Nem húzom az időt sem típustörténettel, sem egyéb bevezetővel, megmutatom a legutóbb pirosban, azelőtt narancsban és sötétkékben itt szerepelt kisautó világoskék változatát is, amely a többiekhez képest még abban különbözik, hogy jóval kopottabb:

Bár gyerekkoromban a narancs nagykerekű volt meg, ahogy már írtam korábban, ez mégis jobban tetszik, talán mert visszafogottabb, hétköznapibb. Ma már mondjuk kevésbé hétköznapi, és hát érdekes látni az aukciós oldalakon, ahogy szép lassan (néha nem is olyan lassan) vánszorognak felfelé a szép állapotú angol MB-ok árai... Még 30-40 év, és Jockey Ewing leszek!

Újabb bravúr, a 245. CSP-posztban egy viharvert 245-ös Volvo látható a Lamossági Áruház parkolójában:

A Bécsi úton fotóztam - a 244-es Volvómból ;) És egy kis coming out: eredetileg én is kombit akartam...

Ahogy a múltkor jeleztem, a Volvón is megcsináltam a beázós tetőablak "szigetelését", igaz, se nem szép, se nem túl szakszerű módon. Ide is egy normális javítás illene, mondjuk a gumikéderek kicserélésével, de ami késik, az a vonat, majd egyszer. Addig ez:

Persze ez csak egy kétperces művelet volt, és hát mint látható, nem is ígérkezik túl tartós megoldásnak, de az igazi előrelépést egy emelettel lejjebb, a bal hátsó sárvédőn értem el. Valószínűleg régebben ez a rész szétrohadt, így lakatolták itt a kocsit, amit a korábban mutatott képeken láthattatok. Fényezni már nem volt érkezése a korábbi tulajnak, ezért elhatároztam, hogy majd én megoldom. Mivel fényező sem vagyok, mint annyi minden más sem, megint elővettem a számomra legegyszerűbben tűnő megoldást: a kókányolást! Vettem a Tescóban egy aeroszolos bordó festéket, aminek az árnyalatát viszonylag jól sikerült eltalálnom, majd némi festőszalagos maszkolás után jól lespricceltem az ominózus területet. Íme a végeredmény:

Nem egy profi munka, ezt aláírom, de szerintem pár lépés távolságból már oké, összességében pedig sokkal jobb lett a látvány, mint volt! Amúgy meg járok a kocsival lekopogom, tök fasza, továbbra sem egy versenyautó, de tényleg minden pillanatát élvezem a vezetésének. Komótos, türelemre nevel, de úgy ring, mint egy hajó, és sokan meg is nézik és mosolyognak. Jó múltkor mögöttem jött egy srác egy T3-as Volkswagennel, és amikor elfordultam előle balra, óriási vigyorral dudált, villogott és integetett, V-jelet mutogatva! Felismerte bennem a veterános beteget ;) Jut is eszembe, van a kocsiban egy ezeréves, és feltehetően működésképtelen kazettás Pioneer rádió, ami persze annyira nem öreg, hogy emiatt értékes legyen, ezt majd kidobom, és előszedem a faliszekrényből még a cabrióból kimentett VW Alpha rádiót, hogy legyen benne valami. Az első ajtókba szerválok egy-egy db 10 centis hangszórót, oszt' hadd szóljon! Szóval mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom az öregvolvózást, olyan, mint egy szanatórium, kisimítja a ráncokat...!

Három hete lőttem a Fogarasi Tesco parkolójában. Frappáns lett így a cím :) Erősen irigylem ennek a tulaját, hogy ilyen szépen áll a motorházteteje, de majd egyszer talán az enyémen is szép lesz...

Legalábbis Areh szerint, de a tapasztalataim ezt megerősítik, főleg ha az ember tényleg egy szép darabot szeretne birtokolni. Ha azonban beéri egy kissé megviseltebb Pontiac GP-vel, mint én, akkor azért van esély, mutatom az aktuális darabomat - merthogy volt már egy pár:

Szóval látszik rajta a kor és a törődés, ezzel bizony játszottak, nem is keveset. A jelentősebb kopások főleg a sarkokon feltűnők, illetve a tetején is van pár kisebb folt, de azokat most nem látni, nem is baj, az összkép így jobb. Szerencsére szintén kevéssé látszik, hogy a bal első kerék egy kicsit csálé, a fényképekhez igyekeztem úgy beállítani az autót, hogy ne zavarjon, nagyjából sikerült is.

Nem tudom, látjátok-e, hogy ezek a fotók viszonylag jól sikerültek. Múltkor a Realtoy Toyota poszt kommentjei között érkezett egy jogos észrevétel, hogy szarok a képek. Ezeket is tök ugyanazzal a telefonnal csináltam, semmilyen beállítást nem változtattam, csak a "szokásos" esti időpont helyett reggel, amikor szépen besütött a nap a konyhába. Amit láttok tehát, az sima természetes fény, semmi lámpa. Lényegében tehát igazam volt, ha van fény, az ájfón tud normális képeket...

A kisautó 1965-ös, tehát közel 50 éves, ahhoz képest nagyon jó kiállású, bár a RW-verzióban az jobban tetszik, ahogy hasal, ezek a transitional kerekek egy kis offroad feelinget kölcsönöznek neki. Ez pedig nagyon messze áll a Gran Prix-től...

További kellemes napot!

Nagyon szerettem!

Édi-bédi kis lakóautó a Rómain:

Olyan ez nekem, mint manapság a kormánynak a stadionok: kéne, de persze nem, viszont mégis. Csak nekem nem lesz ;)

Igazából nem bántam meg, hogy életem párjának első autónak ezt a szakadt kis Nissant választottuk, mert egészen egyedi módon orvosolta a problémát a minap, miszerint nem volt szimmetrikus az autó eleje a múltkor szerzett horpadás miatt:

Most már az :D

Jó múltkor a Nagy Lajoson a postán akadt dolgom. Elég hülyén lehet ott parkolni, a parkoló jobb oldalán murván, félig merőlegesen, de a bal oldalon párhuzamosan. Na most ha vannak erről is, arról is, kevés marad a hely ki- és beállni. Amikor beálltam a Ventóval, volt még hely bőven, amikor ki, már nem annyira. Így sikerült elnéznem egy kiálló vonóhorgot, aminek nekimentem kettővel. Az meg jól kitörte a jobb oldali prizmámat. Nosza, vettem egyet vagy 1200 forintért, postával mondjuk 1800 volt, nem emlékszem pontosan, és gondoltam, egy alkalmas időpontban majd bepattintom. Aha, lófaszt. Mert kitörött ott még pár kis műanyag basz is, ami az egész hóbelevanciát bent- és összetartja, így miután először bepattintottam, kiesett. Majd újra. Majd újra. Mutatom, hogy éreztem magam:

Végül döntöttem, elővettem a XX. század legnagyobb kókány-találmányát, a gyorskötegelőt, és adtam az esztétikumnak:

Más: az elmúlt napok heves esőzéseit a tetőablak már megint nem bírta, jól beázott a kocsi a tavalyi első szigetelési kísérletem dacára, de mondom, rajtam ez nem foghat ki, nekifutok még egyszer. Vettem megint Pattex Extra Strong vízálló ragasztószalagot, mert majdnem egy évig bírta az előző eresztés és szépen felragasztottam. Hát ez most az első újabb eső hatására elkezdett így kinézni, nagyon csalódott vagyok:

Gondolkodtam, hogy írok valami nemzetközi Pattex-központnak egy felháborodott levelet, ne nézzen már így ki egy elvileg vízálló duct tape egy sima eső után, de rájöttem, semmi értelme, majd biztos azt mondják, nem zsírtalanítottam a felületet a felragasztás előtt, meg ilyenek. Ami egyébként igaz, de tavaly sem csináltam úgy, mégsem hullámosodott fel a cucc egy kis víz után. (Mondanom sem kell, a trópusi esőt a Volvo sem bírta jobban, így az is kapott egy pár métert a tetejére, de azt majd máskor mutatom, mert azóta van vele más fejlemény is.) Persze a jó megoldás az lenne, ha egy szerelővel megcsináltatnám, merthogy maga az elektromos tetőablak sem működik, de így, hogy még be is ázik, végképp jó lenne végleges megoldást találni, viszont annyi másra kell most a pénz, hogy ez továbbra is tolódik...

Seregély utca:

Szép darab!

Nem ismétlem magam, hogy leírjam, milyen faszák ezek a Realtoy kisautók a saját kategóriájukban, ezért csak mutatom, hogy a Mitsubishi Lancer Evo X is elkészült teszkósítva, ezüstben:

A típust szerintem még mindig a Matchbox kicsinyítette le a legjobban, mármint a nekem meglévő variációk közül, de ezzel sincs semmi baj.

Ez olyan ronda, hogy már szép!

Egy újabb teszkós játékkal csapunk bele az augusztusba és a hétvégébe, ugyanis szereztem egy Realtoy Toyota GT86-ost. Volt már itt ilyen HW-ben, majd Tomicában, úgyhogy amikor megláttam egy ártatlan bevásárlás során a kirakott kisautós kosárban, nem hagyhattam ott. Főleg azért sem, mert - szerintem sok gyűjtőtársammal egyetemben - teljesen meg vagyok elégedve a Realtoy kurrens kisautóival, nézzétek csak meg a korábbi posztokat a témában, látni fogjátok, hogy szinte minden esetben szép munkát végeztek: Panamera, GT-R, Mercik, BMW-k, de kisbuszban is otthon vannak. Így néz ez tehát ki Tesco Gazdaságos-kivitelben:

Egy parányit mintha elnagyoltabb lenne az egész a kis társaihoz képest, de szerintem kiadja azért így is az nekem igaziban is nagyon tetsző járgány jellemző vonalait. A kerekek is jók, minden jó. Ha a vége jó.

Igazából nem jó a cím, mert most itt többen soundtrack-re gondolhattok, de nem egészen erről van szó, inkább olyanokat szedtem össze, amikor a zene egy kicsit több jelentőséget, illetve szerepet kap csak "sima" aláfestésnél, bár az nyilvánvaló, hogy mindig több a szerepe sima aláfestésnél. De inkább kezdem, és akkor megértitek, mire gondolok: például James T. Kirk bemutatására az új Star Trek-ben, ami szerintem akkora telitalálat a Beastie Boys Sabotage című számával, hogy még. Egyébként is nagy kedvencem a zenekar, a film is nagyon bejött, a kettő együtt pedig végképp. Ez az:

A nyomtató szétverése a Hivatali patkányokban szintén nagy kedvenc. Főleg a végén, amikor az egyik fickót a két másiknak kell visszafogni :) Aztán dolgukat jól végezve beülnek szépen a karakterükhöz tökéletesen kiválasztott, teljesen jellegtelen Toyota Corollába :D

Hip-hop vonalon maradva: mutattam már a Trópusi vihar vége-főcíme alatt futó zenés-táncos produkciót, amelyben, mondhatjuk, Tom Cruise eléggé meglepte a világot. Bárcsak fele ennyi mozgáskultúrám lenne...

Zenei stílusban lépünk egyet-kettőt visszafelé: a Blow lehetett volna jobb film, mint amilyen végül lett, de így is bejött. Főleg, hogy ilyen zenékkel volt tele, mint a Black Betty! Johnny Depp-nek nagyon jól állnak az ilyen típusú szerepek, hasonlóképp nagyot alakított, ha nem nagyobbat a Félelem és reszketés Las Vegasban címűben, bár ott szerintem Benicio Del Toro ellopta a show-t. Íme:

Disco-vonalon viszont nem csak Mark Wahlberg tekergette ügyesen a csípőjét, hanem Woody Harrelson is megmutatta, hogy csinálták ezt akkoriban a menők:

Nem maradhat ki Marty McFly virtuóz gitárjátéka sem, amire az akkori közönsége nem volt még igazán felkészülve - eszement jelenet! (Ezzel éles kontrasztban azért érdemes megnézni Adrian Zmed produkcióját a Grease 2-ben, csak ha eddig nem lett volna meg a különbség a cool retro és a ciki retro között.)

Nesze nektek romantika! Merthogy úgyis ott tartottunk, hogy cool. Al Pacino szinte szinonimája lehet a szónak, sokszorosan, de most a tangó-jelenet kívánkozik ide az Egy asszony illatából. (Arnold is megmutatta, mit tud a témában, szerintem helyes lett, de ennyi, nem versenyezhet az "eredetivel", az orosz alámondásért pedig én kérek elnézést.)

Zeneileg nem nagyon tudom hova sorolni, pedig érdekes kísérlet lenne megpróbálni: engem anno teljesen megdöbbentett, de le is nyűgözött a Nirvana a Moulin Rouge-ban, ahogy ropják rá a kán-kánt...

A Penge eleje felé igen nagyot ütött annak idején a New Order Confusion című száma - persze zene tekintetében is maradandót alkottak a srácok, a képi körítés azonban tökéletessé varázsolta az élményt:

Hasonlóan fülledt, de kicsit erotikusabb lett a Mátrix folytatásában felhangzó Fluke-zene, a Zion. Azon kevesek közé tartozom, akiknek a trilógia mindhárom része tetszett, és ebben persze nagy szerepe van a filmek zenéjének is. Mind közül nem az alább jövő zene a kedvencem, de a listára szerintem abszolút ez való:

Köszönöm a figyelmet, további javaslatokat elfogadok! De addig is egy ráadás, hogy magyar is legyen:

A viszontlátásra.

Leges-legelőször itt mutattam Nektek Matchbox Toyota Suprát, aztán kicsit később itt, és pár év szünet után legutóbb pedig emitt. Mivel néha visszaolvasgatom a saját blogom (igen, bocs, ez van), rá kellett jönnöm, hogy az első posztban írt oknál fogva a "klasszik" MB Suprát (aka Celica Supra) körbe sem jártam igazán, úgyhogy most ezt megteszem:

Az az igazság, hogy ez már nem az én ex-dobozos példányom, azt eladtam régen, emezt meg a legutóbbi börzén vettem gombokért - persze meg is látszik rajta, nem egy vattában őrzött darab. De tudja, amit egy régi Matchbox-nak tudni kell, plusz felnyitható a hátulja. A Sam.Joe-nál bemutatott darab 1982-ben látta meg a napvilágot (atyaég, MB-szempontból micsoda idők voltak ezek: Datsun 280 ZX, IMSA Mazda, Fiat Abarth, IMSA Mustang, Peugeot 205 Turbo stb.), azon és a 4 éve mutatott Dinky-verzión kívül nem is rémlik, hogy láttam volna belőle más festésű kivitelt (Areh-nél csak kettő van) - az enyém tehát későbbi. Szeretem a MB ezen korszakát, valószínűleg nem kis mértékben azért, mert ekkortájt voltam olyan korú kisfiú, aki még nagyban kisautózott. E szeretet miatt vagyok oly megbocsátó az ezen korszakot jellemző elnagyoltságot és bumfordiságot illetően, gondolom, senki nem vitatja, hogy mondjuk egy Tomica kisautóval összehasonlítva nem az jut a MB-ról először az ember eszébe, hogy hej, de élethű egy modell! ;)

Folytatás Camell legutóbbi adagjából:

Köszi szépen a képeket!

Többen, többször kérdeztétek, na, mi van a Volvóval? Jelentem, működik, él és virul*. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csütörtökön nekem kellett egy kedves kollégámat kisegítenem, mert rajta hagyta a Mercin a világítást. Simán megoldottuk!

A végén még összemértük a férfiasságainkat, és kiderült, hogy az enyém szemmel látható mértékben (10-15 centivel) hosszabb! De csak szemből készült kép ;)

Kiscsillagos megjegyzés: az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem ment minden teljesen simán amúgy. Írtam korábban, hogy rendbe rakattam a féket, mert nem volt jó, de az új vákuumszivattyú megoldotta, illetve kapott új fékbetéteket is körben. Hát a szivattyú az egyik problémát valóban megoldotta, de nem mindent. A bal első egy kicsit néha még mindig befogott. Ez akkor eszkalálódott igazán, amikor úton voltunk Dunabogdányba a múlt (nem a most múlt, hanem a kettővel ezelőtti) hétvégén, és odafelé éreztem egyszer, hogy basszameg, megint befog, autó nem megy, büdös lesz, szar. De most már csak odaérünk! Odaértünk, szó se róla, de az utolsó két kilométeren nem volt fék, teljesen elment, úgy felmelegedett minden... Aztán ott strandolgattunk, nap végére szépen visszahűlt, de hazafelé ugyanezt eljátszotta, az Árpád-híd előtt ki is kellett állnom, úgy elkezdett füstölni. Végül persze hazajutottunk, a kézifék remek találmány, de ez nem maradhatott így. Visszavittem a szervizbe, megoldották: szétszedték, szétdrótkefézték az egész hóbelevanciát, összerakták, azóta úgy működik, akár az álom. Jó, hosszabb úton azóta nem voltam, de szerintem rendben lesz. Na minden jót!

Komolyan, tegye fel a kezét az a férfiember, aki kisgyerekkorában nem akart legalább egyszer kukás lenni! Persze, ez közhely, de azt személyesen tapasztalom, hogy mennyire igaz, minden hétfő és csütörtök reggel Milánnal nekünk jelenésünk van az ablaknál, amikor meghalljuk a szemétszállítók autójának jellegzetes hangját - ilyenkor felveszem a fiatalurat, hogy jól kilásson, és mintegy mozifilmet, végignézzük a melósok ügyködését a házunk előtt, együtt izgulunk, hogy ne ejtsék bele a kukát a nagy tárolóba, ahogy néha szokták, és amikor visszalökik a járda mellé, ne boruljon rá egyik autónkra se - ahogy sajnos szintén előfordult már. Van egy MB-kukásunk is...,

...de úgy voltam vele, nem tudom kimagyarázni később, ha nem veszek a gyereknek egy normális méretű  (értsd: elba nagy!) kukásautót, így ebből is beszereztem egy Bruder gyártmányút, mutatom:

Persze ezt sem újonnan vettem, hanem már játszott állapotban, cserébe viszont, ahogy a legutóbb mutatott Jeep esetében, az ára is bőven elviselhető szinten maradt. A (szerintem) Volvo FL10-et (mások szerint 26-ost, de én ehhez végképp nem értek, majd megmondjátok Ti) mintázó teherautó hátsó része az igazán érdekes, ugyanis kis karok segítségével felemelhető a kuka (nekünk csak egy nagy gyűjtőkuka jutott, de létezik hozzá külön normál méretű kukakészlet is), majd beborítható, bent van egy rendezőlap, ami szintén karral emelhető, simán kézzel pedig az egész felépítmény is felhajtható, ez ürítésnél jöhet jól. A szemét szerepét összetépett papírdarabok kapják, illetve az utóbbi időben minden más is Lego-kockáktól kezdve Batmanig... Jó mulatság, tényleg! ;)

Tamás küldte a Hatvanban fotózott Austin-Healey-t:

Köszönet a remek találatért!

Nyár is van, meleg is, uborkaszezon is, régen is írtam sok autóról egyszerre, jöhet végre egy remekül bevált listás poszt! Igyekeztem a saját gyerekkoromból összeszedni egy posztba azokat a kisautókat, amelyek legnagyobbrészt határozták meg a MB-tologató korszakomat. Sorrend nincs, de lehetne. Bemelegítésnek jöjjön egy Ford Sierra. A szürke megvolt gyerekkoromban is, a fekete Texacós pedig egy pakkban érkezett vele, de az azóta már nincs meg. Jól rugóznak, jól gurulnak. Az első lámpák az ablakok színtelen műanyagából lettek kialakítva, illetve érdekességként a hátsó rendszám helyén egy nagy Sierra felirat található, autentikus tipográfiával. Mármint a szürke, Made in Macau változaton, a fekete már Made in Thailand, és az öntőforma az esetében némileg egyszerűsödött, hátul a típusfeliratozás is szegényesebb - bár ez annyira nem látszik a képeken:

Ha már Ford, jöjjön az egyik kedvencem, a régi Transit. Ez igazi angol gyártású Matchbox, igazi klasszikus, és külön öröm, hogy megvan hozzá az engem egyértelműen a Toblerone csoki textúrájára emlékeztető koszokkal élethűvé tett rakománya is. Nem nyílik és nem rugózik, és anno a posztban sem írtam róla túl sokat, mert megtették már helyettem máshol:

Több szempontból is teljesen más tészta az 57-es Chevy. Abból, hogy mikori ez a kisautó, és hogy milyen sokat látok belőle időnként feltűnni a vaterán, azt gondolom, ez a MB is sokunknak megvolt gyerekként - ezáltal abszolút bérelt helye van a mai 20-as listán. A harsány lángolás és a szép krómozott blokkot felfedő motorháztető gondoskodott a lenyűgöző játékélményről, ezek egy gyereknek egészen biztosan bejöttek. A nyitható cuccok nekem a mai napig is, a vad festés már kevésbé, de e darab esetében nem volt kérdés, hogy nekem pont ez a színvariáció kellett, nem másik. Ugyanez volt meg ugyanis:

Legalább ennyire klasszikusnak tartom a Matchbox első Corvette-feldolgozását, amely több színvariációban is létezett, sőt T-top is volt belőle, jött aztán később ilyen meg olyan kerekekkel, fém- és műanyag-alvázzal, a verziók száma közel végtelen. De az igazi számomra csakis a fehér csíkokkal dekorált bordó lehet, a fentebb írtakhoz hasonló okokból, még az sem fáj, hogy cseppet sem kopásmentes:

Zsenge ifjúkorom emléke lassan a múltba vész, arra azonban határozottan emlékszem, hogy az egyik kedvencem a Chevy Pro Stocker volt. A jól ismert MB-34-es (itt az igazi) valójában egy elnászkárosított Chevelle, ha megnézzük az elejét, valóban könnyen beleképzelhető a második generáció. És ez a piros alvázas egy ritkább, ezáltal értékesebb változat:

Nehéz elszakadni Amerikától, így egy Dodge következik most, mégpedig egy Challenger. Illetve kettő. És hát ember legyen a talpán, aki felismeri bennük a valódi Challengert, a Hot Wheels e téren messze jobb munkát végzett, de mégis az alábbi narancs Revin Rebel égett be sokunk retinájába, nem? A piros egy fokkal talán jobban hozza az igazit, de tényleg csak egy fokkal:

Hasonlóképp elrugaszkodott kissé a valóságtól a metálkék Pontiac is, ami most jön. Igazából sehol és sehogy sem stimmel az igazihoz, de ez engem egy cseppet sem zavar. Mert számomra EZ a Pontiac, és nem más. Gyerekkoromban ugyanis sehol nem láttam ilyet sem filmben, sem képen, vagy ha láttam, érthető okokból nem ismertem fel, hogy ennek is olyannak kéne lenni:

Na még egy kicsit vissza a Fordhoz! Óppardon, a hivatalos neve Wild Life Truck, valami miatt valószínűleg nem vették meg hozzá a liszencet. Cserébe tettek rá egy alulméretes oroszlánt, köré pedig egy átlátszó búrát. A kisautó tudása az, hogy a hátsó kerekek kis pöckökkel meghajtanak egy egyszerű szerkezetet, így az ilyen forgásból olyan forgás lesz, végeredményben menet közben az oroszlán körbe tud nézni - ezt hívják a szakavatottak Rolamatic mecsboxnak:

Szintén zenész: a Flareside pickup sem kapott Ford felírást sehova, maximum az oldalán olvasható egy szolid Custom F-150, amiből minden egyértelmű. Minden idők legjobban rugózó Matchbox kisautója ez, ezt bátran ki merem jelenteni. Van nekem ilyenből egyébként egy Hot Wheels-verzióm is, sőt még egy rakat egyéb pickup, de érzelmi szinten szinte egy sem ér fel ezzel - és a vele járó nagyon kellemes emlékekkel:

Na, most értünk oda, hogy 9 amerikai modell után áthajózunk Európába, innen 10 darab jön most. Már csak a megnyert VB miatt is kezdem a németekkel, azok közül is egy speciális darabbal, amely csak nekem az persze: a zöld Porsche ugyanis nem csak olyan, mint ami nekem volt, hanem konkrétan az a példány, amit gyerekkoromban tologattam! Még mindig szépen gurul, csodásan nyílnak-csukódnak az ajtók, és bár kopásoktól nem teljesen mentes, nagyon jó állapotban konzerválódott a garázsban töltött mintegy 25, majd a polcon töltött további 5 év dacára:

Zöld a VW Golf is, amelyet legtöbben úgy ismertünk meg, hogy két fekete szörfdeszkát cipel a tetején - tipikusan az a fajta kiegészítő ez, amit az ember először hagy el... Szerencsémre ez annyira szép darab, egy leverődés nem sok, annyi sincs rajta. Az MB-7 kódnév alatt szereplő angol gyártású modell igen jól sikerült, bár az élethűség nem a legnagyobb erénye:

Ha már az élethűségről esett szó, nem maradhat ki az eltolt formájú BMW 3.0 CSL, amelynek a Made in England felirat mellett tényleg csak az érzelmi faktor az egyetlen pozitív tulajdonsága, ha megnézitek a linkelt posztban szintén szereplő Majorette-feldolgozást, pontosan láthatjátok, miért írom ezt. Nem rugózik, viszont nyílik az ajtaja:

Kissé sötétebb árnyalatot kapott a Renault 17-es, sőt az már majdnem piros. Vagyis inkább piros. Viszont nem sokkal több köze van az igazi autó formájához, mint a fenti Bimmernek... Annál azonban annyival tud többet, hogy remekül rugózik - a nyitható ajtók ebben az időben nem számítottak extra fícsörnek:

Észrevétlenül áteveztünk francia vizekre, következzen hát egy remek kis Peugeot! A 205-ös versenyváltozatáról van szó, amit nagyon ügyesen 700 forintért vettem, azóta is megvan. Létezett belőle szintén felnyitható hátuljú Hot Wheels is, de ezt jobban szeretem, a kerekei miatt talán:

A Matchbox nagyon szépen kicsinyítette le a valóságban hajónyi méretű Citroen CX-et, rögtön persze kombi kivitelben. Teljesen ép mindene, fém az alja, rugózik, és hátul nyílik is. Szerettem gyerekként is, mert emlékeim szerint olyan lágy volt a rugózása, hogy csak na, de lehet, hogy rosszul emlékszem, nem tudom, mert ennek meg "normális" a rugózása, semmi extra. És persze vonóhorgos, ahogy ugyanennek a rendőr- és mentő-verziója is:

Szintén nyitható a hátulja a Matra Ranchónak, amelyet meggyőződésem szerint a népek döntő többsége azóta is csak a Matchbox jóvoltából ismer, kivéve ha TC-olvasó. Már anno is megtetszett a bumfordisága (nekem a sárga volt meg, aminek vastagabbak a kerekei), az említett csomagtartónyitás pedig aztán végképp nagyon bejött, ugyanis lefelé nyílt a fedél, ahogy kell. Nem olyan régen mutattam egy ilyet Corgiban is, annak még felfelé is nyílik egy rész, de továbbra is ez a kedvenc:

Mind európai autók, mind Matchbox-kisautók tekintetében megkerülhetetlen a Fiat Abarth, ami a ma napig szerintem az egyik legvagányabb MB az összes közül. Nagy, masszív, széles, autószerű, minden, ami egy gyereknek kell! Kár, hogy az Alitalia-festés gyárilag szinte mindegyikről pereg:

Itt az ideje az angol autógyártásról is megemlékezni: kissrácként két Rolls-Royce-om volt, egy ezüst, ami az első képen van, és egy krémszínű, ez utóbbit ráadásul saját magam vásároltam zsebpénzből, nagyon szerettem. Ennek az ezüst párját és az utolsó képen lévő bordót már azért szereztem be, mert felnőttként is bírom őket:

A Matchbox egészen 1982-ig várt az első Rover személyautó megmintázásával, a szüleim viszont nyilván nem vártak sokat a mecsi beszerzésével, mert szerintem 82 után már nem sokat kaptam tőlük, emlékeim szerint egy-két évre rá már nem volt annyira menő a kisautózás... A 3500-as típus karosszériájának arányait nagyjából jól eltalálták a mérnökök, bár a valóságban az autó nyúlánkabb szerintem, de ez a kis különbség sosem zavart. Az alváz műanyag, de az extraként kapott eltolható napfénytető minden gyengeségét feledtette az egyébként Corgi által is elkészített, majd itthon lemásolt autónak:

Végül pedig egy japán jön, vacilláltam, melyik legyen, de az IMSA Mazda (RX-7-es) nyert, megint csak nagyon jellemző képviselője a tárgyalt érának (késő hetvenes, kora nyolcvanas évek). Nem nyílik semmije, nem is nagyon rugózik, viszont brutális szélesítéseket kapott, ahogy az egy igazi versenyautóhoz illik. Mit tudtunk mi még akkor a Wankel-motorról...? Az én példányom egy hibátlan darab, sárga dobozában érkezett, de pőrén pihen a polcon, örök kedvenc:

Ennyi fért ma az adásba, ha van kedvetek, kommentáljátok, mit hagytam ki, vagy hogy Nektek melyek voltak a kedvenceitek - egyébként pedig gyertek máskor is!

A kisfiamra próbálom ráerőltetni azt a szemléletem, hogy gyerekjátékból is inkább a jobb minőségű, igényesebb darabokra kattanjon rá, de ez még nem igazán alakult ki nála. Mindegy, én azért igyekszem így vásárolgatni neki, pl. a legutóbbi börzéről ennek a jegyében hoztam el egy újabb Bruder játékautót, ezúttal egy Jeep-et:

A sok Unimog mellé már illett egy kevésbé haszonállat-érzésű darab is, még ha valójában a teljes Bruder-kínálat gerincét jórészt adó farmvilágból származtatható ez is. Egyetlen hiányossága a pótkerék, cserébe nem is került nyolcezerbe, szerintem Milán nem fog reklamálni. A többivel szemben viszont ez két extrát is tud, egyrészt rugózik, másrészt fordulnak az első kerekei.

A beltér nagyjából okés (na jó, ne szerénykedjünk, ezen a szinten ez tökéletes!), a kemény műanyag "puhatető" levehető, az ajtók oldalt és hátul kinyithatók, de nem tűnnek túl masszívnak a zsanérok. Olyan 1:18-as méretarányú lehet, vagy talán egy picit nagyobb. És majd megmondom a gyereknek, hogy vigyázzon rá, mert apának bejön :)

Camell jóvoltából megint összejött két posztnyi kép, ez az első, Volvós adag:

A rendszámkereten látható közösségnek én is nemrég tagja vagyok, szeretnék is ilyet a kocsira... De ilyen nagy (amerikai?) lökhárítókat is, illetve a felnik is nagyon tetszenek!

Korábban Matchbox- és Siku-témában már tiszteletét tette a típus a blogon, de most egy kicsit nagyobb darab érkezik, a szokás szerint 1:25 körüli Stahlberg, persze teljesen műanyagból és kombiban. Érdekes módon ezt a darabot itthon vettem, de igazság szerint meg is bántam a megvásárlását: először is iszonyú retkesen érkezett meg az eladótól, mindenhol valami ragacsos kosz borította (és büdös is volt), másodsorban pedig a szétszedés, alapos mosás, szárítás és összerakás után valahogy már nem akartak úgy állni rajta az illesztések, mint előtte, de ezt valamennyire láthatjátok is a következő képeken, főleg a küszöböknél és az első lökös felett a bal oldalon:

A pakkban volt egy jóval megkíméltebb drótos-távirányítós VW Golf 2 is, azt azóta eladtam az ebayen, így végül sikerült a vételárat gyakorlatilag nullára kihozni, így nem panaszkodom, de azért nem esett jól a gányolás... A szétszedéskor vettem észre, hogy az egyik A-oszlopnál el van pattanva az "üveg", de szerencsére ez nem is nagyon látszik, illetve nem is zavar egyáltalán, más hibája a fent említetteken kívül nincs is, leszámítva a sárfogók hiányát, cserébe a beltér szép részletes, a kerekek pedig jól hozzák az igazi stílusát - hiába, a Stahlberg modellek anno a Volvo- és Saab-szalonokban hivatalosan megvásárolhatók voltak, így az élethűség alapkövetelmény lehetett. A festés kicsit kopott, szerintem az lesz, hogy majd kap egy szép új fényt és jól összeragasztom az egészet. De addig is, amíg eldöntöm, ezt is feltettem az ebayre :P

Milán után a nagylányom is kedvet kapott:

Aki még jönne, lehet jelentkezni! ;)

A leges-legkedvencebb énekesem Mike Patton, nagyon régóta és még nagyon sokáig. Már ide a blogra is tettem ki legalább egy dalát, de szerintem ez is elég érdekes:

Több együttesben is alkot párhuzamosan, a Faith No More mellett a Peeping Tomot szeretem még nagyon, a Mr. Bungle persze ennél egy elborultabb projektje, de talán még mindig nem annyira durva, mint mondjuk a Tomahawk vagy a Fantomas (ez utóbbit, lefogadom, nem lesz ember, aki végigbírja innen, mutatok valami sokkal könnyedebbet inkább: Mondo Crane). Most egyébként a fenti klipben szereplő Volvo miatt jutott eszembe ;)