2013-ban elkezdődött egy rövid kis beszélgetés a Csepel Campingről írt posztom kommentjei között, amit most tudok folytatni: szereztem egy Csepel BMX-et! A linken olvasható, hogy volt ilyenem gyerekkoromban (lásd még a témában: "Kamaszkorunk legszebb vasa"), de fehér, ez meg - ó, már megint! - bordó. És nincsenek meg a kis szivacs feltétek, továbbá első fék sem járt hozzá. Mindegy, legalább lehet pörgetni a kormányt! :D Az ára nagyon kedvező volt, de persze minden relatív, a bicóért kifizetett 6500 forint úgy nem kevés, hogy valójában semmi szükségem nem volt (még ha ez a fiatalok vágya is) egy újabb ilyen régiségre, mert hát megvan vagy 30 éves ez is... De szerettem volna régen egy ilyet, szóval a kínálkozó alkalmat nem hagytam ki, így már sajátomként tudom megmutatni:

A legnagyobb hibája, hogy az első külső gumin van egy nagyon komoly szakadás, a hátsó pedig le van gyalulva, szóval két ilyen gumi kéne rá, de szerintem esélytelen szerezni már. Rozsda szerencsére csak felületi van rajta, aminek a 95%-át le is tudtam dörzsölni egy kis Cif segítségével. És ha már úgyis kivittem az utcára, hogy megtisztítsam, kivittem a garázsból a két másik Csepelt is levegőzni:

Na jó, ennél azért többet terveztem velük. A csúnya feketét ugyanis el akarom adni. Igen ám, de két zsír új gumi van rajta, aminek jobb helye lenne nálam, szóval a szintén nemrég vett újabb Tacskóra (ez elvileg Miláné lesz később, hogy ne csak a lányomnak legyen jó) átszerkesztettem a klassz kerekeket, a Camping pedig megkapta a régi Taurus gumisakat. Jó móka volt 35 fokban, de élveztem a mekkmesterkedést, itt az eredmény:

Ezen a Tacskón (ami szintén bordó, csak az erős napsütés csinált belőle narancsot) nem volt hátsó sárvédő, azt már én tettem rá utólag, de nem 100%, mert Campingé, nem pont rá való. De nekem megfelel. Ülést és pedálokat is kellett rá vennem, mert nagyon gyengélkedtek. Ezeket leszámítva nagyon pöpec kis szerkezet... A fekete bringának pedig mennie kell, mert - bár itthon még nem tudják - vettem helyette egy - figyelem: bordó! - szebbet, ami egyelőre a munkahelyemen pihen, ráadásul a szobámban, szóval mindenkinek mosolyt csal az arcára, aki betéved, az elvetemültebbek pedig még rá is ülnek ;) Majd persze mutatom azt is... FOR SALE:

Ezzel, a képpel hirdettem meg, és ha minden jól megy, maholnap el is viszik. És csak hogy meglegyen a keret, íme Nicole Kidman első komoly filmjének, a címben idézett BMX banditáknak a korabeli plakátja, amely film bár nem volt egy nagy eresztés, akkoriban maga volt a bringás vagányság netovábbja:

Kéne belőle egy remake... Bringaügyben nálam most még egy dolog pörög, mert a Meridát bizony tegnap eladtam, szeretnék helyette valami ilyesmit bezsákolni. Ez persze csak az egyik ok, de van még kettő: a 18-as méret nekem nem az igazi, minimum eggyel, de inkább kettővel nagyobb lett volna optimális. Elvoltam így is, de néha bizony éreztem, hogy lehetne nagyobb. A másik, hogy ezek a gumik nem útra valók, mert bár nyilván bírták a strapát, de MTB-t hajtani városban nem a leghatékonyabb. Ide vékonyabb kerék kell, volt is egy ilyen próbálkozásom, de az akkor nem jött be, most nekifutok egy kicsit másképp. A bicót szinte ugyanannyiért sikerült eladnom, mint amennyiért öt éve vettem, így mindenképp elmondható, hogy nem volt rossz üzlet. Ezt szerintem a veszprémi vevő is megerősítheti a maga részéről, a bringa ugyanis nagyon megkímélt, egyszer esett csak ugyanis (igaz, akkor a tetőről), és alig volt benne kilométer. Tegnap délelőtt lemostam, visszatettem a segg-gyilkos gyári nyerget rá, és eltekertem vele a Délihez, mert a srác, aki meg akarta venni, vonattal érkezett. Megnézte, kipróbálta úton és útfélen is, megegyeztünk, majd hazametróztam. Az utódját, ha minden úgy sikerül, ahogy tervezem, ma este nézem/veszem meg. Aztán persze majd megmutatom. Addig is mindenkinek jó tekerést!

Amit a legutóbbi Alfáknál írtam, hogy a Matchbox és a Hot Wheels nem áraszt el minket a különböző variációkkal, hatványozottan igaz a másik olasz márkára, a Fiatra. Nem tudom, vajon ez-e az oka annak, hogy a most következő Fiat 1500-as gombkerekű MB-verziója meglehetősen ritka - és így drága - darab. Már ha jó állapotban van, ami nem teljesen igaz az én nemrég szerzett példányomra. (Megjegyzem, ezután sem tervezem bővíteni a gyűjteményem tovább regular wheel kisautókkal, de mivel ezt a későbbi kerékkel már nem szerelték, viszont a kocsi tetszik, nem volt más választás, így kellett beszereznem. Persze, van még pár olyan típus, ami csak RW-ben létezik, de azokra egyelőre, illetve ennyire nem kívántam rá.) Szerkezetileg rendben van, ez tény, illetve a másik fontos erénye, hogy megvan a vonóhorog a fenekén és a csomag is a tetején, sőt a tengelyek sem görbék, de nem egy kiállítási darab:

Meglehetősen baráti áron jutottam hozzá, ha jól emlékszem, három- vagy éppen csak négyjegyű összeget fizettem érte, de börzén simán elmenne kétszeres vagy még durvább áron. Felújításra vettem, de egy kicsit elbizonytalanodtam, tetszik a patinája...

Na majd meglátjuk... Egyébként hogy tetszik? (Itt egy tavaly márciusi találatom egy csodás igaziról.)

Parkolóház Parádé:

Köszönet ezúttal is Andrisnak!

Egy 2006-os TC-cikkel kezdem: "Az Alfa nyolchengeres sportkocsijáért versenyezni fognak a gyűjtők, hiszen ismereteink szerint mindössze 500 példány készül belőle". Kicsiben valószínűleg ez a szám magasabb lett végül, mert én is tudtam venni egyet az Intersparban :) A Hot Wheels nem arról híres, hogy sorra tolja ki magából a különböző Alfa-változatokat, a 8C Competizione modellen kívül eddig mindössze egyszer tettek hasonlót ezzel a kisautóval, de ez félig csalás ugye. Szóval mondhatjuk, hogy ez az első Hot Wheels Alfa Romeo, ami nagy dolog (no nem mintha a Matchbox olyan nagyon sokkal jobban állna e tekintetben, de erről írtam legutóbb), meg is mutatom gyorsan:

Kicsiben az első és talán legfontosabb dolog, ami feltűnik, hogy az autó nem piros. Emellett talán egy kicsit magas is. A magasságával ellentétben viszont a fekete szín egyáltalán nem áll rosszul neki, főleg a piros (bőr)belsővel párosítva:

Belül az üléseket nagyon szépen kidolgozták, csak nem egyszerű ezt megmutatni. Ezt kéne látnunk:

Még pár dolog az igaziról, amit a wikiről rövidítettem: a tervezők az Alfa Romeo dicsőséges múltjából merítettek, a történelmi utalások már a sokatmondó névvel kezdődnek, hiszen a 8C kóddal a harmincas-negyvenes években jelölték azokat a verseny- és közúti autókat, amelyek megkapták az akkor forradalminak számító, Vittorio Jano által tervezett nyolchengeres erőforrást. A „Competizione” elnevezés egyfajta tiszteletadás a legendás 6C 2500 Competizione és a 8C 2900 Competizione sportkupé előtt, amivel 1950-ben a Fangio-Zanardi páros részt vett a híres Mille Miglia versenyen. Ehhez képest mindenképpen valami emlékezetest kellett alkotniuk a derék olasz mérnököknek és szerintem ezzel a kocsival ez most sikerült. Ahogy a 4C-vel is, és most legutóbb az új Giuliával...

Állat a csávó, nézzétek, ámuljatok!

Ebből mikor lesz olimpiai szám???

Ritka vendég a blogon az Alfa Romeo, de ez nem az én hibám, hanem a Matchboxé és a Hot Wheelsé, nem készítettek ugyanis túl sok fajtát a márkából. Előbbiből volt ugye itt a blogon is a röviden tárgyalt Giulia, a Sprint Zagato és a Carabo, aztán annyi. Pedig hát... A 4C szerintem egy csodás versenygép lett, amikor olvastam a Totalcaron róla, elhatároztam, hogy egyszer valahogy meg kéne oldanom, hogy kipróbálhassam, pedig nem vagyok se nem egy nagy Alfa-rajongó, sem úgy általában nem vagyok halálig oda az olasz kocsikért - de ez nagyon bejön. (A pol-korrektség jegyében megjegyzem, a Vezess is írt róla, tessék.) Valószínűleg a Mattelnél is így lehet ezzel valaki, mert a Matchbox elkészítette kicsiben, és ahogy az illik, pirosban, amire már a Lamley-beharangozó eredményeképp rákívántam, így egy pár hete sikerült is beszereznem már itthonról, mutatom:

Hát nem annyira kívánatosan lapos, mint az igazi ;) Ellentétben viszont a Hot Wheels 8C-vel (a fekete a képen, részletesebben a következő kisautós posztban mutatom be) négy egyforma, nagyon jól kinéző kereket kapott, így az összkép is egyértelműen kellemesebb a szemnek. Persze, nem nyílik, nem rugózik, nem csinál ez semmit se, viszont a részletek kifestéséért megint csak dicsérni tudom, annak ellenére is kapott pl. egy-egy piros pöttyöt a hátsó lámpákra, hogy maga az autó is ilyen színű. A front is ütős, de több darabot néztem át, mielőtt ezt a kosárba dobtam volna, mert sok példányon el volt csúszva a festés. Összességében örülök, hogy megint tudtam szerezni egy pofás, szinte minden tekintetben rendben lévő MB kisautót, ritkaság ez már manapság. Nemsokára megint jön pár újdonság a gyártótól, amelyek közül igyekszem majd én is szemezgetni, de addig valószínűleg továbbra is a HW kisautói lesznek többségben a blogon...

Nagyjából másfél hónapja mutattam négy kopottas felnit, amiket a Volvóhoz lőttem jutányosan. Azóta beszereztem rájuk való négy (ezúttal tényleg) remek állapotú Kumho 195/50-es gumit, és a hétvégén lefestettem a felniket - a változatosság kedvéért - matt feketére. Elég macerás volt a tisztításuk, zsírtalanításuk, de a végeredmény szerintem szép lett:

Ahogy anno az ATS-ek esetében, ezeknél is igaz, hogy inkább úgy mutatnak jól, ha két lépésnél távolabbról nézzük őket, főleg hogy most a rozsda-karfiolok csiszolós eltávolítását megspóroltam, de ezúttal is nagyon elégedett vagyok magammal. Közben készül a Volvo is egyébként, hamarosan arról is lesz poszt, kitartás!

Nyilván nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy Dubaiban elég komoly kirakati flottát állított hadrendbe a rendőrség, de ha akad is ilyen, akkor az most gyorsan elolvashatja itt a TC-n Sturcz Antal beszámolóját, vagy megnézheti az alábbi videón:

E felvezető után nem lesz meglepetés, de szereztem egy hasonlót kicsiben, amit a Tomica követett el: Lamborghini Aventador dubai rendőrjelmezben!

A festésén kívül tényleg semmi extra, csakis ezért vettem, viszont a dekoráció tényleg szép rajta és részletes, sőt még fényhíd is jutott a tetejére. Jól állnak alatta a széles kerekek, bár egy picit lehetnének nagyobbak. Nem nyílik semmije a kisautónak, de mint mondtam, itt most nem is ez a lényeg. Érdekes egyébként, hogy hasonló köntösben Tomica SLS Mercit is lehet venni (ami ugye civilként pipa), sőt Nissan GTR-t is, csak valami miatt (gondolom, limitált darabok, emez meg nem) csillagászati áron vannak az ebayen, le sem merem írni, mennyiért...

Érdekes módon nem vágyom Dubaiba. Márpedig ha valakinek könnyű lenne oda eljutni, akkor az valószínűleg én vagyok, a bátyám és a családja ugyanis ezer éve ott laknak, unokaöcsémék és az őseim voltak is náluk többször látogatóban, van már közvetlen fapados járat is, tényleg minden adott, de egyelőre nem kapott el a kedv. Majd egyszer azért megnézem valószínűleg, de ez nem mostanában lesz. Viszont ha megyek, szólok ;)

Kollégám párja járt csapatépítőn Cesky Krumlovban, ahonnan ezt a csodás Skoda buszt küldte a blognak:

Köszönet érte Attilának, Gábornak és Enikőnek!

A múltkori posztban említettem a hype-ot, most megnézhetitek nálam is, szerintetek is jogos-e? Szerintem abszolút! 1:43-ban mutattam már egy utcai változatot (rendőrként) anno, majd hasonlóan a most következő Hot Wheels-hez, tehát Matchbox-méretben egy Corgi rallye-verziót, most pedig akkor jöjjön a szintén versenyautót mintázó legújabb darabom:

Igen, ez volt az a kocsi, ami a filmben akkorát repült - és amire akkorát repült az egyik főszereplő (helyett a kaszkadőr, nyilván stúdióban, zöld háttér előtt, és jól bebiztosítva):

Csak itt más egy kicsit a festése :P És kevesebb a ködlámpája... Na jó, maradjunk annyiban, hogy az átlagember észre nem veszi ezeket a nüanszokat, amiket a börzén is kiveséztünk, amikor a jövevényt beszámoltam egy másik Escort eladási árába - a Hot Wheels ezzel a kisautóval engem megvett, ez kell a népnek, és kész, cirkusz és kenyér. Kicsit még ülhetne lejjebb, és lehetne a belseje bármilyen más színű (mondjuk világosbarna?), csak nem króm, de ezt a recolorok majd nyilván kezelik, szóval örüljünk, hogy ez a kisautó is elkészült, megérkezett és tetszés szerint kézbe fogható, gurítható, polcra helyezhető.

Paul Walker pedig RIP, ha még nem mondtam volna...

Szerencsésebb lett volna szeptember 28-án posztolni, de így sem rossz:

Szegeden lőttem még vasárnap.

Idén a Escortot övező hype szinte minden egyéb újonnan megjelenő Hot Wheels kisautót elhalványít, de azért talán mégis érdemes arra a minden egyébre is odafigyelni, például a most következő Acura NSX-re.

Nem csak azóta szeretem a Hondákat, amióta én is azt hajtok, főiskolás koromban pl. vágytam nagyon egy gömbölyű Civicre, később pedig nagyon megtetszett a sedan békalámpás Civic, de Corollám lett. A CRX és az Integra nyilván szóba sem jöhetett, aztán később mégis lett olyan Honda, aminek a vásárlásán komolyan elgondolkodtam: ez a CR-V. Sőt, valójában a mai napig nagyon kívánatosnak tartom a második generációját, simán elfogadnék egyet családi autónak. Nem tartom azonban valószínűnek, h lesz ilyenem bármikor is, volt szerencsém ülni ilyenben, és nem éreztem elég nagynak. A jelenlegi és a belátható időben kalkulálható családom elfér az Ezüst Utazóban, ha pedig majd még bővülünk, a CR-V-vel nem lennénk sokkal előrébb...

Mint azt nyilván tudjátok, ha máshonnan nem, innen a blogról, hogy nem ez az első NSX a HW kínálatában, ellenben ez végre egy utcai változat, szemben a korábbi versennyel. Még különbség, hogy ez az újabbik darab egy régebbi, 1990-es évjáratút mintáz (Lamliék szerint egy Type R-t, ami 90-ben nem is létezett, mindegy), míg a másik alapjául egy 2001-es darab szolgál. Mutatom:

Tök igazuk van a srácoknak a zárójelben, miért kellett erre hátulra nagyobb kerék? Az, hogy a Type R spoiler van rajta, pedig az elvileg későbbi, nálam nem téma, mivel sose jöttem volna rá magamtól, így nem is zavar. Az egyszerű utaskabin sem, egyedül a kerék. Jó, az sem annyira, hogy ne tetsszen az egész, és különben is, ha ez a trend, ezt kell elfogadni. Vagy átszabni :) Akinek nem volt elég, kattintson ide egy 2009-es NSX-posztomért, vagy ide egy 2012-esért! Ilyen NSX-et pedig, ha láttok az üzletekben, és belefér, szerintem vegyétek meg, nem lehet teljes nélküle a szépen gyarapodó japánautós sor... És persze gyertek máskor is!

Régen ilyenem is volt már, igaz, az bliszteres, most lett egy mezítlábas helyette. Létezik még több színváltozat is a Matchbox Saab 9000-esből, pl. versenyfestéssel és "laser" kerekekkel is elérhető, de tudomásom szerint ez a kék talán a legritkább variáció - és talán a legjobban kinéző is mind közül:

Otthon nyilván nem mondtam el, de 2000 forintot adtam érte, és nem bántam meg. Akkor szoktam eladogatni a ritkább ésvagy értékesebb kisautóimat, amikor épp kell valamire a pénz, így elég sok kincset sikerült már elkótyavetyélnem, a fent említett bontatlan darabnak is ez lett a sorsa, de szerencsés voltam, tudtam pótolni...

Magyarországon a 146. számmal véget ért a Retroautók a keleti blokkból sorozat. Az első 60 számig követtem nagyjából figyelemmel, mi jön ki és mikor, utána már csak időnként pillantottam a weboldalukra, illetve a börzéken sem nagyon kerestem az ilyen autókat. A 143. számot a június 14-i börzén mégis megvettem, ugyanis egy Volvo jelent meg, a 144-es típus. (Az én 244-esem elődje.) Ennyi erővel lehetett volna már a 144. szám. A sorozatból nagyjából még 10 darabbal vagyok úgy, hogy egyszer jó lenne még beszerezni, de nem sürgős, és ahogy látom, inkább lefelé megy az áruk, mint felfelé, szóval nem aggódom. Megjegyzem, volt már korábban is egy Volvo a sorban, a 343-ast hozták ki jó pár hete, de arra nem mozdultam rá, mert nem szeretem a 3-as és 4-es Volvókat annyira. A 144-est viszont annál inkább - kicsiben és nagyban is. És ezzel valószínűleg nem csak én vagyok így, olvassátok el pl. a TC témába vágó cikkét, meglátjátok! Na de:

Természetesen meg vagyok sértődve, hogy a sorozatban ez és nem a 244-es jelent meg, de most már mindegy. A szokás szerint 1:43-as kisautó minőségét tekintve ugyanazt tudja, mint a kis társai a polcon, nem nyílik semmije, nem rugózik semennyire, és ha nagyon kell, gurul egy kicsit, de tényleg csak akkor, ha muszáj - magyarán egyértelműen polcdísz, nem játék. Van rajta sok kis letörhető műanyag, szóval felnőtteknek való játék. Annak viszont 1600 Ft-os árával teljesen jó, szép a színe, jók az arányai, és jól mutat a többiek között. Alant pedig Andris fotója a június 20-án megrendezett speckó Parkoló Parádéról, amiről már írtam (jé, napra pontosan egy hónapja, tök véletlenül), csak ezt a képet ide tartogattam:

Ezzel sajnos nem volt alkalmam utazni, de majd talán legközelebb. Bár addigra akár az enyém is összeállhat...

Nem mondom, hogy nem szerettem anno a Ventót, mert de, nagyon is, ellenben az új tulaja rajongásához képest sehol sem vagyok. Még videó is készült a kis párosukról, érdemes megnézni, mert sokkal jobb, mint amit én tudtam volna csinálni:

Nem közvetlenül tőlem vette Tamás, hanem az érdi kereskedőtől, ahol én az Altót, de aztán úgy hozta az élet, hogy kellett még beszélnünk, aztán ismerősök lettünk a Facebookon, így maradt némi rálátásom a volt kocsim további sorsára. A fenti videót látva egyértelműen kijelenthetem, hogy nála jobb helyre nem is kerülhetett volna a Vento, sok örömteli kilométert kívánok mindkettőjüknek!

A végéhez ért a minisorozat, de lesz még hasonló poszt, ígérem. Addig is következik a tematikus hét befejező posztja, és benne egy Oldsmobile Toronado. Elmesélem, én hol és miként találkoztam először a típussal: Jay Leno óriási arc (nem csak a szó szoros értelmében), és - már volt róla szó, de hátha nem tudtátok - megszállott autóbuzi és -gyűjtő. A gyűjteménye szinte legendás, tele van vele a youtube, és hát természetesen Toronadója is van. Ami 1076 lóerős :D Egyszer régen valamelyik adón, talán a Spektrumon, vagy ilyesmin, amikor még nem volt ennyi autófelújítós vagy -átépítős műsor, bemutattak egy átépítést, ami történetesen az övé volt. Ez sok éve volt, és nem is találtam meg, de az rémlik, hogy ő is részt vett a munkában és nem csak belebeszéléssel, hanem tevőlegesen is. Persze a munka legnagyobb részét, miszerint a meghajtást átrakták elölről hátulra, nem ő végezte, de azért nem semmi, hogy ilyesmiket kitalálnak... Mert ha nem tudtátok volna, a Toronado eredetileg elsőkerekes volt, korában és méretében egyedülállóan. (Érdemes átkattintatni a wikire, hogy lássátok, hová silányult a negyedik generáció.) Na, ennyit a nagyról, mutatom a kicsit, ami ugye régi Siku lévén nem is olyan apró, köszönhetően a kb. 1:50-es méretaránynak:

A V-267-es számú kisautónak szerintem jól áll ez a szín, de a forma talán jobban kiadná magát valamilyen világosabb árnyalatban. Stimmel azonban hozzá az eredeti piros belső, egyedül a kerekek tűnnek a tepsi alatt viccesen kicsinek, de ez már nem az ismeretlen holland felújító hibája. (Megjegyzem, a kisautó létezik újabb kerékkel is, íme.) A kisautó formáját az eredetihez képest viszonylag jól sikerült eltalálni, erre utaltam a Mustangos posztban, ilyen is van, biztos más dolgozott a projekten. Elfelejtettem megmutatni, de hasonlóan több kis kortársához ebben is dönthetők az ülések, ami remek móka, gyerekként megőrültem volna érte, felnőttként pedig hálát adok a sorsnak, hogy megvan mindkét támla... Búcsúzóul egy kép Leno mesterről, aki épp a kis szíve csücskét prezentálja értő szemeknek, akik bár biztosan sok mindent láttak már életükben, hátsókerekes Toronadót C5-ös Corvette-alapon, turbókkal megsegítve biztosan nem:

Köszönöm az egész heti figyelmet, gyertek a jövő héten is, felújított Siku kisautókat most egy darabig nem, de sok mást minden bizonnyal mutatok majd.

Könnyebb, vagy nehezebb, mint a múltkori?

A Siku nagyon a sor végén kullog, ha azt nézzük, hány fajta Mustangot dolgoztak fel - ellentétben például... ö... szinte bármelyik másik gyártóval. Ezt az egyet - a rend kedvéért legyen leírva, egy Mach 1 T5-ről van szó (lásd még itt) - amit most szépen meg is mutatok:

Talán jó is, hogy leírtam, mit kéne látni a képeken, a kisautó ugyanis eléggé elszabott. Nekem valahogy úgy tűnik, mintha a tervezői csak valami régi rajzfilmben látták volna, milyennek is kellene lennie valójában, és az alapján rajzolták meg a Siku formáját. Nyomokban Mustangot tartalmaz, mondhatnám, de talán még ez is túlzás. Ha nem keressük benne az eredeti formáját, akkor egész pofás járgány lesz belőle, tele azokkal a régi erényekkel, amelyeket a mai darabok már semennyire sem hoznak, ilyen a fém alváz, a rugózás, a nyitható ajtók, az ötletes részletezés az autó orrán, illetve a kidolgozott belső. Ha pár évvel később jött volna ki, és megkapta volna a "klasszikus" fehér küllős, vastag Siku-kerekeket, minden bizonnyal akkora sztár lett volna belőle, mint a 633 CSi-ből, így azonban sokan még csak nem is hallottak erről. Az Opellel együtt érkezett egy holland szeretetcsomagban, szóval a felújításról vajmi keveset tudok, csak az van, amit láttok: igényesen festették, és az összkép elég ütős lett. Aki pedig ennél szebb formákat akarna nézegetni, kattintson erre a régebbi posztomra, vagy várja meg a következő felújítóst, már csak kettőt kell addig aludni! (Az említett Opeles posztot utólag, ezt pedig már most elláttam a picasso címkével, amire kattintva a blogon eddig megjelent átfestős, átalakítós írások jelennek meg, ha valakit érdekelnének a korai zsengéim...)

Már nem is tudom, pontosan hol, de belefutottam egy hirdetésbe (szerintem facebook volt, már rémlik), hogy a Ferenciek terén nyílt egy olyan üzlet, ami kvázi bolhapiacként működik, de nincsenek ott az eladók, hanem csak polcot, polcokat, vitrineket, fogasokat bérelnek, és árulják helyettük a cuccaikat a boltot üzemeltetők. A honlapjukon fent van minden, amit tudni lehet és érdemes a kondíciókról, én inkább csak azt mesélném el röviden, milyen a bolt - mert természetesen érdekelt a dolog, így elbuszoztam a szabim már itthoni része alatt egy napos kora délután.

Röviden: klassz. Szinte minden van, engem leginkább az elektronikai kütyük és a régi táskák, kofferek fogtak meg, a fenti két fotót is ezekben a témákban követtem el, de a telóm sajnos nem egy nagy májer, ha sötét helyen kell fotózni, ezért elnézést kérek. Mindenre ki van írva, mennyi az ár, így szerintem alkudni nem nagyon lehet, viszont meglepő módon nem volt minden túlárazva, ahogy én azt egy belvárosi üzlettől elvártam volna. A fenti képen látható MALÉV-oldaltáska emlékeim szerint 3000-valamennyi forint volt, a kiszuperált autómagnók itt lent pedig az 500-1000-1500-2000 forintos tengelyen szórtak, ez tökoké. Nagyon sok volt a régi edény, dísztárgy, komcsi-szoci mementó, kártyák, naptárak, érmék, apró szirszarok, kávéfőzők, telefonok (régi piros, fehér és fekete tárcsásoktól kezdve a kiszuperált Nokiákig, Motorolákig), illetve amik engem a legkevésbé érdekeltek, ruhák, ruhák és ruhák...

Titkon reméltem, hogy sikerül belefutni pár régi kisautóba, de ottjártamkor az ilyen típusú kínálat nagyon gyatra volt, szóra sem érdemes. El tudom képzelni, hogy érdemes időnként vissza-visszalátogatni, mert a polcárak miatt szerintem van fluktuáció... Ha belefér, és tehetitek, egy megnézésre mindenképp javaslom, és ez itt most nem a reklám helye, simán csak programajánló :) Arra figyeljetek, hogy bár a cím Ferenciek tere 5., valójában az Irányi utcából a legkönnyebb megtalálni, ott van a Centrál Kávéházzal szemben. (Több kép még errefelé.)

Az előző Volkswagennel szemben az Opelről elmondható, hogy nem gyakori vendég a blogon. Volt már persze pár, ráadásul Siku is, de a most következő darab szerintem talán a legszebb a német gyártó történetében, már ami a kisautókat illeti. Jó, a GT még rendben van ;)

A kisautót nem én festettem, de nem is valaki az ismerősök közül, ez Hollandiából érkezett az ebayen keresztül. A fotók alapján igaziként kevésbé, kicsiben azonban nagyon hozza az amerikai autókra jellemző tepsi-feelinget, ami szerintem a kicsit elrajzolt arányoknak köszönhető - az igazi mokányabbnak tűnik. Nem bánom azonban ezt a különbséget, sőt így jobban is tetszik. Ti hogy vagytok ezzel? Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy a bordó nem a kedvenc színem (igen, a Volvóm is az, egyelőre legalábbis), de szerintem itt most jó választás volt, még ha a fotókon egy kicsit inkább barnásnak is tűnik. Az ügyes kezű ember szép munkát végzett, örülnék, ha egyszer eljutnék erre a színre, mert jó felújítási alapokat sokkal könnyebb venni, mint szépen megőrzött darabokat. És akkor egy teljesen új világ tárulna ki előttem ;) Mindegy, az elkövetkező hónapok fókusza várhatóan erősen elvándorol a kisautókról, egyhamar tehát nem kezdek bele a kisautós hobbim ezen új ágába. Egyébként a háttérben a következő posztok szereplői látszódnak, de ügyeltem rá, hogy nagyon ne lőjem le előre ;) Azért felismerhetők?

Öcsi újabb adaggal örvendeztetett meg:

Köszi, csak így tovább!

Hasonló témájú poszt volt már, a legutóbbi nem is olyan régen, de most felgyűlt egy pár, érdemesnek tartottam tehát egy kicsit több betűt szentelni a témának. Ahogy írtam korábban is, sose lesz annyi pénzem, hogy összeszedjem azokat a régi Siku kisautókat szép állapotban, amik tetszenek, ezért vagy azt csinálom, hogy szerzek majdnem szépeket, mint ahogy tettem ezt a Karmann esetében is, vagy pedig megkérek nálam tehetségesebb restaurátorokat, hogy újítsanak fel nekem lepattant darabokat. Sem a Ford, sem a kisbusz esetében nem tudtam Nektek megmutatni a kiindulási állapotot, sőt lesz még ilyen később is, de a mai delikvensnél nem lesz ilyen hiányosság - Játékdoki kattintott párat még a nagy nekiveselkedés előtt is. És hogy miért nem én? Mert a börzén, ahol a kisautót lőttem, nem volt nálam gép, ott volt viszont a mester, így egyből átadtam neki az anyagot. A hivatalos sorszámozás szerint egyébként egy V 247-esről van szó, az avatottabbaknak a V a V-szériát jelöli, amelynek még a régi kerekei voltak, kb. a Matchbox Regular Wheel-hez hasonló kivitelben, csak kulturáltabban. Az autó az alján a VW 1500 Kombi feliratot viseli, de mi mindannyian tudjuk, hogy egy egy Typ3 Variant. Ami Amerikában meg Squareback. Még annyit érdemes tudni róla, hogy nagyon-nagyon ritka darab, az ebayen egy doboz nélküli, de normális állapotú példány simán elmegy 100-150 Eurókért. Én talán 1500 forintért vettem, ráadásul hiányosan... És ez lett belőle:

Abban egyeztünk meg, hogy színben az eredetihez hasonlót kellene tartani, illetve hogy nem lesz szempont a pótolt harmadik ajtó nyithatósága. Szerintem ez vállalható kompromisszum volt, a végeredmény láttán egyáltalán nem bántam meg. Külön jól esett, hogy mindenki, akinek megmutattam a kész művet, abszolút egyöntetűen elismerően nyilatkozott. Köszi, Doki!

Szóval az úgy volt, hogy 5 év után újra megadatott, hogy külföldre menjünk nyaralni, a forró Egyiptomot Horvátország követte a meglehetősen ritkás sorban. Nem hinném, hogy emlékeztek, de 2012. szeptemberében Splitben jártunk a Rapid kereskedői rendezvényén, és annyira megtetszett Omis, ahova a tesztvezetés során eljutottam, hogy elhatároztam, ide egyszer még visszajövök(ünk) nyaralni. A feleségem nem volt először oda az ötletért, mert nem ismerte az országot egyáltalán, de aztán meggyőztem, hogy jó lesz és szép. Például ez volt a panorámánk a szállásunk erkélyéről:

Omisig Budapestról 768 km-t kell autózni, ez az útvonaltervező szerint 7 óra és 4 perc alatt abszolválható - a valóságban azért nem ennyire jó a helyzet, több okból is: 1. néha bizony meg kell állni, és nem csak a határon vagy a kapuknál, de pl. tankolni is; 2. olyan nincs, hogy egyenletesen 130-at megyünk az autópályán, sőt dugók is előfordulhatnak - ahogy ez visszafelé kétszer meg is történt velünk. Szombattól szombatig foglaltam, de azt találtam ki, hogy már csak a kölkök miatt is könnyebb lesz, ha két részletben tesszük meg az utat, így pénteken meló után lehúztunk Nagykanizsára, ahol eltöltöttünk egy éjszakát, reggel 8-kor pedig nekiindultunk a maradék kilométereknek. A négy ember egyheti nyaralásához szükséges csomagokat a kombi jól elnyelte, de a rolót azért már nem lehetett elhúzni. Pályán sík útszakaszon szerette a kis 1.4-es a tartós 130-at, bár érzésre egy 110-120 jobban esett volna neki ennyi cuccal, emelkedőn azonban, amikben Horvátország nem szűkölködik, kellett volna bizony plusz jó néhány lóerő. Ötödikben erősen visszalassult, klímával meg végképp. Így a fogyasztás sem volt túl baráti, 8.1-et számoltam - érdekes, mert az ottani szaladgálós-kirándulós üzemmódot már 7.2-vel megoldottuk, magamtól fordítva számítottam rá. Viszont a kényelemre egy szavam nem lehet, az autóban ülésre rendkívül érzékeny hátam szuperjól bírta az utazást, a párom és a gyerekek is jól utaztak, nagyon örültem ennek. Odafelé amúgy egyszer álltunk csak meg pihenni, visszafelé pedig csak kétszer, ennél jóval többre számítottam az indulás előtt. Omis jobbra lent:

Omis központjától nem messze, Nemirában volt az apartmanunk, onnan jártunk be minden nap strandolni, mert a városi strand homokos, és nagyon klassz, az utcavégi viszont köves-kavicsos, és jóval kevésbé gyerekbarát. Kb. a harmadik napra kitapasztaltam, hol vannak a jó ingyenes parkolóhelyek :)

A nyaralás koreográfiája egyébként fix volt: délelőtt valami közös program, délután strand, estét meg meglátjuk. Így jutottunk el Splitbe is, ami nekem ugye visszatérés volt, illetve később Trogirba, majd Brac szigetére, végül pedig Makarskába. Splitben és Trogirban is nyilván az óváros érdekes, elég komoly történelmük van, a városnézések minden percét élveztem - kis családom pedig inkább az evős-ivós-vásárlós epizódokat. A mindössze 15.000-es lakosságú Omis egyébként amellett, hogy lenyűgöző a fekvése, és valóban az adriai kalózok bázisául szolgált a 9. és a 13. században, egyértelműen a remek pizzájáról híres, ajánlom mindenkinek!

Split egy kis halászfalu volt réges-régen, de valószínűleg elég szép lehetett már akkor is, mert Diokleciánusz jó ötletnek tartotta, hogy palotát emeljen itt i.sz. 293-ban, ami így a mai város legnagyobb nevezetessége lett - már ami maradt belőle. Márpedig elég szépen megmaradt. 25 km autózás árán lehet ide eljutni Omisból, de ha nagyon untuk volna már az autózást, hajós kirándulások is vezetnek ide.

Ahogy Trogirba is, de itt már kétszeres a táv. Ezt a szintén csodálatos óvárossal rendelkező települést a görögök alapították még jóval az államcsőd előtt, majd később a Római Birodalom, sokkal később a Magyar Királyság, majd a Habsburg Birodalom része lett, az óvárosa pedig az UNESCO kulturális világörökség-jegyzékében szerepel. Már értem, miért ;)

Aztán olyan is volt, hogy áthajókáztunk Postirába, amely pont Omissal szemben található Brac szigetén, de ebben a kirándulásban inkább a "kalózhajós" utazás volt érdekes (a hajó 1905-ös építésű volt), a városnézés itt rövidebb lett. Azért belefért egy oliva-préselőüzem megtekintése, illetve fotóztam egy igen komoly antikvitást is a település 13. századi templomában:

A hazautazás előtti utolsó napon pedig - ezúttal a változatosság kedvéért délután - elautóztunk Makarskába, ami délebbre van, viszont nagyon szép az odavezető út. Ide egyértelműen csak strandolni mentünk, a kultúrprogramot en block kihagytuk, mert azt olvastam korábban valahol, hogy itt a legtisztább a tenger. Mivel szeles időt fogtunk ki, túl nagy fürdőzést végül nem rendeztünk, de megérte lemenni, mert a gyerekek teljesen készen voltak a (nekik) embermagasságú hullámoktól, hülyére ugrálták magukat közöttük...

Szombaton aztán reggel 8-kor indultunk vissza, és egy levegővel fel is jöttünk Zágrábig, ahol az első komolyabb torlódásba sikerült belefutni a pályán egy fizetőkapunál, de megúsztuk egy fél órával, majd később ugyanennyit kellett araszolnunk a határnál a belépés előtt, de végül simán hazaértünk. Érdekes módon mind kifelé, mind befelé alaposan átnézték az okmányokat (Milánt a kötelező személyi v. útlevél nélkül is kiengedték), ez legutóbb nem így volt, meg is lepődtem rendesen. Lényeg a lényeg, szuper volt, mindenki jól érezte magát, remélem, hamarosan lesz ismétlés...

Ha valaki további tippekre kíváncsi omisi szállás-, parkolás- vagy akármilyen vonatkozó témában, keressen meg bátran, ha tudok, segítek!

A nyaralás végül összejött, Horvátországban voltunk, kocsival mentünk, majd mutatok még képeket, de először pár carspotting jön:

Igazából semmi extra, kikoptak már innen is a régi Zastavák és hasonlók, elvétve látni csak ilyen holmit. De a becsület kedvéért lőttem egy R4-est, amit a TAS-feliratos (Tvornica Automobila Sarajevo) egyes és kettes Golfok mellett szintén Jugóban gyártottak egy ideig:

Az első kép egyébként Omisban készült, a második kettő Splitben, az utolsó Brac szigetén, Postira városában. Doviđenja!

Boldog szülinapot!