Akár ezt is jelenthetné az Oldsmobile név. A típus nem túl gyakori vendég itt a blogon, de azért hébe-hóba előfordul. Nemrég valamelyik hiperben a játékosztályon nagyban kerestem az új HW Toyota FJ40-est, és a kezembe akadt az Olds 442.

A wikipediáról tudom, mert ügyesen el tudtam olvasni, hogy four-four-two-nak kell ejteni a nevét. Tehát nem négynegyvenkettőnek, ahogy eddig én használtam. Akkor a modellről dióhéjban:

A General Motors izomautója volt 1964-től, de eleinte csak mint egy felszereltségi szint, önálló típusként csak 1968-ban született meg. Majd 1971-től újra „visszaminősült”. A megszületése oda vezethető vissza, hogy a Pontiac Tempest GTO nem várt sikereket ért el a GM berkeiben, így az Olds divízió is nekiállhatott a fejlesztésnek. Az Olds 442 szülőatyja John Beltz volt (szintén neki köszönhetjük a Toronadót), Dale Smith-szel és Bob Dorshimerrel az oldalán. A 442 elnevezés eredete pedig nem más, mint egy sima utalás a 4-torkú karburátorra, a 4-sebességes kéziváltóra és a 2 kipufogóra. Hm. 1965-től ezen csiszoltak egy kicsit, és az első négyest már a 400 köbinch-csel magyarázták (6.6 liter).

Jelen poszt tárgya az 1971-es Olds 442, ellentétben a fentebb linkelt változattal, ami viszont 1968-as. A Hot Wheels kínálatában igen régen jelen van a 442, de az eddigi kivitelek közül nekem ez tetszik a legjobban:

Nem zavar a sárga színe sem, bár elég harsány, mert a fekete beltérrel és a szintén fekete csíkokkal igen jól ellensúlyozták. Még az eltérő méretű felniktől sem akadtam ki, bár az igaz, hogy valami korhűbb megoldással tetszetősebb lett volna az összkép. Azt kell mondjam, hogy ez az Oldsmobile egy abszolút tipikus Hot Wheels, hordozza mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat is, a végeredmény nálam egy erős négyes, vagy akár egy ötös alá. Szigorúan relatíve persze. Az orra természetesen nagyon hasonlít a Vista Cruiser elejére, persze nem véletlenül. Hátul viszont teljesen más :)

Nem rugózik, nem nyílik, a beltér igen egyszerű, de az egész kisautó megjelenésének nagyon jót tesz a króm (műanyag) front és a batár légterelő hátul. Persze az igazival összehasonlítva elég szembeötlő, hogy óriási papucsokon gurul, de szvsz játékként abszolút megállja a helyét. Főleg így, pénteken... El is határoztam, hogy a jövő héten mutatok pár hasonló gépet, egy Dodge Demont, egy Buick GSX-et és egy Mercury Cougar Eliminatort, mert külön úgysem akartam róluk írni. Jó hétvégét!

Folytatás, ha úgy vesszük, a tegnapi poszthoz, ugyanis ez is egy új darab a Hot Wheels kínálatában: Toyota Land Cruiser FJ40, férfiasan lecsupaszítva, és az embert (és gépet) próbáló sivatagi versenyekre felkészítve:

Az igazi autó valószínűleg a világ egyik legjobbja, és számomra a kicsi is eléggé ott van a szeren. Mármint ez a kicsi, mert a MB-kicsikről már írtam, hogy odavagyok értük. Sivatagi versenyzőkről is esett már szó errefelé, (és még fog is,) azok közül is ez jön be legjobban - hiába, mindig a legújabb a kedvenc. A Hot Wheels-t ezúttal nem érheti az a vád, hogy irreálisan nagy kerekeket pakolt az autó alá, ugyanis ez a gépezet így sem hat idegenül, van az a terep, ahol csak ekkora papucsokon lehet boldogulni:

Az autó festésére és a dekorációra szerintem nem lehet panasz, a sárga szín teljesen életszerű e típus esetében, a feketére mázolt ajtók és motorháztető is rendben vannak - leszámítva a kissé hányaveti kivitelezést, legalábbis az én példányomnál. Az első lámpákra sajnos nem jutott egy pötty sem, pedig itt jó poén lett volna a smiley face, ahogy a koncepción is látható - ezért igazán kár, de a jogdíj nyilván nagy úr. És ha már itt tartunk: talán picit szerencsésebb lett volna az egész motorháztetőt befeketíteni, leginkább matt festékkel, de ezt a lehetőséget is kihagyták. A felniket viszont lájkolom.

A bukócső és a gallytörő tök oké, piros pont, de a beltér elhanyagolására nem találok szavakat, hogy egy klasszikustól idézzek, ez több, mint bűn: hiba!

Louis Antoine de Bourbon–Condé 1804-es kivégzése után, amelyhez szinte semmi értelmes politikai érdek nem kötődött, felháborodás hullámzott végig az európai királyi udvarokon. Franciaország szövetségesei is tiltakoztak. A francia királypártiak dühödten vádolták Bonapartét, hogy egy kézlegyintéssel megszabadult a nagymúltú francia királyi ház (Maison de France) utolsó leszármazottjától. Antoine de Boulay gróf, Meurthe megye küldötte nyilvánosan kijelentette: „Ez több, mint bűn: ez hiba.” Ezt a „bon mot”-t korabeli fültanúk hallották és idézték, de mivel Boulay képviselő nevét a nagyközönség alig ismerte, találó mondását később gyakran Fouchénak, sőt magának Talleyrand-nak, az emberrablás értelmi szerzőjének tulajdonították.

Szóval teljesen érthetetlen, mit keres itt a ronda pizzakormány a faék-egyszerűségű műszerfalon az elnagyolt versenyülések előtt. Miközben a pótkerék meg rogyásig lett részletezve. Pedig a tervezők fantáziája jól összehozta, hogy más színű a karosszéria, a beltér és a bukócsövek, így az egész kisautó életszerű és mozgalmas, de mindegy most már, így marad.

A Matchbox Toyotáival talán kár is összemérni, más súlycsoportban versenyeznek, tetszenek nagyon azok is, ez is, és valahol azt kell mondanom, egyik sem tipikus képviselője a saját gyártója termékeinek - sajnos. Száz szónak is egy a vége: ha látok egy kéket valahol, azt is azonnal megveszem! (Ennyit a variációk nem-gyűjtéséről...)

Na minden jót!

Porsche 911 GT2-es már szerepelt errefelé, de fájóan hiányzott eddig a Hot Wheels kicsikéje. Mondom, eddig. Láthattátok már a Kusztomizáló Garázsban is, esetleg még pittlaren cimboránál, és végre elért a szirszarjaimra is:

A kollégák elemzése után már nincs miről beszélnem, nagyon bejön ez a gép, mert ezt bizony piszkosul jól összehozták a HW-nél, hiányzott ez, mint egy falat kenyér... Mit is mondhatnék? Csak így tovább! (Ez pedig bizos megvolt már, akinek nem, olvasson!)

Ilyen az irodából:

Az első kép múlt heti, a második mai.

Ezt jelenti a latin 'coelica' szó, amely a Toyota egyik leghíresebb típusának a nevét ihlette. Ezekből a blogon sosem volt hiány, de hadd tetézzem még egy példánnyal, ugyanis sikerült egy nagyon klassz darabot szereznem, amely egyrészt a legelső generációt mintázza (mint a Solido), másrészt pedig Tomica.

Általánosságban már ismeritek azokat a jellemzőket, amiket ilyenkor el szoktam sorolni, így most nem ismétlem magam, a kisautó ezúttal is egy szép kis ékszer, a változatosság kedvéért fehér felnikkel, részleteiben és egyben is nagyon tetszik. Nem is értem, a Matchbox kínálatában miért nem ez az évjárat szerepel, hanem a későbbi, ami szerintem nem ennyire szép. Ráadásul egyszer régen Tomminál olvashattuk, hogy volt másik Celicás terv is, ami aztán sajnos füstbe ment...

Valamit sürgősen ki kéne találnom, hogy lehessen egy ilyenem igaziban...

Tehát nem Subaru. A Land Rover a Defender hatvanadik szülinapját többek között az SVX bemutatásával ünnepelte. Ez nem egy koncepció, hanem "csak" jól eltalált optikai tuning, brutális kiegészítőkkel. A csomag egyébként nem csak az alap 90-es típushoz, hanem a hosszabb modellhez is rendelhető. Részletesebb leírás és további képek a gépszörnyről emitt. Annyit érdemes megjegyezni, hogy 20 év után ez volt az első tető nélküli modell, amelyet árultak Angliában, de az igazán komoly erőssége ennek az autónak a látványa: az ezüst bukócsőrendszer, a fellépők és a felnik.

Ez utóbbi a Matchbox feldolgozásában némileg átalakult, és nem mondanám, hogy előnyére. Az én példányom egy 2006-os darab, matt zöld (katonai?) festéssel, némi naranccsal hátul és szuper fekete belsővel. Fekete kerekekkel szerintem ütősebb lett volna az összhatás, de így sem dobom ki.

A beltér kimunkáltsága példaértékű, de szerencsére a Matchbox ezt nem is szokta elhanyagolni a nyitott modelljeinél. Jutott egy kis extra festés az első lámpára is, aminek külön örülök.

Innentől kezdve nem nagyon hinném, hogy lesznek további Land Rover modellek a gyűjteményemben, nagyjából elég, ami van, hacsak nem jön szembe velem valami ősi MB vagy Corgi, amely a legelső típusok valamelyikét mintázza...

Szép napot, jó hetet!

A múlt hétvégén sikerült egy jót legózni, részben az alábbi eredménnyel. Azért csak részben, mert egy kicsivel nagyobb készletet is sikerült beszerezni és a gyermekkel együtt összerakni, de arról még nem csináltam képeket. Addig is tehát pár érdekesség, először egy klasszikus üldözés - persze kicsit másképp, mint ahogy megszoktuk:

Majd egy ötödik típusú találkozás:

Alant pedig két gyári készlet reprodukciója következik, turkálós elemekből - szinte már szokás szerint :) Előbb a 6648-as terepes buggy:

Illetve a 6677-es motorszállító, a gyárinál valamivel szélesebb kerekekkel, no és persze egy igen helyes körtés (!) motorháztetővel:

Ez utóbbiaknál ugyebár a színek és egyebek nem teljesen stimmelnek, de szegény ember vízzel főz. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy a kezembe akadt a nagydobozban egy légterelő, ami aránylag könnyen beazonosítható, mármint hogy melyik készlethez tartozik eredetileg. Meg is örültem, hogy de jó, végre összerakhatok belőle valami gyári dolgot. Hát nem :) E téren egyébként újabb nagy projektbe kezdek nemsokára. Legalul pedig az látható, ahogy tegnap Indiana Jones nyomába eredtünk Hollókőn (ahol egyébként őszinte meglepetésemre bizony voltak még rajtunk kívül elég sokan):

Kellemes maradék hétvégét!

A múlt heti börzének helyt adó irodaház előtt fotóztam, majd kiderült, hogy egy nagyon kedves ismerősé, Brekié e szerénytelen méretű jármű:

A finnugor barátság jegyében... (A kicsit látszó Golf mellette pedig az enyém.) Alább pedig egy visszatérő vendég, amely, úgy tűnik, augusztus vége óta nem tanult meg rendesen parkolni:

Jó hétvégét!

A DeTomaso Pantera után egy újabb egzotikus nevű autót szereztem - de ezúttal is csak kicsiben. Ez nem más, mint a Monteverdi Hai, illetve mivel a Matchbox Super GT kivitelről beszélünk, inkább Rallye Royale. A Panterához az abban a posztban leírtakon túl annyi köze van, hogy azzal nagyjából hasonló időben látott napvilágot a MB kínálatában, sőt ténylegesen is eléggé egyidőben szaggatták az aszfaltot a való világban. Egy kis modelltörténetet is kaptok, amihez újra az Autótörténelem blogot hívom segítségül, mert alecwolf olyan szépen összeszedte a tudnivalókat, hogy azt nem tudnám felülmúlni, csak annyit tettem, hogy az átvett részleteket itt-ott kiegészítettem, hogy együtt is értelmesek legyenek:

Az alapító Peter Monteverdi (1934-1998) 1950 és 1952 között építette meg egy összetört Fiat Balilla alapjaira első versenyautóját, a Monteverdi Spezialt. Mindössze huszonhat évesen létrehozta az MBM (Monteverdi Binningen Motors, más források szerint Monteverdi Basel Motors, illetve Monteverdi-Basel-Mantzel, a DKW erőforrásokat tuningoló Mantzel vállalatra utalva) nevű céget versenykocsik építésére. Az innen kikerült kocsik legtöbbje együléses F1-es autó volt, a másfél literes Formula szabályai szerint tuningolt DKW, OSCA, Ford és Porsche RSK motorokkal. Versenykarrierjének egy csúnya baleset vetett véget 1961. október elsején a hockenheimi Grand Prix-n, ami után felhagyott a Formula-monoposto-k építésével. 1961 januárjában mutatta be az első utcai típusát, a nyitott MBM Sport-ot, a Ford Anglia egyliteres, 50-90 lóerősre tuningolt motorjával. Ezt nemsokára követte minden idők legolcsóbb Monteverdije, a gokart modell, amelyet az autókhoz hasonlatosan akkurátosan készített az ifjú mester. Az MBM cég utolsó autója az 1962-ben kiállított Tourismo volt, ami a Sport modell csukott karosszériás változata; ez azonban egyedi példány maradt. Ezek után Monteverdi néhány évig nem foglalkozott autóépítéssel; Lancia, Jensen, Rolls Royce, Bentley és Ferrari autókkal kereskedett, valamint sporthajókat készített. Valószínűleg azonban már ekkor is a nagy visszatérésen járhatott az esze... Fineszes kereskedőként tudta, hogy a gazdag kuncsaftok milyen autót keresnek, s ő még annál is jobbat akart kínálni. A Ferrari sportautóit, a Jensen luxuskupéit és a Maserati GT autóit egybegyúrva alkotta meg a luxus sport-GT autót. Ezt az új modellt az 1966-os frankfurti autószalonon mutatta be, egyelőre MBM GT néven; egy évvel később az utcára gördülvén azonban már más elnevezést kapott: Monteverdi High Speed 375 S. (...) 1970-ben Peter Monteverdi piacra dobott egy másik, az előbbiektől némileg eltérő filozófiájú modellt. Ez volt a nagyon agresszív kiállású Hai 450SS. A Hai szó jelentése "cápa" (Arnold Schwarzenegger 'Piszkos alku' című fimjét én mindig is City Hai-ként ismertem, német VHS-en láttam ugyanis először - a szerk.), ugyanakkor utal a 375-ös széria nevében szereplő High Speed (nagy sebesség) szavakra is. A kocsi formája kicsit olyan volt, mintha az egy évvel később bemutatott Maserati Bora és Alpine A310 keveréke lenne. Bőrülések, klímaberendezés, elektromos ablakemelők, tárcsafékek a négy keréken - ezek mind a kocsi exkluzivitását mutatták. A lényeg azonban a motorháztető alatt volt: a Hai-ba a Ferrari Berlinetta hemiszférikus V8-asát rakták, a teljesítményt azonban 450 lóerőre növelték, így a sportkocsi mintegy 280 km/h végsebességet érhetett el. Ennél is többet tudott a hosszabb Hai 450 GTS, ami majdnem 300 km/h-ig katapultálhatott. Nincsenek pontos adatok a legyártott Hai-ok mennyiségéről, mindenesetre a legprecízebb becslések egy tucatnál is kevesebb autóról szólnak. A GTS és SS kivitelű autókat oda-vissza átalakították Monteverdinél, ráadásul utólag replikák is készültek, úgyhogy esélytelen a modell történetének nyomon követése. Ez a szétszórtság egyébként jellemző volt Monteverdire, ember legyen a talpán, aki korrekt adatokat tud kinyerni a céges archívumból! Az egyetlen tény, hogy a gyári múzeumban három Hai van kiállítva: kettő 450 GTS és egy SS, aminek tengelytávja azonban gyanúsan GTS-es...

A fentiekből egyértelmű, hogy igaziban ilyenem már sose lesz, de legalább kicsiben a magaménak tudhatom. Hála a Matchbox-nak, aki több verzióban is elkészítette a típust. Én egy Super GT-t szerváltam, amely jelölés a MB kínálatán belül a sikeres modellek lebutított változatait takarta, főleg a pályák mellé adtak ilyeneket. Ezen belül is több színben volt elérhető a Monteverdi, de itt már jórészt Rallye Royale néven futott. Legjellemzőbb vonásuk a Super GT-knek a tökig lesötétített ablakok (a beltér hiányának elfedésére), a műanyag alváz és gyakran a 8-dot kerekek. Íme:

Ezt a darabot a Ferenciek terén lőttem, csere útján, a tegnap mutatott kis Majorette Simcával egyetemben. Volt ott természetesen "normál" Monteverdi Hai is, csak az jóval drágább volt, ráfizetni meg nem akartam. Majd egyszer, talán. Remekül rugózik (ami nem meglepő, hiszen ránézésre abszolút offroad) és remekül gurul ez a kis GT (igen, tudom, valójában G. T., de így egyszerűbb), kedvet is kaptam további darabok beszerzésére, az Iso Grifo ebben a kivitelben fel is került a listára, az Escort pedig már régóta tetszik hasonló kerékkel, szóval ezt eldöntöttem :) Annyira, hogy az időközben lezaljott börze alkalmával sikerült lőnöm egy Ford Caprit 200 forintért!

Ráadásul a Matchbox kínálatában ezzel a kerékkel néz ki a legnormálisabban ez a típus, az összes többi túlzóan széles úthengerkerekeket kapott, ez viszont már-már életszerű. A fényképező e darab esetében is erősen felnagyítja a hibákat, kézben szebb.

Na, péntek lett, a jövő heti viszontlátásra! (Bár holnap még lesz carspotting...)

Kicsit hazabeszélek, mert készítettünk az egyik ügyfelünknek egy remek weboldalt, ahol bögréket lehet tervezni. Íme az egyik tervem:

Tervezzetek bögrét ti is itt! (Nekem csak most tűnt fel az Adidas...)

A harmadik Simca következik itt a szirszarjaimon, és azt kell mondjam, ez tetszik a legjobban. Ezúttal az 1100-as modellt mutatom meg. Az autó történetéről az angol nyelvet valamelyest bírók itt olvashatnak igen bőven, vagy akár itt is, az egyik jobb, mint a másik. Az utóbbi kivonata alább:

Az 1100-as a legismertebb formájú Simca, a név hallatán valószínűleg ez ugrik be elsőre. De miért is? Mert ez volt az első autó, amely a fronthajtást és a keresztben elhelyezett motort egy kompakt ötajtós karosszériával kombinálta - így érve el, hogy az autó aránylag kicsi lehetett, ellenben viszonylag normális helykínálattal. Emellett olcsó is volt és jól kezelhető, így a kora hetvenes évek egyik sikerautójává válhatott a franciáknál. 1967-ben mutatkozott be Szardínia szép szigetén, a Simca első fronthajtású modelljeként. Mégis leginkább annak köszönhette népszerűségét, hogy ferdehátú ötajtós volt. Igaz, nem az első a világon (hanem mondjuk a második), de a Renault 16 által kitaposott ösvényen haladt ez is, ügyesen felismerve az ebben a kialakításban rejlő lehetőségeket, mint például a lehajtható hátsó ülés. Figyelem, 1967-et írunk ekkor! Angliában inkább csak 1971-től vált sikeressé, ekkor kezdte ugyanis a Chrysler-hálózat is árulni a teljes modellpalettát. 1204 néven volt aztán elérhető az 1100-as sportverziója, amely a kéttorkú Webereknek köszönhetően (a széria 65 helyett) 75 lóerőt kínált a lendületesebb közlekedés kedvelőinek - és ehhez elöl már fejtámla is járt, először a Simca történetében. 1974-re az autó ugyanúgy a francia táj részévé vált, mint mondjuk az R4-es vagy a Kacsa. Ekkor esett át az autó egy kisebb ráncfelvarráson, de lényegi változás nem történt a gyártás befejezéséig, azaz 1981-ig.

Kicsiben - többek között - a Majorette készítette el, szerencsére pont akkoriban, amely időszak nekem a legszimpatikusabb a francia gyártó tevékenységéből: full fém, remek részletek, jó színek, klassz kerekek, kis extra (mint szinte minden kortárs Majorette modellen), no és persze a vonóhorog. Ami kell is, ugyanis ez a példány egy twinpack része, amelyben egy egyszerű kis lakókocsit (St. Tropez, lásd még itt ugye, de az egy másik) kötöttek mögé.

Az átlátszó műanyag doboz jópofa, gondolok itt arra, ahogy záródik, ráadásul van benne tartozékként egy kis papír, kvázi kedvcsináló. De persze nem lett kedvem semmiféle Majorette kamiont venni...

A fogat pedig így néz ki kiszabadítva, de lustaság okán nem szedtem le az alsó kis műanyag rögzítést, amilyet egyébként eddig nem is láttam sosem:

Nagyon tetszik a Simca, jól eltalált a metálkék fényezése is, jól állnak neki a klasszik háromágú kerekek is, és nagy örömömre elöl az egyik jellemző Majorette-feature-t hordozza, az ablak műanyagján osztozó szép borostyán lámpákat.

A Majorette készített belőle rendőrt is egyébként. Végül egy hátsó kép az igaziról:

Jut eszembe, hogy annak idején Hollandiában tényleg sok ilyet láttam. Kicsiben még itt tűnt fel. Szép napot!

Rendületlenül folytatódik a gyerekkori emlékek frissítése, ugyanis egy teljes évnél is hosszabb kitartó keresgélés után végre sikerült emberi áron hozzájutnom egy 13 inch, azaz hozzávetőleg 33 centi magas Saturn Robothoz. Ez a játék a nyolcvanas évek legelején kezdte meg világhódító hadjáratát, én is ekkortájt jutottam hozzá, de az a példány mára már ki tudja, hol van... Az új darabom viszont pontosan ugyanolyan, ráadásul ugyanolyan jól is működik!

Mit is takar e robot esetében a működés? Ha az ember hátul behelyez két méretes góliátelemet, majd bekapcsolja, ez bizony elindul. Előre. És közben pirosan világítanak a szemei, illetve zajol. Aztán pár másodperc múlva megáll, szemek fénye kialszik, ellenben a hasán elhelyezett képernyőn egy idegen bolygó felszínén játszódó jelenet vetítése kezdődik. Aztán ez is csak pár másodpercig tart, a robot újra elindul, és így tovább... Szerintetek hatévesként mennyire imádtam? ;)

Biztonságos gyerekjáték, egészen bizonyosan nem fog soha a gazdája ellen fordulni, betartja a törvényeket.

A sci-fiben a robotika három törvényét Isaac Asimov alkotta meg. A történeteiben szereplő robotok zöme ezen szabályokat követi. Először a Körbe-körbe című novellájában olvashatóak, a következő formában:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Kínai gyártmányról van szó (KAMCO), de mára egész szépen felment a fennmaradt példányok ára, hála a magamfajta teljesen elvakult gyűjtőknek, nézzétek csak meg:

Egyébként az én példányom Angliából érkezett, ráadásul eredeti, de erősen megviselt gyári dobozában. Az ára - a fentiek viszonylatában persze - méltányos volt, plusz a posta, ami kevésbé. A keresés többek között azért is volt olyan hosszadalmas, mert mindenképp olyat szerettem volna, ami amellett, hogy nem elbaszott drága, működik is rendesen, illetve a robot fején figyelő 4 db műanyag rakéta is megvan mind. Ezeket egyébként egy (nem, négy) egyszerű rugós szerkezettel lehet kilőni, és alapban 2-3 méter messze is elrepülnek.

Létezett belőle egyébként több szín is, amelyekről gyerekkoromban természetesen fogalmam sem volt, illetve később egy lebutított változat is Jupiter Robot néven. Ez utóbbiról már hiányzott a krómozás, viszont kétágú "szarvval" rendelkezett, még később pedig már kilőhető rakéták nélkül gyártották, ahogy szigorodtak a szabályok... Elérhető volt Star Mission Robotként is, Sentinelként, Cyberobotként, illetve ROB-I, majd Ironman néven is feltűnt:

Röviden ennyi. Tényleg nagyon örülök neki, szépen felkerült a polcra Elmo mellé, és biztosan nem lesz túl sokszor bekapcsolva.

Szép napot!

Merthogy a most bemutatásra következő UAZ 452 beceneve Buhanka, azaz Cipó. Műszakilag nem sokban különbözik a nem annyira régen már mutatott Uaz-tól, de megjelenésre mégis egészen más. Itt van egy elég rövid leírás a minimum négyféle kivitelben készült autóról, de ennél sokkal érdekesebb és olvasmányosabb az [origo] egy tavalyi cikke, olvassátok hát el jól!

A Retroautók sorozat legfrissebb darabja (a következő Warszawát tuti kihagyom) terepjáró lévén - már mondhatni, hagyományosan - kiválóan sikerült:

Nagyon tetszik a színe, a felnik és a lámpák. Amikor megvettem, a két tükör igencsak ki volt ficamodva, úgy-ahogy visszaegyenesítettem őket, de más említésre méltó hibát nem tapasztaltam. Külön jó pont jár a hátul és alul elhelyezett pótkerékért, nagyon kedves figyelmesség:

Túl sok személyes tapasztalatom nem fűződik e géperejű járműhöz, ugyanis nem voltam katona, de azt tudom, hogy a bátyámék az egyetem után ilyenekkel jártak mindenféle földmérési gyakorlatra, csak azok bordó-fehér színben pompáztak. Az autót egyébként még ma is gyártják, népszerűsége arrafelé szinte töretlen...

Na jó napot!

Az utóbbi jó pár hét során az eddig bemutatottakon túl is sikerült szert tennem néhány szemtelenül olcsó darabra, vegyes állapotban. A szemtelenül olcsó itt 50-100-200 forintokat jelent. Ezek az autók ilyen vagy olyan formában, kivitelben itt vagy ott már előfordultak, így külön litániát nem írok róluk, inkább csak megmutatom a képeket.

Új szerzemény:

Ez egy korábbi klónpilóta továbbfejlesztése, részletek itt. A szerelése ismerős lehet innen, de mégsem teljesen ugyanolyan. A sisakja pedig már közelít a Felkelők által is használtakhoz, nem is nagyon értem, miért, de ez van. Na, szép maradék hétvégét!

Egy nagy hal akadt horogra szerdán a XI. kerületben:

Nem tankolt, csak ott állt. Kéne. Ahogy az alábbi is, amit a Városháza előtt fotóztam:

Vajon melyik elhivatott városatyáé lehet...?

A Szalay-Bunkóczi páros Opel Antarája került ezúttal lencsevégre a Corában, már amennyire lencsének nevezhető az a kis gyösz, amivel a telefonomat felszerelték:

Nem semmi látvány élőben, remélem, ez a képekből is átjön valamennyire...

Na, ez már akkor tényleg a Matchbox Volvo P1800 lesz. Őseim ugyanis nemrég Indiában (!) jártak, és megleptek egy kisautóval - szerencsére egy olyan darabbal, amit már nagyon szerettem volna beszerezni, de eddig valahogy elkerültük egymást:

A Corgihoz képest is, és egyébként is nagyon tetszik ez a kis Volvo - de ezt már az első képek megjelenésekor tudtam. Elegáns vonalvezetés, rendben lévő arányok - ezek a legfontosabbak, így a rugózás és a kinyitható bármi hiánya cseppet sem zavar. Belül az ülések szépek, de a kormány pizza - viszont fekete, így ez sem zavaró, alig látszik. Jó pont jár a bal külső tükörért, illetve azért is, hogy nincs rajta vonóhorog :) Hogy ha valami negatívot is szeretnétek hallani, jól van, tessék: rossz pont jár a hátsó fertályon fél miliméterrel elcsúszott plusz festésért, illetve talán a keskeny nyomtávért...

Már kapni itthon is, mint ahogy erről nemrég értesültem, de ez a példány Kalkuttából utazott idáig, itt a bizonyíték. Péntek van, mindenkinek jó hétvégét, vasárnap börze!

Emlékszik még valaki a hasonló című tévéműsorra? Na, aki emlékszik, az öreg, mint én! Aki pedig fiatal, olvassa el itt, mit is jelent a szó. Tehát szovjet tematika megint... Gyerekkoromban volt egy tévéműsor gyerekeknek, amely abban segített, hogy mind könnyebben, játékosabban elsajátíthassuk az orosz nyelvet, afféle Follow Me, csak kölköknek. Azért választottam ezt a címet a posztnak, hogy a korombeliekben némi nosztalgiát ébresszek, és így talán könnyebben megértik, megértitek, miért is bírom az alábbi kisautót, amelyet nemrég vásároltam 400 forintért a Kelenvölgyi Közösségi Házban rendezett kisbörzén (két szuperolcsó Ferrarival egyetemben, amikre még majd visszatérek), pár hete:

Bizony, felismerhető benne a GAZ 69, amely ugye nemrég szerepelt errefelé. Itt van még pár infó róla, de ennél sokkal érdekesebb, hogy magam is rendelkeztem egy ugyanilyennel gyerekkoromban, illetve pár hasonló (akkor még) baráti szovjet fém kisautóval, és a darabosságuk ellenére nagyon szerettem velük játszani. Emlékszem, volt egy háromtengelyes teherautóm is hasonló kivitelben, de azt valami miatt túl hosszúnak találtam, ezért rábeszéltem a faterom, hogy rövidítse meg nekem. Ő pedig nekiállt a vasfűrésszel és fasza kéttengelyest varázsolt belőle 2 perc alatt. Egyébként remekül leképezik ezek a kis vasak a szovjet hozzáállást az igazi autógyártáshoz, ugyanis például ez a "dzsip" is olyan, hogy se nem rugózik, se nem gurul jól, viszont elképesztő módon ellenáll a fizikai behatásoknak, legyen szó rágcsálásról, leejtésról, vagy rozsdásodásról - gyakorlatilag elpusztíthatatlan :) Vicces videó (vagy inkább videó egy vicces együttesnévvel) a végére, már ha boldogulsz a ciril betűkkel:

Doszvidányá! Závtrá búgyet pjátnyicá!

Van egy olyan sejtésem, hogy a beharangozó alapján nem arra számítotok, ami most következni fog. Ugyanis nem a Matchbox-féle 350-est mutatom be, hanem annál egy számomra sokkal érdekesebb darabot. És jóval nagyobbat. Gyermekkoromban volt egy kedves szomszédunk, akinek a nálam pár évvel idősebb fia, Sanyi, szintén erősen rajongott az autókért, kisautókért. Néha játszhattam a játékaival, már amiket nem sajnált a kezembe adni, pedig nem kellett volna félnie, más játékaira a Fiatos fiaskó óta különösen odafigyeltem. Na, neki volt többek között egy csodás Fiat 128-asa 1:24 körüli méretarányban, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a kisautó sáros festéssel rendelkezett! Ez nekem nagyon bejött, nem is láttam azelőtt ilyet, és persze azóta sem sokat. A gyártója pedig a Polistil volt. A cégről mindig azt hittem, hogy a Burago elődje, de nem, a linken elolvashatjátok, miért és hogyan nem. Sajnos a vállalat 1993 óta nem létezik, ami egyben azt is jelenti, hogy a jó állapotú Polistil modellek ára szépen kúszik felfelé... Így igen komoly szerencse kellett hozzá, hogy mindössze 99 centért lett az enyém az alábbi csodás Mercedes-Benz 450 SLC, plusz 4 font szállítási költségért, Ciprusról, 1:24-es méretarányban (és járt hozzá a megviselt gyári doboza is):

A karosszéria fém, alul műanyag, és bár nyílnak az ajtók, viszonylag egyszerű az egész autó kivitelezése, inkább játéknak készült, mint polcdísznek, ez abszolút tettenérhető. Szóval amúgy nem egy nagy eresztés, de az autó besározása annyira egyedivé teszi, hogy csak na! Még az ablakra is jutott, sőt egy kevés belülre is, illetve a kerekekre is. Élőben hihetetlenül jól néz ki, remélem, ebből sikerült valamit visszaadni a képekkel... A hajtás után még pár fotót és egy mozgóképet is találhattok az igaziról.

1994 és 1997 között volt alkalmam többször is vezetni egy ötajtós Lada Samarát. Hát, a 2107 után annyira nem jött be. Talán egy kicsit fürgébb, könnyedebb volt, de egyébként csak arra emlékszem határozottan, hogy halkabb volt a motorhang és magasabb, a beltér viszont konkrét hányinger. Pakolni viszont lehetett bele, a helykínálat sem volt vészes, tehát méltán lett közkedvelt autó a régiónkban. De azt azért nehéz be- vagy elfogadnom, hogy vannak, akik még ma is kedvelik: egyszerűen nem lett az autó kultusztárggyá, mint mondjuk pár más típus a volt Szovjetunióból, más erénye pedig szerintem nincs. Hacsak nem az érzelmi faktor, ami azért sokak esetében fontos tényező lehet, de ez már annyira szubjektív, hogy kár a szó rá...

Amennyire nem tetszik tehát nagyban, annyira bejön 1:43-ban. A Retroautók is kihozta nem olyan régen - és igen jól tette. A kis modell természetesen ezúttal sem hibátlan, de a számomra rendben van, nem zavar, hogy vagy két számmal nagyobb, már-már offroad kerekeket kapott a kelleténél. A beltérről készült fotón talán látható, hogy a műszerfal és a kormány formája jól eltalált (bár ütősebb lenne a belső az egyik leggyakoribb bézs színben), kívülről sincs bajom az arányokkal, különösen tetszenek az első fényszórók (és jóval kevésbé a hátsó lámpák), tehát úgy gondolom, jó helye van a gyűjteményemben. Nézzétek meg az egyik reklámját, megéri, mert nagyon szar:

Dobríj gyény!!

Van az ebayen egy kiváló angol eladó, eddleston, akinek rendszeresen olyan cuccai vannak fenn, amiktől erősen beindul a nyálképzésem. A cuccainak a többségét 99 centes áron teszi fel, de valahogy mindig felkúsznak a licitek olyan magasságokig, amiket én már nem érek fel. „Viccből” licitáltam 1 fonttal egy IXO-nak látszó Altaya modellre nála, és az esélytelenek nyugalmával el is feledkeztem az egészről, amikor egyszer csak jött a jó hírt hozó e-mail, hogy bizony nyertem egy Seatot. Mondom, mit, hol, hogyan? Aztán a levelet elolvasva ugrott be, hogy tényleg én licitáltam, nem a gonosz ikertestvérem.

Hej, mondom, be kár, hogy nem szórtam nála még szét pár egyéb licitet is, de mindegy, ez jött össze, ennek kell örülni. Végül is majdnem Fiat 131-es, amely típust – sok hazai gyűjtőtársamhoz hasonlóan – különösen kedvelek. Kisebb méretben már megvolt, nem is olyan régen mutattam, most tehát íme ugyanaz 1:43-ban, spanyol rendőrségi festéssel. Illetve hazudok, mert ez bizony nem teljesen rendőr, hanem polgárőr, abból is forgalomirányító, már amennyire a nem létező spanyoltudásom alapján nagyjából következtetni tudok.

A kisautó egy remek kis műanyag állványon pihen, amely a típusjelzést is büszkén hirdeti, és van egy olyan érzésem, hogy ott is marad, ugyanis a rögzítőcsavar feje olyan kis háromágú csillagban végződik, mint a Mercedes-jel, tehát célszerszám híján – komolyabb roncsolás nélkül – leszedhetetlen. Mindegy, elvan ott, amúgy sem játéknak vettem. Gyönyörű a festése, szépek a kis kiegészítők, élethű az egész – különös tekintettel a kilincsekre és a szép felnikre. Hogy mondjak valami negatívumot is: a hátsó lámpákra nyomott feliratok egy kicsit ferdék lettek. De legalább vannak :)

A héten megnéztem az új Piranhát. Á.L.L.A.T.!!! Komolyan mondom, ilyen fincsi, vérben tocsogós B-movie-t régen láttam, ehhez képest a Zombieland simán Zsebtévé. Ha valami intelligens, komolyan megírt, felejthetetlen alakításokkal tűzdelt, mozitörténelmi jelentőségű filmre vágysz, messze kerüld el a remake-ek mesterének, Alexander Aja-nak ezen legújabb alkotását! De ha a röhögésig túlzásba vitt mészárlások, az agyatlan dialógusok és helyezetek, illetve a felpumpált mellű buta szőkék hoznak lázba, akkor ne hagyd ki!

Szerencsére a rendkívül klisés történetvezetés miatt nem fenyeget a veszély, hogy lelövök bármilyen poént vagy fordulatot, a film minden egyes perce tökéletesen kiszámítható, és ezzel tisztában is van, nem akarja megváltani a világot, simán csak szórakoztatni akar – véresen egyszerűen. A sztori annyi, hogy a festői környezetben valami víz alatti földmozgás miatt előkerül egy csomó régen kihalt piranha, és innentől kezdve az emberek küzdenek ellenük. A body count hihetetlenül magas, pár főszereplő is elhullik, de persze nem a legszimpatikusabbak.

Apropó szereplők: Elizabeth Shue mellett jó volt újra látni Richard Dreyfusst, aki ugye a klasszikus Cápa egyik főszereplője volt, így ez tekinthető főhajtásnak is a nagy előd előtt, illetve Christopher Lloyd is megjelenik egy mellékszerepben, rutinszerűen hozva az őrült tudós halboltos szerepét. A filmet felturbózták pár ügyeletes jócsajjal (Jessica Szohr, Kelly Brook és Riley Steele), egy kezdetben szerencsétlen, de a végére hőssé és jó pasivá váló sráccal, és néhol megmosolyogtatóan egyszerű digitális trükkel – no és persze a mindig kiváló Ving Rhames-szel…

Moziban 3D-ben lengenek majd a szilikonmellek, és egyebek, nekem sajnos le kellett mondanom erről a fícsörről, de így is nagyon jól szórakoztam. Külön öröm volt látni, ahogy a számomra eddig jelentéktelen Jerry O’Connell adta a köcsög pornóproducer szerepét. És igen, itt azt gondolhatnátok, mekkora szar már az a film, amiben Jerry az ász. Hát nem szar. Illetve de, nem is kicsit, de ez a tipikus esete annak, amit már sokszor láttunk, hogy annyira szar – és erre szarik is, hogy ragozzam – hogy az már jó. Überbrutál jó.

Mert annyire gátlástalanul mutatja be a gyilkolást, ahogy eddig nemigen merték – leszámítva persze a sokkal komolyabb Fűrész-típusú filmeket, de itt kérem napfény van, millió bikinis főiskolás lány, és így repkednek az arcunkba a leszakadt vég- és egyéb tagok, premier plánban tépi le a motorcsónak csavarja egy csaj teljes skalpját, vág ketté két seggét rázó ribancot az elszabadult drót (ebből is mennyit láttunk már, anyám!) és húzzák a hófehér, csillogó fedélzetre egy alulról csontig amortizált szereplő testét. Mondom, gátlástalan, és pont ezért cool, mert meri, mert bevállalja, mert szarik rá… És mert vicces. Kábé mint a Kígyók a fedélzeten - plusz 100 vödör vér. Erősen ajánlom! (Ja, ma megnéztem a Machete-t is, jópofa volt, Steven Seagal még mindig király, de azt kell mondjam, kicsit elmaradt a várakozásaimtól. Viszont Lindsay Lohan nem néz ki rosszul pucéron...)

Nem tudom olvastátok-e, hogy pár napja meghalt Jimi Heselden, aki nem túl régóta tulajdonolta a Segway-t, mármint az egész vállalatot. Szerencsétlen fószer pont egy segway-t hajtva zuhant szakadékba, ráadásul a saját birtokán. Mondjuk nem lehetett szar az a birtok, ha még szakadék is járt hozzá. Innen jött az ötlet, hogy készítek egy Lego segway-t, íme:

Szerintem szuper lett. És ha már legóztam, megmutatok három mást is. Rájöttem, hogy ha a Toy Story katonák zöld fejét lecserélem, élethű katonákat kaphatok. Fel tudjátok sorolni a felhasznált fejeket?

Végül még néhány rendőr, ugyanis a bolhán vettem pár napszemüveges fejet, fekete bukót fekete rostéllyal és fekete hajat, így egész jó kis szett jött össze:

És a rohamosztagosok rohamrendőrök:

Végül, de legfőképp beszereztem a legújabb Boba Fett minifiget - új kedvencem van!

A bolhán még egyébként hosszú keresgélés után meg tudtam venni a nagy gokarthoz az eddig hiányzó hengerfejet is, csak mondom. Jó az a hely. További szép hétvégét!

Előbb egy jó nagy Toyota Tundra:

Direkt nem vágtam le az előtte parkoló Volvo S40-est, összehasonlításul. Alább pedig egy kis pici járgány - hatalmas önbizalommal:

Végül két bejövő találat Andrew0807-től:

Na, kinek melyik kéne a legjobban? :)