Sikerült egy marék, azaz egy újabb tematikus hétre elég, bizonyos szempontból nézve hasonló kisautót összecsoportosítanom, így az eheti témát ezek fogják kitenni. Mármint a német típusokat megformázó kisautók. Főleg MB-ok lesznek, most ennyit ígérhetek. Kezdésnek egy Volkswagent gondoltam, a már ismert T2-est, de ezúttal erdészként:

Hasonlóan a múltkori horgászhoz ez is egy kis cég szolgáltatásait reklámozza, legalábbis minden bizonnyal erre utalnak a feliratok az autó oldalán. A színével sajnos azonban nem vagyok maradéktalanul boldog, a zöldje túl élénk, valami "katonásabb" szerintem jobb választás lett volna (vagy volt egy korábbi katonai kisbusz esetében), lásd az alábbi képeket:

Nem beszélve a fehér belsőről és kempingtetőről - ezek helyett talán valami bézses, világosbarnás színt használtam volna a gyártó helyében. Ja, az ezüst dísztárcsát is másra lőttem volna el. De nem baj, így is nagyon örülök neki, ez a Matchbox (is) olyan, amit lehetőségeim szerint igyekszem minden verzióban beszerezni. Szép napot!

Ken Block a hóban...

Jé, egy Subaru XT! Múlt vasárnap lőttem a Tescónál, sajnos már este:

De megint volt bejövő is, amit az autó érdekessége miatt a gyenge minőség ellenére is ki akartam tenni - ez az autó annyira helyes! Andrew 0807-től egy DKW Junior 900:

Jó maradék hétvégét!

Ugye...?

Jó múltkor valahol írtam, hogy a kislányom karira kapott egy csodás legóházat, amit azóta is imád. Igen ám, de az a ház kint van náluk, amikor viszont ő nálunk van, nem tudunk a házzal játszani. A helyzet megoldásra várt. Nekiültem hát múlt pénteken és eldöntöttem, addig nem állok fel, amíg nem építek neki egy emeletes, de játszható kisházat, amit tehát be is lehet rendezni (ez már nem az én feladatom volt), ajtók-ablakok nyílnak, stb... A szokásos hendikeppel persze ezúttal is meg kellett küzdenem, miszerint erősen limitált a kockakészletem, de ezt nem szajkózom tovább, már vagy ezerszer leírtam. Ennek ellenére szerintem egy viszonylag vállalható színes kisház lett a végeredmény, meg is mutatom:

Mit ne mondjak, zajos sikert aratott a kreálmány, a gyerek még egy olyat is elejtett, hogy ez jobban is tetszik neki, mint a gyári. Én mondjuk ezt nem nagyon hiszem el neki, de mindenképp kedves volt, hízott a májam rendesen. Utána azért még én is szórakoztam egy kicsit, ennyi jár a felnőtteknek is:

Bunny's got a gun

Baleset

Kismalac, Kismalac, engedj be...!

Vörös Ötös

És egy nem saját mű a végére:

Jó hétvégét, jó játékot mindenkinek!

Na, erre nem számított senki, ugye? A mai poszt tárgya nem csak annyiban tér el a héten eddig mutatottaktól, hogy nem Matchbox, hanem talán abban is, hogy nem Ferrari. Illetve nem teljesen biztos, hogy az. Cserébe az tény, hogy egy újabb olyan beszerzésemről számolhatok be, ami egy gyerekkori darab pótlása. Az elmúlt négy napban mutatott darabokkal sikerült oda jutnom, hogy kettő híján megvan az összes Matchbox Ferrari, már ha nem számolok a színvariációkkal. A vékonykerekes Ferrari Berlinetta persze még nem jönne rosszul, rajta van a listámon, de ráér. Nem volt olyan régen, hogy azt mondtam, nem foglalkozom olasz autókkal, azóta ugye majd' mindet sikerült beszereznem a MB és a HW kínálatából, kiegészítve pár más gyártó kisautóival, így egy darabig Ferrari-fronton rendben vagyok.

A Ferrari 456 GT esetében egyszerűbb a dolgom, mint eddig, ugyanis a wikipedia magyarul ír róla, innen szemezek: 1992-ben a Pininfarina megtervezett egy újabb klasszikust, ami büszkén viseli az orrán az ágaskodó lovat. A Ferrari 456-os egy nagy gran turismo, az orrában tradicionális V12-es motorral. Az 1992-es párizsi World of Automobiles kiállításon bemutatott 456 GT tehát egy fényűző és elegáns 2+2 üléses kupé - egy versenyautó képességeivel. Metálkék színben debütált, amely szín még jobban kiemelte a maranellói újszülött harmonikus vonalait, és a fény-árnyék játékot az oldalán. Addig a pillanatig egyetlen kék színű utcai Rossa se jelent meg. Az elegáns külső vonalakkal harmonizált a négy személy számára is kényelmes, luxus belső tér kialakítása is. Az 5.5 literes V12 az Év Motorja lett 2000-ben és 2001-ben a négy liter feletti kategóriában. A Matchbox 1994-es évszámmal hozta ki ezt a modellt kicsiben, megint ötágú felnikkel, aminek örülök, de bordóban, aminek kevésbé, valahogy nem szeretem ezt a színt annyira, de azt kell mondjam, ennek a kisautónak (és a nagynak) nem áll ez olyan rosszul:

Amint látható, erősen fukarkodtak a plusz festéssel, mindössze egy bazi pajzsra futotta az autó orrán, amit már tényleg elhagyhattak volna, kár volt erre pazarolni a drága festéket. Ennek ellenére egy igen jó kiállású kisautót sikerült összerakni, még ha elég basic is a kialakítás, tehát nincs rajta semmilyen olyan plusz funkció, amiket a régebbi modelleknél megszoktunk és megszerettünk - nyitható ajtók után ma már hiába vágyakozunk, vagy ha nem tudunk lemondani róluk, nem a MB-ok között találjuk meg a számításunkat... Holnap azonban még egy ennél is egyszerűbb darabot mutatok :)

Következzen most egy (szintén) klasszikus, a Ferrari 360, abból is a Spider. A 360-as egy középmotoros kétüléses Ferrari, amely a 355-öst váltotta 1999-ben, és egészen 2005-ig gyártották. Majd leváltotta őt az F430, amely nálam kicsiben csak HW formátumban van meg, ráadásul NRFB, szóval azt most hagyjuk. A tervezéskor a Ferrari mérnökei összeálltak az Alcoa nevű céggel, amely együttműködésnek egy olyan teljesen új alumínium térváz lett az eredménye, amelynek köszönhetően az új modell a 355-öshöz képest 40%-kal merevebb és 28%-kal könnyebb lett, a 10%-os méretbeli növekedés ellenére. A design terén is nagyot lépett a Ferrari a 360-as elkészítésekor, szakítottak a határozott élekkel, nem mellesleg a bukólámpákkal is. Az új modell motorja épp csak egy hangyányit lett nagyobb és erősebb az elődéhez képest, de a 3.6-os 400 lóerős cucc a könnyebb önsúly miatt jóval dinamikusabb teljesítményt kínált. Összesen 9 verzióban gyártották a 360-ast, ezek közül hat volt utcai, nekünk azonban most a 360 Spider az érdekes, mert egyrészt ennek nincs teteje, másrészt pedig ezt készítette el a Matchbox kicsiben (harmadrészt meg itt van róla egy teszt is):

Ez már ezüst. 2001-ben jött ki Matchbox-ként, az én példányom viszont 2003-as. Ez már tudtommal nem készült sem 8-dot, sem ötágú felnivel, viszont ez sem gáz rajta. Plusz festést csak a két embléma kapott, a lámpák maradtak ezüstök, de annyi baj legyen. Rugózása nem nagyon van, cserébe igen szép lett a belseje, nézzétek csak meg, utólag erről is lőttem egy fotót:

A kisautó formáját tekintve talán tömzsibb egy kicsit a kelleténél, de én azt mondom, legyünk nagyvonalúak, tekintsünk rá egy szimpla játékként, és akkor máris nem annyira zavaró a dolog... Szép kép a végére:

Holnap egy orrmotoros darab következik, addig is minden jót!

Ahogy tegnap utaltam rá, az F40-es mellett egy F50-est is sikerült bezsákolnom. Nem semmi gép ez sem ám. A levehető keménytetős Ferrari F50-es 1995-ös bemutatóját a vállalat 50. szülinapjára időzítették, és persze a mindösszesen 349 legyártott darab többsége piros volt. Antonio Ghini, a Ferrari akkori szóvivője így indokolta az alacsony darabszámot: "A Ferrari nem más, mint kultúra, kvázi műemlék. Mindig keresettnek kell lennie, így eggyel kevesebbet gyártunk, mint amennyit szerintünk a piac igényel." A fenti mattfóliás darab láttán az öreg Enzo valószínűleg fordulna egyet a sírjában, de szerintem akkor is vadállat. A szóban forgó lapos olasz szuperverdát kicsiben 1995-ös keltezéssel készítette el a Matchbox, ráadásul ezúttal a számomra oly kedves ötágú csillagfelnikkel. Ez a (nálam már nem matt) fekete modell az elsők között jelent meg:

Kiváló párosítás szerintem a fekete szín és ezek a kerekek, és kellő mértéktartással nyúltak ezúttal is a részletekhez, csak a lámpák kaptak némi extra festést, plusz az autó orrára pingáltak még egy viszonylag visszafogott logót. A fekete modell rugózása csak jelképes, cserébe igen elegánssá teszi a bézs belső, az összhatás hibátlan. Együtt a tegnapi poszt szereplőjével, amelyhez hasonlóan gyerekkoromban ez sem volt meg, elég ütős a látvány:

Az igaziról nézzétek meg Richard Thompson III fotóit itt! Minden jót, holnap megint egy Ferrari jön, remélem, még nem unjátok, csak péntekig kell kitartani ;)

A képen sok Ferrari látható. Így lesz ez ezen az újabb tematikus héten is, amit ezúttal a Ferrariknak szentelek. Kezdve az F40-essel - a hajtás után rögtön.

A Lego harmadik szériás gyűjthető minifig-sorozatából:

Városias háttérrel... Az a banános mazsom még kéne.

Csütörtöki találat ez a fehér szépség:

Az alábbi is fehér, de más súlycsoport:

Ezt kaptam, nem én fotóztam, hanem egy kedves kollégám, tőlünk nyugatra. Így kell stílusosan - hat keréken - megérkezni egy síparadicsomba...

Oh, yeah! Blues Brothers téma a szirszarjaimon, mégpedig két kisautónyi viszonylag friss beszerzésem apropóján. De ha már itt tartunk, hadd ejtsek pár szót a filmekről is, amelyek nagy kedvenceim - és érdekes módon a második részt szeretem egy kicsit jobban. Következzen egy-egy rövid ismertető a wikipediáról:

A Blues Brothers John Landis 1980-ban készült zenés filmvígjátéka. A főszereplők John Belushi és Dan Aykroyd mint „Joliet” Jake és Elwood Blues. A filmben a blues élő legendáinak számító zenészek szerepelnek és zenélnek, többek között Aretha Franklin, Ray Charles, James Brown, Cab Calloway és John Lee Hooker. A sztori úgy indul, hogy Jake Blues épp fegyházból szabadul, ahol három évet ült fegyveres rablásért. Testvére, Elwood várja a kapu előtt egy ütött-kopott, leselejtezett rendőrautóval. Jake egy korábbi ígérete miatt a katolikus árvaházba mennek, ahol gyerekkorukat töltötték.

Egykori nevelőjük, Mary Stigmata nővér, gúnynevén a „Pingvin” elmondja nekik, hogy az árvaházat be fogják zárni, mert nincsen pénz a fenntartásra, és 5000 dollárnyi adóhátralékuk van. Jake felajánlja, hogy megszerzik a pénzt, azonban Mary Stigmata nővér kijelenti, hogy nem fogad el bűnös úton szerzett pénzt. Ezért újra kell szervezni régi bandájukat, a Blues Brothers-t, hogy becsületes úton tudjanak pénzt keresni. Nem folytatom, nézzétek meg, ha eddig nem tettétek, állat jók a zenék benne, vannak autósüldözések, és persze baromi jó arcok.

A filmben használt legendás autó a történet szerint egy leselejtezett 1974-es évjáratú Dodge Monaco rendőrautó. A forgatáshoz összesen 13 ilyen autót vásároltak, amelyek mindegyikét valamilyen speciális forgatási helyzethez alakítottak át. Például volt egy olyan darab, amelyik mindössze arra szolgált, hogy a film végén a Daley Center előtt darabjaira hulljon. A film elkészítéséhez összesen 60 rendőrségi autót vásároltak a filmesek, ezek túlnyomó részét a forgatás során, különböző akciójelenetekben összetörték. Megjelenése után a Blues Brothers tartotta az egy filmben tönkretett autók számának világrekordját.

A történet az 1998-ban bemutatott Blues Brothers 2000 című filmben folytatódik. A történet fő elemei hasonlóak, beleértve a nagy autós üldözéseket és zenéket. Ezt a filmet is John Landis rendezte, és a főszerepet Dan Aykroyd játssza, John Belushi halála miatt immár John Goodman-nel, Joe Morton-nal és a 10 éves J. Evan Bonifant-tal kiegészülve, ők az új Blues Brothers. Aretha Franklin és James Brown is visszatértek az első film hírességei közül, mellettük más neves zenészek, mint Sam Moore, Wilson Pickett, Paul Shaffer, B. B. King vagy Eric Clapton. Saját vonatkozás: a filmet valami reklámos vetület miatt sikerült annak idején premier előtt megtekintenem moziban, és többek között azért lett maradandó ez az élmény, mert valami kis ott tartott élő filmes kvízjátékon sikerült egy jó John Landis-válasszal megnyernem a film soundtrack-jét CD-n, amit azóta is nagy becsben tartok otthon - bár tudnám, hol van ;) A kedvencem mindenképpen a 'jam' a film legvégén, rendesen lúdbőrözök alatta...

Az első rész nem élő főszereplője tehát vitathatatlanul a kiszuperált Dodge Monaco rendőrautó, amelyről a részletek megtalálhatók a matchboxaddikton, így én most a hajtás után a saját példányom képeivel folytatom.

Tetszik :)

Ugye még emlékeztek a nemrég mutatott japán rendőrnek festett Chevy-re? Na, az van, hogy szert tettem egy tesójára, amely ezúttal egy Impala, viszont ez csomagolás nélkül is megtekinthető - jobban mondva csak így:

Utánanéztem, és kiderítettem (amit múltkor nem), hogy a Majorette rendőrautóiból a japán Kabaya megrendelésére készültek ilyen "honosított" változatok, hasonlóan az amerikai Walmart-os Hot Wheels autókhoz például - vélhetően a vállalat rendelkezik akkora gazdasági erővel, hogy készíttethessen ilyen exkluzív darabokat. Akár legóból is. Kicsit olyan, mintha nálunk lenne külön Interspar-os sorozata valamelyik játék-gyártónak. A festéstől eltekintve nem különbözik a korábban is bemutatott társaitól, így nem írom le újra, amiket akkor leírtam. Helyette most inkább mutatok egy másik Majorette kisautót, amely már nem a japán piacra készült, cserébe viszont katonának öltöztették:

A karosszéria ismerős lehet innen, és a festését is láttuk már valahol. Az autót elég komolyan megemelték, de a Majorette kínálatában ez sem egyedülálló, mutattam már hasonlóan nagy lábon éló Toyotát korábban, erre is az igaz, ami arra: extrém módon jól rugózik! De míg egy erre hajazó megoldást a MB esetében nem kifogásoltam, itt meg kell tegyem: az összkép valahogy olyan szerencsétlen, nagyon nem életszerű. Talán ha az alja fekete lenne... Ennek ellenére megvettem, mert szerintem érdekes darab. Létezik még több fajta is ebből a sorozatból (ahogy egyébként a Kabaya-rendőrautókból is), de nekem ez a kettő egyelőre elég, nem tervezem mostanság újabbak beszerzését. Na szép napot, holnap végre péntek!

"Leave no stone unclimbed!" - mondja a Toyota FJ. Szpotting volt már róla, most a Majorette által 1:64-ben is megérkezett a kis terepjáró - és szerintem egész pofás lett:

Ennél mondjuk jobban várom a Matchbox 4Runner-ét, de remélhetően az is lassan beköszön. Igazság szerint a brutális vonóhorgot leszámítva nincs semmi komoly bajom a kis Majorette-tel, amely bár semmiképp sem az élethűség és részletesség új bajnoka, összességében teljesen rendben van, nem fáj, hogy ekkora kerekeket pakoltak alá, az egy kicsit jobban, hogy azokat slick gumikkal szerelték (így aztán az autót könnyen úthengernek nézhetjük, amit a sárga szín csak megerősít) mindegy, cserébe viszonylag jól gurul és a rugózása is kielégítő, illetve jutott festék mind a lámpákra, mind elöl a hűtőrácsra, nem mellesleg a fehér tetőt sem hagyták el - a kifestett kilincs pedig már tényleg a non plus ultra. Nem tudom, említettem-e már, de a bátyám felesége egy ilyennel jár egy távoli arab országban, ahol laknak - és én ezért őt nem kicsit irigylem...

Na minden jót!

Kicsit nyakatekert az asszociáció, bevallom, de ha már elhatároztam, hogy ez lesz, nem visszakozok :) A poszt témája egy (ja, nem, két) Lincoln. Lincoln pedig Abraham volt, tehát Abe. Abe-ről pedig nekem az Oddworld nevű játék ugrik be, amit annak idején nagyon szerettem. De a második részét, az Abe's Exoddus-t még jobban, erről kopizok is egy pár sort:

A játék egy rabszolgasorsban sínylődő nép történetéről szól, akiket leigáztak, és sötét bányákba deportáltak, a munkásokat megvakították, hogy még csak véletlenül se tudjanak megszökni. A nép egy kis csoportja azonban még időben elmenekült, és barlangokba, mélyen a föld alá rejtőzött. A törzs egyik tagjának, Abe-nek, látomása támad: megjelenik előtte az ősidők három szelleme, akik komoly feladattal bízzák meg: ki kell szabadítania a bányában sínylődő szerencsétleneket. Innentől aztán elkezdődik a felfordulás. Abe beszél, így társainknak, a mudokonoknak parancsokat adhatunk, de először mindig köszönnünk kell nekik, hiszen enélkül létezésünkről sem vesznek tudomást, utána jöhetnek a fárasztó parancsosztogatások: a legtöbbször a 2-es billentyűt fogjuk használni, amellyel a „follow me” (kövessetek) utasítást adjuk ki, de ha például egy általunk elérhetetlen kart akarunk meghúzatni velük, a „work” (dolgozz) ukáz a megfelelő „varászszó”. A játék egészen elképesztő módon még „személyiséget” is adott zöld barátainknak. Előfordulhat ugyanis, hogy a megrántott kar csatornavizet zúdít a nyakukba, ettől megsértődnek és nem fogják követni a további parancsainkat, amíg oda nem megyünk hozzájuk és bocsánatot nem kérünk, vagy ne adj isten nevetőgázt szabadítunk rájuk, ekkor egy kiadós hátba verés után fognak csak engedelmeskedni. De erről most ennyit.

Nagyjából 25 év után egy újabb gyerekkori kedvencemet sikerült újra beszerezni! Ez a Matchbox által 1979-ben kiadott Lincoln Continental Mark V. És hogy mégis valahogy visszakössek az odüsszeiához, elmondom azt is, hogy bizony egy-egy ilyen régi darab beszerzésekor mindig elkezdek agyalni (azért óvatosan, nehogy megártson), vajon milyen utat járhatott be az adott kisautó? Angliában lejött a futószalagról, csomagolták, elkerült egy nagykerbe, onnan egy boltba, ott valaki megvette, majd megőrizte ennyi éven át? Vagy ment át az Államokba, ott egy üzletbe került, ami esetleg tönkre ment, bezárt, és így a teljes készletét felvásárolta egy gyűjtő? Vagy létezik olyan kisgyerek, aki annyira vigyázott rá, hogy végül ilyen állapotban kerülhessen hozzám? Oké, nem makulátlan, de akkor is 30 éves! A kisautóról egyébként nemrég írt pittlaren, de már ott is jeleztem, hogy ennek a beszerzése előbb-utóbb várhatóan be fog következni. És lám, így is lett, büszkén mutatom be a legújabb régi angol gyártású Matchboxom, íme:

A kolléga elég jól összefoglalta, értékelte a Matchbox Lincoln-ját, csatlakozom hozzá, miszerint nekem is tetszik. Legjobban ebben a színben ráadásul.

El kell árulnom, illetve hát inkább úgy fogalmazok, be kell vallanom, hogy a fenti képeken nem csak az egyik új fotóhátterem debütált, hanem a CGI alkalmazása is, ugyanis ezúttal is meglehetősen lilásra sikeredtek a fotók, így kénytelen voltam egy kicsit utánaállítani mindnek. A végeredmény egy kicsit talán harsány lett, de nekem tetszenek így a képek.

Pedig van több. Az én ízlésemnek ez egy kicsit kicsi, de ezúttal nem zavart, az érzelmi szál fontosabb ebben az esetben. Jól sikerült megvennem, mert két (szintén szinte makulátlan Made in England) társával érkezett hozzám Amerikából, és mindösszesen került az egész pakk 14 dolláromba, szóval igazán nem panaszkodhatok. A következő három kép egyébként innen származik, érdemes végigpörgetni az oldalt - ilyenkor mindig rájövök, hogy vannak nálunk sokkal súlyosabb esetek is:

A Matchbox nem sok Lincoln-t készített el kicsiben, egy korábbit már mutattam, de a szomszédban már (többször is) szerepelt Town Car eddig váratott magára. Úgyhogy most pótolok, még ha carspotting formájában már járt is egy a szirszarjaimon:

Összességében ez jóval kevésbé tetszik az angol gyártású nagypapájánál, de mivel az amerikai autókat bírom, nem tudtam ellenállni tavaly egy jutányos üzletnek, így került Hófehérke a gyűjteményembe. Ennek természetesen már műanyag az alja, de ezt és minden mást a kollégák már leírtak róla.

A jó múltkor mutattam egy Hot Wheels Audi TT-t, azóta a becsület (és hát a magam) kedvéért beszereztem a Matchbox megoldását is, illetve nemrég a teszkógazdaságos Realtoyt is bezsákoltam, már csak a Majorette maradt ki, illetve hát sok más is persze, de most már ez így marad.

A Győrben gyártott Audi TT típustörténetét nagy vonalakban mindenki ismeri, aki pedig nem, az itt elolvashatja, én most ezzel nem fárasztalak titeket - és persze magamat sem. Annyit azonban elmondanék (újra), hogy volt szerencsém járni a győri gyárban és igazán nagy élmény volt. Ha jól tévedek, ez 2000-ben történt, akkoriban ugyanis reklámügynökségileg ügyfelem volt az Audi, így kerülhetett sor a gyárlátogatásra. Miután végigvezettek minket belül, következett a hab a tortán, mégpedig az, hogy beültettek a gyári tesztpilóták mellé, akiknek az volt a feladata, hogy a gyár területén lévő mini tesztpályán menjenek egy kört kövér gázzal, és megbizonyosodjanak arról, hogy jól rakták össze bent a kollégák az autót. A kis pályán a gyorsasági teszt igen rövid, mert nem állt a rendelkezésükre túl sok hely (bár azóta ez talán változott), viszont annál intenzívebb, ugyanis a rövid egyenest egy kurva éles balos követte, ami jól be is volt döntve, így amikor az autó és én már régen Sopron irányába haladtunk, a gyomrom még erősen Helsinki felé tartott - nem semmi érzés volt... Elmesélték, hogy ha a pilóta hall ilyenkor valami furcsát, lekanyarodik a kapu irányába, int az őrnek, és máris az M1-en folytatja a tesztet, persze rendszám és minden más nélkül, ott azt is megnézi, mit bír, aztán szépen vissza - és a rend éber őrei nem bántják őket :) Azóta nyilván ez is változott.

A Matchbox az első generációt készítette el kicsiben (ez a második Audijuk), mégpedig 1999-es keltezéssel, ráadásul zárt és nyitott verzióban is, a Realtoy Audija azonban már a kurrens modellt mintázza, hasonlóan a szpídmasinához. Nyitott TT-m nincs, de a zártak ilyenek:

A Matchbox megoldása jól sikerült, élethű, de egyszerű kisautó lett a végeredmény. Ez az ezüst egyébként a premiermodell, a szín persze adja magát, igaz, később több más színben is kihozták, de én maradtam ennél. Különösen jól állnak neki a számomra is kedves csillagfelnik, több részletet azonban el tudtam volna viselni rajta. Szerencsére a hátsó lámpákra jutott egy kis piros festék, illetve elöl a négy karikát is kiemelték, az már az én bajom, hogy az én példányomon ez sajnos itt-ott kopik. A Realtoy már egy modernebb kor gyermeke, ez az aktuális TT, és ők sem végeztek rossz munkát. Sőt:

Méret tekintetében egy picit nagyobb, mint a MB (ami pedig egy picit nagyobb, mint a HW), de jóval részletesebb annál. Most nem sorolom el, mely részletek kaptak plusz festést, látható a képeken, ahogy az is, hogy ez nagyon feldobja a kisautót. Ami egyébként sokkal könnyebb a tesójánál. Kapott még tükröket is, de a ballonos kerekek helyett választhattak volna peresebbet - igaz, ez a megoldás még mindig sokkal jobb, mint ha ez alá is a Realtoy diszkókerekeit pakolták volna. Ez az új amúgy nekem a valóságban is jobban bejön a réginél, valahogy kevésbé bumfordi, elegánsabb, dinamikusabb az új forma, mégis olyan "tétés" maradt. Együtt ilyenek:

Hogy az Audi jelenti-e a haladás technikáját, vagy más, mindenki döntse el maga, de nekem mindkettő bejön. A robotjukat azért még elfogadnám. Végezetül egy kép a Realtoy mintájául szolgáló igaziról is, csak a béke kedvéért:

Szép napot!

Vasárnapi humorbombánk:

Ewok-saslik!

Először egy bejövő (távolról Rollsnak látszó) Bentley Andrew0807 pajtástól:

Aztán a saját termés, az első kettő Zuglóból:

Illetve a mattfóliás BMW az I. kerületből, ahol már jó ideje kerülgetem, csak soha nem voltak teljesen megfelelők a fények:

Most sem :) Jó hétvégét!

Két újabb retroautó a hétvége előtt, hogy jól teljen. Az első a Warszawa 203, amely a már mutatott Pobeda lengyel változata, de már a limuzin karosszériával. És ezúttal szép fehérben:

Emlékszem, Balatonon volt egy öreg szaki, talán vízvezetékszerelő, aki hosszú évekig járt egy ilyennel, mindig borostás volt, kövér és ittas, mégis egyik legmeghatározóbb tulajdonsága a némileg leharcolt állapotú Warszawa (ejtsd: Vársává, mint Varsó) autója volt. Ma már erősen ritkaságszámba mennek ezek a batárok, pedig régen igen sok futkosott belőlük Budapesten is:

Ó, a Blaha... A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Budapestje a mai autóbuzik San Franciscója, én azt mondom. No de térjünk is át a mai másik autóra, amely egy újabb Tatra, a jellemző három első fényszóróval (amelyek közül a középső kanyarlámpa, azaz el tud fordulni) szerelt 603-as, kétszínű fényezéssel 1:43-ban is:

Nagyon jól áll a csehek korabeli luxusautójának ez az autentikus szín, ezt leszámítva pedig ugyanazokkal az erősségekkel és gyengeségekkel bír, mint a sorozat többi tagja, beleértve természetesen a fenti Varsót is, azaz itt-ott picit sorjás, hangyányit nehezen gurul (bár nagy-nagy szerencsémre az én példányomnál nem szorul a hátsó tengely, mint azoknál, amelyekre pár gyűjtőtársam panaszkodott az index szaktopikjában), de a sorja 30 centiről már nem látszik, a polcon pedig nem is kell gurulnia egyáltalán. A fentebb mutatott lengyelnek egy picit csálén állnak a kerekei (látható is legfelül, ahogy a bal első kerekét elemeli), erre jobban figyelhettek volna, de már Kína sem a régi... Tatra 603 katalógus-reklám a végére:

4 ajtó - 6 személy - 8 henger, remek! A 20 liter kimaradt. A következő számban a Yugo 45 lesz, de elképzelhető, hogy azt már kihagyom... Szép napot, jó hétvégét!

Mostanában kétszer is volt a szirszarjaim blogon szó Ford Focusról, korábban ugye a versenyváltozatot mutattam, utóbb pedig egy rendőrt, most akkor megint egy pofás versenyautó jön - a tegnapi sivatagi buggy-hoz hasonlóan ez szintén a korábban itthon is megjelent versenyautós újsághoz járt:

Colin McRae 2002-es autója után maradunk a murvás pályán, a hajtás után érkezik egy kiváló Mitsubishi Lancer, mégpedig Tommi Makinené.

Ha nincs kéznél a GPS...

Lement itt az őrület, ezért itt az alkalom, hogy visszaidézzek egy érdekes autót, amely bizony nem csak hogy jó eséllyel vette fel a versenyt a nagy gyári csapatokkal, hanem konkrétan borsot tört az orruk alá. Schlesser János-Lajos igen sok ágát kipróbálta az autós sportnak, és mondhatjuk, hogy elég jól helyt állt mindükben: 1978-ban a francia F3-ban lett bajnok, 1981-ben hetedik lett az európai F3-ban, 1984-ben a francia túraautó-bajnokságot nyerte meg, majd egy évvel később duplázott, illetve szintén 1985-ben elindult a Dakaron egy Ladával. 1983 és 1988 között kitérőt tett a Forma 1-be is, de számunkra most érdekesebb, hogy1989-90-91-ben is indult a Dakaron, 92-ben pedig már a Schlesser buggy-val jeleskedett a FIA World Cross Country Rally Cup-ban, egy évre rá pedig megnyerte a saját osztályát (2WD) a Párizs-Dakaron is. Majd 1996-ban is. És 1998-ban is a Megane-nal.

1999 újabb sikert hozott a Megane-nal, ekkor ugyanis megnyerték a Granada-Dakart! Az említett Megane-alapú Schlesser buggy következik 1:43-ban:

A kisautó újfent az Altaya elkövetésében került hozzám (mindössze 500 forintért), igyekszem ugyanis e régebbi újságmellékletes sorozat darabjait begyűjteni. Viszonylag (értsd: az árához képest) jó minőségű, részletes és igényes modellről van szó, szép a festés, élethűek az arányok, ráadásul ehhez még a talpat is sikerült megszereznem.

A feliraton látható a 2000-es dátum, ez az akkori autója Schlesser úrnak, ami megint csak egy győztes autó, ezzel ugyanis szintén sikerült a dobogó legfelső fokára állni emberünknek Kairóban (Párizs-Dakar-Kairó), és megint nem csak a saját osztályában - ráadásul később még épített hasonlókat Kangoo-alapon, illetve Ford emblémával is. Valamit tudhat ez az ember...

Háhá, nem is! Csak egy Ford Focus, megint. Az elkövető - az európai modell miatt talán egy kicsit meglepő módon - a Johnny Lightning:

Oldalról egy kicsit hiányolom a POLICE feliratot, de ezt leszámítva abszolút rendben van a kisautó. MB-változatom még mindig nincs a típusból, de most már pótolni fogom, ígérem. Addig ezzel kell beérnem, ami nem olyan nagy baj, ugyanis tetszik ez az autó a maga egyszerűségében. A JL ezúttal valóban egyszerűbben állt a kérdéshez, az alváz például műanyag, de legalább van fényhíd, ami a - képeken nem látható - tetőablak miatt került annyira hátra. Ha nem is ezzel a morcos fekete felnivel, de léteztek ilyen Fordok az angol rendőrség kötelékében, sőt a kurrens Focus még ma is megtalálható náluk, ha lehet hinni az alábbi képeknek:

Szép napot, jó munkát, erőt, egészséget!