Tegnap ugye mondtam, hogy ez a mostanság olyannyira divatos matt-fekete fóliázás mindennek jól áll. Itt a bizonyíték Sam. Joe jóvoltából:

Ha egy kicsit jobban elkezd rohadni a Golfom, szerintem azt is megcsináltatom ilyenre. De szerencsére Andrew0807 sem tétlenkedett, küldött egy pár jó kis találatot:

Köszönet mindkettőjüknek, már megint! Aki gondolja, fotózzon, küldjön!

Saját kútfő, Siófok:

A matt-fekete szín minden autónak jól áll! A következő Eldorado egy pettyet lelakott állapotú...,

...de ez a képeken szerencsére nem látszik annyira. Na jó hétvégét, de gyertek holnap is, mert Bejövő carspotting-ból szemezgetek!

Úgy látszik, mostanában főleg olyan modellek kerülnek itt terítékre, amelyekről ilyen vagy olyan formában már volt szó a blogon. Hiába, fantáziátlan kis amőba vagyok, ez van, ezt kell szeretni. Nemrég mutattam egy faja James Bond-verdát (bár az a poszt szemlátomást senkit nem mozgatott meg), és ezen úgy fellelkesültem, hogy szerváltam még egyet. Egy Citroen Kacsát megint. A Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only) című film ha nem is főszereplője, de mindenképp emlékezetes epizodistája volt a kis járgány, amit aztán egy húzós üldözés során némileg leamortizáltak:

Ezt az amortizált állapotot látta jónak az újság modell formájában megörökíttetni, és szerintem ez jó ötlet volt, a dobozba zárt mini-dioráma nagyon tetszetősre sikerült!

Egyedül az nem tetszik, ahogy a vászontető hátsó részét oldották meg, ez némiképp a munka ellustálkodásának tűnik, mert a valóságban ez azért erősen máshogy néz ki. Az autót James vezeti a filmben, azaz Roger Moore (kaszkadőrje), akinek szerintem ez a legjobb filmje. Az említett újságmellékletes sorozatban egyébként az üldözők 504-es Peugeot-ja is megvásárolható, szerettem is volna, de azon elszaladt a ló a licitálókkal (még jó, hogy megvan Solidóban), a Citroent viszont szerencsére csak én méltattam figyelemre, így a 99 centes kikiáltási áron (plusz némi szállítás) hozhattam el... Nemsokára még visszatérek egy hasonló járgánnyal, néztek majd nagyot!

A szabadság egyik legjobb hozománya, hogy az ember elvétve könyvhöz jut. Illetve ez így nem is jó, mert jutok én könyvhöz év közben is, gyakrabban is, mint kellene, így viharos tempóval növekedik az elolvasatlan regények száma a polcon, de a szabadság alatt ebből a hátrányból általában le is tudok dolgozni egy keveset. Most például jól elolvastam Max Brooks tollából a World War Z címűt, ami hirtelen ki is érdemelte életem egyik legjobb könyvélményének a címét. Mert kurvajó! Annyira, hogy Brad Pitt filmet is csinál belőle, például saját maga és Matthew Fox főszereplésével. És állítólag egy részét itt forgatják Magyarországon. Magyarországról egyébként a könyvben is tesznek említést, de épp csak hogy.

Szóval zombis könyv, de olyan, ami az eddig látott zombifilmeket mind és egyenként is gyakorlatilag idézőjelbe teszi, mert ez a valóság, azok meg csak buta filmek. Interjúkönyv, amely a kerettörténet szerint úgy született, hogy a szerző valami ENSZ-felkérésre megírja a mindent átfogó jelentését a világot pusztulásba taszító zombiháborúról, de azok visszadobják, mert túl sok benne az emberi tényező, nekik pedig csak a puszta tényekre van szükségük. Így aztán a szerző inkább kiadja könyvként, nagyjából a Z-háború után 10 évvel. Ekkorra már az emberiség (maradéka) visszahódította a Földet a csoszogó élőhalottaktól. A járvány egyébként valami nem részletezett vírus folytán indul, de a totális pusztulásban inkább az emberi butaságnak és kapzsiságnak van szerepe, nem a szerencsétlen fertőzötteknek.

És hogy mitől jó? Amitől például nagyon tetszett a District 9 vagy a Raj is. Mert hihetetlenül abszolút hihetően reális. Túlzás nélkül mondhatom, hogy tényleg olyan az egész, mintha a leírtakat valóban megélő emberek mesélnének a borzalmakról. Millió aspektusból. Elolvashatjuk, hogyan élte meg a háborút a kommandós, az orvos, az embercsempész, a hollywoodi sztárgyáros, a híradós, a japán geek, a vak szomszédja, az alelnök, az amerikai arab kispolgár, a lázadozó fia, és így tovább. Emberi novellákká alakulnak az egyes interjúk, amelyek egyébként a könyv szerkezeti egységét is így adják ki, egy interjú egy fejezet. És mind érdekes egyenként is, összességében pedig összeáll az egész háború története belőlük a kezdetektől egészen a végéig. Olvashatunk például geo-politikai, filozófia, gazdasági effektusokról, a természetre gyakorolt hatásokról, az ember elállatiasodásáról, kannibalizmusról, Stockholm-szindrómáról (ami egy zombi-fenyegetés fényében igen abszurd jelenség), új fegyverekről, a régiek kudarcáról, a francia ellenállásról, Kína új szerepéről, Észak-Koreáról, Fidel Kubájáról - MINDENRŐL!

Pátoszból viszonylag kevés jutott (majd biztos pótolják a filmben), mocskos vérből és leszakadó végtagokból annál több. Megdöbbentő realizmussal olvashatunk az izraeli módszerről, vagy arról, hogy Dél-Afrikában hogyan fékezték meg a fertőzést, illetve nem okoz túl nagy meglepetést az sem, ahogy az oroszok kezelték a problémát - nagyon durva. A durva szó itt nem túlzás, tényleg vannak a könyvben húzós részek, amiken az ember egy kicsit megáll, és bizony elgondolkodik, hogy basszus, tényleg nem volt más megoldás? Nem, nem volt. (És milyen érdekes, hogy most is úgy írok róla, hogy nem volt más megoldás, mintha tényleg megtörténtek volna a leírtak. Persze nem.) Nyugodt szívvel ajánlom nem csak a könyv beszerzését, hanem az elolvasását is. Nem rövid, de nem is vészesen hosszú, pont annyi, amennyi kell, cserébe teljesen letehetetlen kis zombi-fesztivál.

Na, folytatom akkor. Jó ideje tartoztam magamnak egy 1:43-as Subaru Impreza raliautóval, de mivel nem volt sürgős, nem is voltam nagyon ráállva. Viszont nemrég belebotlottam egy klassz darabba, így megvettem. Az évjárat gyakorlatilag mindegy volt, nem törekedtem sem a legfrissebbre, sem a leghíresebbre, de még csak gyártó tekintetében nem volt megkötésem. Így lett Del Prado. Hozza az újságmellékletes színvonalat, de szerencsére azért nem Amercom-ost. És hát Richard Burns 2000-es évjáratú verdája.

Az angol versenyzőről dióhéjban a következőket érdemes tudni (innen vagyok ilyen okos), ha valaki az elmúlt 20 évet a Marson töltötte volna: Richard Burns 1971. január 17-én, Readingben látta meg a napvilágot. A vezetést 8 évesen kezdte, a házuktól nem messze fekvő mezőkön, réteken. Édesapja öreg Triumph 2000-ét nyüstölte. 11 évesen csatlakozott egy 17 év alattiakat tömörítő autós klubba, ahol 1984-ben alig 13 évesen elnyeri az Év Sofőrje díjat. Imádott sportágával először 15 évesen találkozott, mikor is édesapja beíratta egy rali-iskolába. Richard egy teljes napig hajthatott egy Ford Escortot, s ekkor döbbent rá, hogy ez az amit neki csinálnia kell. A sorsa ekkor eldőlt. Hivatalosan 17 évesen, 1988-ban a debütált a volán mögött, a saját Talbot Sunbeam-vel. 1990-ben a brit Peugeot GTi kupában indult - egy 205-sel -, melynek megnyerésével először kóstolhatott bele a világbajnokság légkörébe, a hazai brit futamon. 1991-ben találkozott Robert Rieddel, a navigátorral, aki az azt követő 12 évben diktálta neki az itinert. 1992-ben egy N csoportos Subaru Legacy-val nyerte a nemzeti bajnokságot a langaléta angol. Ebben az évben Colin McRae a murva réme volt, a Prodrive-nál már ekkor úgy tartották, hogy Richard a jövő nagy ígérete. 1993-ban Burns a Subaru Rally Team színeiben versenyzett a brit bajnokságban, egy a Prodrive által felkészített A-s Legacyval. Csapattársa egy bizonyos Alister McRae volt. A bajnokság megnyerésével Richard minden idők legfiatalabb brit rally bajnokává vált. A Subaruval is volt lehetősége megmutatkozni a vb porondon, versenyzett a Safari, a Portugál, az Új-Zéland, és a Brit Rally-on. 1995-ben a hazai vb. futamát az abszolút 3. helyen zárta. 1996-1998 között a Mitsubishi Ralliart színeiben versenyzett, 1996-ban nyert Új-Zélandon, jóllehet abban az évben a verseny nem a vb, hanem az Ázsia-Pacific Bajnokság értékelésébe számított. 1997-ben második lett a Safari Rallyn, s szerzett még 5 db. negyedik pozíciót. 1998 az áttörés éve. Megnyeri a Safari és a Brit Rallyt, az ő hathatós segítségével a Mitsubishi megszerzi a márka világbajnoki címet, Tommi Makinen 3. koronája mellé. Burns az év végén a bajnokág 6. helyén zár. 1999-ben visszatér a Subaruhoz, nyer 3 futamot - Görögország, Ausztrália, RAC-UK -, az év végén pedig megkaparintja az ezüstöt. 2000-ben 4 győzelem - Safari, Portugália, Argentína, RAC-UK - és két második hely, valamint egy újabb év végi ezüst, ezúttal a Peugeot-os Marcus Grönholm mögött. 2001 viszont a vörös hajú angol éve. Igaz csak egy versenyt nyer, Új-Zélandon, de öt másik alkalommal a pódiumon finisel. Drámai csatában, az utolsó - számára hazai - futamon McRae és Makinen kiesésével, egy bronz éremmel bebiztosítja pályafutás első és egyetlen világbajnoki címét. A bajnokság megnyerése után viharos körülmények közepette szakít a Prodrive-val és a Subaruval, s a Peugeuthoz szerződik. Első évében nyer Argentínában, de egy nem homológ alkatrésznek köszönhetően - mintha egy vízpumpa lett volna - kizárják. Szerez ugyan öt dobogót, de év végén, címvédőként csak az összetett 5. helyen zár. Viszont ezek a dobogós helyezések is szükségesek ahhoz, hogy a Peugeot ismét elhódítsa a márka világbaji címet. 2003-ban roppant kiegyensúlyozott, hétszer finisel a pódiumon, az utolsó futamig vezeti a bajnokságot. Már a szezon közben bejelenti, hogy 2004-től ismét a Subaru család tagjaként vesz részt a világbajnokságon. Épp a hazai futamra készül, mikoris a tréning alatt, elájul vezetés közben. A mellette ülő Ford pilóta, Marko Martin lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj, aki megfékezte a tréning autót. Richard kénytelen kihagyni a futamot, nem sokkal később pedig bejelentik, hogy agytumort diagnosztizáltak nála. 2004-ben megkezdődnek a kezelések, a Subaru Mikko Hirvonent ülteti a helyére. 2005. áprilisában olyan újságcikkek jelennek meg, melyek a sikeres kezelésekről számolnak be, Richard még a nyilvánosság előtt is megjelent. 2005. november 25.: napra pontosan hat évvel azután, hogy megszerezte a világbajnoki címet, Richard Burns örökre eltávozott. 34 évet élt.

Hajtás után pedig akkor következik az említett autó 1:43-ban:

A legózást nem lehet elég korán kezdeni...

Chevrolet Blazer szerepelt már itt a blogon párszor, Matchbox formájában itt, (vagy pittlarennél) Majorette-ként emitt, de úgy éreztem, nem élet az élet, ha nem szerzek melléjük egyet a nagy riválisból, a Ford Broncóból is. Innen a cím. Eastwood-nak meg innen. A feeling végett érdemes átfutni a Totalcar tesztjét, mondjuk felvezetendő a rövid kis modelltörténelmet:

A Bronco egy SUV, azaz sport utility vehicle, amelyet 1966-tól öt generáción át egészen 1996-ig gyártottak, persze nem változatlan formában, és két kategóriára oszthatók: korai Broncók (1966–77) és full-size Broncók (1978–96). Eredetileg kicsiként mutatkozott be, leginkább a Jeep CJ-5 és az International Harvester Scout ellenfeleként, de 1978-ban olyan dózist kapott, hogy megnőtt, mint egy NDK-s úszónő. Ezt a batárt már az F-sorozat rövidített alvázára építette a Ford, a hasonló elv alapján készülő Chevrolet K5 Blazert megszorítandó. Akkor lett igazán fontos celeb az autó, amikor 1994-ben egy Al Cowlings nevű ember egy ilyenben furikázta O. J. Simpsont, miközben épp az los angelesi rendőrség elől menekültek egy 'low-speed chase" formájában. Ekkor durván 95 millióan nézték a nem túl izgalmas üldözést a tévék előtt.

Na, erről most ennyit, jöjjön akkor a kis Hot Wheels!

Oké, őszinte leszek, nem a színe miatt tetszik :) Létezik ebből egy (vagy több) jóval visszafogottabb változat is a HW kínálatában, például ez, de mivel van hátul rajta egy csodás krosszmotor, meg kellett szereznem, és nem is nagyon érdekelt, milyen a festése. Nem tudom, miféle perverz vonzalom ez az autókhoz párosított motorok iránt (holott úgy egyébként nem vagyok oda annyira a motorizált kétkerekűekért), de igyekszem a legtöbb ilyen kivitelű kisautót begyűjteni, mert csak. Lásd Sunagon, Dodge Rampage, Matchbox Holdenek,vagy akár a Texas Drive 'Em. Vannak dolgok, amikre egyszerűen nincs magyarázat. És ez is tetszik. A későbbi Broncók már nem, de azért egy zebracsíkos MB Bronco II-t még befogadnék...

Ütős trió Andrew0807 által:

Asszem, a Porschét vinném haza. Vagy a Mercit...? Ja, nem, a Maseratit, eladnám, és az árából vennék egy ilyet, egy olyat ;)

Egy jó kis Rekord került nemrég lencsevégre:

Kéne nekem is egy ilyen.

Ez mind belefért:

Plusz egy babakocsi, két nagy doboz lego, egy barátnő és két gyerek gyerekülésben. Családi autó, mi?

Nem mindennapi típust mutatok a szirszarjaimon, Maserati ugyanis ritkán szerepel errefelé. Oké, volt már egy Bora, de mivel ennek a gyártónak a modelljei viszonylag alulreprezentáltak a Matchbox-közeli méretarányban, örülünk mindennek, ami jön. Nevezetesen egy Maserati Quattroporte, azaz négyajtós. Itt van róla egy magyar nyelvű teszt is. (Nem akarok álszentnek tűnni, de hát egy autós újságírótól nem túl rokonszenves azt olvasni, hogy 150-nel, 160-nal száguldozik a tesztautóval a 2/A-n.) Ezúttal tehát a Matchbox után egy Hot Wheels:

A manapság oly ritkán posztoló Peter Blau szaktárstól szerváltam a kisautót, bár már a bolhán is többször szemeztem egy példánnyal, de abból a kapcsolatból végül nem lett semmi, nem is tudom már, miért. Mindenesetre nem bántam meg, szemrevaló darab, még ha az elején a vasvilla egy cseppet félre is lett nyomva.

Amilyen jól eltalált a forma nagyban, olyan klassz lett ez kicsiben is, minden stimmel, minden a helyén, átjön a nagy tesó sportos eleganciája. A kerekek talán egy hanggal szélesebbek a kelleténél, de mivel egy Hot Wheels kisautóról beszélünk, ez legyen a legnagyobb baj... Meggyőződésem, hogy 10-20 év múlva ez a kisautó jóval értékesebb lesz, mint az egyéb mai kurrens darabok, így ha addig nem adom/cserélem el, óriásit fogok vele szakítani ;)

Így augusztus elején következzen akkor egy Ford Escort. A formát mindenki ismeri, személyes tapasztalat talán kevesebbeknek van, úgyhogy itt egy jó kis teszt. 1980-ban debütált, de nem is az évszám a lényeg, hanem hogy a hajtás átkerült hátulról előre. (Később aztán jutott mindenhova a hajtásból, de az egy másik sztori.) Egy volt osztálytársam szüleinek volt ilyenje, igaz, már a frissített változat, ráadásul szép fehér színben, XR3i jelzéssel, na az akkor nagyon király volt. Ma már ezeket két kilóért vágják az emberhez. És szerencsére a Siku megvalósításában sem horror az ára:

Egyszerű, de nagyszerű, és hát ezekkel a kerekekkel nekem szinte bármit el lehetne adni. A hátulja felnyitható, bár az ötödik ajtó nem üvegezett - ami egyébként bevett szokás kisautóéknál, láttunk már ilyen máshol is. Rugózni ez nem tud, de cserébe masszív, elpusztíthatatlan darabnak tűnik. Mint a többi hasonló német kisautó...

Természetesen bilikék igaziról nem találtam képet, de talán ezek is megteszik... Halihó!

Végre már saját találatot tudok mutatni:

Szerintem jól sikerült. Valami felni kéne még alá... Aztán meg itt van egy újabb fehér Infiniti G37, olyan, mint amit a múltkor sajnos csak félig hátulról sikerült lekapni, most pótolom, meglett félig elölről is:

Jó hétvégét!

Ha már így belejöttem a közelmúlt érdekesebb autóiba, hadd büszkélkedhessek el, hogy újabb kisautót pipálhattam ki a virtuális kívánságlistámról (na jó bevallom, nem is virtuális, ott van a gépemen egy Excel formájában), ugyanis jó áron sikerült végre beszereznem egy Majorette Fiat Ritmót. (A szintén Majorette Fiat 127 még mindig a listán van, de majd egyszer talán arra is sor kerülhet.) Angliából érkezett, és nem hibátlan, de manapság melyik Ritmo az? Modelltörténetért kattintsatok ide, tesztért pedig (szokás szerint) ide, én pedig akkor folytatom a (úúú, de jó végre leírni) saját példányommal:

Igen méretes darab, erősen kilóg a Majorette-ek többsége közül - hasonlóan az ilyen esetekben mindig hivatkozott MB Fiat Abarth-hoz vagy Pug 205-öshöz. Az aljára írt Eche 1/53 is ezt igazolja. Természetesen fém az alja és rugózik, a hátulját felnyitva pedig szemügyre vehetjük a tulaj sporteszközeit. Az első lámpákat az alvázból alakították ki, hátul mindez műanyag - és van rajta egy masszív vonóhorog is, mint minden normális Majorette-en :) Ezek az apróságok egyébként nagyon feldobják a kisautót. És bár szeretem ezeket a klasszikus, háromküllős Majorette-felniket, azt egy kicsit sajnálom, hogy nem sikerült valahogy az annyira jellegzetes Ritmo-kerekeket reprodukálni - ha már az egészet tekintve ilyen jó munkát végeztek a franciák a kis olasszal:

Szóval még a 127-es (kutyás) Fiat beszerzésére hajtok nagyon, no és a mezei R5-ösre, de szép lassan kezd véglegesedni a régi Majorette-szekcióm. Aztán már csak az jön, hogy kezdhetem lecserélgetni a kopottabbakat szebb példányokra... Na minden jót!

Na, ha valakit még mindig foglalkoztat a kérdés, hogy a pörgettyű a film végén eldől-e vagy nem, megvan a válasz:

Köszönjük.

A két amerikai után most egy francia következik, de csalok, az alant bemutatandó autó se nem Hot Wheels, se nem Vintage Racing, legalábbis hivatalosan, de akár még bele is férhetne az említett sorozatba. Jean Ragnotti francia autóversenyző (a magyar nyelvű wikipedia leírása alapján) a Renault kultuszversenyzője, hiszen csaknem teljes pályafutása során ezzel a márkával versenyzett. Első rali-világbajnokságán 1973-ban vett részt, de futamot csak 1981-ben, a Monte Carlo-ralin tudott nyerni. Utoljára 1985-ben győzött, a Tour de Corse-én. Még körülbelül tíz évig volt rali versenyző, mielőtt visszavonult. Indult Le Mans-i 24 órás versenyen is, például az 1977-es versenyen 4. helyezést ért el egy Ford Cosworth DFV-el. Számunkra azonban talán a felső képen is látható Renault 5 Maxi Turbo volánja mögül lehet leginkább ismerős. Nem mondom, hogy nem kéne 1:43-ban is, de ennél sokkal régebb óta készültem megszerezni bumszlikerekű Majorette-formában. Régen adósa vagyok magamnak egy "sima" Majorette R5-össel, és ez még mindig áll, de addig is ezzel tudtam kárpótolni magam, amit a bolhán lőttem valamelyik napos vasárnap - az állapotához képest viszonylag magas - 400 forintos áron:

Jó nagy. Az aljára 1/56-os arányszámot írtak, ami ugye már a mai Siku-khoz teszi hasonlatossá. Nem nyílik semmije, viszont rugózik, és ebben a kategóriában kellően részletes mind a kidolgozása, mind a festése. És nincs rajta vonóhorog :)

Na, még egy kis videót is kaptok, csak mert olyan szépen olvassátok a szirszarjaimat...

Minden jót!

A múlt hétfői poszt folytatásában megmutatom a Boss párját, ami nem más, mint egy Mercury Cyclone. Abból is egy GT.

A típus eleinte a Comet-en belül volt csak elérhető, majd aztán önálló megnevezéssé vált a Mercury berkeiben, 1964-től 1972-ig forgalmazták. Egy 210 lóerős V8-cal mutatkozott be, de Cobra felszereltséggel 271 lóerőt tudott, illetve járt hozzá a megerősített kuplung, speckó karburátorok, szóval minden földi jó. A Cyclone GT bemutatásakor már komoly 335 lóerővel büszkélkedhetett, később pedig egészen 427-ig növelték a teljesítményét. És ez lett Darrell Waltrip (egyik, de számunkra most talán a legérdekesebb) versenyautójának az alapja. Emberünk karrierjét nem állok neki itt részletezni, a linken minden megtalálható róla, a lényeg, hogy a jelenlegi három márkakereskedést (Honda, Volvo és Subaru) üzemeltető Waltrip él és virul, mellesleg szakkommentál a Fox-nak és a Speed TV-nek, illetve rendszeresen ír a Foxsports.com-ra. Egyfajta amerikai Wéber Gábor, csak némileg jelentősebb tapasztalattal :)

Kicsiben tehát ez is Hot Wheels, azon belül Vintage Racing, nálam pedig csomagolás nélküli:

Komoly darab, nem gyerek kezébe való. Ez esetben is élethű a dekoráció, klasszak a részletek, fém az alja, különlegesek a kerekek - azt kell mondjam, az ilyen darabokért érdemes élni kisautót gyűjteni! Amióta fent pihen a polcon, nagyjából mindennap megnézegetem...

Na minden jót a hétre!

Ezúttal is porsche szállította a jobbnál jobb fotókat:

(Ha a technika ördöge fehér téglalappá változtatná a flash vetítést, itt a link az albumhoz.) Aztán egy pár maibb verda a Veszprém Rally-ról alább:

(Ez meg itt van 1.0-ásan.) Egészségetekre!

Sam. Joe volt az első elkövetője:

Andrew0807 pedig az alábbi kettőt küldte:

Köszönöm, csak így tovább, hajráf!

Az van, hogy péntekre egy olyan autót mutatok, amilyen már egy kicsit más formában szerepelt errefelé (jut eszembe, itt is). Akkor (mármint az első linken) írtam is, hogy az újabb sokkal jobban tetszik, hát tessék, meglett a Renault 4 1:43-ban, Buragóban! Hasonlóan a Fiat 131 Abarth-hoz ez is egy olyan darabja a soruknak, ami elég ritka, az interneten sem lehet nagyon beszerezni 15 euró alatt. Pont ezért eddig ilyenem nem volt, a Burago amúgy sem a profilom, de vannak kivételek. Teljesen véletlenül vitt az utam a Blahán a Müllerbe (gyak. mást kerestem), és egyszer csak megláttam. Gyorsan magamhoz vettem, majd egy éppen arra járó kis eladólány kezébe nyomtam, hogy szaladjon be gyorsan a raktárba, és ha ott talál még ugyanilyeneket, hozza nekem ki mind! Mondanom sem kell, nem talált többet...

A Street Fire sorozata a gyártónak egyértelműen a gyerekjáték kategória, közepesen masszív darab tehát, nem rugózik, nem nyílik, nem csinál ez semmit. A kerekei viszont nem a megszokottak, aminek örülök, no nem mintha zavarna otthon a polcon egymás mellett sorakozó Burago kisautókon az egyenkerék, mert alig van ilyenem. Én azt mondom, ha valaki közületek találkozik ilyen Renault-val, vegye meg akkor is, ha nem tetszik neki, mert utána igen jól el lehet adni, pár hónapja a vaterán is láttam valami négyezerért.

Ez megvolt?

Szerintem vicces, még ha fake is...

Már megint vettem egy Tomica Subarut. Akár azt is mondhatnám, hogy megvan a legújabb Subaru Impreza kicsiben, de azóta megint volt egy kis modellfrissítés, szóval nem. De ha már az eddigieket nagyjából beszerezgettem, ezt sem hagyhattam ki, nem mellesleg tetszik is, főleg hogy az ötajtós változatával testközelből is igen közel kerültünk egymáshoz... Erről az újról itt van némi marketing bullshit annak, aki az ilyesmit kedveli:

Amellett, hogy az autó továbbra is egy országúti versenyautótól elvárt teljesítményt nyújtja, a modellsorozatban megjelent egy négyajtós változat is, vagyis megszületett a Subaru új, nagy teljesítményű, összkerékhajtású szedánja. A WRX STI modellhez hasonlóan széles karosszériával, szélesebb nyomtávval, szélesebb abroncsokkal és áthangolt felfüggesztéssel készülő Impreza WRX nagy sebességnél is rendkívül stabilan viselkedik, útfogása nagyszerű. A négy-, és az ötajtós modellt a stílus és menetteljesítmények terén is alaposan felfrissítették.

Mutatom akkor a kis Tomicát:

Tulajdonképpen semmi extra, hozza a megszokott erényeket, amelyek miatt annyira megkedveltem a japán mecsboxot: jó minőségű, szépen gurul, viszonylag részletes, nincs vele baj. Ezen már nem nyílnak az ajtók, illetve a szokásosnál mintha kisebb kerekeket kapott volna, de az összhatás így is teljesen rendben van. Legfőképp a - korábbiakhoz képest legalábbis mindenképp - morcos frontnak köszönhetően...

De a segge sem rossz...

Az indavideo segítségével:

Eléggé jó ez. Ha még nem láttátok volna...

Jó ideje nézegettem az ebay-en a Hot Wheels Vintage Racing sorozatát, és végül két jó ajánlatnak nem tudtam ellenállni, beadtam a derekam. A sorozat a 60-as és 70-es évek (Amerikában) legendás versenyzőinek és versenyautóinak állít emléket, amelyek közül egy Boss Mustang-ra csaptam le elsőként, majd rögvest egy faja Mercury Cyclone-ra. Előbbire azért, mert a típus tekintetében eddig sem a Matchbox, sem a Hot Wheels nem végezte igazán jól a dolgát a Mach I-gyel (sőt a Maisto Főnökével sem vagyok maradéktalanul elégedett, de annak legalább az arányai elfogadhatók), amit mi sem bizonyít jobban, mint a fent linkelt honlapon piros betűkkel írt new tool, azaz új szerszám, az utóbbira pedig azért, mert a típus bár régebb óta megtalálható a HW kínálatában, eddig valahogy nem szereztem be - ami talán annak is köszönhető, hogy fogalmam sem volt, hogy megtehetném... Ma tehát a Mustang jön, szerdán pedig akkor a párja. Nézzük először röviden (de ezúttal tényleg nagyon röviden!), mit is érdemes tudni a címszereplőnkről:

Parnelli Jones az ötvenes, hatvanas és hetvenes években sikert sikerre halmozott, ráadásul több szakágban, mondhatni, az autóversenyzés reneszánsz embere volt. Talán az 1963-as Indy 500-as győzelmének köszönheti leginkább az ismertségét. Parnelli 1970-es Boss 302 Mustangját egy 302 köbinches (4.9 literes) V8-as motor hajtotta, és aki szeretne valami hasonlót igaziban, nézzen el ide, e bekezdés elejét is innen kopiztam. Szóval nagyon tudott az öreg, 17 évesen már borogatta az autókat, majd salakon tolta, végül a Nascar-ban kötött ki. Még Pikes Peak-versenyt is nyert 1963-ban...

És akkor következzen a kisautó!

Mintha nem is HW lenne, ugye? Ránézésre simán elmenne Johnny Lightning-ként, vagy akár Greenlight-ként is, főleg, hogy szép nagy is. Nem spóroltak a festéssel sem, minden részlet a helyén, és még a gumik márkája is stimmel! Belül van klassz bukócső, kívül pedig vadállat (és élethű!) felnik. Az alja - ezen a szinten természetesen - fém.

Nem gyerekjáték. Nagyon nem bántam meg, hogy végül is beruháztam azt a kettő és fél dollárt, amennyibe került így bontottan, ráadásul a szállítás is megállt öt dollárban, amit ugye meg is osztottam még pár verdával, szóval.

Valami ilyesmi helyről a tizenháromból:

Szép ez fehérben is, biztos dubaji exportból visszamaradt készletből való... Egyébként egy lány küldte :) De itt még nincs vége, mert a beküldő lány ikertestvére (!) közben ezeket küldte nekem Milanóból:

Ő is lány, az esemény részletei pediglen itt olvashatók. A kis szemfüles fotós még egy lezárt helyre is be tudott kukkantani, ez látható a boltíves és a teherautós képeken. Az a néhány testidegen Audi pedig csak hab a mascarpone-tortán...

Hálás köszönet!