítós rendőr Wartburgot évek óta keresgéltem, és azért ennyi ideig, mert nem akartam ötjegyű összeget fizetni egy újabb porfogóért. Pár infó a retronom.hu-ról:

Csak zsinórós létezett belőle, ezeket 1967-1986-ig gyártották (rendszám!). Az ára nem tette lehetővé, hogy rádiótávirányitásosat készítsenek belőle, holott a Quelle prospektusokban akkoriban már sok-sok rádiós modell volt. Az új ára 19 forint 50 fillér volt.

Ma egy hibátlan, dobozos példány akár 19.500 Ft is lehet :) Az enyém (de jó leírni!) nem hibátlan, viszont egy jobb index és a tetővillogó kivételével (ez utóbbit sikerült pótolnom egy lendkerekes Porsche Fire Chief roncsból, amit 100 forintért vettem a minap) teljes, ráadásul járt hozzá a kissé megviselt papírdoboza is, de ez mind semmi, ugyanis szinte tökéletesen működik!!! Azért csak szinte, mert a világítás már megadta magát, viszont ha kell, megy előre, megy hátra, fordul jobbra-balra - és igen, dudál. Szerintem egyébként a világítást is meg lehetne csinálni, úgy néztem, csak vissza kéne kötni a kesze-kusza vezetékeket a megfelelő helyekre, de mivel a karosszéria (is) elég merev műanyagból készült, aminek a minimum 24 év sem tett jót, nem akarom többször szétszedni. Ja, másrészt nem is értek hozzá...

A fent említett hiányosságokon kívül csak esztétikai hibái vannak a nagyjából 1:15 körüli méretaránnyal rendelkező modellnek (a dobozára is ez van írva, de hát ugye ki tudja), kicsit már kopottas szegénykém, a nyitható motorháztető bal zsanérja törött, némileg karcosak az ablakok, sőt valaki valamikor egy A-betűt is belekarcolt az egyikbe (szálljon átok minden Attilára, Alfrédra, Andorra, Andrásra és Aladárra - na jó, csak viccelek), illetve itt-ott hiányzik a krómozás a lökhárítókról. A távirányító (táv, haha, kábé 120 centi) tökéletesen teszi a dolgát, és olyan súlya van a gyomrában található két góliátelemnek köszönhetően, hogy még egy megtermett kandúrt is simán agyon tudnék vágni vele.

És akkor most hadd kössek a múltkori homokozós Wartburghoz: kérem szépen, én teljesen biztos vagyok benne, hogy azt erről másolták! Megfogták ezt, mintát vettek róla, kiöntötték, és már gyártották is sorozatban a homokozóba való Wareszt a filléres locsolókannák anyagából, megörvendeztetve azokat a gyerekeket is, akik szüleinek a fenti távosra nem tellett... Csont ugyanaz a két karosszéria, minden stimmel, így nem is lehet más magyarázat! Végül egy saját készítésű videó:

A hajtás után további fotók a gépezetről.

Kicsi szívem csücske az Mk I-es és Mk II-es Ford Escort. De nem tudom megmagyarázni. Főleg, hogy a későbbieket egyáltalán nem kedvelem. A típus iránti vonzódásomat már említettem korábban is, például itt, vagy itt, emitt pedig mutattam is egy remek saját példányt a Corgi jóvoltából. A változatosság kedvéért most is egy Corgi következik, mégpedig az ő prémiummárkájuk, a Vanguards által megmintázott első generációs Ford Escort rendőrautó, egy ilyen:

Tomminál már láthattátok a típust 1:64 körüli méretarányban, az enyém egy kicsit nagyobb, miszerint 1:43-as. És az angliai Merseyside rendőrségének festését és egyéb kellékeit viseli:

A kisautó, amellett, hogy rendkívül jól néz ki, egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, ami ebben a méretben egyáltalán nem mondható általánosnak: rugózik! Viszont nem nyílik semmije. Cserébe nagyon részletes és élethű, kormány természetesen a jobbon, fém alul, fém felül, ahogy kell. PeterBlau és a Cararama kiváló együttműködésének köszönhetően még nézzétek meg a civil változatát itt, alant pedig egy igazi RS2000-es fotóját, amiért (mármint az igaziért, nem a fotóért, mert az már megvan) valószínűleg gondolkodás nélkül odaadnám a kisujjam, mondjuk a bal lábamról, az már úgyis hibás:

Végül reklám:

Holnap péntek, mindjárt jó hétvégét!