Az ünnepnapot arra használtam, hogy végre feltegyem a Golfra a háromszögeket:

Elég vagány lett, mi? :) (Nem.) A Skifre pedig az arcot:

Délután elutaztunk vidékre, 3 felnőtt plusz egy gyerek, több napra kellett pakolni, így végre élesben is kipróbálhattam az utánfutót. Így néz ki megpakolva, de még maradt benne hely:

Teljesen elégedett vagyok...

...hogy Honda NSX-szel versenyezni jó dolog. A típus legalább annyira ritka offline is, mint itt a blogon, eddig mindössze egyetlen poszt született róla, és az sem volt túl jó ;) Amikor azt írtam, ha jól emlékszem, még nem volt meg a Hot Wheels által készített Honda NSX-értelmezés, de határozottan úgy rémlik, hogy utána nem sokkal meglett, le is fényképeztem, majd elfelejtődött. A HW eléggé fukar módon határozta meg a típust, amit lekicsinyített, egyrészt Acuraként szerepel a HW-wikiben, erre utal az orron látható kis embléma is, másrészt nem tér ki rá, hogy ez most a legfelső képen látható NSX-R (aka NSX Type R) akar-e lenni, vagy a legalul látható versenyző, az NSX GT500-as. Előbbi japán belpiacos modell, amelyet mindössze 483 példányban készítettek el, utóbbi pedig (már a facelift utáni) versenypályára termesztett változat. Ez is, az is lehet a Hot Wheels. De talán a legvalószínűbb, hogy a kettő elegye...

A kisautót Kevin Cao tervezte, vélhetően Manson Cheung segítségével, utóbbi úriember az első elgondolásokat hivatott 3D-köntösbe öltöztetni odaát a Mattelnél, és az ő nevéhez fűződik még az NSX-en kívül a Mercury Cougar Eliminator, a Dodge Demon, a Javelin AMX, a Ford Torino Talladega és a kedvencem, a VW Fastback. Jó kis referencia... Talán úgy gondolhatták, annyit ezek után már simán megérdemelnek, hogy felkerüljenek az autó oldalára versenyzőkként. (Oké, nyilván nem így történt a dolog, a felsoroltak közül a többség ugyanis az alább látható 2008-as premiermodell megjelenését követően készült, de ez talán mindegy is.)

E súlyosan fénykép-ínséges időkben nekiálltam előszedni ilyen-olyan régebbi képeket, amelyeket valami miatt még úgymond nem dolgoztam fel, szóval mostanában lehet még pár konzerv-poszt, de közben akkor meg is érkeztünk egy újabb remek Hot Wheels versenyautóhoz:

A festés az összes többi változathoz képest visszafogottnak mondható - és ez az oka, hogy ezt a darabot vettem meg, nem a későbbieket, mert azok nekem már valahogy mind túl csicsásak lettek - lásd legelső link. A Tomica- és Majorette-változatokhoz képest jóval több szoknyával és szárnnyal rendelkezik a kis HW, sőt még egy hetyke légbeömlő-kinövéssel is, amely közös alkatrész a beltérrel, így ez is, az is krómozott műanyag, de összességében simán megállja a helyét, ha összehasonlítanám őket. Más világ, persze, de pont ezért nem is zavaróak ezek a túlzások. Persze azért továbbra is a Tomica a kedvencem...

Mutatok még filmes képeket, a Pulp Fiction ugye elég egyértelmű, alatta pedig a Fast Five-ból:

Viszont ez elég jónak tűnik... Üdvözlet.

Nem mondhatom, hogy fájó volt a normális kerekű MB Dodge Challenger hiánya a MB-sorból, de mindenképp megelégedéssel tölt el, hogy sikerült kipipálni. Ahogy arról korábban írtam, gyerekkoromban a Revin' Rebel volt meg, amelyet aztán sikeresen pótoltam később, most pedig meglett ez a mezei is, aminek a kék változatára már nem is vágyom. A valaha elkészült sok színváltozat közül viszonylag kevés olyan van, ami jól is néz ki, ezekből viszont a teljes sort nem egy nagy kihívás összeszedni. Joe és írt a típusról, és azt kell mondjam, egyetértek abban, hogy a MB nem túl hűen mintázta meg a valódit, viszont azt nem ismerve annak idején ez egy cseppet sem zavart, szerettem ezt a kisautót:

Ez sem rugózik. Nem is gurul túlzottan jól. A belseje sem valami nagy truváj. Kívül is kicsit kopott. De mégis hordozza azokat az ódon Superfast-erényeket, amikre Joe és Pittlaren is oly gyakran hivatkozik. Olyan masszív, olyan kézbe való, olyan játszani való...! Visszatérve az élet(nem)hűségre: a kisautó eleje jól idézi az igazi hűtőrácsát, hátulról is felismerhető, de valahogy mégsem áll össze igazán a kép. A Hot Wheels ezt ügyesebben megoldotta, de mint mondtam, az érzelmi tényező abszolút feledteti ezt a hiányosságot. (Itt jegyezném meg, hogy végre a saját kisgépemmel is sikerült olyan képeket készítenem, amin a piros szín valóban pirosnak néz ki, ráadásul mindenféle utómunka nélkül! De büszke vagyok magamra...) Egy időre azonban most elég a Kihívókból, legközelebb akkor lesz majd megint terítéken a név, ha sikerül olcsón jó állapotú Siku űrrepülő-szállítót szerválnom ;)

A minden jót!

Szerintem új Mini még nem is szerepelt a szirszarjaimon. Eddig. Most itt van három is:

Jó, ez nem egy egész, de már majdnem ;) Nem értek hozzá, de gondolom, lehet ilyen kivitelű Miniket rendelni olyan célokra, mint amire pl. a Red Bull használja:

Amúgy érdekes módon az új Mini nagyban tetszik, kicsiben viszont nem. És nagyban leginkább ez:

Jók legyetek!

Sokunk nagy örömére az Editions Atlas itthon is elkezdte forgalmazni a teherautós sorozatát. Mint azt tudhatjátok, mert írtam, a teherautókért úgy annyira nem vagyok oda, de akad bizony kivétel jócskán, néha jól esik kiruccanni erre a területre is. Az első szám 990-es bevezetőáron érkezett, így hát rögtön duplán rendeltem meg a sorozatot, hátha sikerül a másodpéldányok eladásából legalább részben fedezni a megtartandókat :) Az első itthoni szám tartalma egy 1:43-as Csepel D-344, amihez még jár egy egyszerű lefűzhető ismertető szórólap, egy szép doboz és egy helyes hűtőmágnes. A Csepel teherautók modelltörténetébe most nem nagyon megyek bele, mert magamtól semmit sem tudok róla, sokkal értelmesebb, ha elolvassátok pl. ezt a cikket az [origo] jóvoltából.

Úgyhogy csak címszavakban: az 1959-től pont a születésem évéig gyártott közel hattonnás teherautó honvédségnél elterjedt becézése "Csepzon" volt (Kis Tamás: A magyar katonai szleng szótára szerint csepzon ƒfn Csepel teherautó. [Csep(el) + -zon (ang. -son; ném. -sohn) (nevekben képzőszerű utótagként:) 'fia' (a magyar szleng egyre gyakoribb becézőképzője)]. - csedva, cselzon, csepdzon, csepelfelicián, csepi, csepszi, csepszon, csepzi, csiba, csöpi, dzsepszon, technika.), egyszerű előkamrás dízelmotor hajtotta, acéllemezből, hegesztéssel készült létraalvázzal rendelkezett, a vezetőfülke 1+2 személyes volt, egyedülálló elsőkerék-hajtást alkalmaztak, és licenszét Kína is megvette. A fogyasztása 45 liter volt 100 km-enként, a végsebessége 82 km/h, viszont mind a négy kereket meghajtották, amely skill igen jól jött a Magyar Néphadseregnél. Most külön nem mutatom be, mert Sam. Joe oly kiválóan már megtette, de az Atlastól az első Ikarus is megvan, igaz, az kisebb, 1:72-es méretarányú, de a MB-októl nem nagyon üt el. Olvassatok róla itt!

Szóval akkor itt a kicsi. Ami nem is olyan kicsi. Szép részletes a kidolgozása, még arra is figyeltek, hogy macskakő-mintázatú úton álljon. Nem csavaroztam szét:

Talán valami katonai zöldes színben egy kicsit jobban tetszett volna, de igazán nem szeretnék panaszkodni, mert ennyi pénzért ez kábé ingyen van, minden kedves és kedvetlen olvasómnak nagy bizalommal ajánlom a beszerzését, még akkor is, ha a sorozat többi tagjára nem kíváncsiak. Én az IFÁ-ra még nagyon várok, ill. nem lenne rossz egy Robur sem, vagy egy jóféle Tatra dömper. Na majd meglátjuk, mit kapunk. Szóljon addig is az ének!

A legvégére pedig további képek az igaziról:

Jók legyetek!

(Thx a képekért: Moritzamica, aGinger, Székesfehérvári Polgár Infó, hampage / Varga Ákos Endre)

(Nem kimondottan a témához tartozó, de ajánlott olvasnivaló még itt. Egy másik pedig itt, sőt egy harmadik meg itt, egy akár innen is ismerős főszereplővel. Ahoj.)

Ilyen is volt már, de ez a zöld szebb a korábbi ezüstnél. A 2009-ben debütált kisautó azóta már jó pár színvariációt megélt, én azonban csak a másodikig jutottam, a British Racing Green talán a legautentikusabb szín, amiben a Triumph TR6 kijöhetett. Na de mit is érdemes tudni e típusról?

Az 1969-től 1976 júliusáig gyártott TR6-os minden idők legkelendőbb Triumph-típusa volt, majdnem 95.000 darab készült belőle. Ebből kb. 86.000 darabot exportáltak. A hathengeressel szerelt sportkocsi tervezésében a német Karmann cég is segédkezett. Amerikában karburátorral árulták, Angliában befecskendezéssel, aminek köszönhetően az Újvilágban csak 104 lóerőre volt képes az autó, míg otthon 125- és 150 lóerős változatok repeszthettek az utak bal oldalán. A műszerfal fából készült.

Kicsiben a műszerfal is műanyag, akárcsak az alja, viszont ahogy írtam korábban is, nem mellesleg elég jól látható a képeken is, a szélvédőt elhagyták - ez egy vérbeli Hot Wheels versenyautó ugyanis:

Bármennyire is úgy gondolom, hogy a Hot Wheels nagyon szép kisautót készített, az igazi fotókkal összehasonlítva sajnos kiderül, hogy az arányokat nemigen találták el. Lényegében az a helyzet, hogy a kicsi jobban tetszik, mint a nagy, na nem mintha igaziban nem fogadnám el, de egy valódi TR6-os valahogy jóval tömzsibbnek tűnik, mint a polcon pihenő mása. A HW háza táján ez nem az első eset (nézzétek csak ezt a Chevy Novát), és hát minden bizonnyal nem is az utolsó, de nézzük a dolog jó oldalát, legalább elkészítették ezt a remek brit sportkocsit! Emez itt alul meg az utcai TR6-os katalógusának borítója:

Mivel változatlanul nem nagyon van időm fotózgatni, ezért be kell valljam, hogy a mai poszthoz hároméves saját képeket használtam, így ez a bejegyzést akár konzervnek is tekinthető. De ez talán nem baj. Ha igaziban szeretnétek ilyen autót venni, javaslom, nézzétek meg az alábbi videót, mert azért van pár dolog, amire oda kell figyelni egy Triumph vásárlásakor:

Spitfirespotting pedig errefelé szerepelt. Jók legyetek!

Formabontó országimázs-reklám:

Tetszik. Nektek? (via addict)

James Bond nem szarral gurít, ha autókról van szó. Az Astonok mellett legtöbbször talán BMW-t vezetett, és ez nem vall rossz ízlésre. A bajor sor emlékeim szerint az Aranyszemmel kezdődött, amelyben a Z3-as debütált első német Bond-autóként, de ezt nem sokkal követte a mai delikvens, a BMW Z8. Az egyik legszebb újkori Bimmer, szerintem. Az autó persze nem csak nekem tetszik, itt van hozzá egy rövid teszt a vezess.hu-ról, amiből kiderül, hogy férfiembereknél ez az autó bizony elég komolyan kicsapja a biztosítékot - 400 lóerő csábításának egyszerűen nem lehet ellenállni, az újságíró erősen áthágja a szabályokat, majd erről még kajánul be is számol. Ez annyira nem szimpi.

Erről jut eszembe: tegnap be kellett ugranom az Aréna Saturnba, mert őseim benézték a tintapatron számát, és rosszat vettek. Csere. Odaérkeztemkor láttam, hogy egy erősen mágnásnak kinéző fiatalember a vadiúj Range Roverrel szépen befordul a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyre - az van ugyanis közvetlenül a bejáratnál. Odaérve mondtam neki, ember, ez a hely a mozgássérülteké. Mosolyogva megköszönte, mondta, hogy tudja. És hogy van kártyája is, szívesen megmutatja. Mondtam, ne mutassa, annyira nem érdekel a dolog, csak kurvára zavar, és akkor a szlovák rendszámot nem is említettem. Azt mondta, általában őt is, és nem is állt volna be, ha nem lett volna több kék-fehér hely. De megdicsért, hogy szóltam, mert szerinte ritka az ilyen. Az olyan újgazdag adócsaló sudribunkók viszont, mint ő, sajnos egyáltalán nem ritkák... (De ne erre reagáljatok, hanem a BMW-re, oké?)

Valahogy kicsiben ez nálam eddig kimaradt, de valamelyik nap gondoltam egyet, és beszereztem a Matchbox Z8-at. Férfiasan be kell vallanom, Z3 és Z4 semennyire sincs a gyűjteményemben, de szerintem ez záros határidőn belül változni fog. Ilyen:

A Matchbox a 2001-es évszámot viselő kisautóhoz jól nem vette meg a film jogait, szerintem úgy okoskodhattak, hogy az autót úgyis mindenki James Bond révén ismeri, felesleges egy plusz feliratért és egy Pierce Brosnan fotóért további milliókat ölni a gyártásba. Szépen megcsinálták, meg kell hagyni. Szerencsére jó szokása a gyártónak, mármint a MB-nak, hogy ha tető nélküli autót mintáz meg, akkor kidolgozza a belteret normálisan. Ez ebben az esetben is igaz. Az ezüst szín eléggé adta magát, segíti ugye az asszociációt a fent emlegetett kémautóra, a piros beltér eggyel jobb lenne, de nekem a szürkés jutott, ez sem rossz, és szerintem a választott kerekek is jól állnak a kocsinak, még ha nem is pont ezek a kedvenceim egyébként. Az autó lámpái a való világban meglehetősen markánsak, főleg a hátsók - ezekről a MB is megemlékezett két vékony piros csík erejéig, de az elsőket már nem festették ki, amit egy kicsit azért hiányolok. Cserébe megkaptuk a két visszapillantót, aminek viszont örülök. Jó áron vettem a kisautót, ráadásul párban érkezett egy másik nyitottal, amiről majd legközelebb írok...

Legyetek jók, és vigyázzatok magatokra!

Nem meglepő módon Andrew0708 örvendeztetett meg az alábbi Bogárral:

Ezt elfogadnám.

Sem az Eddát, de a Kannibálokat nem szeretem annyira, de az alábbi számban a kettő elég jól egymásra talált - 15 évvel ezelőtt:

Hogy a legutóbbi zenés poszthoz is kapcsolódjak, itt van ugyanez az Edda tribute-koncertről is:

Melyik a jobb? Nekem az első.

Nem kell németül tudni ahhoz, hogy a poszt címe ismerős legyen. Audi következik ma, mégpedig egy olyan MB, amiről itt írtam, hogy nagyon kéne. Az tűnt fel, hogy létezhet valamiféle titokzatos összefüggés, valami láthatatlan erő, esetleg valami földöntúli vonzás, amiről a gyűjtők nem beszélnek: ha valami ritka, akkor az jobban tetszik. Az jobban kell. De miért is? A MB Audi quattro jól eltalált gép, ez kétségtelen. És ehhez a kisautóhoz a racing festés dukál, szerintem ezt sem vitatja senki. Akkor miért vonz mégis oly sokakat a 8-dot és a kék szín? Miért nem elég a metálszürke és a bordó...? Nem tudom a választ, de ha valaki igen, kommentben jelentkezzen!

Hát igen, messze nem makulátlan. Viszont még így is nem kevesebb, mint ezerötszázat fizettem érte, bár igaz, másodmagával érkezett. De csak ezért az egyért is kifizettem volna ennyit, mert erősen vágytam rá, egy szebb állapotú példányért pedig akár ennél jóval többet is. (Itt jegyezném meg, hogy mekkora hülye voltam, amikor vagy négy börzével ezelőtt láttam az egyik eladónál 1800-ért NRFB, és azt mondtam, inkább megyek egy kört, majd amikor visszatértem, már nem volt meg.) De most már nem pattogok, megvan, lehet továbbhaladni... Nektek bejön? Így pénteken?

Itt a tavasz, dagad a f*sz, végre én is tudtam már fotózni ezt azt. Ma két Subaru Imprezát mutatok, az egyiket a Belvárosban, a másikat a Városligetben lőttem:

A régebbi egy pettyet jobban tetszik... Nagy vágyam, hogy egyszer majd legyen egy Imprezám igaziban, de addig a kicsikkel kell beérnem.

Az úgy volt, hogy sikerült szert tennem két darab makulátlan trafikos Bogárra jó áron, piros színben. Az eredeti matricáikkal, mindennel. Utólag az eladó elárulta, hogy vagy ötven darabot sikerült vennie valami régi, el nem adott trafikos árukészletből. Mázli. Így egyik pillanatról a másikra megduplázódott belőle a flotta otthon, de négy nekem nem kellett. Az egyiket hát felajánlottam Sam. Joe atyánknak, mivel ez a játék neki is megvolt gyerekkorában, ráadásul pirosban, és úgy gondoltam, ennyi jár. Örömmel élt a lehetőséggel. Viszont jótett helyébe felhívta a figyelmemet egy Autómániás elemes-mozgó-világító R5-ösre, mert tudta, hogy az ilyen szirszarok engem szoktak érdekelni. Nosza, megfogtam a maradék két műanyag Bogarat és elzarándokoltam a Ferenciek terére, hátha tetszik a Renault és hátha tetszik Gyula úrnak a két játékom. Az elemes végül maradt a boltban, de a Bogarak is, és egy kis ráfizetéssel inkább vettem két Matchboxot. Na, ebből az egyik a mai főszereplőnk, a Lamborghini Marzal.

A Lamborghini első négyszemélyes koncepcióautójának első példányát a genovai autókiállításon mutatták be 1967-ben. A Bertone-műhelyből származó terv fő feladata a kínálat bővítése lett volna, mivel az addigi autókban csak két felnőtt fért el, ebben pedig már négy személynek alakítottak ki helyet. A Countach-t is jegyző Marcello Gandini tervezte típus a Miura kissé (egészen pontosan 12 centivel) megnyújtott vázára épült, és egy soros hathengeres, kétliteres, 175 lóerős erőforrást kapott. (Ezt mondjuk nem is értem. Hova tűnt hat henger és plusz két liter??? No és még vagy kétszáz ló? Valójában fogták a Miura V12-esét és félbevágták. Barbárok.) Legfőbb és leglátványosabb újdonsága a felfelé nyíló, szinte tiszta üveg szárnyas-ajtó volt, ami egyrészt ugye látványossága miatt volt nagy ötlet, másrészt ennek köszönhetően mind előre, mind hátra nagyon könnyen lehetett beszállni. (Állítólag Ferruccio Lamborghini nem nagyon díjazta az ötletet, zavarta, hogy így megszűnik az autó privát szférának lenni, pl. mindenki szabadon vizslathatja a bent ülő hölgyek lábait.) Igazán ismertté akkor vált, amikor 1967-ben Rainer herceg és felesége, Grace Kelly egy Lamborghini Marzalt vezetve nyitotta meg a versenypályát az első Monacói Nagydíjon. Sajnos nem került végül gyártásba, a történet szerint viszont ez adta az alapot az Espada tervezéséhez. Sokáig a Bertone Stúdió múzeumában pihent, tavaly azonban eladták egy aukción, a leütési ár 1.350.000 euró (más források szerint 1.512.000 euró) volt. (A keretes összefoglaló egy részét az utolsóként linkelt lamborghinitipusok.hu oldalról smittpáloztam.)

A Matchbox 1969-ben készítette el kicsiben. Nem gyártottak belőle sok színvariációt, az általam beszerzett narancssárgán kívül még a bordó az, ami elmegy, rózsaszínben viszont biztos nem kéne. Made in England, fém az alja, szép darab. De ez nem 69-es, hanem kábé 72-es, a különbség pedig nem is annyira a szín, hanem inkább a kerekek, ugyanis ezt a szép vékony Superfast kerekek helyett már szélesebb papucsokkal gyártották:

A kisautó orrának és farának kialakítása szerintem csillagos ötös, a belső végletesen leegyszerűsített mivolta is passzol az igazi futurizmusához, a hátsó kerékívek önkényes lekerekítése azonban zavarja a szememet. Hasonló megoldást alkalmazott a MB már más esetben is, az ok is érthető, de attól még nem öröm. Emellett azért vannak rajta makulák is itt-ott, a tetején lévő mintázat is elhervadt már, de nem is szántam rá túl sokat, így összességében elégedett vagyok. Az Emlékmásba illő típus nem kedvencem, de úgy éreztem, nem hiányozhat a sorból. Tervezek még pár ilyen hiánypótlást, de nem sietek. A gyakorlat azt mutatja, hogy előbb-utóbb úgyis minden meglesz... Már csak egy videó és egy kép maradt:

További szép napot!

Cyrko megígérte, Cyrko betartotta:

Legyen szerencsénk máskor is! (Visszatekintőknek: a csodálatos négyajtós Maserati kicsiben itt szerepelt, pár régebbi carspotting a laposabbikról pedig itt, itt és itt.)

Jövő héten lesz kisautó is, ígérem, de addig zene:

Kicsit be van baszva :) És akkor rögtön egy példa a másik (zenei) végről, úgy mint Brains:

Jók ezek az átdolgozások. Azért ezt a kettőt emeltem ki, mert egyrészt ezek tetszenek a legjobban, másrészt az előadókat külön-külön is bírom. No persze a Tankcsapdát is, csak azt nem annyira...

Egy DKW-val, ami egy 1936-os F5 Roadster:

A fotók külön itt, itt és itt, nagyban. (Más téma és régebbi is, de érdemes kattintani.) Jut eszembe, sikeresen eladtam a régi tetőt a Golfról, nem mondhatom, h kapkodtak érte, de legalább nem foglalja itt a helyet többé, ráadásul némi kis pénz is bejött...

"Álmaimban Amerika visszainteget..."

A kis gyűjteményért ezúttal is köszönet Andrew0807-nek! Hangulatzene, de nem a poszt elején idézett:

Hanem egy kicsit keményebb. Kellemes hétvégét!

De ezúttal nem Golf, hanem egy Bogár. A márkán és a tetőnélküliségen túl az a közös bennük, hogy mind a kettő az enyém, ami a kis Tomica esetében nagy szó, mert már régen vadásztam rá. Tetővel megvolt már egy ideje, azt mutattam is, de ez a cabrio kellett már nagyon, most végre meglett ez is. Ilyen:

"Szokás szerint" nagyon szép darab, japán gyártású, fém aljú. A belsőt nagyon szépen kidolgozták, de nem minden részlete cizellált, a kormány pl. egyszerű, mint a bot, az összhatás mégis csodás, finom kis műszernek hat, kellő súllyal. Írtam már korábban, volt szerencsém egy ilyennel régebben személyesen is utazni, óriási élmény, már csak ezért is külön öröm, hogy ekkorában is birtokolhatom, no nem mintha a Siku verziója ezt nem teljesítette volna, vagy a nagyobbik, de azért ebben a műfajban nálam most ez a top. Még ha topless is. Bocs. (Sam. Joe-nak köszönet a fotosop-attrakcióért, nekem kurvára nem megy egy az utólagos képmódosítás, és hát mostanában a fotózás sem, mert különben lenne szükség utólagos korrekciókra...)

Itt a péntek, mindenkinek kellemes hétvégét, de azért ne nagyon kabriózzatok!

Megint ruházat a téma, és megint cipő. És megint adidas, naná. Nem is nagyon hordok mást. Ja, de: ha normális helyre kell menni tárgyalni, természetesen van bőrcipőm, ha nagy a hó, arra van egy menő Martens bakancsom, illetve van még két pár Converse tornacsukám, de alapvetően adidas-párti vagyok. Nem tudom, miért alakult ez így, bár nemrég vettem fasza Nike edzőcipőt is, de az hamar szétment. Azóta sem jutottam el egy Mister Minithez, hogy megcsináltassam. Tavaly év végén kitaláltam, hogy nadrággal, kabáttal és pulcsival jól állok, de 2012-ben nagyon hamar kell valami jó cipő, mert az nem járja, hogy csak a SW-ost hordom, így le fog rohadni a lábamról, az meg nagyon nem lenne jó. Volt egy rohangálós Vans-em is, de az is kezdi megadni magát, évekkel ezelőtt vettem a Premier Outlets-ben, abszolút megérte az árát, de mára már kiszolgálta az idejét. Valami hasonlót akartam, bejön ez a deszkás stílus, még ha magam nem is gördeszkáztam soha. Nemrég az Árkádba kellett mennem, na mondom, benézek a Hervishez, volt már, hogy jó áron találtam jó cuccot, teszek egy próbát. És hát egyből elém ugrott egy adidas neo label (erről előtte sosem hallottam) chualar cipő, amelyet az eredeti 17.000 forintos áráról a felére akcióztak. Megvettem, mert szerintem állat jól néz ki:

Érdekes a színösszeállítás, ez a kék egy kicsit technós a szürkén, de nem bántam meg, minden nappal jobban tetszik. Belül valami Vibecomplete fantázianevű kényelmi eljárást ("enhanced comfort system", értem?) alkalmaztak a dzsunkán, szerintem semmivel sem kényelmesebb, mint a mezei Vans-em volt, tök ugyanazt tudja, csak kevésbé kopott. Annak pedig külön örülök, hogy ez a neo label, azaz 'új címke' nem váltotta le a klasszikus három csíkot, a kerek emblémával az oldalán valószínűleg nem jönne be ennyire... Nem reklámnak szántam, de ha esetleg más is kedveli az ilyen cipőket, érdemes benézni Hervisékhez...

Jó régen már mutattam egy olyat, mint amit most fogok, de ez mégis egy kicsit más. Legfőképp nem büdös. 1979 nagyon jó év volt a Matchbox életében, már ha az akkori kínálatot nézzük. A 75-ös sorból 8 db megvan, gyerekkoromban pedig megvolt a sárga K-11-es Dodge, felnőtt fejjel pedig beszereztem a Superkings rendőrségi és taxis Plymouth-t is, no és persze a kombi Volvót. Ezt a szekciót nem terveztem bővíteni, de van, hogy szembejön valami az emberrel, aminek lehetetlen ellenállni. Most legutóbb is ez történt, a vaterán feltűnt egy K-91-es Dodge Race Set, ami áll egy Plymouth Gran Fury vontatóból és egy két motorral megpakolt utánfutóból. Mínusz egy antenna. A nemrégiben posztolt katalógusból ezt az oldalt direkt ide tartogattam:

Durván 8 pénzt szántam rá, de megállt hatfélben. Égbekiáltó luxus volt ezt még így is beszerezni, ugyanis valójában semmi szükségem nem volt rá, de úgy voltam vele, hogy ha másnak nem, későbbi portékának vagy cserealapnak jó lehet, ennél mindenképpen többért el tudom majd adni, ha úgy adódna. Na ebből nem lesz semmi. A kifizetés után hívott az eladó. Elhaló hangon mondta szegény, hogy a csomagolás közben leejtette a vontatmányt, így az egyik motor spoilere (vagy idoma, nem tudom, hogy hívják ezt szaknyelven) sajnos eltört. De egyből felajánlott egy komoly kedvezményt, nagyon sajnálkozott - és teljesen korrekt volt. Mondtam, egye fene, ilyen van, több is veszett Mohácsnál. A feketeleves, hogy témánál maradjunk, azonban csak jóval ezután következett. Megérkezett a nagyon gondosan becsomagolt csomag, amelyből a kinyitás után nagy mennyiségű piros színű műanyagtörmelék hullott ki. Mint a por. A 32 éves műanyag vígan átvészelte az elmúlt 3 évtizedet egy padláson, de az utat Csepeltől Zuglóig már nem bírta, szétmállott. Lefényképeztem és elküldtem az embernek, aki erre a teljes összeg visszatérítését felajánlotta, de ezt nem kértem, végül 4 rongy engedményben maradtunk, amit annak rendje és módja szerint visszautalt. Nem mondom, hogy jól jártam, de legalább így kevésbé fáj. Mutatom akkor a katasztrófa túlélőit:

Az autóról sok újat nem tudok elmondani, szerepelt már sokfelé, és ez a szett végre az irdatlan vonóhorog meglétét is igazolja, amire remekül illik az utánfutó. A speckó futó speciálisan e két motor szállítását szolgálja. A motorok egyébként ismerősek lehetnek, ugyanezek fehér festéssel és némi plusz felszereltséggel rendőrként is jelen vannak (voltak) a Matchbox kínálatában. A Polizei Porschéhoz vettem is egy olyat anno Sam. Joe-tól. Ezek a motorok immár csupaszok, de a naked bike-stílus sem rossz, valaki ezekért van oda. Ülés nélkül azonban nem lehetnek valami kényelmesek. A Plymouth sem teljesen tökéletes, neki egy antennát kell nélkülözni, de más baja nagyon nincs. A motorok pedig valami ilyesmit mintázhattak:

Na jók legyetek, aztán óvatosan a motorokkal!

Nem mostanában volt, hogy a hasznaltauto.hu-ról mutattam valamit, ami tetszik, de ennek nem bírtam ellenállni. Mármint a megmutatásának:

Ha épp lenne feles 2 millám, nem haboznék. De nincs. (Ilyenre sem.)

Nem először, de talán nem is utoljára írom le a szirszarjaimon, hogy mindenképp szeretném újra beszerezni a régen megvolt Stahlberg Saab 99-est, amely az egyik legkedvesebb gyerekkori játékom volt. Pont ezért be van állítva a Stahlberg szó figyelőbe az ebayen, hátha feltűnik egy. Volt már, hogy feltűnt, de eddig nem jött össze a dolog. Viszont így néha látok egyéb darabokat, és most nemrég az történt, hogy lecsaptam valami másra: az áldozat egy Saab 900 Turbo lett.

Egy kis modelltörténet a Saab 900 Klub Magyarország oldaláról schmittpálozva: "1978-ban valami volt a levegőben... A vásárlók égtek a vágytól, hogy valami újat lássanak, a SAAB égett a vágytól, hogy az addigiaknál nagyobb és jobb autót gyárthasson, az USA pedig égett a vágytól, hogy teljesítve lássa legújabb ütközésbiztonsági követelményeit. Mindezen elvárások jegyében született meg 1978-ban egy korszakalkotó autótípus, a Saab 900-as. A még 1946-ben lefeketett koncepció főbb jellemzői megmaradtak: nevezetesen az elsőkerékhajtás, a nagy kerékátmérő, valamint az igen komoly aktív és passzív biztonsági felszereltség. z új modellben megvalósultak a gyár hosszú évek alatt kifejlesztett szabadalmai. Már a legelső darabokat is felszerelték - szériában világelsőként - többek között "torziós" (kisebb ütközéseket maradandó alakváltozás nélkül elviselő) lökhárítóval, elektromos ülésfűtéssel, fényszórótörlővel, pollenszűrővel, illetve normál benzinnel is üzemeltethető turbófeltöltős motorral. A Saab 900-as több vonatkozásban is páratlan autó volt, s a remek tervezésnek köszönhetően összetéveszthetetlenül egyéni. Bár a majdani klasszikust 15 évig gyártották, az előremutató technikának és a folyamatos korszerűsítéseknek köszönhetően mégsem avult el, sőt: leváltásakor még mindig a világ egyik legbiztonságosabb autójának számított. A 900-as sorozat technikai alapjai a 99-es szériához nyúlnak vissza. A Saab 99-es hosszú évekig csupán lépcsőshátú kivitelben létezett, csak 1974-ben mutatták be a formabontó 99 Combi Coupé-t, immár sportos vonalvezetésű, ferdehátú (hatchback) karosszériával. Az először 1978 májusában bemutatott 900-as a Saab 99 Turbo Coupé továbbfejlesztett változata volt, nem pedig vadonatúj konstrukció - ami azonban egyáltalán nem vált hátrányára, hiszen a régi modellből csak az maradt meg, ami az akkori technikai élvonalat képviselte, így az újratervezett orrészű, nagyobb tengelytávú karosszéria, a motorok, a váltó, illetve az átdolgozott felfüggesztések és fékrendszer. Minden mást valami forradalmian új váltott fel - és hol volt ekkor még 1993... Bár a 900-as nem az egész 99-es sorozat, hanem csak a kupéváltozat utódjául született, a későbbiekben - a lépcsőshátú variánsok megjelenésével - mégis teljesen átvette annak helyét. Az amerikai ütközésbiztonsági vizsgálatokat már akkor, a hetvenes évek végén maradéktalanul teljesítette. Már a nyolcvanas (!) években mindent megkaptak a Saab-ok, ami az akkori technikai csúcsot képviselte: teljesítményszabályzó elektronikát (1981), azbesztmentes fékbetéteket, galvanizált karosszériát (1982), 16 szelepes DOHC-vezérlésű turbómotort (1984), vízhűtéses feltöltőt (1987), illetve légzsákot és ABS-t (1988).

Én pedig akkor megkaptam a Saab 900-ast 1:24-ben. Nem volt olcsó, nagyon nem. Szállítással együtt 50 ausztrál dolláromba került, nem mintha bármikor lett is volna akár egy ausztrál dollárom is, de ugye ez manapság már nem így működik. A forint épp nagyon szarul állt, így az ügylet végül sokkal többe lett, mint amennyit eredetileg szántam volna az ügyletre, de most már mindegy, a Stahlberg-flotta háromtagúra bővült, és ez a lényeg. Íme:

Nem sorolom fel újra, miért jönnek be ennyire ezek a csodás finn műanyagjátékok, a képek elmondják helyettem. Az igazi 900-ast is nagyon szeretem, nagyon tetszik a formája, főleg a háromajtósé. De szerintem ezzel nem csak én vagyok így, e blog olvasói között meggyőződésem szerint erősen felülreprezentáltak a hasonlóan elborult elmék. Meg is örvendeztetem hát magunkat némi extra tartalommal, fogyasszuk egészséggel:

További kellemes napot!

A két hülye Hummeres:

A H1-ről korábban itt írtam.

UPDATE: megnéztem, mert nem hittem el, de tényleg benne volt a fenti kép az RTL Híradóban, itt látható 12:14-től kábé.

Hét éve így állt a gyűjteményem...

Klassz reklám, tegnap láttam a tévében és nagyon megtetszett.

De úgy látom, ez csak itthon új, máshol ez már tavalyi...