Nincs sok retró teherautóm 1:43-as méretben, de a Foretpanról szedett fenti képen (amelyen ha valaki nagyobb méretben is megnézné pl. az atlétatrikós hipszter trolivezetőt, az kattintson bátran!) látható Robur a Retroautók... sorozatból kötelező vétel volt, mert valami miatt ezt a típust nagyon kedvelem. Csepel és platós IFA már volt a blogon (Avia pedig reményeim szerint még lesz egyszer), és igazándiból az Editions Atlas-sorból szerettem volna a Robur buszt megszerezni, de az nem jött össze, illetve összejöhetne bármikor, mert lehet kapni a börzéken, csak egyszerűen annyira túl van (szerintem) árazva, hogy megvettem a ló helyett a szamarat, ebből is a platóst:
Ráadásul nem is akkor, amikor megjelent, hanem a november 9-i börzén, 1500-ért. Ez igen jó ár ahhoz képest, hogy a vatin rendszeresen 4k felett vannak csak fent. No de nem akarok nagyon anyagias lenni, nem ez a lényeg, hanem az, hogy szokás szerint szép és részletes modellel van dolgunk, bár a színfantázia nem szárnyalt az egekbe. A ponyva inkább szürkében lenne valósághű, ilyen sárgával én sosem találkoztam, de ezt ellensúlyozzák a csodálatos fekete felnik, amelyek valóban pont ugyanolyanok, mint az igazin! Méret tekintetében is nagyjából stimmel, persze ezt úgy mondom, hogy nem vagyok a téma szakértője, mármint a teherautós témáé. Sőt, igazándiból semmilyen témának nem vagyok szakértője, de ez most mindegy ;) Szóval teljesen elégedett vagyok a Roburral, és ha szerencsém lesz, tudom majd még bővíteni ezt a szekciót is, van pár kiszemelt...
:D
Emlékeztek a fenti képen látható kisteherautóra, amit Richard Dreyfuss vezetett a Harmadik típusú találkozások című filmben? Nem? Akkor megmutatom kicsiben, hála a Hot Wheels Retro Entertainment sorozatának:
A
James Bond is válthatna már valami ilyesmi színre...
Nemrég írtam, hogy Dodge Charger-fronton kész vagyok, nem lesz több. Hát persze, hogy lett még... Mégpedig az a szürke a Fast & Furious 6-ból, ami nekem nagyon bejön. Gondoltam legalábbis, amikor lecsaptam rá, de aztán itthon rá kellett jönnöm, ez nem az, annak tök más a festése, ahogy a képeken is látszik. Emez egy 
Szépen felújították valamikor egyszer régen, ez a szín is jól áll neki, hát még a felnik, de már mállik itt-ott egy kicsit. Az összhatás mindenesetre még így is ütős.







Na minden jót!



































Utolsó kommentek