A mai poszt tárgya nem egy friss beszerzés, és talán annyiban különleges itt, hogy egy olyan Johnny Lightning modellről lesz szó, ami se nem rendőr, se nem filmes, se nem ritka. Mégis megtetszett, azért vettem meg:

Egy 1969-es első generációs AMC Javelin a JL 'Pony Power' sorozatából. Ami szokás szerint nagyon szép darab, jóval részletesebb a korábban mutatott AMX-eknél, és az is érdekes benne, hogy Uniroyal gumikon fut:

A Lexmarkos darab egy Hot Wheels kisautó, amiben az a pláne, hogy nem promós változatban nincs benne a kínálatban. Ez is szerepelt már itt, de akkor még nem saját fotóval, ideje volt hát pótolnom. Az alja fém, az eleje nyitható, a kerekeken igazi gumi (Good Year) - szemrevaló darab, kétségtelen. Ez ritkább a narancs JL-nál, de annyira azért nem, az ebayen aránylag könnyen beszerezhető. Nem bánom, hogy megvan :)

Szép napot, hetet, hónapot és évet!

Csak hogy az új év is "rendesen" kezdődjön:

Holnaptól aztán jönnek a normális posztok is, de mindenképp egy VW-nek kellett az elsőnek lenni - még ha az egyébként kedves mintázatot ilyen furcsán-csíkosan sikerült is rányomtatni. De csak 99 centbe került ;) Szép vasárnapot, jó hetet, szerencsés évet mindenkinek, és aki teheti, annak irány Hawaii!

Na, ezt is megértük... (Nagymókusok pedig ezt kattintsák!)

Az év utolsó napján is van kisautós poszt, amely egy hullámban mutat be pár német kisautót, a gyártók és a márkák tekintetében is holisztikusan. Van közöttük néhány - számomra - hiánypótló darab is, illetve pár olyan, amit csak azért vettem meg, mert "illett". Akit érdekel, lapozzon! (Akit nem, annak BÚÉK!)

Mivel a jó múltkor említett faja Fiat 128-ast azóta sem sikerült beszereznem, egy a Retroautók sorozatban megjelent Zastava 1100-assal kárpótoltam magam. A típust szerintem nem nagyon kell bemutatnom, írt róla a totalcar is, a vezess.hu is, van róla magyar wiki-bejegyzés is, így nem szaporítom a szót. Szemlátomást lengyel barátaink is kedvelik. Személyes élményem is fűződik az autóhoz, ugyanis gyerekkoromban az egyik legjobb barátommal jártunk karatézni, és gyakran az ő anyukája vitt minket az edzésre - egy ilyennel. Nagyon szerettem, kényelmes volt, viszonylag halk és gyors, és mindig jó illat volt benne, vaníliás.

Azért készülnek mostanában ezek a bénább fotók, mert lusta vagyok lepakolni minden fotózáskor 20 autót, így viszont megúszom kettővel. Viszont a fények így szarabbak. Valamit valamiért. Cserébe Hangácsinál megnézhettek pár jobban sikerült képet, alább pedig a sajátjaimat. Az autó nevének jelentése: zászló.

A szokásos Retroautós erősségekkel és gyengeségekkel rendelkezik, de ha nem nézzük túl közelről, abszolút rendben van a kisautó. Játékra mérsékelten alkalmas, ugyanis a gurulása ezúttal sem tökéletes, nem mellesleg ezen is van pár letörhető kis izé, tehát marad a polcon. Végezetül egy remek hangulatú versenyes kép, amit találtam, bónusz Wartburggal, alatta pedig egy korabeli sajtóhirdetés szerbül:

Mivel történetesen beszélek szerbül, azt is el tudom nektek mondani, hogy a hirdetés fősora szerint 'Érezni az erőt' :) Utána modern, szép és kényelmes ötajtósként említi, de később a dinamikus, időtálló és stabil úttartású kifejezések is megjelennek e remek hirdetésben. A márkanévbe öltöztetett csizmás csajt viszont nagyon nem kellett volna felengedni a motorháztetőre, még összekarcolja a dukkót a sarkával ;) Viszlát holnap!

Valaki olvasta a kívánságlistámat, három napja vágok és pingálok...

Stay tuned.

A Hot Wheels egyik újdonsága a poszt címét adó COPO Corvette. Semmi köze a zsarukhoz, azaz a 'cop'-okhoz, mert a COPO elnevezés nem más, mint Central Office Production Order, azaz egy olyan speciális rendelési mechanizmus, amely során bizonyos kereskedők nem standard példányokat is rendelhettek. Ezek a modellek a szokásostól eltérő színűek vagy belterűek lehettek, sőt jöhettek különleges, vagy akár éppen lecsupaszított felszereltséggel, mert mondjuk egy pályára szánt autóban tök felesleges volt mind a fűtés, mind a rádió. A most bemutatandó darab tehát egy ilyen versenycélokra szánt autót mintáz meg 1969-ből - és rögtön úgy mutatom meg, hogy lássátok az eléréseket a (bordó) mezei változathoz képest:

A Hot Wheels még valami bukócsőről is beszél, de az nagyon visszafogott lett, először én nem is nagyon láttam benne. De aztán meglett, igyekeztem szemléltetni is.

Elsősorban az első lámpák, a C-oszlop és az alváz tér el jelentősen a két kisautón, és tényleg egyértelmű a különbségekből, hogy a kék egy igazi versenyautó, míg a bordó Stingray a közutakra termett. Az új HW-felnik továbbra is tetszenek, de ez alá valami hagyományosabb talán jobban illett volna - igaz, még mindig korhűbb, mint a bordó kerekei. És bár a Matchbox Corvette a szívem egyik csücske, be kell valljam, formára a HW jobban bejön...

A mai poszt a tegnapi nyomvonalán haladva újfent angol gyártású Matchboxokról szól, kettőről. Ráadásul mindkettő narancs színű. Az egyik egy remek Ford Transit, a másik szintén Ford, konkrétabban egy Mustang-alapú fantáziamodell, a Vantastic. Pittlaren nemrég bemutatta az előbbit és az utóbbit is, illetve Sam. Joe-nál is szerepelt régebben a Transit klasszikus változata, illetve egy Corgi-feldolgozás is, ami amúgy tőlem lett meg neki. Ezek fényében nem írok sem típustörténelmet, sem semmi egyéb érdekességeket, csak megmutatom a szerencsésen hozzám került darabokat. A csodás Transit - az engem egyértelműen a Toblerone csoki textúrájára emlékeztető koszokkal a rakományon - tsza-tól van, akit szerintem itt sokaknak nem igazán kell bemutatni, a Vantastic pedig Zsoltitól, őt is ismeritek. Utóbbi 500 jó magyar forintért...

Mivel a Mustang kisárúszállítóról nem tudok valós fotókat mutatni, pár régi Transit-képpel igyekszem menteni a helyzetet, illetve egy remek sajtóhirdetéssel, tessék:

Minden jót, nemsokára 2011, addig is jók legyetek!

József Attila jó érzékkel szedte össze a kisfiúk álommelóit, bár a mai gyerekek már egyre gyakrabban akarnak sztárok, celebek lenni, illetve a médiában elhelyezkedni, de erre nem gondolhatott előre. A kisautóiparnak is jelentős részét teszik ki a kék, piros és sárga megkülönböztető jelzést viselő darabok, azon belül is a tűzoltók - tűzoltónak lenni vagány, férfias dolog, az ember és az elemek harcának kiváló szimbóluma, a valóságban persze alulfizetett güri. Gyerekkoromban engem valahogy sosem fogott meg a dolog annyira, az első élményem már nagyobb koromban ért a témában, és ez nem volt más, mint a Lánglovagok című film, na az nagyon tetszett. De persze, hogy volt kicsiben tűzoltóautóm, nem is egy. Most az év utolsó börzéjén sikerült az egyiket újra beszerezni, ez volt a kedvencem.

Nehéz pontosan belőni, hogy ez a valóságban melyik modell lehetett, de némi keresgélés után kettőre szűkítettem a lehetőségeket, Chevy-re és GMC-re. Ez utóbbiból is a 600-as sorozatra. Ennél pontosabban sajnos nem megy, ha valaki az alábbi képek alapján vagy mellett, netán helyett jobbat tud, küldje bátran, majd frissítek:

Egyértelmű, hogy a valóságban is elég komoly fellépésű darab lehetett az, amit 1977-ben megformáztak a Matchbox ügyeskezű tervezői.

Nézzük akkor, mennyire sikerült a feelinget átmenteni a MB-nak:

Nincs vele baj. Masszív fém alul, jól részletezett fém felül, klasszik kerekek, nulla beltér. A megkülönböztető jelzés sok gyűjtő neuralgikus pontja, ez esetben erre sem lehet panasz, két villogónk is van, de a lényeg hátul van és sárga: a kinyitható gém egy kis kosarat tart, amelyben egy elszánt lánglovag készül épp a tűzoltásra. Hogy miért, nem tudom, de a kosár eleje kipattintható, így a tűzoltónk lenyitható. A gyerekkori darabomnál ezt én igen sokat nyitogathattam, mert a kis rögzítőpecek bizony hamar elsorvadt, így a bácsi utána már sohasem akart a helyén maradni. De itt ez a veszély nem áll fenn már...

Jutalomként a poszt végén, mert ilyen ügyesen végigolvastátok, jöjjön pár link tűzoltós témában innen-onnan: egy, kettő, három, négy, öt, hat és hét. Minden jót!

A következő ötletes reklámokkal kívánok újra mindenkinek kellemes ünnepeket!

Az első eredetijét nyilván mind ismeritek. Hajtás után még több jön.

Ünnepi kisautós poszt, csöpögős. Nemrég ugye hozzájutottam egy remek Anker Fiat 242-eshez, ponyva nélkül. Úgy voltam vele, hogy oké, de annyira nem kell, főleg így hiányosan. Azonban jelentkezett davidg, aki önzetlenül felajánlotta, hogy ad egy ilyen hiányzó alkatrészt nekem. Az átadás a legutóbbi börzén meg is történt, így már fullos a kisteherautó, nagyon örültem - főleg annak, hogy vannak még ilyen emberek, akik csupán jó szándéktól vezérelve segítenek. Akkor egyrészt elhatároztam, hogy inkább mégsem adom el a Fiatot, másrészt hogy ha legközelebb alkalmam lesz, én is segítek valakinek, mintegy tovább áramoltatva ezt a fajta jótékonyságot. Nem is kellett sokat várnom az alkalomra, ugyanis a szirszarjaimon keresztül valahogy megtalált VB és az alábbi levelet írta nekem:

Szia Rájen! Olvasgattam a blogodat. Tetszett! A címedet egy blogos haverod adta meg, aki a vaterán is hirdet. Ezzel kapcsolatban van egy kérdésem-kérésem. Olvastam a SIKU daruról... A kisfiamnak is van egy ilyen daruja, örökölte az uni-tesótól, és itt jön a bibi. Hiányzik a daru közepe és ha jól olvastam, akkor Neked van egy "felesleges" darab. Ha megvállnál tőle, én megvenném a gyerekemnek, mert hát így nem lehet vele rendesen játszani. A kisfiam nagyon szeretné. (...) Kérlek, segíts!!!!! Előre is köszönöm. Üdv. VB

Nem tehettem mást, apaként főleg, ingyen odaadtam. Most ezt nem azért írtam, hogy megveregessem a saját vállam, hanem sokkal inkább azért, hogy ti is osztozzatok az érzésben, amit a következő levél okozott:

Kedves Miklós! Ma megjött a csomag. A kisfiam öröme most már teljes! Nagyon örül a játéknak! Köszönjük az önzetlen segítséget! Mellékletként küldök egy képet:

Köszönjük és Boldog Karácsonyt! Üdv. VB

Azt mondom, megérte! Nem vagyok cseppet sem érzelgős, sem egy jótékony típus, de az ilyen apróságok tényleg megszépítik a napomat, és már-már hajlok rá, hogy igazat adjak a közhelynek, miszerint jobb adni, mint kapni ;)

Boldog karácsonyt!

Közben karácsony lett. Zárul az eheti téma, utolsóként mutatok három 1:38 körüli Ferrarit a mindenki által ismert Shell-sorozatból. Az alábbi darabok a második eresztésből valók, és fő jellemzőjük az, hogy alul egy-egy kis hangszórót hordanak, amely a hátrahúzás után "igazi" motorhangot ad. Létezett még egy harmadik sor is, programozhatóan kormányzott első kerekekkel, ahogy az szerepelt a Matchbox Memories-en is, de abból, ha jól emlékszem, nekem egy sincs meg. Sőt valójában az összeset odaajándékoztam a kislányomnak, aztán valahogy mégis nálam van az egész kupac egy zacskóba beszórva. Zömükben első generációsak, tehát "kétsebességesek", de nem nagyon játszom velük. A poszthoz most három olyan autót választottam ki, amelyek számomra nem "átlagos" Ferrarik, ha lehet ilyet mondani, hanem valami miatt különlegesebbek. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, itt elsősorban a sorozat autóinak a viszonylatában értem a különlegességet. Például az első darab, a fekete 599 GTB Fiorano azért került be, mert fekete. És nem piros. Ami, valljuk be, nagyon jól áll az autónak. Mutatom is, először igaziban:

Az első sorozathoz képest részletesebbek lettek a Hot Wheels által megmintázott autók, szebbek a felnik, mintásak a gumik. Ami a hajtás után jön, az nem más, mint a 250 GTO, amely le sem tagadhatná, hogy minimum formai ihletője, de bátrabban szólva szellemi elődje a Fioranónak...

Ugye már vártátok? :) Egy újabb Polistil modellt mutatok, ezúttal is 1:24-ben. A múltkori fehér 1:18-ast azóta elbizniszeltem Zsoltival, de ez marad, mert a Polistil modelljei (vagy inkább játékautói) valami miatt nekem nagyon bejönnek. Ez is, bár olyan nagyon szépnek nem mondható:

A matricák eredetileg ugyanúgy csak az egyik oldalon voltak fenn gyárilag, mint az Ascona esetében, a túloldalra már nekem kellett feltennem őket. Én meg is tudtam oldani úgy, hogy ne legyenek ferdék, ők nem annyira. Mondjuk az enyémek alatt több maradt a levegő, 1:1.

Érdekes módon csak a bal ajtó nyílik, és az is érdekes, hogy visszacsukva egy jó nagy kattanással rögzül a helyére, és onnantól nem lötyög, nem zörög. Felnyitva a beltér is feltárul, amely az említett fehérhez képest persze elég puritán, de ezen a szinten nekem teljesen elégséges.

Ez is műanyag alul, nem kormányozható, nem rugózik, ellenben remekül gurul a műanyag kerekein. A hátsó kerekek jóval nagyobbak az elsőknél, ami ugye ebben a sorozatban nem meglepő, engem nem is zavar.

Nem ez volt az utolsó Polistil-poszt a blogon, ígérem! Az olasz hétnek lassan vége, holnap még ez lesz itt a téma - de a józan többségnél 24-én valszeg fel sem merül majd, hogy ide kattintson... Áldás, békesség!

Ennél olaszosabb nevet talán nem is találhattak volna Maranellóban a Ferrari F430 utódjának. Egy kis szemelvény a Totalcar cikkéből:

A forma egyszerre elegáns, dinamikus, ultramodern és hagyománytisztelő. Az arányok egyértelműen az Enzót idézik: előre csúszott utastér, rövid far, hosszú orr, nyúlánk, könnyed kontúrok jellemzik a típust. Az F430-ason, és közvetlen elődjén, a 360-ason nagy hangsúlyt kaptak a légbeömlők, a 458-ason azonban inkább a karosszéria éleivel játszottak a tervezők, a nyílásokat pedig igyekeztek eldugni. Ahogy korábban, ezúttal is két nagy nyílás került az autó orrára, de ezeket egy széles fekete betét veszi körbe, így egyáltalán nem feltűnőek, a motor szívónyílásait pedig, amelyek korábban a hátsó kerekek felett, igazán feltűnő helyen voltak, a hátsó oldalablakok sarkába rejtették. Ennek ellenére az új Ferrari sokkal inkább tűnik utcai versenyautónak, mint bármelyik elődje: karcsúsága ellenére félelmetes jelenség, amely már álló helyzetben is száguldani látszik.

Michael Schumacher pedig így fogalmaz az [origo] írásába linkelt videón: "Una bella machina". Tényleg szép, na. Kicsiben nemrég a Hot Wheels örvendeztetett meg minket ezzel a kis szépséggel, amelynek ezúttal még a nagyobb hátsó kerekeket is megbocsátom, főleg az utolsó link fényében...

Festés sajnos csak előre jutott, így hátul elég sivár maradt a kép. Én azért valahogy megoldottam volna a helyükben a hátsó traktust markánsan uraló három kipufogóvég kiemelését, de ezektől a nüanszoktól eltekintve tetszik a kisautó. Egy jó fej kollégám mostanában a GT5-öt tolja PS3-on, és kértem, küldjön már egy-két screenshot-ot, hadd csorgassam a nyálam (mert én még csak a negyediknél tartok), és hát küldött:

Nem semmi. Ez sem. Ő egyébként BMW-fan, de azt mondta, ennyi belefér. Búcsúkép:

Szép napot!

Máris itt a folytatás, ahogy ígértem, ezúttal egy a tegnapihoz hasonló kivitelű Lancia Fulvia Coupé következik. A Fulvia szó jelentése sajnos elég kiábrándító, a modell történetéhez pedig ezúttal is internetes segítséget kértem, és e remek cikk formájában meg is kaptam, innen másolok egy keveset, de olvassátok el az egészet, érdemes!

A Lancia viszonylag későn, csak 1965-ben indította el hivatalos rali-programját, a későbbi nagy ellenfelek, a Ford és a Renault már az 1930-as években Monaco szerpentinjein vetélkedtek. Az olaszok indulásához némi segítség volt az a kevéske tapasztalat, amit az Aureliával és a Flaviával versenyző pilóták támogatásával szereztek. A Lancia első komoly raliautójává a Fulviát jelölték ki, amely gyári színekben 1967-ben a Monte Carlo Rally-n debütált, egyből egy második helyet bezsebelve Rauno Aaltonen és a Mini Cooper S mögött. Ennek ellenére rendszeresen csak 1969-től szerepelt raliversenyeken a Fulvia. Ebben az évben került az autóba az 1,6 literes, 115 lóerős erőforrás, amely nagyobb szelepeket és nagyobb karburátorokat kapott, így a Fulvia a korábbi Gr.2-ből Gr.4-es kategóriába került. A Fulvia a WRC (FIA World Rally Championship – 1973-tól máig futó rali-világbajnokság) elődjének számító IMC (FIA International Championship for Manufacturers – gyártók nemzetközi bajnoksága, amelyet 1970-1972 között rendeztek meg) bajnokságban vált igazán sikeressé, a típus első futamgyőzelmét a svéd Harry Källström szerezte az 1970-es Daily Mirror RAC Rally-n, ahol 196 párosból csak 67-en jutottak el a célvonalig. Év végén, egy ponttal megelőzve a Saabot, a Lancia csapata már a dobogó harmadik fokáról locsolhatta a pezsgőt, a bajnokságot toronymagasan uraló Porsche és az Alpine-Renault mellől. Az 1971-es szezon sikertelensége után 1972 januárjában egyből egy Monte Carlo Rally-n elért első helyezéssel nyitott Sandro Munari és a Lancia Fulvia 1.6 HF. A sikerek az év további futamain is folytatódtak, Simo Lampinen a Marokkó Rally-n, Amilcare Ballestrieri pedig a Sanremo Rally-n vezette győzelemre a kis olasz kupét.

A kilenc futamból álló ’72-es bajnokságot nagy fölénnyel nyerte a Lancia, érdekesség, hogy második helyezést, a Lanciát is birtokló anyavállalat, a Fiat szerezte meg az Abarth 124 Sport Spiderrel, ezzel kb. háziversennyé alakítva a szezont. (Érdekes egyébként, hogy a témához közvetlenül nem kapcsolódó videóban 'Lánsziának' ejtik a Lancsát.)

Nézzük akkor meg, mit sikerült összehozni 1:43-ban!

Jó ideje kerestem ezt a darabot, de sokáig nem volt szerencsém. Nem mellesleg egy ismerősömnek is megvan, és már régen meg akartam kérdezni, nem akarja-e nekem adni az ő példányát, de valahogy sohasem vitt rá a lélek, gondoltam, előbb-utóbb csak beszerzem. Hát sikerült, ráadásul elég baráti áron. A részletek számomra tökéletesek, a festés is nagyon tetszik, minden a helyén van. Egy dolgot azonban kicsit furcsállok: a valóságban elöl a belső lámpák nagyobbak (de legalábbis pont ugyanakkorák, mint a külsők), itt pont fordítva, amitől egyfajta érdekes gülüszem-effektus lép fel - ezt nem nagyon értem, miért lett ilyen, de biztos van rá magyarázat. Kiviteléből adódóan nem rugózik, nem is gurul túl jól, épp ezért inkább modell, mint játék.

Ugye igazam van, hogy nem hiányozhatott a gyűjteményből? Végül pár remek fotó az autóról, a felsők korabeliek, az alsók frissebbek:

Holnap folytatjuk, gyertek vissza!

Önző poszt következik, mivel hogy hellókarácsony. Nem mellesleg a hölgyolvasóknak talán némi segítséget nyújthat, hogy mit is vegyenek szívük szerelmének. Tehát az alábbi dolgokra lenne halaszthatatlan szükségem, nem fontossági sorrendben:

1:10-es méretben kellene a fenti Lada VFTS karosszéria, mert e cikk kapcsán kedvet kaptam. Ha Jézuska nem hozza meg, jövőre tuti megveszem. Az már megvan, hogy mit teszek majd alá, ugyanis a Nissan távos autóm pont ekkora. Távirányítós témában még összefut a nyál a számban, ha arra gondolok, az alábbi Schucotronic VW busszal játszhatnék:

De nem fogok, mert annyiba kerül, mint egy lepattant igazi. Vígasztalhatnám magam két 1:18-as amerikai vassal, az egyik a Starsky és Hutch című sorozatből lehet ismerős, a másik pedig a Hazárd megye lordjaiból:

No és persze a Legók... Az X-wing mellé szívesen beparkolnám az Ezeréves Sólymot és Boba Fett Slave I nevű hajóját is:

Vagy az egyik nagy autó mellé ezt a másikat:

És ha már egy kicsit feljebb szóba jött a Star Wars, ezeket is szívesen bebírnám, bár a kardigánt már említettem korábban is:

Sci-fi-témában jöhetne még az Avatar DVD díszkiadása, mert csak a mezei van meg:

Ezt speciel PS3-ra is elfogadnám, jut eszembe, PS3-am sincs még:

PS3 mellett Segway-em sincs, az is kéne, de lehet, hogy mindjárt inkább valami egyszerű kis quad:

És persze pár kiegészítő, SWAT-tematikával:

Szeretnék még egy ilyen carspotting könyvet is:

Egy retro pedálos Moszkvicsot - amit nyilván nem tudnék sem használni, sem tárolni:

És lehetőleg egy új sportszettet a Golfom alá, mert a jelenlegi már elég szar:

Ünneptől függetlenül pedig egy kis Jager mindig jöhet, egészség!

Hát hirtelen ennyi, kedves Jézus, szemegzess bátran, kedves olvasók, remélem, adtam pár jó ötletet, minden jót, boldog karácsonyt!

Újabb tematikus hét kezdődik, ezúttal fókuszban az olaszokkal. Felütésnek egy Fiatot találtam ki, de lesz még Lancia, Lamborghini és Ferrari is bőven. Szóval akkor az első delikvens egy Fiat Abarth 124 Sport Spider. A bemutatandó versenyautó alapjául szolgáló Fiat rövid történetét innen kopiztam:

Az 1966-os torinoi autószalonon állította ki a Fiat a közkedvelt 124-es modell első nyitott változatát, a Sport Spidert. A Pininfarina által tervezett és gyártott karosszériával ellátott új autó négyhengeres, 1438 cm3 lökettérfogatú, két vezérműtengelyes motort, ötfokozatú mechanikus sebességváltóművet és merev hátsó tengelyt kapott. Három évvel később átalakították a kocsi formáját, ennek eredménye lett a két feltűnő domborulat a motorháztetőnél és az autó orr-részének új burkolata. A domborulatok a 125 Specialból kifejlesztett 110 LE-s, 1608 cm3 lökettérfogatú motor beépítése miatt váltak szükségessé. Kisebb változtatásokat a hűtőrendszernél is végeztek, a fékeket a kocsi nagyobb teljesítményéhez igazodva megerősítették. Más, fontosabb módosításokra 1973. augusztusában került sor. Ekkor helyezték forgalomba a CS1-es változatot. Az 1800 cm3 lökettérfogatú, 118 lóerős motor 180 km/h végsebességre volt képes. A modell nagy sikert aratott. A 70-es években a Fiat több versenyen is sikerrel szerepelt, ahol 124 Abarth-Spider néven versenyzett. A kipufogógáz-kibocsátás terén nagyon szigorú amerikai előírásokhoz alkalmazkodva a Spidert 1978-ban 2000 cm3-es, 87 LE-s motorral szerelték, amelynek károsanyag-kibocsátása csekély volt. Ezt néhány hónappal később szintén egy kétliteres de, benzin-befecskendezős motorra cserélték. 1982-ben a Fiat visszavonult az amerikai piacról és így a Spider újra kapható volt Európában. Nevét azonban Spidereuropára változtatták, később pedig a Pininfarina márkajelzésével forgalmazták.

Kicsiben (1:43) ez is az újságmellékletes (Altaya) gyűjteményből van meg, hasonlóan a korábban mutatott darabokhoz, és rendszerint úgy 1500-2000 forintos áron tűnik fel a vaterán (ahonnan nekem is meglett) vagy a börzéken - ennyiért kötelező vétel.

Csodás elöl a hat lámpa, nagyon tetszik a motorháztető és a csomagtartó matt festése, klassz a rendszám, a kis leszorító bizgentyűk hátul, a tanksapka, és a remek felnik.

Jól körbefotóztam. A kis szöszökért elnézést, öreg vagyok, rosszul látok már...

Ez meg itt egy csoportkép a családi albumból - de sajnos nem az enyémből:

Illetve egy kis szocifogi:

Szép napot, jó hetet, forza Italia!

Ez is aranyos lett :)

Megint egy börzés találat:

Sti.

Egy kis móka a hétvégére:

Van, aki eddig nem ismerte?

Emlékszik még valaki a Lego ezen termékeire? Ha nem, kattintsatok tutukához, és be fog ugrani. Na, ez a poszt nem a Fabulandról szól, csak egy hangyányi részletében. Ugyanis a mai téma egy 5510-es Off Road 4X4 néven futó készlet a nem túl ismert Model Team sorozatból.

A Lego az új sorozatot 1989-ben 1986-ban mutatta be, és az egyből népszerűvé vált. Még a legkisebb készletek is viszonylag nagyok voltak, illetve szépen részletezettek. Bár mindegyikük rendelkezett megszokott Technic-jellegzetességekkel, mint pl. a kormányozható kerekek, a hangsúlyt mégis inkább a vizuális realitásra helyezték, magyarán hogy élethűek, jól felismerhetőek legyenek a modellek. Érdekességképp megjegyzem, hogy ebbe a sorozatba tartozik minden idők legnagyobb normál Lego készlete, az 5571-es Giant Truck a maga 1743 elemével.

Az én kis terepjáróm "mindössze" 285 elemből építhető meg, de cserébe tényleg megkapjuk azt, ami a Lego kínálatában nem annyira jellemző - leszámítva a liszencelt készleteket -, azaz egy a való világban is megtalálható kis járgányt.

Konkrétabban egy Toyota Land Cruiser FJ40-est:

Az összerakás okozta élvezetről ezúttal nem nagyon tudok beszámolni, mert egyben, összerakva érkezett a vateráról, de ígérem, egyszer majd jól szétszedem, majd újra jól összerakom. És hogy miért szerepel a Fabuland a poszt címében? Megmutatom:

A szabvány Lego ásó ugye sokkal kisebb, mint amit ez a durván 1:22-es méretarány megkövetelne, így eshetett a tervezők választása egy "típusidegen" darabra, de szerintem kedves érdekessége ez a készletnek... Még pár kép, hogy velem együtt gyönyörködhessetek a csodás részletekben:

És csak egy kicsit tartozik ide, de megmutatom a legújabb MB színvariációmat is a témában - az anakondást:

Köszönöm a figyelmet, jó hétvégét!

A nemrégiben egy külön tematikus hetet kapott bontom-nem bontom témához még pár adalék következik, ugyanis néhány újabb - egyelőre - bontatlan darab került a birtokomba, amelyek tekintetében még nem jutottam döntésre. Mármint nem mindük esetében. A tegnap mutatott Super T-Hunt Baja Bug egyértelműen marad bontatlan, de ti mit csinálnátok az alábbi Tomica Mercivel, amelyet két és fél doboz (jó) cigi áráért vásároltam a Közlekedési Múzeumban tartott börzén?

A HW Speed Machines McLaren F1 GTR szinte biztosan marad a csomagolásában, már csak azért is, mert a sorozatbeli társait sem bontottam ki. A kisautóról ráadásul írt már pittlaren, szóval meg tudtam "szemlélni" bontottan is:

A következő Siku VW T4 kapcsán megint nem tudom, mi legyen...

Nem mondható gyakori darabnak, bontottan nem egyszer 2000 Ft felett is kínálják, de én 500 forintért vettem, eddig mégsem vitt rá a lélek, hogy szétszaggassam az amúgy nem túl szép csomagolását... Nincs viszont kétségem az alábbi darabbal :)

Ez a VW T2 a harmadik Lesney Edition kiadású Matchboxom, amit jó ideje hajtottam, és végül az ebay-ről lett meg. Már úton volt, amikor a fórumon is elkezdte matchbox kolléga hirdetni 2 rongyért, de szerencsére az én példányom sem haladta meg nagyon ezt az árat. Nagyon tetszik a színe, az egész kivitel, nekem ennél szebb nem kell... Na jó, kell ;) Nem írom le újra, miért tetszik ennyire a típus... Nem olyan sokára lesz egy komolyabb Toyota Land Cruiseres posztom FJ40-témában (megint), amiről egyelőre többet nem árulhatok el, kedvcsinálónak mutatok egy friss beszerzést, ami Majorette:

Ez bontva egy régebbi kivitelben már megvan, igaz, vékonyabb kerekekkel, így ez is marad a csomagban. A Toyota csomagtartója egyébként nyitható, és szemlátomást a rugózással sem lehet nagy baja. Na, megint péntek, de holnap is lesz nap, legyetek jók!

Hiánypótló poszt következik, amelynek apropóját a HW Super T-Hunt-os verziójának megérkezte adja. A Baja Bug rövid története a következő:

Először is tisztázzuk, honnan jön a Volkswagen Baja név? Megmondom: a 'baja' nem más, mint 'bug eye' egyszerű rövidítése. A késő hatvanas évekbeli Dél-Kaliforniából származnak ezek a furcsa kis járgányok, ahol akkoriban igen nagy népszerűségre tettek szert a VW-alapú buggy-k, főleg a Meyers Manx-félék (amik bizony nem összetévesztendők BS és TH 'Különben dühbe jövünk' című feledhetetlen klasszikusában látható piros Pumával). Na, a Baja Bug nem volt más, mint az élelmes Gary Emory, a Parts Obsolete vezetőjének válasza a drága buggy-kra, aki az egyébként népszerű Bogár egyszerű átépítésével olcsó alternatívát kínált a kaliforniai homokdűnéken száguldásra vágyók tömegeinek, ha minden igaz, 1968-ban. Az átalakítást később egy üvegszálas kit segítségével otthon is el lehetett végezni, ezt a készletet a Miller-Havens cég forgalmazta elsőként. Az átalakítás fontos része volt a lökhárítók eltávolítása vagy legalábbis csonkolása, a megemelés, a bütykös gumik alkalmazása, illetve némi motortuning, hogy csak a leglátványosabbakat említsem.

A Baja Bug különböző megnevezésekkel természetesen a kisautók körében is hálás téma, sokan feldolgozták, ezek közül mutatok most párat. Kezdem a kis kedvenccel, a katicás Matchbox-szal, amely a gyerekkoromból való. És ugye hivatalosan Sand Digger. A kendácsolt V8-cal szerelt poros dűnekirályról a fotókat ezúttal azonban nem én csináltam, hanem egy kedves kollégám nálunk az irodában, csak úgy játékból:

Az 1983-as MB mellett a szintén ebben az évben tervezett léghűtéses HW Baja Beetle látható, abból is egy viszonylag új kivitel. Ebbe hátulra pakoltak némi bukócsövet, egy villáskulcsot, egy tűzoltókészüléket és egy kazettás magnót, amit csak azért mondok, mert megmutatni nem tudom :) Az alja viszont ennek is fém, mint az angol gyártású társának. Lapozzatok!

A 2010-es Hot Wheels-ek közül a szerintem az egyik legjobban sikerült darabról lesz most szó: íme az 1972-es Ford Gran Torino Sport!

A szintén HW Ford Ranchero miatt egy kicsit féltem, hogy majd ez is olyan keskeny lesz, de szerencsére nem lett az, pont akkora, amekkorának lennie kell, méretben tökéletesen illeszkedik a Talladega-tesókhoz és az 1970-eshez is. A színe is telitalálat, bár a belső krómot nem találom tökéletes választásnak, a lényeg ezúttal nem belül van :) Igaziban is jól áll neki a zöld szín:

És a hátul nagyobb kerekek sem hatnak annyira idegenül az autón:

A hajtás után pedig következik három korabeli sajtóhirdetés:

Régi restanciám tudom le most, ugyanis darab ideje már, hogy írtam (több helyütt is), hogy a már többször emlegetett börzés turkálósdobozból sikerült egy igazi ritkaságot lőnöm. Cabin Cruiser, ez az! Bármilyen pontosabb típusmeghatározás hiányában nem volt egyszerű ide illő képet vadásznom a netről, de valamit azért sikerült:

A Matchbox által eredetileg 1966-ban megformázott darab a hozzá remekül passzoló utánfutóval együtt 200 jó magyar forintért vándorolt át az én tulajdonomba, ami már majdnem a pittlaren által nyélbe ütött üzletekkel vetekszik. Igaz, ez már a kerekéből ítélve minden bizonnyal 10 évvel fiatalabb, és az árához képest tökéletes, attól viszont elvonatkoztatva azért látszanak rajta a sokéves használat nyomai, itt-ott össze van karistolva, a színek is fakóbbak már, mint kellene, de "ajándék" lónak ne nézd a fogát, komoly baj nincs vele:

A legutóbb mutatott csónakhoz képest ez valahogy sokkal aranyosabb. Ez köszönhető részben az alkalmazott színeknek is, de persze a kialakításnak is, helyes, hogy van egy kis kéjkabin, kedves a két kis szék felül, bár a berendezés meglehetősen puritán...

A csak dekorációs célokat ellátó matricákkal nem nagyon tudok mit kezdeni, a tetőn található francia zászló egynek elmegy, de a kis mérleg az elején számomra teljesen értelmetlen, főleg ekkorában. Na mindegy, marad :)