Jó, nem a cowboy-ok fővárosáról, illetve nem is Kansasról fogok írni, a bevezető kép mindössze azért lett ez, mert Dodge-okról lesz szó, no nem sokról (ráadásul pittlaren is ellőtte már ezt a poszt-címet korábban, de ez csak utólag ugrott be, amikor már nem volt kedvem új felütést kitalálni). És nem is túl részletesen, mert mindkettő csupán kiegészítés, ugyanis Challenger is volt már itt, illetve Dakota is. Előbbiből nagy nehezen sikerült "visszaszereznem" a gyerekkoromban is megvolt narancs színű és kék tetejű, tehát talán legelterjedtebb színváltozatot, a platósból pedig a viszonylag ritkább, Scrapyard ötöspakkból származó roncstelepi munkagépet, amiről azt írtam a linkelt posztban, hogy nem fogom (újra) megvenni, aztán tessék. Nézzétek:

A Revin Rebel feliratot viselő Challenger-t láthattátok egyébként már a poszt elején is említett pittlarennél, és persze Sam. Joe-nál is, naná, hiszen valahol mindannyian az ő kalapjából bújtunk elő... Így többet nem is írok egyikről sem. Cserébe a hajtás után mutatok még két Dodge-ot!

A cím most arra is vonatkozik, hogy az alábbi három kisautót Amerikából rendeltem. Egy idei ötöspakkban szerepeltek, de nekem csak erre a háromra volt szükségem:

Ford Crown Victoriából ez már a második fehér változatom, illetve harmadik, ha nem csak a Matchbox-okat számolom. Az ezúttal fekete Ford Panel Van is szerepelt már itt, amelyek közül számomra egyértelműen ez a nyerő verzió. De mindkettő nagyon tetszik. A kutyás Suburban pedig csak hab a tortán. Egyik sem rugózik, egyiknek sem nyílik semmije, esetükben egyértelműen a festés az ok, ami miatt beszereztem őket. Viszont ha már rendőrökről esett szó (mert én ejtettem, hehe), akkor hadd mutassam meg a legújabb Lesney Edition kisautómat, amely dancergee bajtárs jóvoltából parkolt be hozzám:

(Itt van kinyitva is.) Ez a Blazer azért eléggé ott van, nem...? Erőt, egészséget!

Nem fogjátok elhinni, de ez most megint egy tematikus hét, bár az előző heti témához hasonlóan ezúttal is igen laza lesz a kapcsolat a hamarosan bemutatandó modellek között, mindössze annyi, hogy amerikai típusok következnek. Eheti első szereplőnk nem más, mint az 1970-es Dodge Dart, amelyet egyrészt a Hot Wheels készített el nekünk kicsiben, másrészt megálltam, hogy ne süssem el a Dart Vader-es szóviccet. Mit érdemes tudni a nagyról?

1960-tól egészen 1976-ig gyártotta a Chrysler ezt a legkevésbé sem érdekes típust, kezdetben olcsó full-size autóként, később (1962-től) mid-size lett, egy évvel később pedig már kompaktnak nevezték. A modell elnevezése az egyedüli, ami talán érdekesebb egy országgyűlési közvetítésnél, ugyanis az történt, hogy jó drágán lekutatták, mire ugrana a nép, és kijött a Zipp név. A típus fejlesztői viszont bedobták a Dartot (akkoriban az űrverseny kapcsán nagyobb figyelmet kaptak a katonai fejlesztések, és így az F-106-os Delta Dart is, amely a név ihletője volt), ami azonnal elnyerte a vezetés tetszését, így a drága Zipp ment a levesbe. (Aztán biztos eladták az Airplane! íróinak, nem tudom...)

A HW által 2004-ben megmintázott 1970-es modell kétajtós hard top-ként a Swinger nevet is viselte a valóságban, de ez nem került fel a kisautó fém aljára. Viszont mivel nekem valami speckó Holiday Rods-kivitel jutott, a kerekek valódi gumikat kaptak, az autó maga pedig szép részletes festést, íme, ilyen:

Amilyen kis jellegtelen az igazi autó, annyira jól sikerült ugyanez MB-méretben! Tulajdonképpen semmi extra, csak szerintem baromi jó a szép szín, a fehér tető, a sok fém, a kifestett hátsó lámpák és a gumis kerekek összhatása, nem beszélve a szép mintájú felnikről. Sokszor mondtam már, ilyennek kéne lenni minden HW-nek, sőt MB-nak is! Minimum. A hajtás után további fotók az igaziról - tudom, az évjárat nem stimmel, de a szín és a csíkozás majdnem :P

Tegnap hallottam a Comedy Centralon:

Ki az: korán kel, fehér ruhában van, kenyeret süt, és nem a pék?
De, a pék.

XD

Jaj de aranyosak...!

Mivel - a belföldi turizmust fellendítendő - Visegrádon hétvégézünk, muszáj voltunk átmenni Esztergomba is, mert szeretem a Bazilikát. No persze nem valamiféle vallási elhivatottságból, hanem maga az épület tetszik nagyon. És le is akartam fényképezni, ami ezzel a géppel ugye igen komoly kihívás, főleg belül:

Magam is meglepve tapasztaltam, amit az utolsó képen Ti is láthattok felül, hogy az egyik freskón maga a Sötét Nagyúr látható... Jó hétvégét, az Erő legyen Veletek!

Megint egy jó kis videó, szeretem ezeket:

Budapest 1945-2008 from Szemán Ábel on Vimeo.

Jó hétvégét!

A német hét utolsó napjához értünk, ennek örömére egy (újabb) Népautó következik. A most bemutatandó Volkswagennek már számos verzióját láthattátok korábban a szirszarjaimon, ez a kék azonban mind közül az egyik legszebb - és ennek megfelelően igen keresett, tehát ritka darab is:

Eredetileg ez is egy ötöspakkból származik, noha hozzám már csak magánzóként érkezett. Búcsúzóul mutatok még egy ennél sajnos sokkal rosszabb állapotban leledző Bogarat is, ezúttal Scooby Doo-s dekorációval:

Sajnos - bár jól haladok - még mindig van bőven a listán ebből a kisautóból, valahogy nem akarnak sehogyse elfogyni... Jó hétvégét!

"Kivételes, különleges, keresd az S-t!"

A mai téma a Mercedes W220-as, ismertebb nevén az S500-as. Ez már bizony nem a Bálna, hanem az azt leváltó, valamivel szebb 1999-ben debütált modell. Az S-sorozat a Mercedes zászlóshajóinak betűjele egyébként, amelyekbe a gyár beletett mindent, amit csak tudott. A szóban forgó W220 a szerénytelen méretű elődjénél valamivel kisebb lett összességében, mégis tágasabb, kényelmesebb utasteret kínált, különösen a hosszított változat. Leginkább a csomagtartó rovására. Kicsivel többet adtak el az új típusból, mint a W140-ből, összesen 485.000 darabot. Európában a 320CDI lett a legkedveltebb változat, amely egyértelmű jele volt a (turbó)dízel áttörésének ebben a kategóriában is. A Matchbox megoldására nem kellett sokat várni, 1999-es dátummal az alján ők is kihozták a kisautót, nekem azonban jó pár hónap keresgélésbe tellett, míg meg tudtam szerezni egy szép darabot - olcsón. Ilyen ez kicsiben:

Hát nekem nagyon bejön! A szilveszteri posztban mutatott E-osztályoshoz hasonló kivitelű darabról van szó ezúttal is, de ez festésében annál jóval konszolidáltabb, elegánsabb. A kerekeit megint csak dicsérni tudom, nem győzőm hangsúlyozni, hogy ezeket mennyire szeretem, illetve az S esetében az első lámpák kifestését sem lustálkodták el. A belterébe való belátást a "lehúzott" első ablakok könnyítik meg, egyébiránt semmi különös, korrekt kisautó, ennyi. Eddig nem tettem meg, de most már be kell majd szereznem a CLS-t is, hogy (viszonylag) teljes legyen a sor... Búcsúkép:

Aztán holnap vége a hétnek.

Nem lehet (még) embeddelni, ezért így. OMFG.

Porschékkal. A most következő Matchbox kisautók zömével már találkozhattatok a Memories-on, ezért most nem lesz sok szöveg, inkább csak egy rövidke tárlatvezetés nálam, az eddig itt nem szerepelt stuttgartiakkal...

Porsche 911 Cabriolet:

Porsche 911 GT1 (ami ráadásul szintén porschétól került hozzám):

Porsche Boxster:

Carrera GT (csalok, mert a linken nem Hot Wheels van, de mindegy)

Tomica 911 Turbo, ha még nem mutattam volna:

És a végére egy csemege, egy igazi Johnny Lightning:

Szépek így együtt, azt mondom. Minden jót!

Szerencsére nem csak annyi értelme van a blognak, hogy én írom, ti pedig olvassátok, hanem néha beszélünk is. Így történt, hogy porsche önzetlenül felajánlotta a múltkori TT-poszt kommentjei között az ő felesleges nyitott példányát, amelyet így most meg is tudok mutatni. A zárt kivitelhez képest nem csak a tető hiánya miatt lehet zongorázni a különbséget (Itt álljunk meg egy szóra, tanár úr, egy kis edukáció következik: ez a zongorázós metafora így nem teljesen helyes, ugyanis valójában a következők szerint került a szólás a köznyelvbe, tehát így helyes használni: "Ha zongorázni tudnám a különbséget, akkor én lennék Ránki Dezső!"):

Hát igen, azok a fránya részletek, azokban lakozik az ördög, ugye. A tető nélküli változatot egyébiránt Roadsternek hívja az Audi, és ha lehetne választani, nekem is ilyen kéne igaziban. Szóval tényleg szépen kifestették a részleteket, amelyek baromi jól érvényesülnek a ragyogó kékmetál festésen, le a kalappal! Szeretem ezeket a felniket is, a szürke (bőr?) belső is teljesen rendben van, nem is értem, porsche miért akart úgy megszabadulni ettől a kisautótól... Még egy megjegyzés: az első Audi TT-k még hátsó szárny nélkül készültek, de akkoriban történt pár olyan baleset, amiben a szakértők a nem kellő mértékű leszorítóerőt jelölték meg okként, így aztán az Audi gyár úgy döntött, sportautóit ellátja egy plusz spoilerrel, amelyet a már eladott modellek esetében egy visszahívás keretében szereltek fel. Na, a Matchbox-on már van ilyen kis szárny is, az alábbi képen pedig, amit a hasonló szín és felnik miatt választottam illusztrációnak, nincs:

Apropó, holnap Porschék következnek!

Sikerült egy marék, azaz egy újabb tematikus hétre elég, bizonyos szempontból nézve hasonló kisautót összecsoportosítanom, így az eheti témát ezek fogják kitenni. Mármint a német típusokat megformázó kisautók. Főleg MB-ok lesznek, most ennyit ígérhetek. Kezdésnek egy Volkswagent gondoltam, a már ismert T2-est, de ezúttal erdészként:

Hasonlóan a múltkori horgászhoz ez is egy kis cég szolgáltatásait reklámozza, legalábbis minden bizonnyal erre utalnak a feliratok az autó oldalán. A színével sajnos azonban nem vagyok maradéktalanul boldog, a zöldje túl élénk, valami "katonásabb" szerintem jobb választás lett volna (vagy volt egy korábbi katonai kisbusz esetében), lásd az alábbi képeket:

Nem beszélve a fehér belsőről és kempingtetőről - ezek helyett talán valami bézses, világosbarnás színt használtam volna a gyártó helyében. Ja, az ezüst dísztárcsát is másra lőttem volna el. De nem baj, így is nagyon örülök neki, ez a Matchbox (is) olyan, amit lehetőségeim szerint igyekszem minden verzióban beszerezni. Szép napot!

Ken Block a hóban...

Jé, egy Subaru XT! Múlt vasárnap lőttem a Tescónál, sajnos már este:

De megint volt bejövő is, amit az autó érdekessége miatt a gyenge minőség ellenére is ki akartam tenni - ez az autó annyira helyes! Andrew 0807-től egy DKW Junior 900:

Jó maradék hétvégét!

Ugye...?

Jó múltkor valahol írtam, hogy a kislányom karira kapott egy csodás legóházat, amit azóta is imád. Igen ám, de az a ház kint van náluk, amikor viszont ő nálunk van, nem tudunk a házzal játszani. A helyzet megoldásra várt. Nekiültem hát múlt pénteken és eldöntöttem, addig nem állok fel, amíg nem építek neki egy emeletes, de játszható kisházat, amit tehát be is lehet rendezni (ez már nem az én feladatom volt), ajtók-ablakok nyílnak, stb... A szokásos hendikeppel persze ezúttal is meg kellett küzdenem, miszerint erősen limitált a kockakészletem, de ezt nem szajkózom tovább, már vagy ezerszer leírtam. Ennek ellenére szerintem egy viszonylag vállalható színes kisház lett a végeredmény, meg is mutatom:

Mit ne mondjak, zajos sikert aratott a kreálmány, a gyerek még egy olyat is elejtett, hogy ez jobban is tetszik neki, mint a gyári. Én mondjuk ezt nem nagyon hiszem el neki, de mindenképp kedves volt, hízott a májam rendesen. Utána azért még én is szórakoztam egy kicsit, ennyi jár a felnőtteknek is:

Bunny's got a gun

Baleset

Kismalac, Kismalac, engedj be...!

Vörös Ötös

És egy nem saját mű a végére:

Jó hétvégét, jó játékot mindenkinek!

Na, erre nem számított senki, ugye? A mai poszt tárgya nem csak annyiban tér el a héten eddig mutatottaktól, hogy nem Matchbox, hanem talán abban is, hogy nem Ferrari. Illetve nem teljesen biztos, hogy az. Cserébe az tény, hogy egy újabb olyan beszerzésemről számolhatok be, ami egy gyerekkori darab pótlása. Az elmúlt négy napban mutatott darabokkal sikerült oda jutnom, hogy kettő híján megvan az összes Matchbox Ferrari, már ha nem számolok a színvariációkkal. A vékonykerekes Ferrari Berlinetta persze még nem jönne rosszul, rajta van a listámon, de ráér. Nem volt olyan régen, hogy azt mondtam, nem foglalkozom olasz autókkal, azóta ugye majd' mindet sikerült beszereznem a MB és a HW kínálatából, kiegészítve pár más gyártó kisautóival, így egy darabig Ferrari-fronton rendben vagyok.

A Ferrari 456 GT esetében egyszerűbb a dolgom, mint eddig, ugyanis a wikipedia magyarul ír róla, innen szemezek: 1992-ben a Pininfarina megtervezett egy újabb klasszikust, ami büszkén viseli az orrán az ágaskodó lovat. A Ferrari 456-os egy nagy gran turismo, az orrában tradicionális V12-es motorral. Az 1992-es párizsi World of Automobiles kiállításon bemutatott 456 GT tehát egy fényűző és elegáns 2+2 üléses kupé - egy versenyautó képességeivel. Metálkék színben debütált, amely szín még jobban kiemelte a maranellói újszülött harmonikus vonalait, és a fény-árnyék játékot az oldalán. Addig a pillanatig egyetlen kék színű utcai Rossa se jelent meg. Az elegáns külső vonalakkal harmonizált a négy személy számára is kényelmes, luxus belső tér kialakítása is. Az 5.5 literes V12 az Év Motorja lett 2000-ben és 2001-ben a négy liter feletti kategóriában. A Matchbox 1994-es évszámmal hozta ki ezt a modellt kicsiben, megint ötágú felnikkel, aminek örülök, de bordóban, aminek kevésbé, valahogy nem szeretem ezt a színt annyira, de azt kell mondjam, ennek a kisautónak (és a nagynak) nem áll ez olyan rosszul:

Amint látható, erősen fukarkodtak a plusz festéssel, mindössze egy bazi pajzsra futotta az autó orrán, amit már tényleg elhagyhattak volna, kár volt erre pazarolni a drága festéket. Ennek ellenére egy igen jó kiállású kisautót sikerült összerakni, még ha elég basic is a kialakítás, tehát nincs rajta semmilyen olyan plusz funkció, amiket a régebbi modelleknél megszoktunk és megszerettünk - nyitható ajtók után ma már hiába vágyakozunk, vagy ha nem tudunk lemondani róluk, nem a MB-ok között találjuk meg a számításunkat... Holnap azonban még egy ennél is egyszerűbb darabot mutatok :)

Következzen most egy (szintén) klasszikus, a Ferrari 360, abból is a Spider. A 360-as egy középmotoros kétüléses Ferrari, amely a 355-öst váltotta 1999-ben, és egészen 2005-ig gyártották. Majd leváltotta őt az F430, amely nálam kicsiben csak HW formátumban van meg, ráadásul NRFB, szóval azt most hagyjuk. A tervezéskor a Ferrari mérnökei összeálltak az Alcoa nevű céggel, amely együttműködésnek egy olyan teljesen új alumínium térváz lett az eredménye, amelynek köszönhetően az új modell a 355-öshöz képest 40%-kal merevebb és 28%-kal könnyebb lett, a 10%-os méretbeli növekedés ellenére. A design terén is nagyot lépett a Ferrari a 360-as elkészítésekor, szakítottak a határozott élekkel, nem mellesleg a bukólámpákkal is. Az új modell motorja épp csak egy hangyányit lett nagyobb és erősebb az elődéhez képest, de a 3.6-os 400 lóerős cucc a könnyebb önsúly miatt jóval dinamikusabb teljesítményt kínált. Összesen 9 verzióban gyártották a 360-ast, ezek közül hat volt utcai, nekünk azonban most a 360 Spider az érdekes, mert egyrészt ennek nincs teteje, másrészt pedig ezt készítette el a Matchbox kicsiben (harmadrészt meg itt van róla egy teszt is):

Ez már ezüst. 2001-ben jött ki Matchbox-ként, az én példányom viszont 2003-as. Ez már tudtommal nem készült sem 8-dot, sem ötágú felnivel, viszont ez sem gáz rajta. Plusz festést csak a két embléma kapott, a lámpák maradtak ezüstök, de annyi baj legyen. Rugózása nem nagyon van, cserébe igen szép lett a belseje, nézzétek csak meg, utólag erről is lőttem egy fotót:

A kisautó formáját tekintve talán tömzsibb egy kicsit a kelleténél, de én azt mondom, legyünk nagyvonalúak, tekintsünk rá egy szimpla játékként, és akkor máris nem annyira zavaró a dolog... Szép kép a végére:

Holnap egy orrmotoros darab következik, addig is minden jót!

Ahogy tegnap utaltam rá, az F40-es mellett egy F50-est is sikerült bezsákolnom. Nem semmi gép ez sem ám. A levehető keménytetős Ferrari F50-es 1995-ös bemutatóját a vállalat 50. szülinapjára időzítették, és persze a mindösszesen 349 legyártott darab többsége piros volt. Antonio Ghini, a Ferrari akkori szóvivője így indokolta az alacsony darabszámot: "A Ferrari nem más, mint kultúra, kvázi műemlék. Mindig keresettnek kell lennie, így eggyel kevesebbet gyártunk, mint amennyit szerintünk a piac igényel." A fenti mattfóliás darab láttán az öreg Enzo valószínűleg fordulna egyet a sírjában, de szerintem akkor is vadállat. A szóban forgó lapos olasz szuperverdát kicsiben 1995-ös keltezéssel készítette el a Matchbox, ráadásul ezúttal a számomra oly kedves ötágú csillagfelnikkel. Ez a (nálam már nem matt) fekete modell az elsők között jelent meg:

Kiváló párosítás szerintem a fekete szín és ezek a kerekek, és kellő mértéktartással nyúltak ezúttal is a részletekhez, csak a lámpák kaptak némi extra festést, plusz az autó orrára pingáltak még egy viszonylag visszafogott logót. A fekete modell rugózása csak jelképes, cserébe igen elegánssá teszi a bézs belső, az összhatás hibátlan. Együtt a tegnapi poszt szereplőjével, amelyhez hasonlóan gyerekkoromban ez sem volt meg, elég ütős a látvány:

Az igaziról nézzétek meg Richard Thompson III fotóit itt! Minden jót, holnap megint egy Ferrari jön, remélem, még nem unjátok, csak péntekig kell kitartani ;)

A képen sok Ferrari látható. Így lesz ez ezen az újabb tematikus héten is, amit ezúttal a Ferrariknak szentelek. Kezdve az F40-essel - a hajtás után rögtön.

A Lego harmadik szériás gyűjthető minifig-sorozatából:

Városias háttérrel... Az a banános mazsom még kéne.

Csütörtöki találat ez a fehér szépség:

Az alábbi is fehér, de más súlycsoport:

Ezt kaptam, nem én fotóztam, hanem egy kedves kollégám, tőlünk nyugatra. Így kell stílusosan - hat keréken - megérkezni egy síparadicsomba...

Oh, yeah! Blues Brothers téma a szirszarjaimon, mégpedig két kisautónyi viszonylag friss beszerzésem apropóján. De ha már itt tartunk, hadd ejtsek pár szót a filmekről is, amelyek nagy kedvenceim - és érdekes módon a második részt szeretem egy kicsit jobban. Következzen egy-egy rövid ismertető a wikipediáról:

A Blues Brothers John Landis 1980-ban készült zenés filmvígjátéka. A főszereplők John Belushi és Dan Aykroyd mint „Joliet” Jake és Elwood Blues. A filmben a blues élő legendáinak számító zenészek szerepelnek és zenélnek, többek között Aretha Franklin, Ray Charles, James Brown, Cab Calloway és John Lee Hooker. A sztori úgy indul, hogy Jake Blues épp fegyházból szabadul, ahol három évet ült fegyveres rablásért. Testvére, Elwood várja a kapu előtt egy ütött-kopott, leselejtezett rendőrautóval. Jake egy korábbi ígérete miatt a katolikus árvaházba mennek, ahol gyerekkorukat töltötték.

Egykori nevelőjük, Mary Stigmata nővér, gúnynevén a „Pingvin” elmondja nekik, hogy az árvaházat be fogják zárni, mert nincsen pénz a fenntartásra, és 5000 dollárnyi adóhátralékuk van. Jake felajánlja, hogy megszerzik a pénzt, azonban Mary Stigmata nővér kijelenti, hogy nem fogad el bűnös úton szerzett pénzt. Ezért újra kell szervezni régi bandájukat, a Blues Brothers-t, hogy becsületes úton tudjanak pénzt keresni. Nem folytatom, nézzétek meg, ha eddig nem tettétek, állat jók a zenék benne, vannak autósüldözések, és persze baromi jó arcok.

A filmben használt legendás autó a történet szerint egy leselejtezett 1974-es évjáratú Dodge Monaco rendőrautó. A forgatáshoz összesen 13 ilyen autót vásároltak, amelyek mindegyikét valamilyen speciális forgatási helyzethez alakítottak át. Például volt egy olyan darab, amelyik mindössze arra szolgált, hogy a film végén a Daley Center előtt darabjaira hulljon. A film elkészítéséhez összesen 60 rendőrségi autót vásároltak a filmesek, ezek túlnyomó részét a forgatás során, különböző akciójelenetekben összetörték. Megjelenése után a Blues Brothers tartotta az egy filmben tönkretett autók számának világrekordját.

A történet az 1998-ban bemutatott Blues Brothers 2000 című filmben folytatódik. A történet fő elemei hasonlóak, beleértve a nagy autós üldözéseket és zenéket. Ezt a filmet is John Landis rendezte, és a főszerepet Dan Aykroyd játssza, John Belushi halála miatt immár John Goodman-nel, Joe Morton-nal és a 10 éves J. Evan Bonifant-tal kiegészülve, ők az új Blues Brothers. Aretha Franklin és James Brown is visszatértek az első film hírességei közül, mellettük más neves zenészek, mint Sam Moore, Wilson Pickett, Paul Shaffer, B. B. King vagy Eric Clapton. Saját vonatkozás: a filmet valami reklámos vetület miatt sikerült annak idején premier előtt megtekintenem moziban, és többek között azért lett maradandó ez az élmény, mert valami kis ott tartott élő filmes kvízjátékon sikerült egy jó John Landis-válasszal megnyernem a film soundtrack-jét CD-n, amit azóta is nagy becsben tartok otthon - bár tudnám, hol van ;) A kedvencem mindenképpen a 'jam' a film legvégén, rendesen lúdbőrözök alatta...

Az első rész nem élő főszereplője tehát vitathatatlanul a kiszuperált Dodge Monaco rendőrautó, amelyről a részletek megtalálhatók a matchboxaddikton, így én most a hajtás után a saját példányom képeivel folytatom.