Hogy milyen kicsi a világ... Régebben, amikor még 1:1 méretarányban Bogaraztam, viszonylag jól összeállt ezen hobbi mentén egy kis csapat, akikkel gyakrabban találkoztunk, kirándultunk, sőt még akár közös hétvégéket is eltöltöttünk, illetve a csapatban és a csapat körül is egy jól körülhatárolható mesterember-gárda, akikhez hordtuk a szarjainkat javíttatni. Az előbbi körből több emberrel a mai napig is tartom a kapcsolatot, az utóbbiból kevesebbel, hiszen nincs már Bogaram, de akivel nemrég a kisautógyűjtés hozott újra össze, kicsit ez is, az is. Ismertem őt pár fent leírt összejövetelről is, de leginkább onnan, hogy vele csináltattam kb. 20 éve az első Bogaram első üléseinek a kárpitozását Ürömön, a legnagyobb megelégedésemre, teszem hozzá. Messziről indultunk, de gyorsan visszatérünk: tőle jött csere útján a most bemutatandó Maisto VW kisbusz. Ez lenne az:

Volt már egy hasonlóm, de ez szerintem jó pár fokozattal vagányabb a mentős dekorációnál. Az ügylet május elején köttetett, ugyanis kimentem a börzére áruval, asztallal, eladtam egy nagy csomó kisautót, de előtte még elhatároztam két dolgot: az egyik, hogy nem megyek egyszer sem körbe, hogy ne költsek pénzt, a másik, hogy csakis kápéra lehet nálam vásárolni, nem cserélek senkivel. Az egyiket tudtam tartani, a másiknak itt az eredménye. A forma ugye ismerős, és nem csak az első linken mutatott korábbi Maisto modelljeim révén, hanem mostanában is lehet hasonlókkal találkozni az üzletek polcain, csak a márkajelzés változott. Jelen kisautó legnagyobb erőssége kétségtelenül a festés, vagy dekoráció, ha úgy tetszik, ez a világ mindig is közelebb állt hozzám, mint a krómtenger. No persze erre is jutott azért króm, csak fel kell nyitnunk a motorházajtót... De ez a lepattant megjelenés fogott meg leginkább, és ezért is mentem bele a cserébe - és még valamiért: nagyon bízom benne, hogy majd amikor majd megyek a szaktárshoz a Volvót kárpitoztatni, ő is ilyen rugalmas lesz velem, amikor az árazásról egyezkedünk ;)

12 napja Prágában jártam, munkaügyben, ez a része is érdekes volt, de nem publikus. Amiről írni akartam egy rövidet, az az, hogy elvileg én már voltam ott, de még kicsi gyerekként, így ez volt az első igazi prágai látogatásom, és nagyon tetszett, amit láttam. Itt a képes beszámoló, alá meg írok:

Először is: Prága nincs közel. Nyilván nem vészes, mert 5 óra alatt oda lehet érni, de valójában nem lehet, a csehek ugyanis nagyon lusták, bármennyire is furcsa ezt magyarként leírni, ha útfelújításról van szó. Vagy bármiről, ami miatt el lehet zárni egy-két sávot az autópályán, szorgalmatlan kertészkedőket is láttunk egy párat. Úgy csinálják, hogy ha le kell metszeni két kis ágacskát a két pályát elválasztó területen, akkor ők szépen 6 km hosszan lezárják a belső sávokat. A legritkább esetben háromsávos az út, így ebből pillanatok alatt baromi hosszú dugók alakulnak ki. Odafelé is bekerültünk egybe, ami vagy egy órát tartott, igaz, akkor útfelújítás miatt, amit persze helyesen idézőjelbe kellett volna tegyek, de visszafelé vagy 10 alkalommal álltunk zsibbasztó 10-25 perceket. Mondjuk az útfelújítás szükségessége kétségtelen, gyakorlatilag az egész cseh szakaszon áldatlan állapotú a pálya, leginkább olyan, mint 30 éve volt az M7-es már Balaton-közeli szakasza.

Másodsorban: Prága kurvára olyan, mint Budapest, megmondom őszintén, ekkora hasonlóságra nem számítottam. Nem egy és nem kettő olyan rész volt, ami 100%-ig megfeleltethető egy-egy budapesti utcának, térnek vagy épületnek. Már eleve a város fekvése is Buda és Pest, bár itt a "pesti oldal" sem sík. Ja igen, Bécsre is nagyon hasonlít ;) Budapestnél mondjuk tisztább volt az összhatás, de nem rendezettebb. Az emberek, amennyire interaktáltunk, kedvesek, segítőkészek, udvariasak. De érzésre nem beszélnek többen vagy jobban angolul, mint nálunk. Metróztunk is, az is olyan, mint itt, az "A" vonalon például ugyanolyan orosz kocsik futnak, mint amiket épp lecseréltünk itthon.

Végül: a Vencel tér nem jött be, többre számítottam, mondjuk segített volna, ha a tér lényegét adó Nemzeti Múzeum épületét épp nem felújítják, így gyak. egy hatalmas Raiffeisen-reklám volt az egész. Az Óváros tér viszont nagyon tetszett, szép, nagy, régi és hangulatos. A hatalmas Lőportorony is gyönyörű, ez van a poszt legelején a képen, és nagyon tetszett a Károly-híd is. Sajnos kábé csak ennyire futotta a másfél órás városnézésből, remélem, egyszer még lesz alkalmam egy kicsit többet sétálgatni. Csak ne kocsival kelljen menni... (A fentebb látható Krtekes csokit a kollégáimnak hoztuk, a Skodás kifestőt pedig Milán fiam kapta.)

Ez is Prágából való, 6-án fotóztam:

A szállodánk előtt álldogált.

Hoppá, típuspremier a blogon! Ja, nem, reklámként egyszer már volt téma itt, majd egy nagyobbacska kisautó formájában, említésszinten emitt, de rendesen még tényleg nem dolgoztuk fel a Volkswagen Polót. Most nemrég az történt, hogy egyenesen Japánból érkezett hozzám egy német rendőrnek kifestett példány a Tomica feldolgozásában, amit természetesen Nektek is megmutatok. Ebből a legfrissebb generációból nem találtam hozzá olyan képet a neten, amelyen rendőrségi autóként szerepel, de nem zárom persze ki, hogy létezik ilyen. Csak minek. Sam. Joe küldött képet az igaziról, ami jól néz ki, de furi egy picit így, három ajtóval, kisautóként viszont talán egy fokkal kevésbé hat furcsán, főleg Japánból, ahol tényleg egészen kicsi autókból is képesek rendőrt faragni. Mondjuk ez a mostani már azért nem annyira kicsi, simán van szerintem nagyobb, mint egy kettes Golf, de még egy hármast is megkockáztatnék... Ráadásul nekem nagyon bejön a formája, még ha talán túl is tolták Wolfsburgban az uniformizálást. Érdekesség esetleg még az is, hogy kis időn belül ez már a második olyan kisautó, amely Tomica is, rendőr is, és európai autót is mintáz, ilyen együttállás sincs túl gyakran. Ez az:

A múltkori BMW-hez képest ez egy sokkal egyszerűbb darab, igazából semmi extra, kommersz kerekek, nem nyílik semmije, de egy kicsit azért rugózik. Fényhíd szerencsére jutott rá, illetve pár részlet kapott kiemelő festést. On the other hand, ahogy a művelt német mondaná, az ára is a "szokásos" baráti, asszem, 2000 Ft alatt itt volt. Kicsit fáj, hogy tükrök nincsenek, és a hiányuk talán pont azért a legzavaróbb, mert a konzolt viszont szépen kialakították hozzájuk. 

És már megint egy motorszpotting, a drága feleségem küldte:

Jó, mondjuk a kerekek számát nem jól találta el, de így is örülünk, nem?

Prágában jártam, Tatrát fotóztam:

De ennél talán érdekesebb, amit egy helyi játékboltban láttam:

Bezony, ezt szinte mindannyian ismerjük, itthon durva árakon mennek a régiek, amik szépek, ezek meg odakint szépen újra (vagy azóta is) árusítják, kb. 7000-ért. Már bánom, hogy nem vettem, de nem is igen lenne hova tenni...

Pontosabban Avia A 31, amely teherautó már szerepelt itt a blogon, pont a fent látható fotón, amit pár éve készítettem Széplakon. Leányom akkor még kislány volt, hogy hova kupálódott ki, már meg sem merem mutatni, de a Tacskó nem változott semmit. A kép hátteréül szolgáló Aviát viszont végre (kb. egy hónapja egyébként) sikerült jutányos áron beszereznem, erről szól a mai poszt:

Az igaziról annyit érdemes talán csak tudni, hogy a francia Saviem licence alapján készült a cseheknél, mindenféle kivitelben, négyhengeres dízelmotorral. A kicsiről meg annyit, hogy nem okoz csalódást az eddigi 1:43-as teherautóim fényében. E területen egyébként nagyon megválogatom, mit veszek meg, és mit nem, de lényegesen egyszerűbb a vásárlási stratégiámat úgy összefoglalni, hogy nem veszek semmit... Megvan még a jó öreg Csepel és a decemberben mutatott Robur, meg most ez, az Ifát régebben egy gyengébb pillanatomban eladtam, de már bánom, most lehetnének négyen. Viszonylag szép és részletes, de van rajta pár elnagyolt megoldás, mint pl. a kipufogó, illetve a ponyvát sem cizellálták túl, de a kerekei sem a legautentikusabbak. A színe viszont, ahogy a fenti fotómból is valamennyire látható, stimmel, ilyen teherautóra nem is emlékszem más festéssel. Viszont a modell zavaróan tiszta :) Mindegy, áll még egy keveset a polcon, és utána már jó lesz...

Egy szépség az EuroCenter előtt:

Jól sikerült darab...

Eddig többször volt itt külön téma az E30-as BMW, ami számomra kb. az utolsó kívánatos BMW-típus a valóságban, 2013-ban, 2010-ben, és 2009-ben. (Na jó, nem, egy Z3 Coupé az álmom, ha már...) Olyan azonban, mint amilyen most mutatok, még biztosan nem szerepelt itt, de szerintem az országban sincs túl sok darab belőle: japán rendőr festésű Tomica E30-as következik, tessék!

Tomica Limited Viintage Neo a sorozat neve, amelyből származik, és ez így végigolvasva sugallja, hogy nem olcsó. Tényleg nem volt az, sőt fájdalmasan sok pénz egy ilyen darab, ráadásul még létezik egy hasonló kivitelű Audi 80-as is, ami szintén tetszik. (Nem rendőrként kettes Golfot is megjelentettek hasonló paraméterekkel Tomicáék...) Az átlátszó műanyag dobozon belüli papírdobozban még van egy átlátszó műanyag tok is az autónak, és még azon belül egy külön kis zacsiban találhatók a külön felhelyezhető kis piros villogók a lökhárítóra (nem helyeztem fel őket). Megadják a módját... Szép, egyedi felniket kapott az autó, és minden részlete baromi igényes, cizellált. A többszínű hátsó lámpák kikészítenek ;) Jó múltkor írtam a képeken szintén szereplő Matchbox M5-ös rendőr kapcsán, hogy picit zavaró, hogy milyen kicsi, hát tessék, ehhez szemre pont jól illik! Ebből is következik, hogy a Tomica meglehetősen apró darab, de mivel a dobozában tárolom, ez nem látszik egyáltalán. Viszont ahhoz ki kell szedni, hogy megtapogathassuk a gumikerekeket, vagy közelről megcsodálhassuk a feliratokat a kocsin. De szigorúan csak akkor, ha minden gyerek jó messze tartózkodik éppen... ;)

Egyébként meg kitört a nyár, így a blogon is lájtosabb üzemmódba kapcsolok, a terv az, hogy lelassulunk heti egy posztra, persze közben kis színesek valószínűleg azért lesznek. Aztán majd meglátjuk...

Hát ezt is egész jól odatették... Személy szerint nekem az igazi Integra az a négy kerek lámpás verzió, de nem mondom, hogy nagyon tiltakoznék, ha valaki egy ilyet hozzám akarna vágni. De amíg ez megtörténik, beérem ezzel a kicsivel, mert egyébként ez is nagyon tetszik. Kiváló folytatása a Hot Wheels utóbbi évekbeli egyik legörvendetesebb kezdeményezésének, miszerint népszerű régebbi japán autócsodákat készít el kicsiben, és amennyire látom, ezzel az örömmel messze nem vagyok egyedül, a globális online szcéna is, illetve az itthoni offline gyűjtőközösség is egy emberként van rágyógyulva az újabb és újabb darabokra, amelyeket természetesen rohamos tempóban kapkodnak el az üzletek polcairól. Másodkézből vettem meg ezért ezt a darabot egy börzén, de nem bántam meg a nepper-felárat, amit azzal kompenzálok, hogy nem vagyok hajlandó üzleteket járni egymás után, hátha egyszer csak belefutok... Sárgában debütált, így szerintem lesznek még izgalmasabb színűek:

Bár ugye a poszt címe, és a hét témája is a Honda, ezt a darabot (is) Acuraként kaptuk, ami egyébként mindegy is, Amerikában ez a drágább kivitelű Hondákat takarja, kvázi házi luxusmárka. Az Intergra volt a belépő szintű Acura, itthon viszont a mai napig ritkaságnak számít. Egészséges sportautó arányokkal bír, ami az igazi esetében remek és tartós motorokkal és szokatlanul jó kezelhetőséggel párosult. Kicsiben ezen erények közül nyilván csak az első mérvadó, szóval ekkorában is szuperül néz ki. Bár csak a lámpákat festették ki, nem hat szegényesnek az összkép, de erről szerintem a harsány sárga szín tehet, ugyanez fehérben talán nem hatna így. Hátul a logót egy egy kicsit túltolták, a szárny mérete viszont - kisautóhoz képest - teljesen jól eltalált. Én azt mondom, ha találkoztok ezzel a kisautóval bármelyik üzlet polcán, ne hagyjátok ott, otthon jobban mutat!

Erről a Hondáról szerintem most nem fogok modelltörténetet körmölni, szerintem felesleges bemutatni, mindenki ismeri. Amúgy meg ott van minden a wikipedián, tessék elolvasni az első generációra vonatkozó részt, és akkor mehetünk is tovább. Mégpedig arra az érdekességre, ami a Hot Wheels kisautójával esett meg: az történt ugyanis, hogy megjelent a kis Honda először, de - bár az elgondolás jó volt - annyi volt ár a panasz, hogy inkább átalakították. Eredetileg a karosszéria két nagy részből állt, de valahogy a gyártás során sosem sikerült rendesen megoldani az illesztéseket, főleg az első lámpák környékén, szóval miután a HW szokásos gyakorlatát követve megjelent az új kisautó ilyen-olyan prémium-sorozatok tagjaként, mainline-ban már nem ugyanaz jött ki, hanem egy javított, egyszerűsített kivitel. Ez látszik az én képeimen is:

Az azonban nem látszik, hogy a fentebb említett javítás, egyszerűsítés még azzal is járt, hogy a fém felsőrészt lecserélték műanyagra. Remélem azért, hogy ebből nem lesz trend (bár ugye a MB-nál is tapasztalható pár ilyen próbálkozás), és nem kell lelkileg és tapintásilag olyan kisautókra felkészülnünk, ahol csak a tengelyeket készítik fémből, mert az nagyon nem esne jól. Persze nincs bajom a teljesen műanyag modellekkel, de azokat nem ekkorában szeretem ;)

Egyébként nagyon pofás kis darab, de igaziban inkább a második generációs CRX tetszene, istibizi el is fogadnék egyet otthonra.

2011-ben tartottam egy Honda-napot, most egy kicsit emelem a tétet, Honda-hét kezdődik a szirszarjaimon! Mostanság sokkal kevesebb a tartalom, ezért nem egy posztban mutatom az elkövetkező három kisautót - régen minden jobb volt, ugye... Szóval ez az első. Az "eredeti" NSX kétségtelenül nagy kedvenc, de ez az új, ami már persze pár éves koncepció, elég jól viszi tovább a gondolatot. Tavaly december óta szerencsére már gyártásban van. Kicsiben pedig 2013 óta, ez utóbbit sikerült nemrég beszereznem. Megvártam szépen, amíg megvalósul :)

Szerintem telitalálat! Nagyban is, kicsiben is. Egyre több kisautót hoz ki a Hot Wheels ilyen szürke felnikkel, ami rokonszenves húzás, ugyanez krómozva nem jönne ennyire be. A metálkék szín nem a kedvencem, ugyanakkor ennél az autónál tetszik - megint csak azt mondom, nagyban is, kicsiben is. Nagyon jól sikerült a srácoknak átültetni az igazi autó stílusát, sportosságát a kicsibe, és az külön jó, hogy nem fukarkodtak a részletek kifestésével, jutott színes lámpa előre, hátra, díszcsík, embléma, minden van, mint karácsonykor... Nektek is bejön?

Meglett fehérben is a bordó mellé. Oké, nem most, május közepén-végén, hanem már egy jó hónapja, sőt valójában még korábban szereztem be, csak a bontandó másodpéldány áprilisi, de ez mindegy is. Ez lenne az:

Egyébként a sárga Intergra is ilyen, sőt most már a számomra érdekesebb darabokat is igyekszem így beszerezni, hogy rögtön két példányban, vagy ha nem megy egyszerre, akkor várok. Mondjuk a piros CRX-et (nemsokára következik a blogon) nem bírtam kivárni, azt feltéptem vadul, de aztán csak sikerült később belefutni egy másik darabba... Ez pedig a bordóhoz képest nem sokban különbözik, csak a festésben, de már ennyitől is egy lényegesen eltérőbb karakterű kisautót ad ki a kép, a másik emellett az ugyanolyan spoilerezés ellenére is simán utcainak tűnik, ez viszont egyértelműen egy drifter. A fehér alapszín miatt azonban a hátsó fertály részleteinek kifestése fájóan hiányzik, egy-két színes pöttybe talán már csak nem haltak volna bele, de ez van, ennyi jutott, örüljünk, hogy egyáltalán szállítottak belőle Magyarországra ;)

Ervintől, Kanadából!

Elég vagány... Köszi szépen!

Tavaly októberben írtam itt először a retro magnóimról, és a sors úgy hozta, hogy aprópénzért hozzájutottam egy pont olyan JVC magnóhoz, mint amilyen ezen első poszt "címlapképén" szerepel L. L. Cool J. vállán: egy JVC RC-838-ashoz. Mutatom:

Itt az utolsó képen jól látszik, mennyivel nagyobb, mint a Vidi, nem igazán tud elbújni mögötte. Na de mitől is érdekes ez a szerkezet, és miért éreztem szükségét még ilyen viharvert állapotban is? Az RC-838-as a ghettoblasterek egyik ősikonja. A késő hetvenes években készítette a JVC, és abban az időben az egyik legjobbnak számított. A tunere soha addig nem látott érzékenységet produkált, és a VU-méterek nem csak nagyok és látványosak voltak, de meglepően pontosak is - legalábbis a többi hasonló boombox viszonylatában, nem az asztali deckekkel versenyezve. Nagyon sok ilyen szerkezethez társítottak valami speckó funkciót, hogy a versenytársak fölé tudjanak lőni, itt a marketing az ún. BiPhonic rendszert eszelte ki, ami egyfajta mesterséges térérzet előidézést segítette elő a jobb és bal csatornák bizonyos késleltetett keverésével. Ugyanez a feature a Sanyo esetében Wide néven futott, a Panasonicnál pedig Ambience-ként, és szakértők szerint azok egy kicsit jobbak is voltak - nem is csoda, hogy a JVC nem is erőltette sokáig ezt a humbugot, a kicsivel későbbi 3090-es modellre már ők is csak annyit írtak, hogy Wide. És ha már wide: majdnem 51 centi széles, 31 és fél magas, 16 centi a mélysége, és elemekkel együtt 8 kilót nyom. Úgyhogy az enyém könnyebb ;) Sajnos hiányosan jutottam hozzá, nincs meg ugyanis a kazettaajtaja, elég karcos is, továbbá szét van barmolva a számlálójának az "ablaka", viszont remekül, baromi dinamikusan és tisztán szól (16 centisek benne a nagy hangszórók, szóval ezt el is vártam), és működik a rádiója is. Bár ezt fordítva kellett volna írnom, ugyanis innen tudom, hogy jól szól. Kazettát elindítani rajta nem is próbáltam, szerintem tök felesleges, ezt már csak a 2500 forintos vételárából is gyanítom...

Challenger után Charger, csak mert olyan szépen alliterálnak. A legutóbbi szürke mellé beszereztem a legfrissebb változatot is, mert elég jól sikerült. Na és mert tetszik is. (Persze az előző is tetszik, és ha szeretnétek róla még olvasni, itt megtehetitek, mert készült a TC-on egy remek, de kissé formabontó használtteszt.) Jól felismerhető rajta a teljesen megújított front, bár ha a hűtőrácsot középen befeketítették volna a kicsin is, az összkép még jobb lenne. Külön köszönet a négy egyforma kerékért!

Én azt mondom, ennek kellene a minimumnak lenni 2016-ban a Hot Wheelsnél: normális kerekek, sportos, de még nem harsány festés, pár szépen kidolgozott részlet és elfogadható belső. Fognám ezt a kocsit, feltenném a gyárban valami pulpitusra, és kihirdetném, hogy minden új ötlet, terv és előszéria innentől mérettessék ehhez, tessék odasétálni, mellétenni, és ha legalább ilyen jó, vagy jobb, akkor oké, ha egy kicsit is alulmarad, vagy vissza a tervezőasztalhoz, vagy azonnali kasza. És ez tényleg csak a minimum, mert ha ránéztek a hátsó légterelőre, az egyszerű beömlőkre a motorháztetőn, Ti is látjátok, hogy tudják ők ezt odaát jobban is csinálni... Na, mit szóltok? Írjunk petíciót?

Május 7-én végre eljutottunk a budaörsi repülőtéren rendezett Goldtimer-napra, amely a régi autókról és a régi repülőkről szólt. A fenti képre kattintva elérhető egy rövid képes beszámoló, a továbbiakban pedig egy még rövidebb írásos. A budaörsi reptér gyerekkorom egy gyakran látogatott helye, az öregem ugyanis itt dolgozott jó pár évig, és nyaranta sok időt töltöttem ott nyári napközi táborokban, meg csak úgy vele is. Erről már írtam régebben. Pontosan tudtam, melyik repülőgépnek mi a feladata, melyik hangárban milyen munka folyik, milyen típus mire való, beülhettem a szerelés alatt lévő helikopterekbe, szóval elég sok élményt szerezhettem. A mostani rendezvényre csak úgy készültünk, hogy kimegyünk a kölkökkel, megnézzük, miket visznek ki, piknikezünk egy jót, fagyizgatunk, aztán haza. Hát ehhez képest miután elolvastam a programot, és láttam, hogy lehet sétarepülni is, elhatároztam, hogy ezt Milánnal nem hagyhatjuk ki, a Li-2-essel mindenképp fel kell mennünk. Itt van, hogy mi ez, és hogy miért érdekes. Ahogy a képekből is látható, összejött a dolog, bár amennyit fizetni kellett kettőnk 15 perces repüléséért, azért a WizzAir akciósan simán elvisz Londonba és vissza, mégis azt mondom, megérte! A gép nagyon szépen, igényesen fel van újítva belülről és kívülről egyaránt, beülve sem, de főleg a felszállás és a repülés közben nem érződött rajta, hogy úristen, mindjárt szétesik, masszív, megbízható hangulatot sugallt a repülő, nagyon tetszett. És nagyon kényelmes is volt, nem is volt hangos, minden percét élveztük a kölökkel, akinek egyébként ez volt az első repülése. 13 órakor mentünk fel, mert addig várólista volt, előtte és utána pedig folyamatosan nézegettük az autókat, motorokat, repülőket, utóbbiak egy részét leginkább fel- és leszállásuk közben, de olyan is volt, hogy fel lehetett mászni egy tűzoltóautóra, másol meg beülni egy versenykocsiba, szóval remek hétvégi program lett a kilátogatásból. A rendezvényre nem volt belépő, a parkolás is ingyenes volt, de nem is ez a legfőbb ok, hogy mindenkinek teljes szívvel ajánlom - hanem mert baromi érdekes volt az egész. Ha lesz jövőre is, ott a helyünk!

Telkiben fotóztam a fociközpont parkolójában:

Gondolom, az egyik tehetséges focistánké... Mindenesetre jó ízléssel választott.

Emlékeztek még Ádám csodás 1:18-as BMW-gyűjteményére? Na, nemrég láttam egy hasonlót, amelyből most is csak szemezgetek:

Többet nem mondhatok, és a telós képek sem lettek túl jók, de azért remélem, tetszenek - én nagyon sokáig nézegettem a vitrint...

Valójában Renault 5 a mai téma, az 500 a címben a turkálós árára utal, mert a most következő kisautóban szerintem ez a legnagyobb truváj. Illetve talán még az, hogy Matchbox, ráadásul a békebeli Made in England fajtából. Egész egyszerűen felfoghatatlan, hogy az ilyen darabok hogyan kerülnek a dobozba, de legközelebb megkérdezem Tsza-t, akitől vettem. A poszt másik aktualitása az, hogy visszanéztem, és az eddig bemutatott R5-ösök között nem találtam Matchboxot! Volt már HW, aztán megint, Norev, Corgi, Siku, és persze Majorette is ilyen és olyan formában is, de a MB egyszer egy kép erejéig tűnt csak fel. Úgyhogy pótlás:

A sárga már megvolt korábbról, a kék az új érkező. Van rajta persze sérülés, nem teljesen hibátlan, az egyik (a bal) oldala van egy kicsit meghúzva/lehorzsolva, de egyáltalán nem vészes, és nem is nagyon zavaró. Persze az árkategóriájában értelmezve, egy komoly gyűjtőnél, mint amilyen én nem vagyok (nem voltam, nem is leszek), ez már bőven kizáró ok. Szerintem a blog olvasói mind ismerik ezt a kisautót, és ha nem tévedek, és tényleg így van, nem kell bemutatnom a rugózás nélküli, ellenben billegős futóművet, és a felnyitható csomagtartóajtót sem. Ellentétben a Majorette-tel ebbe nem került semmi érdekes kis kiegészítő, tök üres, pedig bírom a franciák ilyen kis jófejségeit. Itt maga a kisautó a jófejség, ez van, ezt kell szeretni - és lehet is, nagyon jól eltalált darabról van szó ugyanis.

May the 4th be with you! Mára nem ez a poszt volt betervezve, de előrehoztam... Természetesen nem tehettem meg, hogy az új film figuráit ne szerezzem be. Sajnos azonban ezek csak "filler" darabok, azaz a rendesekig kell csak velük kihúznom, mert ezek nem eredeti legók, viszont Milán már annyira vágyott egy Kylo Rennre, hogy nem várhattam tovább. Ránézésre azonban ezek sem rosszak:

És egy kis humorbomba a végére:

Az Erő legyen Veletek!

Nem olyan régen volt alkalmam bemutatni a Matchbox sárga változatát, most nemrég pedig úgy hozta a sors, hogy szert tehettem egy régebbi (2007-es) Hot Wheels Porsche Caymanra is. Ez az ezüst darab még a facelift előtti modellt mintázza, ez legjobban a lámpák formájából látható, úgy egyébként eléggé hasonlít egymáshoz a két kisautó. Mutatom:

Az utolsó képen látható, hogy a HW mennyivel kisebb, mint a MB, de a valóságban sokkal drámaibb a különbség, egyszerűen ez képen nem jön át. Természetesen egyébként nem rugózik, nem nyílik, a további színvariációkért pedig érdemes ide ellátogatni. Én is megtettem, és ott láttam, hogy ebből is létezik sárga - kicsit sajnálom, hogy nem olyat sikerült szereznem, first world problem nyilván, szóval mindegy. Megvolt amúgy régebben is még mint Speed Machines-verda, de abból a sorból mára már csak két darabom maradt, egy McLaren és egy rendőrségi Lambo, a többit pénzzé tettem. És ha már itt tartunk: 500 forintot kellett ezért a példányért fizetnem, amit jó árnak tartok még úgy is, hogy pőrén érkezett - úgyis kinyitottam volna ;)

Turkáltam március közepén egy remek Corgi Minit, amely egyébként egy régebbi négyes pakk részeként jelent meg anno - most beállhat a két kis társa mellé. Illetve nem is, elmondom, miért. A hasonló kivitelű Bogár és Kacsa kisebb. Centire nem, sőt, épp ez a baj ;) Míg azok kb. Matchbox-méretűek, emez a kb. ugyanakkora hosszával inkább az 1:43-asok közé sorolódik, ezért is tettem mellé a Norev Volvót, hogy lássátok, mennyire. Tehát előbb a 2009-es posztomból származó emlékeztető kép következik, majd a frissen beszerzett Mini:

Meglepően jó formában sikerült kiemelnem Tsza ládájából, már hogy az autó volt meglepően jó formában, nem én, bár amióta eljárok úszni, egyre nagyobb a szakállam. Lényegében egyedül a két első lámpán látszik csak, hogy használt darabról van szó, mindenhol máshol tökéletesen rendben van. A formája is megfelel az én ízlésemnek, nincs rajta semmi kirívó - ahogy igazándiból a többinél sincs, sőt inkább azt mondanám, a nagyobb méret, de nem nagyobb kerék kombináció nagyon jót tett az élethűségnek. Ez a kisautó már csak akkor lehetne jobb, ha világos almazöld lenne, fekete motorháztetővel...

Andristól egy Ferkó:

Köszi!

Lotus Europa ismét, ezúttal egy vastag kerekű Superfast, mert turkálós áron nem lehetett otthagyni... Úgy vagyok ezekkel a régi (ez speciel 1969/1971-es) Matchboxokkal, hogy célirányosan nem keresem őket, de ha valami érdekes elém ugrik, nem állok ellen. Ezt két okból húztam be, az egyiket már írtam az imént, annyiba került, mint egy kurrens MB bármelyik teszkó polcáról, ha akciós, a másik pedig, hogy még nem volt meg. Márpedig az ebből az érából származó darabokat igyekszem azért beszerezni, mert általánosságban nagyon tetszenek, még ha ez a példány nem is annyira a szívem csücske. Az árához képest belőtt nagyon baráti vételára és az alján a Made in England felirat azonban megengedővé tesz... ;) Részletesebb tudnivalók akár a nagy, akár a kisautóról emitt olvashatók Joe mester tollából, én csak mutogatok:

Jó, hát itt-ott akad rajta pár kisebb makula, főleg a sarkokon, de egyáltalán nem mondhatom, hogy ezt szétjátszották, adtam már több pénzt ennél sokkal szarabb állapotú kisautóért. A vonóhorog hiánya miatt sem dőlök a kardomba, az elegáns metszésből gondolom, hogy valamely előző tulaj követte el az amputációt - és igaza is volt, erre nem hiányzik egyáltalán. Persze így már nem gyári, de üsse kő, majd nem is kérek érte 3000 forintot, ha egyszer eladnám. Rugózás van, az ajtók nyithatók, fém az alja, ez a hármas így leírva is messze a mai kisautók (többsége) fölé emeli a Lotust, úgyhogy teljesen elégedett vagyok magammal, hogy rátaláltam!